2012.02.04. 11:18
Rezső bácsi 108 évesen is jó egészségnek örvend
Gallai Rezső múlt vasárnap ünnepelte 108. születésnapját Győrben. Az ország legidősebb embere Szombathelyen született 1904. január 29-én, volt zsoké, írt újságcikkeket, a vízügyi igazgatóságtól ment nyugdíjba.
- Meg vagyok vele elégedve. Órákig kérdezgettek, de csak hat percnyi volt a műsor - meséli mosolyogva.
Szellemileg, testileg friss, kicsit nagyot hall, kissé fáj néha a bal kézfeje - ennyi az összes panasza. Később tudjuk meg, hogy csak pár éve lakik itt, jóval százéves kora fölött még otthonában élt.
- Szerelemgyerekként születtem. Édesanyám, Galajda Teréz Miskolcon élt a nővérénél. Teherbe esett egy ügyvédbojtártól, de eltitkolta mindenki elől, onnét jó messzire, Szombathelyre jött, amikor a szülésre került a sor. Így láttam meg a napvilágot 1904-ben Szombathelyen, még a monarchia idejében. Anyámék Bécsbe mentek tovább, engem otthagytak. Lelencházba kerültem, majd Pápára nevelőszülőkhöz. Mindezt csak tizennyolc éves koromban tudtam meg hosszú nyomozás után.
Tizenkét éves koráig élt nevelőszülőknél. Amikor kitört az első világháború, a kis Rezső nevelőapját is elvitték katonának. Nevelőanyja nem tudott róla tovább gondoskodni, ekkor a fiú Veszprémbe került nevelőotthonba.
- Láttam egyszer, amikor a grófkisasszonyok lovagoltak. Később a menhelyen kérdezték a gyerekeket, hogy ki akar lovász lenni. Én azonnal jelentkeztem.
A kis Galajda Rezső útja Alagra vezetett, ahol óriási versenyistállók működtek a húszas években. Később zsoké lett. 1924-ben egy bécsi futamon parancsra felbuktatott egy másik lovast. A versenyt ugyan megnyerte, de az apró mozdulatot észrevette a versenybíróság, el is vették tőle az első helyet, és örökre eltiltották a versenyzéstől. Gyalog jött haza Bécsből Pápára, és felkereste volt nevelőszüleit. Nem kér mást, csak szállást. Munkát keresett magának, ekkor lett suszterinas. Ezt a szakmát azonban nem tudta megszeretni, éjjel-nappal dolgoznia kellett, sokszor véres volt a keze. 1926-ban került Győrbe. Nem jutott rögtön munkához, de fohászkodott istenhez a karmeliták templomában, hogy segítsen neki. Egy alkalommal Győr-Révfaluban látta, hogy épül egy bérház. Megtudakolta, ki a tulajdonos, meg is kereste őt, de az illető nem biztatta, mondván tizenöten jelentkeztek az állásra. Amikor a nevét is elmondta, kegyeibe fogadta Rezső bácsit, mert olvasta egy cikkét a helyi lapban.
- Négy parancsolat volt a cikk címe. Abból az élményből született, amikor hallottam valakit, hogy várja anyja halálát, hogy örökölhessen.
A házmesterség tehát megvolt, de ő mindenáron nyugdíjas állásra vágyott, de abban az időben ez csak állami foglalkoztatottaknak járt. A házban lakott egy folyammérnök, aki segédtiszti állást ajánlott. Ő boldogan elfogadta. De a nyugdíjas állás a harmincas évek végén már csak annak járt, aki volt a fronton (ekkor kellett magyarosítania nevét is, a Gallai családnevet választotta). Bevonult, Brianszkig jutott a megszálló csapatokkal. A folyammérnökség jogutódjától, a vízügyi igazgatóságtól ment nyugdíjba, de 94 éves koráig még visszajárt dolgozni.
- Mindig segítettem a rászorulókon, a koldusoknak mindig adtam pénzt, élelmet. Isten a jóságot kamatostul adta vissza - mondja, s látom, közben könnybe borul a szeme.
- Én most már minden este csak azt kérem a jóistentől, hogy ha lehet, reggel már ne ébredjek fel. De nem hallgat meg...
Tizenkét éves koráig élt nevelőszülőknél. Amikor kitört az első világháború, a kis Rezső nevelőapját is elvitték katonának. Nevelőanyja nem tudott róla tovább gondoskodni, ekkor a fiú Veszprémbe került nevelőotthonba.
- Láttam egyszer, amikor a grófkisasszonyok lovagoltak. Később a menhelyen kérdezték a gyerekeket, hogy ki akar lovász lenni. Én azonnal jelentkeztem.
A kis Galajda Rezső útja Alagra vezetett, ahol óriási versenyistállók működtek a húszas években. Később zsoké lett. 1924-ben egy bécsi futamon parancsra felbuktatott egy másik lovast. A versenyt ugyan megnyerte, de az apró mozdulatot észrevette a versenybíróság, el is vették tőle az első helyet, és örökre eltiltották a versenyzéstől. Gyalog jött haza Bécsből Pápára, és felkereste volt nevelőszüleit. Nem kér mást, csak szállást. Munkát keresett magának, ekkor lett suszterinas. Ezt a szakmát azonban nem tudta megszeretni, éjjel-nappal dolgoznia kellett, sokszor véres volt a keze. 1926-ban került Győrbe. Nem jutott rögtön munkához, de fohászkodott istenhez a karmeliták templomában, hogy segítsen neki. Egy alkalommal Győr-Révfaluban látta, hogy épül egy bérház. Megtudakolta, ki a tulajdonos, meg is kereste őt, de az illető nem biztatta, mondván tizenöten jelentkeztek az állásra. Amikor a nevét is elmondta, kegyeibe fogadta Rezső bácsit, mert olvasta egy cikkét a helyi lapban.
- Négy parancsolat volt a cikk címe. Abból az élményből született, amikor hallottam valakit, hogy várja anyja halálát, hogy örökölhessen.
A házmesterség tehát megvolt, de ő mindenáron nyugdíjas állásra vágyott, de abban az időben ez csak állami foglalkoztatottaknak járt. A házban lakott egy folyammérnök, aki segédtiszti állást ajánlott. Ő boldogan elfogadta. De a nyugdíjas állás a harmincas évek végén már csak annak járt, aki volt a fronton (ekkor kellett magyarosítania nevét is, a Gallai családnevet választotta). Bevonult, Brianszkig jutott a megszálló csapatokkal. A folyammérnökség jogutódjától, a vízügyi igazgatóságtól ment nyugdíjba, de 94 éves koráig még visszajárt dolgozni.
- Mindig segítettem a rászorulókon, a koldusoknak mindig adtam pénzt, élelmet. Isten a jóságot kamatostul adta vissza - mondja, s látom, közben könnybe borul a szeme.
- Én most már minden este csak azt kérem a jóistentől, hogy ha lehet, reggel már ne ébredjek fel. De nem hallgat meg...
Tizenkét éves koráig élt nevelőszülőknél. Amikor kitört az első világháború, a kis Rezső nevelőapját is elvitték katonának. Nevelőanyja nem tudott róla tovább gondoskodni, ekkor a fiú Veszprémbe került nevelőotthonba.
- Láttam egyszer, amikor a grófkisasszonyok lovagoltak. Később a menhelyen kérdezték a gyerekeket, hogy ki akar lovász lenni. Én azonnal jelentkeztem.
A kis Galajda Rezső útja Alagra vezetett, ahol óriási versenyistállók működtek a húszas években. Később zsoké lett. 1924-ben egy bécsi futamon parancsra felbuktatott egy másik lovast. A versenyt ugyan megnyerte, de az apró mozdulatot észrevette a versenybíróság, el is vették tőle az első helyet, és örökre eltiltották a versenyzéstől. Gyalog jött haza Bécsből Pápára, és felkereste volt nevelőszüleit. Nem kér mást, csak szállást. Munkát keresett magának, ekkor lett suszterinas. Ezt a szakmát azonban nem tudta megszeretni, éjjel-nappal dolgoznia kellett, sokszor véres volt a keze. 1926-ban került Győrbe. Nem jutott rögtön munkához, de fohászkodott istenhez a karmeliták templomában, hogy segítsen neki. Egy alkalommal Győr-Révfaluban látta, hogy épül egy bérház. Megtudakolta, ki a tulajdonos, meg is kereste őt, de az illető nem biztatta, mondván tizenöten jelentkeztek az állásra. Amikor a nevét is elmondta, kegyeibe fogadta Rezső bácsit, mert olvasta egy cikkét a helyi lapban.
- Négy parancsolat volt a cikk címe. Abból az élményből született, amikor hallottam valakit, hogy várja anyja halálát, hogy örökölhessen.
A házmesterség tehát megvolt, de ő mindenáron nyugdíjas állásra vágyott, de abban az időben ez csak állami foglalkoztatottaknak járt. A házban lakott egy folyammérnök, aki segédtiszti állást ajánlott. Ő boldogan elfogadta. De a nyugdíjas állás a harmincas évek végén már csak annak járt, aki volt a fronton (ekkor kellett magyarosítania nevét is, a Gallai családnevet választotta). Bevonult, Brianszkig jutott a megszálló csapatokkal. A folyammérnökség jogutódjától, a vízügyi igazgatóságtól ment nyugdíjba, de 94 éves koráig még visszajárt dolgozni.
- Mindig segítettem a rászorulókon, a koldusoknak mindig adtam pénzt, élelmet. Isten a jóságot kamatostul adta vissza - mondja, s látom, közben könnybe borul a szeme.
- Én most már minden este csak azt kérem a jóistentől, hogy ha lehet, reggel már ne ébredjek fel. De nem hallgat meg...
- Láttam egyszer, amikor a grófkisasszonyok lovagoltak. Később a menhelyen kérdezték a gyerekeket, hogy ki akar lovász lenni. Én azonnal jelentkeztem.
A kis Galajda Rezső útja Alagra vezetett, ahol óriási versenyistállók működtek a húszas években. Később zsoké lett. 1924-ben egy bécsi futamon parancsra felbuktatott egy másik lovast. A versenyt ugyan megnyerte, de az apró mozdulatot észrevette a versenybíróság, el is vették tőle az első helyet, és örökre eltiltották a versenyzéstől. Gyalog jött haza Bécsből Pápára, és felkereste volt nevelőszüleit. Nem kér mást, csak szállást. Munkát keresett magának, ekkor lett suszterinas. Ezt a szakmát azonban nem tudta megszeretni, éjjel-nappal dolgoznia kellett, sokszor véres volt a keze. 1926-ban került Győrbe. Nem jutott rögtön munkához, de fohászkodott istenhez a karmeliták templomában, hogy segítsen neki. Egy alkalommal Győr-Révfaluban látta, hogy épül egy bérház. Megtudakolta, ki a tulajdonos, meg is kereste őt, de az illető nem biztatta, mondván tizenöten jelentkeztek az állásra. Amikor a nevét is elmondta, kegyeibe fogadta Rezső bácsit, mert olvasta egy cikkét a helyi lapban.
- Négy parancsolat volt a cikk címe. Abból az élményből született, amikor hallottam valakit, hogy várja anyja halálát, hogy örökölhessen.
A házmesterség tehát megvolt, de ő mindenáron nyugdíjas állásra vágyott, de abban az időben ez csak állami foglalkoztatottaknak járt. A házban lakott egy folyammérnök, aki segédtiszti állást ajánlott. Ő boldogan elfogadta. De a nyugdíjas állás a harmincas évek végén már csak annak járt, aki volt a fronton (ekkor kellett magyarosítania nevét is, a Gallai családnevet választotta). Bevonult, Brianszkig jutott a megszálló csapatokkal. A folyammérnökség jogutódjától, a vízügyi igazgatóságtól ment nyugdíjba, de 94 éves koráig még visszajárt dolgozni.
- Mindig segítettem a rászorulókon, a koldusoknak mindig adtam pénzt, élelmet. Isten a jóságot kamatostul adta vissza - mondja, s látom, közben könnybe borul a szeme.
- Én most már minden este csak azt kérem a jóistentől, hogy ha lehet, reggel már ne ébredjek fel. De nem hallgat meg...
- Láttam egyszer, amikor a grófkisasszonyok lovagoltak. Később a menhelyen kérdezték a gyerekeket, hogy ki akar lovász lenni. Én azonnal jelentkeztem.
A kis Galajda Rezső útja Alagra vezetett, ahol óriási versenyistállók működtek a húszas években. Később zsoké lett. 1924-ben egy bécsi futamon parancsra felbuktatott egy másik lovast. A versenyt ugyan megnyerte, de az apró mozdulatot észrevette a versenybíróság, el is vették tőle az első helyet, és örökre eltiltották a versenyzéstől. Gyalog jött haza Bécsből Pápára, és felkereste volt nevelőszüleit. Nem kér mást, csak szállást. Munkát keresett magának, ekkor lett suszterinas. Ezt a szakmát azonban nem tudta megszeretni, éjjel-nappal dolgoznia kellett, sokszor véres volt a keze. 1926-ban került Győrbe. Nem jutott rögtön munkához, de fohászkodott istenhez a karmeliták templomában, hogy segítsen neki. Egy alkalommal Győr-Révfaluban látta, hogy épül egy bérház. Megtudakolta, ki a tulajdonos, meg is kereste őt, de az illető nem biztatta, mondván tizenöten jelentkeztek az állásra. Amikor a nevét is elmondta, kegyeibe fogadta Rezső bácsit, mert olvasta egy cikkét a helyi lapban.
- Négy parancsolat volt a cikk címe. Abból az élményből született, amikor hallottam valakit, hogy várja anyja halálát, hogy örökölhessen.
A házmesterség tehát megvolt, de ő mindenáron nyugdíjas állásra vágyott, de abban az időben ez csak állami foglalkoztatottaknak járt. A házban lakott egy folyammérnök, aki segédtiszti állást ajánlott. Ő boldogan elfogadta. De a nyugdíjas állás a harmincas évek végén már csak annak járt, aki volt a fronton (ekkor kellett magyarosítania nevét is, a Gallai családnevet választotta). Bevonult, Brianszkig jutott a megszálló csapatokkal. A folyammérnökség jogutódjától, a vízügyi igazgatóságtól ment nyugdíjba, de 94 éves koráig még visszajárt dolgozni.
- Mindig segítettem a rászorulókon, a koldusoknak mindig adtam pénzt, élelmet. Isten a jóságot kamatostul adta vissza - mondja, s látom, közben könnybe borul a szeme.
- Én most már minden este csak azt kérem a jóistentől, hogy ha lehet, reggel már ne ébredjek fel. De nem hallgat meg...
A kis Galajda Rezső útja Alagra vezetett, ahol óriási versenyistállók működtek a húszas években. Később zsoké lett. 1924-ben egy bécsi futamon parancsra felbuktatott egy másik lovast. A versenyt ugyan megnyerte, de az apró mozdulatot észrevette a versenybíróság, el is vették tőle az első helyet, és örökre eltiltották a versenyzéstől. Gyalog jött haza Bécsből Pápára, és felkereste volt nevelőszüleit. Nem kér mást, csak szállást. Munkát keresett magának, ekkor lett suszterinas. Ezt a szakmát azonban nem tudta megszeretni, éjjel-nappal dolgoznia kellett, sokszor véres volt a keze. 1926-ban került Győrbe. Nem jutott rögtön munkához, de fohászkodott istenhez a karmeliták templomában, hogy segítsen neki. Egy alkalommal Győr-Révfaluban látta, hogy épül egy bérház. Megtudakolta, ki a tulajdonos, meg is kereste őt, de az illető nem biztatta, mondván tizenöten jelentkeztek az állásra. Amikor a nevét is elmondta, kegyeibe fogadta Rezső bácsit, mert olvasta egy cikkét a helyi lapban.
- Négy parancsolat volt a cikk címe. Abból az élményből született, amikor hallottam valakit, hogy várja anyja halálát, hogy örökölhessen.
A házmesterség tehát megvolt, de ő mindenáron nyugdíjas állásra vágyott, de abban az időben ez csak állami foglalkoztatottaknak járt. A házban lakott egy folyammérnök, aki segédtiszti állást ajánlott. Ő boldogan elfogadta. De a nyugdíjas állás a harmincas évek végén már csak annak járt, aki volt a fronton (ekkor kellett magyarosítania nevét is, a Gallai családnevet választotta). Bevonult, Brianszkig jutott a megszálló csapatokkal. A folyammérnökség jogutódjától, a vízügyi igazgatóságtól ment nyugdíjba, de 94 éves koráig még visszajárt dolgozni.
- Mindig segítettem a rászorulókon, a koldusoknak mindig adtam pénzt, élelmet. Isten a jóságot kamatostul adta vissza - mondja, s látom, közben könnybe borul a szeme.
- Én most már minden este csak azt kérem a jóistentől, hogy ha lehet, reggel már ne ébredjek fel. De nem hallgat meg...
A kis Galajda Rezső útja Alagra vezetett, ahol óriási versenyistállók működtek a húszas években. Később zsoké lett. 1924-ben egy bécsi futamon parancsra felbuktatott egy másik lovast. A versenyt ugyan megnyerte, de az apró mozdulatot észrevette a versenybíróság, el is vették tőle az első helyet, és örökre eltiltották a versenyzéstől. Gyalog jött haza Bécsből Pápára, és felkereste volt nevelőszüleit. Nem kér mást, csak szállást. Munkát keresett magának, ekkor lett suszterinas. Ezt a szakmát azonban nem tudta megszeretni, éjjel-nappal dolgoznia kellett, sokszor véres volt a keze. 1926-ban került Győrbe. Nem jutott rögtön munkához, de fohászkodott istenhez a karmeliták templomában, hogy segítsen neki. Egy alkalommal Győr-Révfaluban látta, hogy épül egy bérház. Megtudakolta, ki a tulajdonos, meg is kereste őt, de az illető nem biztatta, mondván tizenöten jelentkeztek az állásra. Amikor a nevét is elmondta, kegyeibe fogadta Rezső bácsit, mert olvasta egy cikkét a helyi lapban.
- Négy parancsolat volt a cikk címe. Abból az élményből született, amikor hallottam valakit, hogy várja anyja halálát, hogy örökölhessen.
A házmesterség tehát megvolt, de ő mindenáron nyugdíjas állásra vágyott, de abban az időben ez csak állami foglalkoztatottaknak járt. A házban lakott egy folyammérnök, aki segédtiszti állást ajánlott. Ő boldogan elfogadta. De a nyugdíjas állás a harmincas évek végén már csak annak járt, aki volt a fronton (ekkor kellett magyarosítania nevét is, a Gallai családnevet választotta). Bevonult, Brianszkig jutott a megszálló csapatokkal. A folyammérnökség jogutódjától, a vízügyi igazgatóságtól ment nyugdíjba, de 94 éves koráig még visszajárt dolgozni.
- Mindig segítettem a rászorulókon, a koldusoknak mindig adtam pénzt, élelmet. Isten a jóságot kamatostul adta vissza - mondja, s látom, közben könnybe borul a szeme.
- Én most már minden este csak azt kérem a jóistentől, hogy ha lehet, reggel már ne ébredjek fel. De nem hallgat meg...
- Négy parancsolat volt a cikk címe. Abból az élményből született, amikor hallottam valakit, hogy várja anyja halálát, hogy örökölhessen.
A házmesterség tehát megvolt, de ő mindenáron nyugdíjas állásra vágyott, de abban az időben ez csak állami foglalkoztatottaknak járt. A házban lakott egy folyammérnök, aki segédtiszti állást ajánlott. Ő boldogan elfogadta. De a nyugdíjas állás a harmincas évek végén már csak annak járt, aki volt a fronton (ekkor kellett magyarosítania nevét is, a Gallai családnevet választotta). Bevonult, Brianszkig jutott a megszálló csapatokkal. A folyammérnökség jogutódjától, a vízügyi igazgatóságtól ment nyugdíjba, de 94 éves koráig még visszajárt dolgozni.
- Mindig segítettem a rászorulókon, a koldusoknak mindig adtam pénzt, élelmet. Isten a jóságot kamatostul adta vissza - mondja, s látom, közben könnybe borul a szeme.
- Én most már minden este csak azt kérem a jóistentől, hogy ha lehet, reggel már ne ébredjek fel. De nem hallgat meg...
