Hétvége

2017.03.17. 17:15

Mesélő házak: Forradalom, vízerőmű, após és dédunoka

Az ikervári kastélyt Batthyány József a XIX. század elején építtette. Itt töltötte gyermekkorát gróf Batthyány Lajos, az 1848-as miniszterelnök, akinek kivégzése után a rezidenciát is elkobozták.

Feiszt György

De apósa 1860-ban visszavásárolta. Batthyány Lajos fiumei kormányzó kosárfonó üzemet létesített itt és növénynemesítéssel foglalkozott. Kezdeményezésére jött létre a Vas Vármegyei Elektromos Művek Rt., amely 1895-ben megépíttette az ország első vízerőművét. Fia, Batthyány Gyula festőművész - a mártír miniszterelnöknek dédunokája - 1887-ben a családi kastélyban született.

Édesanyja Andrássy Ilona, Andrássy Gyula miniszterelnök leánya a széltől is óvta. Gyula így lett a szombathelyi premontrei gimnázium magán tanulója. Tanulmányi előmenetelét a gimnázium 1898-1905 évi értesítőiben olvashatjuk. Kissé meseszerű, de a kultúrtörténeti kutatás kiderítette, hogy ő a kapocs, amelynek révén az 1848-as tábornokportrék a premontrei gimnáziumba kerültek. Miután 1890-ben a Szabadságszobrot Aradon felállították, alkotója, Zala György megbízást kapott az elhunyt Andrássy Gyula síremlékének elkészítésére.

Az ikervári kastélyt a mártír miniszterelnök apósa vásárolta vissza
Fotó: Unger Tamás

A koporsóra sírva boruló leány alakját ábrázoló közismert mű készítése közben Andrássy Ilona több alkalommal ült modellt a szobrásznak. A mintázás során kerülhetett szóba, hogy "mire lennének használhatók az aradi tábornok portrék műteremben heverő gipszmintái".

A Zala Györgytől megkapott portrék a szabadságharc 50. évfordulóján Andrássy Ilona adományaként jutottak gyermekének alma materébe. A premontrei gimnázium lépcsőházát azóta is ezek díszítik. Batthyány Gyula rajztehetségét felismerve édesanyja Ikervárra hívta Vaszary Jánost, aki a kiskamasz első mestere lett. Vaszary az ikervári rajzórák tapasztalatai nyomán vette rá a családot, hogy a fiú művészi fejlődését biztosítandó, jelentkezzen a Budapesti Képzőművészeti Főiskolára.

Batthyány Gyula 1907-ben már ott érettségizett, de festővé válását a Párizsi Julian Akadémián megkezdett és a Müncheni Főiskolán befejezett mesterkurzusok eredményezték.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!