Hétvége

2017.01.20. 17:40

Jönnek a családok a Rába partjára

Pár évvel ezelőtt már csak 650-en voltak, Meggyeskovácsi lakossága ma újra fölötte van a hétszáznak. A Rum és Ikervár között elhelyezkedő, élhető településen szívesen teremtenek otthont például azok a családok, amelyeknek valamiért – elsősorban financiális okok miatt – fel kell adniuk a városi életet. Itt töredék áron jutnak lakóházhoz, s mivel jó a tömegközlekedés, Sárvárra negyed, Szombathelyre fél óra alatt eljutnak.

Tersztyánszky Krisztina

Kondora Tihamérra kilenc évvel ezelőtt egy tragikus haláleset miatt hirtelen talált rá a polgármesteri megbízatás. Itt nőtt fel a morcos , kihívásokkal teli Rába partján, a települést úgy ismeri, akár a tenyerét. Ami nem könnyű, mert Megygyeskovácsit négy kis faluból - Balozsából, Meggyesből, Egyházszegből és Rábakovácsiból - gyúrta egybe a közigazgatás. A tagoltság ma is látszik, a településrészek nem épültek össze. Ezért van négy temető és rengeteg zöld terület. A faluvezetés számára pedig nincsen mostohagyerek. Az elmúlt évben valamennyi sírtkertnél új kerítés, térköves járda, esőbeálló épült, a ravatalozók is méltóak a távozók búcsúztatásához. Végéhez értek a több éve, apránként végzett útfelújításoknak, a közterületekre szép kertbútorok kerültek, az önkormányzat rendezvénytérként is funkcionáló udvara is egységes térkő burkolatot kapott. Jelenleg is zajlik még az útépítés a templomnál és néhány, nehezen megközelíthető falurésznél.

Kondora Tihamér polgármestert sok gyermekkori emlék fűzi a meggyeskovácsi Rába-parthoz Fotó: Tersztyánszky Krisztina

A polgármester bánkódik, hogy látogatásunk téli időszakra esett, hiszen a zöld, ahogy ő fogalmaz, a szíve csücske. Mióta ő a faluvezető, legalább ezer díszcserjét ültetett el, élő sövényeket létesítettek, s ahol eddig szemétlerakó éktelenkedett, ott parkokat, védett játszótereket alakítottak ki. Nyáron minden este végigjárja ezeket a helyszíneket, amelyeknek rendjéről 10-15 közmunkás gondoskodik. Új kezdeményezésként az utóbbi időben pedig már díszfák helyett őshonos gyümölcsfákat ültetnek az önkormányzati területekre.

- Bízom benne, hogy örömforrás lesz a sok gyümölcsfa, amikor termőre fordul - így Kondora Tihamér.

A már említett jó közlekedés, az egyre javuló közbiztonság és a teljes közmű-ellátottság ellenére 2007-ben Meggyeskovácsi is rákényszerült, hogy bezárja az óvodát és az általános iskolát. Szerencsére ez azonban nagy törést nem okozott a falu életében. Az iskolások Rum vagy Ikervár jól felszerelt intézményébe járnak a menetrend szerinti busszal, az ovisokat pedig az önkormányzati kisbusz szállítja, ugyancsak két irányba. A funkcióját vesztett jó állapotú iskolaépületbe beköltöztették a hivatalt, a könyvtárat, a rendezvénytermet, a teleházat és az összes falurész orvosi rendelőjét.

Itt, a papszegi (egyházszegi) részen alakult ki a faluközpont, ami egész éven át sok rendezvénynek ad helyet. A gyermek- és közösségi programok, nemzeti ünnepek, no meg a nyári tábor szervezésében a hivatali lányok meg egy nyugdíjas tanítónéni tartja kézben a szálakat. Közigazgatásilag Meggyeskovácsi a nyőgéri közös önkormányzati hivatal kihelyezett hivatalaként működik, helyi aljegyzővel, pénz-ügyi és szociális ügyintézővel. A polgármester szívügyének tartja azt is, hogy a házi segítségnyújtást helyi alkalmazott végezze, aki a nyolc-tíz, ellátásra szoruló idős ember számára nem idegen.

Helyben egy nagy munkáltató van, amelynek növénytermesztési és baromfiágazatában negyven ember talál megélhetést. A többiek Szombathelyre vagy Sárvárra járnak dolgozni. Néhányan munka mellett, sőt főállásban is mezőgazdasági tevékenységet folytatnak. A kitűnő vadászati és horgászati lehetőség vendégcsalogató lehetne, ám az Arz Nándor-féle kastély sok-sok éve fájó pontja a falunak. A valaha szálláshelyként üzemelő épület gyakori tulajdonosváltások áldozata, régóta nem működik, csalódást okozva azoknak, akik az utak mentén még mindig kint levő táblákat követve itt kívánnak megszállni. A felhagyott vendéglátóhelynek talán rövidesen a helyébe lép a volt plébániaépület, ahol egy Svájcból hazatelepült család rendezkedik be falusi vendéglátásra. Az ingatlaneladásból befolyt összegből az egyházközség sekrestyét, társalgót, konyhát és vizesblokkot épített a Szent Kozma és Damián ókeresztény vértanú orvosoknak szentelt templom mellé.

Amikor a tervekre terelődik a szó, Kondora Tihamér fontos momentumra hívja fel a figyelmet. Az, hogy ma a település tehermentes, annak köszönhető, hogy V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő felkarolta a Rum környéki falvak ügyét, és lobbizásának köszönhetően a kormány elengedte az érintett falvak csatornázásból eredő adósságát. Meggyeskovácsi 15 millióval könnyebbült meg, így ma már pénzeszközeiket a tervek megvalósítására tudják mozgósítani. Ezek közé tartozik egy 43 millió forintos csapadékvíz-elvezetési beruházás, egy kültéri fitneszpark és egy tizenkét kamerás térfigyelő rendszer, adó-vevő toronnyal.

A négy kilométer hosszan elnyúló falubokorban tett látogatásunkat a Rába partján fejezzük be Kondora Tihamérral. A széles, vadregényes folyómedernek már a látványa is szívet-lelket gyönyörködtető. Szívesen szöknek le ide a helyiek is néhány nyugodt órára, horgászni, csónakázni. De az egykor létezett híd környékén egész kis üdülőtelep alakult ki nyolcvan kisebb-nagyobb házzal.

A morcos Rába partja számos szombathelyi, körmendi, sárvári, soproni családnak is a kikapcsolódást jelenti Meggyeskovácsiban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!