Ajándékozó kúrát tartanak a szenvedélybetegeknek

Mindezek a szenvedélybetegségekben szenvedőket Isten szabadító erejének megismertetésével gyógyító Magyar Kékkereszt Egyesület dömösi munkatársával, Csere Gáborral beszélgetve jutottak eszembe. Aki a fentiekhez gyorsan hozzátette: a szenvedélybetegeknek az élet értelmét maga a szenvedély jelenti, ennek elhagyásához így olyan értékek felmutatására van szükség, amelyeket megtapasztalva kényszer nélkül, önként fordítanak hátat korábbi életüknek. Az egyesület az evangéliumi értékek megismertetésével kínálja fel egy valóban boldog élet lehetőségét, a gyógyulni vágyók számára tehát nem elvonó, hanem (Dömösön két hetes) "ajándékozó" kúrát tartanak.

A résztvevők számára itt számos lelki program során kínálják fel egy olyan élet lehetőségét, amelyben nincs szükség a szenvedély nyújtotta "örömökre." Aztán mindenki eldöntheti, hogy kell-e neki az új élet...

Az egyesület munkatársa arra is kitért, hogy helyi utógondozó csoportok segítik a gyógyulni vágyókat, akik szabadult társaikkal találkozva megtapasztalhatják, hogy valóban létezik az új, örömteli élet. A Kékkereszthez fordulók nagyjából egyharmada egy dömösi "kúra" és az utógondozás hatására "megszabadul", egyharmaduk visszaesik ugyan, de nem adja fel, a többiek, nos, róluk többet nem hallanak.

Beszélgetésünk végén Csere Gábor ismét hangsúlyozta a helyi csoportok fontosságát, s ennek szellemében pár nap múlva ott ültem a Kálvária templom oratóriumában, velem szemben pedig az egyesület helyi csoportját 19 (!) éve megalapító Gombás Istvánné, Panni néni. Akitől megtudtam, hogy annak idején egy súlyos alkoholista szabadulását látva határozta el, elmegy és megnézni, hogy miféle "kuruzslás" folyik ott, Dömösön.

- Egészségügyi dolgozóként, karitászosként addigra már sok tragédiát láttam, s hogy a hagyományos módszerek nem igazán segítenek a szenvedélybetegeken. Dömösön aztán Balogh Zoli bácsi, az intézmény vezetőjének kalauzolása mellett a saját szememmel láthattam, hogy a kurzus során az Evangélium ihlette hangulatban a megtört alkoholistákból hogyan válik nyílt tekintetű, boldogságot sugárzó ember - emlékezett Panni néni, aki hazatérése után Horváth József atya támogatásával alapította meg a szombathelyi csoportot, amelyik azóta is minden hétfőn összejön. Az amúgy nem kötelező misét követően beszélgetnek, imádkoznak, énekelnek, különböző felekezetekből hívnak előadókat és (oda)figyelnek egymásra.

- Se gyógyszer, se módszer nincs. Amit használunk, ami használ, az a Biblia. Én egyébként már a Kékkereszttel való találkozásom előtt hitoktató voltam, és szépeket tudtam mondani az Evangéliumokról, de azt, hogy az Úr Jézus azóta is ugyanúgy gyógyít, mint kétezer évvel ezelőtt, azt Dömösön kellett megtapasztalnom. Eleinte féltem, hogy nekem nem lesz ehhez elég erőm, de aztán rájöttem, hogy az én erőm ide nem is kell, hiszen maga az Úristen dolgozik.

Ezzel együtt persze vannak visszaesők, de aki szívvel-lélekkel akarja, az célt ér - sorolta Panni néni, akitől megtudtam, hogy az elmúlt tizenkilenc évben csak a szombathelyi csoporthoz kötődően több százan gyógyultak meg. Mint elárulta, bármely felekezet tagjai felé nyitottak, többnyire azonban hitetlen emberek mennek hozzájuk, jellemzően végső elkeseredésükben. Szintén kiderült, hogy Jézus segítő erejére hagyatkozva a csoportban nem csak az alkoholisták, hanem a drogosok, a játékszenvedélyben szenvedők, a depressziósok is ragyogóan gyógyulnak, s mint azt ugyancsak megtudtam, olyanok is szép számmal akadnak, akiknek ehhez a dömösi kúrát sem kellett igénybe venniük.

Közéjük tartozik J., aki különböző problémái elől menekülve fokozatosan csúszott bele az alkoholizmusba. Mindezt eleinte még saját maga elől is titkolta, környezetének "piszkálódásai" miatt azonban úgy döntött, hogy megpróbál leállni az ivással. Egy szórólapon olvasott a Kékkeresztről, párszor találkozott is a csoporttal, de aztán úgy döntött, hogy gyógyszerek segítségével próbál meggyógyulni. Nem ment, így annak ellenére visszatért a csoporthoz, hogy elmondása szerint: egyrészt hitetlen volt, másrészt az "öregasszonyos" énekek sem nyerték el a tetszését.

A szabadultak tanúságtételei viszont magukkal ragadták, érezte, hogy nem csak úgy mondják, hanem tényleg rendben vannak, boldogok. Ő is az akart lenni, de nem tudta, hogy mit tegyen, a következő foglalkozáson azonban kérdés nélkül is megkapta a választ: olvassa el János Evangéliumát. Gyerekkorából mint szép mesét ismerte az írást, most azonban nagy erővel tört fel benne, hogy annak minden szava: igaz. Márpedig ha ez így van, akkor az egész Biblia igaz! És folytatta az olvasást, s bár fél évig még "nyüglődött" , de aztán szabaddá, s mások előtt is vállaltan, Krisztushívővé vált. (Mindez 16 éve történt...)

Mint a csoport tagjaitól megtudtam, van, aki egy foglalkozás után megszabadul, másoknak viszont ugyanezért sokkalta többet kell tenniük, s szenvediük. Így volt ezzel P. is, aki középiskolás kora óta ivott rendszeresen, s erre nem csak a továbbtanulása, a sportpályafutása, hanem a házassága is ráment. Azt gondolta, a válás megoldja a gondjait, s fél évig nem is ivott. Az újabb problémák, az egyedüllét azonban ismét az iszogatás felé vitték. Közben ismét lett párja, az ivással azonban ennek ellenére sem tudott felhagyni. Ekkor elment elvonóra, a gyógyszeres kezelés ugyan nem segített, a párja azonban szerencséjére nagyon is melléje állt.

Ő vittel el a Kékkereszt csoportjához, majd elkerült Dömösre. A két hetes kezelés után minden szép és jó volt, s annak biztos tudatában jött haza, hogy Isten őt is nagyon szereti, s vigyáz rá. Arra gondolt: ha ez tényleg így van, akkor - tiltás ide vagy oda - ebbe a szeretetbe egy-egy pohár ital simán belefér. De nem fért bele, visszacsúszott az italozásba, s csak jó néhány hónap után tért vissza a csoporthoz, majd Dömösre. A második alkalom aztán meghozta az igazi áttörést, elmondása szerint azóta boldog, megtalálta a lelki békéjét, s ahol és akinek lehet, el is mondja: ha kéred és teszel is érte, a Jóisten megszabadít.

- A visszaesésnek is megvan a maga értelme. Sok embernek iszonyú mélységbe kell lemennie, hogy kérni tudja a segítséget - vont tanulságot P., hozzátéve: a környezet szerepe rendkívül fontos. A párja, s a gyerekei segítsége nélkül aligha tudott volna megszabadulni, s már csak ezért is fáj neki, amikor azt látja, hogy a gyógyulni vágyót éppen a környezete hátráltatja abban, hogy elinduljon a valódi szabadság felé.

Mindezek a szenvedélybetegségekben szenvedőket Isten szabadító erejének megismertetésével gyógyító Magyar Kékkereszt Egyesület dömösi munkatársával, Csere Gáborral beszélgetve jutottak eszembe. Aki a fentiekhez gyorsan hozzátette: a szenvedélybetegeknek az élet értelmét maga a szenvedély jelenti, ennek elhagyásához így olyan értékek felmutatására van szükség, amelyeket megtapasztalva kényszer nélkül, önként fordítanak hátat korábbi életüknek. Az egyesület az evangéliumi értékek megismertetésével kínálja fel egy valóban boldog élet lehetőségét, a gyógyulni vágyók számára tehát nem elvonó, hanem (Dömösön két hetes) "ajándékozó" kúrát tartanak.

A résztvevők számára itt számos lelki program során kínálják fel egy olyan élet lehetőségét, amelyben nincs szükség a szenvedély nyújtotta "örömökre." Aztán mindenki eldöntheti, hogy kell-e neki az új élet...

Az egyesület munkatársa arra is kitért, hogy helyi utógondozó csoportok segítik a gyógyulni vágyókat, akik szabadult társaikkal találkozva megtapasztalhatják, hogy valóban létezik az új, örömteli élet. A Kékkereszthez fordulók nagyjából egyharmada egy dömösi "kúra" és az utógondozás hatására "megszabadul", egyharmaduk visszaesik ugyan, de nem adja fel, a többiek, nos, róluk többet nem hallanak.

Beszélgetésünk végén Csere Gábor ismét hangsúlyozta a helyi csoportok fontosságát, s ennek szellemében pár nap múlva ott ültem a Kálvária templom oratóriumában, velem szemben pedig az egyesület helyi csoportját 19 (!) éve megalapító Gombás Istvánné, Panni néni. Akitől megtudtam, hogy annak idején egy súlyos alkoholista szabadulását látva határozta el, elmegy és megnézni, hogy miféle "kuruzslás" folyik ott, Dömösön.

- Egészségügyi dolgozóként, karitászosként addigra már sok tragédiát láttam, s hogy a hagyományos módszerek nem igazán segítenek a szenvedélybetegeken. Dömösön aztán Balogh Zoli bácsi, az intézmény vezetőjének kalauzolása mellett a saját szememmel láthattam, hogy a kurzus során az Evangélium ihlette hangulatban a megtört alkoholistákból hogyan válik nyílt tekintetű, boldogságot sugárzó ember - emlékezett Panni néni, aki hazatérése után Horváth József atya támogatásával alapította meg a szombathelyi csoportot, amelyik azóta is minden hétfőn összejön. Az amúgy nem kötelező misét követően beszélgetnek, imádkoznak, énekelnek, különböző felekezetekből hívnak előadókat és (oda)figyelnek egymásra.

- Se gyógyszer, se módszer nincs. Amit használunk, ami használ, az a Biblia. Én egyébként már a Kékkereszttel való találkozásom előtt hitoktató voltam, és szépeket tudtam mondani az Evangéliumokról, de azt, hogy az Úr Jézus azóta is ugyanúgy gyógyít, mint kétezer évvel ezelőtt, azt Dömösön kellett megtapasztalnom. Eleinte féltem, hogy nekem nem lesz ehhez elég erőm, de aztán rájöttem, hogy az én erőm ide nem is kell, hiszen maga az Úristen dolgozik.

Ezzel együtt persze vannak visszaesők, de aki szívvel-lélekkel akarja, az célt ér - sorolta Panni néni, akitől megtudtam, hogy az elmúlt tizenkilenc évben csak a szombathelyi csoporthoz kötődően több százan gyógyultak meg. Mint elárulta, bármely felekezet tagjai felé nyitottak, többnyire azonban hitetlen emberek mennek hozzájuk, jellemzően végső elkeseredésükben. Szintén kiderült, hogy Jézus segítő erejére hagyatkozva a csoportban nem csak az alkoholisták, hanem a drogosok, a játékszenvedélyben szenvedők, a depressziósok is ragyogóan gyógyulnak, s mint azt ugyancsak megtudtam, olyanok is szép számmal akadnak, akiknek ehhez a dömösi kúrát sem kellett igénybe venniük.

Közéjük tartozik J., aki különböző problémái elől menekülve fokozatosan csúszott bele az alkoholizmusba. Mindezt eleinte még saját maga elől is titkolta, környezetének "piszkálódásai" miatt azonban úgy döntött, hogy megpróbál leállni az ivással. Egy szórólapon olvasott a Kékkeresztről, párszor találkozott is a csoporttal, de aztán úgy döntött, hogy gyógyszerek segítségével próbál meggyógyulni. Nem ment, így annak ellenére visszatért a csoporthoz, hogy elmondása szerint: egyrészt hitetlen volt, másrészt az "öregasszonyos" énekek sem nyerték el a tetszését.

A szabadultak tanúságtételei viszont magukkal ragadták, érezte, hogy nem csak úgy mondják, hanem tényleg rendben vannak, boldogok. Ő is az akart lenni, de nem tudta, hogy mit tegyen, a következő foglalkozáson azonban kérdés nélkül is megkapta a választ: olvassa el János Evangéliumát. Gyerekkorából mint szép mesét ismerte az írást, most azonban nagy erővel tört fel benne, hogy annak minden szava: igaz. Márpedig ha ez így van, akkor az egész Biblia igaz! És folytatta az olvasást, s bár fél évig még "nyüglődött" , de aztán szabaddá, s mások előtt is vállaltan, Krisztushívővé vált. (Mindez 16 éve történt...)

Mint a csoport tagjaitól megtudtam, van, aki egy foglalkozás után megszabadul, másoknak viszont ugyanezért sokkalta többet kell tenniük, s szenvediük. Így volt ezzel P. is, aki középiskolás kora óta ivott rendszeresen, s erre nem csak a továbbtanulása, a sportpályafutása, hanem a házassága is ráment. Azt gondolta, a válás megoldja a gondjait, s fél évig nem is ivott. Az újabb problémák, az egyedüllét azonban ismét az iszogatás felé vitték. Közben ismét lett párja, az ivással azonban ennek ellenére sem tudott felhagyni. Ekkor elment elvonóra, a gyógyszeres kezelés ugyan nem segített, a párja azonban szerencséjére nagyon is melléje állt.

Ő vittel el a Kékkereszt csoportjához, majd elkerült Dömösre. A két hetes kezelés után minden szép és jó volt, s annak biztos tudatában jött haza, hogy Isten őt is nagyon szereti, s vigyáz rá. Arra gondolt: ha ez tényleg így van, akkor - tiltás ide vagy oda - ebbe a szeretetbe egy-egy pohár ital simán belefér. De nem fért bele, visszacsúszott az italozásba, s csak jó néhány hónap után tért vissza a csoporthoz, majd Dömösre. A második alkalom aztán meghozta az igazi áttörést, elmondása szerint azóta boldog, megtalálta a lelki békéjét, s ahol és akinek lehet, el is mondja: ha kéred és teszel is érte, a Jóisten megszabadít.

- A visszaesésnek is megvan a maga értelme. Sok embernek iszonyú mélységbe kell lemennie, hogy kérni tudja a segítséget - vont tanulságot P., hozzátéve: a környezet szerepe rendkívül fontos. A párja, s a gyerekei segítsége nélkül aligha tudott volna megszabadulni, s már csak ezért is fáj neki, amikor azt látja, hogy a gyógyulni vágyót éppen a környezete hátráltatja abban, hogy elinduljon a valódi szabadság felé.

Beszélgetésünk végén Csere Gábor ismét hangsúlyozta a helyi csoportok fontosságát, s ennek szellemében pár nap múlva ott ültem a Kálvária templom oratóriumában, velem szemben pedig az egyesület helyi csoportját 19 (!) éve megalapító Gombás Istvánné, Panni néni. Akitől megtudtam, hogy annak idején egy súlyos alkoholista szabadulását látva határozta el, elmegy és megnézni, hogy miféle "kuruzslás" folyik ott, Dömösön.

- Egészségügyi dolgozóként, karitászosként addigra már sok tragédiát láttam, s hogy a hagyományos módszerek nem igazán segítenek a szenvedélybetegeken. Dömösön aztán Balogh Zoli bácsi, az intézmény vezetőjének kalauzolása mellett a saját szememmel láthattam, hogy a kurzus során az Evangélium ihlette hangulatban a megtört alkoholistákból hogyan válik nyílt tekintetű, boldogságot sugárzó ember - emlékezett Panni néni, aki hazatérése után Horváth József atya támogatásával alapította meg a szombathelyi csoportot, amelyik azóta is minden hétfőn összejön. Az amúgy nem kötelező misét követően beszélgetnek, imádkoznak, énekelnek, különböző felekezetekből hívnak előadókat és (oda)figyelnek egymásra.

- Se gyógyszer, se módszer nincs. Amit használunk, ami használ, az a Biblia. Én egyébként már a Kékkereszttel való találkozásom előtt hitoktató voltam, és szépeket tudtam mondani az Evangéliumokról, de azt, hogy az Úr Jézus azóta is ugyanúgy gyógyít, mint kétezer évvel ezelőtt, azt Dömösön kellett megtapasztalnom. Eleinte féltem, hogy nekem nem lesz ehhez elég erőm, de aztán rájöttem, hogy az én erőm ide nem is kell, hiszen maga az Úristen dolgozik.

Ezzel együtt persze vannak visszaesők, de aki szívvel-lélekkel akarja, az célt ér - sorolta Panni néni, akitől megtudtam, hogy az elmúlt tizenkilenc évben csak a szombathelyi csoporthoz kötődően több százan gyógyultak meg. Mint elárulta, bármely felekezet tagjai felé nyitottak, többnyire azonban hitetlen emberek mennek hozzájuk, jellemzően végső elkeseredésükben. Szintén kiderült, hogy Jézus segítő erejére hagyatkozva a csoportban nem csak az alkoholisták, hanem a drogosok, a játékszenvedélyben szenvedők, a depressziósok is ragyogóan gyógyulnak, s mint azt ugyancsak megtudtam, olyanok is szép számmal akadnak, akiknek ehhez a dömösi kúrát sem kellett igénybe venniük.

Közéjük tartozik J., aki különböző problémái elől menekülve fokozatosan csúszott bele az alkoholizmusba. Mindezt eleinte még saját maga elől is titkolta, környezetének "piszkálódásai" miatt azonban úgy döntött, hogy megpróbál leállni az ivással. Egy szórólapon olvasott a Kékkeresztről, párszor találkozott is a csoporttal, de aztán úgy döntött, hogy gyógyszerek segítségével próbál meggyógyulni. Nem ment, így annak ellenére visszatért a csoporthoz, hogy elmondása szerint: egyrészt hitetlen volt, másrészt az "öregasszonyos" énekek sem nyerték el a tetszését.

A szabadultak tanúságtételei viszont magukkal ragadták, érezte, hogy nem csak úgy mondják, hanem tényleg rendben vannak, boldogok. Ő is az akart lenni, de nem tudta, hogy mit tegyen, a következő foglalkozáson azonban kérdés nélkül is megkapta a választ: olvassa el János Evangéliumát. Gyerekkorából mint szép mesét ismerte az írást, most azonban nagy erővel tört fel benne, hogy annak minden szava: igaz. Márpedig ha ez így van, akkor az egész Biblia igaz! És folytatta az olvasást, s bár fél évig még "nyüglődött" , de aztán szabaddá, s mások előtt is vállaltan, Krisztushívővé vált. (Mindez 16 éve történt...)

Mint a csoport tagjaitól megtudtam, van, aki egy foglalkozás után megszabadul, másoknak viszont ugyanezért sokkalta többet kell tenniük, s szenvediük. Így volt ezzel P. is, aki középiskolás kora óta ivott rendszeresen, s erre nem csak a továbbtanulása, a sportpályafutása, hanem a házassága is ráment. Azt gondolta, a válás megoldja a gondjait, s fél évig nem is ivott. Az újabb problémák, az egyedüllét azonban ismét az iszogatás felé vitték. Közben ismét lett párja, az ivással azonban ennek ellenére sem tudott felhagyni. Ekkor elment elvonóra, a gyógyszeres kezelés ugyan nem segített, a párja azonban szerencséjére nagyon is melléje állt.

Ő vittel el a Kékkereszt csoportjához, majd elkerült Dömösre. A két hetes kezelés után minden szép és jó volt, s annak biztos tudatában jött haza, hogy Isten őt is nagyon szereti, s vigyáz rá. Arra gondolt: ha ez tényleg így van, akkor - tiltás ide vagy oda - ebbe a szeretetbe egy-egy pohár ital simán belefér. De nem fért bele, visszacsúszott az italozásba, s csak jó néhány hónap után tért vissza a csoporthoz, majd Dömösre. A második alkalom aztán meghozta az igazi áttörést, elmondása szerint azóta boldog, megtalálta a lelki békéjét, s ahol és akinek lehet, el is mondja: ha kéred és teszel is érte, a Jóisten megszabadít.

- A visszaesésnek is megvan a maga értelme. Sok embernek iszonyú mélységbe kell lemennie, hogy kérni tudja a segítséget - vont tanulságot P., hozzátéve: a környezet szerepe rendkívül fontos. A párja, s a gyerekei segítsége nélkül aligha tudott volna megszabadulni, s már csak ezért is fáj neki, amikor azt látja, hogy a gyógyulni vágyót éppen a környezete hátráltatja abban, hogy elinduljon a valódi szabadság felé.

Beszélgetésünk végén Csere Gábor ismét hangsúlyozta a helyi csoportok fontosságát, s ennek szellemében pár nap múlva ott ültem a Kálvária templom oratóriumában, velem szemben pedig az egyesület helyi csoportját 19 (!) éve megalapító Gombás Istvánné, Panni néni. Akitől megtudtam, hogy annak idején egy súlyos alkoholista szabadulását látva határozta el, elmegy és megnézni, hogy miféle "kuruzslás" folyik ott, Dömösön.

- Egészségügyi dolgozóként, karitászosként addigra már sok tragédiát láttam, s hogy a hagyományos módszerek nem igazán segítenek a szenvedélybetegeken. Dömösön aztán Balogh Zoli bácsi, az intézmény vezetőjének kalauzolása mellett a saját szememmel láthattam, hogy a kurzus során az Evangélium ihlette hangulatban a megtört alkoholistákból hogyan válik nyílt tekintetű, boldogságot sugárzó ember - emlékezett Panni néni, aki hazatérése után Horváth József atya támogatásával alapította meg a szombathelyi csoportot, amelyik azóta is minden hétfőn összejön. Az amúgy nem kötelező misét követően beszélgetnek, imádkoznak, énekelnek, különböző felekezetekből hívnak előadókat és (oda)figyelnek egymásra.

- Se gyógyszer, se módszer nincs. Amit használunk, ami használ, az a Biblia. Én egyébként már a Kékkereszttel való találkozásom előtt hitoktató voltam, és szépeket tudtam mondani az Evangéliumokról, de azt, hogy az Úr Jézus azóta is ugyanúgy gyógyít, mint kétezer évvel ezelőtt, azt Dömösön kellett megtapasztalnom. Eleinte féltem, hogy nekem nem lesz ehhez elég erőm, de aztán rájöttem, hogy az én erőm ide nem is kell, hiszen maga az Úristen dolgozik.

Ezzel együtt persze vannak visszaesők, de aki szívvel-lélekkel akarja, az célt ér - sorolta Panni néni, akitől megtudtam, hogy az elmúlt tizenkilenc évben csak a szombathelyi csoporthoz kötődően több százan gyógyultak meg. Mint elárulta, bármely felekezet tagjai felé nyitottak, többnyire azonban hitetlen emberek mennek hozzájuk, jellemzően végső elkeseredésükben. Szintén kiderült, hogy Jézus segítő erejére hagyatkozva a csoportban nem csak az alkoholisták, hanem a drogosok, a játékszenvedélyben szenvedők, a depressziósok is ragyogóan gyógyulnak, s mint azt ugyancsak megtudtam, olyanok is szép számmal akadnak, akiknek ehhez a dömösi kúrát sem kellett igénybe venniük.

Közéjük tartozik J., aki különböző problémái elől menekülve fokozatosan csúszott bele az alkoholizmusba. Mindezt eleinte még saját maga elől is titkolta, környezetének "piszkálódásai" miatt azonban úgy döntött, hogy megpróbál leállni az ivással. Egy szórólapon olvasott a Kékkeresztről, párszor találkozott is a csoporttal, de aztán úgy döntött, hogy gyógyszerek segítségével próbál meggyógyulni. Nem ment, így annak ellenére visszatért a csoporthoz, hogy elmondása szerint: egyrészt hitetlen volt, másrészt az "öregasszonyos" énekek sem nyerték el a tetszését.

A szabadultak tanúságtételei viszont magukkal ragadták, érezte, hogy nem csak úgy mondják, hanem tényleg rendben vannak, boldogok. Ő is az akart lenni, de nem tudta, hogy mit tegyen, a következő foglalkozáson azonban kérdés nélkül is megkapta a választ: olvassa el János Evangéliumát. Gyerekkorából mint szép mesét ismerte az írást, most azonban nagy erővel tört fel benne, hogy annak minden szava: igaz. Márpedig ha ez így van, akkor az egész Biblia igaz! És folytatta az olvasást, s bár fél évig még "nyüglődött" , de aztán szabaddá, s mások előtt is vállaltan, Krisztushívővé vált. (Mindez 16 éve történt...)

Mint a csoport tagjaitól megtudtam, van, aki egy foglalkozás után megszabadul, másoknak viszont ugyanezért sokkalta többet kell tenniük, s szenvediük. Így volt ezzel P. is, aki középiskolás kora óta ivott rendszeresen, s erre nem csak a továbbtanulása, a sportpályafutása, hanem a házassága is ráment. Azt gondolta, a válás megoldja a gondjait, s fél évig nem is ivott. Az újabb problémák, az egyedüllét azonban ismét az iszogatás felé vitték. Közben ismét lett párja, az ivással azonban ennek ellenére sem tudott felhagyni. Ekkor elment elvonóra, a gyógyszeres kezelés ugyan nem segített, a párja azonban szerencséjére nagyon is melléje állt.

Ő vittel el a Kékkereszt csoportjához, majd elkerült Dömösre. A két hetes kezelés után minden szép és jó volt, s annak biztos tudatában jött haza, hogy Isten őt is nagyon szereti, s vigyáz rá. Arra gondolt: ha ez tényleg így van, akkor - tiltás ide vagy oda - ebbe a szeretetbe egy-egy pohár ital simán belefér. De nem fért bele, visszacsúszott az italozásba, s csak jó néhány hónap után tért vissza a csoporthoz, majd Dömösre. A második alkalom aztán meghozta az igazi áttörést, elmondása szerint azóta boldog, megtalálta a lelki békéjét, s ahol és akinek lehet, el is mondja: ha kéred és teszel is érte, a Jóisten megszabadít.

- A visszaesésnek is megvan a maga értelme. Sok embernek iszonyú mélységbe kell lemennie, hogy kérni tudja a segítséget - vont tanulságot P., hozzátéve: a környezet szerepe rendkívül fontos. A párja, s a gyerekei segítsége nélkül aligha tudott volna megszabadulni, s már csak ezért is fáj neki, amikor azt látja, hogy a gyógyulni vágyót éppen a környezete hátráltatja abban, hogy elinduljon a valódi szabadság felé.

- Egészségügyi dolgozóként, karitászosként addigra már sok tragédiát láttam, s hogy a hagyományos módszerek nem igazán segítenek a szenvedélybetegeken. Dömösön aztán Balogh Zoli bácsi, az intézmény vezetőjének kalauzolása mellett a saját szememmel láthattam, hogy a kurzus során az Evangélium ihlette hangulatban a megtört alkoholistákból hogyan válik nyílt tekintetű, boldogságot sugárzó ember - emlékezett Panni néni, aki hazatérése után Horváth József atya támogatásával alapította meg a szombathelyi csoportot, amelyik azóta is minden hétfőn összejön. Az amúgy nem kötelező misét követően beszélgetnek, imádkoznak, énekelnek, különböző felekezetekből hívnak előadókat és (oda)figyelnek egymásra.

- Se gyógyszer, se módszer nincs. Amit használunk, ami használ, az a Biblia. Én egyébként már a Kékkereszttel való találkozásom előtt hitoktató voltam, és szépeket tudtam mondani az Evangéliumokról, de azt, hogy az Úr Jézus azóta is ugyanúgy gyógyít, mint kétezer évvel ezelőtt, azt Dömösön kellett megtapasztalnom. Eleinte féltem, hogy nekem nem lesz ehhez elég erőm, de aztán rájöttem, hogy az én erőm ide nem is kell, hiszen maga az Úristen dolgozik.

Ezzel együtt persze vannak visszaesők, de aki szívvel-lélekkel akarja, az célt ér - sorolta Panni néni, akitől megtudtam, hogy az elmúlt tizenkilenc évben csak a szombathelyi csoporthoz kötődően több százan gyógyultak meg. Mint elárulta, bármely felekezet tagjai felé nyitottak, többnyire azonban hitetlen emberek mennek hozzájuk, jellemzően végső elkeseredésükben. Szintén kiderült, hogy Jézus segítő erejére hagyatkozva a csoportban nem csak az alkoholisták, hanem a drogosok, a játékszenvedélyben szenvedők, a depressziósok is ragyogóan gyógyulnak, s mint azt ugyancsak megtudtam, olyanok is szép számmal akadnak, akiknek ehhez a dömösi kúrát sem kellett igénybe venniük.

Közéjük tartozik J., aki különböző problémái elől menekülve fokozatosan csúszott bele az alkoholizmusba. Mindezt eleinte még saját maga elől is titkolta, környezetének "piszkálódásai" miatt azonban úgy döntött, hogy megpróbál leállni az ivással. Egy szórólapon olvasott a Kékkeresztről, párszor találkozott is a csoporttal, de aztán úgy döntött, hogy gyógyszerek segítségével próbál meggyógyulni. Nem ment, így annak ellenére visszatért a csoporthoz, hogy elmondása szerint: egyrészt hitetlen volt, másrészt az "öregasszonyos" énekek sem nyerték el a tetszését.

A szabadultak tanúságtételei viszont magukkal ragadták, érezte, hogy nem csak úgy mondják, hanem tényleg rendben vannak, boldogok. Ő is az akart lenni, de nem tudta, hogy mit tegyen, a következő foglalkozáson azonban kérdés nélkül is megkapta a választ: olvassa el János Evangéliumát. Gyerekkorából mint szép mesét ismerte az írást, most azonban nagy erővel tört fel benne, hogy annak minden szava: igaz. Márpedig ha ez így van, akkor az egész Biblia igaz! És folytatta az olvasást, s bár fél évig még "nyüglődött" , de aztán szabaddá, s mások előtt is vállaltan, Krisztushívővé vált. (Mindez 16 éve történt...)

Mint a csoport tagjaitól megtudtam, van, aki egy foglalkozás után megszabadul, másoknak viszont ugyanezért sokkalta többet kell tenniük, s szenvediük. Így volt ezzel P. is, aki középiskolás kora óta ivott rendszeresen, s erre nem csak a továbbtanulása, a sportpályafutása, hanem a házassága is ráment. Azt gondolta, a válás megoldja a gondjait, s fél évig nem is ivott. Az újabb problémák, az egyedüllét azonban ismét az iszogatás felé vitték. Közben ismét lett párja, az ivással azonban ennek ellenére sem tudott felhagyni. Ekkor elment elvonóra, a gyógyszeres kezelés ugyan nem segített, a párja azonban szerencséjére nagyon is melléje állt.

Ő vittel el a Kékkereszt csoportjához, majd elkerült Dömösre. A két hetes kezelés után minden szép és jó volt, s annak biztos tudatában jött haza, hogy Isten őt is nagyon szereti, s vigyáz rá. Arra gondolt: ha ez tényleg így van, akkor - tiltás ide vagy oda - ebbe a szeretetbe egy-egy pohár ital simán belefér. De nem fért bele, visszacsúszott az italozásba, s csak jó néhány hónap után tért vissza a csoporthoz, majd Dömösre. A második alkalom aztán meghozta az igazi áttörést, elmondása szerint azóta boldog, megtalálta a lelki békéjét, s ahol és akinek lehet, el is mondja: ha kéred és teszel is érte, a Jóisten megszabadít.

- A visszaesésnek is megvan a maga értelme. Sok embernek iszonyú mélységbe kell lemennie, hogy kérni tudja a segítséget - vont tanulságot P., hozzátéve: a környezet szerepe rendkívül fontos. A párja, s a gyerekei segítsége nélkül aligha tudott volna megszabadulni, s már csak ezért is fáj neki, amikor azt látja, hogy a gyógyulni vágyót éppen a környezete hátráltatja abban, hogy elinduljon a valódi szabadság felé.

- Egészségügyi dolgozóként, karitászosként addigra már sok tragédiát láttam, s hogy a hagyományos módszerek nem igazán segítenek a szenvedélybetegeken. Dömösön aztán Balogh Zoli bácsi, az intézmény vezetőjének kalauzolása mellett a saját szememmel láthattam, hogy a kurzus során az Evangélium ihlette hangulatban a megtört alkoholistákból hogyan válik nyílt tekintetű, boldogságot sugárzó ember - emlékezett Panni néni, aki hazatérése után Horváth József atya támogatásával alapította meg a szombathelyi csoportot, amelyik azóta is minden hétfőn összejön. Az amúgy nem kötelező misét követően beszélgetnek, imádkoznak, énekelnek, különböző felekezetekből hívnak előadókat és (oda)figyelnek egymásra.

- Se gyógyszer, se módszer nincs. Amit használunk, ami használ, az a Biblia. Én egyébként már a Kékkereszttel való találkozásom előtt hitoktató voltam, és szépeket tudtam mondani az Evangéliumokról, de azt, hogy az Úr Jézus azóta is ugyanúgy gyógyít, mint kétezer évvel ezelőtt, azt Dömösön kellett megtapasztalnom. Eleinte féltem, hogy nekem nem lesz ehhez elég erőm, de aztán rájöttem, hogy az én erőm ide nem is kell, hiszen maga az Úristen dolgozik.

Ezzel együtt persze vannak visszaesők, de aki szívvel-lélekkel akarja, az célt ér - sorolta Panni néni, akitől megtudtam, hogy az elmúlt tizenkilenc évben csak a szombathelyi csoporthoz kötődően több százan gyógyultak meg. Mint elárulta, bármely felekezet tagjai felé nyitottak, többnyire azonban hitetlen emberek mennek hozzájuk, jellemzően végső elkeseredésükben. Szintén kiderült, hogy Jézus segítő erejére hagyatkozva a csoportban nem csak az alkoholisták, hanem a drogosok, a játékszenvedélyben szenvedők, a depressziósok is ragyogóan gyógyulnak, s mint azt ugyancsak megtudtam, olyanok is szép számmal akadnak, akiknek ehhez a dömösi kúrát sem kellett igénybe venniük.

Közéjük tartozik J., aki különböző problémái elől menekülve fokozatosan csúszott bele az alkoholizmusba. Mindezt eleinte még saját maga elől is titkolta, környezetének "piszkálódásai" miatt azonban úgy döntött, hogy megpróbál leállni az ivással. Egy szórólapon olvasott a Kékkeresztről, párszor találkozott is a csoporttal, de aztán úgy döntött, hogy gyógyszerek segítségével próbál meggyógyulni. Nem ment, így annak ellenére visszatért a csoporthoz, hogy elmondása szerint: egyrészt hitetlen volt, másrészt az "öregasszonyos" énekek sem nyerték el a tetszését.

A szabadultak tanúságtételei viszont magukkal ragadták, érezte, hogy nem csak úgy mondják, hanem tényleg rendben vannak, boldogok. Ő is az akart lenni, de nem tudta, hogy mit tegyen, a következő foglalkozáson azonban kérdés nélkül is megkapta a választ: olvassa el János Evangéliumát. Gyerekkorából mint szép mesét ismerte az írást, most azonban nagy erővel tört fel benne, hogy annak minden szava: igaz. Márpedig ha ez így van, akkor az egész Biblia igaz! És folytatta az olvasást, s bár fél évig még "nyüglődött" , de aztán szabaddá, s mások előtt is vállaltan, Krisztushívővé vált. (Mindez 16 éve történt...)

Mint a csoport tagjaitól megtudtam, van, aki egy foglalkozás után megszabadul, másoknak viszont ugyanezért sokkalta többet kell tenniük, s szenvediük. Így volt ezzel P. is, aki középiskolás kora óta ivott rendszeresen, s erre nem csak a továbbtanulása, a sportpályafutása, hanem a házassága is ráment. Azt gondolta, a válás megoldja a gondjait, s fél évig nem is ivott. Az újabb problémák, az egyedüllét azonban ismét az iszogatás felé vitték. Közben ismét lett párja, az ivással azonban ennek ellenére sem tudott felhagyni. Ekkor elment elvonóra, a gyógyszeres kezelés ugyan nem segített, a párja azonban szerencséjére nagyon is melléje állt.

Ő vittel el a Kékkereszt csoportjához, majd elkerült Dömösre. A két hetes kezelés után minden szép és jó volt, s annak biztos tudatában jött haza, hogy Isten őt is nagyon szereti, s vigyáz rá. Arra gondolt: ha ez tényleg így van, akkor - tiltás ide vagy oda - ebbe a szeretetbe egy-egy pohár ital simán belefér. De nem fért bele, visszacsúszott az italozásba, s csak jó néhány hónap után tért vissza a csoporthoz, majd Dömösre. A második alkalom aztán meghozta az igazi áttörést, elmondása szerint azóta boldog, megtalálta a lelki békéjét, s ahol és akinek lehet, el is mondja: ha kéred és teszel is érte, a Jóisten megszabadít.

- A visszaesésnek is megvan a maga értelme. Sok embernek iszonyú mélységbe kell lemennie, hogy kérni tudja a segítséget - vont tanulságot P., hozzátéve: a környezet szerepe rendkívül fontos. A párja, s a gyerekei segítsége nélkül aligha tudott volna megszabadulni, s már csak ezért is fáj neki, amikor azt látja, hogy a gyógyulni vágyót éppen a környezete hátráltatja abban, hogy elinduljon a valódi szabadság felé.

- Se gyógyszer, se módszer nincs. Amit használunk, ami használ, az a Biblia. Én egyébként már a Kékkereszttel való találkozásom előtt hitoktató voltam, és szépeket tudtam mondani az Evangéliumokról, de azt, hogy az Úr Jézus azóta is ugyanúgy gyógyít, mint kétezer évvel ezelőtt, azt Dömösön kellett megtapasztalnom. Eleinte féltem, hogy nekem nem lesz ehhez elég erőm, de aztán rájöttem, hogy az én erőm ide nem is kell, hiszen maga az Úristen dolgozik.

Ezzel együtt persze vannak visszaesők, de aki szívvel-lélekkel akarja, az célt ér - sorolta Panni néni, akitől megtudtam, hogy az elmúlt tizenkilenc évben csak a szombathelyi csoporthoz kötődően több százan gyógyultak meg. Mint elárulta, bármely felekezet tagjai felé nyitottak, többnyire azonban hitetlen emberek mennek hozzájuk, jellemzően végső elkeseredésükben. Szintén kiderült, hogy Jézus segítő erejére hagyatkozva a csoportban nem csak az alkoholisták, hanem a drogosok, a játékszenvedélyben szenvedők, a depressziósok is ragyogóan gyógyulnak, s mint azt ugyancsak megtudtam, olyanok is szép számmal akadnak, akiknek ehhez a dömösi kúrát sem kellett igénybe venniük.

Közéjük tartozik J., aki különböző problémái elől menekülve fokozatosan csúszott bele az alkoholizmusba. Mindezt eleinte még saját maga elől is titkolta, környezetének "piszkálódásai" miatt azonban úgy döntött, hogy megpróbál leállni az ivással. Egy szórólapon olvasott a Kékkeresztről, párszor találkozott is a csoporttal, de aztán úgy döntött, hogy gyógyszerek segítségével próbál meggyógyulni. Nem ment, így annak ellenére visszatért a csoporthoz, hogy elmondása szerint: egyrészt hitetlen volt, másrészt az "öregasszonyos" énekek sem nyerték el a tetszését.

A szabadultak tanúságtételei viszont magukkal ragadták, érezte, hogy nem csak úgy mondják, hanem tényleg rendben vannak, boldogok. Ő is az akart lenni, de nem tudta, hogy mit tegyen, a következő foglalkozáson azonban kérdés nélkül is megkapta a választ: olvassa el János Evangéliumát. Gyerekkorából mint szép mesét ismerte az írást, most azonban nagy erővel tört fel benne, hogy annak minden szava: igaz. Márpedig ha ez így van, akkor az egész Biblia igaz! És folytatta az olvasást, s bár fél évig még "nyüglődött" , de aztán szabaddá, s mások előtt is vállaltan, Krisztushívővé vált. (Mindez 16 éve történt...)

Mint a csoport tagjaitól megtudtam, van, aki egy foglalkozás után megszabadul, másoknak viszont ugyanezért sokkalta többet kell tenniük, s szenvediük. Így volt ezzel P. is, aki középiskolás kora óta ivott rendszeresen, s erre nem csak a továbbtanulása, a sportpályafutása, hanem a házassága is ráment. Azt gondolta, a válás megoldja a gondjait, s fél évig nem is ivott. Az újabb problémák, az egyedüllét azonban ismét az iszogatás felé vitték. Közben ismét lett párja, az ivással azonban ennek ellenére sem tudott felhagyni. Ekkor elment elvonóra, a gyógyszeres kezelés ugyan nem segített, a párja azonban szerencséjére nagyon is melléje állt.

Ő vittel el a Kékkereszt csoportjához, majd elkerült Dömösre. A két hetes kezelés után minden szép és jó volt, s annak biztos tudatában jött haza, hogy Isten őt is nagyon szereti, s vigyáz rá. Arra gondolt: ha ez tényleg így van, akkor - tiltás ide vagy oda - ebbe a szeretetbe egy-egy pohár ital simán belefér. De nem fért bele, visszacsúszott az italozásba, s csak jó néhány hónap után tért vissza a csoporthoz, majd Dömösre. A második alkalom aztán meghozta az igazi áttörést, elmondása szerint azóta boldog, megtalálta a lelki békéjét, s ahol és akinek lehet, el is mondja: ha kéred és teszel is érte, a Jóisten megszabadít.

- A visszaesésnek is megvan a maga értelme. Sok embernek iszonyú mélységbe kell lemennie, hogy kérni tudja a segítséget - vont tanulságot P., hozzátéve: a környezet szerepe rendkívül fontos. A párja, s a gyerekei segítsége nélkül aligha tudott volna megszabadulni, s már csak ezért is fáj neki, amikor azt látja, hogy a gyógyulni vágyót éppen a környezete hátráltatja abban, hogy elinduljon a valódi szabadság felé.

- Se gyógyszer, se módszer nincs. Amit használunk, ami használ, az a Biblia. Én egyébként már a Kékkereszttel való találkozásom előtt hitoktató voltam, és szépeket tudtam mondani az Evangéliumokról, de azt, hogy az Úr Jézus azóta is ugyanúgy gyógyít, mint kétezer évvel ezelőtt, azt Dömösön kellett megtapasztalnom. Eleinte féltem, hogy nekem nem lesz ehhez elég erőm, de aztán rájöttem, hogy az én erőm ide nem is kell, hiszen maga az Úristen dolgozik.

Ezzel együtt persze vannak visszaesők, de aki szívvel-lélekkel akarja, az célt ér - sorolta Panni néni, akitől megtudtam, hogy az elmúlt tizenkilenc évben csak a szombathelyi csoporthoz kötődően több százan gyógyultak meg. Mint elárulta, bármely felekezet tagjai felé nyitottak, többnyire azonban hitetlen emberek mennek hozzájuk, jellemzően végső elkeseredésükben. Szintén kiderült, hogy Jézus segítő erejére hagyatkozva a csoportban nem csak az alkoholisták, hanem a drogosok, a játékszenvedélyben szenvedők, a depressziósok is ragyogóan gyógyulnak, s mint azt ugyancsak megtudtam, olyanok is szép számmal akadnak, akiknek ehhez a dömösi kúrát sem kellett igénybe venniük.

