Könyvbemutató

2018.07.15. 19:30

Hat vasi a mágikus Aranycsapatból

A Hatan a Mágikus csapatból című könyv bemutatóját tartották a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület különtermében.

Pum András

A könyv szerzője, Gál László (balról) Kű Lajossal, az Aranycsapat Alapítvány elnökével Fotó: Unger Tamás

söröző különterme: mintegy félszázan érkeztek Gál László legújabb könyvének, a „Hatan a mágikus csapatból” című könyv bemutatójára. A közönség döntő részét a Haladás öregfiúk csapata adta, de jó néhány civil érdeklődő is helyet foglalt a zsúfolt teremben. Horváth Vilmos, a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület elnöke, elmondta: a szerző Gál Lászlónak ez már a hatodik sporttémájú könyve. S hogy miről, kikről szól a könyv?

 

Hat olyan Vas megyében született futballistáról, akikben közös vonás, hogy valamennyien – hosszabb-rövidebb ideig – szerepet kaptak a legendás Aranycsapatban. A három kapus – Danka Imre, Horváth György, Fazekas Árpád – s a három mezőnyjátékos – Lóránt Gyula, Kotász Antal, Tóth II. József életét, sportolói pályafutását eleveníti fel a könyv, ismerősök, barátok, fotók, korabeli beszámolók segítségével. Közülük a 88 éves Fazekas Árpád él egyedül, ám egészségi állapota nem engedte meg a Budapest–Szombathely utat. A bemutatón először képek segítségével elevenedtek meg az egykori klasszis labdarúgók, majd valamenynyiükről hallhattunk vicces és komoly sztorikat, történeteket. A kőszegi Lóránt Gyulát a szintén kőszegi származású Kereki Zoltán mutatta be. Az ugyancsak hátvéd Kereki egy középiskolába járt a legendás védővel, s ugyanúgy 38-szor húzhatta magára a magyar válogatott mezét, mint Lóránt.

A könyv szerzője, Gál László (balról) Kű Lajossal, az Aranycsapat Alapítvány
elnökével Fotó: Unger Tamás

A remek kapusról, Horváth Györgyről lánya, Ágnes beszélt. Többek között kiderült: édesapjának a sportot tekintve három vágya volt: a Haladásban, az FTC-ben és válogatottban védeni. Tehetségét jellemzi, így nem is meglepő, hogy mindhárom megadatott a nyolc éve elhunyt kapus számára. Noha Horváth Budapesten élt, ha tehette, ellátogatott a Haladás mérkőzéseire. Szigorú, ugyanakkor kiváló humorú, igényes, még a játszótérre is netten, öltönyben lesétáló, elegáns spotolót ismerhettünk meg. A kiváló támadóról, Tóth II. Józsefről Gál Lászlótól megtudtuk, szerepelt többek az angolok elleni 7–1-es válogatott meccsen is. Danka Imre bár Pécsett élt, a Pécs–Haladás meccseken mindig a Halinak drukkolt. Kotász Antalról is hamar nyilvánvaló vátlt, micsoda kiváló labdarúgó lehetett. A Bayern Münchenben is védő, Fazekas Árpád videóüzenetben köszöntötte a megjelenteket. Végül az est díszvendége, a korábbi hétszeres válogatott Kű Lajos mesélt számtalan történetet a legendás Aranycsapatról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában