Mi elfogadható, s mi nem?

Csak a csupasz falak maradtak meg. Németh Istvánnénak, a község polgármesterének felhívására május elsején harminc helybeli gyűlt össze a katasztrófa helyszínén, hogy különválogassák, összerakják a szénné égett anyagfajtákat, a ronccsá deformálódott eszközöket, felszereléseket, egykori értékeket, hogy a kárrendezők pontosan láthassák, miben mekkora kár keletkezett.

A biztosító már másnap átutalt egymillió forintot állagmegóvásra, majd további egy-egy, utóbb még kétmilliót a felújításra - az ingóságokra 2,2 millió forintot fizetett -, csakhogy közel sem annyit, mint amennyire az építés folytatásához szükség lett volna.

Időközben - májusban - Poór István ügyvédet fogadott a zalaegerszegi Páti Jenőné dr. Boncz Lenke személyében. Nyomban felvettem a kapcsolatot a biztosítótársasággal, emlékezik vissza. Három hónapon át hat alkalommal írásbeli felszólítást küldtem részükre időközben beszerzett írásbeli bizonyítékokat is becsatolva, emellett telefonon is több alkalommal sürgettem az elszámolást és a teljesítést. Az ügy lezárását azonban nehezítette, hogy a biztosítótársaság és az általam bevont szakértő álláspontja jelentősen eltért, ár-, mennyiségi és minőségi kérdésekben is különbözött.

Folytak a megújító munkák, de egyszer csak elfogyott az ötmillió, holott az igényelt tíz volt. Az iparos tisztességgel tette a dolgát, a tulajdonos pedig pontosan tudta, hogy a megítélt összegből csak részben tudja majd kifizetni. Aztán állt is egy ideig az építkezés.

Ezért mondta Poór István augusztus tizenötödikén azt a telefonba, hogy ő már nem lesz itt... Amire úgy reagált e sorok írója, hogy bizonyára visszautazik Budapestre. Nem. Nem leszek én már sehol. Félek az iparos vállalkozótól, nem merek vele találkozni, mert nem tudok neki fizetni. Végzek magammal...

Megpróbáltam lebeszélni a meggondolatlan tettről: Ígérje meg, legalább az én kedvemért nen teszi! Mihelyt lehet, ott leszek, megbeszéljük a dolgokat. Bízzon a nyilvánosság erejében!, nyomatékosítottam végső érvként.

A helyszín. Szépen alakult már minden, csak hát a pénz... Heteken át hiába hívtam vagy ötvenszer az Allianz Hungária Biztosító Rt. - győri székhelyű - Nyugat-dunántúli Igazgatóságát, nem kapcsolnak olyan illetékest, akivel érdemben lehetne beszélni. Nem értem az időhúzást. Írtam levelet dr. Salamon Károly vezérigazgatónak is június 8-án. Úgy fogalmaztam: Méltánytalannak tartom az eljárást, nem tudok rá jobb szót. Így köszöntem el: értői egyeztetésre, ahol ki-ki kifejti álláspontját, amennyiben jogos a felvetés, az ellenérv, annak megfelelően egyikük ebből enged, a másikuk abból.

Egyszer jött is egy biztosítós illető, de miután kitöltött egy adatlapot, távozott. Utóbb érkezett egy levél Győrből, amelynek az volt a lényege, hogy továbbra is marad az a bizonyos szakértői különbség.

Ezek után az ügyvédnő és lapunk is egyeztetést kért. Ekkor kereste meg a Vas Népe Boross Pétert, aki osztályvezető az igazgatóságon. Az ügy természetesen nincs lezárva. Nyitottak vagyunk az egyeztetésre, de bennünket is kötnek szabályok. Az eset augusztus második felében került hozzám. Mindenki számára megnyugtató, korrekt megoldást szeretnék találni. A jövő héten megtartjuk az egyeztetést.

Állta a szavát az osztályvezető, így cselekedtek munkatársai is, azaz augusztus utolsó hetében - egyeztetett időpontban - helyette- sével és egy szakemberével Zalaegerszegre utaztak. Az egyeztetésen Poór István, az ügyvédnője, és az igazságügyi szakértő is részt vett.

Számba vettük tételesen a differenciákat, számol be az ügyvédnő. Magától értetődően tudomásul kell venni, hogy a biztosítótársaság addig a határig térít, amíg ugyanaz az állapot ismét létrejön, ami a tűzeset előtt volt. Az ezen túlmenő értéknövelő beruházás megtérítése nem feladata. A két szakértői vélemény közötti különbség részben abból eredt, hogy az újjáépítés során többletérték is keletkezett. A lényeg, hogy felelősséggel tárgyaltak döntésképes emberek; engedett egy kicsit mindenki az eredeti álláspontjából, végül egy nagyon tisztességes egyezség született, ami lehetővé teszi az építkezés gyors befejezését. Ha jól belegondolunk, egy perben sem lehet mindent elérni, amit szeretnénk, csak azt, amit be is tudunk bizonyítani. A kalkulációk szerint a tényleges helyreállítást fedezi a megállapodás szerinti végösszeg, amely a két szakértő épületre vonatkozó véleménye közötti hétmillió forint. Ezen túl van az ingó kártérítés. A fennmaradó összeget másnap már át is utalta az Allianz Hungária Biztosító Rt. az egyeztetés alapján, úgy, hogy számlákat sem kért.

Poór István fölhívott, hangja boldogságot sugárzott a telefonban: Sikerült! Az eredmény ugyan lehetett volna jobb is, de hála isten, nem tartozom már senkinek. Egyenesben vagyunk.

Boross Péter is telefonált augusztus 31-én, az ő hangja is örömet tükrözött.

Bővebben csak később sikerült (mindkettőnk elfoglaltsága miatt) szót váltani.

Nem kerteltem: Négy hónap hosszú idő. Ha a Vas Népe nem nyúl bele, vajon akkor is megszületett volna az egyezség?

A négy hónap vitathatatlan tény. De abban, hogy így alakult, úgy érzem, mindkét félnek szerepe van. Hadd mondjak egy példát, anélkül, hogy bárkit meg akarnék bántani: amíg nem kapunk ügyfelünktől számlát, addig nem tudunk számára bruttó kártérítési összeget fizetni. Ez azok közé a szigorú szabályok közé tartozik, amelyeket kollégáimnak maximális szakmai és munkahelyi felelősséggel kell betartaniuk. Ezzel együtt valóban hosszú idő telt el az eset lezárásáig még akkor is, ha egy különleges épületben esett kárról van szó. Ez számunkra sem elfogadható. Éppen ezért most az a dolgunk, hogy az eset tanulságait összegezzük, és ezeket is felhasználva fejlesszük tovább a kárrendezésünket úgy, hogy azzal valamennyi ügyfelünk elégedettségét elérjük, fejti ki Boross Péter osztályvezető, majd így folytatja: Az egyeztető tárgyalásra nem a sajtó közbelépése miatt mentem el, hanem mert ez is a munkám része. Korábban említettem, hogy augusztus második felében került hozzám az ügy. A találkozóra pedig szakmai szempontból teljes értékű stábot akartunk összehozni, hogy jól megalapozott, gyors döntések születhessenek. Ezt követelte ügyfelünk érdeke is. Örülök, hogy európai módon sikerült pontot tenni az ügy végére. S ha még egy személyes gondolatot is megenged: azt tapasztaltam, hogy egy nagyon korrekt emberi viszony is kialakult a felek között. Ez számomra azért lényeges, mert meggyőződésem, hogy az ügyek mögött mindig az embert kell látni.

Azt a megállapítást nem tartom reálisnak, hogy mind a két félnek szerepe volt a késlekedésben... Mi a magunk módján folyamatos lépéseket tettünk. Az igaz, hogy pert nem indítottunk, annak az az oka, hogy bíztunk a tárgyilagos, szakszerű megítélésen alapuló egyezségben, amely négy hónap alatt is sokkal rövidebb, mint egy peres eljárás lefolyása. Persze nem szabad megfeledkezni arról a tényről sem, hogy a biztosítótársaság részletekben teljesített, jegyzi meg Páti Jenőné dr. Boncz Lenke.

Németh Istvánné polgármester asszonytól hallottam a régi nagyrákosiaknak azt a kijelentését, amivel vigasztalták egymást, amikor elpusztult valami, történetesen egy szarvasmarha: Tehen helen tehen lesz. Szóval minden pótolható.

Szerencsére nem kellett Poór Istvánnak meghalnia ahhoz, hogy az ügy megnyugtatóan rendeződjön, megteremtődött a feltétele annak, hogy a régi stílusú őrségi házban visszaszerezhesse nyugalmát, és boldogan élhessen, fűzi az ügyhöz Páti Jenőné dr. Boncz Lenke immár nem ügyvédi, hanem olvasói véleményeként.

A biztosító már másnap átutalt egymillió forintot állagmegóvásra, majd további egy-egy, utóbb még kétmilliót a felújításra - az ingóságokra 2,2 millió forintot fizetett -, csakhogy közel sem annyit, mint amennyire az építés folytatásához szükség lett volna.

Időközben - májusban - Poór István ügyvédet fogadott a zalaegerszegi Páti Jenőné dr. Boncz Lenke személyében. Nyomban felvettem a kapcsolatot a biztosítótársasággal, emlékezik vissza. Három hónapon át hat alkalommal írásbeli felszólítást küldtem részükre időközben beszerzett írásbeli bizonyítékokat is becsatolva, emellett telefonon is több alkalommal sürgettem az elszámolást és a teljesítést. Az ügy lezárását azonban nehezítette, hogy a biztosítótársaság és az általam bevont szakértő álláspontja jelentősen eltért, ár-, mennyiségi és minőségi kérdésekben is különbözött.

Folytak a megújító munkák, de egyszer csak elfogyott az ötmillió, holott az igényelt tíz volt. Az iparos tisztességgel tette a dolgát, a tulajdonos pedig pontosan tudta, hogy a megítélt összegből csak részben tudja majd kifizetni. Aztán állt is egy ideig az építkezés.

Ezért mondta Poór István augusztus tizenötödikén azt a telefonba, hogy ő már nem lesz itt... Amire úgy reagált e sorok írója, hogy bizonyára visszautazik Budapestre. Nem. Nem leszek én már sehol. Félek az iparos vállalkozótól, nem merek vele találkozni, mert nem tudok neki fizetni. Végzek magammal...

Megpróbáltam lebeszélni a meggondolatlan tettről: Ígérje meg, legalább az én kedvemért nen teszi! Mihelyt lehet, ott leszek, megbeszéljük a dolgokat. Bízzon a nyilvánosság erejében!, nyomatékosítottam végső érvként.

A helyszín. Szépen alakult már minden, csak hát a pénz... Heteken át hiába hívtam vagy ötvenszer az Allianz Hungária Biztosító Rt. - győri székhelyű - Nyugat-dunántúli Igazgatóságát, nem kapcsolnak olyan illetékest, akivel érdemben lehetne beszélni. Nem értem az időhúzást. Írtam levelet dr. Salamon Károly vezérigazgatónak is június 8-án. Úgy fogalmaztam: Méltánytalannak tartom az eljárást, nem tudok rá jobb szót. Így köszöntem el: értői egyeztetésre, ahol ki-ki kifejti álláspontját, amennyiben jogos a felvetés, az ellenérv, annak megfelelően egyikük ebből enged, a másikuk abból.

Egyszer jött is egy biztosítós illető, de miután kitöltött egy adatlapot, távozott. Utóbb érkezett egy levél Győrből, amelynek az volt a lényege, hogy továbbra is marad az a bizonyos szakértői különbség.

Ezek után az ügyvédnő és lapunk is egyeztetést kért. Ekkor kereste meg a Vas Népe Boross Pétert, aki osztályvezető az igazgatóságon. Az ügy természetesen nincs lezárva. Nyitottak vagyunk az egyeztetésre, de bennünket is kötnek szabályok. Az eset augusztus második felében került hozzám. Mindenki számára megnyugtató, korrekt megoldást szeretnék találni. A jövő héten megtartjuk az egyeztetést.

Állta a szavát az osztályvezető, így cselekedtek munkatársai is, azaz augusztus utolsó hetében - egyeztetett időpontban - helyette- sével és egy szakemberével Zalaegerszegre utaztak. Az egyeztetésen Poór István, az ügyvédnője, és az igazságügyi szakértő is részt vett.

Számba vettük tételesen a differenciákat, számol be az ügyvédnő. Magától értetődően tudomásul kell venni, hogy a biztosítótársaság addig a határig térít, amíg ugyanaz az állapot ismét létrejön, ami a tűzeset előtt volt. Az ezen túlmenő értéknövelő beruházás megtérítése nem feladata. A két szakértői vélemény közötti különbség részben abból eredt, hogy az újjáépítés során többletérték is keletkezett. A lényeg, hogy felelősséggel tárgyaltak döntésképes emberek; engedett egy kicsit mindenki az eredeti álláspontjából, végül egy nagyon tisztességes egyezség született, ami lehetővé teszi az építkezés gyors befejezését. Ha jól belegondolunk, egy perben sem lehet mindent elérni, amit szeretnénk, csak azt, amit be is tudunk bizonyítani. A kalkulációk szerint a tényleges helyreállítást fedezi a megállapodás szerinti végösszeg, amely a két szakértő épületre vonatkozó véleménye közötti hétmillió forint. Ezen túl van az ingó kártérítés. A fennmaradó összeget másnap már át is utalta az Allianz Hungária Biztosító Rt. az egyeztetés alapján, úgy, hogy számlákat sem kért.

Poór István fölhívott, hangja boldogságot sugárzott a telefonban: Sikerült! Az eredmény ugyan lehetett volna jobb is, de hála isten, nem tartozom már senkinek. Egyenesben vagyunk.

Boross Péter is telefonált augusztus 31-én, az ő hangja is örömet tükrözött.

Bővebben csak később sikerült (mindkettőnk elfoglaltsága miatt) szót váltani.

Nem kerteltem: Négy hónap hosszú idő. Ha a Vas Népe nem nyúl bele, vajon akkor is megszületett volna az egyezség?

A négy hónap vitathatatlan tény. De abban, hogy így alakult, úgy érzem, mindkét félnek szerepe van. Hadd mondjak egy példát, anélkül, hogy bárkit meg akarnék bántani: amíg nem kapunk ügyfelünktől számlát, addig nem tudunk számára bruttó kártérítési összeget fizetni. Ez azok közé a szigorú szabályok közé tartozik, amelyeket kollégáimnak maximális szakmai és munkahelyi felelősséggel kell betartaniuk. Ezzel együtt valóban hosszú idő telt el az eset lezárásáig még akkor is, ha egy különleges épületben esett kárról van szó. Ez számunkra sem elfogadható. Éppen ezért most az a dolgunk, hogy az eset tanulságait összegezzük, és ezeket is felhasználva fejlesszük tovább a kárrendezésünket úgy, hogy azzal valamennyi ügyfelünk elégedettségét elérjük, fejti ki Boross Péter osztályvezető, majd így folytatja: Az egyeztető tárgyalásra nem a sajtó közbelépése miatt mentem el, hanem mert ez is a munkám része. Korábban említettem, hogy augusztus második felében került hozzám az ügy. A találkozóra pedig szakmai szempontból teljes értékű stábot akartunk összehozni, hogy jól megalapozott, gyors döntések születhessenek. Ezt követelte ügyfelünk érdeke is. Örülök, hogy európai módon sikerült pontot tenni az ügy végére. S ha még egy személyes gondolatot is megenged: azt tapasztaltam, hogy egy nagyon korrekt emberi viszony is kialakult a felek között. Ez számomra azért lényeges, mert meggyőződésem, hogy az ügyek mögött mindig az embert kell látni.

Azt a megállapítást nem tartom reálisnak, hogy mind a két félnek szerepe volt a késlekedésben... Mi a magunk módján folyamatos lépéseket tettünk. Az igaz, hogy pert nem indítottunk, annak az az oka, hogy bíztunk a tárgyilagos, szakszerű megítélésen alapuló egyezségben, amely négy hónap alatt is sokkal rövidebb, mint egy peres eljárás lefolyása. Persze nem szabad megfeledkezni arról a tényről sem, hogy a biztosítótársaság részletekben teljesített, jegyzi meg Páti Jenőné dr. Boncz Lenke.

Németh Istvánné polgármester asszonytól hallottam a régi nagyrákosiaknak azt a kijelentését, amivel vigasztalták egymást, amikor elpusztult valami, történetesen egy szarvasmarha: Tehen helen tehen lesz. Szóval minden pótolható.

Szerencsére nem kellett Poór Istvánnak meghalnia ahhoz, hogy az ügy megnyugtatóan rendeződjön, megteremtődött a feltétele annak, hogy a régi stílusú őrségi házban visszaszerezhesse nyugalmát, és boldogan élhessen, fűzi az ügyhöz Páti Jenőné dr. Boncz Lenke immár nem ügyvédi, hanem olvasói véleményeként.

A biztosító már másnap átutalt egymillió forintot állagmegóvásra, majd további egy-egy, utóbb még kétmilliót a felújításra - az ingóságokra 2,2 millió forintot fizetett -, csakhogy közel sem annyit, mint amennyire az építés folytatásához szükség lett volna.

Időközben - májusban - Poór István ügyvédet fogadott a zalaegerszegi Páti Jenőné dr. Boncz Lenke személyében. Nyomban felvettem a kapcsolatot a biztosítótársasággal, emlékezik vissza. Három hónapon át hat alkalommal írásbeli felszólítást küldtem részükre időközben beszerzett írásbeli bizonyítékokat is becsatolva, emellett telefonon is több alkalommal sürgettem az elszámolást és a teljesítést. Az ügy lezárását azonban nehezítette, hogy a biztosítótársaság és az általam bevont szakértő álláspontja jelentősen eltért, ár-, mennyiségi és minőségi kérdésekben is különbözött.

Folytak a megújító munkák, de egyszer csak elfogyott az ötmillió, holott az igényelt tíz volt. Az iparos tisztességgel tette a dolgát, a tulajdonos pedig pontosan tudta, hogy a megítélt összegből csak részben tudja majd kifizetni. Aztán állt is egy ideig az építkezés.

Ezért mondta Poór István augusztus tizenötödikén azt a telefonba, hogy ő már nem lesz itt... Amire úgy reagált e sorok írója, hogy bizonyára visszautazik Budapestre. Nem. Nem leszek én már sehol. Félek az iparos vállalkozótól, nem merek vele találkozni, mert nem tudok neki fizetni. Végzek magammal...

Megpróbáltam lebeszélni a meggondolatlan tettről: Ígérje meg, legalább az én kedvemért nen teszi! Mihelyt lehet, ott leszek, megbeszéljük a dolgokat. Bízzon a nyilvánosság erejében!, nyomatékosítottam végső érvként.

A helyszín. Szépen alakult már minden, csak hát a pénz... Heteken át hiába hívtam vagy ötvenszer az Allianz Hungária Biztosító Rt. - győri székhelyű - Nyugat-dunántúli Igazgatóságát, nem kapcsolnak olyan illetékest, akivel érdemben lehetne beszélni. Nem értem az időhúzást. Írtam levelet dr. Salamon Károly vezérigazgatónak is június 8-án. Úgy fogalmaztam: Méltánytalannak tartom az eljárást, nem tudok rá jobb szót. Így köszöntem el: értői egyeztetésre, ahol ki-ki kifejti álláspontját, amennyiben jogos a felvetés, az ellenérv, annak megfelelően egyikük ebből enged, a másikuk abból.

Egyszer jött is egy biztosítós illető, de miután kitöltött egy adatlapot, távozott. Utóbb érkezett egy levél Győrből, amelynek az volt a lényege, hogy továbbra is marad az a bizonyos szakértői különbség.

Ezek után az ügyvédnő és lapunk is egyeztetést kért. Ekkor kereste meg a Vas Népe Boross Pétert, aki osztályvezető az igazgatóságon. Az ügy természetesen nincs lezárva. Nyitottak vagyunk az egyeztetésre, de bennünket is kötnek szabályok. Az eset augusztus második felében került hozzám. Mindenki számára megnyugtató, korrekt megoldást szeretnék találni. A jövő héten megtartjuk az egyeztetést.

Állta a szavát az osztályvezető, így cselekedtek munkatársai is, azaz augusztus utolsó hetében - egyeztetett időpontban - helyette- sével és egy szakemberével Zalaegerszegre utaztak. Az egyeztetésen Poór István, az ügyvédnője, és az igazságügyi szakértő is részt vett.

Számba vettük tételesen a differenciákat, számol be az ügyvédnő. Magától értetődően tudomásul kell venni, hogy a biztosítótársaság addig a határig térít, amíg ugyanaz az állapot ismét létrejön, ami a tűzeset előtt volt. Az ezen túlmenő értéknövelő beruházás megtérítése nem feladata. A két szakértői vélemény közötti különbség részben abból eredt, hogy az újjáépítés során többletérték is keletkezett. A lényeg, hogy felelősséggel tárgyaltak döntésképes emberek; engedett egy kicsit mindenki az eredeti álláspontjából, végül egy nagyon tisztességes egyezség született, ami lehetővé teszi az építkezés gyors befejezését. Ha jól belegondolunk, egy perben sem lehet mindent elérni, amit szeretnénk, csak azt, amit be is tudunk bizonyítani. A kalkulációk szerint a tényleges helyreállítást fedezi a megállapodás szerinti végösszeg, amely a két szakértő épületre vonatkozó véleménye közötti hétmillió forint. Ezen túl van az ingó kártérítés. A fennmaradó összeget másnap már át is utalta az Allianz Hungária Biztosító Rt. az egyeztetés alapján, úgy, hogy számlákat sem kért.

Poór István fölhívott, hangja boldogságot sugárzott a telefonban: Sikerült! Az eredmény ugyan lehetett volna jobb is, de hála isten, nem tartozom már senkinek. Egyenesben vagyunk.

Boross Péter is telefonált augusztus 31-én, az ő hangja is örömet tükrözött.

Bővebben csak később sikerült (mindkettőnk elfoglaltsága miatt) szót váltani.

Nem kerteltem: Négy hónap hosszú idő. Ha a Vas Népe nem nyúl bele, vajon akkor is megszületett volna az egyezség?

A négy hónap vitathatatlan tény. De abban, hogy így alakult, úgy érzem, mindkét félnek szerepe van. Hadd mondjak egy példát, anélkül, hogy bárkit meg akarnék bántani: amíg nem kapunk ügyfelünktől számlát, addig nem tudunk számára bruttó kártérítési összeget fizetni. Ez azok közé a szigorú szabályok közé tartozik, amelyeket kollégáimnak maximális szakmai és munkahelyi felelősséggel kell betartaniuk. Ezzel együtt valóban hosszú idő telt el az eset lezárásáig még akkor is, ha egy különleges épületben esett kárról van szó. Ez számunkra sem elfogadható. Éppen ezért most az a dolgunk, hogy az eset tanulságait összegezzük, és ezeket is felhasználva fejlesszük tovább a kárrendezésünket úgy, hogy azzal valamennyi ügyfelünk elégedettségét elérjük, fejti ki Boross Péter osztályvezető, majd így folytatja: Az egyeztető tárgyalásra nem a sajtó közbelépése miatt mentem el, hanem mert ez is a munkám része. Korábban említettem, hogy augusztus második felében került hozzám az ügy. A találkozóra pedig szakmai szempontból teljes értékű stábot akartunk összehozni, hogy jól megalapozott, gyors döntések születhessenek. Ezt követelte ügyfelünk érdeke is. Örülök, hogy európai módon sikerült pontot tenni az ügy végére. S ha még egy személyes gondolatot is megenged: azt tapasztaltam, hogy egy nagyon korrekt emberi viszony is kialakult a felek között. Ez számomra azért lényeges, mert meggyőződésem, hogy az ügyek mögött mindig az embert kell látni.

Azt a megállapítást nem tartom reálisnak, hogy mind a két félnek szerepe volt a késlekedésben... Mi a magunk módján folyamatos lépéseket tettünk. Az igaz, hogy pert nem indítottunk, annak az az oka, hogy bíztunk a tárgyilagos, szakszerű megítélésen alapuló egyezségben, amely négy hónap alatt is sokkal rövidebb, mint egy peres eljárás lefolyása. Persze nem szabad megfeledkezni arról a tényről sem, hogy a biztosítótársaság részletekben teljesített, jegyzi meg Páti Jenőné dr. Boncz Lenke.

Németh Istvánné polgármester asszonytól hallottam a régi nagyrákosiaknak azt a kijelentését, amivel vigasztalták egymást, amikor elpusztult valami, történetesen egy szarvasmarha: Tehen helen tehen lesz. Szóval minden pótolható.

Szerencsére nem kellett Poór Istvánnak meghalnia ahhoz, hogy az ügy megnyugtatóan rendeződjön, megteremtődött a feltétele annak, hogy a régi stílusú őrségi házban visszaszerezhesse nyugalmát, és boldogan élhessen, fűzi az ügyhöz Páti Jenőné dr. Boncz Lenke immár nem ügyvédi, hanem olvasói véleményeként.

Időközben - májusban - Poór István ügyvédet fogadott a zalaegerszegi Páti Jenőné dr. Boncz Lenke személyében. Nyomban felvettem a kapcsolatot a biztosítótársasággal, emlékezik vissza. Három hónapon át hat alkalommal írásbeli felszólítást küldtem részükre időközben beszerzett írásbeli bizonyítékokat is becsatolva, emellett telefonon is több alkalommal sürgettem az elszámolást és a teljesítést. Az ügy lezárását azonban nehezítette, hogy a biztosítótársaság és az általam bevont szakértő álláspontja jelentősen eltért, ár-, mennyiségi és minőségi kérdésekben is különbözött.

Folytak a megújító munkák, de egyszer csak elfogyott az ötmillió, holott az igényelt tíz volt. Az iparos tisztességgel tette a dolgát, a tulajdonos pedig pontosan tudta, hogy a megítélt összegből csak részben tudja majd kifizetni. Aztán állt is egy ideig az építkezés.

Ezért mondta Poór István augusztus tizenötödikén azt a telefonba, hogy ő már nem lesz itt... Amire úgy reagált e sorok írója, hogy bizonyára visszautazik Budapestre. Nem. Nem leszek én már sehol. Félek az iparos vállalkozótól, nem merek vele találkozni, mert nem tudok neki fizetni. Végzek magammal...

Megpróbáltam lebeszélni a meggondolatlan tettről: Ígérje meg, legalább az én kedvemért nen teszi! Mihelyt lehet, ott leszek, megbeszéljük a dolgokat. Bízzon a nyilvánosság erejében!, nyomatékosítottam végső érvként.

A helyszín. Szépen alakult már minden, csak hát a pénz... Heteken át hiába hívtam vagy ötvenszer az Allianz Hungária Biztosító Rt. - győri székhelyű - Nyugat-dunántúli Igazgatóságát, nem kapcsolnak olyan illetékest, akivel érdemben lehetne beszélni. Nem értem az időhúzást. Írtam levelet dr. Salamon Károly vezérigazgatónak is június 8-án. Úgy fogalmaztam: Méltánytalannak tartom az eljárást, nem tudok rá jobb szót. Így köszöntem el: értői egyeztetésre, ahol ki-ki kifejti álláspontját, amennyiben jogos a felvetés, az ellenérv, annak megfelelően egyikük ebből enged, a másikuk abból.

Egyszer jött is egy biztosítós illető, de miután kitöltött egy adatlapot, távozott. Utóbb érkezett egy levél Győrből, amelynek az volt a lényege, hogy továbbra is marad az a bizonyos szakértői különbség.

Ezek után az ügyvédnő és lapunk is egyeztetést kért. Ekkor kereste meg a Vas Népe Boross Pétert, aki osztályvezető az igazgatóságon. Az ügy természetesen nincs lezárva. Nyitottak vagyunk az egyeztetésre, de bennünket is kötnek szabályok. Az eset augusztus második felében került hozzám. Mindenki számára megnyugtató, korrekt megoldást szeretnék találni. A jövő héten megtartjuk az egyeztetést.

Állta a szavát az osztályvezető, így cselekedtek munkatársai is, azaz augusztus utolsó hetében - egyeztetett időpontban - helyette- sével és egy szakemberével Zalaegerszegre utaztak. Az egyeztetésen Poór István, az ügyvédnője, és az igazságügyi szakértő is részt vett.

Számba vettük tételesen a differenciákat, számol be az ügyvédnő. Magától értetődően tudomásul kell venni, hogy a biztosítótársaság addig a határig térít, amíg ugyanaz az állapot ismét létrejön, ami a tűzeset előtt volt. Az ezen túlmenő értéknövelő beruházás megtérítése nem feladata. A két szakértői vélemény közötti különbség részben abból eredt, hogy az újjáépítés során többletérték is keletkezett. A lényeg, hogy felelősséggel tárgyaltak döntésképes emberek; engedett egy kicsit mindenki az eredeti álláspontjából, végül egy nagyon tisztességes egyezség született, ami lehetővé teszi az építkezés gyors befejezését. Ha jól belegondolunk, egy perben sem lehet mindent elérni, amit szeretnénk, csak azt, amit be is tudunk bizonyítani. A kalkulációk szerint a tényleges helyreállítást fedezi a megállapodás szerinti végösszeg, amely a két szakértő épületre vonatkozó véleménye közötti hétmillió forint. Ezen túl van az ingó kártérítés. A fennmaradó összeget másnap már át is utalta az Allianz Hungária Biztosító Rt. az egyeztetés alapján, úgy, hogy számlákat sem kért.

Poór István fölhívott, hangja boldogságot sugárzott a telefonban: Sikerült! Az eredmény ugyan lehetett volna jobb is, de hála isten, nem tartozom már senkinek. Egyenesben vagyunk.

Boross Péter is telefonált augusztus 31-én, az ő hangja is örömet tükrözött.

Bővebben csak később sikerült (mindkettőnk elfoglaltsága miatt) szót váltani.

Nem kerteltem: Négy hónap hosszú idő. Ha a Vas Népe nem nyúl bele, vajon akkor is megszületett volna az egyezség?

A négy hónap vitathatatlan tény. De abban, hogy így alakult, úgy érzem, mindkét félnek szerepe van. Hadd mondjak egy példát, anélkül, hogy bárkit meg akarnék bántani: amíg nem kapunk ügyfelünktől számlát, addig nem tudunk számára bruttó kártérítési összeget fizetni. Ez azok közé a szigorú szabályok közé tartozik, amelyeket kollégáimnak maximális szakmai és munkahelyi felelősséggel kell betartaniuk. Ezzel együtt valóban hosszú idő telt el az eset lezárásáig még akkor is, ha egy különleges épületben esett kárról van szó. Ez számunkra sem elfogadható. Éppen ezért most az a dolgunk, hogy az eset tanulságait összegezzük, és ezeket is felhasználva fejlesszük tovább a kárrendezésünket úgy, hogy azzal valamennyi ügyfelünk elégedettségét elérjük, fejti ki Boross Péter osztályvezető, majd így folytatja: Az egyeztető tárgyalásra nem a sajtó közbelépése miatt mentem el, hanem mert ez is a munkám része. Korábban említettem, hogy augusztus második felében került hozzám az ügy. A találkozóra pedig szakmai szempontból teljes értékű stábot akartunk összehozni, hogy jól megalapozott, gyors döntések születhessenek. Ezt követelte ügyfelünk érdeke is. Örülök, hogy európai módon sikerült pontot tenni az ügy végére. S ha még egy személyes gondolatot is megenged: azt tapasztaltam, hogy egy nagyon korrekt emberi viszony is kialakult a felek között. Ez számomra azért lényeges, mert meggyőződésem, hogy az ügyek mögött mindig az embert kell látni.

Azt a megállapítást nem tartom reálisnak, hogy mind a két félnek szerepe volt a késlekedésben... Mi a magunk módján folyamatos lépéseket tettünk. Az igaz, hogy pert nem indítottunk, annak az az oka, hogy bíztunk a tárgyilagos, szakszerű megítélésen alapuló egyezségben, amely négy hónap alatt is sokkal rövidebb, mint egy peres eljárás lefolyása. Persze nem szabad megfeledkezni arról a tényről sem, hogy a biztosítótársaság részletekben teljesített, jegyzi meg Páti Jenőné dr. Boncz Lenke.

Németh Istvánné polgármester asszonytól hallottam a régi nagyrákosiaknak azt a kijelentését, amivel vigasztalták egymást, amikor elpusztult valami, történetesen egy szarvasmarha: Tehen helen tehen lesz. Szóval minden pótolható.

Szerencsére nem kellett Poór Istvánnak meghalnia ahhoz, hogy az ügy megnyugtatóan rendeződjön, megteremtődött a feltétele annak, hogy a régi stílusú őrségi házban visszaszerezhesse nyugalmát, és boldogan élhessen, fűzi az ügyhöz Páti Jenőné dr. Boncz Lenke immár nem ügyvédi, hanem olvasói véleményeként.

Időközben - májusban - Poór István ügyvédet fogadott a zalaegerszegi Páti Jenőné dr. Boncz Lenke személyében. Nyomban felvettem a kapcsolatot a biztosítótársasággal, emlékezik vissza. Három hónapon át hat alkalommal írásbeli felszólítást küldtem részükre időközben beszerzett írásbeli bizonyítékokat is becsatolva, emellett telefonon is több alkalommal sürgettem az elszámolást és a teljesítést. Az ügy lezárását azonban nehezítette, hogy a biztosítótársaság és az általam bevont szakértő álláspontja jelentősen eltért, ár-, mennyiségi és minőségi kérdésekben is különbözött.

Folytak a megújító munkák, de egyszer csak elfogyott az ötmillió, holott az igényelt tíz volt. Az iparos tisztességgel tette a dolgát, a tulajdonos pedig pontosan tudta, hogy a megítélt összegből csak részben tudja majd kifizetni. Aztán állt is egy ideig az építkezés.

Ezért mondta Poór István augusztus tizenötödikén azt a telefonba, hogy ő már nem lesz itt... Amire úgy reagált e sorok írója, hogy bizonyára visszautazik Budapestre. Nem. Nem leszek én már sehol. Félek az iparos vállalkozótól, nem merek vele találkozni, mert nem tudok neki fizetni. Végzek magammal...

Megpróbáltam lebeszélni a meggondolatlan tettről: Ígérje meg, legalább az én kedvemért nen teszi! Mihelyt lehet, ott leszek, megbeszéljük a dolgokat. Bízzon a nyilvánosság erejében!, nyomatékosítottam végső érvként.

A helyszín. Szépen alakult már minden, csak hát a pénz... Heteken át hiába hívtam vagy ötvenszer az Allianz Hungária Biztosító Rt. - győri székhelyű - Nyugat-dunántúli Igazgatóságát, nem kapcsolnak olyan illetékest, akivel érdemben lehetne beszélni. Nem értem az időhúzást. Írtam levelet dr. Salamon Károly vezérigazgatónak is június 8-án. Úgy fogalmaztam: Méltánytalannak tartom az eljárást, nem tudok rá jobb szót. Így köszöntem el: értői egyeztetésre, ahol ki-ki kifejti álláspontját, amennyiben jogos a felvetés, az ellenérv, annak megfelelően egyikük ebből enged, a másikuk abból.

Egyszer jött is egy biztosítós illető, de miután kitöltött egy adatlapot, távozott. Utóbb érkezett egy levél Győrből, amelynek az volt a lényege, hogy továbbra is marad az a bizonyos szakértői különbség.

Ezek után az ügyvédnő és lapunk is egyeztetést kért. Ekkor kereste meg a Vas Népe Boross Pétert, aki osztályvezető az igazgatóságon. Az ügy természetesen nincs lezárva. Nyitottak vagyunk az egyeztetésre, de bennünket is kötnek szabályok. Az eset augusztus második felében került hozzám. Mindenki számára megnyugtató, korrekt megoldást szeretnék találni. A jövő héten megtartjuk az egyeztetést.

Állta a szavát az osztályvezető, így cselekedtek munkatársai is, azaz augusztus utolsó hetében - egyeztetett időpontban - helyette- sével és egy szakemberével Zalaegerszegre utaztak. Az egyeztetésen Poór István, az ügyvédnője, és az igazságügyi szakértő is részt vett.

Számba vettük tételesen a differenciákat, számol be az ügyvédnő. Magától értetődően tudomásul kell venni, hogy a biztosítótársaság addig a határig térít, amíg ugyanaz az állapot ismét létrejön, ami a tűzeset előtt volt. Az ezen túlmenő értéknövelő beruházás megtérítése nem feladata. A két szakértői vélemény közötti különbség részben abból eredt, hogy az újjáépítés során többletérték is keletkezett. A lényeg, hogy felelősséggel tárgyaltak döntésképes emberek; engedett egy kicsit mindenki az eredeti álláspontjából, végül egy nagyon tisztességes egyezség született, ami lehetővé teszi az építkezés gyors befejezését. Ha jól belegondolunk, egy perben sem lehet mindent elérni, amit szeretnénk, csak azt, amit be is tudunk bizonyítani. A kalkulációk szerint a tényleges helyreállítást fedezi a megállapodás szerinti végösszeg, amely a két szakértő épületre vonatkozó véleménye közötti hétmillió forint. Ezen túl van az ingó kártérítés. A fennmaradó összeget másnap már át is utalta az Allianz Hungária Biztosító Rt. az egyeztetés alapján, úgy, hogy számlákat sem kért.

