Kőkereszt, vasfüggöny

ibékíthetetlen történelem? Áll a hatalmas kőkereszt a falu feletti dombon, Gotthárd felé fordítva. Nem is olyan rég még a két világrendszer határát jelölte, közvetlen közelében húzódott a hírhedt vasfüggöny. Ma is jelkép, az 1664-es, törökök feletti diadal jelképe. Mikor is, ki tudja hányadszor, megmentettük a művelt és tartózkodó nyugatot. A helyzet persze bonyolultabb, s ezt már Montecuccoli is tudhatta, amikor rávezette csapatait a Rába árterében tanyát vert törökre. Lám, az oszmán kultúra küzdelme a nyugatival, a kereszténnyel. Ma is kibékíthetetlen, ha a nagy toposzokat egymás mellé rakjuk. Mindezt kicsiben kellett végigharcolnia a kereszt alatti faluban, Mogersdorfban rendezett szimpóziumoknak. Eredetileg az 1664-es csatára emlékeztek a találkozókon, aztán szép lassan a közép-európaiság, az együttműködés került előtérbe. A hetvenes évek végére Mogersdorf a két világrend közötti enyhülés jelképe lett.

Dr. Bariska István, a kőszegi levéltár vezetője szinte a kezdetektől részt vett a mogersdorfi találkozókon. Ezúttal nem szakmai elemzésre, hanem történelmi visszatekintésre, összegzésre kértük. Mogersdof mára egyfajta legenda; azzá tette, teheti azon szellemi áramlatok összessége, amely a pannon térség ezen, vagyis magyar-burgenlandi-muravidéki-horvátországi szögletére jellemző. Aztán azzá teheti a történelmi múlt, a sorsközösség, és nem utolsósorban a vasfüggönyös korszak, ennek lassú, ám annál hatékonyabb fellazítása, fejtegette a kiváló kutató. Hozzátéve: az idei, 36. összejövetel valójában a negyvenedik, mert a legutóbbi balkáni háború négy évre megakasztotta, de nem elakasztotta, a folyamatot.

- Miként emlékezik a kezdetekre egy korabeli, szabad gondolkodású, ifjú levéltáros, aki fogékony a közélet iránt? Milyen volt a hetvenes években Mogersdorf - ideátról?

- Az első döbbenet az volt, hogy milyen nyilvánvaló a differencia a szocialista rend és a polgári világ között. 71-ben Kőszegen levéltáros voltam, s jól emlékszem, hogy Horváth Feri bácsi, a megyei levéltár igazgatója rakta le az alapokat a horvátokkal és a burgenlandiakkal együtt. Nem csak úgy, spontán, hanem nagyon magas politikai támogatással. Engem akkor az gondolkodtatott el igazán: ha mi nem mehetünk ki, legföljebb 3 évente, akkor mit akarhat velünk a titói Jugoszlávia és a polgári Ausztria? A válasz mélyebben rejlik. Burgenland kapott egy szerepet. Ez a vidék nem tudta magát úgy elfogadtatni, mint törzsökös, történelmi osztrák tartomány. Tehát szüksége volt az identitásépítésre. Tekintettel arra is, hogy a szellemi-anyagi források szinte mind ideát voltak. Elkezdték hát keresni velünk a kapcsolatokat. Ebben a szituációban érdekesen alakult minden, hiszen mi csak gúzsba kötve táncolhattunk. Szellemi Trianon megduplázva, így is jellemezhetnénk a kor viszonyait. Mindent ellenőriztek és fel-ügyeltek, odaát pedig az vált nyilvánvalóvá: intézményesíteni akarják a Burgenland-kutatást. Ennek folyományaként kezdték el keresni a magyar kollégákat, s így jutottak el hozzánk is. Tudvalévő, hogy csak a személyes kontaktusokon át járható ez az út. A magyar vezetés úgy döntött, hogy Vas megye kap szerepet, majd itt eldöntik, ki utazzon. Akkoriban dr. Gonda György volt a vezető megyei kultúrpolitikus, aki többnyire szakmai szempontok alapján mérlegelt.

- Ahogy Burgenland kereste önazonosságát, úgy kereshette volna Vas, Zala, vagy éppen Győr-Sopron is, hiszen Trianon után ezek tört identitású területekké - megyékké - váltak. De hát ez nem lehetett célja a kádári érának, mivel ők internacionalizmusról beszéltek, és mélyen elhallgatták Trianont. Akkor mégis miért voltak Mogersdorfra vevők? Vulgarizálva: miért adtak önöknek szolgálati útlevelet?

- Anekdotával válaszolnék. Emlékezzünk a K.u.K korszakra, s a másodikra, a Kreisky und Kádárira. Ez is K. u. K. volt annyiban, hogy Ausztria semlegesként kereste a jó mintát. Kreisky kancellár döntő érve az volt, hogy csak akkor igazán el nem kötelezett egy ország, ha jó a szomszédság. Mi voltunk az alanyuk. Ausztria híd szerepet vállalt, és mondjuk ki, ezt konzekvensen végig is vitte. Olyannyira, hogy ma egy csapatban, az unióban vagyunk. Azt se feledjük el, hogy Magyarország ötvenhat miatt megkülönböztetett figyelmet élvezett Nyugaton, s amikor leosztották a nagyhatalmi kártyákat, erre mindig gondoltak.

- E logika alpján mondhatjuk, hogy Mogersdorf a détente, vagyis az enyhülés egyik fontos előfutára volt?

- Abszolút. Nem öncélúan intézményesült a Burgenland-kutatás, mert kimondták: csak akkor van értelme, ha beveszik Közép-Európa más, kapcsolódó részeit is. Így került a pakliba Szlovénia és Horvátország. Vagyis létrejött a pannon térség újraértelmezése. Ez lett a kerete az új típusú, eltérő politikai tömbökhöz tartozó országok együttműködésének.

- Nem nehéz kitalálni, hogy akadtak ellendrukkerek. Mondják, egy időben megszaporodott a suk-sükölő történészek száma, és akadtak levéltárat nem látott levéltárosok is. Mi több, néhányuk eljutott Mogersdorfba, hogy kivizsgálja a fellazítás új technikáit.

- Hát persze, elkísértek minket furcsa emberek, frissen feltűnt kutatók, történészek... Általában jól bírták az italt. Ez akkor a kontraszelekció természetességéhez tartozott, erre épült a rendszer. De volt szelekció is: azt a kérdést tették fel némely döntnöki helyzetben, hogy ha már megengedik ezt a Mogersdorfot, akkor meddig feszíthetők a keretek? Bécsnek nem volt mindegy, hogy mi legyen Burgenlanddal. A hetvenes évekre ugyanis döntő lett a tartomány ipari-gazdasági fejlesztése, így aztán tarthatatlanná vált a szegényvidék státus. Korábban Burgenland öntötte a szociális problémákat, a nép eljárt Grazba, Bécsbe. Ezt a recessziót a kormány mindenképpen fel kívánta számolni, s e folyamat agyának Mogersdorfot szánták.

- Miként fogadták önöket a helyiek? Felmérték, hogy a történelem részese lehet falujuk?

-Végtére az is volt, ha a szentgotthárdi csatára gondolunk... Igen, azt hiszem, megértették, hogy itt és most a szimpóziumokkal valami nagyon fontos dolog indul el. Kicsi faluról volt szó, családoknál, panziókban laktunk, vaságyakon aludtunk. Amikor először átmentünk a hatá-ron, szinte sokkolt, hogy a szegény Burgenland mekkora előnnyel rendelkezik. Egy közismert, erősen balos budapesti professzor mondta elképedve, amikor kitekintett az ablakon, a szántóföldekre: Látod a leaszfaltozott mezei utakat? Ez nem orosz módszer... Azt hiszem, ebben minden benne volt.

- Törésvonal ma is van, lásd az osztrák és a magyar falvak közti különbséget. Igaz, ez már kisebb, mint akkor volt. Úgy tudom, a szimpózium tagjai néha átmentek a szlovénekhez és a horvátokhoz is.

- Igen, azt akkor Jugoszláviának hívták. S hiába voltak önálló köztársaságok, a történelmük partizánalapú volt. Ott mindent ez határozott meg. Belgrád szigorúan megtiltotta, hogy a partizánmozgalomtól visszamenőleg, régebbi témákkal foglalkozzanak. Az a fura helyzet állt elő, hogy a kádári Magyarország rugalmasabbnak bizonyult a jugoszláviainál, mert mi honfoglaláskori témákat is felvethettünk. Az akkori Jugoszlávia jóval előbbre tartott ugyan gazdaságilag, valamint a nyugati típusú fogyasztásban is, de szellemileg korlátolt és vaskalapos maradt.

- Jövőre Kőszeg látja vendégül a konferenciát.

- Részünkről mindig is Kőszeg volt a helyszín, így aztán a folytonosság jelképévé váltunk. Emlékszem, az első csapatot a gyógypedagógiai intézetben fogadtuk, aztán szerencsére felnőtt a szimpóziumhoz a város. Beindult a konferenciaturizmus, méltóképpen fogadhattuk a vendégeket. Így lesz ez 2007-ben is.

Dr. Bariska István, a kőszegi levéltár vezetője szinte a kezdetektől részt vett a mogersdorfi találkozókon. Ezúttal nem szakmai elemzésre, hanem történelmi visszatekintésre, összegzésre kértük. Mogersdof mára egyfajta legenda; azzá tette, teheti azon szellemi áramlatok összessége, amely a pannon térség ezen, vagyis magyar-burgenlandi-muravidéki-horvátországi szögletére jellemző. Aztán azzá teheti a történelmi múlt, a sorsközösség, és nem utolsósorban a vasfüggönyös korszak, ennek lassú, ám annál hatékonyabb fellazítása, fejtegette a kiváló kutató. Hozzátéve: az idei, 36. összejövetel valójában a negyvenedik, mert a legutóbbi balkáni háború négy évre megakasztotta, de nem elakasztotta, a folyamatot.

- Miként emlékezik a kezdetekre egy korabeli, szabad gondolkodású, ifjú levéltáros, aki fogékony a közélet iránt? Milyen volt a hetvenes években Mogersdorf - ideátról?

- Az első döbbenet az volt, hogy milyen nyilvánvaló a differencia a szocialista rend és a polgári világ között. 71-ben Kőszegen levéltáros voltam, s jól emlékszem, hogy Horváth Feri bácsi, a megyei levéltár igazgatója rakta le az alapokat a horvátokkal és a burgenlandiakkal együtt. Nem csak úgy, spontán, hanem nagyon magas politikai támogatással. Engem akkor az gondolkodtatott el igazán: ha mi nem mehetünk ki, legföljebb 3 évente, akkor mit akarhat velünk a titói Jugoszlávia és a polgári Ausztria? A válasz mélyebben rejlik. Burgenland kapott egy szerepet. Ez a vidék nem tudta magát úgy elfogadtatni, mint törzsökös, történelmi osztrák tartomány. Tehát szüksége volt az identitásépítésre. Tekintettel arra is, hogy a szellemi-anyagi források szinte mind ideát voltak. Elkezdték hát keresni velünk a kapcsolatokat. Ebben a szituációban érdekesen alakult minden, hiszen mi csak gúzsba kötve táncolhattunk. Szellemi Trianon megduplázva, így is jellemezhetnénk a kor viszonyait. Mindent ellenőriztek és fel-ügyeltek, odaát pedig az vált nyilvánvalóvá: intézményesíteni akarják a Burgenland-kutatást. Ennek folyományaként kezdték el keresni a magyar kollégákat, s így jutottak el hozzánk is. Tudvalévő, hogy csak a személyes kontaktusokon át járható ez az út. A magyar vezetés úgy döntött, hogy Vas megye kap szerepet, majd itt eldöntik, ki utazzon. Akkoriban dr. Gonda György volt a vezető megyei kultúrpolitikus, aki többnyire szakmai szempontok alapján mérlegelt.

- Ahogy Burgenland kereste önazonosságát, úgy kereshette volna Vas, Zala, vagy éppen Győr-Sopron is, hiszen Trianon után ezek tört identitású területekké - megyékké - váltak. De hát ez nem lehetett célja a kádári érának, mivel ők internacionalizmusról beszéltek, és mélyen elhallgatták Trianont. Akkor mégis miért voltak Mogersdorfra vevők? Vulgarizálva: miért adtak önöknek szolgálati útlevelet?

- Anekdotával válaszolnék. Emlékezzünk a K.u.K korszakra, s a másodikra, a Kreisky und Kádárira. Ez is K. u. K. volt annyiban, hogy Ausztria semlegesként kereste a jó mintát. Kreisky kancellár döntő érve az volt, hogy csak akkor igazán el nem kötelezett egy ország, ha jó a szomszédság. Mi voltunk az alanyuk. Ausztria híd szerepet vállalt, és mondjuk ki, ezt konzekvensen végig is vitte. Olyannyira, hogy ma egy csapatban, az unióban vagyunk. Azt se feledjük el, hogy Magyarország ötvenhat miatt megkülönböztetett figyelmet élvezett Nyugaton, s amikor leosztották a nagyhatalmi kártyákat, erre mindig gondoltak.

- E logika alpján mondhatjuk, hogy Mogersdorf a détente, vagyis az enyhülés egyik fontos előfutára volt?

- Abszolút. Nem öncélúan intézményesült a Burgenland-kutatás, mert kimondták: csak akkor van értelme, ha beveszik Közép-Európa más, kapcsolódó részeit is. Így került a pakliba Szlovénia és Horvátország. Vagyis létrejött a pannon térség újraértelmezése. Ez lett a kerete az új típusú, eltérő politikai tömbökhöz tartozó országok együttműködésének.

- Nem nehéz kitalálni, hogy akadtak ellendrukkerek. Mondják, egy időben megszaporodott a suk-sükölő történészek száma, és akadtak levéltárat nem látott levéltárosok is. Mi több, néhányuk eljutott Mogersdorfba, hogy kivizsgálja a fellazítás új technikáit.

- Hát persze, elkísértek minket furcsa emberek, frissen feltűnt kutatók, történészek... Általában jól bírták az italt. Ez akkor a kontraszelekció természetességéhez tartozott, erre épült a rendszer. De volt szelekció is: azt a kérdést tették fel némely döntnöki helyzetben, hogy ha már megengedik ezt a Mogersdorfot, akkor meddig feszíthetők a keretek? Bécsnek nem volt mindegy, hogy mi legyen Burgenlanddal. A hetvenes évekre ugyanis döntő lett a tartomány ipari-gazdasági fejlesztése, így aztán tarthatatlanná vált a szegényvidék státus. Korábban Burgenland öntötte a szociális problémákat, a nép eljárt Grazba, Bécsbe. Ezt a recessziót a kormány mindenképpen fel kívánta számolni, s e folyamat agyának Mogersdorfot szánták.

- Miként fogadták önöket a helyiek? Felmérték, hogy a történelem részese lehet falujuk?

-Végtére az is volt, ha a szentgotthárdi csatára gondolunk... Igen, azt hiszem, megértették, hogy itt és most a szimpóziumokkal valami nagyon fontos dolog indul el. Kicsi faluról volt szó, családoknál, panziókban laktunk, vaságyakon aludtunk. Amikor először átmentünk a hatá-ron, szinte sokkolt, hogy a szegény Burgenland mekkora előnnyel rendelkezik. Egy közismert, erősen balos budapesti professzor mondta elképedve, amikor kitekintett az ablakon, a szántóföldekre: Látod a leaszfaltozott mezei utakat? Ez nem orosz módszer... Azt hiszem, ebben minden benne volt.

- Törésvonal ma is van, lásd az osztrák és a magyar falvak közti különbséget. Igaz, ez már kisebb, mint akkor volt. Úgy tudom, a szimpózium tagjai néha átmentek a szlovénekhez és a horvátokhoz is.

- Igen, azt akkor Jugoszláviának hívták. S hiába voltak önálló köztársaságok, a történelmük partizánalapú volt. Ott mindent ez határozott meg. Belgrád szigorúan megtiltotta, hogy a partizánmozgalomtól visszamenőleg, régebbi témákkal foglalkozzanak. Az a fura helyzet állt elő, hogy a kádári Magyarország rugalmasabbnak bizonyult a jugoszláviainál, mert mi honfoglaláskori témákat is felvethettünk. Az akkori Jugoszlávia jóval előbbre tartott ugyan gazdaságilag, valamint a nyugati típusú fogyasztásban is, de szellemileg korlátolt és vaskalapos maradt.

- Jövőre Kőszeg látja vendégül a konferenciát.

- Részünkről mindig is Kőszeg volt a helyszín, így aztán a folytonosság jelképévé váltunk. Emlékszem, az első csapatot a gyógypedagógiai intézetben fogadtuk, aztán szerencsére felnőtt a szimpóziumhoz a város. Beindult a konferenciaturizmus, méltóképpen fogadhattuk a vendégeket. Így lesz ez 2007-ben is.

Dr. Bariska István, a kőszegi levéltár vezetője szinte a kezdetektől részt vett a mogersdorfi találkozókon. Ezúttal nem szakmai elemzésre, hanem történelmi visszatekintésre, összegzésre kértük. Mogersdof mára egyfajta legenda; azzá tette, teheti azon szellemi áramlatok összessége, amely a pannon térség ezen, vagyis magyar-burgenlandi-muravidéki-horvátországi szögletére jellemző. Aztán azzá teheti a történelmi múlt, a sorsközösség, és nem utolsósorban a vasfüggönyös korszak, ennek lassú, ám annál hatékonyabb fellazítása, fejtegette a kiváló kutató. Hozzátéve: az idei, 36. összejövetel valójában a negyvenedik, mert a legutóbbi balkáni háború négy évre megakasztotta, de nem elakasztotta, a folyamatot.

- Miként emlékezik a kezdetekre egy korabeli, szabad gondolkodású, ifjú levéltáros, aki fogékony a közélet iránt? Milyen volt a hetvenes években Mogersdorf - ideátról?

- Az első döbbenet az volt, hogy milyen nyilvánvaló a differencia a szocialista rend és a polgári világ között. 71-ben Kőszegen levéltáros voltam, s jól emlékszem, hogy Horváth Feri bácsi, a megyei levéltár igazgatója rakta le az alapokat a horvátokkal és a burgenlandiakkal együtt. Nem csak úgy, spontán, hanem nagyon magas politikai támogatással. Engem akkor az gondolkodtatott el igazán: ha mi nem mehetünk ki, legföljebb 3 évente, akkor mit akarhat velünk a titói Jugoszlávia és a polgári Ausztria? A válasz mélyebben rejlik. Burgenland kapott egy szerepet. Ez a vidék nem tudta magát úgy elfogadtatni, mint törzsökös, történelmi osztrák tartomány. Tehát szüksége volt az identitásépítésre. Tekintettel arra is, hogy a szellemi-anyagi források szinte mind ideát voltak. Elkezdték hát keresni velünk a kapcsolatokat. Ebben a szituációban érdekesen alakult minden, hiszen mi csak gúzsba kötve táncolhattunk. Szellemi Trianon megduplázva, így is jellemezhetnénk a kor viszonyait. Mindent ellenőriztek és fel-ügyeltek, odaát pedig az vált nyilvánvalóvá: intézményesíteni akarják a Burgenland-kutatást. Ennek folyományaként kezdték el keresni a magyar kollégákat, s így jutottak el hozzánk is. Tudvalévő, hogy csak a személyes kontaktusokon át járható ez az út. A magyar vezetés úgy döntött, hogy Vas megye kap szerepet, majd itt eldöntik, ki utazzon. Akkoriban dr. Gonda György volt a vezető megyei kultúrpolitikus, aki többnyire szakmai szempontok alapján mérlegelt.

