Motortűz Horthy gépén?

- Az oldalgó fordulót a háború kegyetlensége szülte. A nagy légicsatákat magasban vívták, ahol az első rácsapás hozott eredményt, és illendő volt menekülni. Az olyan pilóta, akinél a vakmerőség nem párosult a megfontoltsággal, ezért fordulóharcba kezdett, hamar megtapasztalta, milyen kemény a föld - fogalmazott az egykori pilóta, aki szerint a felgyújtott, égő repülőgépből csak kevesen menekültek meg. A gépen a pilóta testét úgy- ahogy védte a hátpáncél, ha nem volt tűz, megmenekült. Az esetben, ha tanklövést kapott, a robbanás szétvetette a gépét, a pilóta is vele pusztult. De mi a helyzet akkor, amikor a találattól motortűz keletkezik? - ez volt a következő, s mint kiderült, telitalálatos kérdés.

- A sors úgy akarta, hogy az utolsó bevetés során ismerjük meg, mi történik azzal a pilótával, akinek az ellenség felgyújtja a gépét. A második világháború vége felé közeledett, az osztrákok a náci zászlókat eldugták, várták az amerikaiakat. De ők ráértek. Ahol ellenállásba ütköztek, ott megálltak, és jött a légierő. Így virradt ránk 1945. április 10-e. Csendes, napsütéses, gomolyfelhős délelőtt volt, 11.20-kor érkezett a bevetési parancs. A század vadászbiztosítást repült egy 42 gépből álló német kötelék felett, 4500 méter magasságban. A célfeladat a Hegyeshalom-Levél közötti országúton felvonulók megsemmisítése volt. Az eligazítást végighallgattam, de beosztást nem kaptam, mert kilőttem egy magas rangú SS-tisztet, aki a figyelmeztető lövés ellenére sem állt meg. Büntetésként Lévay százados kivont a csatából. Nem is bántam, elég volt. Ez idegen föld, ehhez semmi közöm...

A bevetés során elöl gurult Molnár Ferenc főhadnagy, a századparancsnokom. Őt követték a századbeli bajtársaim, öten. Én a harcálláspont előtt álltam, figyeltem a felvonulást, felszállást. A másik századot Szilágyi János százados vezette. Őt a hősi halált halt vitéz Szimon László százados pótlására helyezték a század élére. Ismertem a képességét, mert még Veszprémben repültem vele. Jó pilóta és jó tiszt, de már idősnek számított 35 évesen. Ráadásul nem képzett vadászpilótaként repült, hanem felderítőként. A felettesei ennek ellenére beültették egy gyors, robbanékony repülőgépbe, a Fókába. Ezt nekünk, a húszéveseknek tervezték.

- Mit tudott a Fóka?

- Négyezer méterről kellett vele a célra zuhanni, de a gépen nem volt zuhanófék. Ha már felgyorsult, elérte az óránkénti 850-900 kilométeres sebességet is. Ez nekünk, a zuhanóbombázóknak is új volt, de hamar átálltunk, élveztük. Szilágyi százados az említett bevetésen egy ilyen gépben ült. Mikor gurult, kinézett rám, de nem mosolygott. Tisztelgésre emeltem a kezem, nem gondoltam, hogy vele kapcsolatban utoljára...

A második bevetés napja nem sok jót ígért. Az égbolton kevés felhő, annál több ellenség. Bécs körzetében már várták őket, itt nagy létszámú ellenséges vadászkötelék őrjáratozott. Útközben felvették a 42 gépes - másik reptérről indított - német köteléket. Fe-lettük repülve biztosítottak. A német parancsnok már a békére gondolt, nem áldozta fel fiatal, tapasztalatlan pilótáit. Meglátta a túlerőt, és rögvest leborított, visszafelé indult.

- És a magyar kötelék? A harcnak már nem volt értelme.

- Sajnos Molnár főhadnagy nem követte a német parancsnokot, így nagyot hibázott. Neki a kísérés, a védelmezés volt a feladata, de másképpen döntött: legyen csata. Tizenkét géppel megtámadott egy negyven gépre becsült ellenséges vadászköteléket! Meglepetésre a harc jól indult, mert nyitásként lelőttek 5 Jak 9-est. Ekkor beavatkozott a főerő. Róza szakaszvezető szerint orosz, és nem amerikai gépek lőtték a mieinket, tipikus harcmodort alkalmazva. A levegő tele lett villogó sorozatokkal, cikázó repülőgépekkel. Molnárék ilyen túlerő ellen még nem harcoltak, lőszerük is elfogyott. A menekülés módját keresték, de kilőtték őket. Elébb Molnár főhadnagy gépére zúdítottak golyózáport, felgyújtották. Ő időben kiugrott, gépe felrobbant. A combját átfúrta egy gépágyúlövedék. Ernyője kinyílt, műútra érkezett, nyílt törést szenvedett.

- Mi történt Szilágyival? Az a bizonyos oldalgóforduló-jelenség hozzá köthető?

- Igen, de ennek története van. Szilágyi emelt fordulóban repült, amikor kilőtték. Felgyújtották a motorteret, de nem a benzin, hanem a hidraulika-olaj, vagy a dúsítókeverék kábele éghetett. A kabinba benyalt a láng, a pilóta védekezett. Elengedte a kormányt, arcához kapott. A láng a lábától és a műszerfalból érkezett, kínjában az oldalkormányba is bele-belerugdalt. A repülőgép szitálni kezdett, kígyózott. A füst mindent uralt már, amikor a pilóta megtalálta - és lehet, hogy teljesen véletlenül - a kabinzárat. Kioldotta, s a kabintető mozdult. A gép ekkor érte el a kritikus pontot. A sebesség elfogyott, az átesés bekövetkezett. De nem esett dugóhúzóba, hanem 90 fokon lefelé zuhant. Az ellenség ezt látta, tovább nem is üldözte.

- A szakirodalom szerint ilyen szituációt nem lehet túlélni. Miért sikerült ez Szilágyinak mégis?

- Nézze, aki függőleges pályán zuhan, az földbe vágódik és felrobban. De akit a Jóisten a tenyerébe vett, azzal más történik. Amikor a gépe átesett, ennek ereje mintegy kidobta, elfojtotta a tüzet. Csakhogy Szilágyi ekkor még mozgásképtelen volt. Kétezer méternyi zuhanás után mozdította csak meg a botkormányt, majd fokozatosan vízszintes helyzetbe hozta a repülőt. Földközelbe ért, amikor újra az átesés határára került. Szerencséjére a Duna árterületeinek alacsony bozótjaira, vagy egy faiskolára eshetett, ez lefékezte, megóvta.

- Mindez mára történelem. De ön nem nyugodott bele Szilágyi százados megmenekülésének mikéntjébe, nyomozni kezdett.

- Igen. Előbb olvastam Szabó Mátyás írását, és amit ő megfogalmazott, elhittem. Később került birtokomba özv. Horthy Istvánné könyve. A benne található jegyzőkönyveket is elolvastam. Szabó Gyula zászlós, megfigyelőtiszt jegyzőkönyvében találtam az oldalgó fordulóval kifejezést. Mit is jelent, mit takar ez a két szó? - tettem fel a kérdést. Ráéreztem, hogy az oldalgó forduló és a szitáló, kígyózó mozgás azonos okot jelenthet, jelesül a tüzet. A könyvből azonban hiányzott Nemeslaki Zoltán őrmester, kísérő pilóta jegyzőkönyve. Mint hasonszőrű pilóta tisztában voltam azzal, hogy a tragédiáról ő tudhat a legtöbbet. Hozzá fordultam, és levélben feltettem több kérdést neki. Válaszképpen elküldte a vele készített jegyzőkönyv másolatát. Azt elolvasva minden kérdésemre választ találtam, a négy jegyzőkönyv elkezdett dalolni, cáfolva Szabó Mátyás verzióját. Szabó nem tudta, hogy Horthy gépe is átvágódott, s ez belejátszhatott a tragédiájába. Az átvágódott gép motorja ugyanis csapódik, és így a bekötéseknél, a hengerfalon láthatatlan repedés keletkezhet. Ez a felszállásnál beéghet, így rontja a motor működését, ami végül tűzhöz, beálláshoz vezethet. Ezt a folyamatot igazolták a tanúk. A tizedes még csak lángcsóvát észlelt, Határ törzsőrmester és társai égő gépet láttak. Ez a megfigyelés a biztos. A földön állók jobban, tisztábban, és folyamatában látják az eseményt. Sikerült bizonyítanom, hogy vitéz Horthy István főhadnagy tragédiáját nem vezetési hiba, hanem valamilyen ismeretlen, nem pontosítható motortűz okozta.

- Vagyis az oldalgó forduló.

- Így van. Arra is kíváncsi voltam, hogy a kivizsgálók, így Keresztes Béla százados és Pottyondy László főhadnagy tévedtek-e, vagy szándékosan vitték tévútra a minősítést. Megtudtam, hogy a Horthyval történt tragédia napjáig a magyar királyi légierőnél olyan pilóta nem volt, aki zártkabinú motortűz után életben maradt. Így a vizsgálók nem tudhatták, mi történik a kabinban. Az oldalgó forduló nekik semmit sem jelentett, nem értelmezhették. A jegyzőkönyvekből csak a sebességvesztést, az átesést tudták egyértelműen megállapítani. A valóság azonban más volt. A Duna árterére zuhant az oldalgó fordulóba került gép, pilótája túlélte a motortüzet A

- Az oldalgó fordulót a háború kegyetlensége szülte. A nagy légicsatákat magasban vívták, ahol az első rácsapás hozott eredményt, és illendő volt menekülni. Az olyan pilóta, akinél a vakmerőség nem párosult a megfontoltsággal, ezért fordulóharcba kezdett, hamar megtapasztalta, milyen kemény a föld - fogalmazott az egykori pilóta, aki szerint a felgyújtott, égő repülőgépből csak kevesen menekültek meg. A gépen a pilóta testét úgy- ahogy védte a hátpáncél, ha nem volt tűz, megmenekült. Az esetben, ha tanklövést kapott, a robbanás szétvetette a gépét, a pilóta is vele pusztult. De mi a helyzet akkor, amikor a találattól motortűz keletkezik? - ez volt a következő, s mint kiderült, telitalálatos kérdés.

- A sors úgy akarta, hogy az utolsó bevetés során ismerjük meg, mi történik azzal a pilótával, akinek az ellenség felgyújtja a gépét. A második világháború vége felé közeledett, az osztrákok a náci zászlókat eldugták, várták az amerikaiakat. De ők ráértek. Ahol ellenállásba ütköztek, ott megálltak, és jött a légierő. Így virradt ránk 1945. április 10-e. Csendes, napsütéses, gomolyfelhős délelőtt volt, 11.20-kor érkezett a bevetési parancs. A század vadászbiztosítást repült egy 42 gépből álló német kötelék felett, 4500 méter magasságban. A célfeladat a Hegyeshalom-Levél közötti országúton felvonulók megsemmisítése volt. Az eligazítást végighallgattam, de beosztást nem kaptam, mert kilőttem egy magas rangú SS-tisztet, aki a figyelmeztető lövés ellenére sem állt meg. Büntetésként Lévay százados kivont a csatából. Nem is bántam, elég volt. Ez idegen föld, ehhez semmi közöm...

A bevetés során elöl gurult Molnár Ferenc főhadnagy, a századparancsnokom. Őt követték a századbeli bajtársaim, öten. Én a harcálláspont előtt álltam, figyeltem a felvonulást, felszállást. A másik századot Szilágyi János százados vezette. Őt a hősi halált halt vitéz Szimon László százados pótlására helyezték a század élére. Ismertem a képességét, mert még Veszprémben repültem vele. Jó pilóta és jó tiszt, de már idősnek számított 35 évesen. Ráadásul nem képzett vadászpilótaként repült, hanem felderítőként. A felettesei ennek ellenére beültették egy gyors, robbanékony repülőgépbe, a Fókába. Ezt nekünk, a húszéveseknek tervezték.

- Mit tudott a Fóka?

- Négyezer méterről kellett vele a célra zuhanni, de a gépen nem volt zuhanófék. Ha már felgyorsult, elérte az óránkénti 850-900 kilométeres sebességet is. Ez nekünk, a zuhanóbombázóknak is új volt, de hamar átálltunk, élveztük. Szilágyi százados az említett bevetésen egy ilyen gépben ült. Mikor gurult, kinézett rám, de nem mosolygott. Tisztelgésre emeltem a kezem, nem gondoltam, hogy vele kapcsolatban utoljára...

A második bevetés napja nem sok jót ígért. Az égbolton kevés felhő, annál több ellenség. Bécs körzetében már várták őket, itt nagy létszámú ellenséges vadászkötelék őrjáratozott. Útközben felvették a 42 gépes - másik reptérről indított - német köteléket. Fe-lettük repülve biztosítottak. A német parancsnok már a békére gondolt, nem áldozta fel fiatal, tapasztalatlan pilótáit. Meglátta a túlerőt, és rögvest leborított, visszafelé indult.

- És a magyar kötelék? A harcnak már nem volt értelme.

- Sajnos Molnár főhadnagy nem követte a német parancsnokot, így nagyot hibázott. Neki a kísérés, a védelmezés volt a feladata, de másképpen döntött: legyen csata. Tizenkét géppel megtámadott egy negyven gépre becsült ellenséges vadászköteléket! Meglepetésre a harc jól indult, mert nyitásként lelőttek 5 Jak 9-est. Ekkor beavatkozott a főerő. Róza szakaszvezető szerint orosz, és nem amerikai gépek lőtték a mieinket, tipikus harcmodort alkalmazva. A levegő tele lett villogó sorozatokkal, cikázó repülőgépekkel. Molnárék ilyen túlerő ellen még nem harcoltak, lőszerük is elfogyott. A menekülés módját keresték, de kilőtték őket. Elébb Molnár főhadnagy gépére zúdítottak golyózáport, felgyújtották. Ő időben kiugrott, gépe felrobbant. A combját átfúrta egy gépágyúlövedék. Ernyője kinyílt, műútra érkezett, nyílt törést szenvedett.

- Mi történt Szilágyival? Az a bizonyos oldalgóforduló-jelenség hozzá köthető?

- Igen, de ennek története van. Szilágyi emelt fordulóban repült, amikor kilőtték. Felgyújtották a motorteret, de nem a benzin, hanem a hidraulika-olaj, vagy a dúsítókeverék kábele éghetett. A kabinba benyalt a láng, a pilóta védekezett. Elengedte a kormányt, arcához kapott. A láng a lábától és a műszerfalból érkezett, kínjában az oldalkormányba is bele-belerugdalt. A repülőgép szitálni kezdett, kígyózott. A füst mindent uralt már, amikor a pilóta megtalálta - és lehet, hogy teljesen véletlenül - a kabinzárat. Kioldotta, s a kabintető mozdult. A gép ekkor érte el a kritikus pontot. A sebesség elfogyott, az átesés bekövetkezett. De nem esett dugóhúzóba, hanem 90 fokon lefelé zuhant. Az ellenség ezt látta, tovább nem is üldözte.

- A szakirodalom szerint ilyen szituációt nem lehet túlélni. Miért sikerült ez Szilágyinak mégis?

- Nézze, aki függőleges pályán zuhan, az földbe vágódik és felrobban. De akit a Jóisten a tenyerébe vett, azzal más történik. Amikor a gépe átesett, ennek ereje mintegy kidobta, elfojtotta a tüzet. Csakhogy Szilágyi ekkor még mozgásképtelen volt. Kétezer méternyi zuhanás után mozdította csak meg a botkormányt, majd fokozatosan vízszintes helyzetbe hozta a repülőt. Földközelbe ért, amikor újra az átesés határára került. Szerencséjére a Duna árterületeinek alacsony bozótjaira, vagy egy faiskolára eshetett, ez lefékezte, megóvta.

- Mindez mára történelem. De ön nem nyugodott bele Szilágyi százados megmenekülésének mikéntjébe, nyomozni kezdett.

- Igen. Előbb olvastam Szabó Mátyás írását, és amit ő megfogalmazott, elhittem. Később került birtokomba özv. Horthy Istvánné könyve. A benne található jegyzőkönyveket is elolvastam. Szabó Gyula zászlós, megfigyelőtiszt jegyzőkönyvében találtam az oldalgó fordulóval kifejezést. Mit is jelent, mit takar ez a két szó? - tettem fel a kérdést. Ráéreztem, hogy az oldalgó forduló és a szitáló, kígyózó mozgás azonos okot jelenthet, jelesül a tüzet. A könyvből azonban hiányzott Nemeslaki Zoltán őrmester, kísérő pilóta jegyzőkönyve. Mint hasonszőrű pilóta tisztában voltam azzal, hogy a tragédiáról ő tudhat a legtöbbet. Hozzá fordultam, és levélben feltettem több kérdést neki. Válaszképpen elküldte a vele készített jegyzőkönyv másolatát. Azt elolvasva minden kérdésemre választ találtam, a négy jegyzőkönyv elkezdett dalolni, cáfolva Szabó Mátyás verzióját. Szabó nem tudta, hogy Horthy gépe is átvágódott, s ez belejátszhatott a tragédiájába. Az átvágódott gép motorja ugyanis csapódik, és így a bekötéseknél, a hengerfalon láthatatlan repedés keletkezhet. Ez a felszállásnál beéghet, így rontja a motor működését, ami végül tűzhöz, beálláshoz vezethet. Ezt a folyamatot igazolták a tanúk. A tizedes még csak lángcsóvát észlelt, Határ törzsőrmester és társai égő gépet láttak. Ez a megfigyelés a biztos. A földön állók jobban, tisztábban, és folyamatában látják az eseményt. Sikerült bizonyítanom, hogy vitéz Horthy István főhadnagy tragédiáját nem vezetési hiba, hanem valamilyen ismeretlen, nem pontosítható motortűz okozta.

- Vagyis az oldalgó forduló.

- Így van. Arra is kíváncsi voltam, hogy a kivizsgálók, így Keresztes Béla százados és Pottyondy László főhadnagy tévedtek-e, vagy szándékosan vitték tévútra a minősítést. Megtudtam, hogy a Horthyval történt tragédia napjáig a magyar királyi légierőnél olyan pilóta nem volt, aki zártkabinú motortűz után életben maradt. Így a vizsgálók nem tudhatták, mi történik a kabinban. Az oldalgó forduló nekik semmit sem jelentett, nem értelmezhették. A jegyzőkönyvekből csak a sebességvesztést, az átesést tudták egyértelműen megállapítani. A valóság azonban más volt. A Duna árterére zuhant az oldalgó fordulóba került gép, pilótája túlélte a motortüzet A

- A sors úgy akarta, hogy az utolsó bevetés során ismerjük meg, mi történik azzal a pilótával, akinek az ellenség felgyújtja a gépét. A második világháború vége felé közeledett, az osztrákok a náci zászlókat eldugták, várták az amerikaiakat. De ők ráértek. Ahol ellenállásba ütköztek, ott megálltak, és jött a légierő. Így virradt ránk 1945. április 10-e. Csendes, napsütéses, gomolyfelhős délelőtt volt, 11.20-kor érkezett a bevetési parancs. A század vadászbiztosítást repült egy 42 gépből álló német kötelék felett, 4500 méter magasságban. A célfeladat a Hegyeshalom-Levél közötti országúton felvonulók megsemmisítése volt. Az eligazítást végighallgattam, de beosztást nem kaptam, mert kilőttem egy magas rangú SS-tisztet, aki a figyelmeztető lövés ellenére sem állt meg. Büntetésként Lévay százados kivont a csatából. Nem is bántam, elég volt. Ez idegen föld, ehhez semmi közöm...

A bevetés során elöl gurult Molnár Ferenc főhadnagy, a századparancsnokom. Őt követték a századbeli bajtársaim, öten. Én a harcálláspont előtt álltam, figyeltem a felvonulást, felszállást. A másik századot Szilágyi János százados vezette. Őt a hősi halált halt vitéz Szimon László százados pótlására helyezték a század élére. Ismertem a képességét, mert még Veszprémben repültem vele. Jó pilóta és jó tiszt, de már idősnek számított 35 évesen. Ráadásul nem képzett vadászpilótaként repült, hanem felderítőként. A felettesei ennek ellenére beültették egy gyors, robbanékony repülőgépbe, a Fókába. Ezt nekünk, a húszéveseknek tervezték.

- Mit tudott a Fóka?

- Négyezer méterről kellett vele a célra zuhanni, de a gépen nem volt zuhanófék. Ha már felgyorsult, elérte az óránkénti 850-900 kilométeres sebességet is. Ez nekünk, a zuhanóbombázóknak is új volt, de hamar átálltunk, élveztük. Szilágyi százados az említett bevetésen egy ilyen gépben ült. Mikor gurult, kinézett rám, de nem mosolygott. Tisztelgésre emeltem a kezem, nem gondoltam, hogy vele kapcsolatban utoljára...

A második bevetés napja nem sok jót ígért. Az égbolton kevés felhő, annál több ellenség. Bécs körzetében már várták őket, itt nagy létszámú ellenséges vadászkötelék őrjáratozott. Útközben felvették a 42 gépes - másik reptérről indított - német köteléket. Fe-lettük repülve biztosítottak. A német parancsnok már a békére gondolt, nem áldozta fel fiatal, tapasztalatlan pilótáit. Meglátta a túlerőt, és rögvest leborított, visszafelé indult.

- És a magyar kötelék? A harcnak már nem volt értelme.

- Sajnos Molnár főhadnagy nem követte a német parancsnokot, így nagyot hibázott. Neki a kísérés, a védelmezés volt a feladata, de másképpen döntött: legyen csata. Tizenkét géppel megtámadott egy negyven gépre becsült ellenséges vadászköteléket! Meglepetésre a harc jól indult, mert nyitásként lelőttek 5 Jak 9-est. Ekkor beavatkozott a főerő. Róza szakaszvezető szerint orosz, és nem amerikai gépek lőtték a mieinket, tipikus harcmodort alkalmazva. A levegő tele lett villogó sorozatokkal, cikázó repülőgépekkel. Molnárék ilyen túlerő ellen még nem harcoltak, lőszerük is elfogyott. A menekülés módját keresték, de kilőtték őket. Elébb Molnár főhadnagy gépére zúdítottak golyózáport, felgyújtották. Ő időben kiugrott, gépe felrobbant. A combját átfúrta egy gépágyúlövedék. Ernyője kinyílt, műútra érkezett, nyílt törést szenvedett.

- Mi történt Szilágyival? Az a bizonyos oldalgóforduló-jelenség hozzá köthető?

- Igen, de ennek története van. Szilágyi emelt fordulóban repült, amikor kilőtték. Felgyújtották a motorteret, de nem a benzin, hanem a hidraulika-olaj, vagy a dúsítókeverék kábele éghetett. A kabinba benyalt a láng, a pilóta védekezett. Elengedte a kormányt, arcához kapott. A láng a lábától és a műszerfalból érkezett, kínjában az oldalkormányba is bele-belerugdalt. A repülőgép szitálni kezdett, kígyózott. A füst mindent uralt már, amikor a pilóta megtalálta - és lehet, hogy teljesen véletlenül - a kabinzárat. Kioldotta, s a kabintető mozdult. A gép ekkor érte el a kritikus pontot. A sebesség elfogyott, az átesés bekövetkezett. De nem esett dugóhúzóba, hanem 90 fokon lefelé zuhant. Az ellenség ezt látta, tovább nem is üldözte.

- A szakirodalom szerint ilyen szituációt nem lehet túlélni. Miért sikerült ez Szilágyinak mégis?

- Nézze, aki függőleges pályán zuhan, az földbe vágódik és felrobban. De akit a Jóisten a tenyerébe vett, azzal más történik. Amikor a gépe átesett, ennek ereje mintegy kidobta, elfojtotta a tüzet. Csakhogy Szilágyi ekkor még mozgásképtelen volt. Kétezer méternyi zuhanás után mozdította csak meg a botkormányt, majd fokozatosan vízszintes helyzetbe hozta a repülőt. Földközelbe ért, amikor újra az átesés határára került. Szerencséjére a Duna árterületeinek alacsony bozótjaira, vagy egy faiskolára eshetett, ez lefékezte, megóvta.

- Mindez mára történelem. De ön nem nyugodott bele Szilágyi százados megmenekülésének mikéntjébe, nyomozni kezdett.

- Igen. Előbb olvastam Szabó Mátyás írását, és amit ő megfogalmazott, elhittem. Később került birtokomba özv. Horthy Istvánné könyve. A benne található jegyzőkönyveket is elolvastam. Szabó Gyula zászlós, megfigyelőtiszt jegyzőkönyvében találtam az oldalgó fordulóval kifejezést. Mit is jelent, mit takar ez a két szó? - tettem fel a kérdést. Ráéreztem, hogy az oldalgó forduló és a szitáló, kígyózó mozgás azonos okot jelenthet, jelesül a tüzet. A könyvből azonban hiányzott Nemeslaki Zoltán őrmester, kísérő pilóta jegyzőkönyve. Mint hasonszőrű pilóta tisztában voltam azzal, hogy a tragédiáról ő tudhat a legtöbbet. Hozzá fordultam, és levélben feltettem több kérdést neki. Válaszképpen elküldte a vele készített jegyzőkönyv másolatát. Azt elolvasva minden kérdésemre választ találtam, a négy jegyzőkönyv elkezdett dalolni, cáfolva Szabó Mátyás verzióját. Szabó nem tudta, hogy Horthy gépe is átvágódott, s ez belejátszhatott a tragédiájába. Az átvágódott gép motorja ugyanis csapódik, és így a bekötéseknél, a hengerfalon láthatatlan repedés keletkezhet. Ez a felszállásnál beéghet, így rontja a motor működését, ami végül tűzhöz, beálláshoz vezethet. Ezt a folyamatot igazolták a tanúk. A tizedes még csak lángcsóvát észlelt, Határ törzsőrmester és társai égő gépet láttak. Ez a megfigyelés a biztos. A földön állók jobban, tisztábban, és folyamatában látják az eseményt. Sikerült bizonyítanom, hogy vitéz Horthy István főhadnagy tragédiáját nem vezetési hiba, hanem valamilyen ismeretlen, nem pontosítható motortűz okozta.

- Vagyis az oldalgó forduló.

- Így van. Arra is kíváncsi voltam, hogy a kivizsgálók, így Keresztes Béla százados és Pottyondy László főhadnagy tévedtek-e, vagy szándékosan vitték tévútra a minősítést. Megtudtam, hogy a Horthyval történt tragédia napjáig a magyar királyi légierőnél olyan pilóta nem volt, aki zártkabinú motortűz után életben maradt. Így a vizsgálók nem tudhatták, mi történik a kabinban. Az oldalgó forduló nekik semmit sem jelentett, nem értelmezhették. A jegyzőkönyvekből csak a sebességvesztést, az átesést tudták egyértelműen megállapítani. A valóság azonban más volt. A Duna árterére zuhant az oldalgó fordulóba került gép, pilótája túlélte a motortüzet A

- A sors úgy akarta, hogy az utolsó bevetés során ismerjük meg, mi történik azzal a pilótával, akinek az ellenség felgyújtja a gépét. A második világháború vége felé közeledett, az osztrákok a náci zászlókat eldugták, várták az amerikaiakat. De ők ráértek. Ahol ellenállásba ütköztek, ott megálltak, és jött a légierő. Így virradt ránk 1945. április 10-e. Csendes, napsütéses, gomolyfelhős délelőtt volt, 11.20-kor érkezett a bevetési parancs. A század vadászbiztosítást repült egy 42 gépből álló német kötelék felett, 4500 méter magasságban. A célfeladat a Hegyeshalom-Levél közötti országúton felvonulók megsemmisítése volt. Az eligazítást végighallgattam, de beosztást nem kaptam, mert kilőttem egy magas rangú SS-tisztet, aki a figyelmeztető lövés ellenére sem állt meg. Büntetésként Lévay százados kivont a csatából. Nem is bántam, elég volt. Ez idegen föld, ehhez semmi közöm...

A bevetés során elöl gurult Molnár Ferenc főhadnagy, a századparancsnokom. Őt követték a századbeli bajtársaim, öten. Én a harcálláspont előtt álltam, figyeltem a felvonulást, felszállást. A másik századot Szilágyi János százados vezette. Őt a hősi halált halt vitéz Szimon László százados pótlására helyezték a század élére. Ismertem a képességét, mert még Veszprémben repültem vele. Jó pilóta és jó tiszt, de már idősnek számított 35 évesen. Ráadásul nem képzett vadászpilótaként repült, hanem felderítőként. A felettesei ennek ellenére beültették egy gyors, robbanékony repülőgépbe, a Fókába. Ezt nekünk, a húszéveseknek tervezték.

- Mit tudott a Fóka?

- Négyezer méterről kellett vele a célra zuhanni, de a gépen nem volt zuhanófék. Ha már felgyorsult, elérte az óránkénti 850-900 kilométeres sebességet is. Ez nekünk, a zuhanóbombázóknak is új volt, de hamar átálltunk, élveztük. Szilágyi százados az említett bevetésen egy ilyen gépben ült. Mikor gurult, kinézett rám, de nem mosolygott. Tisztelgésre emeltem a kezem, nem gondoltam, hogy vele kapcsolatban utoljára...

A második bevetés napja nem sok jót ígért. Az égbolton kevés felhő, annál több ellenség. Bécs körzetében már várták őket, itt nagy létszámú ellenséges vadászkötelék őrjáratozott. Útközben felvették a 42 gépes - másik reptérről indított - német köteléket. Fe-lettük repülve biztosítottak. A német parancsnok már a békére gondolt, nem áldozta fel fiatal, tapasztalatlan pilótáit. Meglátta a túlerőt, és rögvest leborított, visszafelé indult.

- És a magyar kötelék? A harcnak már nem volt értelme.

- Sajnos Molnár főhadnagy nem követte a német parancsnokot, így nagyot hibázott. Neki a kísérés, a védelmezés volt a feladata, de másképpen döntött: legyen csata. Tizenkét géppel megtámadott egy negyven gépre becsült ellenséges vadászköteléket! Meglepetésre a harc jól indult, mert nyitásként lelőttek 5 Jak 9-est. Ekkor beavatkozott a főerő. Róza szakaszvezető szerint orosz, és nem amerikai gépek lőtték a mieinket, tipikus harcmodort alkalmazva. A levegő tele lett villogó sorozatokkal, cikázó repülőgépekkel. Molnárék ilyen túlerő ellen még nem harcoltak, lőszerük is elfogyott. A menekülés módját keresték, de kilőtték őket. Elébb Molnár főhadnagy gépére zúdítottak golyózáport, felgyújtották. Ő időben kiugrott, gépe felrobbant. A combját átfúrta egy gépágyúlövedék. Ernyője kinyílt, műútra érkezett, nyílt törést szenvedett.

- Mi történt Szilágyival? Az a bizonyos oldalgóforduló-jelenség hozzá köthető?

- Igen, de ennek története van. Szilágyi emelt fordulóban repült, amikor kilőtték. Felgyújtották a motorteret, de nem a benzin, hanem a hidraulika-olaj, vagy a dúsítókeverék kábele éghetett. A kabinba benyalt a láng, a pilóta védekezett. Elengedte a kormányt, arcához kapott. A láng a lábától és a műszerfalból érkezett, kínjában az oldalkormányba is bele-belerugdalt. A repülőgép szitálni kezdett, kígyózott. A füst mindent uralt már, amikor a pilóta megtalálta - és lehet, hogy teljesen véletlenül - a kabinzárat. Kioldotta, s a kabintető mozdult. A gép ekkor érte el a kritikus pontot. A sebesség elfogyott, az átesés bekövetkezett. De nem esett dugóhúzóba, hanem 90 fokon lefelé zuhant. Az ellenség ezt látta, tovább nem is üldözte.

- A szakirodalom szerint ilyen szituációt nem lehet túlélni. Miért sikerült ez Szilágyinak mégis?

- Nézze, aki függőleges pályán zuhan, az földbe vágódik és felrobban. De akit a Jóisten a tenyerébe vett, azzal más történik. Amikor a gépe átesett, ennek ereje mintegy kidobta, elfojtotta a tüzet. Csakhogy Szilágyi ekkor még mozgásképtelen volt. Kétezer méternyi zuhanás után mozdította csak meg a botkormányt, majd fokozatosan vízszintes helyzetbe hozta a repülőt. Földközelbe ért, amikor újra az átesés határára került. Szerencséjére a Duna árterületeinek alacsony bozótjaira, vagy egy faiskolára eshetett, ez lefékezte, megóvta.

- Mindez mára történelem. De ön nem nyugodott bele Szilágyi százados megmenekülésének mikéntjébe, nyomozni kezdett.

- Igen. Előbb olvastam Szabó Mátyás írását, és amit ő megfogalmazott, elhittem. Később került birtokomba özv. Horthy Istvánné könyve. A benne található jegyzőkönyveket is elolvastam. Szabó Gyula zászlós, megfigyelőtiszt jegyzőkönyvében találtam az oldalgó fordulóval kifejezést. Mit is jelent, mit takar ez a két szó? - tettem fel a kérdést. Ráéreztem, hogy az oldalgó forduló és a szitáló, kígyózó mozgás azonos okot jelenthet, jelesül a tüzet. A könyvből azonban hiányzott Nemeslaki Zoltán őrmester, kísérő pilóta jegyzőkönyve. Mint hasonszőrű pilóta tisztában voltam azzal, hogy a tragédiáról ő tudhat a legtöbbet. Hozzá fordultam, és levélben feltettem több kérdést neki. Válaszképpen elküldte a vele készített jegyzőkönyv másolatát. Azt elolvasva minden kérdésemre választ találtam, a négy jegyzőkönyv elkezdett dalolni, cáfolva Szabó Mátyás verzióját. Szabó nem tudta, hogy Horthy gépe is átvágódott, s ez belejátszhatott a tragédiájába. Az átvágódott gép motorja ugyanis csapódik, és így a bekötéseknél, a hengerfalon láthatatlan repedés keletkezhet. Ez a felszállásnál beéghet, így rontja a motor működését, ami végül tűzhöz, beálláshoz vezethet. Ezt a folyamatot igazolták a tanúk. A tizedes még csak lángcsóvát észlelt, Határ törzsőrmester és társai égő gépet láttak. Ez a megfigyelés a biztos. A földön állók jobban, tisztábban, és folyamatában látják az eseményt. Sikerült bizonyítanom, hogy vitéz Horthy István főhadnagy tragédiáját nem vezetési hiba, hanem valamilyen ismeretlen, nem pontosítható motortűz okozta.

- Vagyis az oldalgó forduló.

- Így van. Arra is kíváncsi voltam, hogy a kivizsgálók, így Keresztes Béla százados és Pottyondy László főhadnagy tévedtek-e, vagy szándékosan vitték tévútra a minősítést. Megtudtam, hogy a Horthyval történt tragédia napjáig a magyar királyi légierőnél olyan pilóta nem volt, aki zártkabinú motortűz után életben maradt. Így a vizsgálók nem tudhatták, mi történik a kabinban. Az oldalgó forduló nekik semmit sem jelentett, nem értelmezhették. A jegyzőkönyvekből csak a sebességvesztést, az átesést tudták egyértelműen megállapítani. A valóság azonban más volt. A Duna árterére zuhant az oldalgó fordulóba került gép, pilótája túlélte a motortüzet A

A bevetés során elöl gurult Molnár Ferenc főhadnagy, a századparancsnokom. Őt követték a századbeli bajtársaim, öten. Én a harcálláspont előtt álltam, figyeltem a felvonulást, felszállást. A másik századot Szilágyi János százados vezette. Őt a hősi halált halt vitéz Szimon László százados pótlására helyezték a század élére. Ismertem a képességét, mert még Veszprémben repültem vele. Jó pilóta és jó tiszt, de már idősnek számított 35 évesen. Ráadásul nem képzett vadászpilótaként repült, hanem felderítőként. A felettesei ennek ellenére beültették egy gyors, robbanékony repülőgépbe, a Fókába. Ezt nekünk, a húszéveseknek tervezték.

- Mit tudott a Fóka?

- Négyezer méterről kellett vele a célra zuhanni, de a gépen nem volt zuhanófék. Ha már felgyorsult, elérte az óránkénti 850-900 kilométeres sebességet is. Ez nekünk, a zuhanóbombázóknak is új volt, de hamar átálltunk, élveztük. Szilágyi százados az említett bevetésen egy ilyen gépben ült. Mikor gurult, kinézett rám, de nem mosolygott. Tisztelgésre emeltem a kezem, nem gondoltam, hogy vele kapcsolatban utoljára...

A második bevetés napja nem sok jót ígért. Az égbolton kevés felhő, annál több ellenség. Bécs körzetében már várták őket, itt nagy létszámú ellenséges vadászkötelék őrjáratozott. Útközben felvették a 42 gépes - másik reptérről indított - német köteléket. Fe-lettük repülve biztosítottak. A német parancsnok már a békére gondolt, nem áldozta fel fiatal, tapasztalatlan pilótáit. Meglátta a túlerőt, és rögvest leborított, visszafelé indult.

- És a magyar kötelék? A harcnak már nem volt értelme.

- Sajnos Molnár főhadnagy nem követte a német parancsnokot, így nagyot hibázott. Neki a kísérés, a védelmezés volt a feladata, de másképpen döntött: legyen csata. Tizenkét géppel megtámadott egy negyven gépre becsült ellenséges vadászköteléket! Meglepetésre a harc jól indult, mert nyitásként lelőttek 5 Jak 9-est. Ekkor beavatkozott a főerő. Róza szakaszvezető szerint orosz, és nem amerikai gépek lőtték a mieinket, tipikus harcmodort alkalmazva. A levegő tele lett villogó sorozatokkal, cikázó repülőgépekkel. Molnárék ilyen túlerő ellen még nem harcoltak, lőszerük is elfogyott. A menekülés módját keresték, de kilőtték őket. Elébb Molnár főhadnagy gépére zúdítottak golyózáport, felgyújtották. Ő időben kiugrott, gépe felrobbant. A combját átfúrta egy gépágyúlövedék. Ernyője kinyílt, műútra érkezett, nyílt törést szenvedett.

- Mi történt Szilágyival? Az a bizonyos oldalgóforduló-jelenség hozzá köthető?

- Igen, de ennek története van. Szilágyi emelt fordulóban repült, amikor kilőtték. Felgyújtották a motorteret, de nem a benzin, hanem a hidraulika-olaj, vagy a dúsítókeverék kábele éghetett. A kabinba benyalt a láng, a pilóta védekezett. Elengedte a kormányt, arcához kapott. A láng a lábától és a műszerfalból érkezett, kínjában az oldalkormányba is bele-belerugdalt. A repülőgép szitálni kezdett, kígyózott. A füst mindent uralt már, amikor a pilóta megtalálta - és lehet, hogy teljesen véletlenül - a kabinzárat. Kioldotta, s a kabintető mozdult. A gép ekkor érte el a kritikus pontot. A sebesség elfogyott, az átesés bekövetkezett. De nem esett dugóhúzóba, hanem 90 fokon lefelé zuhant. Az ellenség ezt látta, tovább nem is üldözte.

- A szakirodalom szerint ilyen szituációt nem lehet túlélni. Miért sikerült ez Szilágyinak mégis?

- Nézze, aki függőleges pályán zuhan, az földbe vágódik és felrobban. De akit a Jóisten a tenyerébe vett, azzal más történik. Amikor a gépe átesett, ennek ereje mintegy kidobta, elfojtotta a tüzet. Csakhogy Szilágyi ekkor még mozgásképtelen volt. Kétezer méternyi zuhanás után mozdította csak meg a botkormányt, majd fokozatosan vízszintes helyzetbe hozta a repülőt. Földközelbe ért, amikor újra az átesés határára került. Szerencséjére a Duna árterületeinek alacsony bozótjaira, vagy egy faiskolára eshetett, ez lefékezte, megóvta.

- Mindez mára történelem. De ön nem nyugodott bele Szilágyi százados megmenekülésének mikéntjébe, nyomozni kezdett.

- Igen. Előbb olvastam Szabó Mátyás írását, és amit ő megfogalmazott, elhittem. Később került birtokomba özv. Horthy Istvánné könyve. A benne található jegyzőkönyveket is elolvastam. Szabó Gyula zászlós, megfigyelőtiszt jegyzőkönyvében találtam az oldalgó fordulóval kifejezést. Mit is jelent, mit takar ez a két szó? - tettem fel a kérdést. Ráéreztem, hogy az oldalgó forduló és a szitáló, kígyózó mozgás azonos okot jelenthet, jelesül a tüzet. A könyvből azonban hiányzott Nemeslaki Zoltán őrmester, kísérő pilóta jegyzőkönyve. Mint hasonszőrű pilóta tisztában voltam azzal, hogy a tragédiáról ő tudhat a legtöbbet. Hozzá fordultam, és levélben feltettem több kérdést neki. Válaszképpen elküldte a vele készített jegyzőkönyv másolatát. Azt elolvasva minden kérdésemre választ találtam, a négy jegyzőkönyv elkezdett dalolni, cáfolva Szabó Mátyás verzióját. Szabó nem tudta, hogy Horthy gépe is átvágódott, s ez belejátszhatott a tragédiájába. Az átvágódott gép motorja ugyanis csapódik, és így a bekötéseknél, a hengerfalon láthatatlan repedés keletkezhet. Ez a felszállásnál beéghet, így rontja a motor működését, ami végül tűzhöz, beálláshoz vezethet. Ezt a folyamatot igazolták a tanúk. A tizedes még csak lángcsóvát észlelt, Határ törzsőrmester és társai égő gépet láttak. Ez a megfigyelés a biztos. A földön állók jobban, tisztábban, és folyamatában látják az eseményt. Sikerült bizonyítanom, hogy vitéz Horthy István főhadnagy tragédiáját nem vezetési hiba, hanem valamilyen ismeretlen, nem pontosítható motortűz okozta.

- Vagyis az oldalgó forduló.

- Így van. Arra is kíváncsi voltam, hogy a kivizsgálók, így Keresztes Béla százados és Pottyondy László főhadnagy tévedtek-e, vagy szándékosan vitték tévútra a minősítést. Megtudtam, hogy a Horthyval történt tragédia napjáig a magyar királyi légierőnél olyan pilóta nem volt, aki zártkabinú motortűz után életben maradt. Így a vizsgálók nem tudhatták, mi történik a kabinban. Az oldalgó forduló nekik semmit sem jelentett, nem értelmezhették. A jegyzőkönyvekből csak a sebességvesztést, az átesést tudták egyértelműen megállapítani. A valóság azonban más volt. A Duna árterére zuhant az oldalgó fordulóba került gép, pilótája túlélte a motortüzet A

A bevetés során elöl gurult Molnár Ferenc főhadnagy, a századparancsnokom. Őt követték a századbeli bajtársaim, öten. Én a harcálláspont előtt álltam, figyeltem a felvonulást, felszállást. A másik századot Szilágyi János százados vezette. Őt a hősi halált halt vitéz Szimon László százados pótlására helyezték a század élére. Ismertem a képességét, mert még Veszprémben repültem vele. Jó pilóta és jó tiszt, de már idősnek számított 35 évesen. Ráadásul nem képzett vadászpilótaként repült, hanem felderítőként. A felettesei ennek ellenére beültették egy gyors, robbanékony repülőgépbe, a Fókába. Ezt nekünk, a húszéveseknek tervezték.

- Mit tudott a Fóka?

- Négyezer méterről kellett vele a célra zuhanni, de a gépen nem volt zuhanófék. Ha már felgyorsult, elérte az óránkénti 850-900 kilométeres sebességet is. Ez nekünk, a zuhanóbombázóknak is új volt, de hamar átálltunk, élveztük. Szilágyi százados az említett bevetésen egy ilyen gépben ült. Mikor gurult, kinézett rám, de nem mosolygott. Tisztelgésre emeltem a kezem, nem gondoltam, hogy vele kapcsolatban utoljára...

A második bevetés napja nem sok jót ígért. Az égbolton kevés felhő, annál több ellenség. Bécs körzetében már várták őket, itt nagy létszámú ellenséges vadászkötelék őrjáratozott. Útközben felvették a 42 gépes - másik reptérről indított - német köteléket. Fe-lettük repülve biztosítottak. A német parancsnok már a békére gondolt, nem áldozta fel fiatal, tapasztalatlan pilótáit. Meglátta a túlerőt, és rögvest leborított, visszafelé indult.

- És a magyar kötelék? A harcnak már nem volt értelme.

- Sajnos Molnár főhadnagy nem követte a német parancsnokot, így nagyot hibázott. Neki a kísérés, a védelmezés volt a feladata, de másképpen döntött: legyen csata. Tizenkét géppel megtámadott egy negyven gépre becsült ellenséges vadászköteléket! Meglepetésre a harc jól indult, mert nyitásként lelőttek 5 Jak 9-est. Ekkor beavatkozott a főerő. Róza szakaszvezető szerint orosz, és nem amerikai gépek lőtték a mieinket, tipikus harcmodort alkalmazva. A levegő tele lett villogó sorozatokkal, cikázó repülőgépekkel. Molnárék ilyen túlerő ellen még nem harcoltak, lőszerük is elfogyott. A menekülés módját keresték, de kilőtték őket. Elébb Molnár főhadnagy gépére zúdítottak golyózáport, felgyújtották. Ő időben kiugrott, gépe felrobbant. A combját átfúrta egy gépágyúlövedék. Ernyője kinyílt, műútra érkezett, nyílt törést szenvedett.

- Mi történt Szilágyival? Az a bizonyos oldalgóforduló-jelenség hozzá köthető?

- Igen, de ennek története van. Szilágyi emelt fordulóban repült, amikor kilőtték. Felgyújtották a motorteret, de nem a benzin, hanem a hidraulika-olaj, vagy a dúsítókeverék kábele éghetett. A kabinba benyalt a láng, a pilóta védekezett. Elengedte a kormányt, arcához kapott. A láng a lábától és a műszerfalból érkezett, kínjában az oldalkormányba is bele-belerugdalt. A repülőgép szitálni kezdett, kígyózott. A füst mindent uralt már, amikor a pilóta megtalálta - és lehet, hogy teljesen véletlenül - a kabinzárat. Kioldotta, s a kabintető mozdult. A gép ekkor érte el a kritikus pontot. A sebesség elfogyott, az átesés bekövetkezett. De nem esett dugóhúzóba, hanem 90 fokon lefelé zuhant. Az ellenség ezt látta, tovább nem is üldözte.

- A szakirodalom szerint ilyen szituációt nem lehet túlélni. Miért sikerült ez Szilágyinak mégis?

- Nézze, aki függőleges pályán zuhan, az földbe vágódik és felrobban. De akit a Jóisten a tenyerébe vett, azzal más történik. Amikor a gépe átesett, ennek ereje mintegy kidobta, elfojtotta a tüzet. Csakhogy Szilágyi ekkor még mozgásképtelen volt. Kétezer méternyi zuhanás után mozdította csak meg a botkormányt, majd fokozatosan vízszintes helyzetbe hozta a repülőt. Földközelbe ért, amikor újra az átesés határára került. Szerencséjére a Duna árterületeinek alacsony bozótjaira, vagy egy faiskolára eshetett, ez lefékezte, megóvta.

- Mindez mára történelem. De ön nem nyugodott bele Szilágyi százados megmenekülésének mikéntjébe, nyomozni kezdett.

- Igen. Előbb olvastam Szabó Mátyás írását, és amit ő megfogalmazott, elhittem. Később került birtokomba özv. Horthy Istvánné könyve. A benne található jegyzőkönyveket is elolvastam. Szabó Gyula zászlós, megfigyelőtiszt jegyzőkönyvében találtam az oldalgó fordulóval kifejezést. Mit is jelent, mit takar ez a két szó? - tettem fel a kérdést. Ráéreztem, hogy az oldalgó forduló és a szitáló, kígyózó mozgás azonos okot jelenthet, jelesül a tüzet. A könyvből azonban hiányzott Nemeslaki Zoltán őrmester, kísérő pilóta jegyzőkönyve. Mint hasonszőrű pilóta tisztában voltam azzal, hogy a tragédiáról ő tudhat a legtöbbet. Hozzá fordultam, és levélben feltettem több kérdést neki. Válaszképpen elküldte a vele készített jegyzőkönyv másolatát. Azt elolvasva minden kérdésemre választ találtam, a négy jegyzőkönyv elkezdett dalolni, cáfolva Szabó Mátyás verzióját. Szabó nem tudta, hogy Horthy gépe is átvágódott, s ez belejátszhatott a tragédiájába. Az átvágódott gép motorja ugyanis csapódik, és így a bekötéseknél, a hengerfalon láthatatlan repedés keletkezhet. Ez a felszállásnál beéghet, így rontja a motor működését, ami végül tűzhöz, beálláshoz vezethet. Ezt a folyamatot igazolták a tanúk. A tizedes még csak lángcsóvát észlelt, Határ törzsőrmester és társai égő gépet láttak. Ez a megfigyelés a biztos. A földön állók jobban, tisztábban, és folyamatában látják az eseményt. Sikerült bizonyítanom, hogy vitéz Horthy István főhadnagy tragédiáját nem vezetési hiba, hanem valamilyen ismeretlen, nem pontosítható motortűz okozta.

- Vagyis az oldalgó forduló.

- Így van. Arra is kíváncsi voltam, hogy a kivizsgálók, így Keresztes Béla százados és Pottyondy László főhadnagy tévedtek-e, vagy szándékosan vitték tévútra a minősítést. Megtudtam, hogy a Horthyval történt tragédia napjáig a magyar királyi légierőnél olyan pilóta nem volt, aki zártkabinú motortűz után életben maradt. Így a vizsgálók nem tudhatták, mi történik a kabinban. Az oldalgó forduló nekik semmit sem jelentett, nem értelmezhették. A jegyzőkönyvekből csak a sebességvesztést, az átesést tudták egyértelműen megállapítani. A valóság azonban más volt. A Duna árterére zuhant az oldalgó fordulóba került gép, pilótája túlélte a motortüzet A

- Mit tudott a Fóka?

- Négyezer méterről kellett vele a célra zuhanni, de a gépen nem volt zuhanófék. Ha már felgyorsult, elérte az óránkénti 850-900 kilométeres sebességet is. Ez nekünk, a zuhanóbombázóknak is új volt, de hamar átálltunk, élveztük. Szilágyi százados az említett bevetésen egy ilyen gépben ült. Mikor gurult, kinézett rám, de nem mosolygott. Tisztelgésre emeltem a kezem, nem gondoltam, hogy vele kapcsolatban utoljára...

A második bevetés napja nem sok jót ígért. Az égbolton kevés felhő, annál több ellenség. Bécs körzetében már várták őket, itt nagy létszámú ellenséges vadászkötelék őrjáratozott. Útközben felvették a 42 gépes - másik reptérről indított - német köteléket. Fe-lettük repülve biztosítottak. A német parancsnok már a békére gondolt, nem áldozta fel fiatal, tapasztalatlan pilótáit. Meglátta a túlerőt, és rögvest leborított, visszafelé indult.

- És a magyar kötelék? A harcnak már nem volt értelme.

- Sajnos Molnár főhadnagy nem követte a német parancsnokot, így nagyot hibázott. Neki a kísérés, a védelmezés volt a feladata, de másképpen döntött: legyen csata. Tizenkét géppel megtámadott egy negyven gépre becsült ellenséges vadászköteléket! Meglepetésre a harc jól indult, mert nyitásként lelőttek 5 Jak 9-est. Ekkor beavatkozott a főerő. Róza szakaszvezető szerint orosz, és nem amerikai gépek lőtték a mieinket, tipikus harcmodort alkalmazva. A levegő tele lett villogó sorozatokkal, cikázó repülőgépekkel. Molnárék ilyen túlerő ellen még nem harcoltak, lőszerük is elfogyott. A menekülés módját keresték, de kilőtték őket. Elébb Molnár főhadnagy gépére zúdítottak golyózáport, felgyújtották. Ő időben kiugrott, gépe felrobbant. A combját átfúrta egy gépágyúlövedék. Ernyője kinyílt, műútra érkezett, nyílt törést szenvedett.

- Mi történt Szilágyival? Az a bizonyos oldalgóforduló-jelenség hozzá köthető?

- Igen, de ennek története van. Szilágyi emelt fordulóban repült, amikor kilőtték. Felgyújtották a motorteret, de nem a benzin, hanem a hidraulika-olaj, vagy a dúsítókeverék kábele éghetett. A kabinba benyalt a láng, a pilóta védekezett. Elengedte a kormányt, arcához kapott. A láng a lábától és a műszerfalból érkezett, kínjában az oldalkormányba is bele-belerugdalt. A repülőgép szitálni kezdett, kígyózott. A füst mindent uralt már, amikor a pilóta megtalálta - és lehet, hogy teljesen véletlenül - a kabinzárat. Kioldotta, s a kabintető mozdult. A gép ekkor érte el a kritikus pontot. A sebesség elfogyott, az átesés bekövetkezett. De nem esett dugóhúzóba, hanem 90 fokon lefelé zuhant. Az ellenség ezt látta, tovább nem is üldözte.

- A szakirodalom szerint ilyen szituációt nem lehet túlélni. Miért sikerült ez Szilágyinak mégis?

- Nézze, aki függőleges pályán zuhan, az földbe vágódik és felrobban. De akit a Jóisten a tenyerébe vett, azzal más történik. Amikor a gépe átesett, ennek ereje mintegy kidobta, elfojtotta a tüzet. Csakhogy Szilágyi ekkor még mozgásképtelen volt. Kétezer méternyi zuhanás után mozdította csak meg a botkormányt, majd fokozatosan vízszintes helyzetbe hozta a repülőt. Földközelbe ért, amikor újra az átesés határára került. Szerencséjére a Duna árterületeinek alacsony bozótjaira, vagy egy faiskolára eshetett, ez lefékezte, megóvta.

- Mindez mára történelem. De ön nem nyugodott bele Szilágyi százados megmenekülésének mikéntjébe, nyomozni kezdett.

- Igen. Előbb olvastam Szabó Mátyás írását, és amit ő megfogalmazott, elhittem. Később került birtokomba özv. Horthy Istvánné könyve. A benne található jegyzőkönyveket is elolvastam. Szabó Gyula zászlós, megfigyelőtiszt jegyzőkönyvében találtam az oldalgó fordulóval kifejezést. Mit is jelent, mit takar ez a két szó? - tettem fel a kérdést. Ráéreztem, hogy az oldalgó forduló és a szitáló, kígyózó mozgás azonos okot jelenthet, jelesül a tüzet. A könyvből azonban hiányzott Nemeslaki Zoltán őrmester, kísérő pilóta jegyzőkönyve. Mint hasonszőrű pilóta tisztában voltam azzal, hogy a tragédiáról ő tudhat a legtöbbet. Hozzá fordultam, és levélben feltettem több kérdést neki. Válaszképpen elküldte a vele készített jegyzőkönyv másolatát. Azt elolvasva minden kérdésemre választ találtam, a négy jegyzőkönyv elkezdett dalolni, cáfolva Szabó Mátyás verzióját. Szabó nem tudta, hogy Horthy gépe is átvágódott, s ez belejátszhatott a tragédiájába. Az átvágódott gép motorja ugyanis csapódik, és így a bekötéseknél, a hengerfalon láthatatlan repedés keletkezhet. Ez a felszállásnál beéghet, így rontja a motor működését, ami végül tűzhöz, beálláshoz vezethet. Ezt a folyamatot igazolták a tanúk. A tizedes még csak lángcsóvát észlelt, Határ törzsőrmester és társai égő gépet láttak. Ez a megfigyelés a biztos. A földön állók jobban, tisztábban, és folyamatában látják az eseményt. Sikerült bizonyítanom, hogy vitéz Horthy István főhadnagy tragédiáját nem vezetési hiba, hanem valamilyen ismeretlen, nem pontosítható motortűz okozta.

- Vagyis az oldalgó forduló.

- Így van. Arra is kíváncsi voltam, hogy a kivizsgálók, így Keresztes Béla százados és Pottyondy László főhadnagy tévedtek-e, vagy szándékosan vitték tévútra a minősítést. Megtudtam, hogy a Horthyval történt tragédia napjáig a magyar királyi légierőnél olyan pilóta nem volt, aki zártkabinú motortűz után életben maradt. Így a vizsgálók nem tudhatták, mi történik a kabinban. Az oldalgó forduló nekik semmit sem jelentett, nem értelmezhették. A jegyzőkönyvekből csak a sebességvesztést, az átesést tudták egyértelműen megállapítani. A valóság azonban más volt. A Duna árterére zuhant az oldalgó fordulóba került gép, pilótája túlélte a motortüzet A

- Mit tudott a Fóka?

- Négyezer méterről kellett vele a célra zuhanni, de a gépen nem volt zuhanófék. Ha már felgyorsult, elérte az óránkénti 850-900 kilométeres sebességet is. Ez nekünk, a zuhanóbombázóknak is új volt, de hamar átálltunk, élveztük. Szilágyi százados az említett bevetésen egy ilyen gépben ült. Mikor gurult, kinézett rám, de nem mosolygott. Tisztelgésre emeltem a kezem, nem gondoltam, hogy vele kapcsolatban utoljára...

A második bevetés napja nem sok jót ígért. Az égbolton kevés felhő, annál több ellenség. Bécs körzetében már várták őket, itt nagy létszámú ellenséges vadászkötelék őrjáratozott. Útközben felvették a 42 gépes - másik reptérről indított - német köteléket. Fe-lettük repülve biztosítottak. A német parancsnok már a békére gondolt, nem áldozta fel fiatal, tapasztalatlan pilótáit. Meglátta a túlerőt, és rögvest leborított, visszafelé indult.

- És a magyar kötelék? A harcnak már nem volt értelme.

- Sajnos Molnár főhadnagy nem követte a német parancsnokot, így nagyot hibázott. Neki a kísérés, a védelmezés volt a feladata, de másképpen döntött: legyen csata. Tizenkét géppel megtámadott egy negyven gépre becsült ellenséges vadászköteléket! Meglepetésre a harc jól indult, mert nyitásként lelőttek 5 Jak 9-est. Ekkor beavatkozott a főerő. Róza szakaszvezető szerint orosz, és nem amerikai gépek lőtték a mieinket, tipikus harcmodort alkalmazva. A levegő tele lett villogó sorozatokkal, cikázó repülőgépekkel. Molnárék ilyen túlerő ellen még nem harcoltak, lőszerük is elfogyott. A menekülés módját keresték, de kilőtték őket. Elébb Molnár főhadnagy gépére zúdítottak golyózáport, felgyújtották. Ő időben kiugrott, gépe felrobbant. A combját átfúrta egy gépágyúlövedék. Ernyője kinyílt, műútra érkezett, nyílt törést szenvedett.

- Mi történt Szilágyival? Az a bizonyos oldalgóforduló-jelenség hozzá köthető?

- Igen, de ennek története van. Szilágyi emelt fordulóban repült, amikor kilőtték. Felgyújtották a motorteret, de nem a benzin, hanem a hidraulika-olaj, vagy a dúsítókeverék kábele éghetett. A kabinba benyalt a láng, a pilóta védekezett. Elengedte a kormányt, arcához kapott. A láng a lábától és a műszerfalból érkezett, kínjában az oldalkormányba is bele-belerugdalt. A repülőgép szitálni kezdett, kígyózott. A füst mindent uralt már, amikor a pilóta megtalálta - és lehet, hogy teljesen véletlenül - a kabinzárat. Kioldotta, s a kabintető mozdult. A gép ekkor érte el a kritikus pontot. A sebesség elfogyott, az átesés bekövetkezett. De nem esett dugóhúzóba, hanem 90 fokon lefelé zuhant. Az ellenség ezt látta, tovább nem is üldözte.

- A szakirodalom szerint ilyen szituációt nem lehet túlélni. Miért sikerült ez Szilágyinak mégis?

- Nézze, aki függőleges pályán zuhan, az földbe vágódik és felrobban. De akit a Jóisten a tenyerébe vett, azzal más történik. Amikor a gépe átesett, ennek ereje mintegy kidobta, elfojtotta a tüzet. Csakhogy Szilágyi ekkor még mozgásképtelen volt. Kétezer méternyi zuhanás után mozdította csak meg a botkormányt, majd fokozatosan vízszintes helyzetbe hozta a repülőt. Földközelbe ért, amikor újra az átesés határára került. Szerencséjére a Duna árterületeinek alacsony bozótjaira, vagy egy faiskolára eshetett, ez lefékezte, megóvta.

- Mindez mára történelem. De ön nem nyugodott bele Szilágyi százados megmenekülésének mikéntjébe, nyomozni kezdett.

- Igen. Előbb olvastam Szabó Mátyás írását, és amit ő megfogalmazott, elhittem. Később került birtokomba özv. Horthy Istvánné könyve. A benne található jegyzőkönyveket is elolvastam. Szabó Gyula zászlós, megfigyelőtiszt jegyzőkönyvében találtam az oldalgó fordulóval kifejezést. Mit is jelent, mit takar ez a két szó? - tettem fel a kérdést. Ráéreztem, hogy az oldalgó forduló és a szitáló, kígyózó mozgás azonos okot jelenthet, jelesül a tüzet. A könyvből azonban hiányzott Nemeslaki Zoltán őrmester, kísérő pilóta jegyzőkönyve. Mint hasonszőrű pilóta tisztában voltam azzal, hogy a tragédiáról ő tudhat a legtöbbet. Hozzá fordultam, és levélben feltettem több kérdést neki. Válaszképpen elküldte a vele készített jegyzőkönyv másolatát. Azt elolvasva minden kérdésemre választ találtam, a négy jegyzőkönyv elkezdett dalolni, cáfolva Szabó Mátyás verzióját. Szabó nem tudta, hogy Horthy gépe is átvágódott, s ez belejátszhatott a tragédiájába. Az átvágódott gép motorja ugyanis csapódik, és így a bekötéseknél, a hengerfalon láthatatlan repedés keletkezhet. Ez a felszállásnál beéghet, így rontja a motor működését, ami végül tűzhöz, beálláshoz vezethet. Ezt a folyamatot igazolták a tanúk. A tizedes még csak lángcsóvát észlelt, Határ törzsőrmester és társai égő gépet láttak. Ez a megfigyelés a biztos. A földön állók jobban, tisztábban, és folyamatában látják az eseményt. Sikerült bizonyítanom, hogy vitéz Horthy István főhadnagy tragédiáját nem vezetési hiba, hanem valamilyen ismeretlen, nem pontosítható motortűz okozta.

- Vagyis az oldalgó forduló.

- Így van. Arra is kíváncsi voltam, hogy a kivizsgálók, így Keresztes Béla százados és Pottyondy László főhadnagy tévedtek-e, vagy szándékosan vitték tévútra a minősítést. Megtudtam, hogy a Horthyval történt tragédia napjáig a magyar királyi légierőnél olyan pilóta nem volt, aki zártkabinú motortűz után életben maradt. Így a vizsgálók nem tudhatták, mi történik a kabinban. Az oldalgó forduló nekik semmit sem jelentett, nem értelmezhették. A jegyzőkönyvekből csak a sebességvesztést, az átesést tudták egyértelműen megállapítani. A valóság azonban más volt. A Duna árterére zuhant az oldalgó fordulóba került gép, pilótája túlélte a motortüzet A

- Mit tudott a Fóka?

- Négyezer méterről kellett vele a célra zuhanni, de a gépen nem volt zuhanófék. Ha már felgyorsult, elérte az óránkénti 850-900 kilométeres sebességet is. Ez nekünk, a zuhanóbombázóknak is új volt, de hamar átálltunk, élveztük. Szilágyi százados az említett bevetésen egy ilyen gépben ült. Mikor gurult, kinézett rám, de nem mosolygott. Tisztelgésre emeltem a kezem, nem gondoltam, hogy vele kapcsolatban utoljára...

A második bevetés napja nem sok jót ígért. Az égbolton kevés felhő, annál több ellenség. Bécs körzetében már várták őket, itt nagy létszámú ellenséges vadászkötelék őrjáratozott. Útközben felvették a 42 gépes - másik reptérről indított - német köteléket. Fe-lettük repülve biztosítottak. A német parancsnok már a békére gondolt, nem áldozta fel fiatal, tapasztalatlan pilótáit. Meglátta a túlerőt, és rögvest leborított, visszafelé indult.

- És a magyar kötelék? A harcnak már nem volt értelme.

- Sajnos Molnár főhadnagy nem követte a német parancsnokot, így nagyot hibázott. Neki a kísérés, a védelmezés volt a feladata, de másképpen döntött: legyen csata. Tizenkét géppel megtámadott egy negyven gépre becsült ellenséges vadászköteléket! Meglepetésre a harc jól indult, mert nyitásként lelőttek 5 Jak 9-est. Ekkor beavatkozott a főerő. Róza szakaszvezető szerint orosz, és nem amerikai gépek lőtték a mieinket, tipikus harcmodort alkalmazva. A levegő tele lett villogó sorozatokkal, cikázó repülőgépekkel. Molnárék ilyen túlerő ellen még nem harcoltak, lőszerük is elfogyott. A menekülés módját keresték, de kilőtték őket. Elébb Molnár főhadnagy gépére zúdítottak golyózáport, felgyújtották. Ő időben kiugrott, gépe felrobbant. A combját átfúrta egy gépágyúlövedék. Ernyője kinyílt, műútra érkezett, nyílt törést szenvedett.

- Mi történt Szilágyival? Az a bizonyos oldalgóforduló-jelenség hozzá köthető?

- Igen, de ennek története van. Szilágyi emelt fordulóban repült, amikor kilőtték. Felgyújtották a motorteret, de nem a benzin, hanem a hidraulika-olaj, vagy a dúsítókeverék kábele éghetett. A kabinba benyalt a láng, a pilóta védekezett. Elengedte a kormányt, arcához kapott. A láng a lábától és a műszerfalból érkezett, kínjában az oldalkormányba is bele-belerugdalt. A repülőgép szitálni kezdett, kígyózott. A füst mindent uralt már, amikor a pilóta megtalálta - és lehet, hogy teljesen véletlenül - a kabinzárat. Kioldotta, s a kabintető mozdult. A gép ekkor érte el a kritikus pontot. A sebesség elfogyott, az átesés bekövetkezett. De nem esett dugóhúzóba, hanem 90 fokon lefelé zuhant. Az ellenség ezt látta, tovább nem is üldözte.

- A szakirodalom szerint ilyen szituációt nem lehet túlélni. Miért sikerült ez Szilágyinak mégis?

- Nézze, aki függőleges pályán zuhan, az földbe vágódik és felrobban. De akit a Jóisten a tenyerébe vett, azzal más történik. Amikor a gépe átesett, ennek ereje mintegy kidobta, elfojtotta a tüzet. Csakhogy Szilágyi ekkor még mozgásképtelen volt. Kétezer méternyi zuhanás után mozdította csak meg a botkormányt, majd fokozatosan vízszintes helyzetbe hozta a repülőt. Földközelbe ért, amikor újra az átesés határára került. Szerencséjére a Duna árterületeinek alacsony bozótjaira, vagy egy faiskolára eshetett, ez lefékezte, megóvta.

- Mindez mára történelem. De ön nem nyugodott bele Szilágyi százados megmenekülésének mikéntjébe, nyomozni kezdett.

- Igen. Előbb olvastam Szabó Mátyás írását, és amit ő megfogalmazott, elhittem. Később került birtokomba özv. Horthy Istvánné könyve. A benne található jegyzőkönyveket is elolvastam. Szabó Gyula zászlós, megfigyelőtiszt jegyzőkönyvében találtam az oldalgó fordulóval kifejezést. Mit is jelent, mit takar ez a két szó? - tettem fel a kérdést. Ráéreztem, hogy az oldalgó forduló és a szitáló, kígyózó mozgás azonos okot jelenthet, jelesül a tüzet. A könyvből azonban hiányzott Nemeslaki Zoltán őrmester, kísérő pilóta jegyzőkönyve. Mint hasonszőrű pilóta tisztában voltam azzal, hogy a tragédiáról ő tudhat a legtöbbet. Hozzá fordultam, és levélben feltettem több kérdést neki. Válaszképpen elküldte a vele készített jegyzőkönyv másolatát. Azt elolvasva minden kérdésemre választ találtam, a négy jegyzőkönyv elkezdett dalolni, cáfolva Szabó Mátyás verzióját. Szabó nem tudta, hogy Horthy gépe is átvágódott, s ez belejátszhatott a tragédiájába. Az átvágódott gép motorja ugyanis csapódik, és így a bekötéseknél, a hengerfalon láthatatlan repedés keletkezhet. Ez a felszállásnál beéghet, így rontja a motor működését, ami végül tűzhöz, beálláshoz vezethet. Ezt a folyamatot igazolták a tanúk. A tizedes még csak lángcsóvát észlelt, Határ törzsőrmester és társai égő gépet láttak. Ez a megfigyelés a biztos. A földön állók jobban, tisztábban, és folyamatában látják az eseményt. Sikerült bizonyítanom, hogy vitéz Horthy István főhadnagy tragédiáját nem vezetési hiba, hanem valamilyen ismeretlen, nem pontosítható motortűz okozta.

- Vagyis az oldalgó forduló.

- Így van. Arra is kíváncsi voltam, hogy a kivizsgálók, így Keresztes Béla százados és Pottyondy László főhadnagy tévedtek-e, vagy szándékosan vitték tévútra a minősítést. Megtudtam, hogy a Horthyval történt tragédia napjáig a magyar királyi légierőnél olyan pilóta nem volt, aki zártkabinú motortűz után életben maradt. Így a vizsgálók nem tudhatták, mi történik a kabinban. Az oldalgó forduló nekik semmit sem jelentett, nem értelmezhették. A jegyzőkönyvekből csak a sebességvesztést, az átesést tudták egyértelműen megállapítani. A valóság azonban más volt. A Duna árterére zuhant az oldalgó fordulóba került gép, pilótája túlélte a motortüzet A

- Mit tudott a Fóka?

- Négyezer méterről kellett vele a célra zuhanni, de a gépen nem volt zuhanófék. Ha már felgyorsult, elérte az óránkénti 850-900 kilométeres sebességet is. Ez nekünk, a zuhanóbombázóknak is új volt, de hamar átálltunk, élveztük. Szilágyi százados az említett bevetésen egy ilyen gépben ült. Mikor gurult, kinézett rám, de nem mosolygott. Tisztelgésre emeltem a kezem, nem gondoltam, hogy vele kapcsolatban utoljára...

A második bevetés napja nem sok jót ígért. Az égbolton kevés felhő, annál több ellenség. Bécs körzetében már várták őket, itt nagy létszámú ellenséges vadászkötelék őrjáratozott. Útközben felvették a 42 gépes - másik reptérről indított - német köteléket. Fe-lettük repülve biztosítottak. A német parancsnok már a békére gondolt, nem áldozta fel fiatal, tapasztalatlan pilótáit. Meglátta a túlerőt, és rögvest leborított, visszafelé indult.

- És a magyar kötelék? A harcnak már nem volt értelme.

- Sajnos Molnár főhadnagy nem követte a német parancsnokot, így nagyot hibázott. Neki a kísérés, a védelmezés volt a feladata, de másképpen döntött: legyen csata. Tizenkét géppel megtámadott egy negyven gépre becsült ellenséges vadászköteléket! Meglepetésre a harc jól indult, mert nyitásként lelőttek 5 Jak 9-est. Ekkor beavatkozott a főerő. Róza szakaszvezető szerint orosz, és nem amerikai gépek lőtték a mieinket, tipikus harcmodort alkalmazva. A levegő tele lett villogó sorozatokkal, cikázó repülőgépekkel. Molnárék ilyen túlerő ellen még nem harcoltak, lőszerük is elfogyott. A menekülés módját keresték, de kilőtték őket. Elébb Molnár főhadnagy gépére zúdítottak golyózáport, felgyújtották. Ő időben kiugrott, gépe felrobbant. A combját átfúrta egy gépágyúlövedék. Ernyője kinyílt, műútra érkezett, nyílt törést szenvedett.

- Mi történt Szilágyival? Az a bizonyos oldalgóforduló-jelenség hozzá köthető?

- Igen, de ennek története van. Szilágyi emelt fordulóban repült, amikor kilőtték. Felgyújtották a motorteret, de nem a benzin, hanem a hidraulika-olaj, vagy a dúsítókeverék kábele éghetett. A kabinba benyalt a láng, a pilóta védekezett. Elengedte a kormányt, arcához kapott. A láng a lábától és a műszerfalból érkezett, kínjában az oldalkormányba is bele-belerugdalt. A repülőgép szitálni kezdett, kígyózott. A füst mindent uralt már, amikor a pilóta megtalálta - és lehet, hogy teljesen véletlenül - a kabinzárat. Kioldotta, s a kabintető mozdult. A gép ekkor érte el a kritikus pontot. A sebesség elfogyott, az átesés bekövetkezett. De nem esett dugóhúzóba, hanem 90 fokon lefelé zuhant. Az ellenség ezt látta, tovább nem is üldözte.

- A szakirodalom szerint ilyen szituációt nem lehet túlélni. Miért sikerült ez Szilágyinak mégis?

- Nézze, aki függőleges pályán zuhan, az földbe vágódik és felrobban. De akit a Jóisten a tenyerébe vett, azzal más történik. Amikor a gépe átesett, ennek ereje mintegy kidobta, elfojtotta a tüzet. Csakhogy Szilágyi ekkor még mozgásképtelen volt. Kétezer méternyi zuhanás után mozdította csak meg a botkormányt, majd fokozatosan vízszintes helyzetbe hozta a repülőt. Földközelbe ért, amikor újra az átesés határára került. Szerencséjére a Duna árterületeinek alacsony bozótjaira, vagy egy faiskolára eshetett, ez lefékezte, megóvta.

- Mindez mára történelem. De ön nem nyugodott bele Szilágyi százados megmenekülésének mikéntjébe, nyomozni kezdett.

- Igen. Előbb olvastam Szabó Mátyás írását, és amit ő megfogalmazott, elhittem. Később került birtokomba özv. Horthy Istvánné könyve. A benne található jegyzőkönyveket is elolvastam. Szabó Gyula zászlós, megfigyelőtiszt jegyzőkönyvében találtam az oldalgó fordulóval kifejezést. Mit is jelent, mit takar ez a két szó? - tettem fel a kérdést. Ráéreztem, hogy az oldalgó forduló és a szitáló, kígyózó mozgás azonos okot jelenthet, jelesül a tüzet. A könyvből azonban hiányzott Nemeslaki Zoltán őrmester, kísérő pilóta jegyzőkönyve. Mint hasonszőrű pilóta tisztában voltam azzal, hogy a tragédiáról ő tudhat a legtöbbet. Hozzá fordultam, és levélben feltettem több kérdést neki. Válaszképpen elküldte a vele készített jegyzőkönyv má