- Négy parancsolat volt a cikk címe. Abból az élményből született, amikor hallottam valakit, hogy várja anyja halálát, hogy örökölhessen.
A házmesterség tehát megvolt, de ő mindenáron nyugdíjas állásra vágyott, de abban az időben ez csak állami foglalkoztatottaknak járt. A házban lakott egy folyammérnök, aki segédtiszti állást ajánlott. Ő boldogan elfogadta. De a nyugdíjas állás a harmincas évek végén már csak annak járt, aki volt a fronton (ekkor kellett magyarosítania nevét is, a Gallai családnevet választotta). Bevonult, Brianszkig jutott a megszálló csapatokkal. A folyammérnökség jogutódjától, a vízügyi igazgatóságtól ment nyugdíjba, de 94 éves koráig még visszajárt dolgozni.
- Mindig segítettem a rászorulókon, a koldusoknak mindig adtam pénzt, élelmet. Isten a jóságot kamatostul adta vissza - mondja, s látom, közben könnybe borul a szeme.
- Én most már minden este csak azt kérem a jóistentől, hogy ha lehet, reggel már ne ébredjek fel. De nem hallgat meg...
A házmesterség tehát megvolt, de ő mindenáron nyugdíjas állásra vágyott, de abban az időben ez csak állami foglalkoztatottaknak járt. A házban lakott egy folyammérnök, aki segédtiszti állást ajánlott. Ő boldogan elfogadta. De a nyugdíjas állás a harmincas évek végén már csak annak járt, aki volt a fronton (ekkor kellett magyarosítania nevét is, a Gallai családnevet választotta). Bevonult, Brianszkig jutott a megszálló csapatokkal. A folyammérnökség jogutódjától, a vízügyi igazgatóságtól ment nyugdíjba, de 94 éves koráig még visszajárt dolgozni.
- Mindig segítettem a rászorulókon, a koldusoknak mindig adtam pénzt, élelmet. Isten a jóságot kamatostul adta vissza - mondja, s látom, közben könnybe borul a szeme.
- Én most már minden este csak azt kérem a jóistentől, hogy ha lehet, reggel már ne ébredjek fel. De nem hallgat meg...
A házmesterség tehát megvolt, de ő mindenáron nyugdíjas állásra vágyott, de abban az időben ez csak állami foglalkoztatottaknak járt. A házban lakott egy folyammérnök, aki segédtiszti állást ajánlott. Ő boldogan elfogadta. De a nyugdíjas állás a harmincas évek végén már csak annak járt, aki volt a fronton (ekkor kellett magyarosítania nevét is, a Gallai családnevet választotta). Bevonult, Brianszkig jutott a megszálló csapatokkal. A folyammérnökség jogutódjától, a vízügyi igazgatóságtól ment nyugdíjba, de 94 éves koráig még visszajárt dolgozni.
- Mindig segítettem a rászorulókon, a koldusoknak mindig adtam pénzt, élelmet. Isten a jóságot kamatostul adta vissza - mondja, s látom, közben könnybe borul a szeme.
- Én most már minden este csak azt kérem a jóistentől, hogy ha lehet, reggel már ne ébredjek fel. De nem hallgat meg...
- Mindig segítettem a rászorulókon, a koldusoknak mindig adtam pénzt, élelmet. Isten a jóságot kamatostul adta vissza - mondja, s látom, közben könnybe borul a szeme.
- Én most már minden este csak azt kérem a jóistentől, hogy ha lehet, reggel már ne ébredjek fel. De nem hallgat meg...
- Mindig segítettem a rászorulókon, a koldusoknak mindig adtam pénzt, élelmet. Isten a jóságot kamatostul adta vissza - mondja, s látom, közben könnybe borul a szeme.
- Én most már minden este csak azt kérem a jóistentől, hogy ha lehet, reggel már ne ébredjek fel. De nem hallgat meg...
- Én most már minden este csak azt kérem a jóistentől, hogy ha lehet, reggel már ne ébredjek fel. De nem hallgat meg...
- Én most már minden este csak azt kérem a jóistentől, hogy ha lehet, reggel már ne ébredjek fel. De nem hallgat meg...
