1989: határnyitás, hitek, tévhitek

A téma ma is sokakat érdekel: jelezte ezt, hogy zsúfolásig megtelt a színházterem földszinti aulája. A csaknem kétszáz érdeklődőt Janza Frigyes nyugalmazott vezér­őrnagy köszöntötte, majd Harangozó Bertalan megyei kormánymegbízott emlékezett – szentpéterfai lévén – a vasfüggönyös korszakra. A konferencián – amelyen Bebes István, Körmend polgármestere is részt vett – Majthényi László megyei elnök egy akkori fiatal szemszögéből elevenítette fel a szombathelyi rendszerváltás főbb mozzanatait, a Lenin-szobor letakarásától az ellenzéki Magyar Nyugat megjelenéséig.

Az első országos kitekintést Sallai János ezredes tette meg, aki már az elején leszögezte: a szögesdrótos államhatár 1989. május 2-án szűnt meg. Széles körű áttekintést adott a vasfüggöny egyes korszakairól, szólva az aknazárról és a szovjet elektronikus kerítésről. Mint mondta, a vasfüggöny egyszerre jelentett politikai, kulturális és gazdasági, valamint érzelmi elszigetelődést Európától. A nyugati országok végig támadták ezt a képződményt, különösen akkor, amikor az átsodródott aknák súlyos baleseteket okoztak Ausztriában. Végül felszedték az aknákat és megépítették az SZ-100-as kerítést, legutoljára Felsőszölnöknél.

– Téves volt az a hír, miszerint a drót érintése halált okozott, mivel gyengeárammal működött. Vagyis egy picit csípett. Majd 1987-ben jött el az az időszak, amikor már nem nyugatra, hanem keletről menekültek, a Ceausescu-rendszerből. Őket begyűjtötték, majd elvitték egy olyan ponthoz, ahonnan nyugatra távozhattak. Akkor is, ha nem voltak ehhez érvényes okmányaik – hallottuk. Az ezredes kifejtette: három lehetőség merült fel a vasfüggönnyel kapcsolatban. A teljes felújítása, óriási költséggel. A megerősítése, illetve a teljes felszámolása. A döntnökök, jelentős politikai bátorságról tanúságot téve, a teljes felszámolást javasolták. Ezt aztán Gorbacsovék jóvá is hagyták.

Nováky Balázs nyugalmazott tábornok beszédét megkülönböztetett figyelem kísérte, mivel 30 évvel ezelőtt ő volt a határőrség országos parancsnoka. Mint mondta, a kerítést politikai döntés szülte és annak is kellett megszüntetnie. – Egy 1989-es politikai bizottsági ülésen foglaltak állást rólunk, miszerint a rendészet közegében találjuk meg új helyünket. Áprilisban Hegyeshalomban tartottunk sajtótájékoztatót, amelyen több száz újságíró vett részt. Itt mondtam el, hogy felszedjük a kerítést, a munkálatokkal 1991 tavaszára végzünk. Ehhez képest július 30-án Kőszegen már azt jelenthettem be, hogy teljesen elbontottuk a létesítményt…

A híres külügyminiszteri fotó, amelyen Alois Mock és Horn Gyula drótvágóval nyit utat, már úgy készülhetett el, hogy 150 méteren vissza kellett építenünk a rendszert – árulta el a tábornok. A következményekről szólva elmondta, hogy nemcsak a turizmus, hanem az embercsempészet, az utazó bűnözés előtt is megnyílt az út. De előtte még meg kellett birkózniuk a keletnémet menekültek áradatával.

– Óriási, többezres tömeg zúdult az átkelőkre, főleg Sopronnál alakult ki kritikus helyzet. Sokan ma is a soproni páneurópai piknikhez kötik a határnyitást, mi több: megszűnését, amikor is több száz keletnémet menekült áramlott át a határon. Pedig a soproni piknik sem kezdete, sem vége nem volt annak a folyamatnak, amelyre itt és most emlékezünk. Csupán csak egy epizódja volt, amely a körülmények folytán igen nagy médiafigyelmet kapott. Többen nyilatkoztak tűzparancsról, annak elszabotálásáról és hasonlók. Nos, tűzparancs akkor már nem volt érvényben a határon, ezt szeretném leszögezni.

Elmondanám, hogy legfelső szinten, amikor már tömegével érkeztek az NDK-sok hozzánk, felmerült: legyen egy olyan nap, amikor szabadon átjárható a határ, és aki tud, az éljen a lehetőséggel. Ez így konkrétan nem jött össze, viszont a piknik, hogy úgy mondjam, helyzetbe hozta a szándékot. Azt is mondhatnám, hogy a kerítéskaput, amit benyomtak, be is lehetett nyomni… Ami pedig az események hátterét, az ide vezető utakat illeti, Churchill-lel válaszolnék: az igazság kimondása nem mindig szükséges. Esetünkben mégis ki kell mondani, mert az újabb generációk hamis képet kaphatnak múltunk e fontos részletről – fejtegette Nováky Balázs.

De milyen volt a határnyitás a szomszédok szemével? Erről Christian Stella osztrák tábornok, burgenlandi rendőr igazgatóhelyettes szólt.

– Amikor eltűnt a drót, ugrásszerűen megnőtt a bűnözés a tartományban. Ez negatívum volt, persze aztán messze a pozitívumok domináltak. Hiszen a határzár alatt, vagyis évtizedekig nem volt jelentős forgalom, közös gazdaság, kereskedelem, munkalehetőség és így tovább. Ez egy csapásra megváltozott. Mi a soproni pikniktől számítjuk a nyitást. Akkor 750 NDK-s futott át a lenyomott kapun át hozzánk. Ez nagy kihívás elé állította a csendőrséget, de megoldottuk. Szeptember 10-e, vagyis a határnyitás hivatalos napja nálunk is emlékezetes dátum – mondta. Hozzátéve: a helyzet változott, ismét vannak katonák az átkelőknél és több épületet, mint Bucsunál, újjá is építettek.

– Személyes véleményem, hogy nem jó, ha belső ellenőrzésekre van szükség. Nem jó az sem, ha külön-külön dolgozunk. A határvédelem az unióban közös és egységes feladat kell hogy legyen. Sajnos nem zárható ki egy a koráb­biakhoz hasonló népvándorlás,

ezért fenntartjuk jelenlegi határőrizeti rendszerünket – hallottuk.

Göncz László író, történész az 1989-es eseményeket a muravidéki magyarság szemszögéből láttatta. Mint mondta, a magyar és az osztrák határrendészeti szervek szerencsére nyugodtak és korrektek voltak a 14 napos háborúban, amikor a jugoszláv hadsereg fegyveres konfliktussal fenyegetőzött, tankokat is felvonultatva. – Sokat megélt vidék a miénk, de annyi bizonyos, az 1989-es események sok jót hoztak.

A konferencián Janza Frigyes levezető elnök zárszavában kiemelte: túl közel van még 1989, a teljes igazság megismeréséhez szükséges egyfajta történelmi távlat. Ugyanakkor mindazt, amit tudunk, újra és újra el kell mondanunk az utánunk jövő generációknak. Hogy ne alakuljon ki hamis kép a kollektív emlékezetben.