Angyal volt

ost már nemcsak az ő, hanem fele-sége emlékét is őrzi az egykori szülőház, hivatalosan is kettőjükről nevezték el, hiszen az unokahúg, Károlyi Alice jóvoltából idekerült a költőházaspár hagyatéka.

A Weöres Sándor - Károlyi Alice Emlékház a korábbi kéthelyiséges kiállítótérből négytermes múzeummá lett, aminek berendezésében a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársai is segítettek.

A ház felújítása óriási előrelépés volt a kisközség életében; az avatási ünnepen itt volt a Kossuth-díjas Kaláka együttes a Weöres-versek megzenésítése okán, Csernus Mariann Jászai-díjas, érdemes művész, a Nemzeti Színház örökös tagja felejthetetlen Psyché-alakítása miatt, és itt volt Esterházy Péter író, aki a költőhöz fűződő személyes kapcsolatáról beszélt. Hogy például: Itt őrzött disznót. Esterházy erre azért gondolt kajánul és hitetlenkedve, mert előtte teljesen világos Weöres angyal volta. Szerinte olyan angyal volt, akinek földig ért a lába.

- Mikor meghalt, nem éreztem fájdalmat. Sokkal inkább azt, hogy ebben az esetben nem közhely, hanem nagyon is igaz: a költő a műveiben él tovább. Weörest az Isten is költőnek teremtette, szinte nem is embernek. Rilke szavait mormoljuk: Rettenetes minden angyal. Weöres mindenkor reálisan létező ellenzéki volt, nem egy politikai micsodának a kiszolgáltatottja - mondta az író, majd azt a szólást idézte: Mutasd meg, hol lakol, megmondom, ki vagy.

- Neki nem volt fontos, hol lakik. Több évtizede történt, amikor először mentem hozzájuk. Döbbenten láttam az ajtójukon, hogy névtábla helyett csak egy cédula volt, rajta egy firkantás: Weöres, Károlyi. Vagabundusul, lazán, szabadon, mellesleg. Elhatároztam, hogy mikor lesz ajtóm, én is így írom ki rá a nevem. De mire ajtóm lett, és észbe kaptam, addigra már a házmester a közös költségből felcsavaroztatott egy alumínium névtáblát - mesélte Esterházy, aztán visszakanyarodott: Weöres Sándor a könyveiben van otthon. Életműve a hona. Kapcsolatuk kezdetéről szóló történetei között fontos helyen tartja a bánásmódról szólót.

- Mentem hozzá, én a hetyke nímand, leültem, olvasgattam, ott olvastam Magyarország legnagyobb költőjét. Nagyvonalúan kezelt engem, ez megnyugtatott. Ahelyett, hogy tárgyszerűen eltörpültem volna, egyenrangúvá tett. Mindig narancsot kaptam, nem nagyon szerettem, de nem mertem nemet mondani. Amíg Amykával a magas irodalomról beszélgettem, ő a kétéves lányommal kártyázott. Volt, hogy bort csempésztem neki...

Weöres és Károlyi Amy utolsó perceiről azt mesélte: mély ránc jelent meg a költő szemöldökei között. Amy megkérdezte: - Mi fáj, Sán-dor? És ő azt válaszolta: Felmegyek a magasságos egekbe, aztán.

Az ember elhiszi. A csöngei múzeumban a tárgyak hír-adók. Csak hírt adnak róla, hogy Weöres idelent járt a földön, és visszament. Olvassuk csak el az Önarckép című versét: Barátom, ki azt mondod, ismersz engem, / nézd meg szobámat: nincsenek benne díszek, / miket magam választottam; nyisd ki szekrényemet: benn semmi jellemzőt sem találsz. // Kedvesem és kutyám ismeri simogatásom, / de engem egyik sem ismer. Ócska hangszerem / rég megszokta kezem dombját-völgyét, de ő sem tud mesélni rólam. // Pedig nem rejtőzöm - csak igazában nem vagyok. / Cselekszem és szenvedek, mint a többi, / de legbenső mivoltom maga a nemlét. // Barátom, nincs semmi titkom. Átlátszó vagyok, mint az üveg - épp ezért / miként képzelheted, hogy te látsz engem?

Nézünk át a múzeumban a golyóálló üvegfalon, rajta ars poeticái, fejhallgatók. A versmegzenésítések mellett ver-seit saját előadásában is hallhatjuk. Az üveg mögött Weöres háló- és dolgozószobája. Puritán egyszerűség. Elképzeljük, hogy itt dolgozott (fő-leg éjjel). Az asztalon költői összevisszaságban a papírok, tollak, ceruzák, cigaretták. Szemüvegtok, réz hamutartó. A fal mellett a kis szekrényen ernyős lámpa, ide szerkesztették a kávéfőzőjét is a kiöntővel, amit ugyan nem itt tartott, de jellegzetesebbé teszi a szobát, ez vendégszeretetének híradója. Az egyik polcon ott lapul passziánsz kártyacsomagja. A kötetek a házaspár könyvtárából valók, köztük számos dedikált példány van, sokan ajánlották nekik műveiket. A falon fotók Weöres házaséletéből: nyaralásaik emlékei, kertek, szobák, Weöres elmélázva, kávéfőzés közben vagy macskájával (ez utóbbi momentumot majd a szombathelyi MMIK-nál feállítandó Weöres-szobor is tovább élteti). Pillanatok, amik kilógnak a múlékony időből. S hogy mennyire csak hírnökök az örök életből, arra akkor jövünk rá, ha feltesszük a fejhallgatót, és hallgatjuk, amint Weöres verset mond. Mert különös, magas, szinte túlvilági hangja annyira meglepő, csaknem beavatás-értékű. Beszél, magyar szavakat mond, mintha azonban túl a földi valón, de nem a halálon, még innen az életen.

Sehogy nem fogalmazható, mi az a nagy hatású, mélységes ihletettségű, egekig magasodó, de láthatatlan tartalom, ami jelen van a múzeum termeiben. Mindenkinek magában kell összerakni az élményt a látható tárgyakból kiindulva, a verseket (sokat, minél többet) olvasva, hallgatva.

Csönge lakossága nagyon büszke erre az emlékházra, régóta szerették volna, hogy igaz legyen, amit Weöres írt: ...végtére hazatérek Csöngére. Mert szellemének az univerzumot illető honossága mellett fizikai léte mégiscsak erősen kapcsolódott e kistelepüléshez. Erről a kötődésről szólnak az emlékház folyosóján és első szobájában kiállított tárgyak, a gyermek- és ifjúskor emlékei, az egyetemi évek, irodalmi pályája elindulásának dokumentumai, az adott időszakhoz köthető fotók, versek mellett. A második szoba szellemi társaságát mutatja be. Felidéződnek azok, akikkel egy asztalhoz ülhetett: itt van Babits, Kosztolányi, Kodály és mások között Hamvas Béla, akinek segítségével - a teljesség felé vezető úton - lelke nyugalmát megtalálta; és akikkel nem, mert velük fizikailag nem találkozhatott, de lélekben társalogni volt képes: Dante, Shakespeare mellett a kínai Po Csü-ji, a hindu Dzsajadéva. A harmadik terem az ő háló- és dolgozószobája, a negyedik Károlyi Amyé. Szekrény, ágy - régi családi bútorok - tükrös öltözőasztal, a nő, a feleség emléke, akinek Weöres a híresen szép Canzone-t ajánlotta (kézirat a szobafalon): Még nem tudom, hogy mennyi vagy nekem, / ó, hallgat még felőled benn a lélek, / mely fátylat von köréd, szerelmesem, / s még nem tudom, hogy néked mennyit érek...// Csak azt tudom, hogy társra sose várt / az én szivem s lettél egyszerre társa, / elvéve tőle életet s halált, / hogy visszaadd másféle ragyogásra; / hol bennem erdő volt: dúvad- s madár-had / hazátlan csörtet villámtűz elől; / és kunyhóm összedől, / ha benne otthonod meg nem találtad.

A Weöres Sándor - Károlyi Alice Emlékház a korábbi kéthelyiséges kiállítótérből négytermes múzeummá lett, aminek berendezésében a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársai is segítettek.

A ház felújítása óriási előrelépés volt a kisközség életében; az avatási ünnepen itt volt a Kossuth-díjas Kaláka együttes a Weöres-versek megzenésítése okán, Csernus Mariann Jászai-díjas, érdemes művész, a Nemzeti Színház örökös tagja felejthetetlen Psyché-alakítása miatt, és itt volt Esterházy Péter író, aki a költőhöz fűződő személyes kapcsolatáról beszélt. Hogy például: Itt őrzött disznót. Esterházy erre azért gondolt kajánul és hitetlenkedve, mert előtte teljesen világos Weöres angyal volta. Szerinte olyan angyal volt, akinek földig ért a lába.

- Mikor meghalt, nem éreztem fájdalmat. Sokkal inkább azt, hogy ebben az esetben nem közhely, hanem nagyon is igaz: a költő a műveiben él tovább. Weörest az Isten is költőnek teremtette, szinte nem is embernek. Rilke szavait mormoljuk: Rettenetes minden angyal. Weöres mindenkor reálisan létező ellenzéki volt, nem egy politikai micsodának a kiszolgáltatottja - mondta az író, majd azt a szólást idézte: Mutasd meg, hol lakol, megmondom, ki vagy.

- Neki nem volt fontos, hol lakik. Több évtizede történt, amikor először mentem hozzájuk. Döbbenten láttam az ajtójukon, hogy névtábla helyett csak egy cédula volt, rajta egy firkantás: Weöres, Károlyi. Vagabundusul, lazán, szabadon, mellesleg. Elhatároztam, hogy mikor lesz ajtóm, én is így írom ki rá a nevem. De mire ajtóm lett, és észbe kaptam, addigra már a házmester a közös költségből felcsavaroztatott egy alumínium névtáblát - mesélte Esterházy, aztán visszakanyarodott: Weöres Sándor a könyveiben van otthon. Életműve a hona. Kapcsolatuk kezdetéről szóló történetei között fontos helyen tartja a bánásmódról szólót.

- Mentem hozzá, én a hetyke nímand, leültem, olvasgattam, ott olvastam Magyarország legnagyobb költőjét. Nagyvonalúan kezelt engem, ez megnyugtatott. Ahelyett, hogy tárgyszerűen eltörpültem volna, egyenrangúvá tett. Mindig narancsot kaptam, nem nagyon szerettem, de nem mertem nemet mondani. Amíg Amykával a magas irodalomról beszélgettem, ő a kétéves lányommal kártyázott. Volt, hogy bort csempésztem neki...

Weöres és Károlyi Amy utolsó perceiről azt mesélte: mély ránc jelent meg a költő szemöldökei között. Amy megkérdezte: - Mi fáj, Sán-dor? És ő azt válaszolta: Felmegyek a magasságos egekbe, aztán.

Az ember elhiszi. A csöngei múzeumban a tárgyak hír-adók. Csak hírt adnak róla, hogy Weöres idelent járt a földön, és visszament. Olvassuk csak el az Önarckép című versét: Barátom, ki azt mondod, ismersz engem, / nézd meg szobámat: nincsenek benne díszek, / miket magam választottam; nyisd ki szekrényemet: benn semmi jellemzőt sem találsz. // Kedvesem és kutyám ismeri simogatásom, / de engem egyik sem ismer. Ócska hangszerem / rég megszokta kezem dombját-völgyét, de ő sem tud mesélni rólam. // Pedig nem rejtőzöm - csak igazában nem vagyok. / Cselekszem és szenvedek, mint a többi, / de legbenső mivoltom maga a nemlét. // Barátom, nincs semmi titkom. Átlátszó vagyok, mint az üveg - épp ezért / miként képzelheted, hogy te látsz engem?

Nézünk át a múzeumban a golyóálló üvegfalon, rajta ars poeticái, fejhallgatók. A versmegzenésítések mellett ver-seit saját előadásában is hallhatjuk. Az üveg mögött Weöres háló- és dolgozószobája. Puritán egyszerűség. Elképzeljük, hogy itt dolgozott (fő-leg éjjel). Az asztalon költői összevisszaságban a papírok, tollak, ceruzák, cigaretták. Szemüvegtok, réz hamutartó. A fal mellett a kis szekrényen ernyős lámpa, ide szerkesztették a kávéfőzőjét is a kiöntővel, amit ugyan nem itt tartott, de jellegzetesebbé teszi a szobát, ez vendégszeretetének híradója. Az egyik polcon ott lapul passziánsz kártyacsomagja. A kötetek a házaspár könyvtárából valók, köztük számos dedikált példány van, sokan ajánlották nekik műveiket. A falon fotók Weöres házaséletéből: nyaralásaik emlékei, kertek, szobák, Weöres elmélázva, kávéfőzés közben vagy macskájával (ez utóbbi momentumot majd a szombathelyi MMIK-nál feállítandó Weöres-szobor is tovább élteti). Pillanatok, amik kilógnak a múlékony időből. S hogy mennyire csak hírnökök az örök életből, arra akkor jövünk rá, ha feltesszük a fejhallgatót, és hallgatjuk, amint Weöres verset mond. Mert különös, magas, szinte túlvilági hangja annyira meglepő, csaknem beavatás-értékű. Beszél, magyar szavakat mond, mintha azonban túl a földi valón, de nem a halálon, még innen az életen.

Sehogy nem fogalmazható, mi az a nagy hatású, mélységes ihletettségű, egekig magasodó, de láthatatlan tartalom, ami jelen van a múzeum termeiben. Mindenkinek magában kell összerakni az élményt a látható tárgyakból kiindulva, a verseket (sokat, minél többet) olvasva, hallgatva.

Csönge lakossága nagyon büszke erre az emlékházra, régóta szerették volna, hogy igaz legyen, amit Weöres írt: ...végtére hazatérek Csöngére. Mert szellemének az univerzumot illető honossága mellett fizikai léte mégiscsak erősen kapcsolódott e kistelepüléshez. Erről a kötődésről szólnak az emlékház folyosóján és első szobájában kiállított tárgyak, a gyermek- és ifjúskor emlékei, az egyetemi évek, irodalmi pályája elindulásának dokumentumai, az adott időszakhoz köthető fotók, versek mellett. A második szoba szellemi társaságát mutatja be. Felidéződnek azok, akikkel egy asztalhoz ülhetett: itt van Babits, Kosztolányi, Kodály és mások között Hamvas Béla, akinek segítségével - a teljesség felé vezető úton - lelke nyugalmát megtalálta; és akikkel nem, mert velük fizikailag nem találkozhatott, de lélekben társalogni volt képes: Dante, Shakespeare mellett a kínai Po Csü-ji, a hindu Dzsajadéva. A harmadik terem az ő háló- és dolgozószobája, a negyedik Károlyi Amyé. Szekrény, ágy - régi családi bútorok - tükrös öltözőasztal, a nő, a feleség emléke, akinek Weöres a híresen szép Canzone-t ajánlotta (kézirat a szobafalon): Még nem tudom, hogy mennyi vagy nekem, / ó, hallgat még felőled benn a lélek, / mely fátylat von köréd, szerelmesem, / s még nem tudom, hogy néked mennyit érek...// Csak azt tudom, hogy társra sose várt / az én szivem s lettél egyszerre társa, / elvéve tőle életet s halált, / hogy visszaadd másféle ragyogásra; / hol bennem erdő volt: dúvad- s madár-had / hazátlan csörtet villámtűz elől; / és kunyhóm összedől, / ha benne otthonod meg nem találtad.

A Weöres Sándor - Károlyi Alice Emlékház a korábbi kéthelyiséges kiállítótérből négytermes múzeummá lett, aminek berendezésében a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársai is segítettek.

A ház felújítása óriási előrelépés volt a kisközség életében; az avatási ünnepen itt volt a Kossuth-díjas Kaláka együttes a Weöres-versek megzenésítése okán, Csernus Mariann Jászai-díjas, érdemes művész, a Nemzeti Színház örökös tagja felejthetetlen Psyché-alakítása miatt, és itt volt Esterházy Péter író, aki a költőhöz fűződő személyes kapcsolatáról beszélt. Hogy például: Itt őrzött disznót. Esterházy erre azért gondolt kajánul és hitetlenkedve, mert előtte teljesen világos Weöres angyal volta. Szerinte olyan angyal volt, akinek földig ért a lába.

- Mikor meghalt, nem éreztem fájdalmat. Sokkal inkább azt, hogy ebben az esetben nem közhely, hanem nagyon is igaz: a költő a műveiben él tovább. Weörest az Isten is költőnek teremtette, szinte nem is embernek. Rilke szavait mormoljuk: Rettenetes minden angyal. Weöres mindenkor reálisan létező ellenzéki volt, nem egy politikai micsodának a kiszolgáltatottja - mondta az író, majd azt a szólást idézte: Mutasd meg, hol lakol, megmondom, ki vagy.

- Neki nem volt fontos, hol lakik. Több évtizede történt, amikor először mentem hozzájuk. Döbbenten láttam az ajtójukon, hogy névtábla helyett csak egy cédula volt, rajta egy firkantás: Weöres, Károlyi. Vagabundusul, lazán, szabadon, mellesleg. Elhatároztam, hogy mikor lesz ajtóm, én is így írom ki rá a nevem. De mire ajtóm lett, és észbe kaptam, addigra már a házmester a közös költségből felcsavaroztatott egy alumínium névtáblát - mesélte Esterházy, aztán visszakanyarodott: Weöres Sándor a könyveiben van otthon. Életműve a hona. Kapcsolatuk kezdetéről szóló történetei között fontos helyen tartja a bánásmódról szólót.

- Mentem hozzá, én a hetyke nímand, leültem, olvasgattam, ott olvastam Magyarország legnagyobb költőjét. Nagyvonalúan kezelt engem, ez megnyugtatott. Ahelyett, hogy tárgyszerűen eltörpültem volna, egyenrangúvá tett. Mindig narancsot kaptam, nem nagyon szerettem, de nem mertem nemet mondani. Amíg Amykával a magas irodalomról beszélgettem, ő a kétéves lányommal kártyázott. Volt, hogy bort csempésztem neki...

Weöres és Károlyi Amy utolsó perceiről azt mesélte: mély ránc jelent meg a költő szemöldökei között. Amy megkérdezte: - Mi fáj, Sán-dor? És ő azt válaszolta: Felmegyek a magasságos egekbe, aztán.

Az ember elhiszi. A csöngei múzeumban a tárgyak hír-adók. Csak hírt adnak róla, hogy Weöres idelent járt a földön, és visszament. Olvassuk csak el az Önarckép című versét: Barátom, ki azt mondod, ismersz engem, / nézd meg szobámat: nincsenek benne díszek, / miket magam választottam; nyisd ki szekrényemet: benn semmi jellemzőt sem találsz. // Kedvesem és kutyám ismeri simogatásom, / de engem egyik sem ismer. Ócska hangszerem / rég megszokta kezem dombját-völgyét, de ő sem tud mesélni rólam. // Pedig nem rejtőzöm - csak igazában nem vagyok. / Cselekszem és szenvedek, mint a többi, / de legbenső mivoltom maga a nemlét. // Barátom, nincs semmi titkom. Átlátszó vagyok, mint az üveg - épp ezért / miként képzelheted, hogy te látsz engem?

Nézünk át a múzeumban a golyóálló üvegfalon, rajta ars poeticái, fejhallgatók. A versmegzenésítések mellett ver-seit saját előadásában is hallhatjuk. Az üveg mögött Weöres háló- és dolgozószobája. Puritán egyszerűség. Elképzeljük, hogy itt dolgozott (fő-leg éjjel). Az asztalon költői összevisszaságban a papírok, tollak, ceruzák, cigaretták. Szemüvegtok, réz hamutartó. A fal mellett a kis szekrényen ernyős lámpa, ide szerkesztették a kávéfőzőjét is a kiöntővel, amit ugyan nem itt tartott, de jellegzetesebbé teszi a szobát, ez vendégszeretetének híradója. Az egyik polcon ott lapul passziánsz kártyacsomagja. A kötetek a házaspár könyvtárából valók, köztük számos dedikált példány van, sokan ajánlották nekik műveiket. A falon fotók Weöres házaséletéből: nyaralásaik emlékei, kertek, szobák, Weöres elmélázva, kávéfőzés közben vagy macskájával (ez utóbbi momentumot majd a szombathelyi MMIK-nál feállítandó Weöres-szobor is tovább élteti). Pillanatok, amik kilógnak a múlékony időből. S hogy mennyire csak hírnökök az örök életből, arra akkor jövünk rá, ha feltesszük a fejhallgatót, és hallgatjuk, amint Weöres verset mond. Mert különös, magas, szinte túlvilági hangja annyira meglepő, csaknem beavatás-értékű. Beszél, magyar szavakat mond, mintha azonban túl a földi valón, de nem a halálon, még innen az életen.

Sehogy nem fogalmazható, mi az a nagy hatású, mélységes ihletettségű, egekig magasodó, de láthatatlan tartalom, ami jelen van a múzeum termeiben. Mindenkinek magában kell összerakni az élményt a látható tárgyakból kiindulva, a verseket (sokat, minél többet) olvasva, hallgatva.

Csönge lakossága nagyon büszke erre az emlékházra, régóta szerették volna, hogy igaz legyen, amit Weöres írt: ...végtére hazatérek Csöngére. Mert szellemének az univerzumot illető honossága mellett fizikai léte mégiscsak erősen kapcsolódott e kistelepüléshez. Erről a kötődésről szólnak az emlékház folyosóján és első szobájában kiállított tárgyak, a gyermek- és ifjúskor emlékei, az egyetemi évek, irodalmi pályája elindulásának dokumentumai, az adott időszakhoz köthető fotók, versek mellett. A második szoba szellemi társaságát mutatja be. Felidéződnek azok, akikkel egy asztalhoz ülhetett: itt van Babits, Kosztolányi, Kodály és mások között Hamvas Béla, akinek segítségével - a teljesség felé vezető úton - lelke nyugalmát megtalálta; és akikkel nem, mert velük fizikailag nem találkozhatott, de lélekben társalogni volt képes: Dante, Shakespeare mellett a kínai Po Csü-ji, a hindu Dzsajadéva. A harmadik terem az ő háló- és dolgozószobája, a negyedik Károlyi Amyé. Szekrény, ágy - régi családi bútorok - tükrös öltözőasztal, a nő, a feleség emléke, akinek Weöres a híresen szép Canzone-t ajánlotta (kézirat a szobafalon): Még nem tudom, hogy mennyi vagy nekem, / ó, hallgat még felőled benn a lélek, / mely fátylat von köréd, szerelmesem, / s még nem tudom, hogy néked mennyit érek...// Csak azt tudom, hogy társra sose várt / az én szivem s lettél egyszerre társa, / elvéve tőle életet s halált, / hogy visszaadd másféle ragyogásra; / hol bennem erdő volt: dúvad- s madár-had / hazátlan csörtet villámtűz elől; / és kunyhóm összedől, / ha benne otthonod meg nem találtad.

A ház felújítása óriási előrelépés volt a kisközség életében; az avatási ünnepen itt volt a Kossuth-díjas Kaláka együttes a Weöres-versek megzenésítése okán, Csernus Mariann Jászai-díjas, érdemes művész, a Nemzeti Színház örökös tagja felejthetetlen Psyché-alakítása miatt, és itt volt Esterházy Péter író, aki a költőhöz fűződő személyes kapcsolatáról beszélt. Hogy például: Itt őrzött disznót. Esterházy erre azért gondolt kajánul és hitetlenkedve, mert előtte teljesen világos Weöres angyal volta. Szerinte olyan angyal volt, akinek földig ért a lába.

- Mikor meghalt, nem éreztem fájdalmat. Sokkal inkább azt, hogy ebben az esetben nem közhely, hanem nagyon is igaz: a költő a műveiben él tovább. Weörest az Isten is költőnek teremtette, szinte nem is embernek. Rilke szavait mormoljuk: Rettenetes minden angyal. Weöres mindenkor reálisan létező ellenzéki volt, nem egy politikai micsodának a kiszolgáltatottja - mondta az író, majd azt a szólást idézte: Mutasd meg, hol lakol, megmondom, ki vagy.

- Neki nem volt fontos, hol lakik. Több évtizede történt, amikor először mentem hozzájuk. Döbbenten láttam az ajtójukon, hogy névtábla helyett csak egy cédula volt, rajta egy firkantás: Weöres, Károlyi. Vagabundusul, lazán, szabadon, mellesleg. Elhatároztam, hogy mikor lesz ajtóm, én is így írom ki rá a nevem. De mire ajtóm lett, és észbe kaptam, addigra már a házmester a közös költségből felcsavaroztatott egy alumínium névtáblát - mesélte Esterházy, aztán visszakanyarodott: Weöres Sándor a könyveiben van otthon. Életműve a hona. Kapcsolatuk kezdetéről szóló történetei között fontos helyen tartja a bánásmódról szólót.

- Mentem hozzá, én a hetyke nímand, leültem, olvasgattam, ott olvastam Magyarország legnagyobb költőjét. Nagyvonalúan kezelt engem, ez megnyugtatott. Ahelyett, hogy tárgyszerűen eltörpültem volna, egyenrangúvá tett. Mindig narancsot kaptam, nem nagyon szerettem, de nem mertem nemet mondani. Amíg Amykával a magas irodalomról beszélgettem, ő a kétéves lányommal kártyázott. Volt, hogy bort csempésztem neki...

Weöres és Károlyi Amy utolsó perceiről azt mesélte: mély ránc jelent meg a költő szemöldökei között. Amy megkérdezte: - Mi fáj, Sán-dor? És ő azt válaszolta: Felmegyek a magasságos egekbe, aztán.

Az ember elhiszi. A csöngei múzeumban a tárgyak hír-adók. Csak hírt adnak róla, hogy Weöres idelent járt a földön, és visszament. Olvassuk csak el az Önarckép című versét: Barátom, ki azt mondod, ismersz engem, / nézd meg szobámat: nincsenek benne díszek, / miket magam választottam; nyisd ki szekrényemet: benn semmi jellemzőt sem találsz. // Kedvesem és kutyám ismeri simogatásom, / de engem egyik sem ismer. Ócska hangszerem / rég megszokta kezem dombját-völgyét, de ő sem tud mesélni rólam. // Pedig nem rejtőzöm - csak igazában nem vagyok. / Cselekszem és szenvedek, mint a többi, / de legbenső mivoltom maga a nemlét. // Barátom, nincs semmi titkom. Átlátszó vagyok, mint az üveg - épp ezért / miként képzelheted, hogy te látsz engem?

Nézünk át a múzeumban a golyóálló üvegfalon, rajta ars poeticái, fejhallgatók. A versmegzenésítések mellett ver-seit saját előadásában is hallhatjuk. Az üveg mögött Weöres háló- és dolgozószobája. Puritán egyszerűség. Elképzeljük, hogy itt dolgozott (fő-leg éjjel). Az asztalon költői összevisszaságban a papírok, tollak, ceruzák, cigaretták. Szemüvegtok, réz hamutartó. A fal mellett a kis szekrényen ernyős lámpa, ide szerkesztették a kávéfőzőjét is a kiöntővel, amit ugyan nem itt tartott, de jellegzetesebbé teszi a szobát, ez vendégszeretetének híradója. Az egyik polcon ott lapul passziánsz kártyacsomagja. A kötetek a házaspár könyvtárából valók, köztük számos dedikált példány van, sokan ajánlották nekik műveiket. A falon fotók Weöres házaséletéből: nyaralásaik emlékei, kertek, szobák, Weöres elmélázva, kávéfőzés közben vagy macskájával (ez utóbbi momentumot majd a szombathelyi MMIK-nál feállítandó Weöres-szobor is tovább élteti). Pillanatok, amik kilógnak a múlékony időből. S hogy mennyire csak hírnökök az örök életből, arra akkor jövünk rá, ha feltesszük a fejhallgatót, és hallgatjuk, amint Weöres verset mond. Mert különös, magas, szinte túlvilági hangja annyira meglepő, csaknem beavatás-értékű. Beszél, magyar szavakat mond, mintha azonban túl a földi valón, de nem a halálon, még innen az életen.

Sehogy nem fogalmazható, mi az a nagy hatású, mélységes ihletettségű, egekig magasodó, de láthatatlan tartalom, ami jelen van a múzeum termeiben. Mindenkinek magában kell összerakni az élményt a látható tárgyakból kiindulva, a verseket (sokat, minél többet) olvasva, hallgatva.

