A Homo Ludens Mozgásszínház a WSSz stúdiószínpadán

A Németh Gyöngyi vezetésével működő Homo Ludens Mozgásszínházhoz a WS Színház társulatából is több színész csatlakozott, Jordán Tamás, a WSSz igazgatója pedig az első szóra az alkalmi szabadcsapat rendelkezésére bocsátotta egyrészt a stúdiószínpadot, másrészt az éppen szabadon lévő próbahelyeket (a tükrös teremtől a tévéstúdióig). Az előadást rendezőként jegyző Németh Gyöngyi – aki nem mellesleg bámulatos érzékenységgel kerekített új egészet az alapanyagnak kiválasztott Örkény-egypercesekből – a jelenetek kidolgozásába is bevonja Fekete Lindát és Deák Gábort. Ez utóbbi szintén színész (igaz, nem a WSSz-társulatból), és nemcsak szereplőként, hanem zeneszerzőként is erősíti a készülő Örkény-produkciót. Gyöngyi azt mondja, ez most „nagyon kellemes állapot”: a zene együtt születik meg az előadással, Gábor nem kész anyagot hozott, mindig ott helyben, a próba inspirációjára alakul ki a legmegfelelőbb zenei gondolat is. Az előadás koreográfusa Ostyola Zsuzsanna, sőt, tőle származik maga az ötlet: ő hozott néhány Örkény-szöveget, amelyek aztán alaposan „beizzították” Németh Gyöngyi fantáziáját, így született meg az izgalmas szövegkönyv, amelyre a mozgásszínház ráépülhet. Az Örkény- előadás megvalósításához a városi önkormányzat kulturális pályázatán nyert némi pénzt a Homo Ludens; de nem kell különösebben hangsúlyozni, hogy az odaadó, önzetlen munka, az érdeklődés és az alkotásvágy nélkül ez az előadás nem jöhetne létre.

Szóval megint benéztünk egy próbára. Ez most nem a tükrös terem, hanem a stúdiószínpad, a bemutató helyszíne. A múltkor Németh Gyöngyivel arról beszéltünk, hogy meglehet: a próbafolyamat előrehaladtával újra le-, illetve visszacsupaszodik az előadás, elveszíti például azokat a jelzéseket, amelyek a konkrét térviszonyokra utalnak. Így is történt: a lélegzet-elállítóan „aktuális” Örkény-szövegek ledobtak magukról mindent, mondhatni „önmagukért beszélnek”. A játéktérben nincs más, csak néhány szék. Az esti próba elején Szabó Róbert Endre (még „civilben”) fogja, és becipeli a létrát, hogy a magasból leengedje a „takarásokat”: a játékteret kijelölő, behatároló függönyöket. Szép ez a kép is: a paprikapiros létra a leomló fekete függönyök karéjában. Ez az a hely, ami adatik: a híres, mágikus, üres színházi tér. Ahol minden megtörténhet.

A „spórkasszás” jelenetnél tartunk, és ezen a ponton fölsejlik valami Örkény híres dobozaiból is (Tóték, Iszen hozta, őrnagy úr!): a kombinált spórkassza formás papírdoboz (lásd még! „kockafej”) formájában jelenik meg a színpadon. A dobozon az áll, hogy „hazádnak rendületlenül kombinált spórkassza”. Németh Julcsi („B”) lép oda hozzá, de hiába betűzi-olvassa el, sehogy nem érti: „Mit jelent az, hogy kombinált?” Fekete Linda instrukciója úgy szól, hogy bátran hajoljon oda, tényleg olvassa el a föliratot, Deák Gábor („E”) pedig megadja a választ: „Ha pénzt dobnak bele, azt énekli: Hazádnak rendületletül.” Csakhogy szegény spórkassza működésképtelen.

A jelenetek szövegvilágát mozgássorok telítik, tagolják és kötik össze. Szabó Róbert Endre („H”) és Kovács Zsuzsanna („Hné”) refrénként visszatérő macska az esőben-jelenetéhez (benne a teljes, elvetélt élet, a fene vinné el) pici lábdobogás-kórus erősít rá az esőcseppek zenéjére. (Közben Zsu szinte macskává változik, de egészen belülről.)

Van az a híres Örkény-egyperces, Az élet értelme, a sok cseresznyepaprika madzagra fűzésével keletkező paprikakoszorúról: „Ha viszont nem fűzzük fel őket, nem lesz belőlük koszorú. Pedig a paprika éppoly piros, éppoly erős. De mégse koszorú. Csak a madzag tenné? Nem a madzag teszi. (...) Hát akkor mi?”

Akármi is, a Homo Ludens Mozgásszínház jól fölfűzi. A vadonatúj Örkény-koszorú bemutatója a WSSz-stúdióban november 5-én (hétfőn) 19 órakor kezdődik.