Önkormányzati választások

2019.10.13. 15:54

Több mint 38 százalékos a vasi részvétel – A 15 órai jelentés szerint

Vas megyében 13.792 választóval több szavazott már 15 óráig, mint öt éve ugyanakkor – látszik a NVI számai között.

Bakos Ágnes

Debrecen, 2016. október 2. Egy választópolgár leadja szavazatát a debreceni Közép utcai óvodában kialakított 133. szavazókörben a kvótareferendum napján, 2016. október 2-án. A népszavazást a nem magyar állampolgárok Magyarországra történõ kötelezõ betelepítésével kapcsolatban írták ki. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Czeglédi Zsolt

Országosan 34,69 százalékos volt a választási részvétel 15 órakor, vagyis 2.784.346 választó szavazott. Öt éve ugyanekkor 30,11 százalékos volt az országos részvétel.

Vas megye idei számai az országosnál és a 2014-es vasinál is magasabbak.

A megye 366 szavazókörében összesen 79.721-en leadták már voksukat 15 óráig, ez 38,19 százalékos részvétel. A legutóbbi helyhatósági választáson 30,92 százalékos volt a vasi részvételi arány, akkor 65.929 Vas megyei választópolgár voksolt a 15 órai összegzésig.

A legaktívabb falvak: négy vasi településen 70 százalék feletti a részvétel

Nemesládonyban voltak a legtöbben szavazni 15 óráig, legalábbis a helyi választók arányában. A 86 szavazó a 115 választásra jogosult 74,78 százaléka – ez a legmagasabb vasi részvételi arány 15 órakor.

Három másik vasi településen is 70 százalék feletti már a részvétel:

Veleméren 53-an voltak, 18 helyit még várnak az urnához, itt 74,65 százalék a részvétel.

Döröskén 72,53 százalékos a választási részvétel, ugyanis a 91 választópolgár közül 66-an leadták már voksukat.

Iklanberény 61 választópolgárából 43 szavazott már, ezzel 70,49 százalék a választási részvételi arány.

Rátót még mindig a legpasszívabb

Egyetlen Vas megyei szavazókörben van már csak 20 százalék alatti választási részvétel: Rátóton volt a legkevesebb szavazó, 28. A 195 választópolgárnak mindössze 14,36 százaléka adta le voksát 15 óráig. Még 167 rátótit várnak az urnához 19 óráig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!