A mi vagány Meryl Streepünk

Szentgotthárd, magtárszínház, öltöző. A Micimackó második előadása előtt. Majszol valamit a művésznő (ebédidőben vagyunk) a tükör előtt. Előhozakodom - meglehetősen bátortalanul - ezzel a merylstreepes hasonlósággal. Miután eddig még soha nem találkoztunk, nem tudhatom, miként is reagál rá.

Elneveti magát. (Mit mondjak; nagy kő esik le a szívemről...)

Mindenki mindig ezt mondja. Nincs ember, akitől ne hallottam volna még... Igen, ez így van. De, hát, figyeljen ide! Egyszer valaki mondta is nekem: nem mindegy, hogy az ember kire hasonlít. Azt hiszem, igaza van. És ez nekem nem is rossz. De ennél azért persze sokkal fontosabb az, hogy leginkább önmagamhoz hasonlítsak.

Ennyiben maradunk. Majd megjegyzem, hogy nem lehet könnyű reggel hatkor Budapesten beülni a mikrobuszba, kétszázötven kilométert utazni, hogy aztán két előadáson is Micimackó bőrébe bujjon.

Maga nagyot téved. Ugyanis négy órakor indultunk... , javít ki. Amúgy ezt a Micimackót a növendékeimnek köszönhetem. Hároméves színészképző stúdióm van, ami színész II. képzést ad. A tanítványaim vizsgaelőadása volt a Micimackó, a címszerepet eredetileg egy férfi kollégám játszotta volna, de hosszabb időre el kellett utaznia. Aztán a tanítványaim felvetették, mi lenne, ha én lennék... Nagyot nyeltem, gondolkodtam egy éjszakát, s arra jutottam: miért is ne? Immár ebben a hónapban elérkezünk a hetvenedik előadáshoz. Örömmel megyünk bárhová; valahol ez egy misszió is. Nagyon szeretjük csinálni. Nem beszélve arról, hogy elsős, másodikos tanítványaim is szereplési lehetőséghez jutnak benne. Hiába beszélek én valamiről, az elmélet az csak elmélet. Színpadra lépni más...

Nagyot ugrunk vissza az időben, jó három évtizedet. 1978-ban mutatta be ugyanis a Magyar Televízió Szabó Magda Abigéljét Zsurzs Éva rendezésében. A nagyközönség ott láthatta először Bánfalvy Ágit (Torma Piroska volt), akit nyomban a szívünkbe is zártunk. És azóta is ott van; akkor is, ha látjuk bármi másban, akkor is, ha évekig fogalmunk sincs róla, vajon hol is jár. De most, amikor számadásfélét is készítünk, bizony kiderül: rangos rendezők jelentős filmjeiben volt jelen. Hol főszereplőként, máskor meg epizodistaként. Azt sem szégyelli, ha valami fontos műben csak egyetlenegy mondata volt. Tegyük mindehhez: de azt is rendesen úgymond odatette.

Nem akármilyen nevek kerülnek szóba: Bódy Gábor (Kaukázusi krétakör), Huszárik Zoltán (Csontváry), Kovács András (Ideiglenes paradicsom), Sándor Pál (Szabadíts meg a gonosztól), Makk Károly (Philemon és Baucis). Ez utóbbi alkotás végén volt egyetlen mondata: Néni..., néni..., néni kérem , szólt a haldokló öregasszonyhoz. Amiként Szabó G. László újságíró írta: Az ijedtségen és a feledésen kívül más is volt ezekben a szavakban: egy szelet történelem. Ötvenhat sötét, hűvös, szétlőtt délutánja .

És emlegetjük Várkonyi Zoltánt is, hiszen Bánfalvy Ági a főiskola elvégzése után, 1976-tól két évig a keze alatt dolgozott a Vígszínházban. Amikor lejárt a szerződése, Várkonyi nem hosszabbította meg. A döntését nem indokolta. Nem kis trauma volt.

Amikor ezt megtudta Ruttkai Éva, Kossuth-díjas színésznő, a Vígszínház - és a honi színjátszás - egyik kimagasló személyisége, leült melléje a lépcsőre.

Azt mondta nekem, hogy őt annak idején a Nemzeti Színházból rúgták ki. S ha ez nem történt volna meg vele, soha nem lett volna belőle igazi színésznő. Szóval nagyon el voltam keseredve, de utóbb rá kellett jönnöm, mennyire igaza volt. Ha valami így alakul, akkor így alakul. Ki tudja, miért?

Nyomban - tán még aznap - szerződtette a Mafilm a színésztársulatába. Ott kellett; ott szükség volt rá.

Így mereng: Fontos, hogy egyrészt nyitott, másrészt merész legyen az ember.

Ha valaki, akkor ő az, mind a mai napig.

Az igazi filmes kiugrása Szabó István Mephistójában (1981) volt. Alakítását külhonban is számon tartották. Nagyrészt ennek köszönheti, hogy filmezni hívta Jean-Luc Godard. A Passiojáték(1982; francia-svájci) című alkotás megkapta a New York-i filmkritikusok díját. És milyen a sors: Ági ekkor már történetesen New Yorkban tanult, a Columbia Egyetem filmrendező szakára járt. Később filmszínészetet tanított az egyik legjobb kaliforniai egyetemen (UCLA), miközben jó néhány amerikai filmben is játszott. 1984-től 1992-ig Beverly Hillsben élt.

Hála istennek a külföldi életem folytatódik úgymond szakmailag is. Mindig van valami, amire felkérnek. S akkor megyek. Vagy olyan filmbe hívnak, ami itt, nálunk játszódik. Tehát megmaradt az amerikai vonal is. Sőt, az első színi iskolám angol nyelven kezdődött. Ma is van egy ilyen részleg. S van egy csomó olyan növendékem, aki külföldön is boldogul.

Egyébiránt a jövő héten ismét Vasba jön Bánfalvy Ági. Február 14-én, Valentin napján Bernard Slade Jövőre veled ugyanitt című népszerű művében Dorist alakítja Szombathelyen, az MMIK-ban. Valamikor - a tragikus sorsú - Schütz Ila brillírozott a szerepben. Anno Sztankay István volt George, akit most Harmath Imre (filmsorozatok főszereplőjeként látható) formál meg.

Bánfalvy Ágit, mielőtt Micimackóként kilépne az öltözőből, még tizenhat éves fiáról, Olivérről kérdezem.

Ő is nagyon nyitott. Zenét tanul. Kitartó. Ez nekem nagyon tetszik; hogy az ember ne adja fel könnyen. Ha valami nehézség adódik, akkor nem szalad el, hanem a problémát igyekszik megoldani. Ez a lényeg. Azért van az ember, hogy konstruktív legyen és kreatív. Ez, úgy érzem, az egész életre igaz. Tulajdonképpen Shakespeare-nek teljesen igaza van - egyre jobban tapasztalom, ahogy haladok előre az életben -, hogy ami igaz a színpadon, az igaz az életben. Tehát színház az egész világ...

Fontos, hogy nyitott, merész, konstruktív, kreatív és kitartó legyen az ember...