Hétvége

2006.09.16. 02:27

A bűn megelőzhető lenne Ó0 0

A korábbinál több lakásba és családi házba törtek be az elmúlt időszakban Vasban. Jelentős értékeket vittek el a betörők.

Mórocz Zsolt

Akadt olyan nap, hogy három betörés is jutott egyetlenegy délelőttre. Egy szombathelyi családi ház nyitott ablakán valaki bemászott egy óvatlan pillanatban, s hatvanezer forintot kaparintott meg. Egy lakásból arany ékszereket és pénzt vittek el; a kár félmillióra tehető. Máshonnan laptop és egyéb műszaki cikk, valamint készpénz is eltűnt. Másfél milliós a kár. Egy panellakásból ékszereket és pénzt zsákmányoltak kétmilliós értékben. Egy második emeleti lakás ajtaját is betörték; csaknem tízmillió(!) forintnak veszett nyoma.

Nemegyszer a szomszédok felfigyelnek bizonyos gyanús hangokra, jelekre, de csak késve értesítik a rendőrséget, tudtuk meg dr. Németh Róberttől, a megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetőjétől. Pedig minden betörésre utaló mozzanatot kívánatos lenne jelenteni a 107-es telefonon. Nem ártana figyelni a gyanús autókra, személyekre.

Rengeteg vagyonvédelmi cég működik már, a mechanikai módszerek mellett az elektronikai védekezés, riasztás is fontos lenne, szögezi le dr. Németh Róbert, hozzátéve, hogy a lakók nyugodt szívvel fordulhatnak taná-csért a bűnmegelőzési osztályhoz, amely napközben a 94/521-065-ös számon hívható. Kiváló, s megfizethető zárszerkezeteket tudnának ajánlani. Egyedülálló, idős emberek lakásában van lehetőség olyan távjelző készülékek használatára, melyek nemcsak az egészségügyi segítségnyújtást, hanem támadások, betörések jelzését szolgálják. A mozgásérzékelős kültéri világítás is visszatartó erő lehet. Nem haszontalan időzített kapcsolórendszert kiépíttetni; megszólal a rádió, a tévé, más elektromos eszköz, mintha lenne odahaza valaki. Vagy rokon, barát ki-kiszellőztethetne, fölkapcsolhatná a villanyt; ne tűnjön élettelennek a ház.

Elszaporodtak a trükkös módszerek is, a régieket ötvözik az újakkal. Mondván: a víz- vagy a gázművektől jöttek; kézbesítés, késélesítés, pénzváltás, ivóvíz kérése; ajándék a nyugdíjfolyósítótól... Alapkövetelmény az egészséges bizalmatlanság, véli a szakember. A nagyobb cégek úgyis előre jelzik, mikor érkeznek. A nyugdíjfolyósító munkatársai pedig sohasem mennek házhoz... Ha valakit a kukucskálón kémlelünk, kérjük, mutatkozzon be, nevezze meg beosztását, s jöjjön vissza később. Addig leinformálhatjuk telefonon, vagy elhívhatunk magunkhoz rokont, ismerőst. Egyedül ne fogadjunk idegent, tanácsolja dr. Németh Róbert, és azt is elmondta, hogy bűnmegelőző kisfimjeik több kábelcsatornán is láthatók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!