Hétvége

2011.06.19. 07:28

Ahol a díjnyertes borok készülnek

Bodorkós Norbert teológusnak készült, és csak 2000 táján kezdett el borral foglalkozni. Ma a honi borászatban egyre meghatározóbb szerepet betöltő Kreinbacher Birtok szakmai vezetője, akivel a sikereik titkáról, hagyományokról, borkultúráról beszélgettünk.

Erős D. Zoltán

Egyetemi éveim alatt a jezsuita Szent Ignác Szakkollégiumban laktam és az itt szerzett rendkívül pozitív benyomásaim a borról tereltek ennek a hihetetlenül izgalmas világnak az irányába. Ezzel egyidőben ismerkedtem meg Baráth Sándorral is, akinek akkor vinotékája volt Szombathelyen - eleveníti fel a borral való találkozását Bodorkós Norbert. - Tíz évvel ezelőtt a városban még sokkal alacsonyabb volt a borkultúra, mint napjainkban, de működött egy borklub, ahol néhányan komolyan beástuk magunkat a borügyekbe. Az itt szerzett újabb élmények hatására egyre jobban kikristályosodott bennem, hogy a jövőmet a borok világában képzelem el. Ez motiválta azt, hogy katonaság helyett elmentem egy évre polgári szolgálatosként Tokajba. Később - már munka mellett - elvégeztem Ruszton, az Osztrák Borakadémián a londoni székhelyű WSET Diplomakurzusát. Tokaj után jött az éppen akkor alapított Kreinbacher Birtok. Ez sem volt véletlen, hiszen a birtok létrehozásával éppen Baráth Sándort bízta meg az ugyancsak szombathelyi tulajdonos, az építési vállalkozó Kreinbacher József. Aki vaskeresztesi gyökerei ellenére mindenképpen nagy száraz fehérborban gondolkozott. Erre igazán két hazai borvidék jöhetett számításba: Tokaj és Somló. Végül a Somló mellett döntött. A tulajdonos biztosítja a működéshez, a fejlesztésekhez szükséges anyagi hátteret. Az operatív munkába, szakmai kérdésekbe kevésbé szól bele, sokkal inkább a célok meghatározásából, az irány, a stratégia kialakításából veszi ki a részét, de természetesen azért naprakész információkkal rendelkezik. A Kreinbacher Birtok jelenleg mintegy 40 hektár területen gazdálkodik a Somló-hegyen. Ebből jelenleg mintegy 32-33 hektár a termőszőlő. Ezen kívül az idei évtől integrálunk is területeket, várhatóan 12-14 hektárrról vásárolunkk szőlőt.



Az elmúlt félév valódi sikersorozat volt a borászat történetében. Boraik kiemelkedő sikereket értek el az egyik legjelentősebb hazai borversenyen, a Pannon Bormustrán, ott volt a kiválasztottak között az EU elnökség asztalán, s a Magyar Köztársaság elnöke is az ő borukat választotta kedvenc fehérborának.

- A somlói borokra jellemző, hogy kicsit később érnek, talán ez az oka annak, hogy a mostani nagy sikereket 2007-es borainkkal értük el - állapította meg a szakember. - A versenytársak ennél rendszerint fiatalabbak voltak. Bár napjainkban az emberek jelentős része a gyors borokat részesíti előnyben. Ezekre jellemző a rövid érlelés, korai palackozás, fogyasztás 1-2 éven belül. Vannak azonban olyan borok, amelyekhez idő kell. És a somlói ilyen. Az ember egy borvidéken valójában akkor tud nagy dolgot alkotni, ha már ismeri a tájat, a talajt, a szőlő fejlődését behatároló tényezőket. Ki kell tapasztalni a legalkalmasabb fajtákat, borkészítési módszereket, s a hordókat. Egy évtized ebben a tekintetben nem egy nagy idő. Ami fajtaösszetételt illeti, a birtokon ez már kialakultnak tekinthető, s csak kisebb változások várhatók. A Somló fő fajtája az olaszrizling, jórészt ez volt az általunk vásárolt területeken. Mi a telepítéseknél a furmintot favorizáltuk, így most a terület mintegy felét ezt teszi ki. Úgy vélem, a furmintban van meg a lehetőség arra, hogy abból kiugró, nemzetközileg is elismert bor készítsünk. Ha a Somlót meg akarjuk mutatni a világnak, akkor erre a furmint jelenleg talán alkalmasabbnak tűnik, mint az olaszrizling, de ezt lehet, hogy pár év múlva már máshogy látom. A Somlónak azonban mint egésznek van értéke. Itt soha nem a fajták játszották a főszerepet, hanem mindig a bor, amely a hegy különböző részein termett szőlőből készült. Míg Tokajban nagy száraz bort készíteni kihívás, azt is mondhatnánk, ez Somlón lehetőség és adottság - bár ez azért elég merész -, nem? A furmint mellett mostanság a juhfarkra koncentrálunk, amely egy érdekes, egyben kényes fajta. Olyan egyedi karakterrel, ami igazán a Somlón érvényesül. Nagyon nagy bort még nem készítettünk belőle, de izgalmasat már igen.

