Hétvége

2008.10.22. 02:27

Egy fiú keresi eltűnt apját

Mi hajtja ezt a nagy szemű, szomorkás, 66 éves férfit még annyi év után is? Alig volt kétéves, amikor utoljára látta katona édesapját. Állítja: emlékszik rá. Levelek sokasága bizonyítja: keresi, kutat utána még ma is. 18 éve írja a leveleit Kámból Budapestre, Moszkvába. Hiába. A

Némethy Mária

A dossziékba gyűjtött, magyarul és oroszul írt levelek sokasága mind arról szól: fia keresi Szabó Pétert, aki 1902. március 6-án született, anyja neve Komondi Klára, milyen alakulatnál szolgált, hol esett fogságba és honnan származik a legutolsó életjel tőle.

Mi is történhetett?

Visszaemlékezések tanúsítják: a hadifoglyoknak nem volt tiszta képük helyzetükről. Sokan hitték, hogy talán hazamehetnek, hogy nem mindenkit visznek a Szovjetunióba. Dr. vitéz Kovács Jenő írta le: a fogságbaesés pillanatától mindenki azon volt, hogy életjelet adjon magáról. Ideheza az utcákon való kísérések közben kikiabáltunk a sorokból. A táborkerítéseken át a kavicsra kötött papírdarabkákat üzenettel ellátva dobáltuk ki. A vagonok ablakain, vagy az oldalak résein szintén írásbeli üzeneteket, címeket dobáltunk ki. Sok célhoz jutott... Él,él újjongott a hozzátartozó, a küldő pedig sóvárgott, jaj csak eljusson az üzenet.

- 1947-ben törökszentmiklósi otthonunktól nem messze, Tiszapüspökibe jött haza szovjet hadifogságból egy férfi - folytatja Szabó Péter. - Állította: találkozott édesapámmal a Szovjetunióban. Sztálingrádban, egy nagy vasúti gócpont építésén együtt dolgozott vele. Állítólag a férfi által azt üzente, hogy jól van. Kétségeim vannak, nem tudom, mennyire volt hiteles ez az üzenet.

Egy Sztálingrádba került hadifogoly, Szolnoki János visszaemlékezése alátámasztani látszik ezeket a kételyeket. Foksányban 17 000 embert gyűjtöttek össze... Sztálingrádba szállítottak bennünket tovább. Amikor megérkeztünk, 150 halottat szedtek ki a vagonokból. Ott romeltakarításon dolgoztunk, majd vasúti pályát és a Volgán hajókat építettünk. Napi 10 órát kellett dolgozni, szombaton és vasárnap is. A tiszteknek és a legénységnek egyaránt. Mindig a normateljesítést keresték. Aki nem teljesített, azt büntették. Itt megint sokan megbetegedtek és meghaltak, mert az ebédhez felhasznált burizst rézgáliczsákban tartották. Naponta 17 deka kenyér volt a fejadagunk. Itt, a lágerben 27 ezer embert zsúfoltak össze. Amikor kitört a malária, több mint a fele meghalt. A halottakat teherautóval egy nagy gödörbe hordták. Úgy lapátoltuk le az autóról a gödörbe a szerencsétleneket. Nem tudtuk soha egynek sem a nevét. A nagy lábujjukon csak egy szám volt... Hetente egy alkalommal írhattunk haza, de otthonról csak egy levelet kaptam meg .

- Édesanyám hitt abban, hogy egyszer mégiscsak az apám nyomára bukkanunk. Néhány éve bekövetkezett haláláig haza várta. Meghagyta, tegyek meg mindent a felkutatásáért - hallom Pétertől.

Mindeddig azt gondoltam, ennyire csak nők tudnak szeretni. Ilyen kitartóan, odaadóan őrizve a reményt annyi sok éven át. Bizonyítja az özveggyé lett, majd 1941-ben Szabó Péterhez férjhez ment anya esete, aki most a kámi temetőben nyugszik. Egyedül.

De fia ugyanolyan kitartóan keresi az édesapját. Vagy inkább a bizonyosságot? Végre meg akarja tudni, mi történt vele? Miért nem jött haza? Mi az oka, hogy neki nem lehetett apukája?

Mert a kis Péter nagyon megszenvedte az apa hiányát.

- Az osztálytársaim csúfoltak. Azt kiáltozták, hogy zabigyerek vagyok. Amikor tiltakoztam, hogy nekem van apukám, csak hadifogságban, azt kiabálták: akkor meg fasiszta. Körbeálltak nyolcan-tízen, mind nekemestek. Ütöttek vágtak, rúgtak, ahol értek. Hiába tiltakoztam, hogy nem fasiszta, hanem vasutas az apám, erre azt kezdték el kiabálni: Megmondta Sztálin elvtárs, meg Rákosi elvtárs is, hogy már csak a fasiszták vannak fogságban! A te apád is ott van, tehát ő is az! Köpködtek, vertek. Egy nálunknál idősebb cigány fiú, aki megbukott, ezért került az osztályunkba, csak ő jött oda hozzám együttérzően. Ma is érzem, ahogyan megsimogatta a fejemet, s közben mondott egy-két vigasztaló szót. Neki a nevére máig emlékszem: Túró Kálmánnak hívták.

Otthon ki volt szolgáltatva édesanyja első házasságából származott fiának. A nagyfiú szadista módon bánt vele, saját édesanyját is megfélemlítve élt velük a tanyán. De nélküle, az ereje nélkül nehéz volt a beszolgáltatásokat teljesíteni. Ő volt az, aki - kizárólag az örökség miatt - 1957-ben végül holttá nyilváníttatta Szabó Pétert.

Fia azonban tovább kutat. Jó barátja lett Rózsás János, a magyar Szolzsenyicin , ő írja leveleit oroszul. Tudja, hogy az Oroszországban elhunyt magyar hadifoglyok ötödéről vannak feltárt, hozzáférhető adatok. Szabó Péter ettől a cikktől is azt reméli, talán valaki, valahol hallott az édesapjáról, valami támpontot kap. Talán így lesz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!