Hétvége

2010.05.08. 13:29

Borsó ki-be ugrál a Hoppládából

Egerből jött Kovács Bálint színész, bábszínész, aki úgy ugrál, pattog ki-be a bábszínház legújabb meséjében a Hoppládából, mintha labda volna. Márciusban kínált szerződést neki a szombathelyi Mesebolt.

Merklin Tímea

Láthatták őt a vasi gyerekek Az égig érő fa meséjében, amivel a társulat ősszel járta a megyét, benne volt a János vitézben, és a Tangó című etűdben a tavaszi bábfesztiválon. Ő az egyik bohóc a Hoppláda című gyerekszínházi előadásban, amit most mutattak be, Szent Ivánkor lesz a hivatalos premier, és szeptembertől kerül a bérletes előadások közé.

– 15 éves koromtól játszottam az egri Gárdonyi Színházban, a szüleim révén, akik ott táncosok. Volt egy válogatás a Valahol Európában című darabba, amibe bekerültem,  és 75 előadást végigjátszottam. Az egyikről élő felvétel ment a televízióban. Benne voltam további két-három előadásban évadonként, ezekben „fedeztek fel”, ha valahova fiatal fiú kellett, akkor ott voltam – meséli a 23 éves fiatalember, akit a színházban látott meg Lengyel Pál rendező, és ő hívta a bábszínházba azzal, hogy tud adni státust is. Kovács Bálint a Gárdonyi Színház és a Harlekin Bábszínház közös stúdiójában végzett egy évvel ezelőtt.

–Öt évig voltam a Harlekin tagja, szerettem volna eljönni. Felvételiztem a színművészeti egyetemre, de a harmadik rostán kiestem. Kovács Géza elhívott a 2009. évi őszi évad első előadására, így kerültem Az égig érő fa meséjébe. Vendégként hívtak Veszprémbe is, két hónapot voltam az ottani Kabóca Bábszínháznál. 2010. márciustól van szerződésem a szombathelyi Mesebolttal, itt lakom Szombathelyen a Kisfaludy utcában. Megkedveltem ezt a várost, nagyobb élet van itt, mint Veszprémben, itt jobb a társaságom is, már kialakult a baráti köröm. Titkos vágyam, hogy esetleg a Weöres Sándor Színházban is játszhatok. Ötéves korom óta néptáncolok, szeretnék majd csatlakozni egy csoporthoz, ha maradok, az Ungarescához. Öt évig népzenét is tanultam, brácsázok, ezt is folytatnám itt, a Boglyánál tanulnék.

Bálint gyakran biciklizik, ezzel tartja most a kondícióját, és a színészeknek tartott mozgás-kurzusra jár. Jelentkezett az NYME SEK tanítóképző szakára, levelezőn végzi majd, ha felveszik. Az alkalmassági (beszéd, testmozgás és ének) vizsgán már tú van, reméli, hogy megfelelt. Még nincs nyelvvizsgája, ami szükséges lesz a tanítói végzettséghez.

– Túl sokáig nem szeretnék egy helyen megrekedni. Úgy láttam, hogy azok tudnak érvényesülni, akik jönnek-mennek, tartoznak valahova, de gyakran játszanak másutt is vendégművészként. Láttam, hogy hiába dolgozik valaki tizenkét éve egy bábszínháznál, ha egy megyével odébb megy, nem tudják, hogy kicsoda. Én most itt maradok, de szeretnék játszani a kecskeméti Ciróka Bábszínházban is vendégként, az igazgatóm, Kovács Géza elenged, ha összeegyeztethetők az időpontok. Veszprémben is szeretnék játszani, A kalapba zárt lány című darabot, ami ott készült, én is benne vagyok, a kaposvári fesztiválra is visszük.    Kovács Bálint a Mesebolt Bábszínház Hoppláda című meséjében Borsó szerepét alakítja. Egerből jött, a szombathelyi tanítóképzőbe jelentkezett, levelezőn végzi majd, ha felveszik Fotó: Szendi Péter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!