Ami a csövön kifér - Tükröm, tükröm, mondd...

A népszerű - és talán még közismert - Grimm-mese sorait kicsit átfordítanám: tükröm, tükröm, mondd meg nékem, milyen is vagyok, ki is vagyok valójában? E szembenézés legyen mindannyiunk újévi fogadalma! Higgyék el, ránk fér. Sokkal inkább, mint a „leszokom a cigarettáról", „veszek egy kutyát" vagy a „szépen beszélek az anyámmal" és társai. Ha megvan a tükörbe nézés, úgy igazán őszintén, akkor mindezek feleslegessé válnak.

Ezt követően már nem is akarom a fizetésem felét elfüstölni, már szemébe tudok nézni a szüleimnek, már az emberekkel akarok beszélni és nem egy miniállattal a lakásban és nem akarom átvágni a fél világot a kasszánál. Mert jót tenni jó.Melengető érzés, még akkor is, ha nem tud róla más, nem szembesítenek bennünket saját csodálatos létünkkel.

Tegyünk rendet a szobában vízkereszt után és tegyünk rendet a fejünkben ebben a pillanatban. Mert minden onnan és a - ritkán, de néha még felbukkanó - lelkünkből indul.

Az árokásás, a méla, gondolatot ölő utálat, a vak, csak befelé forduló irigység, az „egyke és sivár bűn, öngyilkosság, lelki restség, mely hitetlen, csodára vár". A csoda pedig nem jön, mert az karácsonykor már megtörtént. Az újévi fogadalom pedig nem elég. Nem marad más, mint a hétköznapok reggelén a tükör, amelybe belenézve megtalálhatjuk végre ... magunkat.

Ez több mint elég!