Hétvége

2009.10.23. 06:29

Ragyoghat-e 1956?

Nagy Imre és mártírtársainak 1989-es újratemetése a rendszerváltás szimbolikus eseménye. Megváltozott 1956 megítélése. Húsz év után hol tartunk?

Némethy Mária

Húsz éve ünnepeljük 1956. október 23-át megyénkben is. Az ünnep rangjára jellemző: a két évtizedben a megye jelenlegi 12 városában mindössze két 1956-os szobrot volt képes emelni a közakarat.

Az elsőt, Marosits István Munkácsy-díjas szobrászművész alkotását Vasváron avatta fel Jókai Anna a forradalom 50. évfordulóján, 2006-ban. A Főszolgabíró téren - ahol 1956-ban zajlottak a forradalom eseményei Vasváron - felállított szoborra a város pályázaton nyert 2,8 millió forintot. A hiányzó pénzre a képviselő-testület közadakozást indított.

- Cégek, magánszemélyek adakoztak, egymillió forinttól ezerig terjedően, az önkormányzat is adott pénzt, így sikerült az 5,5 millió forintba kerülő szobrot felállítani - mondta el a polgármesteri hivatalban dolgozó Bán Erika.

Érdekes a kőszegi 56-os emlékmű, a Munkácsy-díjas Tornay Endre András alkotásának megszületése.

- Egy kör-e-mailt kaptunk bizonyos Hábel Györgytől Budapestről - emlékezik vissza Básthy Béla alpolgármester. - Ő több határ menti önkormányzatot megkeresett azzal, hogy az osztrákok 1956-ban tanúsított szolidaritására emlékjelet, kopjafát kellene felállítani végig a magyar határ mentén ott, ahol a menekülők elhagyták az országot. Például Hegyeshalomnál, az andaui hídnál, vagy Szentgotthárdon és természetesen Kőszegen is. Az ő ötlete nyomán kértük fel az azóta elhunyt Tornay Endre András szobrászművészt az alkotásra.

A művésznek ez, a tavaly októberben ünnepélyesen felavatott lett az utolsó alkotása. Rajta németül és magyarul is ott áll: Az 1956-os forradalom leverése után 200 000 magyar állampolgár hagyta el Magyarországot, és keresett magának új hazát a szabad világban. Közülük több mint 180 ezren Ausztria felé távoztak, és sokak számára Kőszeg határa az utolsó emlék a hazáról. Ezt az emlékművet a menekülők emlékére és az őket önzetlenül befogadó osztrák nép iránti hála jeléül állíttat- ta Kőszeg Város Önkormányzata.

56-os emlékpark, emlékmű, gyertyagyújtás, kopjafa, a mártírok sírjainak koszorúzása a temetőben, ünnepség szavalatokkal, avagy a kőszegi gimnazisták emlékmenete Rőtfalvára (Rattersdorfba). Mindez hozzátartozik 1956 hőseinek ünnepéhez megyénkben. Többnyire kötelező - önkormányzatok, pártok és szervezetek képviselői, no és diákok - résztvevőkkel.

Pedig jóformán nincs olyan Vas megyei település, amelyet ne ért volna el 1956-ban a forradalom hullámverése. Ráadásul az 1848-49-es szabadságharc és az 1956-os forradalom ikerforradalmak. Mindkettőben a nemzet, az ország küzdött a függetlenségért, az igazságért.

Mi a gond 56-tal? Miért nincs akkora rangja ennek az ünnepnek, mint 1848-nak?

A kérdést dr. Gyurácz Ferencnek, a Vasi Szemle főszerkesztőjének tettük fel. Így válaszolt:

- 1956 ősze volt az utolsó példa arra, hogy a magyarság valódi nemzetként nyilvánult meg. Budapest és a vidék népe szerves módon, természetes munkamegosztással és teljes érzelmi közösségbe forrva adta tanújelét egy hajdani nagy nép élni akarásának. A hazánktól elorzott területek letiport magyar milliói pedig minden, őket is ért bosszú ellenére megerősödhettek lélekben és kitartásban. Hiszen újra bebizonyosodott: a Kárpát-medence vezető nemzetéhez tartoznak. Az 1956 utáni gyarmati rendszer legfőbb célja a magyar nemzeti közösség lerombolása volt. Hogy a magyar ne ismerje múltját és jelenét, hogy tagadja meg testvéreit. Hogy ne lássa értelmét a nemzetként való megnyilvánulásnak. Hogy Bratislavának nevezze Pozsonyt, Clujnak Kolozsvárt és Oberwartnak Felsőőrt. Hogy ne népben-nemzetben gondolkozzék, hanem alanyban-állítmányban . Vagyis kizárólag saját egyéni érdekében. Hogy mosolyogja le, tekintse naivitásnak az erkölcsi igényességet. Ez folytatódott 1990 után is, csak már nem a szovjet birodalom, hanem a globális nagytőke érdekei szerint (s nyilvánvalóan a területrabló államok titkosszolgálatainak részvételével). Ma már nincs aljasság, amit rosszakaróink meg ne engednének velünk szemben, miközben egyfolytában minket bélyegeznek meg rasszizmussal és egyebekkel. Ha valaha képesek leszünk még közösségként viselkedni, és egymás gyötrése helyett összefogva visszaszerezni méltóságunkat, és megmenteni a jövőnket, csak akkor ragyoghat fel teljes fényességében 1956 dicsősége. Addig nem.

Ha valaha képesek leszünk közösségként viselkedni, megmenteni a jövőnket...

 

Húsz éve ünnepeljük 1956. október 23-át megyénkben is. Az ünnep rangjára jellemző: a két évtizedben a megye jelenlegi 12 városában mindössze két 1956-os szobrot volt képes emelni a közakarat.

Az elsőt, Marosits István Munkácsy-díjas szobrászművész alkotását Vasváron avatta fel Jókai Anna a forradalom 50. évfordulóján, 2006-ban. A Főszolgabíró téren - ahol 1956-ban zajlottak a forradalom eseményei Vasváron - felállított szoborra a város pályázaton nyert 2,8 millió forintot. A hiányzó pénzre a képviselő-testület közadakozást indított.

- Cégek, magánszemélyek adakoztak, egymillió forinttól ezerig terjedően, az önkormányzat is adott pénzt, így sikerült az 5,5 millió forintba kerülő szobrot felállítani - mondta el a polgármesteri hivatalban dolgozó Bán Erika.

Érdekes a kőszegi 56-os emlékmű, a Munkácsy-díjas Tornay Endre András alkotásának megszületése.

- Egy kör-e-mailt kaptunk bizonyos Hábel Györgytől Budapestről - emlékezik vissza Básthy Béla alpolgármester. - Ő több határ menti önkormányzatot megkeresett azzal, hogy az osztrákok 1956-ban tanúsított szolidaritására emlékjelet, kopjafát kellene felállítani végig a magyar határ mentén ott, ahol a menekülők elhagyták az országot. Például Hegyeshalomnál, az andaui hídnál, vagy Szentgotthárdon és természetesen Kőszegen is. Az ő ötlete nyomán kértük fel az azóta elhunyt Tornay Endre András szobrászművészt az alkotásra.

A művésznek ez, a tavaly októberben ünnepélyesen felavatott lett az utolsó alkotása. Rajta németül és magyarul is ott áll: Az 1956-os forradalom leverése után 200 000 magyar állampolgár hagyta el Magyarországot, és keresett magának új hazát a szabad világban. Közülük több mint 180 ezren Ausztria felé távoztak, és sokak számára Kőszeg határa az utolsó emlék a hazáról. Ezt az emlékművet a menekülők emlékére és az őket önzetlenül befogadó osztrák nép iránti hála jeléül állíttat- ta Kőszeg Város Önkormányzata.

56-os emlékpark, emlékmű, gyertyagyújtás, kopjafa, a mártírok sírjainak koszorúzása a temetőben, ünnepség szavalatokkal, avagy a kőszegi gimnazisták emlékmenete Rőtfalvára (Rattersdorfba). Mindez hozzátartozik 1956 hőseinek ünnepéhez megyénkben. Többnyire kötelező - önkormányzatok, pártok és szervezetek képviselői, no és diákok - résztvevőkkel.

Pedig jóformán nincs olyan Vas megyei település, amelyet ne ért volna el 1956-ban a forradalom hullámverése. Ráadásul az 1848-49-es szabadságharc és az 1956-os forradalom ikerforradalmak. Mindkettőben a nemzet, az ország küzdött a függetlenségért, az igazságért.

Mi a gond 56-tal? Miért nincs akkora rangja ennek az ünnepnek, mint 1848-nak?

A kérdést dr. Gyurácz Ferencnek, a Vasi Szemle főszerkesztőjének tettük fel. Így válaszolt:

- 1956 ősze volt az utolsó példa arra, hogy a magyarság valódi nemzetként nyilvánult meg. Budapest és a vidék népe szerves módon, természetes munkamegosztással és teljes érzelmi közösségbe forrva adta tanújelét egy hajdani nagy nép élni akarásának. A hazánktól elorzott területek letiport magyar milliói pedig minden, őket is ért bosszú ellenére megerősödhettek lélekben és kitartásban. Hiszen újra bebizonyosodott: a Kárpát-medence vezető nemzetéhez tartoznak. Az 1956 utáni gyarmati rendszer legfőbb célja a magyar nemzeti közösség lerombolása volt. Hogy a magyar ne ismerje múltját és jelenét, hogy tagadja meg testvéreit. Hogy ne lássa értelmét a nemzetként való megnyilvánulásnak. Hogy Bratislavának nevezze Pozsonyt, Clujnak Kolozsvárt és Oberwartnak Felsőőrt. Hogy ne népben-nemzetben gondolkozzék, hanem alanyban-állítmányban . Vagyis kizárólag saját egyéni érdekében. Hogy mosolyogja le, tekintse naivitásnak az erkölcsi igényességet. Ez folytatódott 1990 után is, csak már nem a szovjet birodalom, hanem a globális nagytőke érdekei szerint (s nyilvánvalóan a területrabló államok titkosszolgálatainak részvételével). Ma már nincs aljasság, amit rosszakaróink meg ne engednének velünk szemben, miközben egyfolytában minket bélyegeznek meg rasszizmussal és egyebekkel. Ha valaha képesek leszünk még közösségként viselkedni, és egymás gyötrése helyett összefogva visszaszerezni méltóságunkat, és megmenteni a jövőnket, csak akkor ragyoghat fel teljes fényességében 1956 dicsősége. Addig nem.

Ha valaha képesek leszünk közösségként viselkedni, megmenteni a jövőnket...

 

Az elsőt, Marosits István Munkácsy-díjas szobrászművész alkotását Vasváron avatta fel Jókai Anna a forradalom 50. évfordulóján, 2006-ban. A Főszolgabíró téren - ahol 1956-ban zajlottak a forradalom eseményei Vasváron - felállított szoborra a város pályázaton nyert 2,8 millió forintot. A hiányzó pénzre a képviselő-testület közadakozást indított.

- Cégek, magánszemélyek adakoztak, egymillió forinttól ezerig terjedően, az önkormányzat is adott pénzt, így sikerült az 5,5 millió forintba kerülő szobrot felállítani - mondta el a polgármesteri hivatalban dolgozó Bán Erika.

Érdekes a kőszegi 56-os emlékmű, a Munkácsy-díjas Tornay Endre András alkotásának megszületése.

- Egy kör-e-mailt kaptunk bizonyos Hábel Györgytől Budapestről - emlékezik vissza Básthy Béla alpolgármester. - Ő több határ menti önkormányzatot megkeresett azzal, hogy az osztrákok 1956-ban tanúsított szolidaritására emlékjelet, kopjafát kellene felállítani végig a magyar határ mentén ott, ahol a menekülők elhagyták az országot. Például Hegyeshalomnál, az andaui hídnál, vagy Szentgotthárdon és természetesen Kőszegen is. Az ő ötlete nyomán kértük fel az azóta elhunyt Tornay Endre András szobrászművészt az alkotásra.

A művésznek ez, a tavaly októberben ünnepélyesen felavatott lett az utolsó alkotása. Rajta németül és magyarul is ott áll: Az 1956-os forradalom leverése után 200 000 magyar állampolgár hagyta el Magyarországot, és keresett magának új hazát a szabad világban. Közülük több mint 180 ezren Ausztria felé távoztak, és sokak számára Kőszeg határa az utolsó emlék a hazáról. Ezt az emlékművet a menekülők emlékére és az őket önzetlenül befogadó osztrák nép iránti hála jeléül állíttat- ta Kőszeg Város Önkormányzata.

56-os emlékpark, emlékmű, gyertyagyújtás, kopjafa, a mártírok sírjainak koszorúzása a temetőben, ünnepség szavalatokkal, avagy a kőszegi gimnazisták emlékmenete Rőtfalvára (Rattersdorfba). Mindez hozzátartozik 1956 hőseinek ünnepéhez megyénkben. Többnyire kötelező - önkormányzatok, pártok és szervezetek képviselői, no és diákok - résztvevőkkel.

Pedig jóformán nincs olyan Vas megyei település, amelyet ne ért volna el 1956-ban a forradalom hullámverése. Ráadásul az 1848-49-es szabadságharc és az 1956-os forradalom ikerforradalmak. Mindkettőben a nemzet, az ország küzdött a függetlenségért, az igazságért.

Mi a gond 56-tal? Miért nincs akkora rangja ennek az ünnepnek, mint 1848-nak?

A kérdést dr. Gyurácz Ferencnek, a Vasi Szemle főszerkesztőjének tettük fel. Így válaszolt:

- 1956 ősze volt az utolsó példa arra, hogy a magyarság valódi nemzetként nyilvánult meg. Budapest és a vidék népe szerves módon, természetes munkamegosztással és teljes érzelmi közösségbe forrva adta tanújelét egy hajdani nagy nép élni akarásának. A hazánktól elorzott területek letiport magyar milliói pedig minden, őket is ért bosszú ellenére megerősödhettek lélekben és kitartásban. Hiszen újra bebizonyosodott: a Kárpát-medence vezető nemzetéhez tartoznak. Az 1956 utáni gyarmati rendszer legfőbb célja a magyar nemzeti közösség lerombolása volt. Hogy a magyar ne ismerje múltját és jelenét, hogy tagadja meg testvéreit. Hogy ne lássa értelmét a nemzetként való megnyilvánulásnak. Hogy Bratislavának nevezze Pozsonyt, Clujnak Kolozsvárt és Oberwartnak Felsőőrt. Hogy ne népben-nemzetben gondolkozzék, hanem alanyban-állítmányban . Vagyis kizárólag saját egyéni érdekében. Hogy mosolyogja le, tekintse naivitásnak az erkölcsi igényességet. Ez folytatódott 1990 után is, csak már nem a szovjet birodalom, hanem a globális nagytőke érdekei szerint (s nyilvánvalóan a területrabló államok titkosszolgálatainak részvételével). Ma már nincs aljasság, amit rosszakaróink meg ne engednének velünk szemben, miközben egyfolytában minket bélyegeznek meg rasszizmussal és egyebekkel. Ha valaha képesek leszünk még közösségként viselkedni, és egymás gyötrése helyett összefogva visszaszerezni méltóságunkat, és megmenteni a jövőnket, csak akkor ragyoghat fel teljes fényességében 1956 dicsősége. Addig nem.

Ha valaha képesek leszünk közösségként viselkedni, megmenteni a jövőnket...

 

Az elsőt, Marosits István Munkácsy-díjas szobrászművész alkotását Vasváron avatta fel Jókai Anna a forradalom 50. évfordulóján, 2006-ban. A Főszolgabíró téren - ahol 1956-ban zajlottak a forradalom eseményei Vasváron - felállított szoborra a város pályázaton nyert 2,8 millió forintot. A hiányzó pénzre a képviselő-testület közadakozást indított.

- Cégek, magánszemélyek adakoztak, egymillió forinttól ezerig terjedően, az önkormányzat is adott pénzt, így sikerült az 5,5 millió forintba kerülő szobrot felállítani - mondta el a polgármesteri hivatalban dolgozó Bán Erika.

Érdekes a kőszegi 56-os emlékmű, a Munkácsy-díjas Tornay Endre András alkotásának megszületése.

- Egy kör-e-mailt kaptunk bizonyos Hábel Györgytől Budapestről - emlékezik vissza Básthy Béla alpolgármester. - Ő több határ menti önkormányzatot megkeresett azzal, hogy az osztrákok 1956-ban tanúsított szolidaritására emlékjelet, kopjafát kellene felállítani végig a magyar határ mentén ott, ahol a menekülők elhagyták az országot. Például Hegyeshalomnál, az andaui hídnál, vagy Szentgotthárdon és természetesen Kőszegen is. Az ő ötlete nyomán kértük fel az azóta elhunyt Tornay Endre András szobrászművészt az alkotásra.

A művésznek ez, a tavaly októberben ünnepélyesen felavatott lett az utolsó alkotása. Rajta németül és magyarul is ott áll: Az 1956-os forradalom leverése után 200 000 magyar állampolgár hagyta el Magyarországot, és keresett magának új hazát a szabad világban. Közülük több mint 180 ezren Ausztria felé távoztak, és sokak számára Kőszeg határa az utolsó emlék a hazáról. Ezt az emlékművet a menekülők emlékére és az őket önzetlenül befogadó osztrák nép iránti hála jeléül állíttat- ta Kőszeg Város Önkormányzata.

56-os emlékpark, emlékmű, gyertyagyújtás, kopjafa, a mártírok sírjainak koszorúzása a temetőben, ünnepség szavalatokkal, avagy a kőszegi gimnazisták emlékmenete Rőtfalvára (Rattersdorfba). Mindez hozzátartozik 1956 hőseinek ünnepéhez megyénkben. Többnyire kötelező - önkormányzatok, pártok és szervezetek képviselői, no és diákok - résztvevőkkel.

Pedig jóformán nincs olyan Vas megyei település, amelyet ne ért volna el 1956-ban a forradalom hullámverése. Ráadásul az 1848-49-es szabadságharc és az 1956-os forradalom ikerforradalmak. Mindkettőben a nemzet, az ország küzdött a függetlenségért, az igazságért.

Mi a gond 56-tal? Miért nincs akkora rangja ennek az ünnepnek, mint 1848-nak?

A kérdést dr. Gyurácz Ferencnek, a Vasi Szemle főszerkesztőjének tettük fel. Így válaszolt:

- 1956 ősze volt az utolsó példa arra, hogy a magyarság valódi nemzetként nyilvánult meg. Budapest és a vidék népe szerves módon, természetes munkamegosztással és teljes érzelmi közösségbe forrva adta tanújelét egy hajdani nagy nép élni akarásának. A hazánktól elorzott területek letiport magyar milliói pedig minden, őket is ért bosszú ellenére megerősödhettek lélekben és kitartásban. Hiszen újra bebizonyosodott: a Kárpát-medence vezető nemzetéhez tartoznak. Az 1956 utáni gyarmati rendszer legfőbb célja a magyar nemzeti közösség lerombolása volt. Hogy a magyar ne ismerje múltját és jelenét, hogy tagadja meg testvéreit. Hogy ne lássa értelmét a nemzetként való megnyilvánulásnak. Hogy Bratislavának nevezze Pozsonyt, Clujnak Kolozsvárt és Oberwartnak Felsőőrt. Hogy ne népben-nemzetben gondolkozzék, hanem alanyban-állítmányban . Vagyis kizárólag saját egyéni érdekében. Hogy mosolyogja le, tekintse naivitásnak az erkölcsi igényességet. Ez folytatódott 1990 után is, csak már nem a szovjet birodalom, hanem a globális nagytőke érdekei szerint (s nyilvánvalóan a területrabló államok titkosszolgálatainak részvételével). Ma már nincs aljasság, amit rosszakaróink meg ne engednének velünk szemben, miközben egyfolytában minket bélyegeznek meg rasszizmussal és egyebekkel. Ha valaha képesek leszünk még közösségként viselkedni, és egymás gyötrése helyett összefogva visszaszerezni méltóságunkat, és megmenteni a jövőnket, csak akkor ragyoghat fel teljes fényességében 1956 dicsősége. Addig nem.

Ha valaha képesek leszünk közösségként viselkedni, megmenteni a jövőnket...

 

- Cégek, magánszemélyek adakoztak, egymillió forinttól ezerig terjedően, az önkormányzat is adott pénzt, így sikerült az 5,5 millió forintba kerülő szobrot felállítani - mondta el a polgármesteri hivatalban dolgozó Bán Erika.

Érdekes a kőszegi 56-os emlékmű, a Munkácsy-díjas Tornay Endre András alkotásának megszületése.

- Egy kör-e-mailt kaptunk bizonyos Hábel Györgytől Budapestről - emlékezik vissza Básthy Béla alpolgármester. - Ő több határ menti önkormányzatot megkeresett azzal, hogy az osztrákok 1956-ban tanúsított szolidaritására emlékjelet, kopjafát kellene felállítani végig a magyar határ mentén ott, ahol a menekülők elhagyták az országot. Például Hegyeshalomnál, az andaui hídnál, vagy Szentgotthárdon és természetesen Kőszegen is. Az ő ötlete nyomán kértük fel az azóta elhunyt Tornay Endre András szobrászművészt az alkotásra.

A művésznek ez, a tavaly októberben ünnepélyesen felavatott lett az utolsó alkotása. Rajta németül és magyarul is ott áll: Az 1956-os forradalom leverése után 200 000 magyar állampolgár hagyta el Magyarországot, és keresett magának új hazát a szabad világban. Közülük több mint 180 ezren Ausztria felé távoztak, és sokak számára Kőszeg határa az utolsó emlék a hazáról. Ezt az emlékművet a menekülők emlékére és az őket önzetlenül befogadó osztrák nép iránti hála jeléül állíttat- ta Kőszeg Város Önkormányzata.

56-os emlékpark, emlékmű, gyertyagyújtás, kopjafa, a mártírok sírjainak koszorúzása a temetőben, ünnepség szavalatokkal, avagy a kőszegi gimnazisták emlékmenete Rőtfalvára (Rattersdorfba). Mindez hozzátartozik 1956 hőseinek ünnepéhez megyénkben. Többnyire kötelező - önkormányzatok, pártok és szervezetek képviselői, no és diákok - résztvevőkkel.

Pedig jóformán nincs olyan Vas megyei település, amelyet ne ért volna el 1956-ban a forradalom hullámverése. Ráadásul az 1848-49-es szabadságharc és az 1956-os forradalom ikerforradalmak. Mindkettőben a nemzet, az ország küzdött a függetlenségért, az igazságért.

Mi a gond 56-tal? Miért nincs akkora rangja ennek az ünnepnek, mint 1848-nak?

A kérdést dr. Gyurácz Ferencnek, a Vasi Szemle főszerkesztőjének tettük fel. Így válaszolt:

- 1956 ősze volt az utolsó példa arra, hogy a magyarság valódi nemzetként nyilvánult meg. Budapest és a vidék népe szerves módon, természetes munkamegosztással és teljes érzelmi közösségbe forrva adta tanújelét egy hajdani nagy nép élni akarásának. A hazánktól elorzott területek letiport magyar milliói pedig minden, őket is ért bosszú ellenére megerősödhettek lélekben és kitartásban. Hiszen újra bebizonyosodott: a Kárpát-medence vezető nemzetéhez tartoznak. Az 1956 utáni gyarmati rendszer legfőbb célja a magyar nemzeti közösség lerombolása volt. Hogy a magyar ne ismerje múltját és jelenét, hogy tagadja meg testvéreit. Hogy ne lássa értelmét a nemzetként való megnyilvánulásnak. Hogy Bratislavának nevezze Pozsonyt, Clujnak Kolozsvárt és Oberwartnak Felsőőrt. Hogy ne népben-nemzetben gondolkozzék, hanem alanyban-állítmányban . Vagyis kizárólag saját egyéni érdekében. Hogy mosolyogja le, tekintse naivitásnak az erkölcsi igényességet. Ez folytatódott 1990 után is, csak már nem a szovjet birodalom, hanem a globális nagytőke érdekei szerint (s nyilvánvalóan a területrabló államok titkosszolgálatainak részvételével). Ma már nincs aljasság, amit rosszakaróink meg ne engednének velünk szemben, miközben egyfolytában minket bélyegeznek meg rasszizmussal és egyebekkel. Ha valaha képesek leszünk még közösségként viselkedni, és egymás gyötrése helyett összefogva visszaszerezni méltóságunkat, és megmenteni a jövőnket, csak akkor ragyoghat fel teljes fényességében 1956 dicsősége. Addig nem.

Ha valaha képesek leszünk közösségként viselkedni, megmenteni a jövőnket...

 

- Cégek, magánszemélyek adakoztak, egymillió forinttól ezerig terjedően, az önkormányzat is adott pénzt, így sikerült az 5,5 millió forintba kerülő szobrot felállítani - mondta el a polgármesteri hivatalban dolgozó Bán Erika.

Érdekes a kőszegi 56-os emlékmű, a Munkácsy-díjas Tornay Endre András alkotásának megszületése.

- Egy kör-e-mailt kaptunk bizonyos Hábel Györgytől Budapestről - emlékezik vissza Básthy Béla alpolgármester. - Ő több határ menti önkormányzatot megkeresett azzal, hogy az osztrákok 1956-ban tanúsított szolidaritására emlékjelet, kopjafát kellene felállítani végig a magyar határ mentén ott, ahol a menekülők elhagyták az országot. Például Hegyeshalomnál, az andaui hídnál, vagy Szentgotthárdon és természetesen Kőszegen is. Az ő ötlete nyomán kértük fel az azóta elhunyt Tornay Endre András szobrászművészt az alkotásra.

A művésznek ez, a tavaly októberben ünnepélyesen felavatott lett az utolsó alkotása. Rajta németül és magyarul is ott áll: Az 1956-os forradalom leverése után 200 000 magyar állampolgár hagyta el Magyarországot, és keresett magának új hazát a szabad világban. Közülük több mint 180 ezren Ausztria felé távoztak, és sokak számára Kőszeg határa az utolsó emlék a hazáról. Ezt az emlékművet a menekülők emlékére és az őket önzetlenül befogadó osztrák nép iránti hála jeléül állíttat- ta Kőszeg Város Önkormányzata.

56-os emlékpark, emlékmű, gyertyagyújtás, kopjafa, a mártírok sírjainak koszorúzása a temetőben, ünnepség szavalatokkal, avagy a kőszegi gimnazisták emlékmenete Rőtfalvára (Rattersdorfba). Mindez hozzátartozik 1956 hőseinek ünnepéhez megyénkben. Többnyire kötelező - önkormányzatok, pártok és szervezetek képviselői, no és diákok - résztvevőkkel.

Pedig jóformán nincs olyan Vas megyei település, amelyet ne ért volna el 1956-ban a forradalom hullámverése. Ráadásul az 1848-49-es szabadságharc és az 1956-os forradalom ikerforradalmak. Mindkettőben a nemzet, az ország küzdött a függetlenségért, az igazságért.

Mi a gond 56-tal? Miért nincs akkora rangja ennek az ünnepnek, mint 1848-nak?

A kérdést dr. Gyurácz Ferencnek, a Vasi Szemle főszerkesztőjének tettük fel. Így válaszolt:

- 1956 ősze volt az utolsó példa arra, hogy a magyarság valódi nemzetként nyilvánult meg. Budapest és a vidék népe szerves módon, természetes munkamegosztással és teljes érzelmi közösségbe forrva adta tanújelét egy hajdani nagy nép élni akarásának. A hazánktól elorzott területek letiport magyar milliói pedig minden, őket is ért bosszú ellenére megerősödhettek lélekben és kitartásban. Hiszen újra bebizonyosodott: a Kárpát-medence vezető nemzetéhez tartoznak. Az 1956 utáni gyarmati rendszer legfőbb célja a magyar nemzeti közösség lerombolása volt. Hogy a magyar ne ismerje múltját és jelenét, hogy tagadja meg testvéreit. Hogy ne lássa értelmét a nemzetként való megnyilvánulásnak. Hogy Bratislavának nevezze Pozsonyt, Clujnak Kolozsvárt és Oberwartnak Felsőőrt. Hogy ne népben-nemzetben gondolkozzék, hanem alanyban-állítmányban . Vagyis kizárólag saját egyéni érdekében. Hogy mosolyogja le, tekintse naivitásnak az erkölcsi igényességet. Ez folytatódott 1990 után is, csak már nem a szovjet birodalom, hanem a globális nagytőke érdekei szerint (s nyilvánvalóan a területrabló államok titkosszolgálatainak részvételével). Ma már nincs aljasság, amit rosszakaróink meg ne engednének velünk szemben, miközben egyfolytában minket bélyegeznek meg rasszizmussal és egyebekkel. Ha valaha képesek leszünk még közösségként viselkedni, és egymás gyötrése helyett összefogva visszaszerezni méltóságunkat, és megmenteni a jövőnket, csak akkor ragyoghat fel teljes fényességében 1956 dicsősége. Addig nem.

