Hétvége

2012.04.09. 02:26

Bözsi néni és a tojáskarcolás tudománya

A kilencvenöt esztendős Bözsi néni, Horváth Józsefné nagyböjt idején szinte soha nincs egyedül gencsapáti otthonában. Mária lánya szinte minden nap, de gyakran tizenéves dédunokái is együtt karcolnak a mamával.

Varga Krisztina

- Volt itt Nagygencsen egy Pungor nevű tanító házaspár, édesanyámat még ő tanította a tojáskarcolásra - emlékezik az ezüsthajú Bözsi néni - Én is csinálom, mióta csak az eszemet tudom. Már kisiskolásként bele voltunk szabadítva a festésbe, de csak én tanultam meg, a testvéreim nem. Csak azt sajnálom, hogy édesanyám hímestojásaiból egy sem maradt fönn. Mind kipukkantak, mert akkor még nem fújtuk ki a tojásokat. Meg aztán, amikor a húsvét jött, megettük, meg pénzt dobáltunk bele.

Bözsi néni szívesen avat be a tojáskarcolás tudományába. Az első a kifújás, mert úgy higiénikusabb, maradandóbb a hímestojás. Azután jön a festés, pirosra, zöldre, sárgára, kékre. A festett héjat politúrral többször átdörgölik, hogy ne legyen foltos. A fekete tojás általában piros alapra készül, feketére színezett politúrral, így aztán a karcoláskor árnyalatosan előbújik a piros szín.

- Borotvával kotorjuk a tojásokat, meg acélkéssel - mutatja Bözsi néni - Közben élezni is kell, kaszakővel. A kés az nem jó ám, mert nem fog, hamar elvásik! A fogónál ronggyal be kell bugyolálni, hogy jobban meg lehessen markolni. A tojást is egy kendővel fogjuk meg, ez összegyűjti a lekapart szemcséket.

Kipróbáltam: bizony jókora erővel kell a törékeny héjba vésni az acélt, hogy a tojás héja a kaparás erejétől függően, különböző mértékig kivilágosodjon. Mire néhány vonást ejtek, ősz mesterem már kész is van a maga mintájával.

- Erre egy kis kelyhet csináltam. Először kirajzolom a körvonalát, aztán árnyalatosan kisatírozom. Addig díszítem a tojást, amíg szépnek nem találom. Végül a két végét is kidíszítem, esetleg filckarikával lezárom.

A hatalmas fonott kosarakban sok tucatnyi tojás, közöttük nincs kettő egyforma. Az egyiken nyuszi, a másikon kiscsibe, madárfészek, pávagalamb. Vallásos szimbólumok: kehely, szőlő, kereszt, Isten báránya s megannyi virág: búzavirág, pipacs, tubarózsa, margaréta, ibolya. Ez meg itt egy hazafias tojás - mutatja Bözsi néni a címert, felette őrangyallal. Elmondja: ezt a technikát szabadrajzúnak nevezik, mindenfélét rajzolnak a tojásra, ami a természetben előfordul. A hagyományokat kiegészítik a saját elképzeléseikkel.

A mama és a nagymama példája buzdítólag hatott a lányokra, akik már mindketten a népművészet mesterei. Marika, Csordás Csabáné elárulja: ő inkább a körkörös, osztott vonalú, azaz szimmetrikus minták felé indult el, alkotásaiból több mint százat zsűriztetett is már. Csak hogy tudja az ember: értéket csinál - magyarázza Marika, akinek bizony néhányszor meggyűlt a baja az ítészekkel, akik a karcolt tojást nem tartották annyira autentikusnak, mint az írókázottat. Pedig nem úgy van: Bözsi néni is többször szerepelt már kiállításokon, s jó néhány munkája a zengővárkonyi tojásmúzeumot is gazdagítja.

Marika tavasszal minden délután kijön a városból és olyankor együtt karcol a mamával.

- A mama nagyon jó kritikus, mindig megműti a bárányaim lábát, keresi, hol a csutkája a növénynek - bizonygatja Marika. Aztán meglepetésemre gyorsan egy négysoros versikét kanyarít az egyik tojás héjára, merthogy vannak ilyenek is: verses tojások. Minden virághoz másféle vers dukál, és mindegyikben szó esik a szerelemről. Húsvétra megtelik tojással valamennyi kosár, jut belőle minden családtagnak, locsolónak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!