Körmendtől a bársonyszékig

A városi kiállítóteremben - miután találkozott a Vasi Őrtorony HVK (Helyi Vidékfejlesztési Képviselet) tagságának szűkebb körével - további személyes témákról is kérdezte lapunk.

Pintér Pál, aki annak idején az intézmény tamulmányi osztályát vezette és honvédelmi ismereteket is tanított - ma mindenki Pali bácsija Körmenden; huzamosabb ideig a gimnáziumban is tanított - róla szóló jellemzését idéztük a miniszternek: Karakánnak ismertem meg, akinek volt véleménye. Ma sem jár a fellegekben, leér a földre a lába. Nagyon jó szakember. Értelmesen beszél, amit mond, annak súlya van. Jó hallgatni.

Gráf József erre ekként reagál: Elérzékenyül az ember, ha ilyet mondanak róla... Ez jó dolog. Csak alá tudom húzni: tényleg nagyon jó iskola volt a körmendi. Felkészített bennünket az életre rendesen. Kitűnő tanároktól lehetett megtanulni a szakmát, és emberségre neveltek. Nagyon jó közösség volt; hálát adok a sorsnak, hogy itt végezhettem el végül is az agrártanulmányaimat. Igaz, hogy ide mi úgy kerültünk, hogy Baranya megyében, a selyei - szintén felsőfokú - technikumot megszüntették, és akkor az egész két évfolyam átjött. Itt tulajdonképpen a fele időt töltöttük, utána is a legtöbben visszakerültünk abból a csapatból Baranyába. Egykori társaimmal sokszor találkoztam, találkozom a szakmában, s amúgy nem tudok az országban olyan rendezvényre menni, ahol egy Körmenden végzettel ne fussak össze. Ez nagyon jó érzés.

Arra a felvetésre, hogy otthonról mit hozott magával, így válaszol: A miénk nem volt agráros család. Édes-apám bányamérnök volt, s amikor érettségiztem, még hezitáltam, hogy a családi vonalat vigyem-e tovább, vagy valami más felé induljak-e el. De akkor jött egy külső hatás: kezdték a bányászatot visszaszorítani. Édesapámra mindig hallgattam, nagyon erős volt a kötődés köztünk, s azt mondta, ő úgy látja, hogy a mélyművelésű bányáknak Magyarországon nincs nagy jövőjük, s arra biztatott, hogy olyan szakmát válasszak, amiből életem végéig meg tudok élni. Akkor még nem volt divat, hogy vált az ember ötévente irányzatokat... Azt mondtam neki: amihez nekem kedvem van, az a mezőgazdaság. Abban is szerencsém volt, hogy már a körmendi iskolaévek alatt ösztöndíjat, szerződést kötöttem azzal a céggel, amelyiknél - bár át-alakult - gyakorlatilag a miniszterség előttig voltam. Illetve egy munkahelyváltozásom még volt.

Visszakanyarodunk még kicsit Körmendhez. Lejártunk a Rábára, volt csónakházunk, majd stégünk is. Volt egy olyan kollégánk, aki, sose felejtem el, kiválóan lőtt csúzlival. Például békákra vadászott vele. Amikor a megfelelő mennyiségű comb összejött, akkor sütés volt egy kis sör mellett (nevet). Nem tudom, hogy az akkori természetvédelmi törvények ezt megengedték-e...

Ismét 2008, s egy újabb véleményt idézünk, a politológus Kéri Lászlóét, aki a következőképpen fogalmazott: Gráf József ismeri a határait, s azon belül a teljes eszköztárat képes megmozgatni. Nem kell neki a minisztermítosz, elég a józan paraszti ész - és lám, az is működik. Az ország első használható agrárminisztere.

Hozzáfűzzük: vajon hogyan is kell ezt csinálni?

Erre így reagál: Engem az is jobban segít, hogy ennek a politikusi garnitúrának mondjuk a tapasztaltabb, idősebb részéhez tartozom. Az emberben az évek folyamán azért egy kis tapasztalat is felgyülemlik, és nincsenek olyan ambíciói, vágyai, amelyek mondjuk egy fiatal ember esetében esetleg abban nyilvánulnak meg, hogy nem ismeri a korlátait. Hogy esetleg olyat vállal, vagy olyan szerepre vágyik, amelyik az ő képességei alapján nem illeti meg. Ez bennem abszolút nincs. Azt gondolom, hogy az egész életutam folyamán a szakmámban akartam mindig jobbat csinálni, a csúcsra kerülni, s azt hiszem, sikerült. Ezért nekem ezen felül semmiféle más elképzelésem nincs. Hatvankét éves leszek ősszel. Elkezdtem egy termelőszövetkezetben gyakornokként dolgozni, s miniszterként fejezem be a munkámat. Tehát ez egy sikeres életút, életpálya. Semmi másra - ennél többre - sose vágytam. A másik, hogy azt kell figyelembe venni, hogy kikkel dolgozik az ember, kikkel van kapcsolatban. Én mindig egyszerű emberekkel dolgoztam, az egyszerűségen a gondolkodásukat értem. De ez nem valami pejoratív jelentésű, hanem csodálatos személyeket takar. Világosan, egyszerűen beszéltek, röviden, tömören. Ezt szoktam meg, ez a stílusom. Nekem a legnagyobb elismerés az volt, hogy az egyik budapesti rendezvényen odajött hozzám egy ismert színész, és azt mondta, hogy amikor a tévében mezőgazdasági téma kerül szóba, azonnal átkapcsol más csatornára. Egyszer véletlenül dom a gyerekeimnek, hogy hol leszek, akkor odahordják az összeset... Akkor egyszerre gyorsan találkozunk...

Valamelyik lexikonban az olvasható, hogy Gráf József hobbija a sport. Erről így vall: Futballoztam Körmenden is. Harmincéves koromig fociztam aktívan. Később meg a parlamenti csapatban kispályán. Most már ezt abbahagytam, de ha kis időm van, akkor teniszezek egy kicsit.