Hétvége

2010.09.25. 09:27

Hernerék, újratöltve

A színházi előadásoknak is megvan a maguk sorsa. A Herner Ferike faterja című Háy János-istendrámából készült előadás története a 2009/2010-es évad végén éppencsak megkezdődött - és bizonyos szempontból alig néhány alkalom után abba is maradt.

Ölbei Lívia

Az új helyzet gyors megoldást kívánt. Kár lett volna abbahagyni, amikor jóformán még el se kezdődött, úgyhogy Herda Pityu szerepére új színész keresett Kelemen Zoltán rendező. Nemcsak keresett, gyorsan talált talált is: Bajomi Nagy György pedig örömmel fogadta a felkérést. Az új felállásban elsőként október elsején 19 órától láthatja A Herner Ferike faterját a közönség az MMIK színháztermében, aztán legközelebb október 8-án lesz előadás.

Bajomi Nagy Gyurinak mindenekelőtt intenzív munkával teltek az elmúlt hetek, hogy jól elhelyezkedhessen A Herner Ferike... szöszmötölő és filozofikus, a világmegváltás képtelenségét felmutató világában.  Az előadásnak már a próbafolyamata sem volt mindennapi: tulajdonképpen a dráma szerkezetét másolva egy őszi és egy tavaszi próbafolyamat alkalmával készültek fel a színészek a májusi bemutatóra.

Mi történik akkor, ha a sorstalan emberek - akik más sorsával szembesülnek - egyszer csak önmagukra lelnek? Ez a tükörkép, saját sorsuk elviselése, fájdalmas és elviselhetetlen lehet. Olyan elementáris dolgok szabadulnak fel, amelyek beláthatatlan következménnyel bírhatnak. A darabnak ugyanakkor van egy másik vetülete is: Magyarország, Európa és a világ is itt tart. Parázsló helyzetben vagyunk, bárki eldob egy gyufát, annak szörnyű következménye lehet, bekövetkezhet a robbanás, ami tán tisztulást hoz, de az ezt megelőző pusztítás fájdalmas is lehet, ártatlan áldozatok tömegével , mondja a rendezői bevezető. A Herner Ferike... élet és halál keskeny mezsgyéjén egyensúlyozó világát sajátos - néhol egészen teliszájú - humor teszi csillogóvá.

Papi Jóskát Szabó Tibor, a rendőrt (Herner Ferike faterját) Endrődy Krisztián, a rendőrnét Bálint Éva, a Herner Ferikét Borbiró András játssza. A díszlet Csernai István és Poór Tamás munkája, a jelmezeket Kelemen Zoltán és Varga Alexandra tervezte. A rendező munkatársa Juhász Ádám.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!