Hétvége

2007.07.28. 02:29

Botlás és felemelkedés

Huszonkét éves, de már megjárta a börtönt. Tizenhat volt, amikor ölt. Még két évig nem kaphat erkölcsi bizonyítványt, így esélye sincs az elhelyezkedésre. Tanulni, dolgozni akar. Azt mondja, a botlás után a felemelkedés jön...

Nagy Ildikó

Ül velem szemben a fiú, és mesél. Szép, csillogó szemű, fekete roma srác. Tiszta, ápolt, udvarias, választékosan beszél. Még nincs huszonkét éves, de már megjárta a börtönt. Tizenhat volt, amikor ölt. Előtte, utána is történt egy s más.

Burai Attila Gyulán született. Apja már a születésekor elhagyta, de anyja közelségét is csak kétéves koráig élvezhette. Élvezhette?

- Arról az időszakról halvány emlékeim vannak. Egy viskó, nejlonnal befedett ablakok, kátránypapír a földön... Cigarettafüst, idegen férfiak... Utólag nyomoztam ki, hogy kétéves koromban anyám élettársa betekert egy rongyba, és kitett az utcára. Rendőrök találtak meg, ők vittek be a csecsemőotthonba. Onnan a Békés megyei Eleken lévő nevelőotthonba került, ahol kedves gondozók, helyes játékvonatok voltak, meg egy hófehér plüss jegesmedve, ami csak az övé volt.

- Anyám egyszer keresett meg, ötéves lehettem. Akkor egy külföldi férfival élt, nagyon szimpatikus volt, Miroszlávnak hívták. Néztem a hajfénytől csillogó fekete haját, és már nem emlékszem, hogy csak gondoltam vagy mondtam is, hogy de jó lenne veletek hazamenni... Aztán persze maradtam, igaz, nem sokáig.

Attilát hétéves korában nevelőszülők vették magukhoz. A szabolcsi ház tetőterében kialakított két szobán húsz állami gondozott gyerek osztozott. Attila egy kihúzható kanapén aludt, három társával. Anyukának és apukának két saját gyereke volt, ők a ház alsó szintjén éltek. Az ő szobáikba, fürdőjükbe a nevelt gyerekek nem mehettek be. Nekik a fenti zuhanyzóba állított műanyag kád jutott: abban mosdatták őket egymás után, egy vízben, és mire Attilára került a sor, már a törülköző is csurom víz volt. De legalább családban éltünk, és a karácsonyok is szépek voltak, teszi hozzá halkan.

- Kezdetben ritkán ütöttek meg, ha elhagytam valamit az iskolában, azért pofon járt. Aztán később már ok nélkül is vertek. Anyuka elsétált mellettünk, kezében a lila szőnyegporolóval, és csapott jobbbra, csapott balra. Erős műanyagból készülhetett, sokáig bírta az a poroló...

Aztán előkerült az a rózsaszín cicanadrág. Attila tizenhárom éves lehetett, és nagyon tiltakozott. Nem akarta felvenni. Anyuka a keze ügyében lévő vállfával fejbe verte, a fiú feje felrepedt. Betelt a pohár. Onnantól kezdve visszabeszélt, grimaszolt. Kezelhetetlen lett, kilógott a sorból, így a nyolcadik osztályt már a Pécs melletti Hirden fejezte be, ahol egy lakásotthonban élt.

- Ott legalább nem ütöttek, mondja, ám az addig négyes tanuló fiúra rossz hatással voltak a többiek. Csavargás, lógás, alkohol, drog. És a következő állomás: a Pécs-Meszesen lévő, nehezen kezelhető fiatalokat befogadó Csilla-ház. Kemény fiúkkal, kemény szabályokkal. Aztán egy nap eltűnt egy magnó. Attilát, az új fiút gyanúsították meg, hogy ellopta. A legkeményebb fiú, Sanyi megüzente: készüljön, mert este harc lesz. Attila készült. A számítógép előtt ült, és a bő katonai nadrág bő zsebében már ott lapult a konyhakés, amit azért vett magához, mert félt. És jött Sanyi, másik három fiúval. A nyakánál fogva felemelte Attilát, aki előrántotta a kést, és hadonászni kezdett vele. Sanyi azonban nem ijedt meg. És a dulakodás közben Attila szúrt. Hátulról. A kés pengéje elérte a szívet. Sanyi a fotelra zuhant, de már a mentők se tudták újraéleszteni.

Kihallgatások, tárgyalások, először két és fél év, aztán másodfokon három. Tökölön, a fiatalkorúak börtönében. Arról az időszakról nem szívesen beszél Attila. Bezártság, konfliktusok, és az érzés, hogy odakinn nem hiányzom senkinek...

2004. szeptember 11-én, hajnali ötkor lépett ki a börtön kapuján. Csicseregtek a madarak, arra jól emlékszik... Vonat, HÉV, aztán megint vonat: délután már Pécsett volt, a gyermek- és ifjúságvédelmi intézetben. Az utógondozói szolgálat révén egy panellakásba került, amin hat társával osztozott. Beiskolázták, hidegburkoló lett volna, de nem tetszett neki a szakma. Aztán kapott még egy lehetőséget: a neki járó, mintegy másfél millió forintnyi otthonteremtési támogatással beszállhatott a Lakni muszáj (Lakmusz) programba. Így lett egy minigarzon tulajdonosa a Pécs melletti, egykori István-aknánál átalakított régi épületben. Volt fedél a feje felett, lett mosógépe és mikrohullámú sütője, még egy vaskályhája is. Csak munkát nem talált. Szakmája nem volt, és erkölcsi bizonyítványt se kapott. Az erdőről hordta a fát, falat kenyereken élt, és nem tudta elhinni, hogy az állam végleg levette róla a kezét...

És akkor megtudta, hogy a szombathelyi Jabilbe munkásokat keresnek, szállást is adnak. Egy református lelkésztől kapott pénzt a vonatjegyre, és Szombathelyre jött. Felvették. Telefonokat szerelt, három műszakban. Az első fizetése 60 ezer forint volt: jutott belőle ételre, ruhára, tisztálkodószerekre, sőt, élete első pénztárcáját is megvehette belőle... A Jabilnél is kérték az erkölcsi bizonyítványt, ám ő mindig elodázta a dolgot. Fél évig tudta húzni, aztán amikor kiderült az igazság, mennie kellett. A legjobban az bántja, hogy nem a munkája alapján ítélték meg.

A szombathelyi roma kisebbségi önkormányzat segítségével jutott el a megyei területi gyermekvédelmi szakszolgálathoz, most az ő utógondozottjuk. Havi 16 ezer forintnyi étkezési utalványt kap, ismét van hol laknia, nemrégiben egy targoncavezetői tanfolyamot is elvég-zett, de erkölcsi bizonyítványt csak 2009-ben kaphat. Akkor lesz 24 éves. És akkor végleg kikerül a gyermekvédelmi rendszerből. Attilának két éve van arra, hogy bebizonyítsa: a botlás után tényleg a felemelkedés jön.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!