- Ahogy Burgenland kereste önazonosságát, úgy kereshette volna Vas, Zala, vagy éppen Győr-Sopron is, hiszen Trianon után ezek tört identitású területekké - megyékké - váltak. De hát ez nem lehetett célja a kádári érának, mivel ők internacionalizmusról beszéltek, és mélyen elhallgatták Trianont. Akkor mégis miért voltak Mogersdorfra vevők? Vulgarizálva: miért adtak önöknek szolgálati útlevelet?

- Anekdotával válaszolnék. Emlékezzünk a K.u.K korszakra, s a másodikra, a Kreisky und Kádárira. Ez is K. u. K. volt annyiban, hogy Ausztria semlegesként kereste a jó mintát. Kreisky kancellár döntő érve az volt, hogy csak akkor igazán el nem kötelezett egy ország, ha jó a szomszédság. Mi voltunk az alanyuk. Ausztria híd szerepet vállalt, és mondjuk ki, ezt konzekvensen végig is vitte. Olyannyira, hogy ma egy csapatban, az unióban vagyunk. Azt se feledjük el, hogy Magyarország ötvenhat miatt megkülönböztetett figyelmet élvezett Nyugaton, s amikor leosztották a nagyhatalmi kártyákat, erre mindig gondoltak.

- E logika alpján mondhatjuk, hogy Mogersdorf a détente, vagyis az enyhülés egyik fontos előfutára volt?

- Abszolút. Nem öncélúan intézményesült a Burgenland-kutatás, mert kimondták: csak akkor van értelme, ha beveszik Közép-Európa más, kapcsolódó részeit is. Így került a pakliba Szlovénia és Horvátország. Vagyis létrejött a pannon térség újraértelmezése. Ez lett a kerete az új típusú, eltérő politikai tömbökhöz tartozó országok együttműködésének.

- Nem nehéz kitalálni, hogy akadtak ellendrukkerek. Mondják, egy időben megszaporodott a suk-sükölő történészek száma, és akadtak levéltárat nem látott levéltárosok is. Mi több, néhányuk eljutott Mogersdorfba, hogy kivizsgálja a fellazítás új technikáit.

- Hát persze, elkísértek minket furcsa emberek, frissen feltűnt kutatók, történészek... Általában jól bírták az italt. Ez akkor a kontraszelekció természetességéhez tartozott, erre épült a rendszer. De volt szelekció is: azt a kérdést tették fel némely döntnöki helyzetben, hogy ha már megengedik ezt a Mogersdorfot, akkor meddig feszíthetők a keretek? Bécsnek nem volt mindegy, hogy mi legyen Burgenlanddal. A hetvenes évekre ugyanis döntő lett a tartomány ipari-gazdasági fejlesztése, így aztán tarthatatlanná vált a szegényvidék státus. Korábban Burgenland öntötte a szociális problémákat, a nép eljárt Grazba, Bécsbe. Ezt a recessziót a kormány mindenképpen fel kívánta számolni, s e folyamat agyának Mogersdorfot szánták.

- Miként fogadták önöket a helyiek? Felmérték, hogy a történelem részese lehet falujuk?

-Végtére az is volt, ha a szentgotthárdi csatára gondolunk... Igen, azt hiszem, megértették, hogy itt és most a szimpóziumokkal valami nagyon fontos dolog indul el. Kicsi faluról volt szó, családoknál, panziókban laktunk, vaságyakon aludtunk. Amikor először átmentünk a hatá-ron, szinte sokkolt, hogy a szegény Burgenland mekkora előnnyel rendelkezik. Egy közismert, erősen balos budapesti professzor mondta elképedve, amikor kitekintett az ablakon, a szántóföldekre: Látod a leaszfaltozott mezei utakat? Ez nem orosz módszer... Azt hiszem, ebben minden benne volt.

- Törésvonal ma is van, lásd az osztrák és a magyar falvak közti különbséget. Igaz, ez már kisebb, mint akkor volt. Úgy tudom, a szimpózium tagjai néha átmentek a szlovénekhez és a horvátokhoz is.

- Igen, azt akkor Jugoszláviának hívták. S hiába voltak önálló köztársaságok, a történelmük partizánalapú volt. Ott mindent ez határozott meg. Belgrád szigorúan megtiltotta, hogy a partizánmozgalomtól visszamenőleg, régebbi témákkal foglalkozzanak. Az a fura helyzet állt elő, hogy a kádári Magyarország rugalmasabbnak bizonyult a jugoszláviainál, mert mi honfoglaláskori témákat is felvethettünk. Az akkori Jugoszlávia jóval előbbre tartott ugyan gazdaságilag, valamint a nyugati típusú fogyasztásban is, de szellemileg korlátolt és vaskalapos maradt.

- Jövőre Kőszeg látja vendégül a konferenciát.

- Részünkről mindig is Kőszeg volt a helyszín, így aztán a folytonosság jelképévé váltunk. Emlékszem, az első csapatot a gyógypedagógiai intézetben fogadtuk, aztán szerencsére felnőtt a szimpóziumhoz a város. Beindult a konferenciaturizmus, méltóképpen fogadhattuk a vendégeket. Így lesz ez 2007-ben is.

- Miként emlékezik a kezdetekre egy korabeli, szabad gondolkodású, ifjú levéltáros, aki fogékony a közélet iránt? Milyen volt a hetvenes években Mogersdorf - ideátról?

- Az első döbbenet az volt, hogy milyen nyilvánvaló a differencia a szocialista rend és a polgári világ között. 71-ben Kőszegen levéltáros voltam, s jól emlékszem, hogy Horváth Feri bácsi, a megyei levéltár igazgatója rakta le az alapokat a horvátokkal és a burgenlandiakkal együtt. Nem csak úgy, spontán, hanem nagyon magas politikai támogatással. Engem akkor az gondolkodtatott el igazán: ha mi nem mehetünk ki, legföljebb 3 évente, akkor mit akarhat velünk a titói Jugoszlávia és a polgári Ausztria? A válasz mélyebben rejlik. Burgenland kapott egy szerepet. Ez a vidék nem tudta magát úgy elfogadtatni, mint törzsökös, történelmi osztrák tartomány. Tehát szüksége volt az identitásépítésre. Tekintettel arra is, hogy a szellemi-anyagi források szinte mind ideát voltak. Elkezdték hát keresni velünk a kapcsolatokat. Ebben a szituációban érdekesen alakult minden, hiszen mi csak gúzsba kötve táncolhattunk. Szellemi Trianon megduplázva, így is jellemezhetnénk a kor viszonyait. Mindent ellenőriztek és fel-ügyeltek, odaát pedig az vált nyilvánvalóvá: intézményesíteni akarják a Burgenland-kutatást. Ennek folyományaként kezdték el keresni a magyar kollégákat, s így jutottak el hozzánk is. Tudvalévő, hogy csak a személyes kontaktusokon át járható ez az út. A magyar vezetés úgy döntött, hogy Vas megye kap szerepet, majd itt eldöntik, ki utazzon. Akkoriban dr. Gonda György volt a vezető megyei kultúrpolitikus, aki többnyire szakmai szempontok alapján mérlegelt.

- Ahogy Burgenland kereste önazonosságát, úgy kereshette volna Vas, Zala, vagy éppen Győr-Sopron is, hiszen Trianon után ezek tört identitású területekké - megyékké - váltak. De hát ez nem lehetett célja a kádári érának, mivel ők internacionalizmusról beszéltek, és mélyen elhallgatták Trianont. Akkor mégis miért voltak Mogersdorfra vevők? Vulgarizálva: miért adtak önöknek szolgálati útlevelet?

- Anekdotával válaszolnék. Emlékezzünk a K.u.K korszakra, s a másodikra, a Kreisky und Kádárira. Ez is K. u. K. volt annyiban, hogy Ausztria semlegesként kereste a jó mintát. Kreisky kancellár döntő érve az volt, hogy csak akkor igazán el nem kötelezett egy ország, ha jó a szomszédság. Mi voltunk az alanyuk. Ausztria híd szerepet vállalt, és mondjuk ki, ezt konzekvensen végig is vitte. Olyannyira, hogy ma egy csapatban, az unióban vagyunk. Azt se feledjük el, hogy Magyarország ötvenhat miatt megkülönböztetett figyelmet élvezett Nyugaton, s amikor leosztották a nagyhatalmi kártyákat, erre mindig gondoltak.

- E logika alpján mondhatjuk, hogy Mogersdorf a détente, vagyis az enyhülés egyik fontos előfutára volt?

- Abszolút. Nem öncélúan intézményesült a Burgenland-kutatás, mert kimondták: csak akkor van értelme, ha beveszik Közép-Európa más, kapcsolódó részeit is. Így került a pakliba Szlovénia és Horvátország. Vagyis létrejött a pannon térség újraértelmezése. Ez lett a kerete az új típusú, eltérő politikai tömbökhöz tartozó országok együttműködésének.

- Nem nehéz kitalálni, hogy akadtak ellendrukkerek. Mondják, egy időben megszaporodott a suk-sükölő történészek száma, és akadtak levéltárat nem látott levéltárosok is. Mi több, néhányuk eljutott Mogersdorfba, hogy kivizsgálja a fellazítás új technikáit.

- Hát persze, elkísértek minket furcsa emberek, frissen feltűnt kutatók, történészek... Általában jól bírták az italt. Ez akkor a kontraszelekció természetességéhez tartozott, erre épült a rendszer. De volt szelekció is: azt a kérdést tették fel némely döntnöki helyzetben, hogy ha már megengedik ezt a Mogersdorfot, akkor meddig feszíthetők a keretek? Bécsnek nem volt mindegy, hogy mi legyen Burgenlanddal. A hetvenes évekre ugyanis döntő lett a tartomány ipari-gazdasági fejlesztése, így aztán tarthatatlanná vált a szegényvidék státus. Korábban Burgenland öntötte a szociális problémákat, a nép eljárt Grazba, Bécsbe. Ezt a recessziót a kormány mindenképpen fel kívánta számolni, s e folyamat agyának Mogersdorfot szánták.

- Miként fogadták önöket a helyiek? Felmérték, hogy a történelem részese lehet falujuk?

-Végtére az is volt, ha a szentgotthárdi csatára gondolunk... Igen, azt hiszem, megértették, hogy itt és most a szimpóziumokkal valami nagyon fontos dolog indul el. Kicsi faluról volt szó, családoknál, panziókban laktunk, vaságyakon aludtunk. Amikor először átmentünk a hatá-ron, szinte sokkolt, hogy a szegény Burgenland mekkora előnnyel rendelkezik. Egy közismert, erősen balos budapesti professzor mondta elképedve, amikor kitekintett az ablakon, a szántóföldekre: Látod a leaszfaltozott mezei utakat? Ez nem orosz módszer... Azt hiszem, ebben minden benne volt.

- Törésvonal ma is van, lásd az osztrák és a magyar falvak közti különbséget. Igaz, ez már kisebb, mint akkor volt. Úgy tudom, a szimpózium tagjai néha átmentek a szlovénekhez és a horvátokhoz is.

- Igen, azt akkor Jugoszláviának hívták. S hiába voltak önálló köztársaságok, a történelmük partizánalapú volt. Ott mindent ez határozott meg. Belgrád szigorúan megtiltotta, hogy a partizánmozgalomtól visszamenőleg, régebbi témákkal foglalkozzanak. Az a fura helyzet állt elő, hogy a kádári Magyarország rugalmasabbnak bizonyult a jugoszláviainál, mert mi honfoglaláskori témákat is felvethettünk. Az akkori Jugoszlávia jóval előbbre tartott ugyan gazdaságilag, valamint a nyugati típusú fogyasztásban is, de szellemileg korlátolt és vaskalapos maradt.

- Jövőre Kőszeg látja vendégül a konferenciát.

- Részünkről mindig is Kőszeg volt a helyszín, így aztán a folytonosság jelképévé váltunk. Emlékszem, az első csapatot a gyógypedagógiai intézetben fogadtuk, aztán szerencsére felnőtt a szimpóziumhoz a város. Beindult a konferenciaturizmus, méltóképpen fogadhattuk a vendégeket. Így lesz ez 2007-ben is.

- Miként emlékezik a kezdetekre egy korabeli, szabad gondolkodású, ifjú levéltáros, aki fogékony a közélet iránt? Milyen volt a hetvenes években Mogersdorf - ideátról?

- Az első döbbenet az volt, hogy milyen nyilvánvaló a differencia a szocialista rend és a polgári világ között. 71-ben Kőszegen levéltáros voltam, s jól emlékszem, hogy Horváth Feri bácsi, a megyei levéltár igazgatója rakta le az alapokat a horvátokkal és a burgenlandiakkal együtt. Nem csak úgy, spontán, hanem nagyon magas politikai támogatással. Engem akkor az gondolkodtatott el igazán: ha mi nem mehetünk ki, legföljebb 3 évente, akkor mit akarhat velünk a titói Jugoszlávia és a polgári Ausztria? A válasz mélyebben rejlik. Burgenland kapott egy szerepet. Ez a vidék nem tudta magát úgy elfogadtatni, mint törzsökös, történelmi osztrák tartomány. Tehát szüksége volt az identitásépítésre. Tekintettel arra is, hogy a szellemi-anyagi források szinte mind ideát voltak. Elkezdték hát keresni velünk a kapcsolatokat. Ebben a szituációban érdekesen alakult minden, hiszen mi csak gúzsba kötve táncolhattunk. Szellemi Trianon megduplázva, így is jellemezhetnénk a kor viszonyait. Mindent ellenőriztek és fel-ügyeltek, odaát pedig az vált nyilvánvalóvá: intézményesíteni akarják a Burgenland-kutatást. Ennek folyományaként kezdték el keresni a magyar kollégákat, s így jutottak el hozzánk is. Tudvalévő, hogy csak a személyes kontaktusokon át járható ez az út. A magyar vezetés úgy döntött, hogy Vas megye kap szerepet, majd itt eldöntik, ki utazzon. Akkoriban dr. Gonda György volt a vezető megyei kultúrpolitikus, aki többnyire szakmai szempontok alapján mérlegelt.

- Ahogy Burgenland kereste önazonosságát, úgy kereshette volna Vas, Zala, vagy éppen Győr-Sopron is, hiszen Trianon után ezek tört identitású területekké - megyékké - váltak. De hát ez nem lehetett célja a kádári érának, mivel ők internacionalizmusról beszéltek, és mélyen elhallgatták Trianont. Akkor mégis miért voltak Mogersdorfra vevők? Vulgarizálva: miért adtak önöknek szolgálati útlevelet?

- Anekdotával válaszolnék. Emlékezzünk a K.u.K korszakra, s a másodikra, a Kreisky und Kádárira. Ez is K. u. K. volt annyiban, hogy Ausztria semlegesként kereste a jó mintát. Kreisky kancellár döntő érve az volt, hogy csak akkor igazán el nem kötelezett egy ország, ha jó a szomszédság. Mi voltunk az alanyuk. Ausztria híd szerepet vállalt, és mondjuk ki, ezt konzekvensen végig is vitte. Olyannyira, hogy ma egy csapatban, az unióban vagyunk. Azt se feledjük el, hogy Magyarország ötvenhat miatt megkülönböztetett figyelmet élvezett Nyugaton, s amikor leosztották a nagyhatalmi kártyákat, erre mindig gondoltak.

- E logika alpján mondhatjuk, hogy Mogersdorf a détente, vagyis az enyhülés egyik fontos előfutára volt?

- Abszolút. Nem öncélúan intézményesült a Burgenland-kutatás, mert kimondták: csak akkor van értelme, ha beveszik Közép-Európa más, kapcsolódó részeit is. Így került a pakliba Szlovénia és Horvátország. Vagyis létrejött a pannon térség újraértelmezése. Ez lett a kerete az új típusú, eltérő politikai tömbökhöz tartozó országok együttműködésének.

- Nem nehéz kitalálni, hogy akadtak ellendrukkerek. Mondják, egy időben megszaporodott a suk-sükölő történészek száma, és akadtak levéltárat nem látott levéltárosok is. Mi több, néhányuk eljutott Mogersdorfba, hogy kivizsgálja a fellazítás új technikáit.

- Hát persze, elkísértek minket furcsa emberek, frissen feltűnt kutatók, történészek... Általában jól bírták az italt. Ez akkor a kontraszelekció természetességéhez tartozott, erre épült a rendszer. De volt szelekció is: azt a kérdést tették fel némely döntnöki helyzetben, hogy ha már megengedik ezt a Mogersdorfot, akkor meddig feszíthetők a keretek? Bécsnek nem volt mindegy, hogy mi legyen Burgenlanddal. A hetvenes évekre ugyanis döntő lett a tartomány ipari-gazdasági fejlesztése, így aztán tarthatatlanná vált a szegényvidék státus. Korábban Burgenland öntötte a szociális problémákat, a nép eljárt Grazba, Bécsbe. Ezt a recessziót a kormány mindenképpen fel kívánta számolni, s e folyamat agyának Mogersdorfot szánták.

- Miként fogadták önöket a helyiek? Felmérték, hogy a történelem részese lehet falujuk?

-Végtére az is volt, ha a szentgotthárdi csatára gondolunk... Igen, azt hiszem, megértették, hogy itt és most a szimpóziumokkal valami nagyon fontos dolog indul el. Kicsi faluról volt szó, családoknál, panziókban laktunk, vaságyakon aludtunk. Amikor először átmentünk a hatá-ron, szinte sokkolt, hogy a szegény Burgenland mekkora előnnyel rendelkezik. Egy közismert, erősen balos budapesti professzor mondta elképedve, amikor kitekintett az ablakon, a szántóföldekre: Látod a leaszfaltozott mezei utakat? Ez nem orosz módszer... Azt hiszem, ebben minden benne volt.

- Törésvonal ma is van, lásd az osztrák és a magyar falvak közti különbséget. Igaz, ez már kisebb, mint akkor volt. Úgy tudom, a szimpózium tagjai néha átmentek a szlovénekhez és a horvátokhoz is.

- Igen, azt akkor Jugoszláviának hívták. S hiába voltak önálló köztársaságok, a történelmük partizánalapú volt. Ott mindent ez határozott meg. Belgrád szigorúan megtiltotta, hogy a partizánmozgalomtól visszamenőleg, régebbi témákkal foglalkozzanak. Az a fura helyzet állt elő, hogy a kádári Magyarország rugalmasabbnak bizonyult a jugoszláviainál, mert mi honfoglaláskori témákat is felvethettünk. Az akkori Jugoszlávia jóval előbbre tartott ugyan gazdaságilag, valamint a nyugati típusú fogyasztásban is, de szellemileg korlátolt és vaskalapos maradt.