Csönge lakossága nagyon büszke erre az emlékházra, régóta szerették volna, hogy igaz legyen, amit Weöres írt: ...végtére hazatérek Csöngére. Mert szellemének az univerzumot illető honossága mellett fizikai léte mégiscsak erősen kapcsolódott e kistelepüléshez. Erről a kötődésről szólnak az emlékház folyosóján és első szobájában kiállított tárgyak, a gyermek- és ifjúskor emlékei, az egyetemi évek, irodalmi pályája elindulásának dokumentumai, az adott időszakhoz köthető fotók, versek mellett. A második szoba szellemi társaságát mutatja be. Felidéződnek azok, akikkel egy asztalhoz ülhetett: itt van Babits, Kosztolányi, Kodály és mások között Hamvas Béla, akinek segítségével - a teljesség felé vezető úton - lelke nyugalmát megtalálta; és akikkel nem, mert velük fizikailag nem találkozhatott, de lélekben társalogni volt képes: Dante, Shakespeare mellett a kínai Po Csü-ji, a hindu Dzsajadéva. A harmadik terem az ő háló- és dolgozószobája, a negyedik Károlyi Amyé. Szekrény, ágy - régi családi bútorok - tükrös öltözőasztal, a nő, a feleség emléke, akinek Weöres a híresen szép Canzone-t ajánlotta (kézirat a szobafalon): Még nem tudom, hogy mennyi vagy nekem, / ó, hallgat még felőled benn a lélek, / mely fátylat von köréd, szerelmesem, / s még nem tudom, hogy néked mennyit érek...// Csak azt tudom, hogy társra sose várt / az én szivem s lettél egyszerre társa, / elvéve tőle életet s halált, / hogy visszaadd másféle ragyogásra; / hol bennem erdő volt: dúvad- s madár-had / hazátlan csörtet villámtűz elől; / és kunyhóm összedől, / ha benne otthonod meg nem találtad.

A ház felújítása óriási előrelépés volt a kisközség életében; az avatási ünnepen itt volt a Kossuth-díjas Kaláka együttes a Weöres-versek megzenésítése okán, Csernus Mariann Jászai-díjas, érdemes művész, a Nemzeti Színház örökös tagja felejthetetlen Psyché-alakítása miatt, és itt volt Esterházy Péter író, aki a költőhöz fűződő személyes kapcsolatáról beszélt. Hogy például: Itt őrzött disznót. Esterházy erre azért gondolt kajánul és hitetlenkedve, mert előtte teljesen világos Weöres angyal volta. Szerinte olyan angyal volt, akinek földig ért a lába.

- Mikor meghalt, nem éreztem fájdalmat. Sokkal inkább azt, hogy ebben az esetben nem közhely, hanem nagyon is igaz: a költő a műveiben él tovább. Weörest az Isten is költőnek teremtette, szinte nem is embernek. Rilke szavait mormoljuk: Rettenetes minden angyal. Weöres mindenkor reálisan létező ellenzéki volt, nem egy politikai micsodának a kiszolgáltatottja - mondta az író, majd azt a szólást idézte: Mutasd meg, hol lakol, megmondom, ki vagy.

- Neki nem volt fontos, hol lakik. Több évtizede történt, amikor először mentem hozzájuk. Döbbenten láttam az ajtójukon, hogy névtábla helyett csak egy cédula volt, rajta egy firkantás: Weöres, Károlyi. Vagabundusul, lazán, szabadon, mellesleg. Elhatároztam, hogy mikor lesz ajtóm, én is így írom ki rá a nevem. De mire ajtóm lett, és észbe kaptam, addigra már a házmester a közös költségből felcsavaroztatott egy alumínium névtáblát - mesélte Esterházy, aztán visszakanyarodott: Weöres Sándor a könyveiben van otthon. Életműve a hona. Kapcsolatuk kezdetéről szóló történetei között fontos helyen tartja a bánásmódról szólót.

- Mentem hozzá, én a hetyke nímand, leültem, olvasgattam, ott olvastam Magyarország legnagyobb költőjét. Nagyvonalúan kezelt engem, ez megnyugtatott. Ahelyett, hogy tárgyszerűen eltörpültem volna, egyenrangúvá tett. Mindig narancsot kaptam, nem nagyon szerettem, de nem mertem nemet mondani. Amíg Amykával a magas irodalomról beszélgettem, ő a kétéves lányommal kártyázott. Volt, hogy bort csempésztem neki...

Weöres és Károlyi Amy utolsó perceiről azt mesélte: mély ránc jelent meg a költő szemöldökei között. Amy megkérdezte: - Mi fáj, Sán-dor? És ő azt válaszolta: Felmegyek a magasságos egekbe, aztán.

Az ember elhiszi. A csöngei múzeumban a tárgyak hír-adók. Csak hírt adnak róla, hogy Weöres idelent járt a földön, és visszament. Olvassuk csak el az Önarckép című versét: Barátom, ki azt mondod, ismersz engem, / nézd meg szobámat: nincsenek benne díszek, / miket magam választottam; nyisd ki szekrényemet: benn semmi jellemzőt sem találsz. // Kedvesem és kutyám ismeri simogatásom, / de engem egyik sem ismer. Ócska hangszerem / rég megszokta kezem dombját-völgyét, de ő sem tud mesélni rólam. // Pedig nem rejtőzöm - csak igazában nem vagyok. / Cselekszem és szenvedek, mint a többi, / de legbenső mivoltom maga a nemlét. // Barátom, nincs semmi titkom. Átlátszó vagyok, mint az üveg - épp ezért / miként képzelheted, hogy te látsz engem?

Nézünk át a múzeumban a golyóálló üvegfalon, rajta ars poeticái, fejhallgatók. A versmegzenésítések mellett ver-seit saját előadásában is hallhatjuk. Az üveg mögött Weöres háló- és dolgozószobája. Puritán egyszerűség. Elképzeljük, hogy itt dolgozott (fő-leg éjjel). Az asztalon költői összevisszaságban a papírok, tollak, ceruzák, cigaretták. Szemüvegtok, réz hamutartó. A fal mellett a kis szekrényen ernyős lámpa, ide szerkesztették a kávéfőzőjét is a kiöntővel, amit ugyan nem itt tartott, de jellegzetesebbé teszi a szobát, ez vendégszeretetének híradója. Az egyik polcon ott lapul passziánsz kártyacsomagja. A kötetek a házaspár könyvtárából valók, köztük számos dedikált példány van, sokan ajánlották nekik műveiket. A falon fotók Weöres házaséletéből: nyaralásaik emlékei, kertek, szobák, Weöres elmélázva, kávéfőzés közben vagy macskájával (ez utóbbi momentumot majd a szombathelyi MMIK-nál feállítandó Weöres-szobor is tovább élteti). Pillanatok, amik kilógnak a múlékony időből. S hogy mennyire csak hírnökök az örök életből, arra akkor jövünk rá, ha feltesszük a fejhallgatót, és hallgatjuk, amint Weöres verset mond. Mert különös, magas, szinte túlvilági hangja annyira meglepő, csaknem beavatás-értékű. Beszél, magyar szavakat mond, mintha azonban túl a földi valón, de nem a halálon, még innen az életen.

Sehogy nem fogalmazható, mi az a nagy hatású, mélységes ihletettségű, egekig magasodó, de láthatatlan tartalom, ami jelen van a múzeum termeiben. Mindenkinek magában kell összerakni az élményt a látható tárgyakból kiindulva, a verseket (sokat, minél többet) olvasva, hallgatva.

Csönge lakossága nagyon büszke erre az emlékházra, régóta szerették volna, hogy igaz legyen, amit Weöres írt: ...végtére hazatérek Csöngére. Mert szellemének az univerzumot illető honossága mellett fizikai léte mégiscsak erősen kapcsolódott e kistelepüléshez. Erről a kötődésről szólnak az emlékház folyosóján és első szobájában kiállított tárgyak, a gyermek- és ifjúskor emlékei, az egyetemi évek, irodalmi pályája elindulásának dokumentumai, az adott időszakhoz köthető fotók, versek mellett. A második szoba szellemi társaságát mutatja be. Felidéződnek azok, akikkel egy asztalhoz ülhetett: itt van Babits, Kosztolányi, Kodály és mások között Hamvas Béla, akinek segítségével - a teljesség felé vezető úton - lelke nyugalmát megtalálta; és akikkel nem, mert velük fizikailag nem találkozhatott, de lélekben társalogni volt képes: Dante, Shakespeare mellett a kínai Po Csü-ji, a hindu Dzsajadéva. A harmadik terem az ő háló- és dolgozószobája, a negyedik Károlyi Amyé. Szekrény, ágy - régi családi bútorok - tükrös öltözőasztal, a nő, a feleség emléke, akinek Weöres a híresen szép Canzone-t ajánlotta (kézirat a szobafalon): Még nem tudom, hogy mennyi vagy nekem, / ó, hallgat még felőled benn a lélek, / mely fátylat von köréd, szerelmesem, / s még nem tudom, hogy néked mennyit érek...// Csak azt tudom, hogy társra sose várt / az én szivem s lettél egyszerre társa, / elvéve tőle életet s halált, / hogy visszaadd másféle ragyogásra; / hol bennem erdő volt: dúvad- s madár-had / hazátlan csörtet villámtűz elől; / és kunyhóm összedől, / ha benne otthonod meg nem találtad.

- Mikor meghalt, nem éreztem fájdalmat. Sokkal inkább azt, hogy ebben az esetben nem közhely, hanem nagyon is igaz: a költő a műveiben él tovább. Weörest az Isten is költőnek teremtette, szinte nem is embernek. Rilke szavait mormoljuk: Rettenetes minden angyal. Weöres mindenkor reálisan létező ellenzéki volt, nem egy politikai micsodának a kiszolgáltatottja - mondta az író, majd azt a szólást idézte: Mutasd meg, hol lakol, megmondom, ki vagy.

- Neki nem volt fontos, hol lakik. Több évtizede történt, amikor először mentem hozzájuk. Döbbenten láttam az ajtójukon, hogy névtábla helyett csak egy cédula volt, rajta egy firkantás: Weöres, Károlyi. Vagabundusul, lazán, szabadon, mellesleg. Elhatároztam, hogy mikor lesz ajtóm, én is így írom ki rá a nevem. De mire ajtóm lett, és észbe kaptam, addigra már a házmester a közös költségből felcsavaroztatott egy alumínium névtáblát - mesélte Esterházy, aztán visszakanyarodott: Weöres Sándor a könyveiben van otthon. Életműve a hona. Kapcsolatuk kezdetéről szóló történetei között fontos helyen tartja a bánásmódról szólót.

