Hétvége

2009.01.24. 03:29

Nem az ingyensörre

1998 óta az Alkotmánybíróság tagja dr. Kiss László, aki négy évtizede Baranyában van otthon, de Vas megyébe jár haza. A jánosházi származású alkotmánybíróval a magyar jogállamiság helyzetéről beszélgettünk. A

Erős D. Zoltán

- Az Alkotmánybíróság (AB) döntéséig a bíróságok 870 olyan eljárást függesztettek fel, melyeket azért kezdeményeztek, mert az autósok nem fizették meg a parkolási díjat. Ilyen tömegesség Nyugat-Európában nem fordulhat elő. Ezekben az ügyekben 200 alkotmányjogi panasz is érkezett. Az állampolgárok ré- széről jelentkező fizetési kötelezettség elmulasztásával kapcsolatban kellett az AB-nek döntést hozni. Ennek hátterében az van, sokan azt hiszik: a jogállam azt jelenti, jogom van, de kötelességem semmi. Sőt, ha a kötelességemnek nem teszek eleget, utána még akár bíróságon is megpróbálom kikényszeríteni, hogy ez meg ez nekem nem jár. Az AB nem igazságot szolgáltat, hanem elvégzi a háttér jogszabály alkotmányossági vizsgálatát. Ebben az esetben megállapítottuk: olyan jogszabály lépett hatályba, amely lehetetlenné tette, hogy a parkolási társaságok egy éven túli követeléseiket behajtsák. Erre azt mondta az AB, hogy ez egy olyan rendelkezés, amely visszamenőleges hatálya miatt alkotmányellenes. A jogállam is állam, minden államban benne van a rend, a rendben benne van a kötelezettség is, s nem csak a jog. Sajnos ezen a téren még sok a tennivaló.

- Egy évvel ezelőtt az AB elnöke arról beszélt lapunkban, hogy nagyon sok a munkájuk. Azóta változott-e ez a helyzet?

- Évek óta nagyjából azonos nagyságrendű az ügyek száma, amit a népszavazás cunami az elmúlt időszakban azért megnövelt. Ezen a téren talán kissé alábbhagyott a korábbi őrület, de nem merem hangosan mondani, hátha, akik ilyesmin gondolkoznak, úgy érzik, újra eljött az ő idejük. Van olyan polgártársunk, aki vagy ötven kezdeményezéssel kereste meg az AB-t. Az ingyensörtől kezdve egészen addig, hogy Madonna legyen-e köztársasági elnök, a miniszterelnök meg a Ciccolina. Ezek szerintük fontos alapkérdések, s természetesen a népszavazás körébe tartoznak. Tavaly összesen 530 határozatot hoztunk. Átlagban ötvenhárom ügy jutott egy bíróra. Az én törzskaromnak ezt sikerült jelentősen túlteljesítenie.

- Az AB döntéseinél az alkotmány az alap. Az ügyek tükrében ez mennyire tekinthető korszerűnek?

- Ahány nyilatkozó, annyiféle vélemény. Van, aki azt mondja: elavult, ideje lenne egy korszerűt készíteni. Mások szerint: ez egy sztálinista alkotmány, amiben csak az jó, hogy Magyarország fővárosa Budapest. A harmadik csoport úgy gondolja - s ebbe tartozom magam is -, jó jogalkalmazással lehet erre demokratikus jogállamot építeni. Nem vagyok híve a mindenáron való új alkotmányozásnak. Önmagában az, hogy egy országnak jó alkotmánya van, semmit nem dönt el. Az Egyesült Államoké a világ egyik legdemokratikusabb alkotmánya. Ezt le is másolták a közép-amerikai államok, amelyek közül némelyik ma is diktatúra. Az új alkotmánytól a közép-amerikai demokrácia nem vált hasonlatossá az amerikaihoz. Az új alkotmánytól nálunk sem változna semmi. Elsőként a magyar nevelésnek kell megváltoznia, amely az ehhez szükséges embertípust kialakítja. Húszéves elmaradásban vagyunk ezen a téren. Alapvető kérdéseket nem tanítunk meg alapszinten. Nem beszélünk arról, hogy valójában mi is a demokrácia, mi is a türelem, a másik véleményének meghallgatása.

- Az Alkotmánybíróság döntéseinél gyakran megjelenik a kisebbségi vélemény is. Ez abból következik, hogy nem egy- értelmű vagy nem megfelelő a szabályozás?

- Ilyen esetekben rendszerint az emberek eltérő világszemléletében keresendők az okok. Morálisan másképp áll az egyik vagy a másik jogász az adott kérdéshez. Itt volt például a bejegyzett élettársi kapcsolatra vonatkozó törvény, amelyhez az AB két párhuzamos indoklást, valamint egy különvéleményt fogalmazott meg. Én párhuzamos indoklást írtam. Az alkotmányból levezetve az a jogászi álláspontom, hogy a házasság az egy férfi és egy nő életközössége. A magyar alkotmány védi a házasság intézményét. Nem mondom azt, hogy ami a törvényben volt, a világon valahol ne lehetne elismerni, sőt esetleg egyszer még Magyarországon is. Ám nem most. Amíg a magyar alkotmányban a különneműek házassága szerepel, addig alkotmánybíróként én nem mondhatok mást. A kisebbségi vélemény innen adódik, ám a többség sem zárkózott el attól, hogy az azonos neműek között egy erőteljesebb élettársi kapcsolat legyen, csak azzal a szabályozási módszerrel, amellyel ezt megkísérelték, az nem megy.

- Az alkotmánybírósági döntések mennyire erősek ?

- Előbb-utóbb politikai felelősséget váltanak ki. Számtalan esetben megállapítottuk, hogy nincs törvény arra amire kellene, s ez alkotmányellenes helyzetet teremt. Megszüntetésükre határidőket tűztünk ki, de vagy tucatnyi esetben ezek már lejártak. A szankció annyi, hogy az aktuális ellenzék a kormányt ostorozhatja a mulasztásért. Egy alkotmánybíróság minden állam számára teher, ugyanis akadályozza a boldog, békés szárnyalásban, ám ha van AB, akkor erre a tényezőre, ha fogcsikorgatva is, de oda kell figyelni.

- Két évvel ezelőtt ügynökváddal illették. Hol tart ez az ügy, s mi a véleménye az ügynökmúlttal foglalkozó kutatásokról?

- Az, ami az Alkotmánybíróságnak. Egyetemi tanárként pedig az, hogy az efféle múltkutatás a pesti aszfalton külön foglalkozási ággá nőtte ki magát. Időnként elképesztő eredményt hoznak az ezzel kapcsolatos perek. Van szerencsém nekem is Ungváry Krisztián úrral hadakozni, akit már velem szemben is bűnösnek nyilvánítottak becsületsértés vétségében. Nos, amikor ebben a perben az iránt érdeklődtem Ungváry jogi képviselőjétől, hogy hol vannak a rágalmak mögötti bizonyítékok, azt felelte: az a szerencsém, hogy nem találtak bizonyítékokat. No comment! S még valami: Ungváry Krisztiánt ügynöközés, mások alaptalan megvádolása miatt is sorozatban bűnösnek nyilvánították. Ez azonban nem volt akadálya annak, hogy az állambiztonsági iratok átadását vizsgáló szakértői testület, ismertebb nevén a Kenedi-bizottság egyik, gondolom komoly hitelesítő tagja legyen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!