Hétvége

2010.04.30. 02:27

Szombathelyen mutatták be a Kossuth-díjas zeneszerző legújabb kantátáját

Náladnál okosabb emberekkel barátkozzál! - vallotta Robert Schumann, akire Szokolay Sándor gyakran hivatkozik. Esterházy Pál tiszteletére írt kantátáját a Savaria Egyetemi Központ Berzsenyi Dániel Vegyeskara mutatta be Szombathelyen. Ekkor fogalmazta meg hitvallását.

Szenkovits Péter

Nagyon nagy szomorúsággal látom, hogy lassan a Kodály-módszert is vissza kell tanulni majd Japántól vagy Amerikától. Sokat gondolok ezekben a napokban is Szent István vagy éppen Kölcsey intelmei nyomán arra, hogy porszem lehetnék az úton. A magyarságot is inteni kell arra, hogy nem minden az, amivel a zsebünk tele van, nem minden az, amit megeszünk, és nem minden az, hogy fölfaljuk, habzsoljuk az életet. Ez egy valamiképpen elsietett, ördögi dolog, mert hiszen testünk, lelkünk, szellemünk van; mindent ki kell művelni. És a magyarságnak igenis megújulásra van szüksége; ez nem jobb- és baloldal kérdése. Hanem minden élet azért van, hogy szebb életként hagyja itt a saját életét, mert azért a föl-di üdvösségünk a gyerekeink boldogulása. És nem önmegvalósítani (utálatos ez a szó számomra) kell magunkat, hanem szolgálni kell.

Ki kell mondanom teljes szívemből: többet várok Magyarországtól, mint amit eddig kaptam. Illyés Gyula és Németh László kimondta, hogy ti csak azt nézitek, ami van, én azt nézem, ami lesz. Magyarország fantasztikusan tehetséges nemzet. A nyel- vünk - csodálatos a szinonima-gazdagsága, beillene a világnyelvbe - nem hasonlít senkiére, akárcsak a zenénk. Kodály tanár úr - akkor még nem tudta, hogy lesz Európai Unió - azt mondta, hogy Európa nem arra kíváncsi, hogyan igazodunk hozzá, hanem arra, hogy magunkból mit adunk. Szegényebb lenne a világ nélkülünk. Tehát a magyarnak föl szabad emelni a fejét (csak arra kell vigyázni, bevallom, hogy az elit véleményemet félretegyem és húsz évig inkább hallgassak...); legyen közös nyelvünk, közös igazunk, közös szellemi kincsünk. S higgyük el azt, hogy erkölcsiség nélkül - én Mózes két kőtáblájára, a tízparancsolatra is gondolok - az etika sem működik. Az élet nem habzsolás kérdése, azt szolgálatként kaptuk. S mindenkinek megvan írva az, hogy meddig tart az élete. Nem szabad elkapkodni és nem szabad meggyorsítani, mert felgyorsítottak mindent. Hanem igenis becsülettel kell élni.

A magyar senkivel nagyon össze nem hasonlítható Európában. Én hiszek abban, hogy egy nem valami álidealizált, őshazai idilli, de magyar feltámadás készül. Ady Endre is kimondta ezt, s nagyon sokan mások is kimondták. Közhelynek tűnik az, hogy Fölszállott a páva a vármegye házára. Vagy lesz új értelmük a magyar igéknek, / vagy marad régiben a búsmagyar ének.

Rettenetesen fontos lenne, hogy az emberek teljes lényükben gazdagabbak legyenek. Tökéletes élet nincs. De a teljes életnek most igazán el kellene kezdődnie nálunk. Mert akkor fölvirágozna az ország. Nem gazdasági kérdés ez, mentalitáskérdés. S az ember, hogy is mondjam, vegye észre, hogy senkit sem felejtettek itt soha még a Földön. És ez nem szenteskedés. Hanem az élet tényleg szent.

Nagyon rövid az élet. Lustulunk. Egész Európa lustul. Nekünk a szellemi kincsünk a művészetünk is; a művészetnek pénzzel nem kifjezhető eszmei értéke van. Én már a szerpentin - egy év múlva leszek nyolcvanéves - vége felé járok. Az az érzésem, ki kell hogy mondjam: elég termékeny zeneszerzőként éltem le az életem, mégis százhúsz éves tervem van. Ha két nap múlva meghalok, akkor sem baj, hogy van tervem. De egész biztos, hogy az az értelmes alkotóélet, ha valaki azt csinálhat, amit szeret; ezt meg kellene minden embernek találnia. Nem munkanélküli-segélyt fölvenni, hanem megtanulni dolgozni, és mindennap úgy kelni föl, hogy érdemes vagyok arra, hogy éljek. Ennél szigorúbb üzenetet nem mondhatok; ezt a drága Kodály tanár úrnak köszönhetem. Azt is mondta: ha valakinek kicsi, közepes vagy nagy tehetsége van, tartás nélkül semmire se megy. Nagyon fontos tehát, hogy ne azt lessük, hogy minél kevesebb munkával minél több pénzt keressünk. Németh László pedagógusként öt órát készült egy órájára. Én is tanítottam a Zeneakadémián, most, ahogy öregszem, látom azt, hogy nagyon kevés növendékem van, aki a nyomunkban jár, s aztán igyekszik minket előzni. Meg kell próbálni, ez az élet törvénye. Hogy valami újat és szebbet mondjunk. Nekem ez a három tanári szó újabban állandóan eszembe jut - majdnem biztos vagyok benne, hogy azért, mert Kodály úgy nevezte, hogy süketnéma ország vagyunk, mert úgyis hiába mondjuk meg, hiába beszélünk róla -: tisztát, igazat és szépet szabadna csak alkotni. Akkor a világon az emberek nem lennének depresszívek. Hogyha a környezet azt is komolyan venné, hogy az embereknek lelkük is van (Kodály tanár úr nagyon sűrűn mondta, hogy az is nagyon fontos), akkor lehetséges, hogy ebből az országból például kevesebb orvos, tudós ment volna, illetve menne el. Akkor több tehetség maradna itthon.

Semmi sincs magától. Annyit ér az ember, amennyi erőfeszítést tesz. Csak ne izzadva tegyük. Én azért vagyok a világ egyik legboldogabb embere, mert azt csinálom, ami jólesik. S már semmi kedvem se alkalmazkodni, nemhogy hazudni. Ebben a világban ezt nehéz kimondani. Mert nagyon megnézheti magát az ember. Sok művem van kéziratban, de nincs semmi baj; ezek majd megbirkóznak az idővel.

Most a huszonhatodik helyen megy a Vérnász című operám Karlsruhéban, két előadáson ott leszek. Négyszer játsszák a Budapesti Operaházban is, egyszer tudtam megnézni. Nagyon meg voltam lepődve. Minthogyha premier lett volna. Zsúfolt ház, tombolás... Igen, ezért meg kell küzdeni. A Kossuth-díjamat a Vérnászért kaptam harmincöt évesen (azóta is sok díjat kaptam); én boldog és elégedett ember vagyok. De a legnagyobb öröm az, hogy sokan - ezt egyre jobban érzem - megismerik a zenémet. És ezt nem a hiúság mondatja velem.

Optimista ember vagyok. Hiszek abban, hogy nagyon nagy tisztulás kell hogy jöjjön. Ekerülhetetlen lesz, csak jobb lenne úgy, hogy ennek ne elszenvedői legyünk. Úgy érzem, hogy a magyar embernek sokkal nagyobb tartása volt életem kezdetén. Lassan szellemi rabszolgaságot csinálnak az emberek életéből; de hiszen elmúlt már a rabszolgaság időszaka... S ezt nem szabad visszahozni.

Biztos vagyok abban, hogy szüleimnek, eleimnek kell hogy megfeleljek. Istennek, s még egy pár embernek, akiket igazán szeretek és féltek.

Van örökkévalóság. Nem olyan lesz, mint amilyennek találgatjuk. De az örökkévalóság sokkal szebb lesz, mint gondoljuk. Meg kellene gondolni, hogy az előszobája a földi élet.

A Bibliát többször kellene föllapozni a magyar népnek is. Tudom, hogy sokan imádkozó lélekkel várják a megújulást. A Bibliának az egyik legszebb mondata: hogyha szeretet nincs több bennünk, semmik vagyunk. Nagyon sok senki szaladgál tele zsebbel a világban. Nem irigylem őket. Egyszer úgyis kell találkoznia mindenkinek önmagával.

Nem azt akarom mondani, hogy jó vagyok. Én is gyarló ember vagyok. De igyekezni kell, hogy erénnyé változtassuk azt, ami gyengeség bennünk. Nem efelé megy a világ. De az biztos: boldogabban hal meg mindenki, aki szegényebben, de teljesebb emberként hal meg.

Nagyon nagy szomorúsággal látom, hogy lassan a Kodály-módszert is vissza kell tanulni majd Japántól vagy Amerikától. Sokat gondolok ezekben a napokban is Szent István vagy éppen Kölcsey intelmei nyomán arra, hogy porszem lehetnék az úton. A magyarságot is inteni kell arra, hogy nem minden az, amivel a zsebünk tele van, nem minden az, amit megeszünk, és nem minden az, hogy fölfaljuk, habzsoljuk az életet. Ez egy valamiképpen elsietett, ördögi dolog, mert hiszen testünk, lelkünk, szellemünk van; mindent ki kell művelni. És a magyarságnak igenis megújulásra van szüksége; ez nem jobb- és baloldal kérdése. Hanem minden élet azért van, hogy szebb életként hagyja itt a saját életét, mert azért a föl-di üdvösségünk a gyerekeink boldogulása. És nem önmegvalósítani (utálatos ez a szó számomra) kell magunkat, hanem szolgálni kell.

Ki kell mondanom teljes szívemből: többet várok Magyarországtól, mint amit eddig kaptam. Illyés Gyula és Németh László kimondta, hogy ti csak azt nézitek, ami van, én azt nézem, ami lesz. Magyarország fantasztikusan tehetséges nemzet. A nyel- vünk - csodálatos a szinonima-gazdagsága, beillene a világnyelvbe - nem hasonlít senkiére, akárcsak a zenénk. Kodály tanár úr - akkor még nem tudta, hogy lesz Európai Unió - azt mondta, hogy Európa nem arra kíváncsi, hogyan igazodunk hozzá, hanem arra, hogy magunkból mit adunk. Szegényebb lenne a világ nélkülünk. Tehát a magyarnak föl szabad emelni a fejét (csak arra kell vigyázni, bevallom, hogy az elit véleményemet félretegyem és húsz évig inkább hallgassak...); legyen közös nyelvünk, közös igazunk, közös szellemi kincsünk. S higgyük el azt, hogy erkölcsiség nélkül - én Mózes két kőtáblájára, a tízparancsolatra is gondolok - az etika sem működik. Az élet nem habzsolás kérdése, azt szolgálatként kaptuk. S mindenkinek megvan írva az, hogy meddig tart az élete. Nem szabad elkapkodni és nem szabad meggyorsítani, mert felgyorsítottak mindent. Hanem igenis becsülettel kell élni.

A magyar senkivel nagyon össze nem hasonlítható Európában. Én hiszek abban, hogy egy nem valami álidealizált, őshazai idilli, de magyar feltámadás készül. Ady Endre is kimondta ezt, s nagyon sokan mások is kimondták. Közhelynek tűnik az, hogy Fölszállott a páva a vármegye házára. Vagy lesz új értelmük a magyar igéknek, / vagy marad régiben a búsmagyar ének.

Rettenetesen fontos lenne, hogy az emberek teljes lényükben gazdagabbak legyenek. Tökéletes élet nincs. De a teljes életnek most igazán el kellene kezdődnie nálunk. Mert akkor fölvirágozna az ország. Nem gazdasági kérdés ez, mentalitáskérdés. S az ember, hogy is mondjam, vegye észre, hogy senkit sem felejtettek itt soha még a Földön. És ez nem szenteskedés. Hanem az élet tényleg szent.

Nagyon rövid az élet. Lustulunk. Egész Európa lustul. Nekünk a szellemi kincsünk a művészetünk is; a művészetnek pénzzel nem kifjezhető eszmei értéke van. Én már a szerpentin - egy év múlva leszek nyolcvanéves - vége felé járok. Az az érzésem, ki kell hogy mondjam: elég termékeny zeneszerzőként éltem le az életem, mégis százhúsz éves tervem van. Ha két nap múlva meghalok, akkor sem baj, hogy van tervem. De egész biztos, hogy az az értelmes alkotóélet, ha valaki azt csinálhat, amit szeret; ezt meg kellene minden embernek találnia. Nem munkanélküli-segélyt fölvenni, hanem megtanulni dolgozni, és mindennap úgy kelni föl, hogy érdemes vagyok arra, hogy éljek. Ennél szigorúbb üzenetet nem mondhatok; ezt a drága Kodály tanár úrnak köszönhetem. Azt is mondta: ha valakinek kicsi, közepes vagy nagy tehetsége van, tartás nélkül semmire se megy. Nagyon fontos tehát, hogy ne azt lessük, hogy minél kevesebb munkával minél több pénzt keressünk. Németh László pedagógusként öt órát készült egy órájára. Én is tanítottam a Zeneakadémián, most, ahogy öregszem, látom azt, hogy nagyon kevés növendékem van, aki a nyomunkban jár, s aztán igyekszik minket előzni. Meg kell próbálni, ez az élet törvénye. Hogy valami újat és szebbet mondjunk. Nekem ez a három tanári szó újabban állandóan eszembe jut - majdnem biztos vagyok benne, hogy azért, mert Kodály úgy nevezte, hogy süketnéma ország vagyunk, mert úgyis hiába mondjuk meg, hiába beszélünk róla -: tisztát, igazat és szépet szabadna csak alkotni. Akkor a világon az emberek nem lennének depresszívek. Hogyha a környezet azt is komolyan venné, hogy az embereknek lelkük is van (Kodály tanár úr nagyon sűrűn mondta, hogy az is nagyon fontos), akkor lehetséges, hogy ebből az országból például kevesebb orvos, tudós ment volna, illetve menne el. Akkor több tehetség maradna itthon.

Semmi sincs magától. Annyit ér az ember, amennyi erőfeszítést tesz. Csak ne izzadva tegyük. Én azért vagyok a világ egyik legboldogabb embere, mert azt csinálom, ami jólesik. S már semmi kedvem se alkalmazkodni, nemhogy hazudni. Ebben a világban ezt nehéz kimondani. Mert nagyon megnézheti magát az ember. Sok művem van kéziratban, de nincs semmi baj; ezek majd megbirkóznak az idővel.

Most a huszonhatodik helyen megy a Vérnász című operám Karlsruhéban, két előadáson ott leszek. Négyszer játsszák a Budapesti Operaházban is, egyszer tudtam megnézni. Nagyon meg voltam lepődve. Minthogyha premier lett volna. Zsúfolt ház, tombolás... Igen, ezért meg kell küzdeni. A Kossuth-díjamat a Vérnászért kaptam harmincöt évesen (azóta is sok díjat kaptam); én boldog és elégedett ember vagyok. De a legnagyobb öröm az, hogy sokan - ezt egyre jobban érzem - megismerik a zenémet. És ezt nem a hiúság mondatja velem.

Optimista ember vagyok. Hiszek abban, hogy nagyon nagy tisztulás kell hogy jöjjön. Ekerülhetetlen lesz, csak jobb lenne úgy, hogy ennek ne elszenvedői legyünk. Úgy érzem, hogy a magyar embernek sokkal nagyobb tartása volt életem kezdetén. Lassan szellemi rabszolgaságot csinálnak az emberek életéből; de hiszen elmúlt már a rabszolgaság időszaka... S ezt nem szabad visszahozni.

Biztos vagyok abban, hogy szüleimnek, eleimnek kell hogy megfeleljek. Istennek, s még egy pár embernek, akiket igazán szeretek és féltek.

Van örökkévalóság. Nem olyan lesz, mint amilyennek találgatjuk. De az örökkévalóság sokkal szebb lesz, mint gondoljuk. Meg kellene gondolni, hogy az előszobája a földi élet.

A Bibliát többször kellene föllapozni a magyar népnek is. Tudom, hogy sokan imádkozó lélekkel várják a megújulást. A Bibliának az egyik legszebb mondata: hogyha szeretet nincs több bennünk, semmik vagyunk. Nagyon sok senki szaladgál tele zsebbel a világban. Nem irigylem őket. Egyszer úgyis kell találkoznia mindenkinek önmagával.

Nem azt akarom mondani, hogy jó vagyok. Én is gyarló ember vagyok. De igyekezni kell, hogy erénnyé változtassuk azt, ami gyengeség bennünk. Nem efelé megy a világ. De az biztos: boldogabban hal meg mindenki, aki szegényebben, de teljesebb emberként hal meg.

Ki kell mondanom teljes szívemből: többet várok Magyarországtól, mint amit eddig kaptam. Illyés Gyula és Németh László kimondta, hogy ti csak azt nézitek, ami van, én azt nézem, ami lesz. Magyarország fantasztikusan tehetséges nemzet. A nyel- vünk - csodálatos a szinonima-gazdagsága, beillene a világnyelvbe - nem hasonlít senkiére, akárcsak a zenénk. Kodály tanár úr - akkor még nem tudta, hogy lesz Európai Unió - azt mondta, hogy Európa nem arra kíváncsi, hogyan igazodunk hozzá, hanem arra, hogy magunkból mit adunk. Szegényebb lenne a világ nélkülünk. Tehát a magyarnak föl szabad emelni a fejét (csak arra kell vigyázni, bevallom, hogy az elit véleményemet félretegyem és húsz évig inkább hallgassak...); legyen közös nyelvünk, közös igazunk, közös szellemi kincsünk. S higgyük el azt, hogy erkölcsiség nélkül - én Mózes két kőtáblájára, a tízparancsolatra is gondolok - az etika sem működik. Az élet nem habzsolás kérdése, azt szolgálatként kaptuk. S mindenkinek megvan írva az, hogy meddig tart az élete. Nem szabad elkapkodni és nem szabad meggyorsítani, mert felgyorsítottak mindent. Hanem igenis becsülettel kell élni.

A magyar senkivel nagyon össze nem hasonlítható Európában. Én hiszek abban, hogy egy nem valami álidealizált, őshazai idilli, de magyar feltámadás készül. Ady Endre is kimondta ezt, s nagyon sokan mások is kimondták. Közhelynek tűnik az, hogy Fölszállott a páva a vármegye házára. Vagy lesz új értelmük a magyar igéknek, / vagy marad régiben a búsmagyar ének.

Rettenetesen fontos lenne, hogy az emberek teljes lényükben gazdagabbak legyenek. Tökéletes élet nincs. De a teljes életnek most igazán el kellene kezdődnie nálunk. Mert akkor fölvirágozna az ország. Nem gazdasági kérdés ez, mentalitáskérdés. S az ember, hogy is mondjam, vegye észre, hogy senkit sem felejtettek itt soha még a Földön. És ez nem szenteskedés. Hanem az élet tényleg szent.

Nagyon rövid az élet. Lustulunk. Egész Európa lustul. Nekünk a szellemi kincsünk a művészetünk is; a művészetnek pénzzel nem kifjezhető eszmei értéke van. Én már a szerpentin - egy év múlva leszek nyolcvanéves - vége felé járok. Az az érzésem, ki kell hogy mondjam: elég termékeny zeneszerzőként éltem le az életem, mégis százhúsz éves tervem van. Ha két nap múlva meghalok, akkor sem baj, hogy van tervem. De egész biztos, hogy az az értelmes alkotóélet, ha valaki azt csinálhat, amit szeret; ezt meg kellene minden embernek találnia. Nem munkanélküli-segélyt fölvenni, hanem megtanulni dolgozni, és mindennap úgy kelni föl, hogy érdemes vagyok arra, hogy éljek. Ennél szigorúbb üzenetet nem mondhatok; ezt a drága Kodály tanár úrnak köszönhetem. Azt is mondta: ha valakinek kicsi, közepes vagy nagy tehetsége van, tartás nélkül semmire se megy. Nagyon fontos tehát, hogy ne azt lessük, hogy minél kevesebb munkával minél több pénzt keressünk. Németh László pedagógusként öt órát készült egy órájára. Én is tanítottam a Zeneakadémián, most, ahogy öregszem, látom azt, hogy nagyon kevés növendékem van, aki a nyomunkban jár, s aztán igyekszik minket előzni. Meg kell próbálni, ez az élet törvénye. Hogy valami újat és szebbet mondjunk. Nekem ez a három tanári szó újabban állandóan eszembe jut - majdnem biztos vagyok benne, hogy azért, mert Kodály úgy nevezte, hogy süketnéma ország vagyunk, mert úgyis hiába mondjuk meg, hiába beszélünk róla -: tisztát, igazat és szépet szabadna csak alkotni. Akkor a világon az emberek nem lennének depresszívek. Hogyha a környezet azt is komolyan venné, hogy az embereknek lelkük is van (Kodály tanár úr nagyon sűrűn mondta, hogy az is nagyon fontos), akkor lehetséges, hogy ebből az országból például kevesebb orvos, tudós ment volna, illetve menne el. Akkor több tehetség maradna itthon.

Semmi sincs magától. Annyit ér az ember, amennyi erőfeszítést tesz. Csak ne izzadva tegyük. Én azért vagyok a világ egyik legboldogabb embere, mert azt csinálom, ami jólesik. S már semmi kedvem se alkalmazkodni, nemhogy hazudni. Ebben a világban ezt nehéz kimondani. Mert nagyon megnézheti magát az ember. Sok művem van kéziratban, de nincs semmi baj; ezek majd megbirkóznak az idővel.

Most a huszonhatodik helyen megy a Vérnász című operám Karlsruhéban, két előadáson ott leszek. Négyszer játsszák a Budapesti Operaházban is, egyszer tudtam megnézni. Nagyon meg voltam lepődve. Minthogyha premier lett volna. Zsúfolt ház, tombolás... Igen, ezért meg kell küzdeni. A Kossuth-díjamat a Vérnászért kaptam harmincöt évesen (azóta is sok díjat kaptam); én boldog és elégedett ember vagyok. De a legnagyobb öröm az, hogy sokan - ezt egyre jobban érzem - megismerik a zenémet. És ezt nem a hiúság mondatja velem.

Optimista ember vagyok. Hiszek abban, hogy nagyon nagy tisztulás kell hogy jöjjön. Ekerülhetetlen lesz, csak jobb lenne úgy, hogy ennek ne elszenvedői legyünk. Úgy érzem, hogy a magyar embernek sokkal nagyobb tartása volt életem kezdetén. Lassan szellemi rabszolgaságot csinálnak az emberek életéből; de hiszen elmúlt már a rabszolgaság időszaka... S ezt nem szabad visszahozni.

Biztos vagyok abban, hogy szüleimnek, eleimnek kell hogy megfeleljek. Istennek, s még egy pár embernek, akiket igazán szeretek és féltek.

Van örökkévalóság. Nem olyan lesz, mint amilyennek találgatjuk. De az örökkévalóság sokkal szebb lesz, mint gondoljuk. Meg kellene gondolni, hogy az előszobája a földi élet.

A Bibliát többször kellene föllapozni a magyar népnek is. Tudom, hogy sokan imádkozó lélekkel várják a megújulást. A Bibliának az egyik legszebb mondata: hogyha szeretet nincs több bennünk, semmik vagyunk. Nagyon sok senki szaladgál tele zsebbel a világban. Nem irigylem őket. Egyszer úgyis kell találkoznia mindenkinek önmagával.

Nem azt akarom mondani, hogy jó vagyok. Én is gyarló ember vagyok. De igyekezni kell, hogy erénnyé változtassuk azt, ami gyengeség bennünk. Nem efelé megy a világ. De az biztos: boldogabban hal meg mindenki, aki szegényebben, de teljesebb emberként hal meg.

Ki kell mondanom teljes szívemből: többet várok Magyarországtól, mint amit eddig kaptam. Illyés Gyula és Németh László kimondta, hogy ti csak azt nézitek, ami van, én azt nézem, ami lesz. Magyarország fantasztikusan tehetséges nemzet. A nyel- vünk - csodálatos a szinonima-gazdagsága, beillene a világnyelvbe - nem hasonlít senkiére, akárcsak a zenénk. Kodály tanár úr - akkor még nem tudta, hogy lesz Európai Unió - azt mondta, hogy Európa nem arra kíváncsi, hogyan igazodunk hozzá, hanem arra, hogy magunkból mit adunk. Szegényebb lenne a világ nélkülünk. Tehát a magyarnak föl szabad emelni a fejét (csak arra kell vigyázni, bevallom, hogy az elit véleményemet félretegyem és húsz évig inkább hallgassak...); legyen közös nyelvünk, közös igazunk, közös szellemi kincsünk. S higgyük el azt, hogy erkölcsiség nélkül - én Mózes két kőtáblájára, a tízparancsolatra is gondolok - az etika sem működik. Az élet nem habzsolás kérdése, azt szolgálatként kaptuk. S mindenkinek megvan írva az, hogy meddig tart az élete. Nem szabad elkapkodni és nem szabad meggyorsítani, mert felgyorsítottak mindent. Hanem igenis becsülettel kell élni.

A magyar senkivel nagyon össze nem hasonlítható Európában. Én hiszek abban, hogy egy nem valami álidealizált, őshazai idilli, de magyar feltámadás készül. Ady Endre is kimondta ezt, s nagyon sokan mások is kimondták. Közhelynek tűnik az, hogy Fölszállott a páva a vármegye házára. Vagy lesz új értelmük a magyar igéknek, / vagy marad régiben a búsmagyar ének.

Rettenetesen fontos lenne, hogy az emberek teljes lényükben gazdagabbak legyenek. Tökéletes élet nincs. De a teljes életnek most igazán el kellene kezdődnie nálunk. Mert akkor fölvirágozna az ország. Nem gazdasági kérdés ez, mentalitáskérdés. S az ember, hogy is mondjam, vegye észre, hogy senkit sem felejtettek itt soha még a Földön. És ez nem szenteskedés. Hanem az élet tényleg szent.

Nagyon rövid az élet. Lustulunk. Egész Európa lustul. Nekünk a szellemi kincsünk a művészetünk is; a művészetnek pénzzel nem kifjezhető eszmei értéke van. Én már a szerpentin - egy év múlva leszek nyolcvanéves - vége felé járok. Az az érzésem, ki kell hogy mondjam: elég termékeny zeneszerzőként éltem le az életem, mégis százhúsz éves tervem van. Ha két nap múlva meghalok, akkor sem baj, hogy van tervem. De egész biztos, hogy az az értelmes alkotóélet, ha valaki azt csinálhat, amit szeret; ezt meg kellene minden embernek találnia. Nem munkanélküli-segélyt fölvenni, hanem megtanulni dolgozni, és mindennap úgy kelni föl, hogy érdemes vagyok arra, hogy éljek. Ennél szigorúbb üzenetet nem mondhatok; ezt a drága Kodály tanár úrnak köszönhetem. Azt is mondta: ha valakinek kicsi, közepes vagy nagy tehetsége van, tartás nélkül semmire se megy. Nagyon fontos tehát, hogy ne azt lessük, hogy minél kevesebb munkával minél több pénzt keressünk. Németh László pedagógusként öt órát készült egy órájára. Én is tanítottam a Zeneakadémián, most, ahogy öregszem, látom azt, hogy nagyon kevés növendékem van, aki a nyomunkban jár, s aztán igyekszik minket előzni. Meg kell próbálni, ez az élet törvénye. Hogy valami újat és szebbet mondjunk. Nekem ez a három tanári szó újabban állandóan eszembe jut - majdnem biztos vagyok benne, hogy azért, mert Kodály úgy nevezte, hogy süketnéma ország vagyunk, mert úgyis hiába mondjuk meg, hiába beszélünk róla -: tisztát, igazat és szépet szabadna csak alkotni. Akkor a világon az emberek nem lennének depresszívek. Hogyha a környezet azt is komolyan venné, hogy az embereknek lelkük is van (Kodály tanár úr nagyon sűrűn mondta, hogy az is nagyon fontos), akkor lehetséges, hogy ebből az országból például kevesebb orvos, tudós ment volna, illetve menne el. Akkor több tehetség maradna itthon.

Semmi sincs magától. Annyit ér az ember, amennyi erőfeszítést tesz. Csak ne izzadva tegyük. Én azért vagyok a világ egyik legboldogabb embere, mert azt csinálom, ami jólesik. S már semmi kedvem se alkalmazkodni, nemhogy hazudni. Ebben a világban ezt nehéz kimondani. Mert nagyon megnézheti magát az ember. Sok művem van kéziratban, de nincs semmi baj; ezek majd megbirkóznak az idővel.

Most a huszonhatodik helyen megy a Vérnász című operám Karlsruhéban, két előadáson ott leszek. Négyszer játsszák a Budapesti Operaházban is, egyszer tudtam megnézni. Nagyon meg voltam lepődve. Minthogyha premier lett volna. Zsúfolt ház, tombolás... Igen, ezért meg kell küzdeni. A Kossuth-díjamat a Vérnászért kaptam harmincöt évesen (azóta is sok díjat kaptam); én boldog és elégedett ember vagyok. De a legnagyobb öröm az, hogy sokan - ezt egyre jobban érzem - megismerik a zenémet. És ezt nem a hiúság mondatja velem.

Optimista ember vagyok. Hiszek abban, hogy nagyon nagy tisztulás kell hogy jöjjön. Ekerülhetetlen lesz, csak jobb lenne úgy, hogy ennek ne elszenvedői legyünk. Úgy érzem, hogy a magyar embernek sokkal nagyobb tartása volt életem kezdetén. Lassan szellemi rabszolgaságot csinálnak az emberek életéből; de hiszen elmúlt már a rabszolgaság időszaka... S ezt nem szabad visszahozni.

Biztos vagyok abban, hogy szüleimnek, eleimnek kell hogy megfeleljek. Istennek, s még egy pár embernek, akiket igazán szeretek és féltek.

Van örökkévalóság. Nem olyan lesz, mint amilyennek találgatjuk. De az örökkévalóság sokkal szebb lesz, mint gondoljuk. Meg kellene gondolni, hogy az előszobája a földi élet.

A Bibliát többször kellene föllapozni a magyar népnek is. Tudom, hogy sokan imádkozó lélekkel várják a megújulást. A Bibliának az egyik legszebb mondata: hogyha szeretet nincs több bennünk, semmik vagyunk. Nagyon sok senki szaladgál tele zsebbel a világban. Nem irigylem őket. Egyszer úgyis kell találkoznia mindenkinek önmagával.

Nem azt akarom mondani, hogy jó vagyok. Én is gyarló ember vagyok. De igyekezni kell, hogy erénnyé változtassuk azt, ami gyengeség bennünk. Nem efelé megy a világ. De az biztos: boldogabban hal meg mindenki, aki szegényebben, de teljesebb emberként hal meg.

A magyar senkivel nagyon össze nem hasonlítható Európában. Én hiszek abban, hogy egy nem valami álidealizált, őshazai idilli, de magyar feltámadás készül. Ady Endre is kimondta ezt, s nagyon sokan mások is kimondták. Közhelynek tűnik az, hogy Fölszállott a páva a vármegye házára. Vagy lesz új értelmük a magyar igéknek, / vagy marad régiben a búsmagyar ének.

Rettenetesen fontos lenne, hogy az emberek teljes lényükben gazdagabbak legyenek. Tökéletes élet nincs. De a teljes életnek most igazán el kellene kezdődnie nálunk. Mert akkor fölvirágozna az ország. Nem gazdasági kérdés ez, mentalitáskérdés. S az ember, hogy is mondjam, vegye észre, hogy senkit sem felejtettek itt soha még a Földön. És ez nem szenteskedés. Hanem az élet tényleg szent.

Nagyon rövid az élet. Lustulunk. Egész Európa lustul. Nekünk a szellemi kincsünk a művészetünk is; a művészetnek pénzzel nem kifjezhető eszmei értéke van. Én már a szerpentin - egy év múlva leszek nyolcvanéves - vége felé járok. Az az érzésem, ki kell hogy mondjam: elég termékeny zeneszerzőként éltem le az életem, mégis százhúsz éves tervem van. Ha két nap múlva meghalok, akkor sem baj, hogy van tervem. De egész biztos, hogy az az értelmes alkotóélet, ha valaki azt csinálhat, amit szeret; ezt meg kellene minden embernek találnia. Nem munkanélküli-segélyt fölvenni, hanem megtanulni dolgozni, és mindennap úgy kelni föl, hogy érdemes vagyok arra, hogy éljek. Ennél szigorúbb üzenetet nem mondhatok; ezt a drága Kodály tanár úrnak köszönhetem. Azt is mondta: ha valakinek kicsi, közepes vagy nagy tehetsége van, tartás nélkül semmire se megy. Nagyon fontos tehát, hogy ne azt lessük, hogy minél kevesebb munkával minél több pénzt keressünk. Németh László pedagógusként öt órát készült egy órájára. Én is tanítottam a Zeneakadémián, most, ahogy öregszem, látom azt, hogy nagyon kevés növendékem van, aki a nyomunkban jár, s aztán igyekszik minket előzni. Meg kell próbálni, ez az élet törvénye. Hogy valami újat és szebbet mondjunk. Nekem ez a három tanári szó újabban állandóan eszembe jut - majdnem biztos vagyok benne, hogy azért, mert Kodály úgy nevezte, hogy süketnéma ország vagyunk, mert úgyis hiába mondjuk meg, hiába beszélünk róla -: tisztát, igazat és szépet szabadna csak alkotni. Akkor a világon az emberek nem lennének depresszívek. Hogyha a környezet azt is komolyan venné, hogy az embereknek lelkük is van (Kodály tanár úr nagyon sűrűn mondta, hogy az is nagyon fontos), akkor lehetséges, hogy ebből az országból például kevesebb orvos, tudós ment volna, illetve menne el. Akkor több tehetség maradna itthon.

Semmi sincs magától. Annyit ér az ember, amennyi erőfeszítést tesz. Csak ne izzadva tegyük. Én azért vagyok a világ egyik legboldogabb embere, mert azt csinálom, ami jólesik. S már semmi kedvem se alkalmazkodni, nemhogy hazudni. Ebben a világban ezt nehéz kimondani. Mert nagyon megnézheti magát az ember. Sok művem van kéziratban, de nincs semmi baj; ezek majd megbirkóznak az idővel.

Most a huszonhatodik helyen megy a Vérnász című operám Karlsruhéban, két előadáson ott leszek. Négyszer játsszák a Budapesti Operaházban is, egyszer tudtam megnézni. Nagyon meg voltam lepődve. Minthogyha premier lett volna. Zsúfolt ház, tombolás... Igen, ezért meg kell küzdeni. A Kossuth-díjamat a Vérnászért kaptam harmincöt évesen (azóta is sok díjat kaptam); én boldog és elégedett ember vagyok. De a legnagyobb öröm az, hogy sokan - ezt egyre jobban érzem - megismerik a zenémet. És ezt nem a hiúság mondatja velem.

Optimista ember vagyok. Hiszek abban, hogy nagyon nagy tisztulás kell hogy jöjjön. Ekerülhetetlen lesz, csak jobb lenne úgy, hogy ennek ne elszenvedői legyünk. Úgy érzem, hogy a magyar embernek sokkal nagyobb tartása volt életem kezdetén. Lassan szellemi rabszolgaságot csinálnak az emberek életéből; de hiszen elmúlt már a rabszolgaság időszaka... S ezt nem szabad visszahozni.

Biztos vagyok abban, hogy szüleimnek, eleimnek kell hogy megfeleljek. Istennek, s még egy pár embernek, akiket igazán szeretek és féltek.

Van örökkévalóság. Nem olyan lesz, mint amilyennek találgatjuk. De az örökkévalóság sokkal szebb lesz, mint gondoljuk. Meg kellene gondolni, hogy az előszobája a földi élet.

A Bibliát többször kellene föllapozni a magyar népnek is. Tudom, hogy sokan imádkozó lélekkel várják a megújulást. A Bibliának az egyik legszebb mondata: hogyha szeretet nincs több bennünk, semmik vagyunk. Nagyon sok senki szaladgál tele zsebbel a világban. Nem irigylem őket. Egyszer úgyis kell találkoznia mindenkinek önmagával.

Nem azt akarom mondani, hogy jó vagyok. Én is gyarló ember vagyok. De igyekezni kell, hogy erénnyé változtassuk azt, ami gyengeség bennünk. Nem efelé megy a világ. De az biztos: boldogabban hal meg mindenki, aki szegényebben, de teljesebb emberként hal meg.

A magyar senkivel nagyon össze nem hasonlítható Európában. Én hiszek abban, hogy egy nem valami álidealizált, őshazai idilli, de magyar feltámadás készül. Ady Endre is kimondta ezt, s nagyon sokan mások is kimondták. Közhelynek tűnik az, hogy Fölszállott a páva a vármegye házára. Vagy lesz új értelmük a magyar igéknek, / vagy marad régiben a búsmagyar ének.

Rettenetesen fontos lenne, hogy az emberek teljes lényükben gazdagabbak legyenek. Tökéletes élet nincs. De a teljes életnek most igazán el kellene kezdődnie nálunk. Mert akkor fölvirágozna az ország. Nem gazdasági kérdés ez, mentalitáskérdés. S az ember, hogy is mondjam, vegye észre, hogy senkit sem felejtettek itt soha még a Földön. És ez nem szenteskedés. Hanem az élet tényleg szent.

Nagyon rövid az élet. Lustulunk. Egész Európa lustul. Nekünk a szellemi kincsünk a művészetünk is; a művészetnek pénzzel nem kifjezhető eszmei értéke van. Én már a szerpentin - egy év múlva leszek nyolcvanéves - vége felé járok. Az az érzésem, ki kell hogy mondjam: elég termékeny zeneszerzőként éltem le az életem, mégis százhúsz éves tervem van. Ha két nap múlva meghalok, akkor sem baj, hogy van tervem. De egész biztos, hogy az az értelmes alkotóélet, ha valaki azt csinálhat, amit szeret; ezt meg kellene minden embernek találnia. Nem munkanélküli-segélyt fölvenni, hanem megtanulni dolgozni, és mindennap úgy kelni föl, hogy érdemes vagyok arra, hogy éljek. Ennél szigorúbb üzenetet nem mondhatok; ezt a drága Kodály tanár úrnak köszönhetem. Azt is mondta: ha valakinek kicsi, közepes vagy nagy tehetsége van, tartás nélkül semmire se megy. Nagyon fontos tehát, hogy ne azt lessük, hogy minél kevesebb munkával minél több pénzt keressünk. Németh László pedagógusként öt órát készült egy órájára. Én is tanítottam a Zeneakadémián, most, ahogy öregszem, látom azt, hogy nagyon kevés növendékem van, aki a nyomunkban jár, s aztán igyekszik minket előzni. Meg kell próbálni, ez az élet törvénye. Hogy valami újat és szebbet mondjunk. Nekem ez a három tanári szó újabban állandóan eszembe jut - majdnem biztos vagyok benne, hogy azért, mert Kodály úgy nevezte, hogy süketnéma ország vagyunk, mert úgyis hiába mondjuk meg, hiába beszélünk róla -: tisztát, igazat és szépet szabadna csak alkotni. Akkor a világon az emberek nem lennének depresszívek. Hogyha a környezet azt is komolyan venné, hogy az embereknek lelkük is van (Kodály tanár úr nagyon sűrűn mondta, hogy az is nagyon fontos), akkor lehetséges, hogy ebből az országból például kevesebb orvos, tudós ment volna, illetve menne el. Akkor több tehetség maradna itthon.

Semmi sincs magától. Annyit ér az ember, amennyi erőfeszítést tesz. Csak ne izzadva tegyük. Én azért vagyok a világ egyik legboldogabb embere, mert azt csinálom, ami jólesik. S már semmi kedvem se alkalmazkodni, nemhogy hazudni. Ebben a világban ezt nehéz kimondani. Mert nagyon megnézheti magát az ember. Sok művem van kéziratban, de nincs semmi baj; ezek majd megbirkóznak az idővel.

Most a huszonhatodik helyen megy a Vérnász című operám Karlsruhéban, két előadáson ott leszek. Négyszer játsszák a Budapesti Operaházban is, egyszer tudtam megnézni. Nagyon meg voltam lepődve. Minthogyha premier lett volna. Zsúfolt ház, tombolás... Igen, ezért meg kell küzdeni. A Kossuth-díjamat a Vérnászért kaptam harmincöt évesen (azóta is sok díjat kaptam); én boldog és elégedett ember vagyok. De a legnagyobb öröm az, hogy sokan - ezt egyre jobban érzem - megismerik a zenémet. És ezt nem a hiúság mondatja velem.

Optimista ember vagyok. Hiszek abban, hogy nagyon nagy tisztulás kell hogy jöjjön. Ekerülhetetlen lesz, csak jobb lenne úgy, hogy ennek ne elszenvedői legyünk. Úgy érzem, hogy a magyar embernek sokkal nagyobb tartása volt életem kezdetén. Lassan szellemi rabszolgaságot csinálnak az emberek életéből; de hiszen elmúlt már a rabszolgaság időszaka... S ezt nem szabad visszahozni.

Biztos vagyok abban, hogy szüleimnek, eleimnek kell hogy megfeleljek. Istennek, s még egy pár embernek, akiket igazán szeretek és féltek.

Van örökkévalóság. Nem olyan lesz, mint amilyennek találgatjuk. De az örökkévalóság sokkal szebb lesz, mint gondoljuk. Meg kellene gondolni, hogy az előszobája a földi élet.

A Bibliát többször kellene föllapozni a magyar népnek is. Tudom, hogy sokan imádkozó lélekkel várják a megújulást. A Bibliának az egyik legszebb mondata: hogyha szeretet nincs több bennünk, semmik vagyunk. Nagyon sok senki szaladgál tele zsebbel a világban. Nem irigylem őket. Egyszer úgyis kell találkoznia mindenkinek önmagával.

Nem azt akarom mondani, hogy jó vagyok. Én is gyarló ember vagyok. De igyekezni kell, hogy erénnyé változtassuk azt, ami gyengeség bennünk. Nem efelé megy a világ. De az biztos: boldogabban hal meg mindenki, aki szegényebben, de teljesebb emberként hal meg.

Rettenetesen fontos lenne, hogy az emberek teljes lényükben gazdagabbak legyenek. Tökéletes élet nincs. De a teljes életnek most igazán el kellene kezdődnie nálunk. Mert akkor fölvirágozna az ország. Nem gazdasági kérdés ez, mentalitáskérdés. S az ember, hogy is mondjam, vegye észre, hogy senkit sem felejtettek itt soha még a Földön. És ez nem szenteskedés. Hanem az élet tényleg szent.

Nagyon rövid az élet. Lustulunk. Egész Európa lustul. Nekünk a szellemi kincsünk a művészetünk is; a művészetnek pénzzel nem kifjezhető eszmei értéke van. Én már a szerpentin - egy év múlva leszek nyolcvanéves - vége felé járok. Az az érzésem, ki kell hogy mondjam: elég termékeny zeneszerzőként éltem le az életem, mégis százhúsz éves tervem van. Ha két nap múlva meghalok, akkor sem baj, hogy van tervem. De egész biztos, hogy az az értelmes alkotóélet, ha valaki azt csinálhat, amit szeret; ezt meg kellene minden embernek találnia. Nem munkanélküli-segélyt fölvenni, hanem megtanulni dolgozni, és mindennap úgy kelni föl, hogy érdemes vagyok arra, hogy éljek. Ennél szigorúbb üzenetet nem mondhatok; ezt a drága Kodály tanár úrnak köszönhetem. Azt is mondta: ha valakinek kicsi, közepes vagy nagy tehetsége van, tartás nélkül semmire se megy. Nagyon fontos tehát, hogy ne azt lessük, hogy minél kevesebb munkával minél több pénzt keressünk. Németh László pedagógusként öt órát készült egy órájára. Én is tanítottam a Zeneakadémián, most, ahogy öregszem, látom azt, hogy nagyon kevés növendékem van, aki a nyomunkban jár, s aztán igyekszik minket előzni. Meg kell próbálni, ez az élet törvénye. Hogy valami újat és szebbet mondjunk. Nekem ez a három tanári szó újabban állandóan eszembe jut - majdnem biztos vagyok benne, hogy azért, mert Kodály úgy nevezte, hogy süketnéma ország vagyunk, mert úgyis hiába mondjuk meg, hiába beszélünk róla -: tisztát, igazat és szépet szabadna csak alkotni. Akkor a világon az emberek nem lennének depresszívek. Hogyha a környezet azt is komolyan venné, hogy az embereknek lelkük is van (Kodály tanár úr nagyon sűrűn mondta, hogy az is nagyon fontos), akkor lehetséges, hogy ebből az országból például kevesebb orvos, tudós ment volna, illetve menne el. Akkor több tehetség maradna itthon.

Semmi sincs magától. Annyit ér az ember, amennyi erőfeszítést tesz. Csak ne izzadva tegyük. Én azért vagyok a világ egyik legboldogabb embere, mert azt csinálom, ami jólesik. S már semmi kedvem se alkalmazkodni, nemhogy hazudni. Ebben a világban ezt nehéz kimondani. Mert nagyon megnézheti magát az ember. Sok művem van kéziratban, de nincs semmi baj; ezek majd megbirkóznak az idővel.

Most a huszonhatodik helyen megy a Vérnász című operám Karlsruhéban, két előadáson ott leszek. Négyszer játsszák a Budapesti Operaházban is, egyszer tudtam megnézni. Nagyon meg voltam lepődve. Minthogyha premier lett volna. Zsúfolt ház, tombolás... Igen, ezért meg kell küzdeni. A Kossuth-díjamat a Vérnászért kaptam harmincöt évesen (azóta is sok díjat kaptam); én boldog és elégedett ember vagyok. De a legnagyobb öröm az, hogy sokan - ezt egyre jobban érzem - megismerik a zenémet. És ezt nem a hiúság mondatja velem.

Optimista ember vagyok. Hiszek abban, hogy nagyon nagy tisztulás kell hogy jöjjön. Ekerülhetetlen lesz, csak jobb lenne úgy, hogy ennek ne elszenvedői legyünk. Úgy érzem, hogy a magyar embernek sokkal nagyobb tartása volt életem kezdetén. Lassan szellemi rabszolgaságot csinálnak az emberek életéből; de hiszen elmúlt már a rabszolgaság időszaka... S ezt nem szabad visszahozni.

Biztos vagyok abban, hogy szüleimnek, eleimnek kell hogy megfeleljek. Istennek, s még egy pár embernek, akiket igazán szeretek és féltek.

Van örökkévalóság. Nem olyan lesz, mint amilyennek találgatjuk. De az örökkévalóság sokkal szebb lesz, mint gondoljuk. Meg kellene gondolni, hogy az előszobája a földi élet.

A Bibliát többször kellene föllapozni a magyar népnek is. Tudom, hogy sokan imádkozó lélekkel várják a megújulást. A Bibliának az egyik legszebb mondata: hogyha szeretet nincs több bennünk, semmik vagyunk. Nagyon sok senki szaladgál tele zsebbel a világban. Nem irigylem őket. Egyszer úgyis kell találkoznia mindenkinek önmagával.

Nem azt akarom mondani, hogy jó vagyok. Én is gyarló ember vagyok. De igyekezni kell, hogy erénnyé változtassuk azt, ami gyengeség bennünk. Nem efelé megy a világ. De az biztos: boldogabban hal meg mindenki, aki szegényebben, de teljesebb emberként hal meg.

Rettenetesen fontos lenne, hogy az emberek teljes lényükben gazdagabbak legyenek. Tökéletes élet nincs. De a teljes életnek most igazán el kellene kezdődnie nálunk. Mert akkor fölvirágozna az ország. Nem gazdasági kérdés ez, mentalitáskérdés. S az ember, hogy is mondjam, vegye észre, hogy senkit sem felejtettek itt soha még a Földön. És ez nem szenteskedés. Hanem az élet tényleg szent.

Nagyon rövid az élet. Lustulunk. Egész Európa lustul. Nekünk a szellemi kincsünk a művészetünk is; a művészetnek pénzzel nem kifjezhető eszmei értéke van. Én már a szerpentin - egy év múlva leszek nyolcvanéves - vége felé járok. Az az érzésem, ki kell hogy mondjam: elég termékeny zeneszerzőként éltem le az életem, mégis százhúsz éves tervem van. Ha két nap múlva meghalok, akkor sem baj, hogy van tervem. De egész biztos, hogy az az értelmes alkotóélet, ha valaki azt csinálhat, amit szeret; ezt meg kellene minden embernek találnia. Nem munkanélküli-segélyt fölvenni, hanem megtanulni dolgozni, és mindennap úgy kelni föl, hogy érdemes vagyok arra, hogy éljek. Ennél szigorúbb üzenetet nem mondhatok; ezt a drága Kodály tanár úrnak köszönhetem. Azt is mondta: ha valakinek kicsi, közepes vagy nagy tehetsége van, tartás nélkül semmire se megy. Nagyon fontos tehát, hogy ne azt lessük, hogy minél kevesebb munkával minél több pénzt keressünk. Németh László pedagógusként öt órát készült egy órájára. Én is tanítottam a Zeneakadémián, most, ahogy öregszem, látom azt, hogy nagyon kevés növendékem van, aki a nyomunkban jár, s aztán igyekszik minket előzni. Meg kell próbálni, ez az élet törvénye. Hogy valami újat és szebbet mondjunk. Nekem ez a három tanári szó újabban állandóan eszembe jut - majdnem biztos vagyok benne, hogy azért, mert Kodály úgy nevezte, hogy süketnéma ország vagyunk, mert úgyis hiába mondjuk meg, hiába beszélünk róla -: tisztát, igazat és szépet szabadna csak alkotni. Akkor a világon az emberek nem lennének depresszívek. Hogyha a környezet azt is komolyan venné, hogy az embereknek lelkük is van (Kodály tanár úr nagyon sűrűn mondta, hogy az is nagyon fontos), akkor lehetséges, hogy ebből az országból például kevesebb orvos, tudós ment volna, illetve menne el. Akkor több tehetség maradna itthon.

Semmi sincs magától. Annyit ér az ember, amennyi erőfeszítést tesz. Csak ne izzadva tegyük. Én azért vagyok a világ egyik legboldogabb embere, mert azt csinálom, ami jólesik. S már semmi kedvem se alkalmazkodni, nemhogy hazudni. Ebben a világban ezt nehéz kimondani. Mert nagyon megnézheti magát az ember. Sok művem van kéziratban, de nincs semmi baj; ezek majd megbirkóznak az idővel.

Most a huszonhatodik helyen megy a Vérnász című operám Karlsruhéban, két előadáson ott leszek. Négyszer játsszák a Budapesti Operaházban is, egyszer tudtam megnézni. Nagyon meg voltam lepődve. Minthogyha premier lett volna. Zsúfolt ház, tombolás... Igen, ezért meg kell küzdeni. A Kossuth-díjamat a Vérnászért kaptam harmincöt évesen (azóta is sok díjat kaptam); én boldog és elégedett ember vagyok. De a legnagyobb öröm az, hogy sokan - ezt egyre jobban érzem - megismerik a zenémet. És ezt nem a hiúság mondatja velem.

Optimista ember vagyok. Hiszek abban, hogy nagyon nagy tisztulás kell hogy jöjjön. Ekerülhetetlen lesz, csak jobb lenne úgy, hogy ennek ne elszenvedői legyünk. Úgy érzem, hogy a magyar embernek sokkal nagyobb tartása volt életem kezdetén. Lassan szellemi rabszolgaságot csinálnak az emberek életéből; de hiszen elmúlt már a rabszolgaság időszaka... S ezt nem szabad visszahozni.

Biztos vagyok abban, hogy szüleimnek, eleimnek kell hogy megfeleljek. Istennek, s még egy pár embernek, akiket igazán szeretek és féltek.

Van örökkévalóság. Nem olyan lesz, mint amilyennek találgatjuk. De az örökkévalóság sokkal szebb lesz, mint gondoljuk. Meg kellene gondolni, hogy az előszobája a földi élet.

A Bibliát többször kellene föllapozni a magyar népnek is. Tudom, hogy sokan imádkozó lélekkel várják a megújulást. A Bibliának az egyik legszebb mondata: hogyha szeretet nincs több bennünk, semmik vagyunk. Nagyon sok senki szaladgál tele zsebbel a világban. Nem irigylem őket. Egyszer úgyis kell találkoznia mindenkinek önmagával.

Nem azt akarom mondani, hogy jó vagyok. Én is gyarló ember vagyok. De igyekezni kell, hogy erénnyé változtassuk azt, ami gyengeség bennünk. Nem efelé megy a világ. De az biztos: boldogabban hal meg mindenki, aki szegényebben, de teljesebb emberként hal meg.

Nagyon rövid az élet. Lustulunk. Egész Európa lustul. Nekünk a szellemi kincsünk a művészetünk is; a művészetnek pénzzel nem kifjezhető eszmei értéke van. Én már a szerpentin - egy év múlva leszek nyolcvanéves - vége felé járok. Az az érzésem, ki kell hogy mondjam: elég termékeny zeneszerzőként éltem le az életem, mégis százhúsz éves tervem van. Ha két nap múlva meghalok, akkor sem baj, hogy van tervem. De egész biztos, hogy az az értelmes alkotóélet, ha valaki azt csinálhat, amit szeret; ezt meg kellene minden embernek találnia. Nem munkanélküli-segélyt fölvenni, hanem megtanulni dolgozni, és mindennap úgy kelni föl, hogy érdemes vagyok arra, hogy éljek. Ennél szigorúbb üzenetet nem mondhatok; ezt a drága Kodály tanár úrnak köszönhetem. Azt is mondta: ha valakinek kicsi, közepes vagy nagy tehetsége van, tartás nélkül semmire se megy. Nagyon fontos tehát, hogy ne azt lessük, hogy minél kevesebb munkával minél több pénzt keressünk. Németh László pedagógusként öt órát készült egy órájára. Én is tanítottam a Zeneakadémián, most, ahogy öregszem, látom azt, hogy nagyon kevés növendékem van, aki a nyomunkban jár, s aztán igyekszik minket előzni. Meg kell próbálni, ez az élet törvénye. Hogy valami újat és szebbet mondjunk. Nekem ez a három tanári szó újabban állandóan eszembe jut - majdnem biztos vagyok benne, hogy azért, mert Kodály úgy nevezte, hogy süketnéma ország vagyunk, mert úgyis hiába mondjuk meg, hiába beszélünk róla -: tisztát, igazat és szépet szabadna csak alkotni. Akkor a világon az emberek nem lennének depresszívek. Hogyha a környezet azt is komolyan venné, hogy az embereknek lelkük is van (Kodály tanár úr nagyon sűrűn mondta, hogy az is nagyon fontos), akkor lehetséges, hogy ebből az országból például kevesebb orvos, tudós ment volna, illetve menne el. Akkor több tehetség maradna itthon.

Semmi sincs magától. Annyit ér az ember, amennyi erőfeszítést tesz. Csak ne izzadva tegyük. Én azért vagyok a világ egyik legboldogabb embere, mert azt csinálom, ami jólesik. S már semmi kedvem se alkalmazkodni, nemhogy hazudni. Ebben a világban ezt nehéz kimondani. Mert nagyon megnézheti magát az ember. Sok művem van kéziratban, de nincs semmi baj; ezek majd megbirkóznak az idővel.

Most a huszonhatodik helyen megy a Vérnász című operám Karlsruhéban, két előadáson ott leszek. Négyszer játsszák a Budapesti Operaházban is, egyszer tudtam megnézni. Nagyon meg voltam lepődve. Minthogyha premier lett volna. Zsúfolt ház, tombolás... Igen, ezért meg kell küzdeni. A Kossuth-díjamat a Vérnászért kaptam harmincöt évesen (azóta is sok díjat kaptam); én boldog és elégedett ember vagyok. De a legnagyobb öröm az, hogy sokan - ezt egyre jobban érzem - megismerik a zenémet. És ezt nem a hiúság mondatja velem.

Optimista ember vagyok. Hiszek abban, hogy nagyon nagy tisztulás kell hogy jöjjön. Ekerülhetetlen lesz, csak jobb lenne úgy, hogy ennek ne elszenvedői legyünk. Úgy érzem, hogy a magyar embernek sokkal nagyobb tartása volt életem kezdetén. Lassan szellemi rabszolgaságot csinálnak az emberek életéből; de hiszen elmúlt már a rabszolgaság időszaka... S ezt nem szabad visszahozni.

Biztos vagyok abban, hogy szüleimnek, eleimnek kell hogy megfeleljek. Istennek, s még egy pár embernek, akiket igazán szeretek és féltek.

Van örökkévalóság. Nem olyan lesz, mint amilyennek találgatjuk. De az örökkévalóság sokkal szebb lesz, mint gondoljuk. Meg kellene gondolni, hogy az előszobája a földi élet.

A Bibliát többször kellene föllapozni a magyar népnek is. Tudom, hogy sokan imádkozó lélekkel várják a megújulást. A Bibliának az egyik legszebb mondata: hogyha szeretet nincs több bennünk, semmik vagyunk. Nagyon sok senki szaladgál tele zsebbel a világban. Nem irigylem őket. Egyszer úgyis kell találkoznia mindenkinek önmagával.

Nem azt akarom mondani, hogy jó vagyok. Én is gyarló ember vagyok. De igyekezni kell, hogy erénnyé változtassuk azt, ami gyengeség bennünk. Nem efelé megy a világ. De az biztos: boldogabban hal meg mindenki, aki szegényebben, de teljesebb emberként hal meg.

Nagyon rövid az élet. Lustulunk. Egész Európa lustul. Nekünk a szellemi kincsünk a művészetünk is; a művészetnek pénzzel nem kifjezhető eszmei értéke van. Én már a szerpentin - egy év múlva leszek nyolcvanéves - vége felé járok. Az az érzésem, ki kell hogy mondjam: elég termékeny zeneszerzőként éltem le az életem, mégis százhúsz éves tervem van. Ha két nap múlva meghalok, akkor sem baj, hogy van tervem. De egész biztos, hogy az az értelmes alkotóélet, ha valaki azt csinálhat, amit szeret; ezt meg kellene minden embernek találnia. Nem munkanélküli-segélyt fölvenni, hanem megtanulni dolgozni, és mindennap úgy kelni föl, hogy érdemes vagyok arra, hogy éljek. Ennél szigorúbb üzenetet nem mondhatok; ezt a drága Kodály tanár úrnak köszönhetem. Azt is mondta: ha valakinek kicsi, közepes vagy nagy tehetsége van, tartás nélkül semmire se megy. Nagyon fontos tehát, hogy ne azt lessük, hogy minél kevesebb munkával minél több pénzt keressünk. Németh László pedagógusként öt órát készült egy órájára. Én is tanítottam a Zeneakadémián, most, ahogy öregszem, látom azt, hogy nagyon kevés növendékem van, aki a nyomunkban jár, s aztán igyekszik minket előzni. Meg kell próbálni, ez az élet törvénye. Hogy valami újat és szebbet mondjunk. Nekem ez a három tanári szó újabban állandóan eszembe jut - majdnem biztos vagyok benne, hogy azért, mert Kodály úgy nevezte, hogy süketnéma ország vagyunk, mert úgyis hiába mondjuk meg, hiába beszélünk róla -: tisztát, igazat és szépet szabadna csak alkotni. Akkor a világon az emberek nem lennének depresszívek. Hogyha a környezet azt is komolyan venné, hogy az embereknek lelkük is van (Kodály tanár úr nagyon sűrűn mondta, hogy az is nagyon fontos), akkor lehetséges, hogy ebből az országból például kevesebb orvos, tudós ment volna, illetve menne el. Akkor több tehetség maradna itthon.

Semmi sincs magától. Annyit ér az ember, amennyi erőfeszítést tesz. Csak ne izzadva tegyük. Én azért vagyok a világ egyik legboldogabb embere, mert azt csinálom, ami jólesik. S már semmi kedvem se alkalmazkodni, nemhogy hazudni. Ebben a világban ezt nehéz kimondani. Mert nagyon megnézheti magát az ember. Sok művem van kéziratban, de nincs semmi baj; ezek majd megbirkóznak az idővel.

Most a huszonhatodik helyen megy a Vérnász című operám Karlsruhéban, két előadáson ott leszek. Négyszer játsszák a Budapesti Operaházban is, egyszer tudtam megnézni. Nagyon meg voltam lepődve. Minthogyha premier lett volna. Zsúfolt ház, tombolás... Igen, ezért meg kell küzdeni. A Kossuth-díjamat a Vérnászért kaptam harmincöt évesen (azóta is sok díjat kaptam); én boldog és elégedett ember vagyok. De a legnagyobb öröm az, hogy sokan - ezt egyre jobban érzem - megismerik a zenémet. És ezt nem a hiúság mondatja velem.

Optimista ember vagyok. Hiszek abban, hogy nagyon nagy tisztulás kell hogy jöjjön. Ekerülhetetlen lesz, csak jobb lenne úgy, hogy ennek ne elszenvedői legyünk. Úgy érzem, hogy a magyar embernek sokkal nagyobb tartása volt életem kezdetén. Lassan szellemi rabszolgaságot csinálnak az emberek életéből; de hiszen elmúlt már a rabszolgaság időszaka... S ezt nem szabad visszahozni.

Biztos vagyok abban, hogy szüleimnek, eleimnek kell hogy megfeleljek. Istennek, s még egy pár embernek, akiket igazán szeretek és féltek.

Van örökkévalóság. Nem olyan lesz, mint amilyennek találgatjuk. De az örökkévalóság sokkal szebb lesz, mint gondoljuk. Meg kellene gondolni, hogy az előszobája a földi élet.

A Bibliát többször kellene föllapozni a magyar népnek is. Tudom, hogy sokan imádkozó lélekkel várják a megújulást. A Bibliának az egyik legszebb mondata: hogyha szeretet nincs több bennünk, semmik vagyunk. Nagyon sok senki szaladgál tele zsebbel a világban. Nem irigylem őket. Egyszer úgyis kell találkoznia mindenkinek önmagával.

Nem azt akarom mondani, hogy jó vagyok. Én is gyarló ember vagyok. De igyekezni kell, hogy erénnyé változtassuk azt, ami gyengeség bennünk. Nem efelé megy a világ. De az biztos: boldogabban hal meg mindenki, aki szegényebben, de teljesebb emberként hal meg.

Semmi sincs magától. Annyit ér az ember, amennyi erőfeszítést tesz. Csak ne izzadva tegyük. Én azért vagyok a világ egyik legboldogabb embere, mert azt csinálom, ami jólesik. S már semmi kedvem se alkalmazkodni, nemhogy hazudni. Ebben a világban ezt nehéz kimondani. Mert nagyon megnézheti magát az ember. Sok művem van kéziratban, de nincs semmi baj; ezek majd megbirkóznak az idővel.

Most a huszonhatodik helyen megy a Vérnász című operám Karlsruhéban, két előadáson ott leszek. Négyszer játsszák a Budapesti Operaházban is, egyszer tudtam megnézni. Nagyon meg voltam lepődve. Minthogyha premier lett volna. Zsúfolt ház, tombolás... Igen, ezért meg kell küzdeni. A Kossuth-díjamat a Vérnászért kaptam harmincöt évesen (azóta is sok díjat kaptam); én boldog és elégedett ember vagyok. De a legnagyobb öröm az, hogy sokan - ezt egyre jobban érzem - megismerik a zenémet. És ezt nem a hiúság mondatja velem.

Optimista ember vagyok. Hiszek abban, hogy nagyon nagy tisztulás kell hogy jöjjön. Ekerülhetetlen lesz, csak jobb lenne úgy, hogy ennek ne elszenvedői legyünk. Úgy érzem, hogy a magyar embernek sokkal nagyobb tartása volt életem kezdetén. Lassan szellemi rabszolgaságot csinálnak az emberek életéből; de hiszen elmúlt már a rabszolgaság időszaka... S ezt nem szabad visszahozni.

Biztos vagyok abban, hogy szüleimnek, eleimnek kell hogy megfeleljek. Istennek, s még egy pár embernek, akiket igazán szeretek és féltek.

Van örökkévalóság. Nem olyan lesz, mint amilyennek találgatjuk. De az örökkévalóság sokkal szebb lesz, mint gondoljuk. Meg kellene gondolni, hogy az előszobája a földi élet.

A Bibliát többször kellene föllapozni a magyar népnek is. Tudom, hogy sokan imádkozó lélekkel várják a megújulást. A Bibliának az egyik legszebb mondata: hogyha szeretet nincs több bennünk, semmik vagyunk. Nagyon sok senki szaladgál tele zsebbel a világban. Nem irigylem őket. Egyszer úgyis kell találkoznia mindenkinek önmagával.

Nem azt akarom mondani, hogy jó vagyok. Én is gyarló ember vagyok. De igyekezni kell, hogy erénnyé változtassuk azt, ami gyengeség bennünk. Nem efelé megy a világ. De az biztos: boldogabban hal meg mindenki, aki szegényebben, de teljesebb emberként hal meg.

Semmi sincs magától. Annyit ér az ember, amennyi erőfeszítést tesz. Csak ne izzadva tegyük. Én azért vagyok a világ egyik legboldogabb embere, mert azt csinálom, ami jólesik. S már semmi kedvem se alkalmazkodni, nemhogy hazudni. Ebben a világban ezt nehéz kimondani. Mert nagyon megnézheti magát az ember. Sok művem van kéziratban, de nincs semmi baj; ezek majd megbirkóznak az idővel.

Most a huszonhatodik helyen megy a Vérnász című operám Karlsruhéban, két előadáson ott leszek. Négyszer játsszák a Budapesti Operaházban is, egyszer tudtam megnézni. Nagyon meg voltam lepődve. Minthogyha premier lett volna. Zsúfolt ház, tombolás... Igen, ezért meg kell küzdeni. A Kossuth-díjamat a Vérnászért kaptam harmincöt évesen (azóta is sok díjat kaptam); én boldog és elégedett ember vagyok. De a legnagyobb öröm az, hogy sokan - ezt egyre jobban érzem - megismerik a zenémet. És ezt nem a hiúság mondatja velem.

Optimista ember vagyok. Hiszek abban, hogy nagyon nagy tisztulás kell hogy jöjjön. Ekerülhetetlen lesz, csak jobb lenne úgy, hogy ennek ne elszenvedői legyünk. Úgy érzem, hogy a magyar embernek sokkal nagyobb tartása volt életem kezdetén. Lassan szellemi rabszolgaságot csinálnak az emberek életéből; de hiszen elmúlt már a rabszolgaság időszaka... S ezt nem szabad visszahozni.

Biztos vagyok abban, hogy szüleimnek, eleimnek kell hogy megfeleljek. Istennek, s még egy pár embernek, akiket igazán szeretek és féltek.

Van örökkévalóság. Nem olyan lesz, mint amilyennek találgatjuk. De az örökkévalóság sokkal szebb lesz, mint gondoljuk. Meg kellene gondolni, hogy az előszobája a földi élet.

A Bibliát többször kellene föllapozni a magyar népnek is. Tudom, hogy sokan imádkozó lélekkel várják a megújulást. A Bibliának az egyik legszebb mondata: hogyha szeretet nincs több bennünk, semmik vagyunk. Nagyon sok senki szaladgál tele zsebbel a világban. Nem irigylem őket. Egyszer úgyis kell találkoznia mindenkinek önmagával.

Nem azt akarom mondani, hogy jó vagyok. Én is gyarló ember vagyok. De igyekezni kell, hogy erénnyé változtassuk azt, ami gyengeség bennünk. Nem efelé megy a világ. De az biztos: boldogabban hal meg mindenki, aki szegényebben, de teljesebb emberként hal meg.

Most a huszonhatodik helyen megy a Vérnász című operám Karlsruhéban, két előadáson ott leszek. Négyszer játsszák a Budapesti Operaházban is, egyszer tudtam megnézni. Nagyon meg voltam lepődve. Minthogyha premier lett volna. Zsúfolt ház, tombolás... Igen, ezért meg kell küzdeni. A Kossuth-díjamat a Vérnászért kaptam harmincöt évesen (azóta is sok díjat kaptam); én boldog és elégedett ember vagyok. De a legnagyobb öröm az, hogy sokan - ezt egyre jobban érzem - megismerik a zenémet. És ezt nem a hiúság mondatja velem.

Optimista ember vagyok. Hiszek abban, hogy nagyon nagy tisztulás kell hogy jöjjön. Ekerülhetetlen lesz, csak jobb lenne úgy, hogy ennek ne elszenvedői legyünk. Úgy érzem, hogy a magyar embernek sokkal nagyobb tartása volt életem kezdetén. Lassan szellemi rabszolgaságot csinálnak az emberek életéből; de hiszen elmúlt már a rabszolgaság időszaka... S ezt nem szabad visszahozni.

Biztos vagyok abban, hogy szüleimnek, eleimnek kell hogy megfeleljek. Istennek, s még egy pár embernek, akiket igazán szeretek és féltek.

Van örökkévalóság. Nem olyan lesz, mint amilyennek találgatjuk. De az örökkévalóság sokkal szebb lesz, mint gondoljuk. Meg kellene gondolni, hogy az előszobája a földi élet.

A Bibliát többször kellene föllapozni a magyar népnek is. Tudom, hogy sokan imádkozó lélekkel várják a megújulást. A Bibliának az egyik legszebb mondata: hogyha szeretet nincs több bennünk, semmik vagyunk. Nagyon sok senki szaladgál tele zsebbel a világban. Nem irigylem őket. Egyszer úgyis kell találkoznia mindenkinek önmagával.

Nem azt akarom mondani, hogy jó vagyok. Én is gyarló ember vagyok. De igyekezni kell, hogy erénnyé változtassuk azt, ami gyengeség bennünk. Nem efelé megy a világ. De az biztos: boldogabban hal meg mindenki, aki szegényebben, de teljesebb emberként hal meg.

Most a huszonhatodik helyen megy a Vérnász című operám Karlsruhéban, két előadáson ott leszek. Négyszer játsszák a Budapesti Operaházban is, egyszer tudtam megnézni. Nagyon meg voltam lepődve. Minthogyha premier lett volna. Zsúfolt ház, tombolás... Igen, ezért meg kell küzdeni. A Kossuth-díjamat a Vérnászért kaptam harmincöt évesen (azóta is sok díjat kaptam); én boldog és elégedett ember vagyok. De a legnagyobb öröm az, hogy sokan - ezt egyre jobban érzem - megismerik a zenémet. És ezt nem a hiúság mondatja velem.

Optimista ember vagyok. Hiszek abban, hogy nagyon nagy tisztulás kell hogy jöjjön. Ekerülhetetlen lesz, csak jobb lenne úgy, hogy ennek ne elszenvedői legyünk. Úgy érzem, hogy a magyar embernek sokkal nagyobb tartása volt életem kezdetén. Lassan szellemi rabszolgaságot csinálnak az emberek életéből; de hiszen elmúlt már a rabszolgaság időszaka... S ezt nem szabad visszahozni.

Biztos vagyok abban, hogy szüleimnek, eleimnek kell hogy megfeleljek. Istennek, s még egy pár embernek, akiket igazán szeretek és féltek.

Van örökkévalóság. Nem olyan lesz, mint amilyennek találgatjuk. De az örökkévalóság sokkal szebb lesz, mint gondoljuk. Meg kellene gondolni, hogy az előszobája a földi élet.

A Bibliát többször kellene föllapozni a magyar népnek is. Tudom, hogy sokan imádkozó lélekkel várják a megújulást. A Bibliának az egyik legszebb mondata: hogyha szeretet nincs több bennünk, semmik vagyunk. Nagyon sok senki szaladgál tele zsebbel a világban. Nem irigylem őket. Egyszer úgyis kell találkoznia mindenkinek önmagával.

Nem azt akarom mondani, hogy jó vagyok. Én is gyarló ember vagyok. De igyekezni kell, hogy erénnyé változtassuk azt, ami gyengeség bennünk. Nem efelé megy a világ. De az biztos: boldogabban hal meg mindenki, aki szegényebben, de teljesebb emberként hal meg.

Optimista ember vagyok. Hiszek abban, hogy nagyon nagy tisztulás kell hogy jöjjön. Ekerülhetetlen lesz, csak jobb lenne úgy, hogy ennek ne elszenvedői legyünk. Úgy érzem, hogy a magyar embernek sokkal nagyobb tartása volt életem kezdetén. Lassan szellemi rabszolgaságot csinálnak az emberek életéből; de hiszen elmúlt már a rabszolgaság időszaka... S ezt nem szabad visszahozni.

Biztos vagyok abban, hogy szüleimnek, eleimnek kell hogy megfeleljek. Istennek, s még egy pár embernek, akiket igazán szeretek és féltek.

Van örökkévalóság. Nem olyan lesz, mint amilyennek találgatjuk. De az örökkévalóság sokkal szebb lesz, mint gondoljuk. Meg kellene gondolni, hogy az előszobája a földi élet.

A Bibliát többször kellene föllapozni a magyar népnek is. Tudom, hogy sokan imádkozó lélekkel várják a megújulást. A Bibliának az egyik legszebb mondata: hogyha szeretet nincs több bennünk, semmik vagyunk. Nagyon sok senki szaladgál tele zsebbel a világban. Nem irigylem őket. Egyszer úgyis kell találkoznia mindenkinek önmagával.

Nem azt akarom mondani, hogy jó vagyok. Én is gyarló ember vagyok. De igyekezni kell, hogy erénnyé változtassuk azt, ami gyengeség bennünk. Nem efelé megy a világ. De az biztos: boldogabban hal meg mindenki, aki szegényebben, de teljesebb emberként hal meg.

Optimista ember vagyok. Hiszek abban, hogy nagyon nagy tisztulás kell hogy jöjjön. Ekerülhetetlen lesz, csak jobb lenne úgy, hogy ennek ne elszenvedői legyünk. Úgy érzem, hogy a magyar embernek sokkal nagyobb tartása volt életem kezdetén. Lassan szellemi rabszolgaságot csinálnak az emberek életéből; de hiszen elmúlt már a rabszolgaság időszaka... S ezt nem szabad visszahozni.

Biztos vagyok abban, hogy szüleimnek, eleimnek kell hogy megfeleljek. Istennek, s még egy pár embernek, akiket igazán szeretek és féltek.

Van örökkévalóság. Nem olyan lesz, mint amilyennek találgatjuk. De az örökkévalóság sokkal szebb lesz, mint gondoljuk. Meg kellene gondolni, hogy az előszobája a földi élet.

A Bibliát többször kellene föllapozni a magyar népnek is. Tudom, hogy sokan imádkozó lélekkel várják a megújulást. A Bibliának az egyik legszebb mondata: hogyha szeretet nincs több bennünk, semmik vagyunk. Nagyon sok senki szaladgál tele zsebbel a világban. Nem irigylem őket. Egyszer úgyis kell találkoznia mindenkinek önmagával.

Nem azt akarom mondani, hogy jó vagyok. Én is gyarló ember vagyok. De igyekezni kell, hogy erénnyé változtassuk azt, ami gyengeség bennünk. Nem efelé megy a világ. De az biztos: boldogabban hal meg mindenki, aki szegényebben, de teljesebb emberként hal meg.

Biztos vagyok abban, hogy szüleimnek, eleimnek kell hogy megfeleljek. Istennek, s még egy pár embernek, akiket igazán szeretek és féltek.

Van örökkévalóság. Nem olyan lesz, mint amilyennek találgatjuk. De az örökkévalóság sokkal szebb lesz, mint gondoljuk. Meg kellene gondolni, hogy az előszobája a földi élet.

A Bibliát többször kellene föllapozni a magyar népnek is. Tudom, hogy sokan imádkozó lélekkel várják a megújulást. A Bibliának az egyik legszebb mondata: hogyha szeretet nincs több bennünk, semmik vagyunk. Nagyon sok senki szaladgál tele zsebbel a világban. Nem irigylem őket. Egyszer úgyis kell találkoznia mindenkinek önmagával.

Nem azt akarom mondani, hogy jó vagyok. Én is gyarló ember vagyok. De igyekezni kell, hogy erénnyé változtassuk azt, ami gyengeség bennünk. Nem efelé megy a világ. De az biztos: boldogabban hal meg mindenki, aki szegényebben, de teljesebb emberként hal meg.

Biztos vagyok abban, hogy szüleimnek, eleimnek kell hogy megfeleljek. Istennek, s még egy pár embernek, akiket igazán szeretek és féltek.

Van örökkévalóság. Nem olyan lesz, mint amilyennek találgatjuk. De az örökkévalóság sokkal szebb lesz, mint gondoljuk. Meg kellene gondolni, hogy az előszobája a földi élet.

A Bibliát többször kellene föllapozni a magyar népnek is. Tudom, hogy sokan imádkozó lélekkel várják a megújulást. A Bibliának az egyik legszebb mondata: hogyha szeretet nincs több bennünk, semmik vagyunk. Nagyon sok senki szaladgál tele zsebbel a világban. Nem irigylem őket. Egyszer úgyis kell találkoznia mindenkinek önmagával.

Nem azt akarom mondani, hogy jó vagyok. Én is gyarló ember vagyok. De igyekezni kell, hogy erénnyé változtassuk azt, ami gyengeség bennünk. Nem efelé megy a világ. De az biztos: boldogabban hal meg mindenki, aki szegényebben, de teljesebb emberként hal meg.

Van örökkévalóság. Nem olyan

Ezek is érdekelhetik