- Mentem hozzá, én a hetyke nímand, leültem, olvasgattam, ott olvastam Magyarország legnagyobb költőjét. Nagyvonalúan kezelt engem, ez megnyugtatott. Ahelyett, hogy tárgyszerűen eltörpültem volna, egyenrangúvá tett. Mindig narancsot kaptam, nem nagyon szerettem, de nem mertem nemet mondani. Amíg Amykával a magas irodalomról beszélgettem, ő a kétéves lányommal kártyázott. Volt, hogy bort csempésztem neki...

Weöres és Károlyi Amy utolsó perceiről azt mesélte: mély ránc jelent meg a költő szemöldökei között. Amy megkérdezte: - Mi fáj, Sán-dor? És ő azt válaszolta: Felmegyek a magasságos egekbe, aztán.

Az ember elhiszi. A csöngei múzeumban a tárgyak hír-adók. Csak hírt adnak róla, hogy Weöres idelent járt a földön, és visszament. Olvassuk csak el az Önarckép című versét: Barátom, ki azt mondod, ismersz engem, / nézd meg szobámat: nincsenek benne díszek, / miket magam választottam; nyisd ki szekrényemet: benn semmi jellemzőt sem találsz. // Kedvesem és kutyám ismeri simogatásom, / de engem egyik sem ismer. Ócska hangszerem / rég megszokta kezem dombját-völgyét, de ő sem tud mesélni rólam. // Pedig nem rejtőzöm - csak igazában nem vagyok. / Cselekszem és szenvedek, mint a többi, / de legbenső mivoltom maga a nemlét. // Barátom, nincs semmi titkom. Átlátszó vagyok, mint az üveg - épp ezért / miként képzelheted, hogy te látsz engem?

Nézünk át a múzeumban a golyóálló üvegfalon, rajta ars poeticái, fejhallgatók. A versmegzenésítések mellett ver-seit saját előadásában is hallhatjuk. Az üveg mögött Weöres háló- és dolgozószobája. Puritán egyszerűség. Elképzeljük, hogy itt dolgozott (fő-leg éjjel). Az asztalon költői összevisszaságban a papírok, tollak, ceruzák, cigaretták. Szemüvegtok, réz hamutartó. A fal mellett a kis szekrényen ernyős lámpa, ide szerkesztették a kávéfőzőjét is a kiöntővel, amit ugyan nem itt tartott, de jellegzetesebbé teszi a szobát, ez vendégszeretetének híradója. Az egyik polcon ott lapul passziánsz kártyacsomagja. A kötetek a házaspár könyvtárából valók, köztük számos dedikált példány van, sokan ajánlották nekik műveiket. A falon fotók Weöres házaséletéből: nyaralásaik emlékei, kertek, szobák, Weöres elmélázva, kávéfőzés közben vagy macskájával (ez utóbbi momentumot majd a szombathelyi MMIK-nál feállítandó Weöres-szobor is tovább élteti). Pillanatok, amik kilógnak a múlékony időből. S hogy mennyire csak hírnökök az örök életből, arra akkor jövünk rá, ha feltesszük a fejhallgatót, és hallgatjuk, amint Weöres verset mond. Mert különös, magas, szinte túlvilági hangja annyira meglepő, csaknem beavatás-értékű. Beszél, magyar szavakat mond, mintha azonban túl a földi valón, de nem a halálon, még innen az életen.

Sehogy nem fogalmazható, mi az a nagy hatású, mélységes ihletettségű, egekig magasodó, de láthatatlan tartalom, ami jelen van a múzeum termeiben. Mindenkinek magában kell összerakni az élményt a látható tárgyakból kiindulva, a verseket (sokat, minél többet) olvasva, hallgatva.

Csönge lakossága nagyon büszke erre az emlékházra, régóta szerették volna, hogy igaz legyen, amit Weöres írt: ...végtére hazatérek Csöngére. Mert szellemének az univerzumot illető honossága mellett fizikai léte mégiscsak erősen kapcsolódott e kistelepüléshez. Erről a kötődésről szólnak az emlékház folyosóján és első szobájában kiállított tárgyak, a gyermek- és ifjúskor emlékei, az egyetemi évek, irodalmi pályája elindulásának dokumentumai, az adott időszakhoz köthető fotók, versek mellett. A második szoba szellemi társaságát mutatja be. Felidéződnek azok, akikkel egy asztalhoz ülhetett: itt van Babits, Kosztolányi, Kodály és mások között Hamvas Béla, akinek segítségével - a teljesség felé vezető úton - lelke nyugalmát megtalálta; és akikkel nem, mert velük fizikailag nem találkozhatott, de lélekben társalogni volt képes: Dante, Shakespeare mellett a kínai Po Csü-ji, a hindu Dzsajadéva. A harmadik terem az ő háló- és dolgozószobája, a negyedik Károlyi Amyé. Szekrény, ágy - régi családi bútorok - tükrös öltözőasztal, a nő, a feleség emléke, akinek Weöres a híresen szép Canzone-t ajánlotta (kézirat a szobafalon): Még nem tudom, hogy mennyi vagy nekem, / ó, hallgat még felőled benn a lélek, / mely fátylat von köréd, szerelmesem, / s még nem tudom, hogy néked mennyit érek...// Csak azt tudom, hogy társra sose várt / az én szivem s lettél egyszerre társa, / elvéve tőle életet s halált, / hogy visszaadd másféle ragyogásra; / hol bennem erdő volt: dúvad- s madár-had / hazátlan csörtet villámtűz elől; / és kunyhóm összedől, / ha benne otthonod meg nem találtad.

- Mikor meghalt, nem éreztem fájdalmat. Sokkal inkább azt, hogy ebben az esetben nem közhely, hanem nagyon is igaz: a költő a műveiben él tovább. Weörest az Isten is költőnek teremtette, szinte nem is embernek. Rilke szavait mormoljuk: Rettenetes minden angyal. Weöres mindenkor reálisan létező ellenzéki volt, nem egy politikai micsodának a kiszolgáltatottja - mondta az író, majd azt a szólást idézte: Mutasd meg, hol lakol, megmondom, ki vagy.

- Neki nem volt fontos, hol lakik. Több évtizede történt, amikor először mentem hozzájuk. Döbbenten láttam az ajtójukon, hogy névtábla helyett csak egy cédula volt, rajta egy firkantás: Weöres, Károlyi. Vagabundusul, lazán, szabadon, mellesleg. Elhatároztam, hogy mikor lesz ajtóm, én is így írom ki rá a nevem. De mire ajtóm lett, és észbe kaptam, addigra már a házmester a közös költségből felcsavaroztatott egy alumínium névtáblát - mesélte Esterházy, aztán visszakanyarodott: Weöres Sándor a könyveiben van otthon. Életműve a hona. Kapcsolatuk kezdetéről szóló történetei között fontos helyen tartja a bánásmódról szólót.

- Mentem hozzá, én a hetyke nímand, leültem, olvasgattam, ott olvastam Magyarország legnagyobb költőjét. Nagyvonalúan kezelt engem, ez megnyugtatott. Ahelyett, hogy tárgyszerűen eltörpültem volna, egyenrangúvá tett. Mindig narancsot kaptam, nem nagyon szerettem, de nem mertem nemet mondani. Amíg Amykával a magas irodalomról beszélgettem, ő a kétéves lányommal kártyázott. Volt, hogy bort csempésztem neki...

Weöres és Károlyi Amy utolsó perceiről azt mesélte: mély ránc jelent meg a költő szemöldökei között. Amy megkérdezte: - Mi fáj, Sán-dor? És ő azt válaszolta: Felmegyek a magasságos egekbe, aztán.

Az ember elhiszi. A csöngei múzeumban a tárgyak hír-adók. Csak hírt adnak róla, hogy Weöres idelent járt a földön, és visszament. Olvassuk csak el az Önarckép című versét: Barátom, ki azt mondod, ismersz engem, / nézd meg szobámat: nincsenek benne díszek, / miket magam választottam; nyisd ki szekrényemet: benn semmi jellemzőt sem találsz. // Kedvesem és kutyám ismeri simogatásom, / de engem egyik sem ismer. Ócska hangszerem / rég megszokta kezem dombját-völgyét, de ő sem tud mesélni rólam. // Pedig nem rejtőzöm - csak igazában nem vagyok. / Cselekszem és szenvedek, mint a többi, / de legbenső mivoltom maga a nemlét. // Barátom, nincs semmi titkom. Átlátszó vagyok, mint az üveg - épp ezért / miként képzelheted, hogy te látsz engem?

Nézünk át a múzeumban a golyóálló üvegfalon, rajta ars poeticái, fejhallgatók. A versmegzenésítések mellett ver-seit saját előadásában is hallhatjuk. Az üveg mögött Weöres háló- és dolgozószobája. Puritán egyszerűség. Elképzeljük, hogy itt dolgozott (fő-leg éjjel). Az asztalon költői összevisszaságban a papírok, tollak, ceruzák, cigaretták. Szemüvegtok, réz hamutartó. A fal mellett a kis szekrényen ernyős lámpa, ide szerkesztették a kávéfőzőjét is a kiöntővel, amit ugyan nem itt tartott, de jellegzetesebbé teszi a szobát, ez vendégszeretetének híradója. Az egyik polcon ott lapul passziánsz kártyacsomagja. A kötetek a házaspár könyvtárából valók, köztük számos dedikált példány van, sokan ajánlották nekik műveiket. A falon fotók Weöres házaséletéből: nyaralásaik emlékei, kertek, szobák, Weöres elmélázva, kávéfőzés közben vagy macskájával (ez utóbbi momentumot majd a szombathelyi MMIK-nál feállítandó Weöres-szobor is tovább élteti). Pillanatok, amik kilógnak a múlékony időből. S hogy mennyire csak hírnökök az örök életből, arra akkor jövünk rá, ha feltesszük a fejhallgatót, és hallgatjuk, amint Weöres verset mond. Mert különös, magas, szinte túlvilági hangja annyira meglepő, csaknem beavatás-értékű. Beszél, magyar szavakat mond, mintha azonban túl a földi valón, de nem a halálon, még innen az életen.

