Hétvége

2012.09.08. 08:35

Drogozik a gyerek

Nincs szülő, aki titkon vagy bevallottan ne rettegne attól, hogy gyermeke drogfüggő lesz hiszen ő maga is kipróbált tizenéves korában mindent, ami káros: cigit, alkoholt. De akkor még nem volt drog.

Peltzer Géza

Most a helyzet azért még súlyosabb, mert vannak már legális drogok is (dizájner drogok), amelyek vásárlását, fogyasztását nem lehet betiltani. Mire ugyanis betiltanák, a gyártók kijönnek egy másik szerrel, ami lehet, csak néhány molekulában különbözik elődjétől.

Egy szombathelyi szórakozóhelyen vagyunk. A szomszéd asztalnál egy helyi elit gimnázium diákjai. Pár nap múlva kezdődik a suli. Isznak, mint a gödény, közben a drogról beszélnek. Meghallja a társalgást egy hozzájuk képest idős, harminc-negyven közti férfi, aki nem hisz a fülének, hogy a tizenhat éves csemeték keményen drogoznak.

- És miért csináljátok, gyerekek?

- Mert divat. Ez a menő. Ciki a mi osztályunkban, ha valaki nem drogozik. Ja, meg tiltják otthon.

- Nem féltek, hogy lebuktok?

- Ezek legális drogok, nincsenek tiltólistán, nem lehet lebukni.

- És ha a rendőrség bevisz?

- Már volt így, de kiengedtek, mert nem tudtak mit kezdeni velünk.

- Hogy juttok hozzá a cucchoz?

- A neten minden fenn van. Kihozzák utánvéttel.

- De mi a jó a drogozásban?

- Fene tudja, olyan bolond minden, olyan heppi. Neked például most három fejed van, hahaha...

A neten tényleg minden fenn van. Szerek, e-mail-címek, árak. És kommentek. Ezekből szemezgettünk: "Sziasztok! Minőségi 4 Fa vagy SPort szelet forrást keresek. Aki tud, az írjon az e-mail címemre!" "Sziasztok honnan tudok rendelni cuccot?" "Mindenkinek figyelmébe ajánlanám ma jött csomagom és még mindig elég készen vagyok a cucctól. Szerintem nem az igazi dexter chemstore, de nagyon bejön az mdpv:) pörget mint az állat regel óta:)." "Helló itt az új anyag minden mennyiségben rendelhető... ja és első aki 10 g rendel az kap bónusz 2 g... és van régi dolgok is töméntelen menyiségben, üdv várom a rendelést." "Lehet rendelni tőlünk potpourri termékeket. Legális, c-lista mentes anyagokat tartalmaz, kérésre egyedi erősségűt csinálunk." "60 mg rivotrilt cserélném 1 köbméter fára." "Magyarországon nincs olyan oldal, ami azt küldené, amit rendelsz! Kiírkálnak mindenféle szereket amit lehetetlen, hogy ép eszű ember forgalmazzon a jelenlegi törvények mellett!" "Elsőre én is 1 grammot rendeltem az ETH-CAT kristályból, mert én sem bíztam bennük! Olyan kellemes csalódás volt, hogy el se hittem! Pusy nektek." "Viszatért jó dexterünk, ma jött tőle csomagom és nagyon ott van."

- A kábítószergyártók sorra állnak elő a tiltólistán nem szereplő anyagokkal. A fantázianeveken fürdősóként, növényvédő szerként, füstölőként árulják a tudatmódosító hatású termékeket. A rendőrség tehetetlen, mert a boltok nem tudatmódosító szerként árulják a dizájnerdrogokat, sőt még az emberi fogyasztásra alkalmatlan felirat is szerepel rajtuk - nyilatkozta nemrég a BRKF kábítószer-bűnözés elleni osztályának vezetője. Varga Péter őrnagy rámutatott: a dizájnerdrogok lelkileg és fizikailag károsabbak a megszokott drogoknál. Funk Sándor addiktológus hozzátette: a szerek tartalma folyamatosan változik, így nem ismerik azok hatásmechanizmusát.

Dr. Buda Botond szombathelyi ideggyógyász:

- A dizájnerdrogok három éve robbantak be a hazai drogpiacra. Az első nagy durranás a mefedron volt: pillanatok alatt kiszorította az addig verhetetlennek tűnő ecstasy tablettákat. Az elmúlt évben már mintegy kettőszáz új dizájner hatóanyagot azonosítottak! E drogok sokfélesége, kiszámíthatatlansága miatt nem könnyű tanácsot adni, hogy mire figyeljen a szülő. Hiszen pontosan azért gyűlöletesebbek ezek a szerek a klasszikus drogok többségénél, mert soha nem tudhatjuk, hogy a jövő héten piacra kerülő legújabb változatuk mit művel fogyasztójával. Az észlelhető hatások nagyban függnek attól, hogy a drog melyik csoportba (fenetilaminok, katinonok, triptaminok, benzil-, fenilpiperazinok, szintetikus kannabinoidok stb.) tartozik. A stimuláns hatású katinonoknál feltűnhet a szapora szívverés, kipirulás, magas vérnyomás, lázas állapot. A MDPV félelmetes, tartós pánikrohamokat okozhat, de az extrém mértékű szexuális vágy is feltűnhet a környezetnek. Gyanús a viharos szellemi leépülés is. Akkor is gyanakodhatunk, ha az addig ápolt külsejű fiatal kezdi elveszíteni fogait, s bőrén mély sebek, fekélyek keletkeznek. A krokodilnak nevezett drog ugyanis sokszor még a húst is lerágja a csontokról. Megvonási tünetként gyakran találkozunk téves eszmékkel, hallucinációval, agresszivitással.

És tanácsok azoknak a szülőknek, akik gyanakodnak arra, hogy a gyerek drogozik:

- A drogos gyerek általában tagadja, bagatellizálja kábítószerfogyasztását, s aligha a szülő lesz az, akitől segítséget fogad el. Mindenesetre gyanú esetén nem érdemes ajtóstól rontani a házba, célszerűbb valamilyen diplomatikus megoldást keresni. Egy jó barát a kortárscsoportban segítségünkre lehet a helyzet felmérésében és gyermekünk becserkészésében. Előbb-utóbb a testi panaszok is orvoshoz kényszerítik a fiatalt. Ilyenkor a szülő által informált kezelőorvosnak jó lehetősége kínálkozik a panaszokból kiindulva a drogháttér diplomatikus felgöngyölítésére, társszakember bevonására. Fontos, hogy a fiatal ezt ne büntetésnek érezze, hanem problémáira nyújtott segítség gyanánt élje meg.

A rendőrség is megkülönböztetett figyelmet fordít az újonnan megjelenő szerekre. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya közleményében kifejti: Preventív tevékenység keretében a tantestületi és szülői értekezleteken felhívjuk a figyelmet a drogfogyasztás káros hatásaira és felismerési jegyeire. A bűnmegelőzési osztály munkatársai részt vesznek a megyei és városi programokban, külön felkérés esetén egyéb rendezvényeken, továbbá együttműködnek a társszervekkel és tájékoztató órákat tartanak. Az előadások célja a drogfogyasztás veszélyeire történő rámutatás, a büntetőjogi következmények megbeszélése és a téves információk helyretétele.

Talán reménysugár lehet, hogy kormányzati körökben tervezik, készül majd egy C lista, amely feltünteti a legveszélyesebb szereket. És aki ilyet birtokol, elkobozhatják tőle.

Az aggódás nem ér véget

Peltzer Géza

Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. Így kezdődik: leesik a lépcsőn, kiszalad az útra az autó elé, megharapja a kutya. Aztán ahogy nő gyerek, úgy alakulnak a veszélyforrások: elütik az úton, ahol biciklizik, kismotorja megcsúszik, árokba sodródik. Majd: már iszik is, megkóstolja a cigarettát? Most meg a drog. A bűnözők mindig a bűnüldözők előtt járnak, így van ez a drog esetében is. Pár éve még abban reménykedhettünk, hogy nyugodtan megkóstolja a gyerek a kábítószert, mert úgysem lesz rá pénze. A kábítószerek legújabb nemzedéke nemcsak azért veszélyes, mert legális, így nem tiltható be, hanem mert olcsó is, egy kicsit úriasabb zsebpénzből megfizethető.

De ha máshonnét nem, filmélményeinkből tudjuk milyen a drogos: akármi van, megszerzi a pénzt, ami a cuccra kell. A szegény szülők gyereke lop, csal, magát árulja, a gazdagabbé kér otthon, aztán nem arra költi, amire kapja. Vagy belenyúl a szülei zsebébe. Megoldja. Fogalmuk nincs, hogy az illatosító szer, mosópor, vagy egyéb vegyszer milyen károkat okoz a szerveztében. Valahogy úgy van vele, mint az emberek általában: mindenki belepusztul, csak én nem. Önpusztító faj vagyunk. Ezt lehet lassan és lehet gyorsan csinálni. A kémia fejlettsége és a drogbárók profitéhsége lehetővé tette gyerekeink számára, hogy igen hamar tönkretegyék magukat. Aggódni mindig is fog a szülő. De ebben az esetben lehet, ez már nem elég. Ez egy már egy másféle harc, újak a módszerek, a fegyverek, a stratégia. Nekünk is fel kell vennünk a lépést. De ki segít nekünk ebben? Még szárazabban fogalmazva: kinek érdeke, hogy segítsen? Tartok tőle, igazából senkinek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!