Egy kézzel írt, régi naplóból

- Életed négy városhoz kötődik: Pozsony, Mosonma- gyaróvár, Pécs, Szombathely. Mit kaptál ezektől a városoktól?

- Szülővárosom számomra a gyermekkort, a második világháborút, a Hitler támogatta Tiso-kormány és az azt felváltó kommunista rezsim egyformán durva magyarellenességét jelenti, amit kisfiúként is megéltem, hiszen az utcán nem volt szabad magyarul megszólalnom, és aztán el is kellett menekülnünk Pozsonyból, apám ugyanis az Eszterházy János gróf elnökletével létrejött Magyar Párt gazdasági vezetője volt. Nagy barátságban voltam Pozsonyban nagyapámmal, aki szülész-nőgyógyászként a Természettudományi Egyesület és a Városszépítő Egyesület elnöke, élenjáró a magyar fényképezésben, és szerzője a Rózsák világa című könyvnek. Átjövetelünk után rövid ideig Rajkán, majd Ma- gyaróvárott, később Mosonban laktunk, a mo-son-ma-gyar-ó-vár-i mesterkélt szót sohasem szerettem, döcögő, pöfékelő, kopott mozdony képzetét idézi fel bennem. Pécs érzékenyen érint, nemcsak azért, mert ott végeztem el az egyetemet az Éva és a Mecsek presszókban tanulva, fiam emléke miatt is, aki ott járt a tanárképző főiskolára. Szombathely a családomat és a munkát jelenti. A MOP-házban pillantottam meg először későbbi feleségemet, Geszler Mária keramikusművészt, aki megismerkedésünk után azonnal kidobta újonnan vásárolt öltönyömet és új faliszőnyegemet, és azóta is állandóan nevel. A Markusovszky kórházban két évet a patológián töltöttem, aztán jó sok évet az ideggyógyászati osztályon, öt éve újból a patológia a munkahelyem. Szeretek itt a kórházban dolgozni.

- Életutad, szakmai sikereid a Markusovszky kórházhoz kötnek. Tudományos tevékenységed lehetővé tett volna bizonyára egyetemi klinikai pályafutást is. Mi marasztalt itt?

- Szombathely egyik előnye számomra az volt, hogy karnyújtásnyira volt Bécs, amihez rokoni és szakmai kötelékek is kapcsoltak és kapcsolnak. A bécsi egyetem neurológiai intézetében ösztöndíjasként 1967-ben jártam először. Feleségem akkoriban terhes volt, ugyan ajánlották, eszembe sem jutott, hogy kint maradjak. Amikor mosoni általános iskolás osztálytársaimmal a 30 éves találkozót ünnepeltük, már azok is hazajöhettek, akik annak idején disszidáltak, az osztály tanulóinak közel fele. Arra voltak büszkék, hogy külföldön, nehéz körülmények között állták meg a helyüket, mi, akik itthon maradtunk, meg arra, hogy mi is talpon tudtunk maradni.

- Mit tartasz legfontosabb szakmai sikerednek?

- Megközelítően negyven éve annak, hogy a bécsi egyetem fent említett intézetének neuropatológiai részlegére támaszkodva dolgozhatom. Segítségükkel - és más külföldi intézetek segítségével - sikerült egy különleges betegséget felderítenünk, amelyet magyar típusú amyloidosisnak neveztünk el, az erről szóló közlemények vezető amerikai patológiai és neurológiai lapokban jelentek meg. Ekkor jöttem rá a neurológiai betegségek diagnosztizálásához szükséges genetikai vizsgálatok igazi fontosságára - amire hazánkban persze mások is rájöttek -, ez vezetett végül 1996-ban ahhoz, hogy az első hazai, neurogenetikai témájú kongresszuson Szombathelyen a Magyar Klinikai Neurogenetikai Társaság is megalakuljon. Megközelítően harminc éve egy másik öröklődő betegségnek, a Fabry-kórnak egy furcsa formájára figyeltünk fel, ami az agyi erek szokatlan elváltozásával járt. Sok-sok évvel később sikerült kideríteni, hogy ennek oka egy eddig ismeretlen mutáció. Nagy öröm számomra, hogy első betegünk rokonait, leszármazottait enzimpótlással ma már gyógyítani lehet. Úgynevezett tudományos kutatást sosem végeztem, a betegekkel való találkozás kapcsán botlottam problémákba, és ezeknek sikerült az esetek egy részében a végére járnom. A neuropatológiában való jártasságom, ilyen irányú tevékenységünk ehhez nagyban hozzájárult.

