Nem sikerült a visszavágás

2018.01.17. 21:33

Nagyot, de későn hajrázott a Körmend, már nem tudta beérni az Albát

Az Egis Körmend nyolc ponttal kikapott az Alba Fehérvártól a FIBA Europe Cup második csoportkörének harmadik fordulójában.

TÓTH JUDIT

Nem nagyon tudtak kibontakozni a körmendiek – Fanning labdával – a fehérváriak szorításában Fotó: Szendi Péter

 

Nem nagyon tudtak kibontakozni a körmendiek – Fanning labdával – a fehérváriak szorításában
Fotó: Szendi Péter

A Körmendnek nem voltak a legszebb emlékei a legutóbbi Alba elleni találkozóról, december végén egy negyvenpontos vereségbe szaladtak bele a vasiak Székesfehérváron. Látszott is az első percekben, hogy nagyon akar a Körmend. A piros-feketék egyébként meglepő felállásban léptek pályára, Hollins és Halász Ákos is a kezdőben kapott helyet. Csorvási viszont nem volt a keretben sem, egy vírusos betegség miatt nem tudta vállalni a játékot. A találkozó Keller Ákos triplájával indult, amire a körmendiek kapitánya, Ferencz válaszolt. Ezután Hollins volt eredményes, egy hárompontossal és egy duplával is betalált. A másik oldalon az egykori körmendi Lóránt Péter tűnt ki a mezőnyből, mellette a fehérváriak közül Keller Ákost lehet említeni. Igaz, ő nemcsak pontszerzésben, hanem védekezésben is odatette magát, nagy csatákat vívott a hazai palánk alatt a jóval alacsonyabb Halász Ákossal. Az idegesség érződött a hazaiakon, sokszor kapkodtak, rengeteg labdát adtak el.

 

A második negyed Fanning duplájával indult, majd a Keller testvérek percei következtek. Ákos egy ziccerrel, Iván egy hárompontossal volt eredményes. Agresszíven játszott a Fehérvár, a Körmend sokat hibázott, főleg a palánk alatti helyzeteket nem tudták értékesíteni a hazaiak. Az Alba is pontatlanabb volt, de tartani tudta előnyét. Fanning tört be egy ziccerrel, de nem engedett az Alba, Lórántot nem lehetett megállítani, palánk alatt és középtávolról is hozta a kosarakat. Ferencz hárompontosa után megjött a körmendi tábor hangja, de Lóránt – aki már 17 pontnál járt ekkor – ismét fagyasztotta a körmendi hangulatot egy duplával. A második negyed vége igazi küzdelmet hozott, Hollins és Hill csatázott nagyot, majd Koch a földön fekve szerzett labdát, amit aztán sikeresen kijátszottak a hazaiak a vonalon kívülre. A körmendi drukkerek hangulatát egy Horti ellen fújt sportszerűtlen hiba csak fokozta, hiszen ekkor már tíz ponttal vezetett a vendégcsapat. Az Alba az utolsó másodpercekre is tartogatott kosarat, egy kicsorgó labdát Horton pöckölt be, beállítva ezzel a félidei eredmény (31-43).

Az első játékrészben kialakult 12 pontos fehérvári előny nyomta a Körmendet elég rendesen. A harmadik negyed feléig hazai részről csak Hollins szerzett kosarat. A vendégektől Simpson lódult meg, a 23. percben 18 pontra növelték előnyüket és a félszázat is átlépték a fehérváriak (33-51). Lóránt hárompontosa után csak Davis zsákolása hozott színt a körmendiek játékába, ám ő ezután hamar ki is állt a játékból, ötödik személyi hibája után. Egyszerűen nem tudott kosarat szerezni a Körmend, a Fehérvár agresszív védekezésére nem találtak ellenszert. Halász és Németh hármasa mellett Horti is növelte a körmendi pontokat, de ez kevésnek bizonyult a fehérvári fölénnyel szemben. Az utolsó negyedben húszpontos előnyét Filipovity kosarával növelte az Alba, majd Németh Ákos keze sült el megint egy triplával. Fanning is dobott egyet (56-70), de ismét jött Lóránt és lecsapott, pontosabban becsapott egy duplát meg egy büntetőt. Az utolsó percekben Hollins vezetésével nagyon küzdött a Körmend, sikerült is tízen belülre kerülni (66-74), de az Alba nem adta a győzelmet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában