Hétvége

2010.04.10. 02:28

Kik vagyunk, honnan jöttünk?

Kik vagyunk, kik a rokonaink, honnan jöttünk? Ezekkel a kérdésekkel foglalkozik a Vasi Szemle Történelmünk kezdetei című tematikus száma, ami pillanatnyilag a legjobb tudományos összefoglalója a sokakat izgató problémának. A folyóiratot április 7-én mutatták be Budapesten, a Néprajzi Múzeumban.

Merklin Tímea

Mi indokolja, hogy valaki 2010-ben magyar őstörténeti témájú írásokat gyűjtsön? - tette fel a kérdést Pete György, az Életünk című, szintén Vas megyei folyóirat egykori főszerkesztője, akinek vendégszerkesztésében létrejött a szóban forgó lapszám, és rögtön meg is válaszolta: a nemzeti tudatállapot.

- Tudtam, hogy csak a legjobb szakemberekkel szabad dolgozni, nehogy belevesszünk abba a mocsárba, ami ezt a témát körülveszi - mondta a szerkesztő. - Az írások, anélkül, hogy a szerzők összebeszéltek volna - úgy kapcsolódnak egymáshoz, mint a fogaskerekek. Szerettem volna, hogy ne legyenek olyan tabuk, amiket ne lehetne megdönteni, de legalábbis ne lehetne beszélni róluk. Például arról, hogy a finnugorászat pillérei meginogtak. Ez a szám egy triptichon első része. A szerkesztői szándék az volt, hogy eurázsiai beágyazottságunkat különböző tudományok által megpróbáljuk megmutatni, hogy kiirthassuk magunkból az egyedül vagyunk tudatot, hiszen mi vagyunk az örökösei az eurázsiai kultúrának. Szerettem volna összegyűjteni, hogy erről a mai magyar régészet, nyelvészet, kultúrtörténet, genetika mit tud.

Ki a magyar, hogyan alakult ki a magyar nép? kérdéskörrel kapcsolatban dr. Fodor István régész, a Magyar Nemzeti Múzeum címzetes főigazgatója nagytérségi szemléletet közvetít. A folyóirat-bemutatón leszögezte: óriási térségekben ugyanazok a hie- delmek, túlvilági elképzelések uralkodtak. Azt a néptörténeti képet festette, hogy szinte soha nem volt úgy, hogy a beérkezők és a helyi őslakosság ne keveredett volna. Jellemzően mindig a nagyobb létszámú népesség győz nyelvileg, vagyis azok veszik át a másik nyelvét, akik kevesebben vannak. Érdekes, hogy az ideérkező magyarok jelentős létszámú, főleg szláv népet olvasztottak magukba. Régi globalitásnak nevezte azt a jelenséget, ami a termelési áramlatok és hatások, életmódok és kultúrák között már akkor is megvolt, és aminek eredményeként az eurázsiai övezetet egységbe fogta az anyagi, a tárgyi és a szellemi kultúra. A magyar nép ennek egy korai szülötte.

A magyar és az obi-ugor nyelvek szétválását a nyelvtörténészek a Kr. e. 500 körüli időpontra teszik, addigra már kialakult és rokonaitól különvált az ősmagyar etnikum. Fodor István a Vasi Szemlében írt tanulmányában kifejti, milyen tudománytalan feltevés az, ami még ma is él a köztudatban, hogy az előmagyarság (és az ugorok általában) halászó, vadászó, erdőlakó lett volna északon, a tundrán és a tajgán. A magyarok és a nyelvileg hozzájuk közel álló ősi obi-ugorok a nyugat-szibériai ligetes sztyeppéken élhettek. Az ősmagyarság kialakulásában jelentős szerepet játszott a nomád vagy félnomád állattartásra való áttérés. Előtte ugyanis már ezer esztendeje termelőgazdálkodást folytattak, szántottak, vetettek, állatokat tartottak. Az íráshoz egy szarvasüldözést mintázó szkíta lószerszámdísz képe az illusztráció. Szó esik arról, hogy a Csodaszarvas mondánk egy változata az obi-ugorok hagyományaiban is fellelhető, és hogy ebben az időszakban (Kr. e. 8-7. század) Eurázsia több más népének is a szarvas alakjához kapcsolódott az eredetmondája. A szkíták perzsa neve például szaka volt, azaz szarvas-nép .

Prof. dr. Hoppál Mihály, aki a Vasi Szemlében az ősvalláskutatásról írt, élőszóban hiányolta, hogy a különböző tudományterületek képviselői nem olvassák egymás szakirodalmát. Pedig a szélesebb látókörre mindenképpen szükség volna, mert nagy változás várható az összehasonlító kultúra kutatásban. Divatos kifejezéssel élve paradigmaváltásnak lehetnek tanúi, akik odafigyelnek. Azok járnak jó úton, akik ki akarják terjeszteni az összehasonlítások horizontját. A magyar mitológia és ősvallás nem állt társtalanul, még formálódásának idején sem, az eurázsiai sztyeppén . A néprajzkutató leírta: Nem véletlen, hogy az elmúlt tíz-húsz évben szerte Szibériában megfigyelhető volt a helyi kis népek körében a helyi hagyományok - mitológiák, népi ünnepségek, sámáni rítusok - feléledése, sőt újjászületése. Ez nem más, mint egyfajta ideológiai reneszánsz, akár spirituális újjászületést is mondhatnánk.

- A néphez való tartozást általában nyelvi alapon hatá-rozzuk meg. Az őstörténet egyik forrása a nyelv, mert olyan kulturális jelenség, amely rendszerszerű - mondta hozzászólásában dr. Veres Péter néprajzkutató, akinek a magyar népnév megfejtését köszönhetjük. A magy jelentése: mond, mesél. A népnév második tagja, az ar vagy er, ősi finnugor szó, azt jelenti: ember. A magyar tehát - mint a korai népnevek - azt jelenti: beszélő (vagy mesélő) ember .

A magyar őstörténet kutatásában újabb felismerés a kaukázusi kapcsolat. A Vasi Szemlében Szabó László írt egy tanulmányt a magyar nyelvre lefordított oszét eposz jelentőségéről. Az oszét egy iráni nép a Kaukázusban. (Veres Péter szerint az isten szavunk is a Kaukázusból származik, az egyik iráni dialektusban megvan, hatti szó.) Oroszok kezdték feltárni a szkíta-oszét kapcsolatot, kiderítették, hogy Hérodotosz szkítákra vonatkozó leírásai és az élő oszét szokások, hiedelmek között igazolható összefüggések vannak.

A rokonkutatás genetikai csapdáiról beszélt a bemutatón prof. dr. Raskó István, akinek könyve is van Honfoglaló gének címmel. A honfoglaláskori genetika kutatása azért problémás, mert a honfoglalók genetikai állománya felhígult az itt élő népekkel, valamint a később idetelepült népcsoportok genetikai állományával. Szemléletesek azok a kutatási eredmények, melyeket például a tejemésztéssel kapcsolatban közöl a Vasi Szemlében. Az északi népek majdnem 100 százalékos tejemésztési képességéhez képest a mai magyar lakosság 63 százaléka képes felnőtt korában is megemészteni a tejet. Ez a képesség az ázsiai népeknél hiányzik. Az uráli nyenyecek, udmurtok, manysik 70 százaléka képtelen a tej emésztésére. A honfoglalók DNS-mintáiból ugyanez az arány derült ki. A két adat hasonlósága a honfoglalók ázsiai eredetét bizonyítja. A ma élő magyarok tejemésztési képessége (63 százalék) viszont arra utal, hogy a népek keveredésével állt elő bennünk az európai típusú tejemésztési mintázat.

A családfa-modell hibáiról (is) beszélt dr. Pomozi Péter nyelvész, aki az ökolingvisztikai szempont híve: értelmetlen a nyelvekről a közegükből kiszakítva beszélni. Pusztay Jánost idézte, aki azt szokta mondani: Nem úgy volt, hogy Szibériában 8357-ben lemászott az első sámán a fáról, elmondta az első mondatát, és lőn uráli alapnyelv! A családfa csak azt ábrázolja, hogy az alapnyelv differenciálódásával egyre újabb ágak, leánynyelvek keletkeznek. De hallgat arról, hogy a nyelvek életében nem csak elkülönülési, hanem egységesülési folyamatok is zajlanak. Ez régen is így volt. Az egymásra hatások pedig a kapcsolatrendszer egészében értelmezhetők. Tanulmánya mellé tett rajza 40-100 ezer évvel ezelőttre megy vissza az időben, mivel a homo sapiens a jelenlegihez hasonló fejlettségű verbális kódrendszert használhatott. 6-8 ezer évvel ezelőttre teszi a viszonylagos uráli egység legkésőbbi időpontját.

A népvándorláskori régészet új útjairól ír a Vasi Szemlében dr. Vida Tivadar, aki autópálya-régészet címszóval adott egy kis összefoglalót. Milyen eredményeket hoztak a beruházásokkal kapcsolatos ásatások? Több ezer lelőhelyet, feltárt sírt és szenzációs leleteket. Menet közben derült ki, hogy a megnövekedett mennyiségű ásatást a megyei intézmények, szervezetek nem tudják ellátni, ezért létrehoztak egy központi leletmentő szolgálatatot, ami azonban politikai színezetet kapott - máig megy a vita, kell-e ez a szervezet. Amint elmondta, az autópályás ásatásokat gyorsan kellett elvégezni, ráadásul a 80-as évekbeli módszerekkel. Következtetései: módszertani megújulásra van szükség; ezek az autópályás feltárások nem pótolják a célzott ásatásokat.

Mi indokolja, hogy valaki 2010-ben magyar őstörténeti témájú írásokat gyűjtsön? - tette fel a kérdést Pete György, az Életünk című, szintén Vas megyei folyóirat egykori főszerkesztője, akinek vendégszerkesztésében létrejött a szóban forgó lapszám, és rögtön meg is válaszolta: a nemzeti tudatállapot.

- Tudtam, hogy csak a legjobb szakemberekkel szabad dolgozni, nehogy belevesszünk abba a mocsárba, ami ezt a témát körülveszi - mondta a szerkesztő. - Az írások, anélkül, hogy a szerzők összebeszéltek volna - úgy kapcsolódnak egymáshoz, mint a fogaskerekek. Szerettem volna, hogy ne legyenek olyan tabuk, amiket ne lehetne megdönteni, de legalábbis ne lehetne beszélni róluk. Például arról, hogy a finnugorászat pillérei meginogtak. Ez a szám egy triptichon első része. A szerkesztői szándék az volt, hogy eurázsiai beágyazottságunkat különböző tudományok által megpróbáljuk megmutatni, hogy kiirthassuk magunkból az egyedül vagyunk tudatot, hiszen mi vagyunk az örökösei az eurázsiai kultúrának. Szerettem volna összegyűjteni, hogy erről a mai magyar régészet, nyelvészet, kultúrtörténet, genetika mit tud.

Ki a magyar, hogyan alakult ki a magyar nép? kérdéskörrel kapcsolatban dr. Fodor István régész, a Magyar Nemzeti Múzeum címzetes főigazgatója nagytérségi szemléletet közvetít. A folyóirat-bemutatón leszögezte: óriási térségekben ugyanazok a hie- delmek, túlvilági elképzelések uralkodtak. Azt a néptörténeti képet festette, hogy szinte soha nem volt úgy, hogy a beérkezők és a helyi őslakosság ne keveredett volna. Jellemzően mindig a nagyobb létszámú népesség győz nyelvileg, vagyis azok veszik át a másik nyelvét, akik kevesebben vannak. Érdekes, hogy az ideérkező magyarok jelentős létszámú, főleg szláv népet olvasztottak magukba. Régi globalitásnak nevezte azt a jelenséget, ami a termelési áramlatok és hatások, életmódok és kultúrák között már akkor is megvolt, és aminek eredményeként az eurázsiai övezetet egységbe fogta az anyagi, a tárgyi és a szellemi kultúra. A magyar nép ennek egy korai szülötte.

A magyar és az obi-ugor nyelvek szétválását a nyelvtörténészek a Kr. e. 500 körüli időpontra teszik, addigra már kialakult és rokonaitól különvált az ősmagyar etnikum. Fodor István a Vasi Szemlében írt tanulmányában kifejti, milyen tudománytalan feltevés az, ami még ma is él a köztudatban, hogy az előmagyarság (és az ugorok általában) halászó, vadászó, erdőlakó lett volna északon, a tundrán és a tajgán. A magyarok és a nyelvileg hozzájuk közel álló ősi obi-ugorok a nyugat-szibériai ligetes sztyeppéken élhettek. Az ősmagyarság kialakulásában jelentős szerepet játszott a nomád vagy félnomád állattartásra való áttérés. Előtte ugyanis már ezer esztendeje termelőgazdálkodást folytattak, szántottak, vetettek, állatokat tartottak. Az íráshoz egy szarvasüldözést mintázó szkíta lószerszámdísz képe az illusztráció. Szó esik arról, hogy a Csodaszarvas mondánk egy változata az obi-ugorok hagyományaiban is fellelhető, és hogy ebben az időszakban (Kr. e. 8-7. század) Eurázsia több más népének is a szarvas alakjához kapcsolódott az eredetmondája. A szkíták perzsa neve például szaka volt, azaz szarvas-nép .

Prof. dr. Hoppál Mihály, aki a Vasi Szemlében az ősvalláskutatásról írt, élőszóban hiányolta, hogy a különböző tudományterületek képviselői nem olvassák egymás szakirodalmát. Pedig a szélesebb látókörre mindenképpen szükség volna, mert nagy változás várható az összehasonlító kultúra kutatásban. Divatos kifejezéssel élve paradigmaváltásnak lehetnek tanúi, akik odafigyelnek. Azok járnak jó úton, akik ki akarják terjeszteni az összehasonlítások horizontját. A magyar mitológia és ősvallás nem állt társtalanul, még formálódásának idején sem, az eurázsiai sztyeppén . A néprajzkutató leírta: Nem véletlen, hogy az elmúlt tíz-húsz évben szerte Szibériában megfigyelhető volt a helyi kis népek körében a helyi hagyományok - mitológiák, népi ünnepségek, sámáni rítusok - feléledése, sőt újjászületése. Ez nem más, mint egyfajta ideológiai reneszánsz, akár spirituális újjászületést is mondhatnánk.

- A néphez való tartozást általában nyelvi alapon hatá-rozzuk meg. Az őstörténet egyik forrása a nyelv, mert olyan kulturális jelenség, amely rendszerszerű - mondta hozzászólásában dr. Veres Péter néprajzkutató, akinek a magyar népnév megfejtését köszönhetjük. A magy jelentése: mond, mesél. A népnév második tagja, az ar vagy er, ősi finnugor szó, azt jelenti: ember. A magyar tehát - mint a korai népnevek - azt jelenti: beszélő (vagy mesélő) ember .

A magyar őstörténet kutatásában újabb felismerés a kaukázusi kapcsolat. A Vasi Szemlében Szabó László írt egy tanulmányt a magyar nyelvre lefordított oszét eposz jelentőségéről. Az oszét egy iráni nép a Kaukázusban. (Veres Péter szerint az isten szavunk is a Kaukázusból származik, az egyik iráni dialektusban megvan, hatti szó.) Oroszok kezdték feltárni a szkíta-oszét kapcsolatot, kiderítették, hogy Hérodotosz szkítákra vonatkozó leírásai és az élő oszét szokások, hiedelmek között igazolható összefüggések vannak.

A rokonkutatás genetikai csapdáiról beszélt a bemutatón prof. dr. Raskó István, akinek könyve is van Honfoglaló gének címmel. A honfoglaláskori genetika kutatása azért problémás, mert a honfoglalók genetikai állománya felhígult az itt élő népekkel, valamint a később idetelepült népcsoportok genetikai állományával. Szemléletesek azok a kutatási eredmények, melyeket például a tejemésztéssel kapcsolatban közöl a Vasi Szemlében. Az északi népek majdnem 100 százalékos tejemésztési képességéhez képest a mai magyar lakosság 63 százaléka képes felnőtt korában is megemészteni a tejet. Ez a képesség az ázsiai népeknél hiányzik. Az uráli nyenyecek, udmurtok, manysik 70 százaléka képtelen a tej emésztésére. A honfoglalók DNS-mintáiból ugyanez az arány derült ki. A két adat hasonlósága a honfoglalók ázsiai eredetét bizonyítja. A ma élő magyarok tejemésztési képessége (63 százalék) viszont arra utal, hogy a népek keveredésével állt elő bennünk az európai típusú tejemésztési mintázat.

A családfa-modell hibáiról (is) beszélt dr. Pomozi Péter nyelvész, aki az ökolingvisztikai szempont híve: értelmetlen a nyelvekről a közegükből kiszakítva beszélni. Pusztay Jánost idézte, aki azt szokta mondani: Nem úgy volt, hogy Szibériában 8357-ben lemászott az első sámán a fáról, elmondta az első mondatát, és lőn uráli alapnyelv! A családfa csak azt ábrázolja, hogy az alapnyelv differenciálódásával egyre újabb ágak, leánynyelvek keletkeznek. De hallgat arról, hogy a nyelvek életében nem csak elkülönülési, hanem egységesülési folyamatok is zajlanak. Ez régen is így volt. Az egymásra hatások pedig a kapcsolatrendszer egészében értelmezhetők. Tanulmánya mellé tett rajza 40-100 ezer évvel ezelőttre megy vissza az időben, mivel a homo sapiens a jelenlegihez hasonló fejlettségű verbális kódrendszert használhatott. 6-8 ezer évvel ezelőttre teszi a viszonylagos uráli egység legkésőbbi időpontját.

A népvándorláskori régészet új útjairól ír a Vasi Szemlében dr. Vida Tivadar, aki autópálya-régészet címszóval adott egy kis összefoglalót. Milyen eredményeket hoztak a beruházásokkal kapcsolatos ásatások? Több ezer lelőhelyet, feltárt sírt és szenzációs leleteket. Menet közben derült ki, hogy a megnövekedett mennyiségű ásatást a megyei intézmények, szervezetek nem tudják ellátni, ezért létrehoztak egy központi leletmentő szolgálatatot, ami azonban politikai színezetet kapott - máig megy a vita, kell-e ez a szervezet. Amint elmondta, az autópályás ásatásokat gyorsan kellett elvégezni, ráadásul a 80-as évekbeli módszerekkel. Következtetései: módszertani megújulásra van szükség; ezek az autópályás feltárások nem pótolják a célzott ásatásokat.

- Tudtam, hogy csak a legjobb szakemberekkel szabad dolgozni, nehogy belevesszünk abba a mocsárba, ami ezt a témát körülveszi - mondta a szerkesztő. - Az írások, anélkül, hogy a szerzők összebeszéltek volna - úgy kapcsolódnak egymáshoz, mint a fogaskerekek. Szerettem volna, hogy ne legyenek olyan tabuk, amiket ne lehetne megdönteni, de legalábbis ne lehetne beszélni róluk. Például arról, hogy a finnugorászat pillérei meginogtak. Ez a szám egy triptichon első része. A szerkesztői szándék az volt, hogy eurázsiai beágyazottságunkat különböző tudományok által megpróbáljuk megmutatni, hogy kiirthassuk magunkból az egyedül vagyunk tudatot, hiszen mi vagyunk az örökösei az eurázsiai kultúrának. Szerettem volna összegyűjteni, hogy erről a mai magyar régészet, nyelvészet, kultúrtörténet, genetika mit tud.

Ki a magyar, hogyan alakult ki a magyar nép? kérdéskörrel kapcsolatban dr. Fodor István régész, a Magyar Nemzeti Múzeum címzetes főigazgatója nagytérségi szemléletet közvetít. A folyóirat-bemutatón leszögezte: óriási térségekben ugyanazok a hie- delmek, túlvilági elképzelések uralkodtak. Azt a néptörténeti képet festette, hogy szinte soha nem volt úgy, hogy a beérkezők és a helyi őslakosság ne keveredett volna. Jellemzően mindig a nagyobb létszámú népesség győz nyelvileg, vagyis azok veszik át a másik nyelvét, akik kevesebben vannak. Érdekes, hogy az ideérkező magyarok jelentős létszámú, főleg szláv népet olvasztottak magukba. Régi globalitásnak nevezte azt a jelenséget, ami a termelési áramlatok és hatások, életmódok és kultúrák között már akkor is megvolt, és aminek eredményeként az eurázsiai övezetet egységbe fogta az anyagi, a tárgyi és a szellemi kultúra. A magyar nép ennek egy korai szülötte.

A magyar és az obi-ugor nyelvek szétválását a nyelvtörténészek a Kr. e. 500 körüli időpontra teszik, addigra már kialakult és rokonaitól különvált az ősmagyar etnikum. Fodor István a Vasi Szemlében írt tanulmányában kifejti, milyen tudománytalan feltevés az, ami még ma is él a köztudatban, hogy az előmagyarság (és az ugorok általában) halászó, vadászó, erdőlakó lett volna északon, a tundrán és a tajgán. A magyarok és a nyelvileg hozzájuk közel álló ősi obi-ugorok a nyugat-szibériai ligetes sztyeppéken élhettek. Az ősmagyarság kialakulásában jelentős szerepet játszott a nomád vagy félnomád állattartásra való áttérés. Előtte ugyanis már ezer esztendeje termelőgazdálkodást folytattak, szántottak, vetettek, állatokat tartottak. Az íráshoz egy szarvasüldözést mintázó szkíta lószerszámdísz képe az illusztráció. Szó esik arról, hogy a Csodaszarvas mondánk egy változata az obi-ugorok hagyományaiban is fellelhető, és hogy ebben az időszakban (Kr. e. 8-7. század) Eurázsia több más népének is a szarvas alakjához kapcsolódott az eredetmondája. A szkíták perzsa neve például szaka volt, azaz szarvas-nép .

Prof. dr. Hoppál Mihály, aki a Vasi Szemlében az ősvalláskutatásról írt, élőszóban hiányolta, hogy a különböző tudományterületek képviselői nem olvassák egymás szakirodalmát. Pedig a szélesebb látókörre mindenképpen szükség volna, mert nagy változás várható az összehasonlító kultúra kutatásban. Divatos kifejezéssel élve paradigmaváltásnak lehetnek tanúi, akik odafigyelnek. Azok járnak jó úton, akik ki akarják terjeszteni az összehasonlítások horizontját. A magyar mitológia és ősvallás nem állt társtalanul, még formálódásának idején sem, az eurázsiai sztyeppén . A néprajzkutató leírta: Nem véletlen, hogy az elmúlt tíz-húsz évben szerte Szibériában megfigyelhető volt a helyi kis népek körében a helyi hagyományok - mitológiák, népi ünnepségek, sámáni rítusok - feléledése, sőt újjászületése. Ez nem más, mint egyfajta ideológiai reneszánsz, akár spirituális újjászületést is mondhatnánk.

- A néphez való tartozást általában nyelvi alapon hatá-rozzuk meg. Az őstörténet egyik forrása a nyelv, mert olyan kulturális jelenség, amely rendszerszerű - mondta hozzászólásában dr. Veres Péter néprajzkutató, akinek a magyar népnév megfejtését köszönhetjük. A magy jelentése: mond, mesél. A népnév második tagja, az ar vagy er, ősi finnugor szó, azt jelenti: ember. A magyar tehát - mint a korai népnevek - azt jelenti: beszélő (vagy mesélő) ember .

A magyar őstörténet kutatásában újabb felismerés a kaukázusi kapcsolat. A Vasi Szemlében Szabó László írt egy tanulmányt a magyar nyelvre lefordított oszét eposz jelentőségéről. Az oszét egy iráni nép a Kaukázusban. (Veres Péter szerint az isten szavunk is a Kaukázusból származik, az egyik iráni dialektusban megvan, hatti szó.) Oroszok kezdték feltárni a szkíta-oszét kapcsolatot, kiderítették, hogy Hérodotosz szkítákra vonatkozó leírásai és az élő oszét szokások, hiedelmek között igazolható összefüggések vannak.

A rokonkutatás genetikai csapdáiról beszélt a bemutatón prof. dr. Raskó István, akinek könyve is van Honfoglaló gének címmel. A honfoglaláskori genetika kutatása azért problémás, mert a honfoglalók genetikai állománya felhígult az itt élő népekkel, valamint a később idetelepült népcsoportok genetikai állományával. Szemléletesek azok a kutatási eredmények, melyeket például a tejemésztéssel kapcsolatban közöl a Vasi Szemlében. Az északi népek majdnem 100 százalékos tejemésztési képességéhez képest a mai magyar lakosság 63 százaléka képes felnőtt korában is megemészteni a tejet. Ez a képesség az ázsiai népeknél hiányzik. Az uráli nyenyecek, udmurtok, manysik 70 százaléka képtelen a tej emésztésére. A honfoglalók DNS-mintáiból ugyanez az arány derült ki. A két adat hasonlósága a honfoglalók ázsiai eredetét bizonyítja. A ma élő magyarok tejemésztési képessége (63 százalék) viszont arra utal, hogy a népek keveredésével állt elő bennünk az európai típusú tejemésztési mintázat.

A családfa-modell hibáiról (is) beszélt dr. Pomozi Péter nyelvész, aki az ökolingvisztikai szempont híve: értelmetlen a nyelvekről a közegükből kiszakítva beszélni. Pusztay Jánost idézte, aki azt szokta mondani: Nem úgy volt, hogy Szibériában 8357-ben lemászott az első sámán a fáról, elmondta az első mondatát, és lőn uráli alapnyelv! A családfa csak azt ábrázolja, hogy az alapnyelv differenciálódásával egyre újabb ágak, leánynyelvek keletkeznek. De hallgat arról, hogy a nyelvek életében nem csak elkülönülési, hanem egységesülési folyamatok is zajlanak. Ez régen is így volt. Az egymásra hatások pedig a kapcsolatrendszer egészében értelmezhetők. Tanulmánya mellé tett rajza 40-100 ezer évvel ezelőttre megy vissza az időben, mivel a homo sapiens a jelenlegihez hasonló fejlettségű verbális kódrendszert használhatott. 6-8 ezer évvel ezelőttre teszi a viszonylagos uráli egység legkésőbbi időpontját.

A népvándorláskori régészet új útjairól ír a Vasi Szemlében dr. Vida Tivadar, aki autópálya-régészet címszóval adott egy kis összefoglalót. Milyen eredményeket hoztak a beruházásokkal kapcsolatos ásatások? Több ezer lelőhelyet, feltárt sírt és szenzációs leleteket. Menet közben derült ki, hogy a megnövekedett mennyiségű ásatást a megyei intézmények, szervezetek nem tudják ellátni, ezért létrehoztak egy központi leletmentő szolgálatatot, ami azonban politikai színezetet kapott - máig megy a vita, kell-e ez a szervezet. Amint elmondta, az autópályás ásatásokat gyorsan kellett elvégezni, ráadásul a 80-as évekbeli módszerekkel. Következtetései: módszertani megújulásra van szükség; ezek az autópályás feltárások nem pótolják a célzott ásatásokat.

- Tudtam, hogy csak a legjobb szakemberekkel szabad dolgozni, nehogy belevesszünk abba a mocsárba, ami ezt a témát körülveszi - mondta a szerkesztő. - Az írások, anélkül, hogy a szerzők összebeszéltek volna - úgy kapcsolódnak egymáshoz, mint a fogaskerekek. Szerettem volna, hogy ne legyenek olyan tabuk, amiket ne lehetne megdönteni, de legalábbis ne lehetne beszélni róluk. Például arról, hogy a finnugorászat pillérei meginogtak. Ez a szám egy triptichon első része. A szerkesztői szándék az volt, hogy eurázsiai beágyazottságunkat különböző tudományok által megpróbáljuk megmutatni, hogy kiirthassuk magunkból az egyedül vagyunk tudatot, hiszen mi vagyunk az örökösei az eurázsiai kultúrának. Szerettem volna összegyűjteni, hogy erről a mai magyar régészet, nyelvészet, kultúrtörténet, genetika mit tud.

Ki a magyar, hogyan alakult ki a magyar nép? kérdéskörrel kapcsolatban dr. Fodor István régész, a Magyar Nemzeti Múzeum címzetes főigazgatója nagytérségi szemléletet közvetít. A folyóirat-bemutatón leszögezte: óriási térségekben ugyanazok a hie- delmek, túlvilági elképzelések uralkodtak. Azt a néptörténeti képet festette, hogy szinte soha nem volt úgy, hogy a beérkezők és a helyi őslakosság ne keveredett volna. Jellemzően mindig a nagyobb létszámú népesség győz nyelvileg, vagyis azok veszik át a másik nyelvét, akik kevesebben vannak. Érdekes, hogy az ideérkező magyarok jelentős létszámú, főleg szláv népet olvasztottak magukba. Régi globalitásnak nevezte azt a jelenséget, ami a termelési áramlatok és hatások, életmódok és kultúrák között már akkor is megvolt, és aminek eredményeként az eurázsiai övezetet egységbe fogta az anyagi, a tárgyi és a szellemi kultúra. A magyar nép ennek egy korai szülötte.

A magyar és az obi-ugor nyelvek szétválását a nyelvtörténészek a Kr. e. 500 körüli időpontra teszik, addigra már kialakult és rokonaitól különvált az ősmagyar etnikum. Fodor István a Vasi Szemlében írt tanulmányában kifejti, milyen tudománytalan feltevés az, ami még ma is él a köztudatban, hogy az előmagyarság (és az ugorok általában) halászó, vadászó, erdőlakó lett volna északon, a tundrán és a tajgán. A magyarok és a nyelvileg hozzájuk közel álló ősi obi-ugorok a nyugat-szibériai ligetes sztyeppéken élhettek. Az ősmagyarság kialakulásában jelentős szerepet játszott a nomád vagy félnomád állattartásra való áttérés. Előtte ugyanis már ezer esztendeje termelőgazdálkodást folytattak, szántottak, vetettek, állatokat tartottak. Az íráshoz egy szarvasüldözést mintázó szkíta lószerszámdísz képe az illusztráció. Szó esik arról, hogy a Csodaszarvas mondánk egy változata az obi-ugorok hagyományaiban is fellelhető, és hogy ebben az időszakban (Kr. e. 8-7. század) Eurázsia több más népének is a szarvas alakjához kapcsolódott az eredetmondája. A szkíták perzsa neve például szaka volt, azaz szarvas-nép .

Prof. dr. Hoppál Mihály, aki a Vasi Szemlében az ősvalláskutatásról írt, élőszóban hiányolta, hogy a különböző tudományterületek képviselői nem olvassák egymás szakirodalmát. Pedig a szélesebb látókörre mindenképpen szükség volna, mert nagy változás várható az összehasonlító kultúra kutatásban. Divatos kifejezéssel élve paradigmaváltásnak lehetnek tanúi, akik odafigyelnek. Azok járnak jó úton, akik ki akarják terjeszteni az összehasonlítások horizontját. A magyar mitológia és ősvallás nem állt társtalanul, még formálódásának idején sem, az eurázsiai sztyeppén . A néprajzkutató leírta: Nem véletlen, hogy az elmúlt tíz-húsz évben szerte Szibériában megfigyelhető volt a helyi kis népek körében a helyi hagyományok - mitológiák, népi ünnepségek, sámáni rítusok - feléledése, sőt újjászületése. Ez nem más, mint egyfajta ideológiai reneszánsz, akár spirituális újjászületést is mondhatnánk.

- A néphez való tartozást általában nyelvi alapon hatá-rozzuk meg. Az őstörténet egyik forrása a nyelv, mert olyan kulturális jelenség, amely rendszerszerű - mondta hozzászólásában dr. Veres Péter néprajzkutató, akinek a magyar népnév megfejtését köszönhetjük. A magy jelentése: mond, mesél. A népnév második tagja, az ar vagy er, ősi finnugor szó, azt jelenti: ember. A magyar tehát - mint a korai népnevek - azt jelenti: beszélő (vagy mesélő) ember .

A magyar őstörténet kutatásában újabb felismerés a kaukázusi kapcsolat. A Vasi Szemlében Szabó László írt egy tanulmányt a magyar nyelvre lefordított oszét eposz jelentőségéről. Az oszét egy iráni nép a Kaukázusban. (Veres Péter szerint az isten szavunk is a Kaukázusból származik, az egyik iráni dialektusban megvan, hatti szó.) Oroszok kezdték feltárni a szkíta-oszét kapcsolatot, kiderítették, hogy Hérodotosz szkítákra vonatkozó leírásai és az élő oszét szokások, hiedelmek között igazolható összefüggések vannak.

A rokonkutatás genetikai csapdáiról beszélt a bemutatón prof. dr. Raskó István, akinek könyve is van Honfoglaló gének címmel. A honfoglaláskori genetika kutatása azért problémás, mert a honfoglalók genetikai állománya felhígult az itt élő népekkel, valamint a később idetelepült népcsoportok genetikai állományával. Szemléletesek azok a kutatási eredmények, melyeket például a tejemésztéssel kapcsolatban közöl a Vasi Szemlében. Az északi népek majdnem 100 százalékos tejemésztési képességéhez képest a mai magyar lakosság 63 százaléka képes felnőtt korában is megemészteni a tejet. Ez a képesség az ázsiai népeknél hiányzik. Az uráli nyenyecek, udmurtok, manysik 70 százaléka képtelen a tej emésztésére. A honfoglalók DNS-mintáiból ugyanez az arány derült ki. A két adat hasonlósága a honfoglalók ázsiai eredetét bizonyítja. A ma élő magyarok tejemésztési képessége (63 százalék) viszont arra utal, hogy a népek keveredésével állt elő bennünk az európai típusú tejemésztési mintázat.

A családfa-modell hibáiról (is) beszélt dr. Pomozi Péter nyelvész, aki az ökolingvisztikai szempont híve: értelmetlen a nyelvekről a közegükből kiszakítva beszélni. Pusztay Jánost idézte, aki azt szokta mondani: Nem úgy volt, hogy Szibériában 8357-ben lemászott az első sámán a fáról, elmondta az első mondatát, és lőn uráli alapnyelv! A családfa csak azt ábrázolja, hogy az alapnyelv differenciálódásával egyre újabb ágak, leánynyelvek keletkeznek. De hallgat arról, hogy a nyelvek életében nem csak elkülönülési, hanem egységesülési folyamatok is zajlanak. Ez régen is így volt. Az egymásra hatások pedig a kapcsolatrendszer egészében értelmezhetők. Tanulmánya mellé tett rajza 40-100 ezer évvel ezelőttre megy vissza az időben, mivel a homo sapiens a jelenlegihez hasonló fejlettségű verbális kódrendszert használhatott. 6-8 ezer évvel ezelőttre teszi a viszonylagos uráli egység legkésőbbi időpontját.

A népvándorláskori régészet új útjairól ír a Vasi Szemlében dr. Vida Tivadar, aki autópálya-régészet címszóval adott egy kis összefoglalót. Milyen eredményeket hoztak a beruházásokkal kapcsolatos ásatások? Több ezer lelőhelyet, feltárt sírt és szenzációs leleteket. Menet közben derült ki, hogy a megnövekedett mennyiségű ásatást a megyei intézmények, szervezetek nem tudják ellátni, ezért létrehoztak egy központi leletmentő szolgálatatot, ami azonban politikai színezetet kapott - máig megy a vita, kell-e ez a szervezet. Amint elmondta, az autópályás ásatásokat gyorsan kellett elvégezni, ráadásul a 80-as évekbeli módszerekkel. Következtetései: módszertani megújulásra van szükség; ezek az autópályás feltárások nem pótolják a célzott ásatásokat.

Ki a magyar, hogyan alakult ki a magyar nép? kérdéskörrel kapcsolatban dr. Fodor István régész, a Magyar Nemzeti Múzeum címzetes főigazgatója nagytérségi szemléletet közvetít. A folyóirat-bemutatón leszögezte: óriási térségekben ugyanazok a hie- delmek, túlvilági elképzelések uralkodtak. Azt a néptörténeti képet festette, hogy szinte soha nem volt úgy, hogy a beérkezők és a helyi őslakosság ne keveredett volna. Jellemzően mindig a nagyobb létszámú népesség győz nyelvileg, vagyis azok veszik át a másik nyelvét, akik kevesebben vannak. Érdekes, hogy az ideérkező magyarok jelentős létszámú, főleg szláv népet olvasztottak magukba. Régi globalitásnak nevezte azt a jelenséget, ami a termelési áramlatok és hatások, életmódok és kultúrák között már akkor is megvolt, és aminek eredményeként az eurázsiai övezetet egységbe fogta az anyagi, a tárgyi és a szellemi kultúra. A magyar nép ennek egy korai szülötte.

A magyar és az obi-ugor nyelvek szétválását a nyelvtörténészek a Kr. e. 500 körüli időpontra teszik, addigra már kialakult és rokonaitól különvált az ősmagyar etnikum. Fodor István a Vasi Szemlében írt tanulmányában kifejti, milyen tudománytalan feltevés az, ami még ma is él a köztudatban, hogy az előmagyarság (és az ugorok általában) halászó, vadászó, erdőlakó lett volna északon, a tundrán és a tajgán. A magyarok és a nyelvileg hozzájuk közel álló ősi obi-ugorok a nyugat-szibériai ligetes sztyeppéken élhettek. Az ősmagyarság kialakulásában jelentős szerepet játszott a nomád vagy félnomád állattartásra való áttérés. Előtte ugyanis már ezer esztendeje termelőgazdálkodást folytattak, szántottak, vetettek, állatokat tartottak. Az íráshoz egy szarvasüldözést mintázó szkíta lószerszámdísz képe az illusztráció. Szó esik arról, hogy a Csodaszarvas mondánk egy változata az obi-ugorok hagyományaiban is fellelhető, és hogy ebben az időszakban (Kr. e. 8-7. század) Eurázsia több más népének is a szarvas alakjához kapcsolódott az eredetmondája. A szkíták perzsa neve például szaka volt, azaz szarvas-nép .

Prof. dr. Hoppál Mihály, aki a Vasi Szemlében az ősvalláskutatásról írt, élőszóban hiányolta, hogy a különböző tudományterületek képviselői nem olvassák egymás szakirodalmát. Pedig a szélesebb látókörre mindenképpen szükség volna, mert nagy változás várható az összehasonlító kultúra kutatásban. Divatos kifejezéssel élve paradigmaváltásnak lehetnek tanúi, akik odafigyelnek. Azok járnak jó úton, akik ki akarják terjeszteni az összehasonlítások horizontját. A magyar mitológia és ősvallás nem állt társtalanul, még formálódásának idején sem, az eurázsiai sztyeppén . A néprajzkutató leírta: Nem véletlen, hogy az elmúlt tíz-húsz évben szerte Szibériában megfigyelhető volt a helyi kis népek körében a helyi hagyományok - mitológiák, népi ünnepségek, sámáni rítusok - feléledése, sőt újjászületése. Ez nem más, mint egyfajta ideológiai reneszánsz, akár spirituális újjászületést is mondhatnánk.

- A néphez való tartozást általában nyelvi alapon hatá-rozzuk meg. Az őstörténet egyik forrása a nyelv, mert olyan kulturális jelenség, amely rendszerszerű - mondta hozzászólásában dr. Veres Péter néprajzkutató, akinek a magyar népnév megfejtését köszönhetjük. A magy jelentése: mond, mesél. A népnév második tagja, az ar vagy er, ősi finnugor szó, azt jelenti: ember. A magyar tehát - mint a korai népnevek - azt jelenti: beszélő (vagy mesélő) ember .

A magyar őstörténet kutatásában újabb felismerés a kaukázusi kapcsolat. A Vasi Szemlében Szabó László írt egy tanulmányt a magyar nyelvre lefordított oszét eposz jelentőségéről. Az oszét egy iráni nép a Kaukázusban. (Veres Péter szerint az isten szavunk is a Kaukázusból származik, az egyik iráni dialektusban megvan, hatti szó.) Oroszok kezdték feltárni a szkíta-oszét kapcsolatot, kiderítették, hogy Hérodotosz szkítákra vonatkozó leírásai és az élő oszét szokások, hiedelmek között igazolható összefüggések vannak.

A rokonkutatás genetikai csapdáiról beszélt a bemutatón prof. dr. Raskó István, akinek könyve is van Honfoglaló gének címmel. A honfoglaláskori genetika kutatása azért problémás, mert a honfoglalók genetikai állománya felhígult az itt élő népekkel, valamint a később idetelepült népcsoportok genetikai állományával. Szemléletesek azok a kutatási eredmények, melyeket például a tejemésztéssel kapcsolatban közöl a Vasi Szemlében. Az északi népek majdnem 100 százalékos tejemésztési képességéhez képest a mai magyar lakosság 63 százaléka képes felnőtt korában is megemészteni a tejet. Ez a képesség az ázsiai népeknél hiányzik. Az uráli nyenyecek, udmurtok, manysik 70 százaléka képtelen a tej emésztésére. A honfoglalók DNS-mintáiból ugyanez az arány derült ki. A két adat hasonlósága a honfoglalók ázsiai eredetét bizonyítja. A ma élő magyarok tejemésztési képessége (63 százalék) viszont arra utal, hogy a népek keveredésével állt elő bennünk az európai típusú tejemésztési mintázat.

A családfa-modell hibáiról (is) beszélt dr. Pomozi Péter nyelvész, aki az ökolingvisztikai szempont híve: értelmetlen a nyelvekről a közegükből kiszakítva beszélni. Pusztay Jánost idézte, aki azt szokta mondani: Nem úgy volt, hogy Szibériában 8357-ben lemászott az első sámán a fáról, elmondta az első mondatát, és lőn uráli alapnyelv! A családfa csak azt ábrázolja, hogy az alapnyelv differenciálódásával egyre újabb ágak, leánynyelvek keletkeznek. De hallgat arról, hogy a nyelvek életében nem csak elkülönülési, hanem egységesülési folyamatok is zajlanak. Ez régen is így volt. Az egymásra hatások pedig a kapcsolatrendszer egészében értelmezhetők. Tanulmánya mellé tett rajza 40-100 ezer évvel ezelőttre megy vissza az időben, mivel a homo sapiens a jelenlegihez hasonló fejlettségű verbális kódrendszert használhatott. 6-8 ezer évvel ezelőttre teszi a viszonylagos uráli egység legkésőbbi időpontját.

A népvándorláskori régészet új útjairól ír a Vasi Szemlében dr. Vida Tivadar, aki autópálya-régészet címszóval adott egy kis összefoglalót. Milyen eredményeket hoztak a beruházásokkal kapcsolatos ásatások? Több ezer lelőhelyet, feltárt sírt és szenzációs leleteket. Menet közben derült ki, hogy a megnövekedett mennyiségű ásatást a megyei intézmények, szervezetek nem tudják ellátni, ezért létrehoztak egy központi leletmentő szolgálatatot, ami azonban politikai színezetet kapott - máig megy a vita, kell-e ez a szervezet. Amint elmondta, az autópályás ásatásokat gyorsan kellett elvégezni, ráadásul a 80-as évekbeli módszerekkel. Következtetései: módszertani megújulásra van szükség; ezek az autópályás feltárások nem pótolják a célzott ásatásokat.

Ki a magyar, hogyan alakult ki a magyar nép? kérdéskörrel kapcsolatban dr. Fodor István régész, a Magyar Nemzeti Múzeum címzetes főigazgatója nagytérségi szemléletet közvetít. A folyóirat-bemutatón leszögezte: óriási térségekben ugyanazok a hie- delmek, túlvilági elképzelések uralkodtak. Azt a néptörténeti képet festette, hogy szinte soha nem volt úgy, hogy a beérkezők és a helyi őslakosság ne keveredett volna. Jellemzően mindig a nagyobb létszámú népesség győz nyelvileg, vagyis azok veszik át a másik nyelvét, akik kevesebben vannak. Érdekes, hogy az ideérkező magyarok jelentős létszámú, főleg szláv népet olvasztottak magukba. Régi globalitásnak nevezte azt a jelenséget, ami a termelési áramlatok és hatások, életmódok és kultúrák között már akkor is megvolt, és aminek eredményeként az eurázsiai övezetet egységbe fogta az anyagi, a tárgyi és a szellemi kultúra. A magyar nép ennek egy korai szülötte.

A magyar és az obi-ugor nyelvek szétválását a nyelvtörténészek a Kr. e. 500 körüli időpontra teszik, addigra már kialakult és rokonaitól különvált az ősmagyar etnikum. Fodor István a Vasi Szemlében írt tanulmányában kifejti, milyen tudománytalan feltevés az, ami még ma is él a köztudatban, hogy az előmagyarság (és az ugorok általában) halászó, vadászó, erdőlakó lett volna északon, a tundrán és a tajgán. A magyarok és a nyelvileg hozzájuk közel álló ősi obi-ugorok a nyugat-szibériai ligetes sztyeppéken élhettek. Az ősmagyarság kialakulásában jelentős szerepet játszott a nomád vagy félnomád állattartásra való áttérés. Előtte ugyanis már ezer esztendeje termelőgazdálkodást folytattak, szántottak, vetettek, állatokat tartottak. Az íráshoz egy szarvasüldözést mintázó szkíta lószerszámdísz képe az illusztráció. Szó esik arról, hogy a Csodaszarvas mondánk egy változata az obi-ugorok hagyományaiban is fellelhető, és hogy ebben az időszakban (Kr. e. 8-7. század) Eurázsia több más népének is a szarvas alakjához kapcsolódott az eredetmondája. A szkíták perzsa neve például szaka volt, azaz szarvas-nép .

Prof. dr. Hoppál Mihály, aki a Vasi Szemlében az ősvalláskutatásról írt, élőszóban hiányolta, hogy a különböző tudományterületek képviselői nem olvassák egymás szakirodalmát. Pedig a szélesebb látókörre mindenképpen szükség volna, mert nagy változás várható az összehasonlító kultúra kutatásban. Divatos kifejezéssel élve paradigmaváltásnak lehetnek tanúi, akik odafigyelnek. Azok járnak jó úton, akik ki akarják terjeszteni az összehasonlítások horizontját. A magyar mitológia és ősvallás nem állt társtalanul, még formálódásának idején sem, az eurázsiai sztyeppén . A néprajzkutató leírta: Nem véletlen, hogy az elmúlt tíz-húsz évben szerte Szibériában megfigyelhető volt a helyi kis népek körében a helyi hagyományok - mitológiák, népi ünnepségek, sámáni rítusok - feléledése, sőt újjászületése. Ez nem más, mint egyfajta ideológiai reneszánsz, akár spirituális újjászületést is mondhatnánk.

- A néphez való tartozást általában nyelvi alapon hatá-rozzuk meg. Az őstörténet egyik forrása a nyelv, mert olyan kulturális jelenség, amely rendszerszerű - mondta hozzászólásában dr. Veres Péter néprajzkutató, akinek a magyar népnév megfejtését köszönhetjük. A magy jelentése: mond, mesél. A népnév második tagja, az ar vagy er, ősi finnugor szó, azt jelenti: ember. A magyar tehát - mint a korai népnevek - azt jelenti: beszélő (vagy mesélő) ember .

A magyar őstörténet kutatásában újabb felismerés a kaukázusi kapcsolat. A Vasi Szemlében Szabó László írt egy tanulmányt a magyar nyelvre lefordított oszét eposz jelentőségéről. Az oszét egy iráni nép a Kaukázusban. (Veres Péter szerint az isten szavunk is a Kaukázusból származik, az egyik iráni dialektusban megvan, hatti szó.) Oroszok kezdték feltárni a szkíta-oszét kapcsolatot, kiderítették, hogy Hérodotosz szkítákra vonatkozó leírásai és az élő oszét szokások, hiedelmek között igazolható összefüggések vannak.

A rokonkutatás genetikai csapdáiról beszélt a bemutatón prof. dr. Raskó István, akinek könyve is van Honfoglaló gének címmel. A honfoglaláskori genetika kutatása azért problémás, mert a honfoglalók genetikai állománya felhígult az itt élő népekkel, valamint a később idetelepült népcsoportok genetikai állományával. Szemléletesek azok a kutatási eredmények, melyeket például a tejemésztéssel kapcsolatban közöl a Vasi Szemlében. Az északi népek majdnem 100 százalékos tejemésztési képességéhez képest a mai magyar lakosság 63 százaléka képes felnőtt korában is megemészteni a tejet. Ez a képesség az ázsiai népeknél hiányzik. Az uráli nyenyecek, udmurtok, manysik 70 százaléka képtelen a tej emésztésére. A honfoglalók DNS-mintáiból ugyanez az arány derült ki. A két adat hasonlósága a honfoglalók ázsiai eredetét bizonyítja. A ma élő magyarok tejemésztési képessége (63 százalék) viszont arra utal, hogy a népek keveredésével állt elő bennünk az európai típusú tejemésztési mintázat.

A családfa-modell hibáiról (is) beszélt dr. Pomozi Péter nyelvész, aki az ökolingvisztikai szempont híve: értelmetlen a nyelvekről a közegükből kiszakítva beszélni. Pusztay Jánost idézte, aki azt szokta mondani: Nem úgy volt, hogy Szibériában 8357-ben lemászott az első sámán a fáról, elmondta az első mondatát, és lőn uráli alapnyelv! A családfa csak azt ábrázolja, hogy az alapnyelv differenciálódásával egyre újabb ágak, leánynyelvek keletkeznek. De hallgat arról, hogy a nyelvek életében nem csak elkülönülési, hanem egységesülési folyamatok is zajlanak. Ez régen is így volt. Az egymásra hatások pedig a kapcsolatrendszer egészében értelmezhetők. Tanulmánya mellé tett rajza 40-100 ezer évvel ezelőttre megy vissza az időben, mivel a homo sapiens a jelenlegihez hasonló fejlettségű verbális kódrendszert használhatott. 6-8 ezer évvel ezelőttre teszi a viszonylagos uráli egység legkésőbbi időpontját.

A népvándorláskori régészet új útjairól ír a Vasi Szemlében dr. Vida Tivadar, aki autópálya-régészet címszóval adott egy kis összefoglalót. Milyen eredményeket hoztak a beruházásokkal kapcsolatos ásatások? Több ezer lelőhelyet, feltárt sírt és szenzációs leleteket. Menet közben derült ki, hogy a megnövekedett mennyiségű ásatást a megyei intézmények, szervezetek nem tudják ellátni, ezért létrehoztak egy központi leletmentő szolgálatatot, ami azonban politikai színezetet kapott - máig megy a vita, kell-e ez a szervezet. Amint elmondta, az autópályás ásatásokat gyorsan kellett elvégezni, ráadásul a 80-as évekbeli módszerekkel. Következtetései: módszertani megújulásra van szükség; ezek az autópályás feltárások nem pótolják a célzott ásatásokat.

A magyar és az obi-ugor nyelvek szétválását a nyelvtörténészek a Kr. e. 500 körüli időpontra teszik, addigra már kialakult és rokonaitól különvált az ősmagyar etnikum. Fodor István a Vasi Szemlében írt tanulmányában kifejti, milyen tudománytalan feltevés az, ami még ma is él a köztudatban, hogy az előmagyarság (és az ugorok általában) halászó, vadászó, erdőlakó lett volna északon, a tundrán és a tajgán. A magyarok és a nyelvileg hozzájuk közel álló ősi obi-ugorok a nyugat-szibériai ligetes sztyeppéken élhettek. Az ősmagyarság kialakulásában jelentős szerepet játszott a nomád vagy félnomád állattartásra való áttérés. Előtte ugyanis már ezer esztendeje termelőgazdálkodást folytattak, szántottak, vetettek, állatokat tartottak. Az íráshoz egy szarvasüldözést mintázó szkíta lószerszámdísz képe az illusztráció. Szó esik arról, hogy a Csodaszarvas mondánk egy változata az obi-ugorok hagyományaiban is fellelhető, és hogy ebben az időszakban (Kr. e. 8-7. század) Eurázsia több más népének is a szarvas alakjához kapcsolódott az eredetmondája. A szkíták perzsa neve például szaka volt, azaz szarvas-nép .

Prof. dr. Hoppál Mihály, aki a Vasi Szemlében az ősvalláskutatásról írt, élőszóban hiányolta, hogy a különböző tudományterületek képviselői nem olvassák egymás szakirodalmát. Pedig a szélesebb látókörre mindenképpen szükség volna, mert nagy változás várható az összehasonlító kultúra kutatásban. Divatos kifejezéssel élve paradigmaváltásnak lehetnek tanúi, akik odafigyelnek. Azok járnak jó úton, akik ki akarják terjeszteni az összehasonlítások horizontját. A magyar mitológia és ősvallás nem állt társtalanul, még formálódásának idején sem, az eurázsiai sztyeppén . A néprajzkutató leírta: Nem véletlen, hogy az elmúlt tíz-húsz évben szerte Szibériában megfigyelhető volt a helyi kis népek körében a helyi hagyományok - mitológiák, népi ünnepségek, sámáni rítusok - feléledése, sőt újjászületése. Ez nem más, mint egyfajta ideológiai reneszánsz, akár spirituális újjászületést is mondhatnánk.

- A néphez való tartozást általában nyelvi alapon hatá-rozzuk meg. Az őstörténet egyik forrása a nyelv, mert olyan kulturális jelenség, amely rendszerszerű - mondta hozzászólásában dr. Veres Péter néprajzkutató, akinek a magyar népnév megfejtését köszönhetjük. A magy jelentése: mond, mesél. A népnév második tagja, az ar vagy er, ősi finnugor szó, azt jelenti: ember. A magyar tehát - mint a korai népnevek - azt jelenti: beszélő (vagy mesélő) ember .

A magyar őstörténet kutatásában újabb felismerés a kaukázusi kapcsolat. A Vasi Szemlében Szabó László írt egy tanulmányt a magyar nyelvre lefordított oszét eposz jelentőségéről. Az oszét egy iráni nép a Kaukázusban. (Veres Péter szerint az isten szavunk is a Kaukázusból származik, az egyik iráni dialektusban megvan, hatti szó.) Oroszok kezdték feltárni a szkíta-oszét kapcsolatot, kiderítették, hogy Hérodotosz szkítákra vonatkozó leírásai és az élő oszét szokások, hiedelmek között igazolható összefüggések vannak.

A rokonkutatás genetikai csapdáiról beszélt a bemutatón prof. dr. Raskó István, akinek könyve is van Honfoglaló gének címmel. A honfoglaláskori genetika kutatása azért problémás, mert a honfoglalók genetikai állománya felhígult az itt élő népekkel, valamint a később idetelepült népcsoportok genetikai állományával. Szemléletesek azok a kutatási eredmények, melyeket például a tejemésztéssel kapcsolatban közöl a Vasi Szemlében. Az északi népek majdnem 100 százalékos tejemésztési képességéhez képest a mai magyar lakosság 63 százaléka képes felnőtt korában is megemészteni a tejet. Ez a képesség az ázsiai népeknél hiányzik. Az uráli nyenyecek, udmurtok, manysik 70 százaléka képtelen a tej emésztésére. A honfoglalók DNS-mintáiból ugyanez az arány derült ki. A két adat hasonlósága a honfoglalók ázsiai eredetét bizonyítja. A ma élő magyarok tejemésztési képessége (63 százalék) viszont arra utal, hogy a népek keveredésével állt elő bennünk az európai típusú tejemésztési mintázat.

A családfa-modell hibáiról (is) beszélt dr. Pomozi Péter nyelvész, aki az ökolingvisztikai szempont híve: értelmetlen a nyelvekről a közegükből kiszakítva beszélni. Pusztay Jánost idézte, aki azt szokta mondani: Nem úgy volt, hogy Szibériában 8357-ben lemászott az első sámán a fáról, elmondta az első mondatát, és lőn uráli alapnyelv! A családfa csak azt ábrázolja, hogy az alapnyelv differenciálódásával egyre újabb ágak, leánynyelvek keletkeznek. De hallgat arról, hogy a nyelvek életében nem csak elkülönülési, hanem egységesülési folyamatok is zajlanak. Ez régen is így volt. Az egymásra hatások pedig a kapcsolatrendszer egészében értelmezhetők. Tanulmánya mellé tett rajza 40-100 ezer évvel ezelőttre megy vissza az időben, mivel a homo sapiens a jelenlegihez hasonló fejlettségű verbális kódrendszert használhatott. 6-8 ezer évvel ezelőttre teszi a viszonylagos uráli egység legkésőbbi időpontját.

A népvándorláskori régészet új útjairól ír a Vasi Szemlében dr. Vida Tivadar, aki autópálya-régészet címszóval adott egy kis összefoglalót. Milyen eredményeket hoztak a beruházásokkal kapcsolatos ásatások? Több ezer lelőhelyet, feltárt sírt és szenzációs leleteket. Menet közben derült ki, hogy a megnövekedett mennyiségű ásatást a megyei intézmények, szervezetek nem tudják ellátni, ezért létrehoztak egy központi leletmentő szolgálatatot, ami azonban politikai színezetet kapott - máig megy a vita, kell-e ez a szervezet. Amint elmondta, az autópályás ásatásokat gyorsan kellett elvégezni, ráadásul a 80-as évekbeli módszerekkel. Következtetései: módszertani megújulásra van szükség; ezek az autópályás feltárások nem pótolják a célzott ásatásokat.

A magyar és az obi-ugor nyelvek szétválását a nyelvtörténészek a Kr. e. 500 körüli időpontra teszik, addigra már kialakult és rokonaitól különvált az ősmagyar etnikum. Fodor István a Vasi Szemlében írt tanulmányában kifejti, milyen tudománytalan feltevés az, ami még ma is él a köztudatban, hogy az előmagyarság (és az ugorok általában) halászó, vadászó, erdőlakó lett volna északon, a tundrán és a tajgán. A magyarok és a nyelvileg hozzájuk közel álló ősi obi-ugorok a nyugat-szibériai ligetes sztyeppéken élhettek. Az ősmagyarság kialakulásában jelentős szerepet játszott a nomád vagy félnomád állattartásra való áttérés. Előtte ugyanis már ezer esztendeje termelőgazdálkodást folytattak, szántottak, vetettek, állatokat tartottak. Az íráshoz egy szarvasüldözést mintázó szkíta lószerszámdísz képe az illusztráció. Szó esik arról, hogy a Csodaszarvas mondánk egy változata az obi-ugorok hagyományaiban is fellelhető, és hogy ebben az időszakban (Kr. e. 8-7. század) Eurázsia több más népének is a szarvas alakjához kapcsolódott az eredetmondája. A szkíták perzsa neve például szaka volt, azaz szarvas-nép .

Prof. dr. Hoppál Mihály, aki a Vasi Szemlében az ősvalláskutatásról írt, élőszóban hiányolta, hogy a különböző tudományterületek képviselői nem olvassák egymás szakirodalmát. Pedig a szélesebb látókörre mindenképpen szükség volna, mert nagy változás várható az összehasonlító kultúra kutatásban. Divatos kifejezéssel élve paradigmaváltásnak lehetnek tanúi, akik odafigyelnek. Azok járnak jó úton, akik ki akarják terjeszteni az összehasonlítások horizontját. A magyar mitológia és ősvallás nem állt társtalanul, még formálódásának idején sem, az eurázsiai sztyeppén . A néprajzkutató leírta: Nem véletlen, hogy az elmúlt tíz-húsz évben szerte Szibériában megfigyelhető volt a helyi kis népek körében a helyi hagyományok - mitológiák, népi ünnepségek, sámáni rítusok - feléledése, sőt újjászületése. Ez nem más, mint egyfajta ideológiai reneszánsz, akár spirituális újjászületést is mondhatnánk.

- A néphez való tartozást általában nyelvi alapon hatá-rozzuk meg. Az őstörténet egyik forrása a nyelv, mert olyan kulturális jelenség, amely rendszerszerű - mondta hozzászólásában dr. Veres Péter néprajzkutató, akinek a magyar népnév megfejtését köszönhetjük. A magy jelentése: mond, mesél. A népnév második tagja, az ar vagy er, ősi finnugor szó, azt jelenti: ember. A magyar tehát - mint a korai népnevek - azt jelenti: beszélő (vagy mesélő) ember .

A magyar őstörténet kutatásában újabb felismerés a kaukázusi kapcsolat. A Vasi Szemlében Szabó László írt egy tanulmányt a magyar nyelvre lefordított oszét eposz jelentőségéről. Az oszét egy iráni nép a Kaukázusban. (Veres Péter szerint az isten szavunk is a Kaukázusból származik, az egyik iráni dialektusban megvan, hatti szó.) Oroszok kezdték feltárni a szkíta-oszét kapcsolatot, kiderítették, hogy Hérodotosz szkítákra vonatkozó leírásai és az élő oszét szokások, hiedelmek között igazolható összefüggések vannak.

A rokonkutatás genetikai csapdáiról beszélt a bemutatón prof. dr. Raskó István, akinek könyve is van Honfoglaló gének címmel. A honfoglaláskori genetika kutatása azért problémás, mert a honfoglalók genetikai állománya felhígult az itt élő népekkel, valamint a később idetelepült népcsoportok genetikai állományával. Szemléletesek azok a kutatási eredmények, melyeket például a tejemésztéssel kapcsolatban közöl a Vasi Szemlében. Az északi népek majdnem 100 százalékos tejemésztési képességéhez képest a mai magyar lakosság 63 százaléka képes felnőtt korában is megemészteni a tejet. Ez a képesség az ázsiai népeknél hiányzik. Az uráli nyenyecek, udmurtok, manysik 70 százaléka képtelen a tej emésztésére. A honfoglalók DNS-mintáiból ugyanez az arány derült ki. A két adat hasonlósága a honfoglalók ázsiai eredetét bizonyítja. A ma élő magyarok tejemésztési képessége (63 százalék) viszont arra utal, hogy a népek keveredésével állt elő bennünk az európai típusú tejemésztési mintázat.

A családfa-modell hibáiról (is) beszélt dr. Pomozi Péter nyelvész, aki az ökolingvisztikai szempont híve: értelmetlen a nyelvekről a közegükből kiszakítva beszélni. Pusztay Jánost idézte, aki azt szokta mondani: Nem úgy volt, hogy Szibériában 8357-ben lemászott az első sámán a fáról, elmondta az első mondatát, és lőn uráli alapnyelv! A családfa csak azt ábrázolja, hogy az alapnyelv differenciálódásával egyre újabb ágak, leánynyelvek keletkeznek. De hallgat arról, hogy a nyelvek életében nem csak elkülönülési, hanem egységesülési folyamatok is zajlanak. Ez régen is így volt. Az egymásra hatások pedig a kapcsolatrendszer egészében értelmezhetők. Tanulmánya mellé tett rajza 40-100 ezer évvel ezelőttre megy vissza az időben, mivel a homo sapiens a jelenlegihez hasonló fejlettségű verbális kódrendszert használhatott. 6-8 ezer évvel ezelőttre teszi a viszonylagos uráli egység legkésőbbi időpontját.

A népvándorláskori régészet új útjairól ír a Vasi Szemlében dr. Vida Tivadar, aki autópálya-régészet címszóval adott egy kis összefoglalót. Milyen eredményeket hoztak a beruházásokkal kapcsolatos ásatások? Több ezer lelőhelyet, feltárt sírt és szenzációs leleteket. Menet közben derült ki, hogy a megnövekedett mennyiségű ásatást a megyei intézmények, szervezetek nem tudják ellátni, ezért létrehoztak egy központi leletmentő szolgálatatot, ami azonban politikai színezetet kapott - máig megy a vita, kell-e ez a szervezet. Amint elmondta, az autópályás ásatásokat gyorsan kellett elvégezni, ráadásul a 80-as évekbeli módszerekkel. Következtetései: módszertani megújulásra van szükség; ezek az autópályás feltárások nem pótolják a célzott ásatásokat.

Prof. dr. Hoppál Mihály, aki a Vasi Szemlében az ősvalláskutatásról írt, élőszóban hiányolta, hogy a különböző tudományterületek képviselői nem olvassák egymás szakirodalmát. Pedig a szélesebb látókörre mindenképpen szükség volna, mert nagy változás várható az összehasonlító kultúra kutatásban. Divatos kifejezéssel élve paradigmaváltásnak lehetnek tanúi, akik odafigyelnek. Azok járnak jó úton, akik ki akarják terjeszteni az összehasonlítások horizontját. A magyar mitológia és ősvallás nem állt társtalanul, még formálódásának idején sem, az eurázsiai sztyeppén . A néprajzkutató leírta: Nem véletlen, hogy az elmúlt tíz-húsz évben szerte Szibériában megfigyelhető volt a helyi kis népek körében a helyi hagyományok - mitológiák, népi ünnepségek, sámáni rítusok - feléledése, sőt újjászületése. Ez nem más, mint egyfajta ideológiai reneszánsz, akár spirituális újjászületést is mondhatnánk.

- A néphez való tartozást általában nyelvi alapon hatá-rozzuk meg. Az őstörténet egyik forrása a nyelv, mert olyan kulturális jelenség, amely rendszerszerű - mondta hozzászólásában dr. Veres Péter néprajzkutató, akinek a magyar népnév megfejtését köszönhetjük. A magy jelentése: mond, mesél. A népnév második tagja, az ar vagy er, ősi finnugor szó, azt jelenti: ember. A magyar tehát - mint a korai népnevek - azt jelenti: beszélő (vagy mesélő) ember .

A magyar őstörténet kutatásában újabb felismerés a kaukázusi kapcsolat. A Vasi Szemlében Szabó László írt egy tanulmányt a magyar nyelvre lefordított oszét eposz jelentőségéről. Az oszét egy iráni nép a Kaukázusban. (Veres Péter szerint az isten szavunk is a Kaukázusból származik, az egyik iráni dialektusban megvan, hatti szó.) Oroszok kezdték feltárni a szkíta-oszét kapcsolatot, kiderítették, hogy Hérodotosz szkítákra vonatkozó leírásai és az élő oszét szokások, hiedelmek között igazolható összefüggések vannak.

A rokonkutatás genetikai csapdáiról beszélt a bemutatón prof. dr. Raskó István, akinek könyve is van Honfoglaló gének címmel. A honfoglaláskori genetika kutatása azért problémás, mert a honfoglalók genetikai állománya felhígult az itt élő népekkel, valamint a később idetelepült népcsoportok genetikai állományával. Szemléletesek azok a kutatási eredmények, melyeket például a tejemésztéssel kapcsolatban közöl a Vasi Szemlében. Az északi népek majdnem 100 százalékos tejemésztési képességéhez képest a mai magyar lakosság 63 százaléka képes felnőtt korában is megemészteni a tejet. Ez a képesség az ázsiai népeknél hiányzik. Az uráli nyenyecek, udmurtok, manysik 70 százaléka képtelen a tej emésztésére. A honfoglalók DNS-mintáiból ugyanez az arány derült ki. A két adat hasonlósága a honfoglalók ázsiai eredetét bizonyítja. A ma élő magyarok tejemésztési képessége (63 százalék) viszont arra utal, hogy a népek keveredésével állt elő bennünk az európai típusú tejemésztési mintázat.

A családfa-modell hibáiról (is) beszélt dr. Pomozi Péter nyelvész, aki az ökolingvisztikai szempont híve: értelmetlen a nyelvekről a közegükből kiszakítva beszélni. Pusztay Jánost idézte, aki azt szokta mondani: Nem úgy volt, hogy Szibériában 8357-ben lemászott az első sámán a fáról, elmondta az első mondatát, és lőn uráli alapnyelv! A családfa csak azt ábrázolja, hogy az alapnyelv differenciálódásával egyre újabb ágak, leánynyelvek keletkeznek. De hallgat arról, hogy a nyelvek életében nem csak elkülönülési, hanem egységesülési folyamatok is zajlanak. Ez régen is így volt. Az egymásra hatások pedig a kapcsolatrendszer egészében értelmezhetők. Tanulmánya mellé tett rajza 40-100 ezer évvel ezelőttre megy vissza az időben, mivel a homo sapiens a jelenlegihez hasonló fejlettségű verbális kódrendszert használhatott. 6-8 ezer évvel ezelőttre teszi a viszonylagos uráli egység legkésőbbi időpontját.

A népvándorláskori régészet új útjairól ír a Vasi Szemlében dr. Vida Tivadar, aki autópálya-régészet címszóval adott egy kis összefoglalót. Milyen eredményeket hoztak a beruházásokkal kapcsolatos ásatások? Több ezer lelőhelyet, feltárt sírt és szenzációs leleteket. Menet közben derült ki, hogy a megnövekedett mennyiségű ásatást a megyei intézmények, szervezetek nem tudják ellátni, ezért létrehoztak egy központi leletmentő szolgálatatot, ami azonban politikai színezetet kapott - máig megy a vita, kell-e ez a szervezet. Amint elmondta, az autópályás ásatásokat gyorsan kellett elvégezni, ráadásul a 80-as évekbeli módszerekkel. Következtetései: módszertani megújulásra van szükség; ezek az autópályás feltárások nem pótolják a célzott ásatásokat.

Prof. dr. Hoppál Mihály, aki a Vasi Szemlében az ősvalláskutatásról írt, élőszóban hiányolta, hogy a különböző tudományterületek képviselői nem olvassák egymás szakirodalmát. Pedig a szélesebb látókörre mindenképpen szükség volna, mert nagy változás várható az összehasonlító kultúra kutatásban. Divatos kifejezéssel élve paradigmaváltásnak lehetnek tanúi, akik odafigyelnek. Azok járnak jó úton, akik ki akarják terjeszteni az összehasonlítások horizontját. A magyar mitológia és ősvallás nem állt társtalanul, még formálódásának idején sem, az eurázsiai sztyeppén . A néprajzkutató leírta: Nem véletlen, hogy az elmúlt tíz-húsz évben szerte Szibériában megfigyelhető volt a helyi kis népek körében a helyi hagyományok - mitológiák, népi ünnepségek, sámáni rítusok - feléledése, sőt újjászületése. Ez nem más, mint egyfajta ideológiai reneszánsz, akár spirituális újjászületést is mondhatnánk.

- A néphez való tartozást általában nyelvi alapon hatá-rozzuk meg. Az őstörténet egyik forrása a nyelv, mert olyan kulturális jelenség, amely rendszerszerű - mondta hozzászólásában dr. Veres Péter néprajzkutató, akinek a magyar népnév megfejtését köszönhetjük. A magy jelentése: mond, mesél. A népnév második tagja, az ar vagy er, ősi finnugor szó, azt jelenti: ember. A magyar tehát - mint a korai népnevek - azt jelenti: beszélő (vagy mesélő) ember .

A magyar őstörténet kutatásában újabb felismerés a kaukázusi kapcsolat. A Vasi Szemlében Szabó László írt egy tanulmányt a magyar nyelvre lefordított oszét eposz jelentőségéről. Az oszét egy iráni nép a Kaukázusban. (Veres Péter szerint az isten szavunk is a Kaukázusból származik, az egyik iráni dialektusban megvan, hatti szó.) Oroszok kezdték feltárni a szkíta-oszét kapcsolatot, kiderítették, hogy Hérodotosz szkítákra vonatkozó leírásai és az élő oszét szokások, hiedelmek között igazolható összefüggések vannak.

A rokonkutatás genetikai csapdáiról beszélt a bemutatón prof. dr. Raskó István, akinek könyve is van Honfoglaló gének címmel. A honfoglaláskori genetika kutatása azért problémás, mert a honfoglalók genetikai állománya felhígult az itt élő népekkel, valamint a később idetelepült népcsoportok genetikai állományával. Szemléletesek azok a kutatási eredmények, melyeket például a tejemésztéssel kapcsolatban közöl a Vasi Szemlében. Az északi népek majdnem 100 százalékos tejemésztési képességéhez képest a mai magyar lakosság 63 százaléka képes felnőtt korában is megemészteni a tejet. Ez a képesség az ázsiai népeknél hiányzik. Az uráli nyenyecek, udmurtok, manysik 70 százaléka képtelen a tej emésztésére. A honfoglalók DNS-mintáiból ugyanez az arány derült ki. A két adat hasonlósága a honfoglalók ázsiai eredetét bizonyítja. A ma élő magyarok tejemésztési képessége (63 százalék) viszont arra utal, hogy a népek keveredésével állt elő bennünk az európai típusú tejemésztési mintázat.

A családfa-modell hibáiról (is) beszélt dr. Pomozi Péter nyelvész, aki az ökolingvisztikai szempont híve: értelmetlen a nyelvekről a közegükből kiszakítva beszélni. Pusztay Jánost idézte, aki azt szokta mondani: Nem úgy volt, hogy Szibériában 8357-ben lemászott az első sámán a fáról, elmondta az első mondatát, és lőn uráli alapnyelv! A családfa csak azt ábrázolja, hogy az alapnyelv differenciálódásával egyre újabb ágak, leánynyelvek keletkeznek. De hallgat arról, hogy a nyelvek életében nem csak elkülönülési, hanem egységesülési folyamatok is zajlanak. Ez régen is így volt. Az egymásra hatások pedig a kapcsolatrendszer egészében értelmezhetők. Tanulmánya mellé tett rajza 40-100 ezer évvel ezelőttre megy vissza az időben, mivel a homo sapiens a jelenlegihez hasonló fejlettségű verbális kódrendszert használhatott. 6-8 ezer évvel ezelőttre teszi a viszonylagos uráli egység legkésőbbi időpontját.

A népvándorláskori régészet új útjairól ír a Vasi Szemlében dr. Vida Tivadar, aki autópálya-régészet címszóval adott egy kis összefoglalót. Milyen eredményeket hoztak a beruházásokkal kapcsolatos ásatások? Több ezer lelőhelyet, feltárt sírt és szenzációs leleteket. Menet közben derült ki, hogy a megnövekedett mennyiségű ásatást a megyei intézmények, szervezetek nem tudják ellátni, ezért létrehoztak egy központi leletmentő szolgálatatot, ami azonban politikai színezetet kapott - máig megy a vita, kell-e ez a szervezet. Amint elmondta, az autópályás ásatásokat gyorsan kellett elvégezni, ráadásul a 80-as évekbeli módszerekkel. Következtetései: módszertani megújulásra van szükség; ezek az autópályás feltárások nem pótolják a célzott ásatásokat.

- A néphez való tartozást általában nyelvi alapon hatá-rozzuk meg. Az őstörténet egyik forrása a nyelv, mert olyan kulturális jelenség, amely rendszerszerű - mondta hozzászólásában dr. Veres Péter néprajzkutató, akinek a magyar népnév megfejtését köszönhetjük. A magy jelentése: mond, mesél. A népnév második tagja, az ar vagy er, ősi finnugor szó, azt jelenti: ember. A magyar tehát - mint a korai népnevek - azt jelenti: beszélő (vagy mesélő) ember .

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!