Hétvége

2008.12.13. 03:29

Ilyen a mi formánk

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy rendkívül szorgalmas házaspár. Két gyermekük született, egy leány és egy fiú. A szülők minden lehetőséget megragadtak, csak hogy tisztességben fölneveljék őket...

Vas Népe

Akkor is segítettek erejükön felül, amikor a gyerekek már fölcseperedtek, s kirepültek a fészekből . Ám egy szép napon arra ébredtek, hogy el akarják árvereztetni a fejük fölül a házukat, az autójukat és a vállalkozásukat is...

Magyar népmese is kezdődhetne így, ám nagyon is valóságos e történet. Tucatnyi évvel korábbra nyúlik vissza a cselekmény egyik fő szála, amikor is a falun élő szülők leszerelő fiuknak vásároltak - a nagymamai örökségből - takaros házat másik, tőlük úgy harminc kilométerre lévő községben. Az ingatlant az akkortájt tizenkilenc-húsz esztendős fiú nevére íratták, ügyvéd javaslatára azonban jogot formáltak a szülők (fele-fele arányban) a haszonélvezeti jogra. A legény megnősült, ahogyan azt mondani szokták: jött a baba... Az immár nagyszülők komfortosították csemetéjük családjának házikóját; bevezettették a vizet, fürdőszobát építtettek, elkészült a központi fűtés.

Telt-múlt az idő, de a gyerekek csak nem boldogultak. Az ifjú apa először szobafestőként, utóbb bútorgyári dolgozóként kereste a kenyeret, később gerincsérvvel operálták, majd egy betéti társaságot hozott létre ismerősével; barkácsboltot nyitottak az egyik Rába-parti városban. A társ eladóként dolgozott, a fiú közben el-eljárt festeni. Az üzlet becsődölt. A házaspárt ez nem tartotta vissza attól, hogy nyakló nélkül költekezzenek. Kicseréltették az alig kétéves központi fűtést, kölcsönt vettek föl hol erre, hol arra. Egyszer csak kiderült: fizetésképtelenek. Adósságrendező hitel derengett a szemük előtt, majd élesedett a kép: ötmilliót kívánnak fölvenni. Ehhez azonban az szükségeltetett, hogy a (nagy)szülők a gyermekük házán lévő haszonélvezeti jogukról mondjanak le. Ez 2005. május 5-én meg is történt közjegyzői irodában.

Otthon utóbb alaposabban is szemügyre vették a hivatalos papírokat, melyeken nemcsak az szerepelt, hogy lemondanak fiuk házának haszonélvezeti jogáról, hanem az is: ők is adóstársak. Így hát öt nappal később - kérésükre - egy újabb okirat állíttatott ki, de valahogyan megint elsikkadt a figyelmük afölött, hogy a jogügyletbe haszonélvezői minőségbe is bevonják őket. Továbbá azon, hogy mindkettejük neve - az aláírásuk - mellett az adós kifejezés szintúgy olvasható, mint a korábbi iraton. Ám ennek a bizonyos is -nek, s ezúttal immár az adós szónak sem tulajdonítottak különösebb jelentőséget. Annál is inkább nem, mert semmiféle (például kereseti) igazolást sem kért tőlük a bank. A pénz az ifiasszony számláján landolt, lévén, illetve mondván, hogy neki van csak bankkártyája.

Telt-múlt az idő. Lassacskán megromlott a fiatalok között a kapcsolat. Elváltak. A hiteleket ezután már nem fizették. Fél évig még annak a bizonyos háznak a fedele alatt éltek együtt, majd az asszonyka távozott a gyerekekkel.

A nagyszülők soha nem szóltak bele fiuk dolgaiba, unokáikat - leányuk (aki időközben szintén elvált) gyermekét, azaz a harmadik unokát is - a tenyerükön hordozzák.

Idén tavasszal kaptak fölszólítást ama bizonyos banktól, hogy mint adóstársak fizessenek. Tengernyi az elmaradás... Jött újabb és újabb levél. Jelezték a fiuknak, baj van, intézkedjen a volt nejé-vel együtt...

Nemrégiben végrehajtó jelent meg a nagyszülők (akik éppen disznóölésen segédkeztek távolabb élő rokonoknál) házánál. Az egzekútor - aki amúgy nem jelezte előre érkezését - a fiú otthonánál nem járt...

Hamarosan levél érkezett: elárverezik a házukat, hatéves Opeljüket (korábban húsz évig Trabantjuk volt), meg a vállalkozásukat, amibe - egy híján harminc esztendeig - a feleség is besegített. Aki eredetileg pékként végzett (jelesen), de nem volt módja továbbtanulni. Korábban kézimunkázott, majd hosszú ideig kazánfűtőként(!) dolgozott; húsz éve egy isko-la tisztaságáért felel, takarító mamának szólítják a gyere-kek, amikor az ölében ülve meg-megsimogatják az arcát.

Az ötvenes éveik derekán járó házaspárról (két nagyon szegény, de szorgos, sorsukat jobbra fordítani akaró ember került egykor össze, jegyzik meg csendesen) közismert: mindig segítették az elesetteket. (Amúgy meg soha nem volt egyetlen fillér adóhátralékuk vagy tartozásuk.)

Fölkeresték a Szombathelyen székelő végrehajtót, aki széttárta a karját, s valami olyasmit közölt, hogy a ház, az autó, a munkahely után majd jön a tévé, meg a videó elárverezése... Tanáccsal viszont szolgált: írjanak a banknak. (Nemrégiben meg azt üzente: ő idén már nem tesz semmit.) Utóbbi helyen is ugyanezt javasolták nekik: küldjék be kérelmüket.

A fiuknak immár újabb gyermeke született kiegyensúlyozott élettársi kapcsolatából, munkája is van, a törlesztésből is szívesen kivenné a részét új párjával együtt; mindezeket is kifejtette a bankhoz írt kérelmében, s azt, hogy ne a szülei házát és egyéb tulajdonát árverezzék el, ne fosszák meg őket kenyérkereseti lehetőségüktől. Átütemezést szeretne kérni, kapni. Szigorúbb feltételeknek is meg tudna felelni, hozzátette: a szülei is segítenének neki mindenben.

A volt feleséggel semmiféle kapcsolat sincs. A fizetését egyszer csak nem ehhez a bizonyos bankhoz utalták át. (Hogy ez nem tűnt fel senkinek? Miként lehetett azt elintézni, hogy átmenjen egy másik bankhoz? , teszi föl a kérdéseket a nagymama.) Amikor történe- tesen a nagyszülők elhozzák tőle láthatáskor az unokákat, nem mutatkozik. Szót váltani semmilyen módon nem lehet vele. Se pénzről, se törlesztésről, avagy annak elmaradásának okairól.

Apa és fia egy másik végrehajtót is fölkeresett, aki buzgóságnak minősítette kollégájának lépését. Együtt is jártak a szombathelyi bankfiókban, hogy közösen is föltárják a helyzetüket, a megoldásra törekvő, a keményebb fizetési feltételeket - akár együtt - is vállaló szándékukat. Barátságos fogadtatásban részesültek, megértést érzékeltek. A fiók az üggyel kapcsolatos papírokat továbbította a budapesti központhoz. (Szerkesztőségünk is kapcsolatba lépett a pénzintézettel, hogy bizonyos kérdéseket föltegyünk. Azzal zárkózott el a fiókvezető-helyettes hölgy: ez, banktitokról lévén szó, nem lehetséges. Csak hatósági megkeresésre közölhetnének információkat. Tudomásul vettük.)

A lányom tíz éve nem kap gyerektartást, azt nem hajtja be a végrehajtó... , kesereg a nagymama, majd megjegyzi: Mindent megkaptak tőlünk a fiamék. Születésnapra nem-egyszer százezer forintot adtunk. És ez a köszönet... De ma sem tudnék neki ártani, hiszen a gyerekünk , mereng a verandán, szék támlájára támaszkodva. Egyszer el-elcsügged, máskor kicsit még bizakodik: Ha a bankokon segíthet az állam, akkor talán a kisembereken is tudnak segíteni a bankok, ebben bízunk. Mi nem akarunk kibújni a felelősség alól. Az sosem volt a mi formánk.

Mesénk végét a bank fővárosi központjában írják .

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!