Sehogy nem fogalmazható, mi az a nagy hatású, mélységes ihletettségű, egekig magasodó, de láthatatlan tartalom, ami jelen van a múzeum termeiben. Mindenkinek magában kell összerakni az élményt a látható tárgyakból kiindulva, a verseket (sokat, minél többet) olvasva, hallgatva.

Csönge lakossága nagyon büszke erre az emlékházra, régóta szerették volna, hogy igaz legyen, amit Weöres írt: ...végtére hazatérek Csöngére. Mert szellemének az univerzumot illető honossága mellett fizikai léte mégiscsak erősen kapcsolódott e kistelepüléshez. Erről a kötődésről szólnak az emlékház folyosóján és első szobájában kiállított tárgyak, a gyermek- és ifjúskor emlékei, az egyetemi évek, irodalmi pályája elindulásának dokumentumai, az adott időszakhoz köthető fotók, versek mellett. A második szoba szellemi társaságát mutatja be. Felidéződnek azok, akikkel egy asztalhoz ülhetett: itt van Babits, Kosztolányi, Kodály és mások között Hamvas Béla, akinek segítségével - a teljesség felé vezető úton - lelke nyugalmát megtalálta; és akikkel nem, mert velük fizikailag nem találkozhatott, de lélekben társalogni volt képes: Dante, Shakespeare mellett a kínai Po Csü-ji, a hindu Dzsajadéva. A harmadik terem az ő háló- és dolgozószobája, a negyedik Károlyi Amyé. Szekrény, ágy - régi családi bútorok - tükrös öltözőasztal, a nő, a feleség emléke, akinek Weöres a híresen szép Canzone-t ajánlotta (kézirat a szobafalon): Még nem tudom, hogy mennyi vagy nekem, / ó, hallgat még felőled benn a lélek, / mely fátylat von köréd, szerelmesem, / s még nem tudom, hogy néked mennyit érek...// Csak azt tudom, hogy társra sose várt / az én szivem s lettél egyszerre társa, / elvéve tőle életet s halált, / hogy visszaadd másféle ragyogásra; / hol bennem erdő volt: dúvad- s madár-had / hazátlan csörtet villámtűz elől; / és kunyhóm összedől, / ha benne otthonod meg nem találtad.

- Neki nem volt fontos, hol lakik. Több évtizede történt, amikor először mentem hozzájuk. Döbbenten láttam az ajtójukon, hogy névtábla helyett csak egy cédula volt, rajta egy firkantás: Weöres, Károlyi. Vagabundusul, lazán, szabadon, mellesleg. Elhatároztam, hogy mikor lesz ajtóm, én is így írom ki rá a nevem. De mire ajtóm lett, és észbe kaptam, addigra már a házmester a közös költségből felcsavaroztatott egy alumínium névtáblát - mesélte Esterházy, aztán visszakanyarodott: Weöres Sándor a könyveiben van otthon. Életműve a hona. Kapcsolatuk kezdetéről szóló történetei között fontos helyen tartja a bánásmódról szólót.

- Mentem hozzá, én a hetyke nímand, leültem, olvasgattam, ott olvastam Magyarország legnagyobb költőjét. Nagyvonalúan kezelt engem, ez megnyugtatott. Ahelyett, hogy tárgyszerűen eltörpültem volna, egyenrangúvá tett. Mindig narancsot kaptam, nem nagyon szerettem, de nem mertem nemet mondani. Amíg Amykával a magas irodalomról beszélgettem, ő a kétéves lányommal kártyázott. Volt, hogy bort csempésztem neki...

Weöres és Károlyi Amy utolsó perceiről azt mesélte: mély ránc jelent meg a költő szemöldökei között. Amy megkérdezte: - Mi fáj, Sán-dor? És ő azt válaszolta: Felmegyek a magasságos egekbe, aztán.

Az ember elhiszi. A csöngei múzeumban a tárgyak hír-adók. Csak hírt adnak róla, hogy Weöres idelent járt a földön, és visszament. Olvassuk csak el az Önarckép című versét: Barátom, ki azt mondod, ismersz engem, / nézd meg szobámat: nincsenek benne díszek, / miket magam választottam; nyisd ki szekrényemet: benn semmi jellemzőt sem találsz. // Kedvesem és kutyám ismeri simogatásom, / de engem egyik sem ismer. Ócska hangszerem / rég megszokta kezem dombját-völgyét, de ő sem tud mesélni rólam. // Pedig nem rejtőzöm - csak igazában nem vagyok. / Cselekszem és szenvedek, mint a többi, / de legbenső mivoltom maga a nemlét. // Barátom, nincs semmi titkom. Átlátszó vagyok, mint az üveg - épp ezért / miként képzelheted, hogy te látsz engem?

Nézünk át a múzeumban a golyóálló üvegfalon, rajta ars poeticái, fejhallgatók. A versmegzenésítések mellett ver-seit saját előadásában is hallhatjuk. Az üveg mögött Weöres háló- és dolgozószobája. Puritán egyszerűség. Elképzeljük, hogy itt dolgozott (fő-leg éjjel). Az asztalon költői összevisszaságban a papírok, tollak, ceruzák, cigaretták. Szemüvegtok, réz hamutartó. A fal mellett a kis szekrényen ernyős lámpa, ide szerkesztették a kávéfőzőjét is a kiöntővel, amit ugyan nem itt tartott, de jellegzetesebbé teszi a szobát, ez vendégszeretetének híradója. Az egyik polcon ott lapul passziánsz kártyacsomagja. A kötetek a házaspár könyvtárából valók, köztük számos dedikált példány van, sokan ajánlották nekik műveiket. A falon fotók Weöres házaséletéből: nyaralásaik emlékei, kertek, szobák, Weöres elmélázva, kávéfőzés közben vagy macskájával (ez utóbbi momentumot majd a szombathelyi MMIK-nál feállítandó Weöres-szobor is tovább élteti). Pillanatok, amik kilógnak a múlékony időből. S hogy mennyire csak hírnökök az örök életből, arra akkor jövünk rá, ha feltesszük a fejhallgatót, és hallgatjuk, amint Weöres verset mond. Mert különös, magas, szinte túlvilági hangja annyira meglepő, csaknem beavatás-értékű. Beszél, magyar szavakat mond, mintha azonban túl a földi valón, de nem a halálon, még innen az életen.

Sehogy nem fogalmazható, mi az a nagy hatású, mélységes ihletettségű, egekig magasodó, de láthatatlan tartalom, ami jelen van a múzeum termeiben. Mindenkinek magában kell összerakni az élményt a látható tárgyakból kiindulva, a verseket (sokat, minél többet) olvasva, hallgatva.

Csönge lakossága nagyon büszke erre az emlékházra, régóta szerették volna, hogy igaz legyen, amit Weöres írt: ...végtére hazatérek Csöngére. Mert szellemének az univerzumot illető honossága mellett fizikai léte mégiscsak erősen kapcsolódott e kistelepüléshez. Erről a kötődésről szólnak az emlékház folyosóján és első szobájában kiállított tárgyak, a gyermek- és ifjúskor emlékei, az egyetemi évek, irodalmi pályája elindulásának dokumentumai, az adott időszakhoz köthető fotók, versek mellett. A második szoba szellemi társaságát mutatja be. Felidéződnek azok, akikkel egy asztalhoz ülhetett: itt van Babits, Kosztolányi, Kodály és mások között Hamvas Béla, akinek segítségével - a teljesség felé vezető úton - lelke nyugalmát megtalálta; és akikkel nem, mert velük fizikailag nem találkozhatott, de lélekben társalogni volt képes: Dante, Shakespeare mellett a kínai Po Csü-ji, a hindu Dzsajadéva. A harmadik terem az ő háló- és dolgozószobája, a negyedik Károlyi Amyé. Szekrény, ágy - régi családi bútorok - tükrös öltözőasztal, a nő, a feleség emléke, akinek Weöres a híresen szép Canzone-t ajánlotta (kézirat a szobafalon): Még nem tudom, hogy mennyi vagy nekem, / ó, hallgat még felőled benn a lélek, / mely fátylat von köréd, szerelmesem, / s még nem tudom, hogy néked mennyit érek...// Csak azt tudom, hogy társra sose várt / az én szivem s lettél egyszerre társa, / elvéve tőle életet s halált, / hogy visszaadd másféle ragyogásra; / hol bennem erdő volt: dúvad- s madár-had / hazátlan csörtet villámtűz elől; / és kunyhóm összedől, / ha benne otthonod meg nem találtad.

- Neki nem volt fontos, hol lakik. Több évtizede történt, amikor először mentem hozzájuk. Döbbenten láttam az ajtójukon, hogy névtábla helyett csak egy cédula volt, rajta egy firkantás: Weöres, Károlyi. Vagabundusul, lazán, szabadon, mellesleg. Elhatároztam, hogy mikor lesz ajtóm, én is így írom ki rá a nevem. De mire ajtóm lett, és észbe kaptam, addigra már a házmester a közös költségből felcsavaroztatott egy alumínium névtáblát - mesélte Esterházy, aztán visszakanyarodott: Weöres Sándor a könyveiben van otthon. Életműve a hona. Kapcsolatuk kezdetéről szóló történetei között fontos helyen tartja a bánásmódról szólót.

- Mentem hozzá, én a hetyke nímand, leültem, olvasgattam, ott olvastam Magyarország legnagyobb költőjét. Nagyvonalúan kezelt engem, ez megnyugtatott. Ahelyett, hogy tárgyszerűen eltörpültem volna, egyenrangúvá tett. Mindig narancsot kaptam, nem nagyon szerettem, de nem mertem nemet mondani. Amíg Amykával a magas irodalomról beszélgettem, ő a kétéves lányommal kártyázott. Volt, hogy bort csempésztem neki...

Weöres és Károlyi Amy utolsó perceiről azt mesélte: mély ránc jelent meg a költő szemöldökei között. Amy megkérdezte: - Mi fáj, Sán-dor? És ő azt válaszolta: Felmegyek a magasságos egekbe, aztán.

Az ember elhiszi. A csöngei múzeumban a tárgyak hír-adók. Csak hírt adnak róla, hogy Weöres idelent járt a földön, és visszament. Olvassuk csak el az Önarckép című versét: Barátom, ki azt mondod, ismersz engem, / nézd meg szobámat: nincsenek benne díszek, / miket magam választottam; nyisd ki szekrényemet: benn semmi jellemzőt sem találsz. // Kedvesem és kutyám ismeri simogatásom, / de engem egyik sem ismer. Ócska hangszerem / rég megszokta kezem dombját-völgyét, de ő sem tud mesélni rólam. // Pedig nem rejtőzöm - csak igazában nem vagyok. / Cselekszem és szenvedek, mint a többi, / de legbenső mivoltom maga a nemlét. // Barátom, nincs semmi titkom. Átlátszó vagyok, mint az üveg - épp ezért / miként képzelheted, hogy te látsz engem?

Nézünk át a múzeumban a golyóálló üvegfalon, rajta ars poeticái, fejhallgatók. A versmegzenésítések mellett ver-seit saját előadásában is hallhatjuk. Az üveg mögött Weöres háló- és dolgozószobája. Puritán egyszerűség. Elképzeljük, hogy itt dolgozott (fő-leg éjjel). Az asztalon költői összevisszaságban a papírok, tollak, ceruzák, cigaretták. Szemüvegtok, réz hamutartó. A fal mellett a kis szekrényen ernyős lámpa, ide szerkesztették a kávéfőzőjét is a kiöntővel, amit ugyan nem itt tartott, de jellegzetesebbé teszi a szobát, ez vendégszeretetének híradója. Az egyik polcon ott lapul passziánsz kártyacsomagja. A kötetek a házaspár könyvtárából valók, köztük számos dedikált példány van, sokan ajánlották nekik műveiket. A falon fotók Weöres házaséletéből: nyaralásaik emlékei, kertek, szobák, Weöres elmélázva, kávéfőzés közben vagy macskájával (ez utóbbi momentumot majd a szombathelyi MMIK-nál feállítandó Weöres-szobor is tovább élteti). Pillanatok, amik kilógnak a múlékony időből. S hogy mennyire csak hírnökök az örök életből, arra akkor jövünk rá, ha feltesszük a fejhallgatót, és hallgatjuk, amint Weöres verset mond. Mert különös, magas, szinte túlvilági hangja annyira meglepő, csaknem beavatás-értékű. Beszél, magyar szavakat mond, mintha azonban túl a földi valón, de nem a halálon, még innen az életen.

Sehogy nem fogalmazható, mi az a nagy hatású, mélységes ihletettségű, egekig magasodó, de láthatatlan tartalom, ami jelen van a múzeum termeiben. Mindenkinek magában kell összerakni az élményt a látható tárgyakból kiindulva, a verseket (sokat, minél többet) olvasva, hallgatva.

Csönge lakossága nagyon büszke erre az emlékházra, régóta szerették volna, hogy igaz legyen, amit Weöres írt: ...végtére hazatérek Csöngére. Mert szellemének az univerzumot illető honossága mellett fizikai léte mégiscsak erősen kapcsolódott e kistelepüléshez. Erről a kötődésről szólnak az emlékház folyosóján és első szobájában kiállított tárgyak, a gyermek- és ifjúskor emlékei, az egyetemi évek, irodalmi pályája elindulásának dokumentumai, az adott időszakhoz köthető fotók, versek mellett. A második szoba szellemi társaságát mutatja be. Felidéződnek azok, akikkel egy asztalhoz ülhetett: itt van Babits, Kosztolányi, Kodály és mások között Hamvas Béla, akinek segítségével - a teljesség felé vezető úton - lelke nyugalmát megtalálta; és akikkel nem, mert velük fizikailag nem találkozhatott, de lélekben társalogni volt képes: Dante, Shakespeare mellett a kínai Po Csü-ji, a hindu Dzsajadéva. A harmadik terem az ő háló- és dolgozószobája, a negyedik Károlyi Amyé. Szekrény, ágy - régi családi bútorok - tükrös öltözőasztal, a nő, a feleség emléke, akinek Weöres a híresen szép Canzone-t ajánlotta (kézirat a szobafalon): Még nem tudom, hogy mennyi vagy nekem, / ó, hallgat még felőled benn a lélek, / mely fátylat von köréd, szerelmesem, / s még nem tudom, hogy néked mennyit érek...// Csak azt tudom, hogy társra sose várt / az én szivem s lettél egyszerre társa, / elvéve tőle életet s halált, / hogy visszaadd másféle ragyogásra; / hol bennem erdő volt: dúvad- s madár-had / hazátlan csörtet villámtűz elől; / és kunyhóm összedől, / ha benne otthonod meg nem találtad.

- Mentem hozzá, én a hetyke nímand, leültem, olvasgattam, ott olvastam Magyarország legnagyobb költőjét. Nagyvonalúan kezelt engem, ez megnyugtatott. Ahelyett, hogy tárgyszerűen eltörpültem volna, egyenrangúvá tett. Mindig narancsot kaptam, nem nagyon szerettem, de nem mertem nemet mondani. Amíg Amykával a magas irodalomról beszélgettem, ő a kétéves lányommal kártyázott. Volt, hogy bort csempésztem neki...

Weöres és Károlyi Amy utolsó perceiről azt mesélte: mély ránc jelent meg a költő szemöldökei között. Amy megkérdezte: - Mi fáj, Sán-dor? És ő azt válaszolta: Felmegyek a magasságos egekbe, aztán.

Az ember elhiszi. A csöngei múzeumban a tárgyak hír-adók. Csak hírt adnak róla, hogy Weöres idelent járt a földön, és visszament. Olvassuk csak el az Önarckép című versét: Barátom, ki azt mondod, ismersz engem, / nézd meg szobámat: nincsenek benne díszek, / miket magam választottam; nyisd ki szekrényemet: benn semmi jellemzőt sem találsz. // Kedvesem és kutyám ismeri simogatásom, / de engem egyik sem ismer. Ócska hangszerem / rég megszokta kezem dombját-völgyét, de ő sem tud mesélni rólam. // Pedig nem rejtőzöm - csak igazában nem vagyok. / Cselekszem és szenvedek, mint a többi, / de legbenső mivoltom maga a nemlét. // Barátom, nincs semmi titkom. Átlátszó vagyok, mint az üveg - épp ezért / miként képzelheted, hogy te látsz engem?

Nézünk át a múzeumban a golyóálló üvegfalon, rajta ars poeticái, fejhallgatók. A versmegzenésítések mellett ver-seit saját előadásában is hallhatjuk. Az üveg mögött Weöres háló- és dolgozószobája. Puritán egyszerűség. Elképzeljük, hogy itt dolgozott (fő-leg éjjel). Az asztalon költői összevisszaságban a papírok, tollak, ceruzák, cigaretták. Szemüvegtok, réz hamutartó. A fal mellett a kis szekrényen ernyős lámpa, ide szerkesztették a kávéfőzőjét is a kiöntővel, amit ugyan nem itt tartott, de jellegzetesebbé teszi a szobát, ez vendégszeretetének híradója. Az egyik polcon ott lapul passziánsz kártyacsomagja. A kötetek a házaspár könyvtárából valók, köztük számos dedikált példány van, sokan ajánlották nekik műveiket. A falon fotók Weöres házaséletéből: nyaralásaik emlékei, kertek, szobák, Weöres elmélázva, kávéfőzés közben vagy macskájával (ez utóbbi momentumot majd a szombathelyi MMIK-nál feállítandó Weöres-szobor is tovább élteti). Pillanatok, amik kilógnak a múlékony időből. S hogy mennyire csak hírnökök az örök életből, arra akkor jövünk rá, ha feltesszük a fejhallgatót, és hallgatjuk, amint Weöres verset mond. Mert különös, magas, szinte túlvilági hangja annyira meglepő, csaknem beavatás-értékű. Beszél, magyar szavakat mond, mintha azonban túl a földi valón, de nem a halálon, még innen az életen.

Sehogy nem fogalmazható, mi az a nagy hatású, mélységes ihletettségű, egekig magasodó, de láthatatlan tartalom, ami jelen van a múzeum termeiben. Mindenkinek magában kell összerakni az élményt a látható tárgyakból kiindulva, a verseket (sokat, minél többet) olvasva, hallgatva.

