Retró ünnep sörrel, virslivel

A Nádasdy múzeumnak van saját anyaga ebből a korszakból, de az igazgató Takács Zoltán Bálint úgy gondolta, hogy közzétesz egy felhívást. Ha van a sárváriak környezetében, otthonában olyan tárgy - fotó, munkakönyv, kitüntetés, tárgy -, ami a nevezett korszakból maradt, akkor hozzák be, rendez a múzeum egy kiállítást a szocializmus mindennapjairól, és ezzel ünnepli az idei május elsejét. Annyi tárgy érkezett, hogy a tárlaton végül is csak egy kis adalék szerepel a múzeum saját anyagából. Sokan oda is ajándékozták, amit behoztak, csak a személyes tárgyakat kérik vissza. Külön érdekesség, hogy bejött egy teljes konyhafelszerelés - a szekrényben még egy kis maradék ecettel, borssal, kiszuperált műanyag edénnyel. Mellette egy retró lakószobabútor - csipketerítővel, szamovárral, Alba Regia márkájú televízióval installálták. Ez is mind a múzeumé marad. Nem kell várni ötven évet, és máris horribilis értéke lesz mindennek, ami az átlagembernél otthon már útban volt.

Volt egy B terv arra az esetre, ha a sárváriak nem hoztak volna ennyi mindent a felhívásra: akkor a Forradalmi Múzeumtól kölcsönöztek volna egy kiállításra való tárgyat. Erre azonban nem került sor, mert a helyiek összeadták, amijük szocialista rea-lizmus témában volt, így most egymás munkakönyveit, egykori úttörő- és kisdobos- nyakkendőit, KISZ-tagsági igazolványait, brigádnaplóit nézegethetik.

Amint az igazgatótól megtudtuk, azért nem készültek direkt képaláírások a kiállításhoz (csak rövid hangulatkeltő leírások), mert összeállítottak egy katalógust (1000 példányban ingyenesen), hogy az emberek vigyék haza, olvassák el: tudjunk többet arról, miben éltünk.

- Amint összegyűltek a tárgyak, csoportosítottuk őket, és Szibler Gáborral írtunk egy-egy tanulmányt a témákra - mondta Takács Zoltán Bálint. - Sem a kiállítás, sem a katalógus nem mond ítéletet, csak gondolkodásra hív, vagy még inkább csak arra, hogy emlékezzenek az emberek.

Egy kuriózum értékű fotósorozattal kezdődik a tárlat: a Nádasdy múzeum negatív-archívumából nagyíttattak ki néhány képsorozatot az 1950-80-as évekből; ezek még soha nem voltak publikálva. 1975-ben pedig készült Sárvárról egy 8 milliméteres film, ennek a DVD-változatát is megnézhetik a látogatók.

S hogy mi mindent őrizgettek idáig a sárváriak? Több évtizedes újságokat: Ludas Matyit, Ezermestert, Családi Lapot. Mozigépet. Simson motorkerékpárt 1963-ból. 1960-as, rugós nyergű, elnyűhetetlen orosz biciklit. A játékok vitrinjében van Matrjoska-baba, fa tolltartó, kutyaház-persely nyelvét öltő ebbel (oda kellett helyezni a gondosan megtakarított kis forintokat), Gazdálkodj okosan! A könyvek között: a feledhetetlen TV Maci leporellóban, Öreg néne őzikéje, Brumi, Frakk...

Mielőtt azonban elkapna minket a teljes nosztalgia, három egyenruha emlékeztet arra, hogy minden a hatalom árnyékában zajlott: egy munkásőr, egy rendőr és egy tűzoltó rend ruhája áll itt sorban. A kitüntetésgyűjteményben a Munka Érdemrend arany és ezüst fokozata. A makkos és kukoricás poharak (jellegzetes pálinkáskészlet kancsóval) nem hiányozhattak egyetlen háztartásból sem. Viszont maga az alkoholfogyasztás nagy tabutéma volt. A kiállítási katalógusban külön tanulmány taglalja ezt a kérdést. Egy tendenciákat pontosan megmutató összefoglaló táblázatból látszik: az égetett szeszek egy főre számított fogyasztása 1950-ben még csak 1,5 liter/év volt, 1985-ben pedig 10,86 liter/év. A sörfogyasztás 8,3 literről 92,4 liter/év-re változott harmincöt év alatt. A szakemberek szerint ez az elfojtás traumája , a Kádár-kori konszolidáció egyik legsúlyosabb hozadéka, ára, hogy szinte az egész felnőttkorú magyar lakosság érintett volt ebben a mértéktelenné váló alkoholfogyasztásban. Főleg a férfiak ittak, de egy tanulmány szerint a hetvenes években a városban élő nők között is megjelent a rendszeres italozás.

A sárváriak megőriztek korabeli fényképezőgépeket, rádiókat, tévéket, az Olcsó könyvtár sorozatban megjelent szépirodalmi remekeket, köztük sok Jókai-regényt, melyek megintcsak nem hiányozhattak a magyar ember polcáról. Itt van a szekrénytetők jellegzetessége, a szamovár is, a lakószobák kelléke, a toalett-tükör, és a Kádár-korszakot átvészelő szentképekből egy. A retró bútorok meglepetést is tartogatnak. Ki szabad nyitni a szekrényajtókat: a polcokon is korabeli tárgyakat találunk.

A falon fotósorozat eleveníti fel egy sárvári forgatás napjait. Urbán Ernő Kazamaták titka című regénye a sárvári bajor kincsek utáni kutatást dolgozta fel kalandos formában, ezt filmesítették meg - Ernyei Béla is szerepelt benne, meg az akkori igazgató gyerekei. Látható képen az egykor népszerű sárvári Herpenyő csárda is, amit a 90-es évek elején lebontottak, a sárváriaknak máig fájó hiány.

- Érdekes, hogy 56-os anyagot nem hoztak a sárváriak. Most sem. Pedig egyszer már hirdettem külön erre az időszakra is gyűjtést - mondja az igazgató, aki a katalógusban azt írja a szocializmusról összefoglalva: Traumája, az évtizedes kötelező hallgatások máig hatnak, nem engedik a korszak széles körű és mélyreható megbeszélését. Kiállításunk is csak az első lépés ahhoz, hogy elkezdjük újra átgondolni azt a rendszert, amiben a mai társadalom nagy része fiatal, szerelmes, gyermekeiért aggódó volt, saját lakásában tévézett, saját kocsijával nyaralni indult, és csak néha kacsintott rá az Öreg. Azóta tudjuk, hogy ez nem összekacsintás volt, hanem csak tikkelés. 



Máig hat a kötelező hallgatás; az Öreg kacsintása csak tikkelés volt

Fotó: Benkő Sándor