fórum

2018.09.19. 20:35

HISZEK a SOSZ-szal

Szombathely – A Sport- egyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) keddi fórumán a HISZEK Benned Sport Program újabb ütemét is népszerűsítették, ami 2019. január 31-ig összesen 200 millió forintot nyújt a jelentkezők számára.

Vas Népe

Balról: Havasi Attila, Kiss Imre, Koczka Tibor, Czerpán István, Virág Lajos

Fotó: szombathely.hu/Cseh Gábor

Számos szombathelyi sportszervezet képviseltette magát azon a keddi tájékoztatón, amit Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Sportegyesületek Országos Szövetsége közösen hirdetett meg.

– Szombathely 2017-ben elfogadott egészségfejlesztési tervében célul tűztük ki a táppénzes napok számának öt százalékkal való csökkentését és a szabadidősportban résztvevők számának tíz százalékkal történő növelését. E célok elérése a helyi sportegyesületek aktív szerepvállalásával érhető el – hangsúlyozta köszöntőbeszédében Koczka Tibor alpolgármester, aki mindenkit arra biztatott, hogy éljen a HISZEK Benned Sport Program újabb pályázati lehetőségével.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkársága hirdette meg a helyi, integrált, szabadidősportos és egyesületi keretek közötti sportprogramot. A március 15-e óta élő pályázat részleteiről és feltételeiről Virág Lajos, a SOSZ ügyvezető igazgatója beszélt. 2019. január 31-ig összesen 200 millió forint forrást nyújt a program újabb, harmadik üteme, ezúttal a kis- és közepes sportegyesületek utánpótlásbázisának növelését kívánják támogatni. A pályázat benyújtási határideje 2018. október 1., a támogatás mértéke 500 ezer és 5 millió forint között lehet. A program részletes kiírása a SOSZ hivatalos honlapján elérhető.

A fórumon Kiss Imre, a SOSZ alapító-elnöke és Czerpán István alelnök is arra ösztönözték a megjelent szervezetek képviselőit, hogy csatlakozzanak az országos szövetséghez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában