Életműdíj egy igazi, tudós tanárnak

Az életműdíjat nem azért kaptam, mert én vagyok a legjobb tanár. Ismerek a saját iskolámban és másutt is több olyan kollégát, akitől még sokat tanulhatnék. Ezt az elismerést sok ember jóságának, szeretetének köszönhetem, akik méltónak találtak és felterjesztettek erre a díjra, kommentálta Baranyai József azt a kitüntetést, amit szerdán vehetett át a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében hét másik reáltárgyat oktató kollégájával egyetemben.

Baranyai József 1995 óta tanít biológiát a szombathelyi Bolyai-gimnáziumban. Számos tanítványa ért el kimagasló eredményeket országos tanulmányi versenyeken, közülük sokan világviszonylatban is az élmezőnybe tartoznak. A tanár úr minden évben jelentős szerepet vállal a diákolimpikonok felkészítésében. Jelentős hatású a munkássága nemcsak a saját régiójában, hanem országos szinten is. Állat-anatómiai gyakorlatai méltán híresek és példaként szolgálnak. Feladatgyűjteménye a hazai piac egyik legjobb kiegészítő kötetévé vált.

Szeretek tanítani, a tudás lelkesít, mondta, amikor jelöltje volt a megyei Prima-díjnak. De a tudatlanság sem keseríti el, ha az egyéb értékek a helyén vannak. Amikor tanít, értéket közvetít. Vallja, hogy a tanításkor alkotni és inspirálni lehet. Néha úgy érzi, egyesek azt gondolják, hogy a cél számára és kiváló tanítványai számára a minél jobb eredmények elérése. Az ilyen vélekedésekkel nem törődik. Nem az eredmény a fontos, állítja, hanem a lehetőség. Az odavezető út, a szellem küzdelme, a felfedezés izgalma.

Baranyai Józsefet ez a mérhetetlen izgalom motiválta már gyerekkorában is. Amikor ő volt diák, a tudásszomját igyekezett kielégíteni mindenáron. Ötödikes korában a Hahota nevű vicclapban olvasott egy bonyolult mondatot a DNS-ről. Nemigen tudta akkor, mit is jelentenek a szavak, de bebiflázta a szöveget. Aztán egy utcai könyvárusnál megpillantott egy kötetet a DNS-ről. Rögvest megvette, s ettől kezdve tudatosan kereste azokat a kiadványokat, amelyekből még többet tudhatott meg a kromoszómák egyik legfontosabb, a fehérjeszintézist irányító és az öröklődésben döntő szerepet játszó anyagáról. De így volt minden számára ismeretlen dologgal. Addig járt utána, amíg „ától cetig” meg nem ismerte.

Baranyai József a családjával a Karicsa városrészen lakott, s a Dózsa-iskolában sajátította el az alapokat. Meglehetősen nehéz körülmények közt éltek, ám a szülei mindent igyekeztek előteremteni, amire neki szüksége volt. Édesanyja alázatra tanította, s arra, hogy a kevés is lehet sok. A könyvek sohasem hiányoztak az asztaláról, s a sportolástól sem tiltották. Baranyai József sikereket ért el birkózásban, s ez még inkább arra sarkallta, hogy a tanulásban is megmutassa a tehetségét. Fanatikus volt, nem csak a sportban: addig ült a tanulnivaló fölött, amíg az utolsó betűig betéve nem tudta a leckét. Egyenes útja volt a Nagy Lajos Gimnáziumba; a négykötetes biológia lexikon már gimnazista korában rögzült a fejében, s persze újabb és újabb felfedezéseket tett. Biztos volt benne, hogy tudós akar lenni, csak épp azzal nem volt tisztában, hol is van ilyen képzés. Aztán a szegedi egyetemen meglelte a biológus kutató szakot. Fölvették, s ott sem adta alább a zsigeri kíváncsiságát.

Egy szigorlata után konstatálta jó érzéssel: az oktatói azt szeretnék, ha ő is tanítana az egyetemen. Harmad-negyedévesen ez meg is történt; heteket készült egy-egy órára, hogy meglegyen a kellő tudása. A hiányérzet azonban mindig benne volt, s ez nem múlt el a mai napig.

Baranyai József úgy gondolja, nem tud mindent: de a tudáshoz vezető utat ismeri, azt, hogy miképpen lehet új és új felfedezéseket tenni, és ezt a kíváncsiságot igyekszik átplántálni a tanítványaiba is. Ez olyan, mondja, mint amikor útbaigazít valakit egy városban. Nem arról kell beszélni, hogy milyen is egy-egy látnivaló, csupán az irányt kell megmutatni. Az élményeket mindenkinek magának kell megszereznie. Ő is szerezhetett volna ezekből még többet. Az egyetem után mehetett volna külföldre, de mert se a feleségét, se a fiát még nem vihette, hát maga is maradt. Hazajött a szülővárosába, s mint az elmúlt másfél évtized bizonyítja, itt is tudott maradandót alkotni.

Baranyai József nem jegyzi azon tanítványainak névsorát, akik országos vagy akár világhírnévre is szert tettek. Pedig vannak számosan. Mégsem állít föl sorrendet köztük, számára ugyanis egyformán fontos az a diáklány, aki erejét megfeszítve ötösre érettségizett biológiából, mint az a fiatalember, aki huszonéves korára elismert kutatóvá lett külföldön. Három gyermekét is abban segíti, amiben tehetséget mutatnak: a 17 éves Józsi reményteljes sportoló, az ötödikes Ráhel rendkívül kreatív egyéniség, a négyéves Dávid pedig olthatatlan érdeklődést mutat a könyvek iránt. Gyógypedagógus neje sérült gyerekeknek tanítja, mi a sok és mi a kevés, s hogy miképpen kell a cipőt befűzni. Az életműdíjas tanár ezt a munkát nehezebbnek tartja, mint a sajátját. A visszajelzések ugyanis koránt sincsenek egy szinten. Pedig a maguk területén mindketten értéket teremtenek.

  Ez a Rátz Tanár Úr Életműdíj

„Hogy ne csak a világhírű tudósok, hanem a tanáraik nevét is ismerjük...” – ez a Rátz Tanár Úr Életműdíj mottója. Amikor világhírű, magyar származású tudósainkkal büszkélkedünk, kevés szó esik a tanáraikról. Rátz László a legendás Budapesti (Fasori) Evangélikus Gimnázium tanára volt, és többek között Neumann Jánost, Wigner Jenőt és Szilárd Leót is tanította. Tizenegy éve három magyarországi nagyvállalat, az Ericsson, a Richter Gedeon és a Graphisoft alapította a Rátz Tanár Úr Életműdíjat, hogy adózzon nagy múltú és kiváló oktatási kultúránk előtt, továbbá méltányolja azon pedagógusainkat, akik ma is áldozatos szakmai munkával és kiemelkedő eredménnyel képezik a jövő tehetségeit. A díj gondozására jött létre az Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért, amely az idén is nyolc pedagógust jutalmazott a tevékenységéért. Olyan középiskolai és általános iskolai tanárok kapták meg ezúttal is az elismerést, akik az alapítók tevékenységi köréhez szorosan kapcsolódó matematika-, fizika-, kémia- és biológiaoktatás területén kimagasló szerepet töltenek be a tantárgyak népszerűsítésében és a tehetséggondozásban.

Zseniális és nagyszerű (jegyzet)

Nem szokás fiatal embereknek életműdíjat adni. Aki mégis megkapja – például 43 esztendősen, mint Baranyai József – valamit nagyon tudhat. Valamit, amiért mások – sokak – piedesztálra emelik. Zseniális tanár, nagyszerű ember. E pár szóval summázták a véleményüket kollégák, diákok, amikor állásfoglalásra kértem néhányukat. Iskolájának igazgatója szerint róla mintázhatnák az innovatív tudós tanárt, aki a tudományt a nevelés és az oktatás szolgálatába állítja. Baranyai Tanár Úr mindig a tanítványt helyezi az első helyre. Számára nincs nehezen kezelhető diák. Keresi azt a – mégoly – kicsinyke pontot, ahol a devianciát átfordíthatja. Ha kell, humoros példákkal él, ha kell érzelmekkel telítve okít, vagy kőkemény logikával magyaráz, s fedezteti fel a gyerekekkel a tudomány világát. Máskor birkózik, focizik a srácokkal, vagy viszi kirándulni, evezni, barlangászni a biológia szerelmeseit. Észrevétlenül tanítja a nyitottságot, a másokra, a világra való figyelést, az emberséget. A hite a legfontosabb számára. Kollégái nem tudnak olyan későn távozni a Bolyaiból, hogy ő még ne lenne ott néhány tanítványával, vagy az irodája előtti folyosón – a nap bármely szakában – ne élne klubéletet a csoportokba tömörülő gimnazistákkal. Amikor arra kértem, meséljen magáról, két mondatonként fordított a szón, s egykori diákjai boldogulását ecsetelte. A többi között Hegedűs Ramónét, aki spanyolországi kutatóhelyéről repült haza őt köszönteni. Csak a legnagyobbaknak adatik meg, hogy élvezhetik egykori diákjaik szeretetét, megbecsülését. Baranyai József e kevesek egyike.