- Jövőre Kőszeg látja vendégül a konferenciát.

- Részünkről mindig is Kőszeg volt a helyszín, így aztán a folytonosság jelképévé váltunk. Emlékszem, az első csapatot a gyógypedagógiai intézetben fogadtuk, aztán szerencsére felnőtt a szimpóziumhoz a város. Beindult a konferenciaturizmus, méltóképpen fogadhattuk a vendégeket. Így lesz ez 2007-ben is.

- Miként emlékezik a kezdetekre egy korabeli, szabad gondolkodású, ifjú levéltáros, aki fogékony a közélet iránt? Milyen volt a hetvenes években Mogersdorf - ideátról?

- Az első döbbenet az volt, hogy milyen nyilvánvaló a differencia a szocialista rend és a polgári világ között. 71-ben Kőszegen levéltáros voltam, s jól emlékszem, hogy Horváth Feri bácsi, a megyei levéltár igazgatója rakta le az alapokat a horvátokkal és a burgenlandiakkal együtt. Nem csak úgy, spontán, hanem nagyon magas politikai támogatással. Engem akkor az gondolkodtatott el igazán: ha mi nem mehetünk ki, legföljebb 3 évente, akkor mit akarhat velünk a titói Jugoszlávia és a polgári Ausztria? A válasz mélyebben rejlik. Burgenland kapott egy szerepet. Ez a vidék nem tudta magát úgy elfogadtatni, mint törzsökös, történelmi osztrák tartomány. Tehát szüksége volt az identitásépítésre. Tekintettel arra is, hogy a szellemi-anyagi források szinte mind ideát voltak. Elkezdték hát keresni velünk a kapcsolatokat. Ebben a szituációban érdekesen alakult minden, hiszen mi csak gúzsba kötve táncolhattunk. Szellemi Trianon megduplázva, így is jellemezhetnénk a kor viszonyait. Mindent ellenőriztek és fel-ügyeltek, odaát pedig az vált nyilvánvalóvá: intézményesíteni akarják a Burgenland-kutatást. Ennek folyományaként kezdték el keresni a magyar kollégákat, s így jutottak el hozzánk is. Tudvalévő, hogy csak a személyes kontaktusokon át járható ez az út. A magyar vezetés úgy döntött, hogy Vas megye kap szerepet, majd itt eldöntik, ki utazzon. Akkoriban dr. Gonda György volt a vezető megyei kultúrpolitikus, aki többnyire szakmai szempontok alapján mérlegelt.

- Ahogy Burgenland kereste önazonosságát, úgy kereshette volna Vas, Zala, vagy éppen Győr-Sopron is, hiszen Trianon után ezek tört identitású területekké - megyékké - váltak. De hát ez nem lehetett célja a kádári érának, mivel ők internacionalizmusról beszéltek, és mélyen elhallgatták Trianont. Akkor mégis miért voltak Mogersdorfra vevők? Vulgarizálva: miért adtak önöknek szolgálati útlevelet?

- Anekdotával válaszolnék. Emlékezzünk a K.u.K korszakra, s a másodikra, a Kreisky und Kádárira. Ez is K. u. K. volt annyiban, hogy Ausztria semlegesként kereste a jó mintát. Kreisky kancellár döntő érve az volt, hogy csak akkor igazán el nem kötelezett egy ország, ha jó a szomszédság. Mi voltunk az alanyuk. Ausztria híd szerepet vállalt, és mondjuk ki, ezt konzekvensen végig is vitte. Olyannyira, hogy ma egy csapatban, az unióban vagyunk. Azt se feledjük el, hogy Magyarország ötvenhat miatt megkülönböztetett figyelmet élvezett Nyugaton, s amikor leosztották a nagyhatalmi kártyákat, erre mindig gondoltak.

- E logika alpján mondhatjuk, hogy Mogersdorf a détente, vagyis az enyhülés egyik fontos előfutára volt?

- Abszolút. Nem öncélúan intézményesült a Burgenland-kutatás, mert kimondták: csak akkor van értelme, ha beveszik Közép-Európa más, kapcsolódó részeit is. Így került a pakliba Szlovénia és Horvátország. Vagyis létrejött a pannon térség újraértelmezése. Ez lett a kerete az új típusú, eltérő politikai tömbökhöz tartozó országok együttműködésének.

- Nem nehéz kitalálni, hogy akadtak ellendrukkerek. Mondják, egy időben megszaporodott a suk-sükölő történészek száma, és akadtak levéltárat nem látott levéltárosok is. Mi több, néhányuk eljutott Mogersdorfba, hogy kivizsgálja a fellazítás új technikáit.

- Hát persze, elkísértek minket furcsa emberek, frissen feltűnt kutatók, történészek... Általában jól bírták az italt. Ez akkor a kontraszelekció természetességéhez tartozott, erre épült a rendszer. De volt szelekció is: azt a kérdést tették fel némely döntnöki helyzetben, hogy ha már megengedik ezt a Mogersdorfot, akkor meddig feszíthetők a keretek? Bécsnek nem volt mindegy, hogy mi legyen Burgenlanddal. A hetvenes évekre ugyanis döntő lett a tartomány ipari-gazdasági fejlesztése, így aztán tarthatatlanná vált a szegényvidék státus. Korábban Burgenland öntötte a szociális problémákat, a nép eljárt Grazba, Bécsbe. Ezt a recessziót a kormány mindenképpen fel kívánta számolni, s e folyamat agyának Mogersdorfot szánták.

- Miként fogadták önöket a helyiek? Felmérték, hogy a történelem részese lehet falujuk?

-Végtére az is volt, ha a szentgotthárdi csatára gondolunk... Igen, azt hiszem, megértették, hogy itt és most a szimpóziumokkal valami nagyon fontos dolog indul el. Kicsi faluról volt szó, családoknál, panziókban laktunk, vaságyakon aludtunk. Amikor először átmentünk a hatá-ron, szinte sokkolt, hogy a szegény Burgenland mekkora előnnyel rendelkezik. Egy közismert, erősen balos budapesti professzor mondta elképedve, amikor kitekintett az ablakon, a szántóföldekre: Látod a leaszfaltozott mezei utakat? Ez nem orosz módszer... Azt hiszem, ebben minden benne volt.

- Törésvonal ma is van, lásd az osztrák és a magyar falvak közti különbséget. Igaz, ez már kisebb, mint akkor volt. Úgy tudom, a szimpózium tagjai néha átmentek a szlovénekhez és a horvátokhoz is.

- Igen, azt akkor Jugoszláviának hívták. S hiába voltak önálló köztársaságok, a történelmük partizánalapú volt. Ott mindent ez határozott meg. Belgrád szigorúan megtiltotta, hogy a partizánmozgalomtól visszamenőleg, régebbi témákkal foglalkozzanak. Az a fura helyzet állt elő, hogy a kádári Magyarország rugalmasabbnak bizonyult a jugoszláviainál, mert mi honfoglaláskori témákat is felvethettünk. Az akkori Jugoszlávia jóval előbbre tartott ugyan gazdaságilag, valamint a nyugati típusú fogyasztásban is, de szellemileg korlátolt és vaskalapos maradt.

- Jövőre Kőszeg látja vendégül a konferenciát.

- Részünkről mindig is Kőszeg volt a helyszín, így aztán a folytonosság jelképévé váltunk. Emlékszem, az első csapatot a gyógypedagógiai intézetben fogadtuk, aztán szerencsére felnőtt a szimpóziumhoz a város. Beindult a konferenciaturizmus, méltóképpen fogadhattuk a vendégeket. Így lesz ez 2007-ben is.

- Miként emlékezik a kezdetekre egy korabeli, szabad gondolkodású, ifjú levéltáros, aki fogékony a közélet iránt? Milyen volt a hetvenes években Mogersdorf - ideátról?

- Az első döbbenet az volt, hogy milyen nyilvánvaló a differencia a szocialista rend és a polgári világ között. 71-ben Kőszegen levéltáros voltam, s jól emlékszem, hogy Horváth Feri bácsi, a megyei levéltár igazgatója rakta le az alapokat a horvátokkal és a burgenlandiakkal együtt. Nem csak úgy, spontán, hanem nagyon magas politikai támogatással. Engem akkor az gondolkodtatott el igazán: ha mi nem mehetünk ki, legföljebb 3 évente, akkor mit akarhat velünk a titói Jugoszlávia és a polgári Ausztria? A válasz mélyebben rejlik. Burgenland kapott egy szerepet. Ez a vidék nem tudta magát úgy elfogadtatni, mint törzsökös, történelmi osztrák tartomány. Tehát szüksége volt az identitásépítésre. Tekintettel arra is, hogy a szellemi-anyagi források szinte mind ideát voltak. Elkezdték hát keresni velünk a kapcsolatokat. Ebben a szituációban érdekesen alakult minden, hiszen mi csak gúzsba kötve táncolhattunk. Szellemi Trianon megduplázva, így is jellemezhetnénk a kor viszonyait. Mindent ellenőriztek és fel-ügyeltek, odaát pedig az vált nyilvánvalóvá: intézményesíteni akarják a Burgenland-kutatást. Ennek folyományaként kezdték el keresni a magyar kollégákat, s így jutottak el hozzánk is. Tudvalévő, hogy csak a személyes kontaktusokon át járható ez az út. A magyar vezetés úgy döntött, hogy Vas megye kap szerepet, majd itt eldöntik, ki utazzon. Akkoriban dr. Gonda György volt a vezető megyei kultúrpolitikus, aki többnyire szakmai szempontok alapján mérlegelt.

- Ahogy Burgenland kereste önazonosságát, úgy kereshette volna Vas, Zala, vagy éppen Győr-Sopron is, hiszen Trianon után ezek tört identitású területekké - megyékké - váltak. De hát ez nem lehetett célja a kádári érának, mivel ők internacionalizmusról beszéltek, és mélyen elhallgatták Trianont. Akkor mégis miért voltak Mogersdorfra vevők? Vulgarizálva: miért adtak önöknek szolgálati útlevelet?

- Anekdotával válaszolnék. Emlékezzünk a K.u.K korszakra, s a másodikra, a Kreisky und Kádárira. Ez is K. u. K. volt annyiban, hogy Ausztria semlegesként kereste a jó mintát. Kreisky kancellár döntő érve az volt, hogy csak akkor igazán el nem kötelezett egy ország, ha jó a szomszédság. Mi voltunk az alanyuk. Ausztria híd szerepet vállalt, és mondjuk ki, ezt konzekvensen végig is vitte. Olyannyira, hogy ma egy csapatban, az unióban vagyunk. Azt se feledjük el, hogy Magyarország ötvenhat miatt megkülönböztetett figyelmet élvezett Nyugaton, s amikor leosztották a nagyhatalmi kártyákat, erre mindig gondoltak.

- E logika alpján mondhatjuk, hogy Mogersdorf a détente, vagyis az enyhülés egyik fontos előfutára volt?

- Abszolút. Nem öncélúan intézményesült a Burgenland-kutatás, mert kimondták: csak akkor van értelme, ha beveszik Közép-Európa más, kapcsolódó részeit is. Így került a pakliba Szlovénia és Horvátország. Vagyis létrejött a pannon térség újraértelmezése. Ez lett a kerete az új típusú, eltérő politikai tömbökhöz tartozó országok együttműködésének.

- Nem nehéz kitalálni, hogy akadtak ellendrukkerek. Mondják, egy időben megszaporodott a suk-sükölő történészek száma, és akadtak levéltárat nem látott levéltárosok is. Mi több, néhányuk eljutott Mogersdorfba, hogy kivizsgálja a fellazítás új technikáit.

- Hát persze, elkísértek minket furcsa emberek, frissen feltűnt kutatók, történészek... Általában jól bírták az italt. Ez akkor a kontraszelekció természetességéhez tartozott, erre épült a rendszer. De volt szelekció is: azt a kérdést tették fel némely döntnöki helyzetben, hogy ha már megengedik ezt a Mogersdorfot, akkor meddig feszíthetők a keretek? Bécsnek nem volt mindegy, hogy mi legyen Burgenlanddal. A hetvenes évekre ugyanis döntő lett a tartomány ipari-gazdasági fejlesztése, így aztán tarthatatlanná vált a szegényvidék státus. Korábban Burgenland öntötte a szociális problémákat, a nép eljárt Grazba, Bécsbe. Ezt a recessziót a kormány mindenképpen fel kívánta számolni, s e folyamat agyának Mogersdorfot szánták.

- Miként fogadták önöket a helyiek? Felmérték, hogy a történelem részese lehet falujuk?

-Végtére az is volt, ha a szentgotthárdi csatára gondolunk... Igen, azt hiszem, megértették, hogy itt és most a szimpóziumokkal valami nagyon fontos dolog indul el. Kicsi faluról volt szó, családoknál, panziókban laktunk, vaságyakon aludtunk. Amikor először átmentünk a hatá-ron, szinte sokkolt, hogy a szegény Burgenland mekkora előnnyel rendelkezik. Egy közismert, erősen balos budapesti professzor mondta elképedve, amikor kitekintett az ablakon, a szántóföldekre: Látod a leaszfaltozott mezei utakat? Ez nem orosz módszer... Azt hiszem, ebben minden benne volt.

- Törésvonal ma is van, lásd az osztrák és a magyar falvak közti különbséget. Igaz, ez már kisebb, mint akkor volt. Úgy tudom, a szimpózium tagjai néha átmentek a szlovénekhez és a horvátokhoz is.

- Igen, azt akkor Jugoszláviának hívták. S hiába voltak önálló köztársaságok, a történelmük partizánalapú volt. Ott mindent ez határozott meg. Belgrád szigorúan megtiltotta, hogy a partizánmozgalomtól visszamenőleg, régebbi témákkal foglalkozzanak. Az a fura helyzet állt elő, hogy a kádári Magyarország rugalmasabbnak bizonyult a jugoszláviainál, mert mi honfoglaláskori témákat is felvethettünk. Az akkori Jugoszlávia jóval előbbre tartott ugyan gazdaságilag, valamint a nyugati típusú fogyasztásban is, de szellemileg korlátolt és vaskalapos maradt.

- Jövőre Kőszeg látja vendégül a konferenciát.

- Részünkről mindig is Kőszeg volt a helyszín, így aztán a folytonosság jelképévé váltunk. Emlékszem, az első csapatot a gyógypedagógiai intézetben fogadtuk, aztán szerencsére felnőtt a szimpóziumhoz a város. Beindult a konferenciaturizmus, méltóképpen fogadhattuk a vendégeket. Így lesz ez 2007-ben is.

- Az első döbbenet az volt, hogy milyen nyilvánvaló a differencia a szocialista rend és a polgári világ között. 71-ben Kőszegen levéltáros voltam, s jól emlékszem, hogy Horváth Feri bácsi, a megyei levéltár igazgatója rakta le az alapokat a horvátokkal és a burgenlandiakkal együtt. Nem csak úgy, spontán, hanem nagyon magas politikai támogatással. Engem akkor az gondolkodtatott el igazán: ha mi nem mehetünk ki, legföljebb 3 évente, akkor mit akarhat velünk a titói Jugoszlávia és a polgári Ausztria? A válasz mélyebben rejlik. Burgenland kapott egy szerepet. Ez a vidék nem tudta magát úgy elfogadtatni, mint törzsökös, történelmi osztrák tartomány. Tehát szüksége volt az identitásépítésre. Tekintettel arra is, hogy a szellemi-anyagi források szinte mind ideát voltak. Elkezdték hát keresni velünk a kapcsolatokat. Ebben a szituációban érdekesen alakult minden, hiszen mi csak gúzsba kötve táncolhattunk. Szellemi Trianon megduplázva, így is jellemezhetnénk a kor viszonyait. Mindent ellenőriztek és fel-ügyeltek, odaát pedig az vált nyilvánvalóvá: intézményesíteni akarják a Burgenland-kutatást. Ennek folyományaként kezdték el keresni a magyar kollégákat, s így jutottak el hozzánk is. Tudvalévő, hogy csak a személyes kontaktusokon át járható ez az út. A magyar vezetés úgy döntött, hogy Vas megye kap szerepet, majd itt eldöntik, ki utazzon. Akkoriban dr. Gonda György volt a vezető megyei kultúrpolitikus, aki többnyire szakmai szempontok alapján mérlegelt.

- Ahogy Burgenland kereste önazonosságát, úgy kereshette volna Vas, Zala, vagy éppen Győr-Sopron is, hiszen Trianon után ezek tört identitású területekké - megyékké - váltak. De hát ez nem lehetett célja a kádári érának, mivel ők internacionalizmusról beszéltek, és mélyen elhallgatták Trianont. Akkor mégis miért voltak Mogersdorfra vevők? Vulgarizálva: miért adtak önöknek szolgálati útlevelet?

- Anekdotával válaszolnék. Emlékezzünk a K.u.K korszakra, s a másodikra, a Kreisky und Kádárira. Ez is K. u. K. volt annyiban, hogy Ausztria semlegesként kereste a jó mintát. Kreisky kancellár döntő érve az volt, hogy csak akkor igazán el nem kötelezett egy ország, ha jó a szomszédság. Mi voltunk az alanyuk. Ausztria híd szerepet vállalt, és mondjuk ki, ezt konzekvensen végig is vitte. Olyannyira, hogy ma egy csapatban, az unióban vagyunk. Azt se feledjük el, hogy Magyarország ötvenhat miatt megkülönböztetett figyelmet élvezett Nyugaton, s amikor leosztották a nagyhatalmi kártyákat, erre mindig gondoltak.

- E logika alpján mondhatjuk, hogy Mogersdorf a détente, vagyis az enyhülés egyik fontos előfutára volt?

- Abszolút. Nem öncélúan intézményesült a Burgenland-kutatás, mert kimondták: csak akkor van értelme, ha beveszik Közép-Európa más, kapcsolódó részeit is. Így került a pakliba Szlovénia és Horvátország. Vagyis létrejött a pannon térség újraértelmezése. Ez lett a kerete az új típusú, eltérő politikai tömbökhöz tartozó országok együttműködésének.

- Nem nehéz kitalálni, hogy akadtak ellendrukkerek. Mondják, egy időben megszaporodott a suk-sükölő történészek száma, és akadtak levéltárat nem látott levéltárosok is. Mi több, néhányuk eljutott Mogersdorfba, hogy kivizsgálja a fellazítás új technikáit.

- Hát persze, elkísértek minket furcsa emberek, frissen feltűnt kutatók, történészek... Általában jól bírták az italt. Ez akkor a kontraszelekció természetességéhez tartozott, erre épült a rendszer. De volt szelekció is: azt a kérdést tették fel némely döntnöki helyzetben, hogy ha már megengedik ezt a Mogersdorfot, akkor meddig feszíthetők a keretek? Bécsnek nem volt mindegy, hogy mi legyen Burgenlanddal. A hetvenes évekre ugyanis döntő lett a tartomány ipari-gazdasági fejlesztése, így aztán tarthatatlanná vált a szegényvidék státus. Korábban Burgenland öntötte a szociális problémákat, a nép eljárt Grazba, Bécsbe. Ezt a recessziót a kormány mindenképpen fel kívánta számolni, s e folyamat agyának Mogersdorfot szánták.