Ha valaha képesek leszünk közösségként viselkedni, megmenteni a jövőnket...

 

Érdekes a kőszegi 56-os emlékmű, a Munkácsy-díjas Tornay Endre András alkotásának megszületése.

- Egy kör-e-mailt kaptunk bizonyos Hábel Györgytől Budapestről - emlékezik vissza Básthy Béla alpolgármester. - Ő több határ menti önkormányzatot megkeresett azzal, hogy az osztrákok 1956-ban tanúsított szolidaritására emlékjelet, kopjafát kellene felállítani végig a magyar határ mentén ott, ahol a menekülők elhagyták az országot. Például Hegyeshalomnál, az andaui hídnál, vagy Szentgotthárdon és természetesen Kőszegen is. Az ő ötlete nyomán kértük fel az azóta elhunyt Tornay Endre András szobrászművészt az alkotásra.

A művésznek ez, a tavaly októberben ünnepélyesen felavatott lett az utolsó alkotása. Rajta németül és magyarul is ott áll: Az 1956-os forradalom leverése után 200 000 magyar állampolgár hagyta el Magyarországot, és keresett magának új hazát a szabad világban. Közülük több mint 180 ezren Ausztria felé távoztak, és sokak számára Kőszeg határa az utolsó emlék a hazáról. Ezt az emlékművet a menekülők emlékére és az őket önzetlenül befogadó osztrák nép iránti hála jeléül állíttat- ta Kőszeg Város Önkormányzata.

56-os emlékpark, emlékmű, gyertyagyújtás, kopjafa, a mártírok sírjainak koszorúzása a temetőben, ünnepség szavalatokkal, avagy a kőszegi gimnazisták emlékmenete Rőtfalvára (Rattersdorfba). Mindez hozzátartozik 1956 hőseinek ünnepéhez megyénkben. Többnyire kötelező - önkormányzatok, pártok és szervezetek képviselői, no és diákok - résztvevőkkel.

Pedig jóformán nincs olyan Vas megyei település, amelyet ne ért volna el 1956-ban a forradalom hullámverése. Ráadásul az 1848-49-es szabadságharc és az 1956-os forradalom ikerforradalmak. Mindkettőben a nemzet, az ország küzdött a függetlenségért, az igazságért.

Mi a gond 56-tal? Miért nincs akkora rangja ennek az ünnepnek, mint 1848-nak?

A kérdést dr. Gyurácz Ferencnek, a Vasi Szemle főszerkesztőjének tettük fel. Így válaszolt:

- 1956 ősze volt az utolsó példa arra, hogy a magyarság valódi nemzetként nyilvánult meg. Budapest és a vidék népe szerves módon, természetes munkamegosztással és teljes érzelmi közösségbe forrva adta tanújelét egy hajdani nagy nép élni akarásának. A hazánktól elorzott területek letiport magyar milliói pedig minden, őket is ért bosszú ellenére megerősödhettek lélekben és kitartásban. Hiszen újra bebizonyosodott: a Kárpát-medence vezető nemzetéhez tartoznak. Az 1956 utáni gyarmati rendszer legfőbb célja a magyar nemzeti közösség lerombolása volt. Hogy a magyar ne ismerje múltját és jelenét, hogy tagadja meg testvéreit. Hogy ne lássa értelmét a nemzetként való megnyilvánulásnak. Hogy Bratislavának nevezze Pozsonyt, Clujnak Kolozsvárt és Oberwartnak Felsőőrt. Hogy ne népben-nemzetben gondolkozzék, hanem alanyban-állítmányban . Vagyis kizárólag saját egyéni érdekében. Hogy mosolyogja le, tekintse naivitásnak az erkölcsi igényességet. Ez folytatódott 1990 után is, csak már nem a szovjet birodalom, hanem a globális nagytőke érdekei szerint (s nyilvánvalóan a területrabló államok titkosszolgálatainak részvételével). Ma már nincs aljasság, amit rosszakaróink meg ne engednének velünk szemben, miközben egyfolytában minket bélyegeznek meg rasszizmussal és egyebekkel. Ha valaha képesek leszünk még közösségként viselkedni, és egymás gyötrése helyett összefogva visszaszerezni méltóságunkat, és megmenteni a jövőnket, csak akkor ragyoghat fel teljes fényességében 1956 dicsősége. Addig nem.

Ha valaha képesek leszünk közösségként viselkedni, megmenteni a jövőnket...

 

Érdekes a kőszegi 56-os emlékmű, a Munkácsy-díjas Tornay Endre András alkotásának megszületése.

- Egy kör-e-mailt kaptunk bizonyos Hábel Györgytől Budapestről - emlékezik vissza Básthy Béla alpolgármester. - Ő több határ menti önkormányzatot megkeresett azzal, hogy az osztrákok 1956-ban tanúsított szolidaritására emlékjelet, kopjafát kellene felállítani végig a magyar határ mentén ott, ahol a menekülők elhagyták az országot. Például Hegyeshalomnál, az andaui hídnál, vagy Szentgotthárdon és természetesen Kőszegen is. Az ő ötlete nyomán kértük fel az azóta elhunyt Tornay Endre András szobrászművészt az alkotásra.

A művésznek ez, a tavaly októberben ünnepélyesen felavatott lett az utolsó alkotása. Rajta németül és magyarul is ott áll: Az 1956-os forradalom leverése után 200 000 magyar állampolgár hagyta el Magyarországot, és keresett magának új hazát a szabad világban. Közülük több mint 180 ezren Ausztria felé távoztak, és sokak számára Kőszeg határa az utolsó emlék a hazáról. Ezt az emlékművet a menekülők emlékére és az őket önzetlenül befogadó osztrák nép iránti hála jeléül állíttat- ta Kőszeg Város Önkormányzata.

56-os emlékpark, emlékmű, gyertyagyújtás, kopjafa, a mártírok sírjainak koszorúzása a temetőben, ünnepség szavalatokkal, avagy a kőszegi gimnazisták emlékmenete Rőtfalvára (Rattersdorfba). Mindez hozzátartozik 1956 hőseinek ünnepéhez megyénkben. Többnyire kötelező - önkormányzatok, pártok és szervezetek képviselői, no és diákok - résztvevőkkel.

Pedig jóformán nincs olyan Vas megyei település, amelyet ne ért volna el 1956-ban a forradalom hullámverése. Ráadásul az 1848-49-es szabadságharc és az 1956-os forradalom ikerforradalmak. Mindkettőben a nemzet, az ország küzdött a függetlenségért, az igazságért.

Mi a gond 56-tal? Miért nincs akkora rangja ennek az ünnepnek, mint 1848-nak?

A kérdést dr. Gyurácz Ferencnek, a Vasi Szemle főszerkesztőjének tettük fel. Így válaszolt:

- 1956 ősze volt az utolsó példa arra, hogy a magyarság valódi nemzetként nyilvánult meg. Budapest és a vidék népe szerves módon, természetes munkamegosztással és teljes érzelmi közösségbe forrva adta tanújelét egy hajdani nagy nép élni akarásának. A hazánktól elorzott területek letiport magyar milliói pedig minden, őket is ért bosszú ellenére megerősödhettek lélekben és kitartásban. Hiszen újra bebizonyosodott: a Kárpát-medence vezető nemzetéhez tartoznak. Az 1956 utáni gyarmati rendszer legfőbb célja a magyar nemzeti közösség lerombolása volt. Hogy a magyar ne ismerje múltját és jelenét, hogy tagadja meg testvéreit. Hogy ne lássa értelmét a nemzetként való megnyilvánulásnak. Hogy Bratislavának nevezze Pozsonyt, Clujnak Kolozsvárt és Oberwartnak Felsőőrt. Hogy ne népben-nemzetben gondolkozzék, hanem alanyban-állítmányban . Vagyis kizárólag saját egyéni érdekében. Hogy mosolyogja le, tekintse naivitásnak az erkölcsi igényességet. Ez folytatódott 1990 után is, csak már nem a szovjet birodalom, hanem a globális nagytőke érdekei szerint (s nyilvánvalóan a területrabló államok titkosszolgálatainak részvételével). Ma már nincs aljasság, amit rosszakaróink meg ne engednének velünk szemben, miközben egyfolytában minket bélyegeznek meg rasszizmussal és egyebekkel. Ha valaha képesek leszünk még közösségként viselkedni, és egymás gyötrése helyett összefogva visszaszerezni méltóságunkat, és megmenteni a jövőnket, csak akkor ragyoghat fel teljes fényességében 1956 dicsősége. Addig nem.

Ha valaha képesek leszünk közösségként viselkedni, megmenteni a jövőnket...

 

- Egy kör-e-mailt kaptunk bizonyos Hábel Györgytől Budapestről - emlékezik vissza Básthy Béla alpolgármester. - Ő több határ menti önkormányzatot megkeresett azzal, hogy az osztrákok 1956-ban tanúsított szolidaritására emlékjelet, kopjafát kellene felállítani végig a magyar határ mentén ott, ahol a menekülők elhagyták az országot. Például Hegyeshalomnál, az andaui hídnál, vagy Szentgotthárdon és természetesen Kőszegen is. Az ő ötlete nyomán kértük fel az azóta elhunyt Tornay Endre András szobrászművészt az alkotásra.

A művésznek ez, a tavaly októberben ünnepélyesen felavatott lett az utolsó alkotása. Rajta németül és magyarul is ott áll: Az 1956-os forradalom leverése után 200 000 magyar állampolgár hagyta el Magyarországot, és keresett magának új hazát a szabad világban. Közülük több mint 180 ezren Ausztria felé távoztak, és sokak számára Kőszeg határa az utolsó emlék a hazáról. Ezt az emlékművet a menekülők emlékére és az őket önzetlenül befogadó osztrák nép iránti hála jeléül állíttat- ta Kőszeg Város Önkormányzata.

56-os emlékpark, emlékmű, gyertyagyújtás, kopjafa, a mártírok sírjainak koszorúzása a temetőben, ünnepség szavalatokkal, avagy a kőszegi gimnazisták emlékmenete Rőtfalvára (Rattersdorfba). Mindez hozzátartozik 1956 hőseinek ünnepéhez megyénkben. Többnyire kötelező - önkormányzatok, pártok és szervezetek képviselői, no és diákok - résztvevőkkel.

Pedig jóformán nincs olyan Vas megyei település, amelyet ne ért volna el 1956-ban a forradalom hullámverése. Ráadásul az 1848-49-es szabadságharc és az 1956-os forradalom ikerforradalmak. Mindkettőben a nemzet, az ország küzdött a függetlenségért, az igazságért.

Mi a gond 56-tal? Miért nincs akkora rangja ennek az ünnepnek, mint 1848-nak?

A kérdést dr. Gyurácz Ferencnek, a Vasi Szemle főszerkesztőjének tettük fel. Így válaszolt:

- 1956 ősze volt az utolsó példa arra, hogy a magyarság valódi nemzetként nyilvánult meg. Budapest és a vidék népe szerves módon, természetes munkamegosztással és teljes érzelmi közösségbe forrva adta tanújelét egy hajdani nagy nép élni akarásának. A hazánktól elorzott területek letiport magyar milliói pedig minden, őket is ért bosszú ellenére megerősödhettek lélekben és kitartásban. Hiszen újra bebizonyosodott: a Kárpát-medence vezető nemzetéhez tartoznak. Az 1956 utáni gyarmati rendszer legfőbb célja a magyar nemzeti közösség lerombolása volt. Hogy a magyar ne ismerje múltját és jelenét, hogy tagadja meg testvéreit. Hogy ne lássa értelmét a nemzetként való megnyilvánulásnak. Hogy Bratislavának nevezze Pozsonyt, Clujnak Kolozsvárt és Oberwartnak Felsőőrt. Hogy ne népben-nemzetben gondolkozzék, hanem alanyban-állítmányban . Vagyis kizárólag saját egyéni érdekében. Hogy mosolyogja le, tekintse naivitásnak az erkölcsi igényességet. Ez folytatódott 1990 után is, csak már nem a szovjet birodalom, hanem a globális nagytőke érdekei szerint (s nyilvánvalóan a területrabló államok titkosszolgálatainak részvételével). Ma már nincs aljasság, amit rosszakaróink meg ne engednének velünk szemben, miközben egyfolytában minket bélyegeznek meg rasszizmussal és egyebekkel. Ha valaha képesek leszünk még közösségként viselkedni, és egymás gyötrése helyett összefogva visszaszerezni méltóságunkat, és megmenteni a jövőnket, csak akkor ragyoghat fel teljes fényességében 1956 dicsősége. Addig nem.

Ha valaha képesek leszünk közösségként viselkedni, megmenteni a jövőnket...

 

- Egy kör-e-mailt kaptunk bizonyos Hábel Györgytől Budapestről - emlékezik vissza Básthy Béla alpolgármester. - Ő több határ menti önkormányzatot megkeresett azzal, hogy az osztrákok 1956-ban tanúsított szolidaritására emlékjelet, kopjafát kellene felállítani végig a magyar határ mentén ott, ahol a menekülők elhagyták az országot. Például Hegyeshalomnál, az andaui hídnál, vagy Szentgotthárdon és természetesen Kőszegen is. Az ő ötlete nyomán kértük fel az azóta elhunyt Tornay Endre András szobrászművészt az alkotásra.

A művésznek ez, a tavaly októberben ünnepélyesen felavatott lett az utolsó alkotása. Rajta németül és magyarul is ott áll: Az 1956-os forradalom leverése után 200 000 magyar állampolgár hagyta el Magyarországot, és keresett magának új hazát a szabad világban. Közülük több mint 180 ezren Ausztria felé távoztak, és sokak számára Kőszeg határa az utolsó emlék a hazáról. Ezt az emlékművet a menekülők emlékére és az őket önzetlenül befogadó osztrák nép iránti hála jeléül állíttat- ta Kőszeg Város Önkormányzata.

56-os emlékpark, emlékmű, gyertyagyújtás, kopjafa, a mártírok sírjainak koszorúzása a temetőben, ünnepség szavalatokkal, avagy a kőszegi gimnazisták emlékmenete Rőtfalvára (Rattersdorfba). Mindez hozzátartozik 1956 hőseinek ünnepéhez megyénkben. Többnyire kötelező - önkormányzatok, pártok és szervezetek képviselői, no és diákok - résztvevőkkel.

Pedig jóformán nincs olyan Vas megyei település, amelyet ne ért volna el 1956-ban a forradalom hullámverése. Ráadásul az 1848-49-es szabadságharc és az 1956-os forradalom ikerforradalmak. Mindkettőben a nemzet, az ország küzdött a függetlenségért, az igazságért.

Mi a gond 56-tal? Miért nincs akkora rangja ennek az ünnepnek, mint 1848-nak?

A kérdést dr. Gyurácz Ferencnek, a Vasi Szemle főszerkesztőjének tettük fel. Így válaszolt:

- 1956 ősze volt az utolsó példa arra, hogy a magyarság valódi nemzetként nyilvánult meg. Budapest és a vidék népe szerves módon, természetes munkamegosztással és teljes érzelmi közösségbe forrva adta tanújelét egy hajdani nagy nép élni akarásának. A hazánktól elorzott területek letiport magyar milliói pedig minden, őket is ért bosszú ellenére megerősödhettek lélekben és kitartásban. Hiszen újra bebizonyosodott: a Kárpát-medence vezető nemzetéhez tartoznak. Az 1956 utáni gyarmati rendszer legfőbb célja a magyar nemzeti közösség lerombolása volt. Hogy a magyar ne ismerje múltját és jelenét, hogy tagadja meg testvéreit. Hogy ne lássa értelmét a nemzetként való megnyilvánulásnak. Hogy Bratislavának nevezze Pozsonyt, Clujnak Kolozsvárt és Oberwartnak Felsőőrt. Hogy ne népben-nemzetben gondolkozzék, hanem alanyban-állítmányban . Vagyis kizárólag saját egyéni érdekében. Hogy mosolyogja le, tekintse naivitásnak az erkölcsi igényességet. Ez folytatódott 1990 után is, csak már nem a szovjet birodalom, hanem a globális nagytőke érdekei szerint (s nyilvánvalóan a területrabló államok titkosszolgálatainak részvételével). Ma már nincs aljasság, amit rosszakaróink meg ne engednének velünk szemben, miközben egyfolytában minket bélyegeznek meg rasszizmussal és egyebekkel. Ha valaha képesek leszünk még közösségként viselkedni, és egymás gyötrése helyett összefogva visszaszerezni méltóságunkat, és megmenteni a jövőnket, csak akkor ragyoghat fel teljes fényességében 1956 dicsősége. Addig nem.

Ha valaha képesek leszünk közösségként viselkedni, megmenteni a jövőnket...

 

A művésznek ez, a tavaly októberben ünnepélyesen felavatott lett az utolsó alkotása. Rajta németül és magyarul is ott áll: Az 1956-os forradalom leverése után 200 000 magyar állampolgár hagyta el Magyarországot, és keresett magának új hazát a szabad világban. Közülük több mint 180 ezren Ausztria felé távoztak, és sokak számára Kőszeg határa az utolsó emlék a hazáról. Ezt az emlékművet a menekülők emlékére és az őket önzetlenül befogadó osztrák nép iránti hála jeléül állíttat- ta Kőszeg Város Önkormányzata.

56-os emlékpark, emlékmű, gyertyagyújtás, kopjafa, a mártírok sírjainak koszorúzása a temetőben, ünnepség szavalatokkal, avagy a kőszegi gimnazisták emlékmenete Rőtfalvára (Rattersdorfba). Mindez hozzátartozik 1956 hőseinek ünnepéhez megyénkben. Többnyire kötelező - önkormányzatok, pártok és szervezetek képviselői, no és diákok - résztvevőkkel.

Pedig jóformán nincs olyan Vas megyei település, amelyet ne ért volna el 1956-ban a forradalom hullámverése. Ráadásul az 1848-49-es szabadságharc és az 1956-os forradalom ikerforradalmak. Mindkettőben a nemzet, az ország küzdött a függetlenségért, az igazságért.

Mi a gond 56-tal? Miért nincs akkora rangja ennek az ünnepnek, mint 1848-nak?

A kérdést dr. Gyurácz Ferencnek, a Vasi Szemle főszerkesztőjének tettük fel. Így válaszolt:

- 1956 ősze volt az utolsó példa arra, hogy a magyarság valódi nemzetként nyilvánult meg. Budapest és a vidék népe szerves módon, természetes munkamegosztással és teljes érzelmi közösségbe forrva adta tanújelét egy hajdani nagy nép élni akarásának. A hazánktól elorzott területek letiport magyar milliói pedig minden, őket is ért bosszú ellenére megerősödhettek lélekben és kitartásban. Hiszen újra bebizonyosodott: a Kárpát-medence vezető nemzetéhez tartoznak. Az 1956 utáni gyarmati rendszer legfőbb célja a magyar nemzeti közösség lerombolása volt. Hogy a magyar ne ismerje múltját és jelenét, hogy tagadja meg testvéreit. Hogy ne lássa értelmét a nemzetként való megnyilvánulásnak. Hogy Bratislavának nevezze Pozsonyt, Clujnak Kolozsvárt és Oberwartnak Felsőőrt. Hogy ne népben-nemzetben gondolkozzék, hanem alanyban-állítmányban . Vagyis kizárólag saját egyéni érdekében. Hogy mosolyogja le, tekintse naivitásnak az erkölcsi igényességet. Ez folytatódott 1990 után is, csak már nem a szovjet birodalom, hanem a globális nagytőke érdekei szerint (s nyilvánvalóan a területrabló államok titkosszolgálatainak részvételével). Ma már nincs aljasság, amit rosszakaróink meg ne engednének velünk szemben, miközben egyfolytában minket bélyegeznek meg rasszizmussal és egyebekkel. Ha valaha képesek leszünk még közösségként viselkedni, és egymás gyötrése helyett összefogva visszaszerezni méltóságunkat, és megmenteni a jövőnket, csak akkor ragyoghat fel teljes fényességében 1956 dicsősége. Addig nem.

Ha valaha képesek leszünk közösségként viselkedni, megmenteni a jövőnket...

 

A művésznek ez, a tavaly októberben ünnepélyesen felavatott lett az utolsó alkotása. Rajta németül és magyarul is ott áll: Az 1956-os forradalom leverése után 200 000 magyar állampolgár hagyta el Magyarországot, és keresett magának új hazát a szabad világban. Közülük több mint 180 ezren Ausztria felé távoztak, és sokak számára Kőszeg határa az utolsó emlék a hazáról. Ezt az emlékművet a menekülők emlékére és az őket önzetlenül befogadó osztrák nép iránti hála jeléül állíttat- ta Kőszeg Város Önkormányzata.

56-os emlékpark, emlékmű, gyertyagyújtás, kopjafa, a mártírok sírjainak koszorúzása a temetőben, ünnepség szavalatokkal, avagy a kőszegi gimnazisták emlékmenete Rőtfalvára (Rattersdorfba). Mindez hozzátartozik 1956 hőseinek ünnepéhez megyénkben. Többnyire kötelező - önkormányzatok, pártok és szervezetek képviselői, no és diákok - résztvevőkkel.

Pedig jóformán nincs olyan Vas megyei település, amelyet ne ért volna el 1956-ban a forradalom hullámverése. Ráadásul az 1848-49-es szabadságharc és az 1956-os forradalom ikerforradalmak. Mindkettőben a nemzet, az ország küzdött a függetlenségért, az igazságért.

Mi a gond 56-tal? Miért nincs akkora rangja ennek az ünnepnek, mint 1848-nak?

A kérdést dr. Gyurácz Ferencnek, a Vasi Szemle főszerkesztőjének tettük fel. Így válaszolt:

- 1956 ősze volt az utolsó példa arra, hogy a magyarság valódi nemzetként nyilvánult meg. Budapest és a vidék népe szerves módon, természetes munkamegosztással és teljes érzelmi közösségbe forrva adta tanújelét egy hajdani nagy nép élni akarásának. A hazánktól elorzott területek letiport magyar milliói pedig minden, őket is ért bosszú ellenére megerősödhettek lélekben és kitartásban. Hiszen újra bebizonyosodott: a Kárpát-medence vezető nemzetéhez tartoznak. Az 1956 utáni gyarmati rendszer legfőbb célja a magyar nemzeti közösség lerombolása volt. Hogy a magyar ne ismerje múltját és jelenét, hogy tagadja meg testvéreit. Hogy ne lássa értelmét a nemzetként való megnyilvánulásnak. Hogy Bratislavának nevezze Pozsonyt, Clujnak Kolozsvárt és Oberwartnak Felsőőrt. Hogy ne népben-nemzetben gondolkozzék, hanem alanyban-állítmányban . Vagyis kizárólag saját egyéni érdekében. Hogy mosolyogja le, tekintse naivitásnak az erkölcsi igényességet. Ez folytatódott 1990 után is, csak már nem a szovjet birodalom, hanem a globális nagytőke érdekei szerint (s nyilvánvalóan a területrabló államok titkosszolgálatainak részvételével). Ma már nincs aljasság, amit rosszakaróink meg ne engednének velünk szemben, miközben egyfolytában minket bélyegeznek meg rasszizmussal és egyebekkel. Ha valaha képesek leszünk még közösségként viselkedni, és egymás gyötrése helyett összefogva visszaszerezni méltóságunkat, és megmenteni a jövőnket, csak akkor ragyoghat fel teljes fényességében 1956 dicsősége. Addig nem.

Ha valaha képesek leszünk közösségként viselkedni, megmenteni a jövőnket...

 

56-os emlékpark, emlékmű, gyertyagyújtás, kopjafa, a mártírok sírjainak koszorúzása a temetőben, ünnepség szavalatokkal, avagy a kőszegi gimnazisták emlékmenete Rőtfalvára (Rattersdorfba). Mindez hozzátartozik 1956 hőseinek ünnepéhez megyénkben. Többnyire kötelező - önkormányzatok, pártok és szervezetek képviselői, no és diákok - résztvevőkkel.

Pedig jóformán nincs olyan Vas megyei település, amelyet ne ért volna el 1956-ban a forradalom hullámverése. Ráadásul az 1848-49-es szabadságharc és az 1956-os forradalom ikerforradalmak. Mindkettőben a nemzet, az ország küzdött a függetlenségért, az igazságért.

Mi a gond 56-tal? Miért nincs akkora rangja ennek az ünnepnek, mint 1848-nak?

A kérdést dr. Gyurácz Ferencnek, a Vasi Szemle főszerkesztőjének tettük fel. Így válaszolt:

- 1956 ősze volt az utolsó példa arra, hogy a magyarság valódi nemzetként nyilvánult meg. Budapest és a vidék népe szerves módon, természetes munkamegosztással és teljes érzelmi közösségbe forrva adta tanújelét egy hajdani nagy nép élni akarásának. A hazánktól elorzott területek letiport magyar milliói pedig minden, őket is ért bosszú ellenére megerősödhettek lélekben és kitartásban. Hiszen újra bebizonyosodott: a Kárpát-medence vezető nemzetéhez tartoznak. Az 1956 utáni gyarmati rendszer legfőbb célja a magyar nemzeti közösség lerombolása volt. Hogy a magyar ne ismerje múltját és jelenét, hogy tagadja meg testvéreit. Hogy ne lássa értelmét a nemzetként való megnyilvánulásnak. Hogy Bratislavának nevezze Pozsonyt, Clujnak Kolozsvárt és Oberwartnak Felsőőrt. Hogy ne népben-nemzetben gondolkozzék, hanem alanyban-állítmányban . Vagyis kizárólag saját egyéni érdekében. Hogy mosolyogja le, tekintse naivitásnak az erkölcsi igényességet. Ez folytatódott 1990 után is, csak már nem a szovjet birodalom, hanem a globális nagytőke érdekei szerint (s nyilvánvalóan a területrabló államok titkosszolgálatainak részvételével). Ma már nincs aljasság, amit rosszakaróink meg ne engednének velünk szemben, miközben egyfolytában minket bélyegeznek meg rasszizmussal és egyebekkel. Ha valaha képesek leszünk még közösségként viselkedni, és egymás gyötrése helyett összefogva visszaszerezni méltóságunkat, és megmenteni a jövőnket, csak akkor ragyoghat fel teljes fényességében 1956 dicsősége. Addig nem.

Ha valaha képesek leszünk közösségként viselkedni, megmenteni a jövőnket...

 

56-os emlékpark, emlékmű, gyertyagyújtás, kopjafa, a mártírok sírjainak koszorúzása a temetőben, ünnepség szavalatokkal, avagy a kőszegi gimnazisták emlékmenete Rőtfalvára (Rattersdorfba). Mindez hozzátartozik 1956 hőseinek ünnepéhez megyénkben. Többnyire kötelező - önkormányzatok, pártok és szervezetek képviselői, no és diákok - résztvevőkkel.

Pedig jóformán nincs olyan Vas megyei település, amelyet ne ért volna el 1956-ban a forradalom hullámverése. Ráadásul az 1848-49-es szabadságharc és az 1956-os forradalom ikerforradalmak. Mindkettőben a nemzet, az ország küzdött a függetlenségért, az igazságért.

Mi a gond 56-tal? Miért nincs akkora rangja ennek az ünnepnek, mint 1848-nak?

A kérdést dr. Gyurácz Ferencnek, a Vasi Szemle főszerkesztőjének tettük fel. Így válaszolt:

- 1956 ősze volt az utolsó példa arra, hogy a magyarság valódi nemzetként nyilvánult meg. Budapest és a vidék népe szerves módon, természetes munkamegosztással és teljes érzelmi közösségbe forrva adta tanújelét egy hajdani nagy nép élni akarásának. A hazánktól elorzott területek letiport magyar milliói pedig minden, őket is ért bosszú ellenére megerősödhettek lélekben és kitartásban. Hiszen újra bebizonyosodott: a Kárpát-medence vezető nemzetéhez tartoznak. Az 1956 utáni gyarmati rendszer legfőbb célja a magyar nemzeti közösség lerombolása volt. Hogy a magyar ne ismerje múltját és jelenét, hogy tagadja meg testvéreit. Hogy ne lássa értelmét a nemzetként való megnyilvánulásnak. Hogy Bratislavának nevezze Pozsonyt, Clujnak Kolozsvárt és Oberwartnak Felsőőrt. Hogy ne népben-nemzetben gondolkozzék, hanem alanyban-állítmányban . Vagyis kizárólag saját egyéni érdekében. Hogy mosolyogja le, tekintse naivitásnak az erkölcsi igényességet. Ez folytatódott 1990 után is, csak már nem a szovjet birodalom, hanem a globális nagytőke érdekei szerint (s nyilvánvalóan a területrabló államok titkosszolgálatainak részvételével). Ma már nincs aljasság, amit rosszakaróink meg ne engednének velünk szemben, miközben egyfolytában minket bélyegeznek meg rasszizmussal és egyebekkel. Ha valaha képesek leszünk még közösségként viselkedni, és egymás gyötrése helyett összefogva visszaszerezni méltóságunkat, és megmenteni a jövőnket, csak akkor ragyoghat fel teljes fényességében 1956 dicsősége. Addig nem.

Ha valaha képesek leszünk közösségként viselkedni, megmenteni a jövőnket...

 

Pedig jóformán nincs olyan Vas megyei település, amelyet ne ért volna el 1956-ban a forradalom hullámverése. Ráadásul az 1848-49-es szabadságharc és az 1956-os forradalom ikerforradalmak. Mindkettőben a nemzet, az ország küzdött a függetlenségért, az igazságért.

Mi a gond 56-tal? Miért nincs akkora rangja ennek az ünnepnek, mint 1848-nak?

A kérdést dr. Gyurácz Ferencnek, a Vasi Szemle főszerkesztőjének tettük fel. Így válaszolt:

- 1956 ősze volt az utolsó példa arra, hogy a magyarság valódi nemzetként nyilvánult meg. Budapest és a vidék népe szerves módon, természetes munkamegosztással és teljes érzelmi közösségbe forrva adta tanújelét egy hajdani nagy nép élni akarásának. A hazánktól elorzott területek letiport magyar milliói pedig minden, őket is ért bosszú ellenére megerősödhettek lélekben és kitartásban. Hiszen újra bebizonyosodott: a Kárpát-medence vezető nemzetéhez tartoznak. Az 1956 utáni gyarmati rendszer legfőbb célja a magyar nemzeti közösség lerombolása volt. Hogy a magyar ne ismerje múltját és jelenét, hogy tagadja meg testvéreit. Hogy ne lássa értelmét a nemzetként való megnyilvánulásnak. Hogy Bratislavának nevezze Pozsonyt, Clujnak Kolozsvárt és Oberwartnak Felsőőrt. Hogy ne népben-nemzetben gondolkozzék, hanem alanyban-állítmányban . Vagyis kizárólag saját egyéni érdekében. Hogy mosolyogja le, tekintse naivitásnak az erkölcsi igényességet. Ez folytatódott 1990 után is, csak már nem a szovjet birodalom, hanem a globális nagytőke érdekei szerint (s nyilvánvalóan a területrabló államok titkosszolgálatainak részvételével). Ma már nincs aljasság, amit rosszakaróink meg ne engednének velünk szemben, miközben egyfolytában minket bélyegeznek meg rasszizmussal és egyebekkel. Ha valaha képesek leszünk még közösségként viselkedni, és egymás gyötrése helyett összefogva visszaszerezni méltóságunkat, és megmenteni a jövőnket, csak akkor ragyoghat fel teljes fényességében 1956 dicsősége. Addig nem.

Ha valaha képesek leszünk közösségként viselkedni, megmenteni a jövőnket...

 

Pedig jóformán nincs olyan Vas megyei település, amelyet ne ért volna el 1956-ban a forradalom hullámverése. Ráadásul az 1848-49-es szabadságharc és az 1956-os forradalom ikerforradalmak. Mindkettőben a nemzet, az ország küzdött a függetlenségért, az igazságért.

Mi a gond 56-tal? Miért nincs akkora rangja ennek az ünnepnek, mint 1848-nak?

A kérdést dr. Gyurácz Ferencnek, a Vasi Szemle főszerkesztőjének tettük fel. Így válaszolt:

- 1956 ősze volt az utolsó példa arra, hogy a magyarság valódi nemzetként nyilvánult meg. Budapest és a vidék népe szerves módon, természetes munkamegosztással és teljes érzelmi közösségbe forrva adta tanújelét egy hajdani nagy nép élni akarásának. A hazánktól elorzott területek letiport magyar milliói pedig minden, őket is ért bosszú ellenére megerősödhettek lélekben és kitartásban. Hiszen újra bebizonyosodott: a Kárpát-medence vezető nemzetéhez tartoznak. Az 1956 utáni gyarmati rendszer legfőbb célja a magyar nemzeti közösség lerombolása volt. Hogy a magyar ne ismerje múltját és jelenét, hogy tagadja meg testvéreit. Hogy ne lássa értelmét a nemzetként való megnyilvánulásnak. Hogy Bratislavának nevezze Pozsonyt, Clujnak Kolozsvárt és Oberwartnak Felsőőrt. Hogy ne népben-nemzetben gondolkozzék, hanem alanyban-állítmányban . Vagyis kizárólag saját egyéni érdekében. Hogy mosolyogja le, tekintse naivitásnak az erkölcsi igényességet. Ez folytatódott 1990 után is, csak már nem a szovjet birodalom, hanem a globális nagytőke érdekei szerint (s nyilvánvalóan a területrabló államok titkosszolgálatainak részvételével). Ma már nincs aljasság, amit rosszakaróink meg ne engednének velünk szemben, miközben egyfolytában minket bélyegeznek meg rasszizmussal és egyebekkel. Ha valaha képesek leszünk még közösségként viselkedni, és egymás gyötrése helyett összefogva visszaszerezni méltóságunkat, és megmenteni a jövőnket, csak akkor ragyoghat fel teljes fényességében 1956 dicsősége. Addig nem.

Ha valaha képesek leszünk közösségként viselkedni, megmenteni a jövőnket...

 

Mi a gond 56-tal? Miért nincs akkora rangja ennek az ünnepnek, mint 1848-nak?

A kérdést dr. Gyurácz Ferencnek, a Vasi Szemle főszerkesztőjének tettük fel. Így válaszolt:

- 1956 ősze volt az utolsó példa arra, hogy a magyarság valódi nemzetként nyilvánult meg. Budapest és a vidék népe szerves módon, természetes munkamegosztással és teljes érzelmi közösségbe forrva adta tanújelét egy hajdani nagy nép élni akarásának. A hazánktól elorzott területek letiport magyar milliói pedig minden, őket is ért bosszú ellenére megerősödhettek lélekben és kitartásban. Hiszen újra bebizonyosodott: a Kárpát-medence vezető nemzetéhez tartoznak. Az 1956 utáni gyarmati rendszer legfőbb célja a magyar nemzeti közösség lerombolása volt. Hogy a magyar ne ismerje múltját és jelenét, hogy tagadja meg testvéreit. Hogy ne lássa értelmét a nemzetként való megnyilvánulásnak. Hogy Bratislavának nevezze Pozsonyt, Clujnak Kolozsvárt és Oberwartnak Felsőőrt. Hogy ne népben-nemzetben gondolkozzék, hanem alanyban-állítmányban . Vagyis kizárólag saját egyéni érdekében. Hogy mosolyogja le, tekintse naivitásnak az erkölcsi igényességet. Ez folytatódott 1990 után is, csak már nem a szovjet birodalom, hanem a globális nagytőke érdekei szerint (s nyilvánvalóan a területrabló államok titkosszolgálatainak részvételével). Ma már nincs aljasság, amit rosszakaróink meg ne engednének velünk szemben, miközben egyfolytában minket bélyegeznek meg rasszizmussal és egyebekkel. Ha valaha képesek leszünk még közösségként viselkedni, és egymás gyötrése helyett összefogva visszaszerezni méltóságunkat, és megmenteni a jövőnket, csak akkor ragyoghat fel teljes fényességében 1956 dicsősége. Addig nem.

Ha valaha képesek leszünk közösségként viselkedni, megmenteni a jövőnket...

 

Mi a gond 56-tal? Miért nincs akkora rangja ennek az ünnepnek, mint 1848-nak?

A kérdést dr. Gyurácz Ferencnek, a Vasi Szemle főszerkesztőjének tettük fel. Így válaszolt:

- 1956 ősze volt az utolsó példa arra, hogy a magyarság valódi nemzetként nyilvánult meg. Budapest és a vidék népe szerves módon, természetes munkamegosztással és teljes érzelmi közösségbe forrva adta tanújelét egy hajdani nagy nép élni akarásának. A hazánktól elorzott területek letiport magyar milliói pedig minden, őket is ért bosszú ellenére megerősödhettek lélekben és kitartásban. Hiszen újra bebizonyosodott: a Kárpát-medence vezető nemzetéhez tartoznak. Az 1956 utáni gyarmati rendszer legfőbb célja a magyar nemzeti közösség lerombolása volt. Hogy a magyar ne ismerje múltját és jelenét, hogy tagadja meg testvéreit. Hogy ne lássa értelmét a nemzetként való megnyilvánulásnak. Hogy Bratislavának nevezze Pozsonyt, Clujnak Kolozsvárt és Oberwartnak Felsőőrt. Hogy ne népben-nemzetben gondolkozzék, hanem alanyban-állítmányban . Vagyis kizárólag saját egyéni érdekében. Hogy mosolyogja le, tekintse naivitásnak az erkölcsi igényességet. Ez folytatódott 1990 után is, csak már nem a szovjet birodalom, hanem a globális nagytőke érdekei szerint (s nyilvánvalóan a területrabló államok titkosszolgálatainak részvételével). Ma már nincs aljasság, amit rosszakaróink meg ne engednének velünk szemben, miközben egyfolytában minket bélyegeznek meg rasszizmussal és egyebekkel. Ha valaha képesek leszünk még közösségként viselkedni, és egymás gyötrése helyett összefogva visszaszerezni méltóságunkat, és megmenteni a jövőnket, csak akkor ragyoghat fel teljes fényességében 1956 dicsősége. Addig nem.

Ha valaha képesek leszünk közösségként viselkedni, megmenteni a jövőnket...

 

A kérdést dr. Gyurácz Ferencnek, a Vasi Szemle főszerkesztőjének tettük fel. Így válaszolt:

- 1956 ősze volt az utolsó példa arra, hogy a magyarság valódi nemzetként nyilvánult meg. Budapest és a vidék népe szerves módon, természetes munkamegosztással és teljes érzelmi közösségbe forrva adta tanújelét egy hajdani nagy nép élni akarásának. A hazánktól elorzott területek letiport magyar milliói pedig minden, őket is ért bosszú ellenére megerősödhettek lélekben és kitartásban. Hiszen újra bebizonyosodott: a Kárpát-medence vezető nemzetéhez tartoznak. Az 1956 utáni gyarmati rendszer legfőbb célja a magyar nemzeti közösség lerombolása volt. Hogy a magyar ne ismerje múltját és jelenét, hogy tagadja meg testvéreit. Hogy ne lássa értelmét a nemzetként való megnyilvánulásnak. Hogy Bratislavának nevezze Pozsonyt, Clujnak Kolozsvárt és Oberwartnak Felsőőrt. Hogy ne népben-nemzetben gondolkozzék, hanem alanyban-állítmányban . Vagyis kizárólag saját egyéni érdekében. Hogy mosolyogja le, tekintse naivitásnak az erkölcsi igényességet. Ez folytatódott 1990 után is, csak már nem a szovjet birodalom, hanem a globális nagytőke érdekei szerint (s nyilvánvalóan a területrabló államok titkosszolgálatainak részvételével). Ma már nincs aljasság, amit rosszakaróink meg ne engednének velünk szemben, miközben egyfolytában minket bélyegeznek meg rasszizmussal és egyebekkel. Ha valaha képesek leszünk még közösségként viselkedni, és egymás gyötrése helyett összefogva visszaszerezni méltóságunkat, és megmenteni a jövőnket, csak akkor ragyoghat fel teljes fényességében 1956 dicsősége. Addig nem.

Ha valaha képesek leszünk közösségként viselkedni, megmenteni a jövőnket...

 

A kérdést dr. Gyurácz Ferencnek, a Vasi Szemle főszerkesztőjének tettük fel. Így válaszolt:

- 1956 ősze volt az utolsó példa arra, hogy a magyarság valódi nemzetként nyilvánult meg. Budapest és a vidék népe szerves módon, természetes munkamegosztással és teljes érzelmi közösségbe forrva adta tanújelét egy hajdani nagy nép élni akarásának. A hazánktól elorzott területek letiport magyar milliói pedig minden, őket is ért bosszú ellenére megerősödhettek lélekben és kitartásban. Hiszen újra bebizonyosodott: a Kárpát-medence vezető nemzetéhez tartoznak. Az 1956 utáni gyarmati rendszer legfőbb célja a magyar nemzeti közösség lerombolása volt. Hogy a magyar ne ismerje múltját és jelenét, hogy tagadja meg testvéreit. Hogy ne lássa értelmét a nemzetként való megnyilvánulásnak. Hogy Bratislavának nevezze Pozsonyt, Clujnak Kolozsvárt és Oberwartnak Felsőőrt. Hogy ne népben-nemzetben gondolkozzék, hanem alanyban-állítmányban . Vagyis kizárólag saját egyéni érdekében. Hogy mosolyogja le, tekintse naivitásnak az erkölcsi igényességet. Ez folytatódott 1990 után is, csak már nem a szovjet birodalom, hanem a globális nagytőke érdekei szerint (s nyilvánvalóan a területrabló államok titkosszolgálatainak részvételével). Ma már nincs aljasság, amit rosszakaróink meg ne engednének velünk szemben, miközben egyfolytában minket bélyegeznek meg rasszizmussal és egyebekkel. Ha valaha képesek leszünk még közösségként viselkedni, és egymás gyötrése helyett összefogva visszaszerezni méltóságunkat, és megmenteni a jövőnket, csak akkor ragyoghat fel teljes fényességében 1956 dicsősége. Addig nem.

Ha valaha képesek leszünk közösségként viselkedni, megmenteni a jövőnket...

 

- 1956 ősze volt az utolsó példa arra, hogy a magyarság valódi nemzetként nyilvánult meg. Budapest és a vidék népe szerves módon, természetes munkamegosztással és teljes érzelmi közösségbe forrva adta tanújelét egy hajdani nagy nép élni akarásának. A hazánktól elorzott területek letiport magyar milliói pedig minden, őket is ért bosszú ellenére megerősödhettek lélekben és kitartásban. Hiszen újra bebizonyosodott: a Kárpát-medence vezető nemzetéhez tartoznak. Az 1956 utáni gyarmati rendszer legfőbb célja a magyar nemzeti közösség lerombolása volt. Hogy a magyar ne ismerje múltját és jelenét, hogy tagadja meg testvéreit. Hogy ne lássa értelmét a nemzetként való megnyilvánulásnak. Hogy Bratislavának nevezze Pozsonyt, Clujnak Kolozsvárt és Oberwartnak Felsőőrt. Hogy ne népben-nemzetben gondolkozzék, hanem alanyban-állítmányban . Vagyis kizárólag saját egyéni érdekében. Hogy mosolyogja le, tekintse naivitásnak az erkölcsi igényességet. Ez folytatódott 1990 után is, csak már nem a szovjet birodalom, hanem a globális nagytőke érdekei szerint (s nyilvánvalóan a területrabló államok titkosszolgálatainak részvételével). Ma már nincs aljasság, amit rosszakaróink meg ne engednének velünk szemben, miközben egyfolytában minket bélyegeznek meg rasszizmussal és egyebekkel. Ha valaha képesek leszünk még közösségként viselkedni, és egymás gyötrése helyett összefogva visszaszerezni méltóságunkat, és megmenteni a jövőnket, csak akkor ragyoghat fel teljes fényességében 1956 dicsősége. Addig nem.

Ha valaha képesek leszünk közösségként viselkedni, megmenteni a jövőnket...

 

- 1956 ősze volt az utolsó példa arra, hogy a magyarság valódi nemzetként nyilvánult meg. Budapest és a vidék népe szerves módon, természetes munkamegosztással és teljes érzelmi közösségbe forrva adta tanújelét egy hajdani nagy nép élni akarásának. A hazánktól elorzott területek letiport magyar milliói pedig minden, őket is ért bosszú ellenére megerősödhettek lélekben és kitartásban. Hiszen újra bebizonyosodott: a Kárpát-medence vezető nemzetéhez tartoznak. Az 1956 utáni gyarmati rendszer legfőbb célja a magyar nemzeti közösség lerombolása volt. Hogy a magyar ne ismerje múltját és jelenét, hogy tagadja meg testvéreit. Hogy ne lássa értelmét a nemzetként való megnyilvánulásnak. Hogy Bratislavának nevezze Pozsonyt, Clujnak Kolozsvárt és Oberwartnak Felsőőrt. Hogy ne népben-nemzetben gondolkozzék, hanem alanyban-állítmányban . Vagyis kizárólag saját egyéni érdekében. Hogy mosolyogja le, tekintse naivitásnak az erkölcsi igényességet. Ez folytatódott 1990 után is, csak már nem a szovjet birodalom, hanem a globális nagytőke érdekei szerint (s nyilvánvalóan a területrabló államok titkosszolgálatainak részvételével). Ma már nincs aljasság, amit rosszakaróink meg ne engednének velünk szemben, miközben egyfolytában minket bélyegeznek meg rasszizmussal és egyebekkel. Ha valaha képesek leszünk még közösségként viselkedni, és egymás gyötrése helyett összefogva visszaszerezni méltóságunkat, és megmenteni a jövőnket, csak akkor ragyoghat fel teljes fényességében 1956 dicsősége. Addig nem.

Ha valaha képesek leszünk közösségként viselkedni, megmenteni a jövőnket...

 

Ha valaha képesek leszünk közösségként viselkedni, megmenteni a jövőnket...

 

Ha valaha képesek leszünk közösségként viselkedni, megmenteni a jövőnket...

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!