Kodo tényleg elfelejtette volna a kódját?

Sokat idézett írásában az  ócskatelepeken való kotorászásról írt: amint ő maga, a fémesmester, úgy mások is hiányzó anyagokat és alkatrészeket keresnek ott egy készülő gép, vagy egy leleményes eszköz létrehozásához. "Nem az a lényeg, hogy az ásót a gereblyével össze tudom-e rakni. Hanem az, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy ez érték."

A hulladék újrahasznosítása ma az egyik legfontosabb környezetvédelmi kérdés, Recycle Art erre mutat rá. Ő szobrokat alkotott használt tárgyakból. Újramesélt történeteket, amelyekben ember és tárgy összekapcsolódott. A hagyományos életmódot idézte.

Kodolányi László szobrász és ötvösmester is volt. A Szombathelyi Képtárban rendezett életmű-kiállításán - még ő is ott volt - szép ékszereket is láthattunk tőle. És ott voltak a híres Kapuk is...

A képzőművész 2010. június 28-án hunyt el. Utolsó kiállítása a temetése előtti napon nyílt a Zwingerben. Huber László, polgármester méltatta a "Kodói" környezetfilozófiát,  amit örökül hagyott a városra.

- Az elmúlása most is hihetetlen, semmi akadálya, hogy bármelyik percben feltűnjön a biciklijén. Életművének jelentős része ma is Kőszegen van, részben köztereken, részben a múzeumban, részben nálam egy bőröndben, az ágy alatt - meséli Sándor Zsuzsanna, Kodolányi László özvegye. - Egyre világosabb előttem, mennyire nem "helyi érdekű" művészetről van szó. Mesteri ötvös volt, a  mesterség tökéletes birtokában. Ezt a tudást feszegette, bontogatta a plasztika minden lehetséges irányába, már a kezdetekben, amikor a sajátos ékszerfelfogását kezdte megvalósítani. Neki az  ékszer kisplasztika, szoborlehetőség volt. Ezek vannak az ágyam alatt: 100 darab, finom ötvösszerszámokkal, rafinált technikákkal készült szobrok. Ez a bonyolult  gondolkodásmód terebélyesedett, egészen a nagyméretű murális munkákig, az 1989-es Budapest Galéria beli gyűjteményes ékszerkiállításig. Nem felejtem soha, ahogy a frissen felújított Klotild palota Duna felőli csillogásában, a Kodo ékszerei beragyogták Budapest főutcáját. Akkor vett Kodo Bécsben  egy bőröndöt, számszárasat, ami most az ágyam alatt van, az ékszereket abba bezárta, és azt mondta, elfelejtette a kódot. És épülni kezdtek a csákányok, a vaskapuk, a nehéz anyagokat használt, komponált újra. Én azonban látom, mennyire folytatása ez a finom parányoknak.

A csákányok írásjelekké, a Kapuk időszimbólumokká váltak.