Közéjük tartozik J., aki különböző problémái elől menekülve fokozatosan csúszott bele az alkoholizmusba. Mindezt eleinte még saját maga elől is titkolta, környezetének "piszkálódásai" miatt azonban úgy döntött, hogy megpróbál leállni az ivással. Egy szórólapon olvasott a Kékkeresztről, párszor találkozott is a csoporttal, de aztán úgy döntött, hogy gyógyszerek segítségével próbál meggyógyulni. Nem ment, így annak ellenére visszatért a csoporthoz, hogy elmondása szerint: egyrészt hitetlen volt, másrészt az "öregasszonyos" énekek sem nyerték el a tetszését.

A szabadultak tanúságtételei viszont magukkal ragadták, érezte, hogy nem csak úgy mondják, hanem tényleg rendben vannak, boldogok. Ő is az akart lenni, de nem tudta, hogy mit tegyen, a következő foglalkozáson azonban kérdés nélkül is megkapta a választ: olvassa el János Evangéliumát. Gyerekkorából mint szép mesét ismerte az írást, most azonban nagy erővel tört fel benne, hogy annak minden szava: igaz. Márpedig ha ez így van, akkor az egész Biblia igaz! És folytatta az olvasást, s bár fél évig még "nyüglődött" , de aztán szabaddá, s mások előtt is vállaltan, Krisztushívővé vált. (Mindez 16 éve történt...)

Mint a csoport tagjaitól megtudtam, van, aki egy foglalkozás után megszabadul, másoknak viszont ugyanezért sokkalta többet kell tenniük, s szenvediük. Így volt ezzel P. is, aki középiskolás kora óta ivott rendszeresen, s erre nem csak a továbbtanulása, a sportpályafutása, hanem a házassága is ráment. Azt gondolta, a válás megoldja a gondjait, s fél évig nem is ivott. Az újabb problémák, az egyedüllét azonban ismét az iszogatás felé vitték. Közben ismét lett párja, az ivással azonban ennek ellenére sem tudott felhagyni. Ekkor elment elvonóra, a gyógyszeres kezelés ugyan nem segített, a párja azonban szerencséjére nagyon is melléje állt.

Ő vittel el a Kékkereszt csoportjához, majd elkerült Dömösre. A két hetes kezelés után minden szép és jó volt, s annak biztos tudatában jött haza, hogy Isten őt is nagyon szereti, s vigyáz rá. Arra gondolt: ha ez tényleg így van, akkor - tiltás ide vagy oda - ebbe a szeretetbe egy-egy pohár ital simán belefér. De nem fért bele, visszacsúszott az italozásba, s csak jó néhány hónap után tért vissza a csoporthoz, majd Dömösre. A második alkalom aztán meghozta az igazi áttörést, elmondása szerint azóta boldog, megtalálta a lelki békéjét, s ahol és akinek lehet, el is mondja: ha kéred és teszel is érte, a Jóisten megszabadít.

- A visszaesésnek is megvan a maga értelme. Sok embernek iszonyú mélységbe kell lemennie, hogy kérni tudja a segítséget - vont tanulságot P., hozzátéve: a környezet szerepe rendkívül fontos. A párja, s a gyerekei segítsége nélkül aligha tudott volna megszabadulni, s már csak ezért is fáj neki, amikor azt látja, hogy a gyógyulni vágyót éppen a környezete hátráltatja abban, hogy elinduljon a valódi szabadság felé.

Közéjük tartozik J., aki különböző problémái elől menekülve fokozatosan csúszott bele az alkoholizmusba. Mindezt eleinte még saját maga elől is titkolta, környezetének "piszkálódásai" miatt azonban úgy döntött, hogy megpróbál leállni az ivással. Egy szórólapon olvasott a Kékkeresztről, párszor találkozott is a csoporttal, de aztán úgy döntött, hogy gyógyszerek segítségével próbál meggyógyulni. Nem ment, így annak ellenére visszatért a csoporthoz, hogy elmondása szerint: egyrészt hitetlen volt, másrészt az "öregasszonyos" énekek sem nyerték el a tetszését.

A szabadultak tanúságtételei viszont magukkal ragadták, érezte, hogy nem csak úgy mondják, hanem tényleg rendben vannak, boldogok. Ő is az akart lenni, de nem tudta, hogy mit tegyen, a következő foglalkozáson azonban kérdés nélkül is megkapta a választ: olvassa el János Evangéliumát. Gyerekkorából mint szép mesét ismerte az írást, most azonban nagy erővel tört fel benne, hogy annak minden szava: igaz. Márpedig ha ez így van, akkor az egész Biblia igaz! És folytatta az olvasást, s bár fél évig még "nyüglődött" , de aztán szabaddá, s mások előtt is vállaltan, Krisztushívővé vált. (Mindez 16 éve történt...)

Mint a csoport tagjaitól megtudtam, van, aki egy foglalkozás után megszabadul, másoknak viszont ugyanezért sokkalta többet kell tenniük, s szenvediük. Így volt ezzel P. is, aki középiskolás kora óta ivott rendszeresen, s erre nem csak a továbbtanulása, a sportpályafutása, hanem a házassága is ráment. Azt gondolta, a válás megoldja a gondjait, s fél évig nem is ivott. Az újabb problémák, az egyedüllét azonban ismét az iszogatás felé vitték. Közben ismét lett párja, az ivással azonban ennek ellenére sem tudott felhagyni. Ekkor elment elvonóra, a gyógyszeres kezelés ugyan nem segített, a párja azonban szerencséjére nagyon is melléje állt.

Ő vittel el a Kékkereszt csoportjához, majd elkerült Dömösre. A két hetes kezelés után minden szép és jó volt, s annak biztos tudatában jött haza, hogy Isten őt is nagyon szereti, s vigyáz rá. Arra gondolt: ha ez tényleg így van, akkor - tiltás ide vagy oda - ebbe a szeretetbe egy-egy pohár ital simán belefér. De nem fért bele, visszacsúszott az italozásba, s csak jó néhány hónap után tért vissza a csoporthoz, majd Dömösre. A második alkalom aztán meghozta az igazi áttörést, elmondása szerint azóta boldog, megtalálta a lelki békéjét, s ahol és akinek lehet, el is mondja: ha kéred és teszel is érte, a Jóisten megszabadít.

- A visszaesésnek is megvan a maga értelme. Sok embernek iszonyú mélységbe kell lemennie, hogy kérni tudja a segítséget - vont tanulságot P., hozzátéve: a környezet szerepe rendkívül fontos. A párja, s a gyerekei segítsége nélkül aligha tudott volna megszabadulni, s már csak ezért is fáj neki, amikor azt látja, hogy a gyógyulni vágyót éppen a környezete hátráltatja abban, hogy elinduljon a valódi szabadság felé.

Közéjük tartozik J., aki különböző problémái elől menekülve fokozatosan csúszott bele az alkoholizmusba. Mindezt eleinte még saját maga elől is titkolta, környezetének "piszkálódásai" miatt azonban úgy döntött, hogy megpróbál leállni az ivással. Egy szórólapon olvasott a Kékkeresztről, párszor találkozott is a csoporttal, de aztán úgy döntött, hogy gyógyszerek segítségével próbál meggyógyulni. Nem ment, így annak ellenére visszatért a csoporthoz, hogy elmondása szerint: egyrészt hitetlen volt, másrészt az "öregasszonyos" énekek sem nyerték el a tetszését.

A szabadultak tanúságtételei viszont magukkal ragadták, érezte, hogy nem csak úgy mondják, hanem tényleg rendben vannak, boldogok. Ő is az akart lenni, de nem tudta, hogy mit tegyen, a következő foglalkozáson azonban kérdés nélkül is megkapta a választ: olvassa el János Evangéliumát. Gyerekkorából mint szép mesét ismerte az írást, most azonban nagy erővel tört fel benne, hogy annak minden szava: igaz. Márpedig ha ez így van, akkor az egész Biblia igaz! És folytatta az olvasást, s bár fél évig még "nyüglődött" , de aztán szabaddá, s mások előtt is vállaltan, Krisztushívővé vált. (Mindez 16 éve történt...)

Mint a csoport tagjaitól megtudtam, van, aki egy foglalkozás után megszabadul, másoknak viszont ugyanezért sokkalta többet kell tenniük, s szenvediük. Így volt ezzel P. is, aki középiskolás kora óta ivott rendszeresen, s erre nem csak a továbbtanulása, a sportpályafutása, hanem a házassága is ráment. Azt gondolta, a válás megoldja a gondjait, s fél évig nem is ivott. Az újabb problémák, az egyedüllét azonban ismét az iszogatás felé vitték. Közben ismét lett párja, az ivással azonban ennek ellenére sem tudott felhagyni. Ekkor elment elvonóra, a gyógyszeres kezelés ugyan nem segített, a párja azonban szerencséjére nagyon is melléje állt.

Ő vittel el a Kékkereszt csoportjához, majd elkerült Dömösre. A két hetes kezelés után minden szép és jó volt, s annak biztos tudatában jött haza, hogy Isten őt is nagyon szereti, s vigyáz rá. Arra gondolt: ha ez tényleg így van, akkor - tiltás ide vagy oda - ebbe a szeretetbe egy-egy pohár ital simán belefér. De nem fért bele, visszacsúszott az italozásba, s csak jó néhány hónap után tért vissza a csoporthoz, majd Dömösre. A második alkalom aztán meghozta az igazi áttörést, elmondása szerint azóta boldog, megtalálta a lelki békéjét, s ahol és akinek lehet, el is mondja: ha kéred és teszel is érte, a Jóisten megszabadít.

- A visszaesésnek is megvan a maga értelme. Sok embernek iszonyú mélységbe kell lemennie, hogy kérni tudja a segítséget - vont tanulságot P., hozzátéve: a környezet szerepe rendkívül fontos. A párja, s a gyerekei segítsége nélkül aligha tudott volna megszabadulni, s már csak ezért is fáj neki, amikor azt látja, hogy a gyógyulni vágyót éppen a környezete hátráltatja abban, hogy elinduljon a valódi szabadság felé.

Mint a csoport tagjaitól megtudtam, van, aki egy foglalkozás után megszabadul, másoknak viszont ugyanezért sokkalta többet kell tenniük, s szenvediük. Így volt ezzel P. is, aki középiskolás kora óta ivott rendszeresen, s erre nem csak a továbbtanulása, a sportpályafutása, hanem a házassága is ráment. Azt gondolta, a válás megoldja a gondjait, s fél évig nem is ivott. Az újabb problémák, az egyedüllét azonban ismét az iszogatás felé vitték. Közben ismét lett párja, az ivással azonban ennek ellenére sem tudott felhagyni. Ekkor elment elvonóra, a gyógyszeres kezelés ugyan nem segített, a párja azonban szerencséjére nagyon is melléje állt.

Ő vittel el a Kékkereszt csoportjához, majd elkerült Dömösre. A két hetes kezelés után minden szép és jó volt, s annak biztos tudatában jött haza, hogy Isten őt is nagyon szereti, s vigyáz rá. Arra gondolt: ha ez tényleg így van, akkor - tiltás ide vagy oda - ebbe a szeretetbe egy-egy pohár ital simán belefér. De nem fért bele, visszacsúszott az italozásba, s csak jó néhány hónap után tért vissza a csoporthoz, majd Dömösre. A második alkalom aztán meghozta az igazi áttörést, elmondása szerint azóta boldog, megtalálta a lelki békéjét, s ahol és akinek lehet, el is mondja: ha kéred és teszel is érte, a Jóisten megszabadít.

- A visszaesésnek is megvan a maga értelme. Sok embernek iszonyú mélységbe kell lemennie, hogy kérni tudja a segítséget - vont tanulságot P., hozzátéve: a környezet szerepe rendkívül fontos. A párja, s a gyerekei segítsége nélkül aligha tudott volna megszabadulni, s már csak ezért is fáj neki, amikor azt látja, hogy a gyógyulni vágyót éppen a környezete hátráltatja abban, hogy elinduljon a valódi szabadság felé.

Mint a csoport tagjaitól megtudtam, van, aki egy foglalkozás után megszabadul, másoknak viszont ugyanezért sokkalta többet kell tenniük, s szenvediük. Így volt ezzel P. is, aki középiskolás kora óta ivott rendszeresen, s erre nem csak a továbbtanulása, a sportpályafutása, hanem a házassága is ráment. Azt gondolta, a válás megoldja a gondjait, s fél évig nem is ivott. Az újabb problémák, az egyedüllét azonban ismét az iszogatás felé vitték. Közben ismét lett párja, az ivással azonban ennek ellenére sem tudott felhagyni. Ekkor elment elvonóra, a gyógyszeres kezelés ugyan nem segített, a párja azonban szerencséjére nagyon is melléje állt.

Ő vittel el a Kékkereszt csoportjához, majd elkerült Dömösre. A két hetes kezelés után minden szép és jó volt, s annak biztos tudatában jött haza, hogy Isten őt is nagyon szereti, s vigyáz rá. Arra gondolt: ha ez tényleg így van, akkor - tiltás ide vagy oda - ebbe a szeretetbe egy-egy pohár ital simán belefér. De nem fért bele, visszacsúszott az italozásba, s csak jó néhány hónap után tért vissza a csoporthoz, majd Dömösre. A második alkalom aztán meghozta az igazi áttörést, elmondása szerint azóta boldog, megtalálta a lelki békéjét, s ahol és akinek lehet, el is mondja: ha kéred és teszel is érte, a Jóisten megszabadít.

- A visszaesésnek is megvan a maga értelme. Sok embernek iszonyú mélységbe kell lemennie, hogy kérni tudja a segítséget - vont tanulságot P., hozzátéve: a környezet szerepe rendkívül fontos. A párja, s a gyerekei segítsége nélkül aligha tudott volna megszabadulni, s már csak ezért is fáj neki, amikor azt látja, hogy a gyógyulni vágyót éppen a környezete hátráltatja abban, hogy elinduljon a valódi szabadság felé.

- A visszaesésnek is megvan a maga értelme. Sok embernek iszonyú mélységbe kell lemennie, hogy kérni tudja a segítséget - vont tanulságot P., hozzátéve: a környezet szerepe rendkívül fontos. A párja, s a gyerekei segítsége nélkül aligha tudott volna megszabadulni, s már csak ezért is fáj neki, amikor azt látja, hogy a gyógyulni vágyót éppen a környezete hátráltatja abban, hogy elinduljon a valódi szabadság felé.

- A visszaesésnek is megvan a maga értelme. Sok embernek iszonyú mélységbe kell lemennie, hogy kérni tudja a segítséget - vont tanulságot P., hozzátéve: a környezet szerepe rendkívül fontos. A párja, s a gyerekei segítsége nélkül aligha tudott volna megszabadulni, s már csak ezért is fáj neki, amikor azt látja, hogy a gyógyulni vágyót éppen a környezete hátráltatja abban, hogy elinduljon a valódi szabadság felé.