Tárcák és epegrammák

A Berzsenyi Dániel Könyvtárban tartott könyvpremieren Szőnye József vállalkozó (a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Vas Megyei Szervezetének elnöke) beszélt a Prima Primissima-díjról, minthogy a két szerző egyike, Pusztay János, most kapta meg ezt az elismerést.

- Amikor Demján Sándor fejéből kipattant ez az ötlet 2003-ban, hogy a reál értelmiségi szólítsa meg a humán értelmiségit, arra is gondolt, hogy oszlassuk el azt a tévhitet, hogy minden vállalkozó gazember - mondta Szőnye József. - Szerettük volna elérni, hogy minél előbb kiderüljön, hogy a Jóisten ahova állított minket, ott prímát, primissimát teljesítünk. Szerettük volna felhívni a figyelmet arra, hogy a humán szférára legalább olyan szükség van, mint a reál szférára. Arra gondoltunk, hogy életpályákon keresztül meg tudjuk világítani a humán szféra fontosságát, és a reál mellé tudjuk állítani. Megszerveztük a megyei Prima-jelöléseket is, nagyon hálás feladat volt. Demján Sándor a Reformszövetségben a tudomány jeles képviselőit csoportosította maga mellé, hogy az egyéni érdekeket háttérbe szorítsa a közösségi érdek előnyére, Magyarországért. Mert ki fog nekünk segíteni? Senki. Csak magunkra számíthatunk. A 2004-es EU-csatlakozás óta eljött a kijózanodás ideje. Két nagy hiba van: a magyar vállalkozásokat negatív diszkriminációban részesíti a vezetés, és nem helyi vállalkozók kapják a munkákat, pedig akkor helyben maradna a pénz. Az ország jelenlegi vezetésének jól jött a gazdasági válság, mert most lehet mondani, hogy Magyarországon azért rossz a helyzet, mert válság van. Pedig Magyarország már előbb tönkrement.

A könyvpremieren Fűzfa Balázs irodalomtörténész volt a beszélgetés moderátora, aki zöldbe öltözött, ellensúlyozandó a két kötet depressziós hangulatát.

- Van remény - mondta egyszerűen, utalva a szellem e két könyvbeli megnyilvánulására, mert nyilván nem depresszióról, hanem a valóság ködrepesztő látásáról van szó e két szerző esetében.

Sőt: a láthatatlanban maradó harmadik szerző esetében is, aki a nem valóságos (vagy nagyon is valóságos!) deformkor -ból jött: Janus Desertus, aki - társszerzőként - epegrammáival , aforizmáival és egyéb humoros frappánsaival (latinusul: dessertus, vagyis desszertként lehet fogyasztani) világítja meg a kort, amelyben élünk. A Veszélyzóna című Pusztay-tárcák könyve ezekkel teljes. Íme egy kis ízelítő: Tebenned híztunk eleitől fogva. (Egy vendéglőre) Amit ma megehetsz, halaszd el holnapra. (Fogyókúra) Szegény Pató Pál - sorsa a semmit evés. Vagy: Az ürük ura is csupa kiherélt (o)kos. A Janus Desertus álnév egyébként Pusztay János nevének kísérleti latinra fordítása. A nyelvészprofesszor így beszél másodmagáról : időnként megemlékezik rólam évfordulókon, a honoráriumot azonban mindig én teszem zsebre; társak vagyunk .

Fábián László Szegény demokrácia, avagy mit esznek a majmok? című tárcakötetét a Kiforgatott világ kiforgatott szólásai egészítik ki, melyeket Fűzfa Balázs úgy definiált: centrifugátumai az esszészerű gondolatsoroknak . Az író úgy nyilatkozott: ezek publicisztikáinak melléktermékei . Abban a kedélyben fogantak, ahogy egy budapesti zöldséges, néhai Schwartz bácsi árulta a burgonyát, paradicsomot, hagymát, s egyebet: mindegyik fölé írt egy kis verset. A kérdésre, hogy születik ez a líra, azt fe-lelte: Írom vers, ahogy jön.

S hogy mi minden jön csak úgy mellesleg? A medve előre iszik a bőrömre. Zöldágra vergődött - nyakán kötéllel. Szegény ember az ágat húzza. Ha volna foga, kimutatná a fehérjét. Azt sem tudom, melyik lábára álljak. A lelkedet is kitenném bárkiért. Az Úristennek ugyancsak igyekeznie kell, hogy az- alatt, ami még az örökkévalóságból hátravan, korrigálhassa a teremtés hibáit. Van Fábián László könyvében egy külön fejezet a szösszenetek -nek is. Ebben a műfajban ilyen gyöngyszemek olvashatók: Egy minduntalan elfelejtett ismeret: a tegnap és a holnap között ott van a ma. Biztogatnak, húzzunk még egy kicsit a nadrágszíjon. Nekünk azonban nem futja már nadrágszíjra. Úgyszólván már nem is emlékszem, milyen az az ország, amelynek népe nem tévé-hülye. Lehet azt kormányozni?

Fábián László a jelenünkről szólva elmondta, már nem a posztmodern korban élünk, az már lefutott. Ami van, a globalizmus, a legszörnyűbb, ami történhet velünk. A ránk telepedő civilizációk nem azért jönnek ide, mert érdekli őket, mivel tudunk hozzájárulni a közös (szellemi) kasszához, hanem az, hogy hogyan tudják lenyúlni, amit mi megtermeltünk. A posztmodern feladata a modernizmus lerombolása volt, bejelentette a történelem, a privát (nemzeti) történelem végét, így a globalizmussal szemben esélyünk sem volt.