Európa Kiadó: a pitbull és a katicabogár (videókkal)

A csodálatosan hepe-hupás 86-os úton kamion hegyek, ennek megfelelően néhány perccel a megbeszélt időpont után futok be Körmendre. Interjúnál ez alapból kellemetlen, s ha még azt is hozzátesszük, hogy az Európa Kiadó együttes frontembere, Menyhárt Jenő híresen alapos és pontos, nos, akkor...

Semmi gond , mondja mosolyogva a 80-as évek undergroundjában fogant, s korszakalkotót produkáló Európa Kiadó zenekar gitáros-énekese, akinek egyáltalán nincs ellenére, hogy némi múltidézéssel kezdjük a beszélgetést. A színpad szélére kuporodva Menyhárt Jenő először is azt eleveníti fel, hogy gyerekkori barátjával, Kiss Lacival (az együttes basszusgitárosával) elég hamar belekerültek a szellemi jóba. Már középiskolás korukban elkezdtek beszélni hozzájuk a művészfilmek, hatottak rájuk a beat korszak költői, a bal oldali gondolkodók, s persze az avantgárd. Jártak a József Attila Szabadegyetem filmklubjába, Molnár Gergely (a betiltott Spions zenekar énekese) előadásaira, koncertjeire, vagyis sok mindennel találkoztak, ami feszegette az akkori szellemiség és esztétika határait. Zenében hatott rájuk David Bowie, Lou Reed és persze a Sex Pistols, s mint arra Menyhárt Jenő külön is kitér: a punk térhódítása akkoriban mintegy megtisztította a rock and rollt, hiszen lehetővé vált, hogy komolyabb zenei felkészültség nélkül is színpadra lehessen állni - mint tették ezt 1980-ban az URH zenekar tagjai.


Nem nagyon láttuk, találtuk a helyünket, így megteremtettünk egy olyan világot, amelyben aztán már tudtunk létezni és kommunikálni. Magunknak, s persze azoknak csináltuk a zenét, akik hozzánk hasonlóan az akkori magyar rockzenében nem igazán találták meg a nekik szóló dolgokat. Nem döntöttük el tudatosan, hogy feszegetni fogjuk a határokat, de aztán mégis így lett, s ez nem is volt aztán teljesen veszélytelen. Viszont egyre többeknek tetszett, hogy hozzájuk hasonló emberek kiállnak a színpadra, és talán erőt is adott nekik, hogy ők is kiálljanak azokért a dolgokért, amiket gondolnak...

Nagyjából itt tart a beszéd, amikor hírnök jő és integet: baj van az egyik erősítővel. Menyhárt Jenő mindent tudni akar, így csak bő tíz perc múltán folytatjuk, méghozzá egy (legalábbis szerintem) kényes üggyel, az URH hirtelen szétesésével. Menyhárt Jenő nem rejti véka alá, hogy némileg váratlanul érte, és egyáltalán nem örült annak, hogy néhány hónapos működés után az URH szétment, szerinte azonban számítani lehetett arra, hogy különböző művészeti elképzeléseik miatt Müller Péter és ő nem lesznek (eleve nem lehetnek) tartósan ugyanannak a zenekarnak a tagjai.

A történet innentől vélhetően sokaknak ismert: az URH romjain 1981 szeptemberére létrejött az Európa Kiadó, amely Menyhárt Jenő szerint néhány ügyetlenebb próbálkozás után, Dönci (Dénes József) és Magyar Péter beépülésével, s a Love 82 műsorral állt igazán össze .






És igen, az Európa Kiadó ezt követően tényleg nagyon beindult, aztán két év múlva feloszlott, majd ismét összeállt, aztán ismét a szétesés szélére sodródott, később ismét rendezte sorait. 1994 júliusában Menyhárt Jenő New Yorkba költözött, s az együttes ekkor bizonytalan időre leállt. Azóta, mondjuk így: időszakosan koncertezik a mostanság Menyhárt Jenő, Kiss László, Másik János, Kirschner Péter, Gyenge Lajos, Varga Orsolya összetételű társaság.

Van-e benned hiányérzet? Vihette-e volna szerinted ennél többre az Európa Kiadó, ha mondjuk Magyarországon maradsz?

Jó, rendben, nem túl jó kérdések, Menyhárt Jenő válaszai azonban szerencsére feledtetik ezt.

Az Európa Kiadó egyik legfontosabb alapvetése a mai napig az, hogy autonóm művészetet akar csinálni, így működésében és szellemiségében is független. A zenekarba sem kereskedelmi, sem más szempontokat nem engedünk be, s ez a kezdetektől így van, és nem is akar megváltozni. A 80-as évek társadalmában a politikai, később a kereskedelmi szempontok kerültek előtérbe, mi viszont az elejétől fogva tartjuk magunkat az említett alapvetésekhez, így szükségszerűen a margón voltunk és maradtunk. Az Európa Kiadó nem akart, és nem is lett híres popzenekar, ebben a térben és időben autonóm együttesként szerintem megcsinálta, és csinálja, amit lehet.

Menyhárt Jenő mosolyog, majd arra tér: sem az együttes, sem saját szempontjából nem tartja drámai váltásnak, változásnak, hogy annak idején New Yorkba költözött. Egyszerűen annyi történt, hogy élt azzal az új lehetőséggel, hogy már disszidálás nélkül is lehetett mozogni a világban. A magánélete akkor úgy alakult, hogy áthelyezte a lakhelyét nyolc óra távolságra Budapesttől, semmit sem zárt le, alapvetően azt sem tudta, hogy mennyi időre megy el. Számos más munkahely után a Greenpeace munkatársaként dolgozott, s jött aztán vissza Magyarországra. A projekt azonban véget ért, jött viszont egy új lehetőség, Menyhárt Jenő így most a Kossuth Klub keretében egy tudományos ismeretterjesztő website létrehozásán dolgozik.






A művészethez hasonlatosan a tudományban, főként a kozmológiában, a fizikában és a biológiában is az vonz, amikor megmutatkozik a világ egy számomra korábban ismeretlen arca. Amerikában nagyon sok előadást hallgattam végig, berántott a tudomány. És hát az embernek arra kell mennie, amerre a szellemi érdeklődése vezeti.

Menyhárt Jenő határozottan bólogat, én pedig - ha már egyszer a Vas Népének készül a cikk - vasi témákra, egészen pontosan a nagyszüleinél töltött csepregi nyarakra terelem a beszélgetést. Elgondokodik, majd anyai nagyapját említi, aki a település kárpitosaként maximálisan hitt a minőségi munkában és a megrendelők tökéletes kiszolgálásában. Mindent összevetve pedig abban, hogy, ha a maga helyén mindenki minőségi munkát végez, akkor attól előrébb jut a világ.

Nagyapámtól azt is megtanultam, hogy a minőség eléréséhez egyrészt nagyban is át kell látni a dolgot, ugyanakkor viszont a részletekre is figyelni kell. Hasonlóan gondolkodó ember nem volt a környezetemben, neki viszont komoly hatása volt abban, hogy a fentiek szellemében alakultak az ideáljaim, a munkamódszerem. Ez jön belőlem, ez az alaposság. Ha valamit nem érzek elég jónak, akkor azon addig dolgozom, amíg nem vagyok elégedett.

Menyhárt Jenő számára egy másik tapasztalatot is hoztak a csepregi nyarak. Talán kilenc éves lehetett, amikor is egy neki tulajdonított rosszaság miatt a nagyszülei nem vitték el Bükfürdőre. Igazságtalannak tartotta a dolgot, egészen addig, amíg ki nem derült, hogy a nevezett hétvégén súlyos fagylaltmérgezés történt a fürdőn, s több gyermek is meghalt.






Ezt akkor persze még nem fogalmaztam meg így, de ebből a történetből világossá lett számomra, hogy a dolgok nem olyan egyszerűek, mint azokban a történetekben, ahol győz az igazság, aztán ettől mindenkinek nagyon jó lesz. Itt speciel az én szempontomból az lett a jó, hogy nem győzött az igazság. A dolgokat folyamatukban kell szemlélni, nem szögletesen. Nem szabad azt mondani, hogy egy adott történetnek itt meg itt van a vége, s főként nem szabad a meghúzott vonalnál kész értékelést készíteni. A dolgok ugyanis nem érnek véget, egy folyamat részesei vagyunk, ebből következően pedig nem is lehet megmonadni, hogy mi a jó és a rossz.

Menyhárt Jenőt a beálláshoz hívják, egy kérdésre, pontosabban egy korábbi nyilatkozatának a kommentálására azonban még marad idő. A Para-Kovács Imrével folytatott, könyv formájában megjelent beszélgetések egyikéből ugyanis kiderül, egyszer kiszámolta, hogy ő bizony a pitbull jegyében született, az aszcendense pedig katicabogár.

Ez vicc volt , mondja komolyan, aztán arra biztat, hogy a pitbullról kérdezzem meg a munkatársait.

Aztán hozzáteszi:
Van egy ilyen keménység bennem, hogy ha nekimegyek egy dolognak és beleharapok, akkor azt nem engedem el egykönnyen. És hát, igen, a harcosság mellett ott a másik felem, a katicabogár... Van egy súlytalanabb, egy könnyebb, légiesebb személyiségem is. És ami a legszebb: a kettő folyamatosan balanszírozik...