- Miként fogadták önöket a helyiek? Felmérték, hogy a történelem részese lehet falujuk?

-Végtére az is volt, ha a szentgotthárdi csatára gondolunk... Igen, azt hiszem, megértették, hogy itt és most a szimpóziumokkal valami nagyon fontos dolog indul el. Kicsi faluról volt szó, családoknál, panziókban laktunk, vaságyakon aludtunk. Amikor először átmentünk a hatá-ron, szinte sokkolt, hogy a szegény Burgenland mekkora előnnyel rendelkezik. Egy közismert, erősen balos budapesti professzor mondta elképedve, amikor kitekintett az ablakon, a szántóföldekre: Látod a leaszfaltozott mezei utakat? Ez nem orosz módszer... Azt hiszem, ebben minden benne volt.

- Törésvonal ma is van, lásd az osztrák és a magyar falvak közti különbséget. Igaz, ez már kisebb, mint akkor volt. Úgy tudom, a szimpózium tagjai néha átmentek a szlovénekhez és a horvátokhoz is.

- Igen, azt akkor Jugoszláviának hívták. S hiába voltak önálló köztársaságok, a történelmük partizánalapú volt. Ott mindent ez határozott meg. Belgrád szigorúan megtiltotta, hogy a partizánmozgalomtól visszamenőleg, régebbi témákkal foglalkozzanak. Az a fura helyzet állt elő, hogy a kádári Magyarország rugalmasabbnak bizonyult a jugoszláviainál, mert mi honfoglaláskori témákat is felvethettünk. Az akkori Jugoszlávia jóval előbbre tartott ugyan gazdaságilag, valamint a nyugati típusú fogyasztásban is, de szellemileg korlátolt és vaskalapos maradt.

- Jövőre Kőszeg látja vendégül a konferenciát.

- Részünkről mindig is Kőszeg volt a helyszín, így aztán a folytonosság jelképévé váltunk. Emlékszem, az első csapatot a gyógypedagógiai intézetben fogadtuk, aztán szerencsére felnőtt a szimpóziumhoz a város. Beindult a konferenciaturizmus, méltóképpen fogadhattuk a vendégeket. Így lesz ez 2007-ben is.

- Az első döbbenet az volt, hogy milyen nyilvánvaló a differencia a szocialista rend és a polgári világ között. 71-ben Kőszegen levéltáros voltam, s jól emlékszem, hogy Horváth Feri bácsi, a megyei levéltár igazgatója rakta le az alapokat a horvátokkal és a burgenlandiakkal együtt. Nem csak úgy, spontán, hanem nagyon magas politikai támogatással. Engem akkor az gondolkodtatott el igazán: ha mi nem mehetünk ki, legföljebb 3 évente, akkor mit akarhat velünk a titói Jugoszlávia és a polgári Ausztria? A válasz mélyebben rejlik. Burgenland kapott egy szerepet. Ez a vidék nem tudta magát úgy elfogadtatni, mint törzsökös, történelmi osztrák tartomány. Tehát szüksége volt az identitásépítésre. Tekintettel arra is, hogy a szellemi-anyagi források szinte mind ideát voltak. Elkezdték hát keresni velünk a kapcsolatokat. Ebben a szituációban érdekesen alakult minden, hiszen mi csak gúzsba kötve táncolhattunk. Szellemi Trianon megduplázva, így is jellemezhetnénk a kor viszonyait. Mindent ellenőriztek és fel-ügyeltek, odaát pedig az vált nyilvánvalóvá: intézményesíteni akarják a Burgenland-kutatást. Ennek folyományaként kezdték el keresni a magyar kollégákat, s így jutottak el hozzánk is. Tudvalévő, hogy csak a személyes kontaktusokon át járható ez az út. A magyar vezetés úgy döntött, hogy Vas megye kap szerepet, majd itt eldöntik, ki utazzon. Akkoriban dr. Gonda György volt a vezető megyei kultúrpolitikus, aki többnyire szakmai szempontok alapján mérlegelt.

- Ahogy Burgenland kereste önazonosságát, úgy kereshette volna Vas, Zala, vagy éppen Győr-Sopron is, hiszen Trianon után ezek tört identitású területekké - megyékké - váltak. De hát ez nem lehetett célja a kádári érának, mivel ők internacionalizmusról beszéltek, és mélyen elhallgatták Trianont. Akkor mégis miért voltak Mogersdorfra vevők? Vulgarizálva: miért adtak önöknek szolgálati útlevelet?

- Anekdotával válaszolnék. Emlékezzünk a K.u.K korszakra, s a másodikra, a Kreisky und Kádárira. Ez is K. u. K. volt annyiban, hogy Ausztria semlegesként kereste a jó mintát. Kreisky kancellár döntő érve az volt, hogy csak akkor igazán el nem kötelezett egy ország, ha jó a szomszédság. Mi voltunk az alanyuk. Ausztria híd szerepet vállalt, és mondjuk ki, ezt konzekvensen végig is vitte. Olyannyira, hogy ma egy csapatban, az unióban vagyunk. Azt se feledjük el, hogy Magyarország ötvenhat miatt megkülönböztetett figyelmet élvezett Nyugaton, s amikor leosztották a nagyhatalmi kártyákat, erre mindig gondoltak.

- E logika alpján mondhatjuk, hogy Mogersdorf a détente, vagyis az enyhülés egyik fontos előfutára volt?

- Abszolút. Nem öncélúan intézményesült a Burgenland-kutatás, mert kimondták: csak akkor van értelme, ha beveszik Közép-Európa más, kapcsolódó részeit is. Így került a pakliba Szlovénia és Horvátország. Vagyis létrejött a pannon térség újraértelmezése. Ez lett a kerete az új típusú, eltérő politikai tömbökhöz tartozó országok együttműködésének.

- Nem nehéz kitalálni, hogy akadtak ellendrukkerek. Mondják, egy időben megszaporodott a suk-sükölő történészek száma, és akadtak levéltárat nem látott levéltárosok is. Mi több, néhányuk eljutott Mogersdorfba, hogy kivizsgálja a fellazítás új technikáit.

- Hát persze, elkísértek minket furcsa emberek, frissen feltűnt kutatók, történészek... Általában jól bírták az italt. Ez akkor a kontraszelekció természetességéhez tartozott, erre épült a rendszer. De volt szelekció is: azt a kérdést tették fel némely döntnöki helyzetben, hogy ha már megengedik ezt a Mogersdorfot, akkor meddig feszíthetők a keretek? Bécsnek nem volt mindegy, hogy mi legyen Burgenlanddal. A hetvenes évekre ugyanis döntő lett a tartomány ipari-gazdasági fejlesztése, így aztán tarthatatlanná vált a szegényvidék státus. Korábban Burgenland öntötte a szociális problémákat, a nép eljárt Grazba, Bécsbe. Ezt a recessziót a kormány mindenképpen fel kívánta számolni, s e folyamat agyának Mogersdorfot szánták.

- Miként fogadták önöket a helyiek? Felmérték, hogy a történelem részese lehet falujuk?

-Végtére az is volt, ha a szentgotthárdi csatára gondolunk... Igen, azt hiszem, megértették, hogy itt és most a szimpóziumokkal valami nagyon fontos dolog indul el. Kicsi faluról volt szó, családoknál, panziókban laktunk, vaságyakon aludtunk. Amikor először átmentünk a hatá-ron, szinte sokkolt, hogy a szegény Burgenland mekkora előnnyel rendelkezik. Egy közismert, erősen balos budapesti professzor mondta elképedve, amikor kitekintett az ablakon, a szántóföldekre: Látod a leaszfaltozott mezei utakat? Ez nem orosz módszer... Azt hiszem, ebben minden benne volt.

- Törésvonal ma is van, lásd az osztrák és a magyar falvak közti különbséget. Igaz, ez már kisebb, mint akkor volt. Úgy tudom, a szimpózium tagjai néha átmentek a szlovénekhez és a horvátokhoz is.

- Igen, azt akkor Jugoszláviának hívták. S hiába voltak önálló köztársaságok, a történelmük partizánalapú volt. Ott mindent ez határozott meg. Belgrád szigorúan megtiltotta, hogy a partizánmozgalomtól visszamenőleg, régebbi témákkal foglalkozzanak. Az a fura helyzet állt elő, hogy a kádári Magyarország rugalmasabbnak bizonyult a jugoszláviainál, mert mi honfoglaláskori témákat is felvethettünk. Az akkori Jugoszlávia jóval előbbre tartott ugyan gazdaságilag, valamint a nyugati típusú fogyasztásban is, de szellemileg korlátolt és vaskalapos maradt.

- Jövőre Kőszeg látja vendégül a konferenciát.

- Részünkről mindig is Kőszeg volt a helyszín, így aztán a folytonosság jelképévé váltunk. Emlékszem, az első csapatot a gyógypedagógiai intézetben fogadtuk, aztán szerencsére felnőtt a szimpóziumhoz a város. Beindult a konferenciaturizmus, méltóképpen fogadhattuk a vendégeket. Így lesz ez 2007-ben is.