Csönge lakossága nagyon büszke erre az emlékházra, régóta szerették volna, hogy igaz legyen, amit Weöres írt: ...végtére hazatérek Csöngére. Mert szellemének az univerzumot illető honossága mellett fizikai léte mégiscsak erősen kapcsolódott e kistelepüléshez. Erről a kötődésről szólnak az emlékház folyosóján és első szobájában kiállított tárgyak, a gyermek- és ifjúskor emlékei, az egyetemi évek, irodalmi pályája elindulásának dokumentumai, az adott időszakhoz köthető fotók, versek mellett. A második szoba szellemi társaságát mutatja be. Felidéződnek azok, akikkel egy asztalhoz ülhetett: itt van Babits, Kosztolányi, Kodály és mások között Hamvas Béla, akinek segítségével - a teljesség felé vezető úton - lelke nyugalmát megtalálta; és akikkel nem, mert velük fizikailag nem találkozhatott, de lélekben társalogni volt képes: Dante, Shakespeare mellett a kínai Po Csü-ji, a hindu Dzsajadéva. A harmadik terem az ő háló- és dolgozószobája, a negyedik Károlyi Amyé. Szekrény, ágy - régi családi bútorok - tükrös öltözőasztal, a nő, a feleség emléke, akinek Weöres a híresen szép Canzone-t ajánlotta (kézirat a szobafalon): Még nem tudom, hogy mennyi vagy nekem, / ó, hallgat még felőled benn a lélek, / mely fátylat von köréd, szerelmesem, / s még nem tudom, hogy néked mennyit érek...// Csak azt tudom, hogy társra sose várt / az én szivem s lettél egyszerre társa, / elvéve tőle életet s halált, / hogy visszaadd másféle ragyogásra; / hol bennem erdő volt: dúvad- s madár-had / hazátlan csörtet villámtűz elől; / és kunyhóm összedől, / ha benne otthonod meg nem találtad.

- Mentem hozzá, én a hetyke nímand, leültem, olvasgattam, ott olvastam Magyarország legnagyobb költőjét. Nagyvonalúan kezelt engem, ez megnyugtatott. Ahelyett, hogy tárgyszerűen eltörpültem volna, egyenrangúvá tett. Mindig narancsot kaptam, nem nagyon szerettem, de nem mertem nemet mondani. Amíg Amykával a magas irodalomról beszélgettem, ő a kétéves lányommal kártyázott. Volt, hogy bort csempésztem neki...

Weöres és Károlyi Amy utolsó perceiről azt mesélte: mély ránc jelent meg a költő szemöldökei között. Amy megkérdezte: - Mi fáj, Sán-dor? És ő azt válaszolta: Felmegyek a magasságos egekbe, aztán.

Az ember elhiszi. A csöngei múzeumban a tárgyak hír-adók. Csak hírt adnak róla, hogy Weöres idelent járt a földön, és visszament. Olvassuk csak el az Önarckép című versét: Barátom, ki azt mondod, ismersz engem, / nézd meg szobámat: nincsenek benne díszek, / miket magam választottam; nyisd ki szekrényemet: benn semmi jellemzőt sem találsz. // Kedvesem és kutyám ismeri simogatásom, / de engem egyik sem ismer. Ócska hangszerem / rég megszokta kezem dombját-völgyét, de ő sem tud mesélni rólam. // Pedig nem rejtőzöm - csak igazában nem vagyok. / Cselekszem és szenvedek, mint a többi, / de legbenső mivoltom maga a nemlét. // Barátom, nincs semmi titkom. Átlátszó vagyok, mint az üveg - épp ezért / miként képzelheted, hogy te látsz engem?

Nézünk át a múzeumban a golyóálló üvegfalon, rajta ars poeticái, fejhallgatók. A versmegzenésítések mellett ver-seit saját előadásában is hallhatjuk. Az üveg mögött Weöres háló- és dolgozószobája. Puritán egyszerűség. Elképzeljük, hogy itt dolgozott (fő-leg éjjel). Az asztalon költői összevisszaságban a papírok, tollak, ceruzák, cigaretták. Szemüvegtok, réz hamutartó. A fal mellett a kis szekrényen ernyős lámpa, ide szerkesztették a kávéfőzőjét is a kiöntővel, amit ugyan nem itt tartott, de jellegzetesebbé teszi a szobát, ez vendégszeretetének híradója. Az egyik polcon ott lapul passziánsz kártyacsomagja. A kötetek a házaspár könyvtárából valók, köztük számos dedikált példány van, sokan ajánlották nekik műveiket. A falon fotók Weöres házaséletéből: nyaralásaik emlékei, kertek, szobák, Weöres elmélázva, kávéfőzés közben vagy macskájával (ez utóbbi momentumot majd a szombathelyi MMIK-nál feállítandó Weöres-szobor is tovább élteti). Pillanatok, amik kilógnak a múlékony időből. S hogy mennyire csak hírnökök az örök életből, arra akkor jövünk rá, ha feltesszük a fejhallgatót, és hallgatjuk, amint Weöres verset mond. Mert különös, magas, szinte túlvilági hangja annyira meglepő, csaknem beavatás-értékű. Beszél, magyar szavakat mond, mintha azonban túl a földi valón, de nem a halálon, még innen az életen.

Sehogy nem fogalmazható, mi az a nagy hatású, mélységes ihletettségű, egekig magasodó, de láthatatlan tartalom, ami jelen van a múzeum termeiben. Mindenkinek magában kell összerakni az élményt a látható tárgyakból kiindulva, a verseket (sokat, minél többet) olvasva, hallgatva.

Csönge lakossága nagyon büszke erre az emlékházra, régóta szerették volna, hogy igaz legyen, amit Weöres írt: ...végtére hazatérek Csöngére. Mert szellemének az univerzumot illető honossága mellett fizikai léte mégiscsak erősen kapcsolódott e kistelepüléshez. Erről a kötődésről szólnak az emlékház folyosóján és első szobájában kiállított tárgyak, a gyermek- és ifjúskor emlékei, az egyetemi évek, irodalmi pályája elindulásának dokumentumai, az adott időszakhoz köthető fotók, versek mellett. A második szoba szellemi társaságát mutatja be. Felidéződnek azok, akikkel egy asztalhoz ülhetett: itt van Babits, Kosztolányi, Kodály és mások között Hamvas Béla, akinek segítségével - a teljesség felé vezető úton - lelke nyugalmát megtalálta; és akikkel nem, mert velük fizikailag nem találkozhatott, de lélekben társalogni volt képes: Dante, Shakespeare mellett a kínai Po Csü-ji, a hindu Dzsajadéva. A harmadik terem az ő háló- és dolgozószobája, a negyedik Károlyi Amyé. Szekrény, ágy - régi családi bútorok - tükrös öltözőasztal, a nő, a feleség emléke, akinek Weöres a híresen szép Canzone-t ajánlotta (kézirat a szobafalon): Még nem tudom, hogy mennyi vagy nekem, / ó, hallgat még felőled benn a lélek, / mely fátylat von köréd, szerelmesem, / s még nem tudom, hogy néked mennyit érek...// Csak azt tudom, hogy társra sose várt / az én szivem s lettél egyszerre társa, / elvéve tőle életet s halált, / hogy visszaadd másféle ragyogásra; / hol bennem erdő volt: dúvad- s madár-had / hazátlan csörtet villámtűz elől; / és kunyhóm összedől, / ha benne otthonod meg nem találtad.

Weöres és Károlyi Amy utolsó perceiről azt mesélte: mély ránc jelent meg a költő szemöldökei között. Amy megkérdezte: - Mi fáj, Sán-dor? És ő azt válaszolta: Felmegyek a magasságos egekbe, aztán.

Az ember elhiszi. A csöngei múzeumban a tárgyak hír-adók. Csak hírt adnak róla, hogy Weöres idelent járt a földön, és visszament. Olvassuk csak el az Önarckép című versét: Barátom, ki azt mondod, ismersz engem, / nézd meg szobámat: nincsenek benne díszek, / miket magam választottam; nyisd ki szekrényemet: benn semmi jellemzőt sem találsz. // Kedvesem és kutyám ismeri simogatásom, / de engem egyik sem ismer. Ócska hangszerem / rég megszokta kezem dombját-völgyét, de ő sem tud mesélni rólam. // Pedig nem rejtőzöm - csak igazában nem vagyok. / Cselekszem és szenvedek, mint a többi, / de legbenső mivoltom maga a nemlét. // Barátom, nincs semmi titkom. Átlátszó vagyok, mint az üveg - épp ezért / miként képzelheted, hogy te látsz engem?

Nézünk át a múzeumban a golyóálló üvegfalon, rajta ars poeticái, fejhallgatók. A versmegzenésítések mellett ver-seit saját előadásában is hallhatjuk. Az üveg mögött Weöres háló- és dolgozószobája. Puritán egyszerűség. Elképzeljük, hogy itt dolgozott (fő-leg éjjel). Az asztalon költői összevisszaságban a papírok, tollak, ceruzák, cigaretták. Szemüvegtok, réz hamutartó. A fal mellett a kis szekrényen ernyős lámpa, ide szerkesztették a kávéfőzőjét is a kiöntővel, amit ugyan nem itt tartott, de jellegzetesebbé teszi a szobát, ez vendégszeretetének híradója. Az egyik polcon ott lapul passziánsz kártyacsomagja. A kötetek a házaspár könyvtárából valók, köztük számos dedikált példány van, sokan ajánlották nekik műveiket. A falon fotók Weöres házaséletéből: nyaralásaik emlékei, kertek, szobák, Weöres elmélázva, kávéfőzés közben vagy macskájával (ez utóbbi momentumot majd a szombathelyi MMIK-nál feállítandó Weöres-szobor is tovább élteti). Pillanatok, amik kilógnak a múlékony időből. S hogy mennyire csak hírnökök az örök életből, arra akkor jövünk rá, ha feltesszük a fejhallgatót, és hallgatjuk, amint Weöres verset mond. Mert különös, magas, szinte túlvilági hangja annyira meglepő, csaknem beavatás-értékű. Beszél, magyar szavakat mond, mintha azonban túl a földi valón, de nem a halálon, még innen az életen.

Sehogy nem fogalmazható, mi az a nagy hatású, mélységes ihletettségű, egekig mag