- Szakmai pályádhoz kötődik a Nyugat Pannon Neurológiai Fórum megszervezése, amit tíz éve indítottak el, és azóta is ismételten megrendezitek.

- Regionális együttműködésről akkoriban még nemigen volt szó, mégis fontosnak éreztük, hogy mi, akik itt hasonló szakmai területeken egymás mellett dolgozunk, időnként összejöjjünk, és közelebbről megismerve egymást, megbeszéljük problémáinkat. Zalaegerszegi és soproni kollégámmal kezdeményeztük az összejöveteleket, amelyekhez Vas, Zala, Győr-Moson-Sopron megyéken kívül Veszprém megye ideggyógyászati, idegsebészeti és neurorehabilitációval foglalkozó osztályai is csatlakoztak. Negyed-, félévente jövünk össze más-más városban. Külön szekciót tartunk az orvosok és külön az ápolószemélyzet számára, a résztvevők száma általában száz körüli. Az első ülésre Szombathelyen került sor, és most az ünnepi huszonötödiknek is városunk adott otthont.

- Orvosi, kutató munkád mellett vállaltad a Lions klub elnöki tisztét is. Miért fontos ez?

- A Savaria Lions Club tizenöt éve alakult meg Szombathelyen, azóta vagyok a tagja. Az elnökök évente cserélődnek, 2000-ben töltöttem be ezt a posztot. A klubról és városunk más karitatív szervezeteiről, munkájukról tavaly a Vasi Szemlében számoltam be. Sokkal több ilyen szervezet működik vásorunkban, mint gondolnánk. Ennek tagjai kilépnek szűk szakmai körükből, új barátokra lelnek, és másokon segíteni is tudnak.

- A személyes kötődés mellett feleséged révén is erős a kötődésed a zenéhez, hiszen Geszler Mária szülei, nagyszülei, testvérei számára a zene szó szerint is létszükséglet. Lányod és vejed a Lipcsei Szimfonikusok muzsikusai, unoká-id között már ugyancsak megjelent a zenei tehetség jele. Te nyolc éve a Bartók Fesztivál elnöke vagy. Miért fontos ez a zenei társadalmi megbízatás?

- Ez a rendezvény az itt tanuló külföldiek révén városunk hírét viszi szét a világba. Amíg a fesztivál koncertjeinek meghallgatásáért zeneértő külföldiek súlyos pénzeket fizetnének, addig sajnos he- lyi közönsége a fesztiválnak nemigen van, éppúgy, mint a kiállításoknak sem. Az emberek inkább tévét néznek. Maradjon velünk, ne menjen sehová! A konyhába azért ki lehet menni a sörért. Mégis bizakodom abban, hogy Szombathely egyszer majd felnőtté válik.

- Tudományos tevékenységed mellett a közelmúltban jelent meg egy könyved, amely a szombathelyi kórházban 1920-1956 közötti kórbonctani jegyzőkönyveket dolgozta fel, nem kevés tanulsággal, a korszak halálokait bemutatva. Idén tavasszal pedig Ismeretlen évszak címmel adták ki az újabb, műfajilag nehezen meghatározható kötetedet: a naplóval, a memoárral szellemesen összekapcsolódó önéletírásodat. Mi indított erre?

- A Fekete víz, örvénylő idő című könyvem megírására a patológiai osztályon felfedezett régi jegyzőkönyvek késztettek, az Ismeretlen évszakhoz egy régi, kézzel írt napló adta az ötletet, amit feleségem a piacról hozott haza. Szól az adott időszakról, gyermekkoromról, Pozsonyról, a szlovákokról, családomról, kerámiákról, a kórházról, sok mindenről, és amit én leginkább értékének tartok, olvasható benne fiamnak néhány verse, írása is. Azt hiszem, a könyvet a változatos témák tették érdekessé. Ismerőseimtől tudtam meg, hogy aki kezébe veszi, egy nap alatt el is olvassa. Dr. Gyurácz Ferencnek, a Vasi Szemle főszerkesztőjének kell megköszönnöm, hogy annak idején felfedezett , további írásokra sarkallt, és segített a könyvek megjelentetésében.