- Az első döbbenet az volt, hogy milyen nyilvánvaló a differencia a szocialista rend és a polgári világ között. 71-ben Kőszegen levéltáros voltam, s jól emlékszem, hogy Horváth Feri bácsi, a megyei levéltár igazgatója rakta le az alapokat a horvátokkal és a burgenlandiakkal együtt. Nem csak úgy, spontán, hanem nagyon magas politikai támogatással. Engem akkor az gondolkodtatott el igazán: ha mi nem mehetünk ki, legföljebb 3 évente, akkor mit akarhat velünk a titói Jugoszlávia és a polgári Ausztria? A válasz mélyebben rejlik. Burgenland kapott egy szerepet. Ez a vidék nem tudta magát úgy elfogadtatni, mint törzsökös, történelmi osztrák tartomány. Tehát szüksége volt az identitásépítésre. Tekintettel arra is, hogy a szellemi-anyagi források szinte mind ideát voltak. Elkezdték hát keresni velünk a kapcsolatokat. Ebben a szituációban érdekesen alakult minden, hiszen mi csak gúzsba kötve táncolhattunk. Szellemi Trianon megduplázva, így is jellemezhetnénk a kor viszonyait. Mindent ellenőriztek és fel-ügyeltek, odaát pedig az vált nyilvánvalóvá: intézményesíteni akarják a Burgenland-kutatást. Ennek folyományaként kezdték el keresni a magyar kollégákat, s így jutottak el hozzánk is. Tudvalévő, hogy csak a személyes kontaktusokon át járható ez az út. A magyar vezetés úgy döntött, hogy Vas megye kap szerepet, majd itt eldöntik, ki utazzon. Akkoriban dr. Gonda György volt a vezető megyei kultúrpolitikus, aki többnyire szakmai szempontok alapján mérlegelt.

- Ahogy Burgenland kereste önazonosságát, úgy kereshette volna Vas, Zala, vagy éppen Győr-Sopron is, hiszen Trianon után ezek tört identitású területekké - megyékké - váltak. De hát ez nem lehetett célja a kádári érának, mivel ők internacionalizmusról beszéltek, és mélyen elhallgatták Trianont. Akkor mégis miért voltak Mogersdorfra vevők? Vulgarizálva: miért adtak önöknek szolgálati útlevelet?

- Anekdotával válaszolnék. Emlékezzünk a K.u.K korszakra, s a másodikra, a Kreisky und Kádárira. Ez is K. u. K. volt annyiban, hogy Ausztria semlegesként kereste a jó mintát. Kreisky kancellár döntő érve az volt, hogy csak akkor igazán el nem kötelezett egy ország, ha jó a szomszédság. Mi voltunk az alanyuk. Ausztria híd szerepet vállalt, és mondjuk ki, ezt konzekvensen végig is vitte. Olyannyira, hogy ma egy csapatban, az unióban vagyunk. Azt se feledjük el, hogy Magyarország ötvenhat miatt megkülönböztetett figyelmet élvezett Nyugaton, s amikor leosztották a nagyhatalmi kártyákat, erre mindig gondoltak.

- E logika alpján mondhatjuk, hogy Mogersdorf a détente, vagyis az enyhülés egyik fontos előfutára volt?

- Abszolút. Nem öncélúan intézményesült a Burgenland-kutatás, mert kimondták: csak akkor van értelme, ha beveszik Közép-Európa más, kapcsolódó részeit is. Így került a pakliba Szlovénia és Horvátország. Vagyis létrejött a pannon térség újraértelmezése. Ez lett a kerete az új típusú, eltérő politikai tömbökhöz tartozó országok együttműködésének.

- Nem nehéz kitalálni, hogy akadtak ellendrukkerek. Mondják, egy időben megszaporodott a suk-sükölő történészek száma, és akadtak levéltárat nem látott levéltárosok is. Mi több, néhányuk eljutott Mogersdorfba, hogy kivizsgálja a fellazítás új technikáit.

- Hát persze, elkísértek minket furcsa emberek, frissen feltűnt kutatók, történészek... Általában jól bírták az italt. Ez akkor a kontraszelekció természetességéhez tartozott, erre épült a rendszer. De volt szelekció is: azt a kérdést tették fel némely döntnöki helyzetben, hogy ha már megengedik ezt a Mogersdorfot, akkor meddig feszíthetők a keretek? Bécsnek nem volt mindegy, hogy mi legyen Burgenlanddal. A hetvenes évekre ugyanis döntő lett a tartomány ipari-gazdasági fejlesztése, így aztán tarthatatlanná vált a szegényvidék státus. Korábban Burgenland öntötte a szociális problémákat, a nép eljárt Grazba, Bécsbe. Ezt a recessziót a kormány mindenképpen fel kívánta számolni, s e folyamat agyának Mogersdorfot szánták.

- Miként fogadták önöket a helyiek? Felmérték, hogy a történelem részese lehet falujuk?

-Végtére az is volt, ha a szentgotthárdi csatára gondolunk... Igen, azt hiszem, megértették, hogy itt és most a szimpóziumokkal valami nagyon fontos dolog indul el. Kicsi faluról volt szó, családoknál, panziókban laktunk, vaságyakon aludtunk. Amikor először átmentünk a hatá-ron, szinte sokkolt, hogy a szegény Burgenland mekkora előnnyel rendelkezik. Egy közismert, erősen balos budapesti professzor mondta elképedve, amikor kitekintett az ablakon, a szántóföldekre: Látod a leaszfaltozott mezei utakat? Ez nem orosz módszer... Azt hiszem, ebben minden benne volt.

- Törésvonal ma is van, lásd az osztrák és a magyar falvak közti különbséget. Igaz, ez már kisebb, mint akkor volt. Úgy tudom, a szimpózium tagjai néha átmentek a szlovénekhez és a horvátokhoz is.

- Igen, azt akkor Jugoszláviának hívták. S hiába voltak önálló köztársaságok, a történelmük partizánalapú volt. Ott mindent ez határozott meg. Belgrád szigorúan megtiltotta, hogy a partizánmozgalomtól visszamenőleg, régebbi témákkal foglalkozzanak. Az a fura helyzet állt elő, hogy a kádári Magyarország rugalmasabbnak bizonyult a jugoszláviainál, mert mi honfoglaláskori témákat is felvethettünk. Az akkori Jugoszlávia jóval előbbre tartott ugyan gazdaságilag, valamint a nyugati típusú fogyasztásban is, de szellemileg korlátolt és vaskalapos maradt.

- Jövőre Kőszeg látja vendégül a konferenciát.

- Részünkről mindig is Kőszeg volt a helyszín, így aztán a folytonosság jelképévé váltunk. Emlékszem, az első csapatot a gyógypedagógiai intézetben fogadtuk, aztán szerencsére felnőtt a szimpóziumhoz a város. Beindult a konferenciaturizmus, méltóképpen fogadhattuk a vendégeket. Így lesz ez 2007-ben is.

- Az első döbbenet az volt, hogy milyen nyilvánvaló a differencia a szocialista rend és a polgári világ között. 71-ben Kőszegen levéltáros voltam, s jól emlékszem, hogy Horváth Feri bácsi, a megyei levéltár igazgatója rakta le az alapokat a horvátokkal és a burgenlandiakkal együtt. Nem csak úgy, spontán, hanem nagyon magas politikai támogatással. Engem akkor az gondolkodtatott el igazán: ha mi nem mehetünk ki, legföljebb 3 évente, akkor mit akarhat velünk a titói Jugoszlávia és a polgári Ausztria? A válasz mélyebben rejlik. Burgenland kapott egy szerepet. Ez a vidék nem tudta magát úgy elfogadtatni, mint törzsökös, történelmi osztrák tartomány. Tehát szüksége volt az identitásépítésre. Tekintettel arra is, hogy a szellemi-anyagi források szinte mind ideát voltak. Elkezdték hát keresni velünk a kapcsolatokat. Ebben a szituációban érdekesen alakult minden, hiszen mi csak gúzsba kötve táncolhattunk. Szellemi Trianon megduplázva, így is jellemezhetnénk a kor viszonyait. Mindent ellenőriztek és fel-ügyeltek, odaát pedig az vált nyilvánvalóvá: intézményesíteni akarják a Burgenland-kutatást. Ennek folyományaként kezdték el keresni a magyar kollégákat, s így jutottak el hozzánk is. Tudvalévő, hogy csak a személyes kontaktusokon át járható ez az út. A magyar vezetés úgy döntött, hogy Vas megye kap szerepet, majd itt eldöntik, ki utazzon. Akkoriban dr. Gonda György volt a vezető megyei kultúrpolitikus, aki többnyire szakmai szempontok alapján mérlegelt.

- Ahogy Burgenland kereste önazonosságát, úgy kereshette volna Vas, Zala, vagy éppen Győr-Sopron is, hiszen Trianon után ezek tört identitású területekké - megyékké - váltak. De hát ez nem lehetett célja a kádári érának, mivel ők internacionalizmusról beszéltek, és mélyen elhallgatták Trianont. Akkor mégis miért voltak Mogersdorfra vevők? Vulgarizálva: miért adtak önöknek szolgálati útlevelet?

- Anekdotával válaszolnék. Emlékezzünk a K.u.K korszakra, s a másodikra, a Kreisky und Kádárira. Ez is K. u. K. volt annyiban, hogy Ausztria semlegesként kereste a jó mintát. Kreisky kancellár döntő érve az volt, hogy csak akkor igazán el nem kötelezett egy ország, ha jó a szomszédság. Mi voltunk az alanyuk. Ausztria híd szerepet vállalt, és mondjuk ki, ezt konzekvensen végig is vitte. Olyannyira, hogy ma egy csapatban, az unióban vagyunk. Azt se feledjük el, hogy Magyarország ötvenhat miatt megkülön