Somló kicsi borvidék, ezért nem látják szükségét annak, hogy a világfajtákkal versenyezzenek. Inkább őrzik saját fajtáikat, a furmintot, az olaszrizlinget, a hárslevelűt, a juhfarkat, s a traminit.

- A hagyományok nagyon fontosak - véli Bodorkós Norbert. - Erre azonban esetenként úgy tudjuk jobban ráirányítani a figyelmet, ha azzal ellentétes dolgot cselekszünk. Erre az emberek jobban felkapják a fejüket és fogékonyabbak lehetnek a hagyományokra is. Nos,ezért és egy kicsit kíváncsiságból ültettünk egy ma divatosnak számító kékszőlőt, a syraht-t. A fajtaválasztás nem volt véletlen, mert vörösborban akkortájt ez volt a tulajdonos egyik kedvence. Tudtuk azt, hogy ennek meleg, köves talaj kell, ezért nagyobb részét a Somló magasabban fekvő köves talajára telepítettük. Itt nagyon meleg tud lenni, a kisebb részt pedig löszös, homokos talajba ültettük. Azóta kiderült, hogy nem csak a meleget szereti, a hűvösebb évjáratokban is kialakít egy speciális, a fajtára jellemző borsos, fűszeres karaktert. Ilyenkor hűvös, cool climatesyrah-t ad, ami igen ritka a világban. A syrah nálunk inkább kuriózum, ám jó arra, hogy felhívjuk a vörösborkedvelők figyelmét a Somlóra, akik így kíváncsiak legyenek az itteni fehérekre is.

A pezsgő már egy újabb történet. Néhány éve fogalmazódott meg bennük a gondolat , hogy palackos erjesztésű pezsgő készítsenek. A furmint az alap, s ehhez még keresik a másik fajtát. Nagyon bíznak benne, hogy működni fog ez a dolog, amit bizonyít, hogy a cégcsoport egy teljesen új borászatot és egy új pezsgőpincészetet épít, a hozzájuk tartozó feldolgozóval. A tervek szerint az új termés feldolgozása már itt történik.

- Sok olyan termelő van a Somlón, aki inkább eladná a szőlőt, mintsem bort készítsen belőle Erre az üzemre alapozva megpróbálunk olyan nagytermelők lenni, aki saját szőlőjük feldolgozása mellett befogadják más termelőkét is. Integrátorként olyan terméket hoznánk létre, ahol a Somló teljességében megjelenhet. Az idén már ennek szellemében dolgozunk együtt a termelőkkel. A feldolgozónk méretéből adódóan Somlói borvidék egészéről fogadni tudunk alapanyagot. Boraink 15-20 százaléka már most is külföldön talál vevőre. A somlói bornak komoly hagyományai vannak, mégis itthon csak viszonylag kevesen isszák. Ezért a külföldi piac felé kacsintgatunk. A borbarátok nyugaton gyakran jobban ismerik Somlót mint itthon. Az igazi piaci sikerhez azonban önmagunk kevesen vagyunk, szükség van a termelők széleskörű összefogásra - fogalmazta meg Bodorkós Norbert.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!