Felmérés egyéni csúcsokkal

2018.03.21. 07:10

A Vízmű SC válogatottja, Barta Márton Belgiumban versenyzett

Négy éremmel és biztató időeredményekkel tért haza belgiumi felkészülési versenyéről Barta Márton, a Szombathelyi Vízmű SC immár felnőtt válogatott kerettag úszója.

Horváth Erika

Barta Márton 50 méteres hátúszásban is megyei csúcsot javított Fotó: Unger Tamás

Háromhetes dél-afrikai edzőtáborozás után a repülőtérről csatlakozott Spittalba tartó klubtársaihoz Barta Márton, a Szombathelyi Vízmű SC korosztályos világversenyeit egy-egy vb-arannyal, -ezüsttel és -bronzzal, valamint négy Eb-ezüsttel záró úszója. Az ausztriai verseny után edzőjével, Budavári Istvánnal Belgium felé vették az irányt, ahol szintén egy nemzetközi viadalon állt rajtkőre.

– Hat ország 36 klubjának 350 versenyzője indult. Jöttek az Érd és a Budafóka legjobbjai is – velük edzőtáboroztunk Dél-Afrikában –, élükön a 4x100 gyorson ifjúsági világbajnok váltó két másik tagjával, Milák Kristóffal, illetve Márton Richárddal. A jövő hét végi országos bajnokság előtti felmérésnek szántuk ezt a versenyt – mondta Budavári István vezetőedző.

Barta Márton 50 méteres hátúszásban is megyei csúcsot javított
Fotó: Unger Tamás

Barta Márton öt számban állt rajthoz, négyben érmet szerzett. Fő számában, a 200 m vegyesen 2:03,12 perccel nyert aranyat. Szintén első lett 200 m mellen, 2:20,42-os időeredménye új megyei csúcs. 50 m mellen 30,45-dal a második helyet szerezte meg, ugyancsak egyéni csúccsal. A 100 m hátat 59,07 másodperccel a harmadik helyen zárta. Csak 50 m háton csúszott le a dobogóról, a 27,53 mp-es megyei csúcs negyedik helyet ért.

Budavári István biztatónak érzi az időeredményeket, szeretné, ha 200 vegyesen már a debreceni ob-n megközelítené vagy meg is javítaná 2:00,14-os egyéni csúcsát Marci. Mert az augusztusi Eb-csapatba kerülés a cél, és nagy a konkurencia.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában