Áhítatos pletykálkodás

Halálának 20. évfordulóján nemcsak az országos hírű, József Attila-díjas gyermekversíróra emlékezünk, hanem a füvek nyelvét ismerő, természetszerető költőnőre, aki egy időben gyógynövények gyűjtögetéséből élt (aztán mentették állásba a könyvtárba, hogy biztos egzisztenciája legyen). Gazdag Erzsi női verseit, női arcát idézzük, amint az Emberi beszéd című vers: Ha úgy szólok hozzád, mint a füvek, megérted-e? / Ha madarak nyelvén beszélek rámismersz-e majd? / Viharok dörgéseivel mire megyek veled? / S vízesések bánatával zokogjak-e mondd?

Horváth Zoltán A meseboltos című most elkészült filmjében elmondják róla a megszólalók, amit a kortársai közül mindenki tudott: férfias jelenség volt, rosszul öltözött, rettenetes vasutaskabátot, kucsmát vagy kalapot, ronda cipőt, csizmát viselt. Rászóltak, hogy öltözzön rendesen, mert nem járhat így egy magyar írónő. Az a kép maradt meg róla a közemlékezetben, hogy szegény, szerencsétlen, keserű, magányos, végül nagybeteg volt, aki belül gyerek maradt. Verseivel vigasztalta magában a benne élő, elhagyott gyermeket - úgy, ahogy a rőzseszedő asszonyok rendjéből való nagymamájától hallotta. Ő mondókázott, mesélt neki kisgyerekkorában, hogy Sebesi-ből (milyen beszédes az eredeti név, s aztán a névváltás) Gazdag-gá (ez volt a nagymama vezetékneve) tegye a kislányt.

Most azokra a verses pillanatokra emlékezünk, melyekből kiderül, hogy szíve mélyén női tűz is ragyogott. A nőről, aki nem tudott kinyílni, így aztán - amint Weöres írta róla- a gyengédséget hópihékre és szúnyogokra pazarolta. Pedig belül valami más is volt. Hogy mi, arra a filmben egyedül Böröczki Mihály költő utal. Úgy fogalmaz: Weöres Sándor volt Gazdag Erzsi életkapcsolata.

Mi az, amit áhítatos pletykálkodásunk során tényszerűen állíthatunk?

1938-ban jelent meg a Vasi Szemle gondozásában Gazdag Erzsi Üvegcsengő című első kötete, amiben a gyerekversek mellett vérbő, fiatal nőről árulkodó szenvedélyes szövegek is vannak, de amelyek mutatják a zárkózottságot, a szeretet nehezen elfogadására való hajlamot is. Az Üvegcsengő fogadtatása a gyermekversek irányába terelte, az aprónépet szóval tartó rímes mesék útjára. Csak Az utolsó szó jogán című kötetben írta le pályája végén (az akkor már József Attila-díjas költőnő, akinek kötetei az egymillió példányszámot is meghaladták):

Magadat áltattad mesékkel / (most végül bevallhatod) / Világ árvája, Mária vétke / születve kitagadott. // Mit akartál te a világban? / Kérdezte tőled valaki vágysz-e, / akarsz-e megszületni, napra bújni, mint a fű, / oly öntudatlan akarással / te reménykedő együgyű?... // Világ árvája, Mária vétke / születve kitagadott / lettél füveknek, fáknak barátja / te mesékbe elbújtatott / saját mesédbe menekülő, / kit hetvenhét törpe befogadott. (A megbélyegzett)

1938 nemcsak az Üvegcsengő miatt fordulópont Gazdag Erzsi életében, hanem azért is, mert ekkor indult útnak Vas megyéből. Egyetemekre járt; diákigazolványai jelzik az utat: Szeged, Pécs, Budapest - egyiket sem fejezte be.

1942-ben Budapesten van, Pécsről küldi neki Weöres ezt a levelet. Talán ez az a levél, amiből leginkább kitetszik, mi is volt az a valami, ami köztük volt. Sándor társalog, verseket kér tőle, majd hangnemet vált és így folytatja: Most is úgyszólván teljesen egyedül élek, monológszerű az egész életem, gondolatban gyakran beszélgetek Veled. Azt hiszem, Te is, én is, képtelenek vagyunk arra, hogy bárkiben is igazi társra találjunk, ha együtt voltunk is, mindegyikünk a maga monológját fűzte tovább, és mindegyikünk jobban tud beszélgetni a másiknak a ködképével, mint a szemtől szemben álló eleven lénnyel. No de mindegyikünkben olyan sokoldalú benső világ él, ami bőségesen kárpótol a külső világban való gyökértelenségért... Mit is akartam mondani ezzel? Nem tudom, talán csak annyit, hogy sokszor bizony nagyon hiányzol nekem, Erzsi, annyira, hogy semmiféle magány sem kárpótol érte.

Egy hónappal később Weöres Levél helyett címmel két strófát küld Gazdag Erzsinek. Az egyik: Kidültem, mint az öreg fa törzse / sugaras vetésre - ó, / a te szép neved, Gazdag Örzse, / derekamra vésve - ó! / Hova el nem hat láz és szerelem, / csak a jégszemű csillagok - ó, / Örzse, boldog enyészetemen / a te szíved átsajog - ó! Erre Gazdag Erzsi is küld néhány verset, köztük a Szomorúság címűt: Mondom neked, légy boldog, / mert boldogok a dolgok: / a füvek és a fák... Érdemes itt még élni, és mindabban remélni, / mi eljöhet talán...

Weöres a rákövetkező levélben azt írta: Drága Erzsi! Számtalan köszönet leveledért, verseidért. Legjobban a Szomorúság című tetszik... Weöres a Medúza kötetben jelentette meg később a Gazdag Erzsinek írt verset. Fodor András azt írta: ...valamely titkos legendahősnőként képzeltük magunk elé a vers ismeretlen modelljét.

Ez a mások számára titokzatos legendahősnő itt helyben ismert közéleti személyiség volt, legalábbis sokan hitték, hogy ismerik. Megdöbbentő volt az 1987-ben megjelent Az utolsó szó jogán című kötet, amiben a szerelmét siratta, a síron túlról is. Gyöngyök közt hű társra lelsz-e még? / Sötét szívemtől árva, félsz-e még? / Hideg kövek közt járok, bújdosom. / Csillagmagányom fényét takarom.

Weöres nem fűzött semmit az utolsó Gazdag Erzsi-kötethez. Amikor az Életünk a búcsúztatására kért tőle verset, az eredetileg levél helyett írt, a Medúza kötettel elhíresült két strófát küldte el. Pável Ágoston lánya, Judit, a Szép szavak kincstárnoka című könyvben arra a kérdésre, hogy vajon miért nem realizálódott a köztük lévő vonzódás párkapcsolattá, azt felelte: Rajongtak egymásért, de nem volt kifejlődött szerelem. Erzsi részéről talán több volt, mint barátság, Sanyi részéről azonban nem volt több. Anyám mindig azt mondta, hogy két ilyen bohém művészlélek tönkretette volna egymást. A Sanyi mellé pontosan egy olyan nő kellett, mint Károlyi Amy, aki embert faragott belőle. Nélküle Sanyi tehetsége elúszott volna... Böske túltette magát a csalódáson, Amyval is jó barátságba került... A Sanyihoz szívesen hozzáment volna, de ő nem vette el... Akárkihez nem akart férjhez menni.

Valóban túltette-e magát a csalódáson? Az utolsó szó jogán című kötetét Gráf Ernő szerkesztette, amikor Gazdag Erzsi már a halálos ágyán feküdt rákbetegségben a kórházban. Az előkészületekben részt vett, de meghalt, mielőtt a könyv megjelent volna. A posztumusz kötet azt is jelenti: már nem kellett szembenéznie senkivel, ki mit szól ezekhez a versekhez. Meglepő volt a bennük lévő rengeteg női fájdalom. Az utolsó szó jogán verseiben meztelenre vetkőzött és zokogni kezdett: Magadhoz mért nem kötöttél? / Asszonyoddá miért nem tettél? A vers így ér véget: Kínnal érik napom, magányom. / Csak te tündökölsz át a homályon. / Futnék feléd verten, esetten, / s magamon kell sírnom, nevetnem // Integetek, hajlok a szélben. / Madarak zengik a beszédem. / S te víg pohárral a kezedbe / elmész mellettem énekelve. (A Berzsenyi könyvtárban 2007. február 9-én elhangzott megemlékezés rövidített változata.)