Kétszer is az UTE-nál

2018.10.16. 20:08

Szerdán MK-t, pénteken bajnokit játszik a Haladás

Három napon belül kétszer lesz az UTE vendége a Hungast-Haladás Szombathely női röplabdacsapata.

Horváth Erika

Szerdán a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében lép pályára a Haladás az UTE otthonában (18.00), pénteken pedig extraligás bajnokin (19.00). Van némi pikantériája, hogy a kupában is találkozik ismét a két csapat. Tavaly az NB I-ben újonc Haladás ütötte el a továbbjutástól a jóval magasabban jegyzett – végül az Extraligában bronzérmet szerző – lilákat, akik természetesen törleszteni szeretnének. Az UTE szenzációsan kezdte a 2018/2019-es bajnokságot, magának tudhatja a címvédő Békéscsaba és a Vasas skalpját is – a szombathelyiek mindkét csapattól kikaptak. Az előző idényben még a Haladást erősítette a feladó Bagyinka Fanni és a center Ajla Paradzik – most mindketten az újpestiek játékosai, a bosnyák válogatott meghatározó szerepet tölt be új csapatában.

– Az UTE a bajnokság egyik esélyese, így velünk szemben is az. Tavaly fricskát kaptak tőlünk, nem hiszem, hogy kicsit is félvállról vennének bennünket – kezdte Bedőcs Gergely, a szombathelyiek vezetőedzője. – Ráadásul rendszeresen 500-600 szurkoló segíti őket. Persze mindenképpen megpróbálunk helytállni – mind a két találkozónkon. Szerdán elutazunk, este hazajövünk, csütörtökön itthon edzünk délelőtt és délután is, pénteken pedig indulunk vissza a Megyeri útra. Már velünk készül az új centerünk, a szerb Nikolina Asceric is, talán a pénteki mérkőzésen bemutatkozhat, vasárnap pedig a hazai nézők is találkozhatnak vele, hiszen 16 órától bajnokin fogadjuk majd a Békéscsaba együttesét a Haladás Sportkomplexumban. Ez a hét erőltetett menet számunkra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában