Markusovszky sárga lova

A kőszegi Bariska István krimibe illően magyarázta a Steinamanger, Kő a pusztában városnév eredetét. Alaposan utánajárt a témának. Arra jutott, hogy a most elfogadott jelentéstartalomtól eltérően mást rejt(het) a szóösszetétel. A Stein, kő, vitathatatlan, ám az Anger már új irányokat jelöl. Az Anger a következő jelentésekkel is bír: gyöp, akasztófarét, várrét, disznólegelő, falu rétje, határ. Vagyis olyan terület, amely a városon, váron kívül esik. Azaz a vár parragja . Innentől logikusan kapcsolható a történetbe a Parragvár kifejezés, amely nem kis valószínűséggel Szombathelyt jelölte. A Stein am Anger, vagyis a kő és tér így nyerhet egy egészen más, Parragvár, azaz vár és kertek tartalmat. Mellesleg az utóbbi tartalmában sokkal valószínűbb, mint az előbbi (a legenda szerint a katonák által közfelkiáltással kinyilvánított Ez egy kő a pusztában! kifejezés szülte a Steinamangert). A ragyogó okfejtést a szerző még csiszolni kivánja, hiszen a múlttal biztosra sosem mehet az ember...

Amelyről egy másik előadó, Feiszt György szombathelyi főlevéltáros találóan állapította meg: csak a jövő biztos, a múlt állandóan változik. Három vasi legendáriumnak nézett utána. A Dugovics Titusz nagysimonyi (téves) kapcsolatáról már mi is írtunk, a Markusovszky-történet nem igazán közismert. Bence József, a megye orvos történésze írta korábban a következőket a nagy hírű orvosról: A szabadságharc idején Kossuth Muraközi hadserege hónapokon át Vas és Sopron megyékben, a Rába és a Répce folyók között táborozott. A Vas megyei Hegyfalu, Keményegerszeg és Nagygeresd községekben voltak a tábori kórházak, melyek parancsnoka egy rendkívül daliás nemzetőr őrnagy orvos volt... Nyájas modorával megismerkedett a falvak lakosságával, mint orvos szívesen segítségükre volt, gyönyörű sárga paripáján messze vidékekre eljárt a polgári (sic!) betegekhez is. Különösen szívesen látogatott a megye legkisebb falucskájába, Kiss Gyuláékhoz, ahol a család szépséges fiatal leánya, Kiss Zsuzsanna igen megtetszett az őrnagy orvosnak. Sokat sétálgattak a Répce folyó pompás ligeteiben, együtt vadászgattak, és mire a ... hadsereg elvonult, akkor már fájó szívvel és szerelmesen búcsúzott Kiss Zsuzsannától. Feiszt György: Ezzel a Benedek Elek apó tollára illő édes-bús történettel az a baj, hogy egyetlen szó sem igaz belőle. Kossuthnak sosem volt Muraközi hadserege, tábori kórháza, és vasi táborozása sem. Aminthogy Markusovszky sem volt lovon járó háziorvos. A vasi főlevéltáros kifejtette: mivel a történet valóságtartalmát sokáig senki sem vizsgálta, így az szépen kiteljesedett. Napjainkban már ilyeneket olvashatunk élettörténetéről: Bécsben tanúja volt Semmelweis kutatómunkájának, sebesülteket ápolt, ott volt a márciusi ifjak között, ápolta Görgeyt, és az orosz fogságba is vele ment... Félreértés ne essék, Markusovszky Lajos a magyar orvostudomány egyik jeles képviselője. Sok területen alkotott jelentőset. Éppen ezért semmi szükség, hogy életművét valótlanságokkal tegyék, úgymond, még nagyszerűbbé... Markusovszky nem volt tagja a márciusi ifjak közösségének, nem állt Petőfi mellett, nem volt katona sem. Így aztán Görgey törzstisztje sem lehetett, és nem volt száműzetésben vele. Egyszerűen csak egy hivatását lelkiismeretesen gyakorló orvos volt, aki nem mellékesen meggyógyította a magyar szabadságharc fővezérét. Feiszt György a legendák szívósságára utalva végül azt emelte ki, hogy a helyreigazító publikációk ellenére a helyi orvostársadalom meggyőzhetetlen. Ha meghallgatjuk az évről évre zajló Markusovszky-ünnepségek szónokait, akkor meggyőződhetünk arról, hogy száz év elteltével a helyzet változatlan, a legenda virgoncan tovább él.

Feiszt György a legenda-kopasztást egy ivánci történettel zárta. A község a hetvenes években nem járult hozzá, hogy az őriszentpéteri út melletti keresztet a szombathelyi Múzeumfaluba vigyék. Mondván, a kereszt nem mozdítható, mert egy tragikus eseménynek az emlékfája. Az esemény kissé tömörítve a következő: Sebők János ivánci gazda fia az általa őrzött marhákat a lucernásba engedte, mire azok felfúvódtak, egyikük ki is múlt. Az apa hirtelen haragjában baltával agyoncsapta a fiát. A jelenetet látta egy szomszéd, aki pénzt kapott a hallgatásért. A holttestet éjjel, nagy titokban elásták, helyét elboronálták. Az eltűnésről elhíresztelték, hogy a gyerek kivándorolt Amerikába. A fáma úgy tudja, hogy a ma már műemlékileg védett ivánci keresztet a gyilkos apa halála után az asszony állíttatta gyermeke jeltelen sírja fölé, úgymond, férje emlékére. A horror-történet vége pedig az, hogy a szemtanú a halálos ágyán bevallotta a falu bírájának az igazságot. Feiszt György: A történetnek írott dokumentumban sehol sem leltem nyomát, az ellenkezője azonban egy kis kutatás után bebizonyosodott. Az ivánci anyakönyvek átlapozásával gyorsan megtaláltuk Sebők Jánost, aki 1887-ben kötött házasságot Vadász Annával. Három gyerek született, két lány és egy János nevű fiú. A kisebbik lány gyerekkorában meghalt, a nagyobbik 1920-ban férjhez ment. Az apa 1927-ben, az anya 1944-ben hunyt el. A Sebők fiú, az agyonütött, illetve Amerikába szökött tehénpásztor, a faluban élte le életét, és 1959-ben végelgyengülésben az ivánci szociális otthonban halt meg... Az adatokat elküldtem a sajtónak, nem közölték. A morbid sztorit egy városi televízió, dokumentumfilmbe illesztve, kanonizálta. A film díjat nyert.

A megyei levéltári nap egy újabb legenda-döntéssel folytatódott. Tilcsik György, a Vas Megyei Levéltár igazgatója azt bizonyította, hogy a híres Afrika-kutató Magyar László szombathelyi szülőházán elhelyezett tábla (Kossuth Lajos utca) nem ott van, ahol lennie kellene (Belsikátor, Zanelli-ház). Az ok, e helyütt kifejtés nélkül: a felületes kutatás összekeverte az apa és fia keresztnevét, s több háztömbnyit ugrott a térben.

Az indaként tekeredő legendák cáfolatára vállalkozott Melega Miklós (Szombathely) is, aki Éhen Gyula mítoszát kívánta reális szintre csökkenteni. Mint mondta, sok minden olyat tulajdonítanak a városvezetőnek, ami nem csak az ő érdeme. Melega szerint Éhen nem volt átfogó városszervező tényező , csupán csak jó csapat állt mellette, jó időben. Az előadó nem vitatta, hogy Éhen Gyula jól menedzselte a várost a 19. század fordulóján, és talán ez sem kevés. Katona Attila (Szombathely) pedig azzal zárta a levéltári napot, hogy miként válhatott tartós tévedéssé, miszerint Szombathely elutasította a pozsonyi egyetem idetelepedési kérelmét Trianon után. A helyi történész szerint - aki, mint mondja, azzal a fogalommal sem tud mit kezdeni, hogy Nyugat Királynője - akkor röppennek fel hasonló legendák, amikor az éppen aktuális helyi csaták zajlanak. Ilyen alkalom például az egyetemalapítás, nemkülönben a városvezetés burkolt bírálata: néha ez szülheti a képtelen állításokat.

Így vagy úgy, de a papiros sokat elbír. Talán még az igazságot is.