Poór István fölhívott, hangja boldogságot sugárzott a telefonban: Sikerült! Az eredmény ugyan lehetett volna jobb is, de hála isten, nem tartozom már senkinek. Egyenesben vagyunk.

Boross Péter is telefonált augusztus 31-én, az ő hangja is örömet tükrözött.

Bővebben csak később sikerült (mindkettőnk elfoglaltsága miatt) szót váltani.

Nem kerteltem: Négy hónap hosszú idő. Ha a Vas Népe nem nyúl bele, vajon akkor is megszületett volna az egyezség?

A négy hónap vitathatatlan tény. De abban, hogy így alakult, úgy érzem, mindkét félnek szerepe van. Hadd mondjak egy példát, anélkül, hogy bárkit meg akarnék bántani: amíg nem kapunk ügyfelünktől számlát, addig nem tudunk számára bruttó kártérítési összeget fizetni. Ez azok közé a szigorú szabályok közé tartozik, amelyeket kollégáimnak maximális szakmai és munkahelyi felelősséggel kell betartaniuk. Ezzel együtt valóban hosszú idő telt el az eset lezárásáig még akkor is, ha egy különleges épületben esett kárról van szó. Ez számunkra sem elfogadható. Éppen ezért most az a dolgunk, hogy az eset tanulságait összegezzük, és ezeket is felhasználva fejlesszük tovább a kárrendezésünket úgy, hogy azzal valamennyi ügyfelünk elégedettségét elérjük, fejti ki Boross Péter osztályvezető, majd így folytatja: Az egyeztető tárgyalásra nem a sajtó közbelépése miatt mentem el, hanem mert ez is a munkám része. Korábban említettem, hogy augusztus második felében került hozzám az ügy. A találkozóra pedig szakmai szempontból teljes értékű stábot akartunk összehozni, hogy jól megalapozott, gyors döntések születhessenek. Ezt követelte ügyfelünk érdeke is. Örülök, hogy európai módon sikerült pontot tenni az ügy végére. S ha még egy személyes gondolatot is megenged: azt tapasztaltam, hogy egy nagyon korrekt emberi viszony is kialakult a felek között. Ez számomra azért lényeges, mert meggyőződésem, hogy az ügyek mögött mindig az embert kell látni.

Azt a megállapítást nem tartom reálisnak, hogy mind a két félnek szerepe volt a késlekedésben... Mi a magunk módján folyamatos lépéseket tettünk. Az igaz, hogy pert nem indítottunk, annak az az oka, hogy bíztunk a tárgyilagos, szakszerű megítélésen alapuló egyezségben, amely négy hónap alatt is sokkal rövidebb, mint egy peres eljárás lefolyása. Persze nem szabad megfeledkezni arról a tényről sem, hogy a biztosítótársaság részletekben teljesített, jegyzi meg Páti Jenőné dr. Boncz Lenke.

Németh Istvánné polgármester asszonytól hallottam a régi nagyrákosiaknak azt a kijelentését, amivel vigasztalták egymást, amikor elpusztult valami, történetesen egy szarvasmarha: Tehen helen tehen lesz. Szóval minden pótolható.

Szerencsére nem kellett Poór Istvánnak meghalnia ahhoz, hogy az ügy megnyugtatóan rendeződjön, megteremtődött a feltétele annak, hogy a régi stílusú őrségi házban visszaszerezhesse nyugalmát, és boldogan élhessen, fűzi az ügyhöz Páti Jenőné dr. Boncz Lenke immár nem ügyvédi, hanem olvasói véleményeként.

Folytak a megújító munkák, de egyszer csak elfogyott az ötmillió, holott az igényelt tíz volt. Az iparos tisztességgel tette a dolgát, a tulajdonos pedig pontosan tudta, hogy a megítélt összegből csak részben tudja majd kifizetni. Aztán állt is egy ideig az építkezés.

Ezért mondta Poór István augusztus tizenötödikén azt a telefonba, hogy ő már nem lesz itt... Amire úgy reagált e sorok írója, hogy bizonyára visszautazik Budapestre. Nem. Nem leszek én már sehol. Félek az iparos vállalkozótól, nem merek vele találkozni, mert nem tudok neki fizetni. Végzek magammal...

Megpróbáltam lebeszélni a meggondolatlan tettről: Ígérje meg, legalább az én kedvemért nen teszi! Mihelyt lehet, ott leszek, megbeszéljük a dolgokat. Bízzon a nyilvánosság erejében!, nyomatékosítottam végső érvként.

A helyszín. Szépen alakult már minden, csak hát a pénz... Heteken át hiába hívtam vagy ötvenszer az Allianz Hungária Biztosító Rt. - győri székhelyű - Nyugat-dunántúli Igazgatóságát, nem kapcsolnak olyan illetékest, akivel érdemben lehetne beszélni. Nem értem az időhúzást. Írtam levelet dr. Salamon Károly vezérigazgatónak is június 8-án. Úgy fogalmaztam: Méltánytalannak tartom az eljárást, nem tudok rá jobb szót. Így köszöntem el: értői egyeztetésre, ahol ki-ki kifejti álláspontját, amennyiben jogos a felvetés, az ellenérv, annak megfelelően egyikük ebből enged, a másikuk abból.

Egyszer jött is egy biztosítós illető, de miután kitöltött egy adatlapot, távozott. Utóbb érkezett egy levél Győrből, amelynek az volt a lényege, hogy továbbra is marad az a bizonyos szakértői különbség.

Ezek után az ügyvédnő és lapunk is egyeztetést kért. Ekkor kereste meg a Vas Népe Boross Pétert, aki osztályvezető az igazgatóságon. Az ügy természetesen nincs lezárva. Nyitottak vagyunk az egyeztetésre, de bennünket is kötnek szabályok. Az eset augusztus második felében került hozzám. Mindenki számára megnyugtató, korrekt megoldást szeretnék találni. A jövő héten megtartjuk az egyeztetést.

Állta a szavát az osztályvezető, így cselekedtek munkatársai is, azaz augusztus utolsó hetében - egyeztetett időpontban - helyette- sével és egy szakemberével Zalaegerszegre utaztak. Az egyeztetésen Poór István, az ügyvédnője, és az igazságügyi szakértő is részt vett.

Számba vettük tételesen a differenciákat, számol be az ügyvédnő. Magától értetődően tudomásul kell venni, hogy a biztosítótársaság addig a határig térít, amíg ugyanaz az állapot ismét létrejön, ami a tűzeset előtt volt. Az ezen túlmenő értéknövelő beruházás megtérítése nem feladata. A két szakértői vélemény közötti különbség részben abból eredt, hogy az újjáépítés során többletérték is keletkezett. A lényeg, hogy felelősséggel tárgyaltak döntésképes emberek; engedett egy kicsit mindenki az eredeti álláspontjából, végül egy nagyon tisztességes egyezség született, ami lehetővé teszi az építkezés gyors befejezését. Ha jól belegondolunk, egy perben sem lehet mindent elérni, amit szeretnénk, csak azt, amit be is tudunk bizonyítani. A kalkulációk szerint a tényleges helyreállítást fedezi a megállapodás szerinti végösszeg, amely a két szakértő épületre vonatkozó véleménye közötti hétmillió forint. Ezen túl van az ingó kártérítés. A fennmaradó összeget másnap már át is utalta az Allianz Hungária Biztosító Rt. az egyeztetés alapján, úgy, hogy számlákat sem kért.

Poór István fölhívott, hangja boldogságot sugárzott a telefonban: Sikerült! Az eredmény ugyan lehetett volna jobb is, de hála isten, nem tartozom már senkinek. Egyenesben vagyunk.

Boross Péter is telefonált augusztus 31-én, az ő hangja is örömet tükrözött.

Bővebben csak később sikerült (mindkettőnk elfoglaltsága miatt) szót váltani.

Nem kerteltem: Négy hónap hosszú idő. Ha a Vas Népe nem nyúl bele, vajon akkor is megszületett volna az egyezség?

A négy hónap vitathatatlan tény. De abban, hogy így alakult, úgy érzem, mindkét félnek szerepe van. Hadd mondjak egy példát, anélkül, hogy bárkit meg akarnék bántani: amíg nem kapunk ügyfelünktől számlát, addig nem tudunk számára bruttó kártérítési összeget fizetni. Ez azok közé a szigorú szabályok közé tartozik, amelyeket kollégáimnak maximális szakmai és munkahelyi felelősséggel kell betartaniuk. Ezzel együtt valóban hosszú idő telt el az eset lezárásáig még akkor is, ha egy különleges épületben esett kárról van szó. Ez számunkra sem elfogadható. Éppen ezért most az a dolgunk, hogy az eset tanulságait összegezzük, és ezeket is felhasználva fejlesszük tovább a kárrendezésünket úgy, hogy azzal valamennyi ügyfelünk elégedettségét elérjük, fejti ki Boross Péter osztályvezető, majd így folytatja: Az egyeztető tárgyalásra nem a sajtó közbelépése miatt mentem el, hanem mert ez is a munkám része. Korábban említettem, hogy augusztus második felében került hozzám az ügy. A találkozóra pedig szakmai szempontból teljes értékű stábot akartunk összehozni, hogy jól megalapozott, gyors döntések születhessenek. Ezt követelte ügyfelünk érdeke is. Örülök, hogy európai módon sikerült pontot tenni az ügy végére. S ha még egy személyes gondolatot is megenged: azt tapasztaltam, hogy egy nagyon korrekt emberi viszony is kialakult a felek között. Ez számomra azért lényeges, mert meggyőződésem, hogy az ügyek mögött mindig az embert kell látni.

Azt a megállapítást nem tartom reálisnak, hogy mind a két félnek szerepe volt a késlekedésben... Mi a magunk módján folyamatos lépéseket tettünk. Az igaz, hogy pert nem indítottunk, annak az az oka, hogy bíztunk a tárgyilagos, szakszerű megítélésen alapuló egyezségben, amely négy hónap alatt is sokkal rövidebb, mint egy peres eljárás lefolyása. Persze nem szabad megfeledkezni arról a tényről sem, hogy a biztosítótársaság részletekben teljesített, jegyzi meg Páti Jenőné dr. Boncz Lenke.

Németh Istvánné polgármester asszonytól hallottam a régi nagyrákosiaknak azt a kijelentését, amivel vigasztalták egymást, amikor elpusztult valami, történetesen egy szarvasmarha: Tehen helen tehen lesz. Szóval minden pótolható.

Szerencsére nem kellett Poór Istvánnak meghalnia ahhoz, hogy az ügy megnyugtatóan rendeződjön, megteremtődött a feltétele annak, hogy a régi stílusú őrségi házban visszaszerezhesse nyugalmát, és boldogan élhessen, fűzi az ügyhöz Páti Jenőné dr. Boncz Lenke immár nem ügyvédi, hanem olvasói véleményeként.

Folytak a megújító munkák, de egyszer csak elfogyott az ötmillió, holott az igényelt tíz volt. Az iparos tisztességgel tette a dolgát, a tulajdonos pedig pontosan tudta, hogy a megítélt összegből csak részben tudja majd kifizetni. Aztán állt is egy ideig az építkezés.

Ezért mondta Poór István augusztus tizenötödikén azt a telefonba, hogy ő már nem lesz itt... Amire úgy reagált e sorok írója, hogy bizonyára visszautazik Budapestre. Nem. Nem leszek én már sehol. Félek az iparos vállalkozótól, nem merek vele találkozni, mert nem tudok neki fizetni. Végzek magammal...

Megpróbáltam lebeszélni a meggondolatlan tettről: Ígérje meg, legalább az én kedvemért nen teszi! Mihelyt lehet, ott leszek, megbeszéljük a dolgokat. Bízzon a nyilvánosság erejében!, nyomatékosítottam végső érvként.

A helyszín. Szépen alakult már minden, csak hát a pénz... Heteken át hiába hívtam vagy ötvenszer az Allianz Hungária Biztosító Rt. - győri székhelyű - Nyugat-dunántúli Igazgatóságát, nem kapcsolnak olyan illetékest, akivel érdemben lehetne beszélni. Nem értem az időhúzást. Írtam levelet dr. Salamon Károly vezérigazgatónak is június 8-án. Úgy fogalmaztam: Méltánytalannak tartom az eljárást, nem tudok rá jobb szót. Így köszöntem el: értői egyeztetésre, ahol ki-ki kifejti álláspontját, amennyiben jogos a felvetés, az ellenérv, annak megfelelően egyikük ebből enged, a másikuk abból.

Egyszer jött is egy biztosítós illető, de miután kitöltött egy adatlapot, távozott. Utóbb érkezett egy levél Győrből, amelynek az volt a lényege, hogy továbbra is marad az a bizonyos szakértői különbség.

Ezek után az ügyvédnő és lapunk is egyeztetést kért. Ekkor kereste meg a Vas Népe Boross Pétert, aki osztályvezető az igazgatóságon. Az ügy természetesen nincs lezárva. Nyitottak vagyunk az egyeztetésre, de bennünket is kötnek szabályok. Az eset augusztus második felében került hozzám. Mindenki számára megnyugtató, korrekt megoldást szeretnék találni. A jövő héten megtartjuk az egyeztetést.

Állta a szavát az osztályvezető, így cselekedtek munkatársai is, azaz augusztus utolsó hetében - egyeztetett időpontban - helyette- sével és egy szakemberével Zalaegerszegre utaztak. Az egyeztetésen Poór István, az ügyvédnője, és az igazságügyi szakértő is részt vett.

Számba vettük tételesen a differenciákat, számol be az ügyvédnő. Magától értetődően tudomásul kell venni, hogy a biztosítótársaság addig a határig térít, amíg ugyanaz az állapot ismét létrejön, ami a tűzeset előtt volt. Az ezen túlmenő értéknövelő beruházás megtérítése nem feladata. A két szakértői vélemény közötti különbség részben abból eredt, hogy az újjáépítés során többletérték is keletkezett. A lényeg, hogy felelősséggel tárgyaltak döntésképes emberek; engedett egy kicsit mindenki az eredeti álláspontjából, végül egy nagyon tisztességes egyezség született, ami lehetővé teszi az építkezés gyors befejezését. Ha jól belegondolunk, egy perben sem lehet mindent elérni, amit szeretnénk, csak azt, amit be is tudunk bizonyítani. A kalkulációk szerint a tényleges helyreállítást fedezi a megállapodás szerinti végösszeg, amely a két szakértő épületre vonatkozó véleménye közötti hétmillió forint. Ezen túl van az ingó kártérítés. A fennmaradó összeget másnap már át is utalta az Allianz Hungária Biztosító Rt. az egyeztetés alapján, úgy, hogy számlákat sem kért.

Poór István fölhívott, hangja boldogságot sugárzott a telefonban: Sikerült! Az eredmény ugyan lehetett volna jobb is, de hála isten, nem tartozom már senkinek. Egyenesben vagyunk.

Boross Péter is telefonált augusztus 31-én, az ő hangja is örömet tükrözött.

Bővebben csak később sikerült (mindkettőnk elfoglaltsága miatt) szót váltani.

Nem kerteltem: Négy hónap hosszú idő. Ha a Vas Népe nem nyúl bele, vajon akkor is megszületett volna az egyezség?

A négy hónap vitathatatlan tény. De abban, hogy így alakult, úgy érzem, mindkét félnek szerepe van. Hadd mondjak egy példát, anélkül, hogy bárkit meg akarnék bántani: amíg nem kapunk ügyfelünktől számlát, addig nem tudunk számára bruttó kártérítési összeget fizetni. Ez azok közé a szigorú szabályok közé tartozik, amelyeket kollégáimnak maximális szakmai és munkahelyi felelősséggel kell betartaniuk. Ezzel együtt valóban hosszú idő telt el az eset lezárásáig még akkor is, ha egy különleges épületben esett kárról van szó. Ez számunkra sem elfogadható. Éppen ezért most az a dolgunk, hogy az eset tanulságait összegezzük, és ezeket is felhasználva fejlesszük tovább a kárrendezésünket úgy, hogy azzal valamennyi ügyfelünk elégedettségét elérjük, fejti ki Boross Péter osztályvezető, majd így folytatja: Az egyeztető tárgyalásra nem a sajtó közbelépése miatt mentem el, hanem mert ez is a munkám része. Korábban említettem, hogy augusztus második felében került hozzám az ügy. A találkozóra pedig szakmai szempontból teljes értékű stábot akartunk összehozni, hogy jól megalapozott, gyors döntések születhessenek. Ezt követelte ügyfelünk érdeke is. Örülök, hogy európai módon sikerült pontot tenni az ügy végére. S ha még egy személyes gondolatot is megenged: azt tapasztaltam, hogy egy nagyon korrekt emberi viszony is kialakult a felek között. Ez számomra azért lényeges, mert meggyőződésem, hogy az ügyek mögött mindig az embert kell látni.

Azt a megállapítást nem tartom reálisnak, hogy mind a két félnek szerepe volt a késlekedésben... Mi a magunk módján folyamatos lépéseket tettünk. Az igaz, hogy pert nem indítottunk, annak az az oka, hogy bíztunk a tárgyilagos, szakszerű megítélésen alapuló egyezségben, amely négy hónap alatt is sokkal rövidebb, mint egy peres eljárás lefolyása. Persze nem szabad megfeledkezni arról a tényről sem, hogy a biztosítótársaság részletekben teljesített, jegyzi meg Páti Jenőné dr. Boncz Lenke.

Németh Istvánné polgármester asszonytól hallottam a régi nagyrákosiaknak azt a kijelentését, amivel vigasztalták egymást, amikor elpusztult valami, történetesen egy szarvasmarha: Tehen helen tehen lesz. Szóval minden pótolható.

Szerencsére nem kellett Poór Istvánnak meghalnia ahhoz, hogy az ügy megnyugtatóan rendeződjön, megteremtődött a feltétele annak, hogy a régi stílusú őrségi házban visszaszerezhesse nyugalmát, és boldogan élhessen, fűzi az ügyhöz Páti Jenőné dr. Boncz Lenke immár nem ügyvédi, hanem olvasói véleményeként.

Ezért mondta Poór István augusztus tizenötödikén azt a telefonba, hogy ő már nem lesz itt... Amire úgy reagált e sorok írója, hogy bizonyára visszautazik Budapestre. Nem. Nem leszek én már sehol. Félek az iparos vállalkozótól, nem merek vele találkozni, mert nem tudok neki fizetni. Végzek magammal...

Megpróbáltam lebeszélni a meggondolatlan tettről: Ígérje meg, legalább az én kedvemért nen teszi! Mihelyt lehet, ott leszek, megbeszéljük a dolgokat. Bízzon a nyilvánosság erejében!, nyomatékosítottam végső érvként.

A helyszín. Szépen alakult már minden, csak hát a pénz... Heteken át hiába hívtam vagy ötvenszer az Allianz Hungária Biztosító Rt. - győri székhelyű - Nyugat-dunántúli Igazgatóságát, nem kapcsolnak olyan illetékest, akivel érdemben lehetne beszélni. Nem értem az időhúzást. Írtam levelet dr. Salamon Károly vezérigazgatónak is június 8-án. Úgy fogalmaztam: Méltánytalannak tartom az eljárást, nem tudok rá jobb szót. Így köszöntem el: értői egyeztetésre, ahol ki-ki kifejti álláspontját, amennyiben jogos a felvetés, az ellenérv, annak megfelelően egyikük ebből enged, a másikuk abból.

Egyszer jött is egy biztosítós illető, de miután kitöltött egy adatlapot, távozott. Utóbb érkezett egy levél Győrből, amelynek az volt a lényege, hogy továbbra is marad az a bizonyos szakértői különbség.

Ezek után az ügyvédnő és lapunk is egyeztetést kért. Ekkor kereste meg a Vas Népe Boross Pétert, aki osztályvezető az igazgatóságon. Az ügy természetesen nincs lezárva. Nyitottak vagyunk az egyeztetésre, de bennünket is kötnek szabályok. Az eset augusztus második felében került hozzám. Mindenki számára megnyugtató, korrekt megoldást szeretnék találni. A jövő héten megtartjuk az egyeztetést.

Állta a szavát az osztályvezető, így cselekedtek munkatársai is, azaz augusztus utolsó hetében - egyeztetett időpontban - helyette- sével és egy szakemberével Zalaegerszegre utaztak. Az egyeztetésen Poór István, az ügyvédnője, és az igazságügyi szakértő is részt vett.

Számba vettük tételesen a differenciákat, számol be az ügyvédnő. Magától értetődően tudomásul kell venni, hogy a biztosítótársaság addig a határig térít, amíg ugyanaz az állapot ismét létrejön, ami a tűzeset előtt volt. Az ezen túlmenő értéknövelő beruházás megtérítése nem feladata. A két szakértői vélemény közötti különbség részben abból eredt, hogy az újjáépítés során többletérték is keletkezett. A lényeg, hogy felelősséggel tárgyaltak döntésképes emberek; engedett egy kicsit mindenki az eredeti álláspontjából, végül egy nagyon tisztességes egyezség született, ami lehetővé teszi az építkezés gyors befejezését. Ha jól belegondolunk, egy perben sem lehet mindent elérni, amit szeretnénk, csak azt, amit be is tudunk bizonyítani. A kalkulációk szerint a tényleges helyreállítást fedezi a megállapodás szerinti végösszeg, amely a két szakértő épületre vonatkozó véleménye közötti hétmillió forint. Ezen túl van az ingó kártérítés. A fennmaradó összeget másnap már át is utalta az Allianz Hungária Biztosító Rt. az egyeztetés alapján, úgy, hogy számlákat sem kért.

Poór István fölhívott, hangja boldogságot sugárzott a telefonban: Sikerült! Az eredmény ugyan lehetett volna jobb is, de hála isten, nem tartozom már senkinek. Egyenesben vagyunk.

Boross Péter is telefonált augusztus 31-én, az ő hangja is örömet tükrözött.

Bővebben csak később sikerült (mindkettőnk elfoglaltsága miatt) szót váltani.

Nem kerteltem: Négy hónap hosszú idő. Ha a Vas Népe nem nyúl bele, vajon akkor is megszületett volna az egyezség?

A négy hónap vitathatatlan tény. De abban, hogy így alakult, úgy érzem, mindkét félnek szerepe van. Hadd mondjak egy példát, anélkül, hogy bárkit meg akarnék bántani: amíg nem kapunk ügyfelünktől számlát, addig nem tudunk számára bruttó kártérítési összeget fizetni. Ez azok közé a szigorú szabályok közé tartozik, amelyeket kollégáimnak maximális szakmai és munkahelyi felelősséggel kell betartaniuk. Ezzel együtt valóban hosszú idő telt el az eset lezárásáig még akkor is, ha egy különleges épületben esett kárról van szó. Ez számunkra sem elfogadható. Éppen ezért most az a dolgunk, hogy az eset tanulságait összegezzük, és ezeket is felhasználva fejlesszük tovább a kárrendezésünket úgy, hogy azzal valamennyi ügyfelünk elégedettségét elérjük, fejti ki Boross Péter osztályvezető, majd így folytatja: Az egyeztető tárgyalásra nem a sajtó közbelépése miatt mentem el, hanem mert ez is a munkám része. Korábban említettem, hogy augusztus második felében került hozzám az ügy. A találkozóra pedig szakmai szempontból teljes értékű stábot akartunk összehozni, hogy jól megalapozott, gyors döntések születhessenek. Ezt követelte ügyfelünk érdeke is. Örülök, hogy európai módon sikerült pontot tenni az ügy végére. S ha még egy személyes gondolatot is megenged: azt tapasztaltam, hogy egy nagyon korrekt emberi viszony is kialakult a felek között. Ez számomra azért lényeges, mert meggyőződésem, hogy az ügyek mögött mindig az embert kell látni.

Azt a megállapítást nem tartom reálisnak, hogy mind a két félnek szerepe volt a késlekedésben... Mi a magunk módján folyamatos lépéseket tettünk. Az igaz, hogy pert nem indítottunk, annak az az oka, hogy bíztunk a tárgyilagos, szakszerű megítélésen alapuló egyezségben, amely négy hónap alatt is sokkal rövidebb, mint egy peres eljárás lefolyása. Persze nem szabad megfeledkezni arról a tényről sem, hogy a biztosítótársaság részletekben teljesített, jegyzi meg Páti Jenőné dr. Boncz Lenke.

Németh Istvánné polgármester asszonytól hallottam a régi nagyrákosiaknak azt a kijelentését, amivel vigasztalták egymást, amikor elpusztult valami, történetesen egy szarvasmarha: Tehen helen tehen lesz. Szóval minden pótolható.

Szerencsére nem kellett Poór Istvánnak meghalnia ahhoz, hogy az ügy megnyugtatóan rendeződjön, megteremtődött a feltétele annak, hogy a régi stílusú őrségi házban visszaszerezhesse nyugalmát, és boldogan élhessen, fűzi az ügyhöz Páti Jenőné dr. Boncz Lenke immár nem ügyvédi, hanem olvasói véleményeként.

Ezért mondta Poór István augusztus tizenötödikén azt a telefonba, hogy ő már nem lesz itt... Amire úgy reagált e sorok írója, hogy bizonyára visszautazik Budapestre. Nem. Nem leszek én már sehol. Félek az iparos vállalkozótól, nem merek vele találkozni, mert nem tudok neki fizetni. Végzek magammal...

Megpróbáltam lebeszélni a meggondolatlan tettről: Ígérje meg, legalább az én kedvemért nen teszi! Mihelyt lehet, ott leszek, megbeszéljük a dolgokat. Bízzon a nyilvánosság erejében!, nyomatékosítottam végső érvként.

A helyszín. Szépen alakult már minden, csak hát a pénz... Heteken át hiába hívtam vagy ötvenszer az Allianz Hungária Biztosító Rt. - győri székhelyű - Nyugat-dunántúli Igazgatóságát, nem kapcsolnak olyan illetékest, akivel érdemben lehetne beszélni. Nem értem az időhúzást. Írtam levelet dr. Salamon Károly vezérigazgatónak is június 8-án. Úgy fogalmaztam: Méltánytalannak tartom az eljárást, nem tudok rá jobb szót. Így köszöntem el: értői egyeztetésre, ahol ki-ki kifejti álláspontját, amennyiben jogos a felvetés, az ellenérv, annak megfelelően egyikük ebből enged, a másikuk abból.

Egyszer jött is egy biztosítós illető, de miután kitöltött egy adatlapot, távozott. Utóbb érkezett egy levél Győrből, amelynek az volt a lényege, hogy továbbra is marad az a bizonyos szakértői különbség.

Ezek után az ügyvédnő és lapunk is egyeztetést kért. Ekkor kereste meg a Vas Népe Boross Pétert, aki osztályvezető az igazgatóságon. Az ügy természetesen nincs lezárva. Nyitottak vagyunk az egyeztetésre, de bennünket is kötnek szabályok. Az eset augusztus második felében került hozzám. Mindenki számára megnyugtató, korrekt megoldást szeretnék találni. A jövő héten megtartjuk az egyeztetést.

Állta a szavát az osztályvezető, így cselekedtek munkatársai is, azaz augusztus utolsó hetében - egyeztetett időpontban - helyette- sével és egy szakemberével Zalaegerszegre utaztak. Az egyeztetésen Poór István, az ügyvédnője, és az igazságügyi szakértő is részt vett.

Számba vettük tételesen a differenciákat, számol be az ügyvédnő. Magától értetődően tudomásul kell venni, hogy a biztosítótársaság addig a határig térít, amíg ugyanaz az állapot ismét létrejön, ami a tűzeset előtt volt. Az ezen túlmenő értéknövelő beruházás megtérítése nem feladata. A két szakértői vélemény közötti különbség részben abból eredt, hogy az újjáépítés során többletérték is keletkezett. A lényeg, hogy felelősséggel tárgyaltak döntésképes emberek; engedett egy kicsit mindenki az eredeti álláspontjából, végül egy nagyon tisztességes egyezség született, ami lehetővé teszi az építkezés gyors befejezését. Ha jól belegondolunk, egy perben sem lehet mindent elérni, amit szeretnénk, csak azt, amit be is tudunk bizonyítani. A kalkulációk szerint a tényleges helyreállítást fedezi a megállapodás szerinti végösszeg, amely a két szakértő épületre vonatkozó véleménye közötti hétmillió forint. Ezen túl van az ingó kártérítés. A fennmaradó összeget másnap már át is utalta az Allianz Hungária Biztosító Rt. az egyeztetés alapján, úgy, hogy számlákat sem kért.

Poór István fölhívott, hangja boldogságot sugárzott a telefonban: Sikerült! Az eredmény ugyan lehetett volna jobb is, de hála isten, nem tartozom már senkinek. Egyenesben vagyunk.

Boross Péter is telefonált augusztus 31-én, az ő hangja is örömet tükrözött.

Bővebben csak később sikerült (mindkettőnk elfoglaltsága miatt) szót váltani.

Nem kerteltem: Négy hónap hosszú idő. Ha a Vas Népe nem nyúl bele, vajon akkor is megszületett volna az egyezség?

A négy hónap vitathatatlan tény. De abban, hogy így alakult, úgy érzem, mindkét félnek szerepe van. Hadd mondjak egy példát, anélkül, hogy bárkit meg akarnék bántani: amíg nem kapunk ügyfelünktől számlát, addig nem tudunk számára bruttó kártérítési összeget fizetni. Ez azok közé a szigorú szabályok közé tartozik, amelyeket kollégáimnak maximális szakmai és munkahelyi felelősséggel kell betartaniuk. Ezzel együtt valóban hosszú idő telt el az eset lezárásáig még akkor is, ha egy különleges épületben esett kárról van szó. Ez számunkra sem elfogadható. Éppen ezért most az a dolgunk, hogy az eset tanulságait összegezzük, és ezeket is felhasználva fejlesszük tovább a kárrendezésünket úgy, hogy azzal valamennyi ügyfelünk elégedettségét elérjük, fejti ki Boross Péter osztályvezető, majd így folytatja: Az egyeztető tárgyalásra nem a sajtó közbelépése miatt mentem el, hanem mert ez is a munkám része. Korábban említettem, hogy augusztus második felében került hozzám az ügy. A találkozóra pedig szakmai szempontból teljes értékű stábot akartunk összehozni, hogy jól megalapozott, gyors döntések születhessenek. Ezt követelte ügyfelünk érdeke is. Örülök, hogy európai módon sikerült pontot tenni az ügy végére. S ha még egy személyes gondolatot is megenged: azt tapasztaltam, hogy egy nagyon korrekt emberi viszony is kialakult a felek között. Ez számomra azért lényeges, mert meggyőződésem, hogy az ügyek mögött mindig az embert kell látni.

Azt a megállapítást nem tartom reálisnak, hogy mind a két félnek szerepe volt a késlekedésben... Mi a magunk módján folyamatos lépéseket tettünk. Az igaz, hogy pert nem indítottunk, annak az az oka, hogy bíztunk a tárgyilagos, szakszerű megítélésen alapuló egyezségben, amely négy hónap alatt is sokkal rövidebb, mint egy peres eljárás lefolyása. Persze nem szabad megfeledkezni arról a tényről sem, hogy a biztosítótársaság részletekben teljesített, jegyzi meg Páti Jenőné dr. Boncz Lenke.

Németh Istvánné polgármester asszonytól hallottam a régi nagyrákosiaknak azt a kijelentését, amivel vigasztalták egymást, amikor elpusztult valami, történetesen egy szarvasmarha: Tehen helen tehen lesz. Szóval minden pótolható.

Szerencsére nem kellett Poór Istvánnak meghalnia ahhoz, hogy az ügy megnyugtatóan rendeződjön, megteremtődött a feltétele annak, hogy a régi stílusú őrségi házban visszaszerezhesse nyugalmát, és boldogan élhessen, fűzi az ügyhöz Páti Jenőné dr. Boncz Lenke immár nem ügyvédi, hanem olvasói véleményeként.

Megpróbáltam lebeszélni a meggondolatlan tettről: Ígérje meg, legalább az én kedvemért nen teszi! Mihelyt lehet, ott leszek, megbeszéljük a dolgokat. Bízzon a nyilvánosság erejében!, nyomatékosítottam végső érvként.

A helyszín. Szépen alakult már minden, csak hát a pénz... Heteken át hiába hívtam vagy ötvenszer az Allianz Hungária Biztosító Rt. - győri székhelyű - Nyugat-dunántúli Igazgatóságát, nem kapcsolnak olyan illetékest, akivel érdemben lehetne beszélni. Nem értem az időhúzást. Írtam levelet dr. Salamon Károly vezérigazgatónak is június 8-án. Úgy fogalmaztam: Méltánytalannak tartom az eljárást, nem tudok rá jobb szót. Így köszöntem el: értői egyeztetésre, ahol ki-ki kifejti álláspontját, amennyiben jogos a felvetés, az ellenérv, annak megfelelően egyikük ebből enged, a másikuk abból.

Egyszer jött is egy biztosítós illető, de miután kitöltött egy adatlapot, távozott. Utóbb érkezett egy levél Győrből, amelynek az volt a lényege, hogy továbbra is marad az a bizonyos szakértői különbség.

Ezek után az ügyvédnő és lapunk is egyeztetést kért. Ekkor kereste meg a Vas Népe Boross Pétert, aki osztályvezető az igazgatóságon. Az ügy természetesen nincs lezárva. Nyitottak vagyunk az egyeztetésre, de bennünket is kötnek szabályok. Az eset augusztus második felében került hozzám. Mindenki számára megnyugtató, korrekt megoldást szeretnék találni. A jövő héten megtartjuk az egyeztetést.

Állta a szavát az osztályvezető, így cselekedtek munkatársai is, azaz augusztus utolsó hetében - egyeztetett időpontban - helyette- sével és egy szakemberével Zalaegerszegre utaztak. Az egyeztetésen Poór István, az ügyvédnője, és az igazságügyi szakértő is részt vett.

Számba vettük tételesen a differenciákat, számol be az ügyvédnő. Magától értetődően tudomásul kell venni, hogy a biztosítótársaság addig a határig térít, amíg ugyanaz az állapot ismét létrejön, ami a tűzeset előtt volt. Az ezen túlmenő értéknövelő beruházás megtérítése nem feladata. A két szakértői vélemény közötti különbség részben abból eredt, hogy az újjáépítés során többletérték is keletkezett. A lényeg, hogy felelősséggel tárgyaltak döntésképes emberek; engedett egy kicsit mindenki az eredeti álláspontjából, végül egy nagyon tisztességes egyezség született, ami lehetővé teszi az építkezés gyors befejezését. Ha jól belegondolunk, egy perben sem lehet mindent elérni, amit szeretnénk, csak azt, amit be is tudunk bizonyítani. A kalkulációk szerint a tényleges helyreállítást fedezi a megállapodás szerinti végösszeg, amely a két szakértő épületre vonatkozó véleménye közötti hétmillió forint. Ezen túl van az ingó kártérítés. A fennmaradó összeget másnap már át is utalta az Allianz Hungária Biztosító Rt. az egyeztetés alapján, úgy, hogy számlákat sem kért.

Poór István fölhívott, hangja boldogságot sugárzott a telefonban: Sikerült! Az eredmény ugyan lehetett volna jobb is, de hála isten, nem tartozom már senkinek. Egyenesben vagyunk.

Boross Péter is telefonált augusztus 31-én, az ő hangja is örömet tükrözött.

Bővebben csak később sikerült (mindkettőnk elfoglaltsága miatt) szót váltani.

Nem kerteltem: Négy hónap hosszú idő. Ha a Vas Népe nem nyúl bele, vajon akkor is megszületett volna az egyezség?

A négy hónap vitathatatlan tény. De abban, hogy így alakult, úgy érzem, mindkét félnek szerepe van. Hadd mondjak egy példát, anélkül, hogy bárkit meg akarnék bántani: amíg nem kapunk ügyfelünktől számlát, addig nem tudunk számára bruttó kártérítési összeget fizetni. Ez azok közé a szigorú szabályok közé tartozik, amelyeket kollégáimnak maximális szakmai és munkahelyi felelősséggel kell betartaniuk. Ezzel együtt valóban hosszú idő telt el az eset lezárásáig még akkor is, ha egy különleges épületben esett kárról van szó. Ez számunkra sem elfogadható. Éppen ezért most az a dolgunk, hogy az eset tanulságait összegezzük, és ezeket is felhasználva fejlesszük tovább a kárrendezésünket úgy, hogy azzal valamennyi ügyfelünk elégedettségét elérjük, fejti ki Boross Péter osztályvezető, majd így folytatja: Az egyeztető tárgyalásra nem a sajtó közbelépése miatt mentem el, hanem mert ez is a munkám része. Korá