Hétvége

2008.08.09. 02:27

Mexikó és az örök élet

Egyszer majd meghívlak benneteket Mexikóba , hangzott el néhány évvel ezelőtt Körmenden; nem sokkal azelőtt került a Scheiber család közeli rokonságába egy mexikói fiatalember, akinek az édesanyját, a nagymamáját és a nagynénjét is vendégül látták a Rába-parti városban.U

Szenkovits Péter

Hát, akkor miért is ne? - gondolták valamennyien (hogy az egyéves Martin morfondírozott-e a dolgon, erre éppenséggel nehéz lenne válaszolni), s fölkerekedtek: irány Mexikó!

Budapesten szálltak gépmadárra, a tervek szerint Amszterdamon keresztül röpültek - volna - Cancún városába, amely Mexikó, még pontosabban a Yucatán-félsziget keleti csücskén fekszik. A tizenegy órásra tervezett útból harminchat órás lett... Amszterdam ugyanis - egy amerikai katonai repülő kényszerleszállása miatt - nem fogadott gépeket, ezért Párizsban landoltak. Ami nem is lett volna olyan nagy baj, csakhogy onnan nem volt csatlakozásuk Cancúnba. Ám mi-után Javier - aki foglalkozására nézve menedzser (Mexikóból egyébiránt úgy került anno Tatabányára, hogy egy amerikai cég pályázatát meg- nyerte) - talpraesett, agilis fiatalember, nyomban intézkedett, s másnapra szerzett is helyeket egy Mexikóvárosba tartó járatra. Így Scheiberék az éjszakát Párizsban töltötték s - bár városnézére nem adódott lehetőség -, beleszippanthattak a parfüm fővárosának levegőjébe. Kaptak egy túlélőcsomagot a légitársaságtól: póló, fogkefe, borotva... Utóbb pedig huss, Közép-Amerika! Odaföntről éppen látták Cancún kontúrjait, de ugyebár ez a járat a még jóval nyugatabbra lévő Mexikóvárosba tartott. Utóbb egy belföldi, nem túl bizalomgerjesztő aeroplánon ringatóztak célállomásukig. A megpróbáltatásokat természetesen a kis Martin viselte a legderekasabban.

Aki már valaha hallott, illetve látott valamit is a Yucatán-félsziget kapcsán, az tudja: itt találhatók az amerikai földrész legjelentősebb régészeti körzetei, nem utolsósorban a maják egykori birodalmának maradványai. Miközben nemzeti park nemzeti parkot, turistaparadicsom turistaparadicsomot ér. Az óceán pedig olyan kék, hogy teljességgel nem kizárt: a világ legszebb türkizváltozata itt látható. Szinte elállt a lélegzetünk az első reggel, amikor kinéztünk az erkélyről , meséli Scheiber Mihályné, Katalin asszony. Az óceán meg a fák, a bokrok, a virágok pazar színe elbűvölt bennünket .

S hogy milyenek az ott élő emberek?

Scheiber Mihály ekként jellemzi őket: A spanyol leszármazottak feje kissé európai, csak kreolabb a bőrük, a maják kisebb növésűek, az aztékoknak komolyabb az arcélük. Mindannyian mexikóinak vallják magukat. Idillikusan élnek együtt, holott nagyon sok dúsgazdag és nagyon sok szegény ember van. De senki sem a másikat hibáztatja a szegénységéért, nem keresnek bűnbakot. S nem idegesek, nem sietnek sehová, nem érdekli őket, milyen kocsival jár a másik. A majáknak háromezer-ötszáz éves a történelmük. Kultikus emlékeik, templomaik maradványai, faragott kőszobraik mellett az ember rájön, hogy milyen semmik is vagyunk... Ott megérint az idő. A maják mégsem tartják magukat különbnek másoknál, nem verik a mellüket.

Egyébként hiába sok a szegény ember, ők is tiszták és ápoltak. Sok mindent árulnak, zsebkendőt, hideg üdítőt, különféle ajándéktárgyakat. A visszajáró pénzt tisztességgel odaadják; nem alamizsnát kérnek, hanem mindenért szolgáltatást adnak. Az alapélelmiszerekből van ami olcsóbb, mint nálunk, s arrafelé természetesen nem kell fűteni. Hiszen nincs se tél, se nyár. Vagy ötvenféle gyümölcs érik folyamatosan, egyik omlósabb, zamatosabb, ízletesebb, mint a másik. Minimális szorgalommal, igyekezettel meg lehet élni, elő lehet teremteni a mindennapi betevőt. Pincérnek és taxisnak lenni pedig már rangot jelent; seniorok. És roppant hálásak minden spanyol szóért. Én úgy ötvenet-hatvanat megtanultam; a második alkalommal a strandon már nem kellett sorba állnom a sörért, kiemeltek, mert díjazták, hogy igyekszem beszélni a nyelvüket. Amúgy azt mindenki kiszúrta, hogy valami igen furcsa nyelven beszélünk. Kérdezgették, kik vagyunk, honnan jöttünk? Amikor megtudták, bár azt nem hiszem, hogy be tudták volna lőni, hogy Európában hol is van pontosan Magyarország, az Ungria szóra azonnal rávágták: Puskás. A munkásember, a pincér is... Ezzel aztán be is fejeződött az orszá-gunkról való tájékozottságuk. A nagy-áruházak polcai hasonlítanak az európaiékéhoz, ám a kis boltokban vannak helyi felvágottak. Üvegtigris-féle büféből rengeteg van, az elegánsabb haciendákon (birtokokon) leginkább önkiszolgáló éttermek vannak. Úgy- mond a jelszó a legtöbb helyen az, hogy fizess kétszáz pesót és egyél bármennyit. (Egy pesó tizenöt-tizenhat forint.) Valamennyi ottani alkalmazotton gumikesztyű van, mindent frissen sütnek, hajháló van a pincéreken, ropogós fehér ing; szerintem naponta többször is átöltöznek. Csak palackos folyadékot ittunk, mégis valamennyien átestünk - Javier volt a kivétel - egy-két-három napos csillapíthatatlan hasmenésen, hányáson. A hallatlanul finnyás amerikaiaknak mégsem lett semmi bajuk. Lehet, még valamelyik repülőn szedtünk össze valamit, s fertőztük meg egymást. Engem aztán egy melegszendvics gyógyított meg, üvegtigrises...

A nemzeti parkokról pedig egyenesen áradozik. Nem csak úgy önmagukban vannak, hanem seregnyi a szárazföldi és a vízi élményelem, attrakció. Figyelnek a turistákra, törődnek velük, ha éppen elfáradnak, befekhetnek függőágyba. Állatok hadát lehet közelről megfigyelni (biztonságosan), delfinekkel lehet hancúrozni. S a látványosságok a maja óvárosok szerves részei. A legnagyobb - egykori - maja város Chichén Itzá, a világörökség része, ott van az egyik nemzeti park bejárata.

No és a temetők! Órákig bolyongott bennük Scheiber Mihály. Meg is indokolja az okát: Színes kavalkád az egész. Egy autószerelő sírját egy jármű karosszériája jelezte, egy másik sírra négy tekilásüveget betonoztak, egy harmadikon ötezer darab söröskupak díszlett. A volt plébános nyugvóhelyén egy kis színes kápolna állt, egy férfiét, aki háromszor nősült, három faragott dáma őrizte. Mindez azt sugallta, hogy az életnek a halál után nincs vége.

Vendéglátóik mikrobuszával egyszer megálltak út közben; tisztába kellett tenni Martint. Összeszaladtak az indián kismamák (értesítették egymást; amúgy udvariasak voltak, s nem tolakódóak), hogy ők még ilyen fehér gyereket nem láttak! Nem mozdultak el mindaddig, amíg a pelenkázás be nem fejeződött.Idillikusan élnek együtt, holott nagyon sok dúsgazdag és nagyon sok szegény ember van. Nem idegesek, nem sietnek sehová...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!