Hétvége

2017.03.31. 15:55

Egy küzdeni tudó nő - Sok megrázkódtatáson esett túl a gersekaráti Horváth Bea

Egy fiatal nő története, akire az élet az átlagosnál komolyabb terhet rótt. Most a munkáját is elveszítette, de elhatározta, nem adja fel. Az elmúlt két évben sok megrázkódtatás érte.

Budai Dávid

Egy olvasónk hívta fel figyelmünket egy kivételes akaraterővel rendelkező fiatalasszony történetére, akivel pár hónapja a kórházban ismerkedett meg. Miután mindketten súlyos műtéten estek át, sokat kellett a kórterem falát bámulni, jutott idő beszélgetésre bőven. Bea akkor mesélte el olvasónknak az életét, akiben egyből felmerült, Horváth Bea élete példaként szolgálhat sokak számára - kérte, hallgassuk meg mi is a történetet. - 1980-ban születtem, Magyarnádaljáról származok, cigány vagyok.

A származásom az egész életemet végigkísérte, mind a tanulmányaimat, mind a munkahelyeimet beleértve - kezd bele a történetbe Bea, akit gersekaráti otthonában látogattunk meg. A takaros kis falu egyik önkormányzati lakásában kínál hellyel. A lakásban rend, tisztaság, és egy ötletes húsvéti dekoráció fogad minket. A konyhában ülünk le beszélgetni. Kiderül, dolgos családból származik. Szülei végigdolgozták az életüket, építkeztek, állatokat tartottak, de miközben szép lassan megöregedtek, végül nem tudták feljebb küzdeni magukat, szegények maradtak.

Hozzájuk jó, ha évente egyszer-kétszer el tud jutni, pedig az alig több mint 23 kilométerre lévő Gersekarátról az út kocsival még fél óráig sem tartana. Beának persze nincsen autója, jogosítványa sincs. De ha lenne is, akkor sem tudna fenntartani egy autót, így marad a busz, ami viszont ritkán jár, ráadásul át kell szállni minimum egyszer, de van, hogy kétszer is. Ezért egy-két órát mindenképpen rá kell szánni az utazásra.

Bea 2000-ben került Gersekarátra, pontosabban Karátföldre, a szerelem hozta ide. Akkori párjával öt évig éltek együtt, mikor az váratlanul elhagyta. Elhagyta őt, és az időközben megszületett gyermeküket, a most 16 éves fiút nem Bea, hanem nagyszülei nevelnek. - Az az igazság, hogy nagyon fiatalok voltunk - emlékezett vissza. Nem sokkal később megismerte második párját, és tőle is született egy gyermeke, a most kilencéves Milán. A pici azonban születése után nem sokkal megbetegedett. 11 hónap alatt hétszer voltak vele kórházban, sokáig nem tudták, mi a baj, mígnem kiderült, Milán asztmás.

A betegség nemcsak lelkileg, de anyagilag is megviselte a családot. Mikor a kisfiú éppen kilábalt a komolyabb bajból, és a kezeléseket már az asztmájára kapta, jött a második csapás. Megtudták, hogy párja szívelégtelenségben szenved, súlyos beteg. Amikor kisebbik fia kétéves lett, Bea visszament dolgozni, és mivel hol a párja, hol a gyermeke volt kórházban, tulajdonképpen ő volt a családfenntartó. Tíz éve dolgozott már ugyanazon a helyen, amikor a műszak vége előtt behívatták, és közölték vele, hogy kevés a munka, nem tudják tovább alkalmazni. Kirúgták.

Horváth Bea a párja halála óta egyedül neveli kisebbik gyermekét. Most, hogy elveszítette munkáját, kilátástalan helyzetbe került Fotó: Szendi Péter

Később aztán sikerült elhelyezkednie Vasváron, ahol ugyan nehéz fizikai munkát kellett végeznie, de legalább volt munkája. Éppen két hónapja dolgozott már az új munkahelyén, amikor párja elhunyt, 2015 decembere volt ekkor. Gyermekét annyira megviselte a tragédia, hogy sokáig pszichológushoz kellett járni vele, de láthatóan a traumát a mai napig nem dolgozta fel. És persze Bea sem, aki mint elmesélte, még mindig nem hiszi el, hogy ez történt.

Egészen mostanáig Bea Vasváron dolgozott, ám most - alig, hogy felgyógyult egy súlyos betegségből - elveszítette ezt a munkáját is. Bár eddig sem volt könnyű élete, most valóban kilátástalan helyzetbe került, hiszen a legnagyobb baj, hogy hiába szeretne elhelyezkedni, a környéken nincsen munka. Szombathelyen persze lenne, egy nap alatt találhatna akár kettő is, de a megyeszékhely messze van. Bea a bejárást egyszerűen nem tudja megoldani. Mehetne ugyan dolgozni, de akkor gyermekét szinte soha nem látná, pedig gondolt már mindenre, arra is, hogy ápoló lesz Ausztriában, hogy takarít, vagy állatokat gondoz. Nem fél a munkától, de mindig ugyanaz a baj, választania kell a megélhetés és a gyermeke között.

A megélhetés persze eddig sem volt könnyű, az elmúlt időszak betegségei teljesen kimerítették a családi kasszát. Azt végképp nem engedhették meg maguknak, hogy havi 10 ezer forintokat költsenek gyógyszerekre, de mégis meg kellett tenni. - Nálunk soha nem fordult elő, hogy nem volt mit enni, én a gyermekemnek mindent megadtam, ami csak tőlem tellett, de az elmúlt tél nagyon nehéz volt. Legalább 30-40 ezer forintot kell még ráfizetni a fűtésre.

Hangsúlyozta, az önkormányzatnak és még néhány embernek sokat köszönhet Fotók: Szendi Péter

A fiatal nő hangsúlyozta, az önkormányzatnak és még néhány embernek ugyan sokat köszönhet, mégis az elmúlt 17 évet leginkább neki kellett végigküzdenie egyedül. Tudja, vannak, akik még rosszabb helyzetben vannak, mint ő, de ha bárki olyan munkát tudna neki kínálni, amit úgy tud végezni, hogy közben nem kell lemondania gyermekeiről sem, akkor nagyon boldog lenne. Elhatározta, hogy nem adja fel és küzdeni fog. Most még 80 ezer forintból élnek, de a jövő hónaptól, már csak feleennyi pénzből tudnak gazdálkodni.

Bea cipőfelsőrész-készítőként végezte annak idején a szakmunkásképzőt, majd még megszerezte a vendéglátó-üzletvezetőit, és a vagyonőri képzést is, ilyen körülmények mellett azonban három szakmával a tarsolyában sem tud elhelyezkedni. Azt nem állítja, hogy származása miatt nem alkalmazzák - hiszen egészen mostanáig mindig volt munkája -, de úgy érzi, hogy amióta megszületett, folyamatosan kell küzdenie, sokkal jobban, mint az átlagnak. Sokan vannak, akik nem szeretnek sem tanulni, sem dolgozni. Bea nem ilyen, most mégis kilátástalan helyzetbe került. Tartott is attól, hogy szavai panaszkodásnak hatnak majd. Pedig nem panaszkodott, csak mesélt, egy meglehetősen szomorú történetet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!