Hétvége

2014.01.04. 16:21

A jótékonykodással sem hagytak fel a rend tagjai

Vasszécseny – Hagyományos, szép ünnepeik mellett régi jó szokásukat, a jótékonykodást is megtartották az Európai Borlovagrend Magyarországi Konzulátusának tagjai.

Nagy Ildikó

Pammer István egyesületi elnököt a 2013-as történésekről kérdeztük.

– Ünnepséggel kezdődött a tavalyi esztendő, hiszen 2003-ban Vasszécsenyben volt az első magyarországi felvételi ünnepsége az Európai Borlovagrendnek. Aztán eltelt egy év, és 2004-ben már száz magyar tagja volt a rendnek, így megalakulhatott az egyesületként bejegyzett magyarországi konzulátus, aminek idén ünnepeljük tízéves születésnapját – mondja Pammer István egyesületi elnök. A szombathelyi évfordulós ünnepség után, áprilisban Győrben jártak a borlovagok, ahol a Győri Filharmonikus Zenekarral és több civil szervezettel közösen rendezett, borárveréssel egybekötött Kantharosz Gálán több mint hétmillió forint gyűlt össze. Az összeg egy részét a győri Petz Aladár Kórház kapta, a többit rászoruló gyerekek segélyezésére fordították.

A borlovagok idén is megrendezték – immár kilencedik alkalommal – az Orvosi Borszimpóziumot, amely a lengyel, szlovák és osztrák résztvevők révén nemzetközi jelleget öltött. Számunkra csupán az lehet fájó tény, hogy Kőszeg és Szombathely után ezúttal Villányba került a rendezvény. A szimpózium egyébként – egy sikeres pályázat révén – a Leonardo-program támogatását is elnyerte.

Dr. Andor Ferenc Iegát ünnepi köszöntőjét mondja Acsádon (Fotó: Garas Kálmán)


A jótékonykodás mindig jellemezte a borlovagokat: tavaly is sok helyen, sokaknak segítettek. Hogy csak a legfontosabbakat említsük: Kazincbarcikán és Ózdon munkaruhát osztottak a szociális intézmények dolgozóinak. Szokás az is, hogy a vasi borlovagok minden decemberben ajándékoznak. Így volt ez nemrégiben is: a szombathelyi legátus tagjai a hagyományokhoz híven ezúttal is az acsádi idősek otthonában élők ünnepét tették szebbé, a kőszegi legátus tagjai pedig helyben ajándékoztak: szintén egy idősek otthonába vitték el adományaikat.

December 27-e szintén a hagyományról szólt: a szombathelyi székesegyházban János-napi borszentelést tartottak – ezt a régi szokást is a borlovagrend tagjai elevenítették fel.Pammer István egyesületi elnököt személyes élményeiről, sikereiről is kérdeztük. Szép emlékei között őrzi azt a napot, amikor Hollókőn együtt ebédelhetett Áder János köztársasági elnökkel. Egy másik jóleső emlék, hogy tavaly átvehette a Rotary Club legrangosabb elismerését, a Paul Harris-díjat. A legeslegnagyobb örömöt és boldogságot azonban unokája, Abigél szerezte várva várt érkezésével. Ami pedig a folytatást illeti: előfordulhat, hogy a megalakulásának tízéves évfordulóját ünneplő magyarországi konzulátus életében jelentős változás következik be, erről azonban még korai volna beszélni...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!