Hétvége

2014.01.03. 12:20

A 10 legjobb magyar étel

Az ötlet már önmagában eretnekség. Még hogy kiválasztani tízet a számtalan remek magyar étek közül. De hát évente megválasztják a világszépét, az év autóját, vagy a legjobb éttermeket is.

Vinkó József

Miért ne rangsorolhatnák kedvenc fogásaikat a gyomor szerelmesei? Megtette ezt Jókai Mór is, aki a Vasárnapi Újság 1862. évi júniusi számában listát publikált legkedvesebb nemzeti eledeleinkről. A nagy mesélő valójában negyven hungarikumot sorol fel a kolozsvári töltött káposztától a disznótorosig, a pogácsától a korhelylevesig, csupa olyan étket, mely nekünk való és jóízű , s ami után a külföldre jutott magyar ember visszasóhajtozik . Írása vége felé megjegyzi, hogy a felsorolt ételek többsége semmiféle receptkönyvben nem olvasható, mert szakácskönyveink csak ahhoz beszélnek, aki fácánnal szokott élni . Azaz a nemességhez.

Száznegyven évvel később a Konyhamester internetes újság szavazást kezdett olvasói körében: melyek a legjobb magyar ételek. Hét év és négyezer szavazat után (a hetvenes listán) a halászlé és a pörkölt vezet a bográcsgulyás és a töltött káposzta előtt. Jókai nyilván kedélyes hümmögéssel fedezné fel, hogy az utódok kedvencei között (nyolcadik helyen) ott szerepel a róla elnevezett bableves. A két ételsor összehasonlításakor azonban módfelett elkeseredne. Negyven ételéből (az idézetteken felül) mindössze az aranygaluska, a tarhonya, a borsos tokány és a ludaskása szerepel a maiak között.

Még lesújtóbb a helyzet, ha a tömegízlést vesszük tekintetbe. A Velvet bulvárportál 2011 nyárvégén gasztronómiai körkérdésben arra kereste a választ, melyik ételt tartják az olvasók a legtipikusabb (és legfinomabb) magyar fogásnak. Több mint nyolcezer szavazat alapján (egy közel hatvanas listán) a levesek között a húsleves, gulyásleves, halászlé, a főételek közül a marhapörkölt, töltött káposzta, paprikás csirke került az élre.

 

 

A legmeghökkentőbb, hogy a három listán (a halászlén kívül) csak Jókainál szerepel hal (szegedi paprikás ponty). A másik két ételsorban nincs egyetlen (!) halétel sem. Pedig Antonio Bonfini, Mátyás történetírója már a király kedvenc étkei között emlegeti a csukát, menyhalat, angolnát, Cziffray István pedig (szakácskönyvének 1840. évi kiadásában) pedig közel másfélszáz (!) hal-, és rákreceptet sorol fel. Ínyünk változására jellemző az is, hogy a kedvencek között nincs belsőség (egyedül a pacal), s hogy a pásztortarhonya, amit a világ legismertebb kulináris bibliája (a Larousse Gastronomique) a legeredetibb magyar ételként említ, csak a mezőny végén szerepel. De nem járt jobban Petőfi Sándor kedvence, a túrós csusza, Molnár Ferenc imádott káposztás rétese, Mikszáth palóclevese sem.

A gourmet konyháról pedig annyit, hogy a három lista kétszáz fogása között nincs balatoni fogas, se harcsa, nincs libamáj, téliszalámi, kürtőskalács. De hiába keressük a birkát, kecskét, nyulat is mintha föld nyelte volna őket el. Furcsamód nincs pulyka se.

Igaz, magyar ember - a mondás szerint - pulykát csak akkor eszik, ha vagy ő beteg, vagy a pulyka.

A helyzet azóta ha lehet még tragikusabb. A fiatalok a Google múlt évi keresési toplistája szerint (amely az évente beírt több százmillió magyar kifejezést összegzi) 1913-ban az alábbi recepteket töltötték le legtöbbször: palacsinta, gofri, muffin, lángos, tiramisu, pizza, lasagne, fánk, brownie és kókuszgolyó. Tehát még csak nem is a dobostorta, a rétes, a rigójancsi, a bejgli, vagy a krémes. A magyar édességeknek esélyük sincs. Mert hiába finomabb a magyar tökös-mákos, Rétes Hongrois -t utoljára a XIX. század elején nyújtottak a párizsi Hotel Ritzben. Azóta senkinek sincs kedve akkora hártyavékony tésztát készíteni, amivel egy huszárt lovastól be lehet sodorni . Márpedig e nélkül esélyünk sincs a fancy cakes-ek (divatos desszertkollekciók) ellen. Ma az emberek többsége azt se tudja mi fán terem

a négercsók , a csehpimasz , vagy a csöves fánk . Pedig ezek Móra Ferencné kedvenc süteményei. Sokan legújabb könyvében még a Kossuth-díjas író is azt hiszik, hogy a Rákóczi-túróst a fejedelemről, a Somlói galuskát a Somló-hegyről nevezték el. Pedig az első

Rákóczi János mestercukrász, a második meg Gullner Károly (szakács) kreációja.

De hát senki sem próféta a saját hazájában.

 

Jókai Mór tíz legkedveltebb étele:

1. kolozsvári töltött káposzta
2. szegedi paprikás ponty
3. komáromi halászlé
4. kolozsvári levelén sült
5. tordai aranygaluska
6. kecskeméti béles (elnyújtott, de száraz tésztából)
7. szabadkai rác pite
8. abrudbányai bálmos
9. háromszéki haricskapuliszka
10. debreceni magyar kolbász

A Konyhamester tízes listája:

1. halászlé
2. pörkölt (sertés-, marha-,csirke-, birka-)
3. bográcsgulyás
4. kolozsvári töltött káposzta
5. paprikás csirke
6. Újházy-tyúkleves
7. lecsó
8. Jókai-bableves
9. disznótoros
10. paprikás krumpli

A Velvet tízes listája:

1. marhapörkölt
2. töltött káposzta
3. paprikás csirke 
4. vadas marha
5. sertéscsülök pékné módra
6. hortobágyi palacsinta
7. rakott krumpli
8. lecsó
9. pacalpörkölt
10. cigánypecsenye

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!