Műszaki pálya és a művészet egy emberben

 Erre szokás azt mondani: ezer éve ismerjük egymást. Majdnem 40 éve. Beszélgetésünk ezért bakugrásokkal teli, nagyon jó hangulatú.

Marosfalvi Antalt műszaki emberként ismertem meg. A Sabaria Cipőgyár osztályvezetője volt, 100-120 karbantartó irányítója.

- 33 év köt a gyárhoz. Nagyszerű korszakot fogtam ki. 3 ezer 800 fős nagy körnnyűipari céggé fejlődött a gyár, a hidraulika, pneumatika műszaki újdonság volt. Élveztem tanulni. A gépek beszerelése, beüzemelése miatt elküldtek németül is tanulni, a nemzetközi konferenciákon tolmácskodtam például szlovén kollégáknak. A német műszaki nyelvet ma is jobban tudom, mint a társalgásit. 75 bevezetett újításom volt, aranyérmes újító voltam. Szép korszak volt. Ha ma találkozok hajdani ismerős cipőgyári dolgozóval, átmegyünk az utca másik felére, hogy üdvözölhessük egymást, beszélgessünk.

Hogyan fér össze egy emberben a műszaki pálya és a művészet? Ráadásul az a fajta lírai művészet, ami Marosfalvi Antal sajátja?

-Órás úgy lettem, hogy 1945-ben egy napon az édesapám hazajött, mutatta a Vasvármegyét, benne a hirdetést. Ligeti Jenőnél három évig tanultam a szakmát. Nagyon megszerettem. Amikor Rákosiék szövetkezetbe kényszerítették a kisipart, inasra nem volt szükség, édesapám egy légós ismerőse révén kerültem a cipőgyárba. A cingár alakommal a készáru raktárba. Reggel 6-kor kezdtem, mázsákat mozgattam meg. A 8 órás raktári munka után 4- től este 8-ig a Latinkában technikusnak tanultam, a hét fennmaradt néhány napján a Derkovits Körbe jártam el.

Hogyan derült ki, hogy művészi vénája van? Keresgetjük a szálakat. 1938-ba ugrunk vissza.

- A püspöki iskolába jártam, s akkor ősszel dr. Werner Alajos énekeseket válogatott ki a híressé vált Scola Cantorum Sabariensisbe. Szopránként kerültem a kórusba. Gyönyörű évek voltak, Lojzi bácsi zseniális ember volt. Szinte minden visszakapott országrészbe eljutottunk. Kolozsvárra, Muraszombatba, Nagyváradra. A Vatikánba készültünk, amikor kitört a háború. A zene mindig vonzott. Az első órásinasi fizetésemből egy hegedűt vettem, de autodidakta módon nem tudtam megtanulni. A cipőgyárban a rendkívül tehetséges Benkő Lászlóval kerültem egy irodába. 1952 őszén ő vitt el a Derkovits Képzőművészeti Szabadiskolába, ahol két kiválóság, Burány Nándor és Radnóti Kovács Árpád tanított. Emberi tartást, etikus alkotói szemléletet is.

Marosfalvi Antal élete nagy fordulatot vett, amikor Szombathely képtárt épített, s ő főállású restaurátorrá lett.

- Az a 14 hónap életem legszebb, talán leghasznosabb szakasza volt. Közel 200, többségében szinte romos festményt kellett egy országos jelentőségű gyűjtőhely felavatásáig bemutatható állapotba hozni. Tavaly megszűnt a 4 órás állásom. 2010 novemberéig 1293 műtárgyat restauráltam a képtárnak. A művészeti gimnáziumból és a főiskoláról is voltak restaurálást tanuló fiatalok. Isteni volt velük lenni. Nem tanítottam őket, hanem lehetőséget kaptak arra, hogy megismerjék a szakmát. Büszkeségem: van köztük olyan, aki azóta Londonban szerzett diplomát.

A feleségével Európát járó művész, aki a Szent Márton ábrázolásokat módszeresen felkutatja, azt mondja:

-  Nem érdekel a hivatalos kritika, a trend diktatúra. Azok véleménye, akik kitalálták, hogy mi érvényes ma. Álljak be blöffölni? Nem. A magam útját járom.

(A tárlat 29-éig tekinthető meg csütörtöktől vasárnapig 14-17 óra között a kőszegi Művészetek Házában.)