Hétvége

2008.12.20. 03:28

Képek által hitelesített élet

A képhez kapcsolódik a Kossuth-díjas művész pályájának minden mozzanata: szociofotói, operatőrként jegyzett filmjei, tévés és filmes alkotásai, de még a Duna Televízió igazgatása is. Történeteket, drámákat rögzítettek ezek a képek, a huszadik század magyar történelmének legfontosabb eseményeit.

Dallos Zsuzsa

- Filmtörténeti lecke a világ számos főiskoláján a Szindbád. Gondolta volna, hogy egyszer együtt dolgoznak majd, s mindkettőjükből Kossuth-díjas művész lesz?

- Nem álmodoztam ilyesmiről, és azt hiszem, Zoli sem. Mindig volt éppen elég feladatunk, azokat igyekeztünk jól megcsinálni.

- Nemrég 75. születésnapját ünnepelték, ám ön volt, aki megajándékozta barátait.

- Az Uránia moziban egy válogatást mutattam meg nekik. A közösen készített filmek legjellemzőbb részeit szerkesztettem egybe, hogy megnézhessük közös munkáinkat. Jó volt újra együtt látni munkatársaimat.

- Ha nem olvastam volna a lexikonban, hogy ön Szabó István filmjeiben is dolgozott, erre soha nem jövök rá a filmek nézése közben. Ugyanis tökéletesen a rendező képi világát sugallják.

- Megtanultam szabóistvánul , ranódylászlóul (Árvácska címmel forgatták a filmet), mert ez az operatőr dolga. Két dudás ritkán fér meg egy csárdában.

- Érdekes, mert Gaál István alkotásain látszik, hogy azokat ön fényképezte. Kölcsönösen rendezték, fotografálták egymás munkáit, példál első nagy operatőri sikerét, A sodrásbant 45 éve Gaál István rendezte, viszont a Cigányok című dokumentumfilmjét ő fényképezte. Ma nagyon hiányzik egy ilyen drámai erejű dokumentumfilm a cigányságról.

- Azt már nem én készítem el. Engem most két játékfilm izgat. Mindkettőhöz sok előtanulmányon vagyok túl, de még egyikhez sem elegendő a pénz. Az első címe: Transzszibériai álom, egy reménytelen szökés a Gulágról. A másikat Amrita Sher-Gilről készítettem volna. A festőnő magyar származású, tőle számítják a modern indiai képzőművészet megteremtését, a huszadik századi India legnagyobb képzőművészének tartják. Egy háromhetes indiai ösztöndíjjal végigjártam azokat a helyeket, ahol Amrita Sher-Gil megfordult, s miután indiai részről támogatást is adtak, komoly előkészületeket tettünk. A három ország: India, Magyarország és Franciaország - Párizsban végezte a képzőművészeti főiskolát - összehozása izgalmas világ bemutatását kínálta a filmben, de magyar támogatást nem kaptunk hozzá. Viszont hiányzik belőlem a pénzszerzés képessége, mint ahogy hiányzik itthon az igazi produceri munka. A fejemben már megszülettek a képek, amelyek egyre inkább hiányoznak az életünkből. Nehogy az internettel érveljen, én az igazi képekre gondolok.

- Amilyeneket fia, Balázs, és lánya, Juli is készít? Mindketten apjuk pályáját választották.

- Soha nem tereltem őket errefelé, sőt óvtam őket. Balázs egy darabig fotósnak készült, szorgalmasan dolgozott a távirati irodánál. Néhány éve forgatja csak a kamerát. Juli először nem döntötte el, mi legyen, ezért külföldre akart menni nyelvet tanulni. Azután kiderült, indítanak rendező szakot, és legnagyobb meglepetésemre jelentkezett. Ma is nagyon féltem, egyre nehezebb filmkészítéshez pénzt szerezni.

A hőskortól, 1993-tól hét esztendeig vezette elnökként a Duna Televíziót. Erre így emlékszik: A legnagyobb gondot ott is mindvégig a pénzhiány okozta, ami sok esetben megalázó helyzeteket hozott létre. Ennek ellenére mindig azt mondtam, hogy inkább több műsort készítsünk, mint kevesebbet - mert ha nem így teszünk, akkor bedarálnak bennünket - idézi az egykori elnök a múltat, miközben tudja, nem az általa kijelölt utat követik, a megszorítások miatt ma embereket küldenek el. A csatorna feladatáról: Én azt gondoltam, és azt gondolom mind a mai napig, hogy a Duna Televízió programját a meglevő értékei mellett egy kultúrával és tudománnyal foglalkozó csatorna irányába kellett volna elvinni, hiszen a tévécsatornák szakosodását figyelhetjük meg. Sajnos a két elnök regnálása alatt sok minden megszűnt, amit vívmányként hoztunk létre, s például tudománnyal sem foglalkoznak annyit, amennyit kellene. Ami szembetűnő, időnként kísért az a törekvés, hogy valamilyen fokon - ha nem is felvegyék a versenyt, de - konkuráljanak a kereskedelmi televíziókkal. Ez rossz irányba viszi el a televíziót. Változatlanul azt mondom, a Duna Tv-nek a szakosodás irányába kell mennie, és úgy gondolom, ez az irány a művészet és a tudomány. És természetesen továbbra is a Kárpát-medence magyarságának az összefogása - mondja rosszkedvűen, majd hozzáteszi, nem akarja éppen ő leszólni a csatornát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!