kosárlabda

2018.05.24. 07:00

Ma Kecskeméten eldőlhet az Egis Körmend- KTE-Duna Aszfalt párharc

Folytatódik a három győzelemig tartó párharc a négy közé jutásért: az Egis Körmend csütörtökön a KTE-Duna Aszfalt otthonában lép pályára (18.00), ahol a piros-feketék győzelme esetén lezárulhat a küzdelemsorozat.

Tóth Judit

Kedden egyértelmű volt a mérkőzés kimenetele, Csorvási Milán is harcosan, eredményesen játszott Fotó: Szendi Péter / Vas Népe

A legtöbben egy lyukas garast sem mernének feltenni a csütörtöki meccsre, ha mégis, akkor inkább a KTE csapatát jósolnák győztesnek, mert az Egis Körmend idegenben nem szerepel valami fényesen. A párharc állása jelenleg 2-1 a piros-feketék javára, akik hozták a két hazai meccset, nem is akármilyen játékkal (77-59, 104-68). Múlt pénteken viszont katasztrofális teljesítményt nyújtottak a vasiak Kecskeméten (93-78).

Kedden egyértelmű volt a mérkőzés kimenetele, Csorvási Milán is harcosan, eredményesen játszott Fotó: Szendi Péter / Vas Népe

- A csapatunknak két arca van. Ha elhagyjuk Körmendet, egyszerűen saját magunk árnyékai vagyunk. Hazai pályán viszont jól teljesítünk. A rájátszás első mérkőzésén is megmutatták a fiúk, mit tudnak, kedden meg még rá tudtak tenni egy lapáttal, és nagyszerű győzelmet arattak a KTE ellen. Nehéz megfogalmazni, hogy miért nyújtunk ennyire hullámzó teljesítményt. Előidézheti az, hogy fiatal a csapat, hogy sérülésekkel bajlódnak többen, vagy az is, hogy most már nagyon fel kell pörögni minden mérkőzésre, és nem lehet hibázni. Bízom abban, hogy Kecskeméten megszakad a rossz idegenbeli sorozat, és eldől a párharc, akkor valamivel több időnk lesz készülni az Olaj ellen. Egészen biztos, hogy a kecskemétiek nem adják könnyen magukat, döntő lesz a védekezés és az, hogy ellenfelünk magasembereit mennyire tudjuk kikapcsolni a játékból – mondta Antonis Constantinides körmendi vezetőedző.

Ha nyernek a vasiak, akkor a Szolnoki Olaj, az Alba Fehérvár és Falco mellett ők jutnak a legjobb négy közé. tj

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában