Hétvége

2007.04.07. 02:27

Élvezzük a teát!

Rohantam, mint mindig. Áttéptem magam a forgalmas városon, úgy estem be a képtári teaceremóniára. Nem lehetett elkésni, a teamester még csak hordta be a kellékeket, egyujjas fehér pamutzokniban tipegve, egyenként. Az alkalmi teaházban Palotás Gábor fogott hozzá a zöld tea elkészítéséhez.

Merklin Tímea

A képtári szőnyegen a teamester térdel, hosszú percek óta pakolgat, kimért, kimódolt mozdulatai bár művészinek tűnnek, valamennyi nagyon praktikus is. Semmi sem felesleges, mindennek pontos koreográfiája van. Ül, nézi az eszközöket, megfogja, odébbteszi, a ruhája övéhez, egy selyemkendőért nyúl, előveszi, hajtogatja, majd gondosan eltörölget minden eszközt és kelléket, újra. Nem azért, mert piszkos volt. Az a fontos, hogy ezt a vendég előtt tegye, a meghívottaknak a látáson keresztül is meg kell élni a tisztogatást, a megtisztulást, így még egy lépést tesznek előre a teázásra való felkészülés útján. A hölgytől, akit most a vendég szerepében kiültettek a közönség elé egy teára, itt nem várják el, hogy a szíves vendéglátást udvariasan és magas irodalmi nyelven méltassa. Ha a cha-no-yuban, a teaházban volnánk, ezt kéne tennie, a szokás szerint. Tegyük fel, hogy műértő szemekkel, az esztéta kényes finomságával képesek lennénk értékelni a helyzetet, de nem tudnánk kifejezni magunkat. Na, ilyenkor kellene bedobni pár műveltségi elemet, klasszikus idézetet. Mondjuk ezen a részen is túljutnánk, akkor meg méltatni kellene a helyiségben látható ikebanát. De nem pórias, egyszerű szavakkal, hanem magasröptű kifejezésekkel élve. Megfelelve a vendéglátók elvárásainak, akik mintha folyamatosan tesztelnék a megjelentek felkészültségét, kifogástalan, úri modorát, széles spektrumú műveltségét. Az elegáns és kifogástalan élet magasiskolája ez. És a tea még nagyon messze van.

Az otthoni piros kannámra gondolok: már régen felforrt volna benne a víz a jó öreg gáztűzhelyen, dobtam volna bele egy teafiltert, egy kis cukrot, citromot, már rég meg is ittam volna. Ízlett volna, élveztem volna, a magam módján. Mi itt gyorsan élünk és sokat. Nem érünk rá csodálkozni, rajongani. Nem mutatunk alázatot és hálát az élet szép pillanatai iránt, mint a japánok, akik a szertartásukon a megfelelő pillanatban letérdelnek, két tenyerüket befelé fordítva a földre teszik és meghajolnak. Nagyra értékelik a szintén a ceremóniához tartozó gongütéseket is. Egy széphangú gong messze híres. A virágos váza után irodalmi szövegeket illik méltatni: magasan szálló metaforákban folyik a társalgás. Ha valaki erre nem képes, jobb ha hallgat, bár udvariatlanság nem szólni is. A vendégek egyszer csak mégis elhallgatnak a koreográfia szerint, néma csendben várnak, a víz pedig buzogva forrdogál, mintha egy láthatatlan szerzetes ült volna közéjük imáit morzsolgatni...

Itt a képtárban végre megszületik a remény, hogy előbb-utóbb mégis megtelik a vendég csészéje teával. A teamester már ott tart, hogy a külön erre a célra kialakított merítőcskével forró vizet vesz, összekeveri a porrá őrölt teakeverékkel. (Se cukor, se citrom. Se háztartási keksz.) Forgatja a kezében a csészét, térden odacsúszik a vendéghez, hogy átadja. Mivel a vendég nincs felkészülve arra, hogy a teát miként kellene szertartásosan átvenni, a teamester mutatja a mozdulatot: a csészét a bal tenyérbe kell venni, a jobbal megtámasztani. Nyilván annak is megvan az etikettje, hogyan kell a csészét a szájunkhoz emelni, majd a teából kortyolgatni. Nyilván szó sem lehet a tea felhajtásáról vagy felhörpintéséről, a szürcsölés, kanalazás valószínűleg nem megengedett. Pedig a teamester azt mondta beköszöntőjében: Élvezzük a teát!

A tea lassú, méltóságteljes élvezetéhez tudni kéne sokat magáról a teáról. Hogy a tea Indiából Kínán át került Japánba a 13. században, egy szerzetes hozta át tanulmányútja után. Eleinte csak a nagyon gazdagok engedhették meg maguknak, hogy teát igyanak, de ahogy elterjedt a teacserje, úgy vált népitallá. Más-más tea készíthető a teaágacskán lévő alsóbb levelekből, mint a felső kettőből és a rügyből.Tisztelettel kellene gondolni az ültetvényeken hajlongók életére, ámulattal a császárokra, akik főállásban foglalkoztattak embereket a tea és víz kiválasztására. Ők lettek a teamesterek, akik a teafőzést művészi szintre emelték, különböző stílusok alakultak ki. Tudni kellene a zöld tea jótékony hatásairól, hogy szabad gyököket lekötő antioxidánsokat tartalmaz, csökkenti a koleszterinszintet, a magas vérnyomást, erősíti az immunrendszert, segít megelőzni a rákot. Legalább a látvány szintjén ízelítőt kaphattunk a képtárban a szertartásról, amelynek alapjait a 16. században fektette le Se-no-Soyeki. A mai átlag japán ember sem lát belőle sokkal többet, hiszen ez művészeti ág, nem a mindennapi ember életének része. A teaivás igen, de a ceremónia a tömeg számára fesztiválokon látható vagy templomokban gésák előadásában. A teaiskolák nem gyerekeknek vannak (csak ha a papa vagy a mama vezeti), hanem választott felnőtt tanítványoknak. A szertartásokon nemcsak a lebonyolító van kiképezve, hanem a vendégeknek is tudniuk kell, mikor mit lehet csinálni. Megjelenés csak kimonóban vagy öltönyben. És akkor még egy szót se szóltunk a rendkívül drága csészékről, amelyeket szintén olyan mesterek készítenek, akik formáikat, mintáikat hagyományként őrzik, apáról fiúra adva a titkokat. Aki azt a szürke alapon zöld, megfolyt mázas csészét készítette, amit a képtárban a vendéghölgy megfoghatott, annak a családja már 500 éve ezzel foglalkozik. Hosszan lehetne szólni, mesélni még a teaszertartásokon használatos, több ezerféle eszközről, amelyek készítői szintén messze földön híres mesterek. Minden kelléknek neve van, zen-monológokat írnak hozzájuk, a vendégek számára megtiszteltetés, hogy a kezükbe adják és megnézhetik.

A teamester épp ezeket az eszközöket hordja ki, ugyanolyan apró, precíz léptekkel, ahogy behozta, a befejezésnek ugyanúgy megadva a módját, mint a kezdetnek. A teaszertartásokat - ha zen szerzetes, pap vagy iskolaigazgató készíti a teát - szokás felajánlani az isteneknek is. De ismeretes a világbékéért folytatott teaszertartás is. Szen Gensicu, az Uraszenke teaiskola mestere 62 országban 300 teaszertartást mutatott be - a békesség megteremtésének szándékával. A ceremónia szellemisége kínálja magát erre a nemes feladatra. A most 93 éves Gensicut a II. világháborúban kamikazénak képezték ki, megtapasztalta a háború borzalmait, fogalmaz az internetes hír. Túlélte. Körútjainak mottója az lett: Békesség egy csésze teán keresztül. Gensicu teaiskoláját egyik őse a még a 16. században teremtette meg, ő annak a 15. generációs leszármazottja.

Ha a ceremóniát nem is, de a zöld teát viszik a japánok az űrbe is. Olvasom, hogy a Nemzetközi Órállomás (ISS) étlapján rizsgolyók és halak is szerepelni fognak. Továbbá a szakértők töprengenek azon, hogy mit lőhetnének fel még az amerikai és orosz ételek mellé. Valamit majd lépni kell, mert Nogucsi Szóicsi japán űrhajós májusban lép be az ISS legénységébe, és már többször kérte, hogy vegyék fel a menübe a rament, a leveses tésztát. A szigorú szabályoknak megfelelően felvételre esélyes a rizs zöldségekkel, a roston sültek és a zöld tea. Így hát hamarosan ünnep lesz az űrben is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!