A zenekari árokból a bárányfelhők közé - Mohl Gergely csellóművész ingázik Szombathely és Graz között

Telefonon hívják, hagyja hosszan csörögni - Keith Richards és Mick Jagger ikonikus dala, a Bitter Sweet Symphony árad a keserédes életről. Később megszólal az ébresztője is - a Schindler listája betétdala - borús dallamok, egy nagyon is derűs fiatalember kedvencei. Mohl Gergely csellóművészé, aki tizedik éve a grazi operaház szólócsellistája, szabadidejében vitorlázórepülő-pilóta. És persze büszke férj, családapa, gyermek és ragaszkodó barát. Elégedett ember, akinek nem hullott az ölébe a siker. Íme, 37 év krónikája célokról, kitartásról, kanyarokról és távokról szakmában és repülésben.

Gergő a karbantartást, a műszerek éves ellenőrzését végzi a vitorlázórepülőjén. Reméli, nyáron sokat lesz a levegőben Fotók: Unger Tamás

GYERMEKKOR, AZ ELSŐ SIKEREK

Kevés az olyan gyerek, akit ha egészen kis korban nem nógatnak a szülei, magától választja a hangszert és a gyakorlást. Ő sem volt kivétel, de erős példa volt a szüleié (Mohl Imre fagottművész és Mohlné Ódor Gabriella zongoratanár, a Bartók Béla zeneiskola igazgatóhelyettese), akik sosem erőltették fiuk zenei tanulmányait - észrevétlen és sikeresen hatottak a lelkére. A zeneoviból való Gergő első emléke: a zeneiskola klubhelyiségében Zizi néni tartott foglalkozást: fakanállal imitálták a hangszereket, népdalokat hallgattak. Hangszerválasztókon is járt az akkori kisfiú: hegedülni kezdett, de egy év után letette a vonót, hogy nemsokára felvegyen egy másikat, a csellóét. A hangszerrel való romantikus találkozásról nem tud beszámolni, csak emlékfoszlányai vannak a kisiskoláskor elejéről. Tibold Ivánné Gitta néni, a zeneiskolai csellótanár alakja például éles emlék: biztatta, sokat dicsérte a kiskamaszt, akit akkoriban az vitt előre, ha elégedettséget látott a tanárai, a szülei arcán. Csalódást okozni nem akart, hát tette a dolgát: délelőtt teljesített az iskolában, délután a zeneiskolában, naponta gyakorolt. Legózás, labdázás és biciklizés helyett szolfézs-, cselló- és ütőórákra járt. Olykor fellázadt: például, amikor a Bagolyvár repülő- és hajómodellező szakkört hirdetett, őt pedig társastáncra és rock&rollra íratták be a szülei. Akik amúgy jó érzékkel terelgették fiukat a zenei pályán. Tudták, a tehetség nem elég, hallatlan szorgalom is kell a majdani sikerhez, és azt is, hogy ezért nagyon korán el kell határozódni . Gergő hallgatott persze lemezeken szólistákat, elképzelte magát koncertszínpadokon, de nem tudta, lehet-e majd akkora művész, mint Msztyiszlav Rosztropovics vagy Mischa Maisky. Örömet adni az első sikerek tudtak. A koncertek, a növendék-hangversenyek, az országos versenyeken elért helyezések. Gergő sikeresen felvételizett a konzervatóriumba (most Művészeti Szakgimnázium), új korszak kezdődött.

MÁR NEM KÉRDÉS A PÁLYAVÁLASZTÁS

A művészetiben már jóval tudatosabban tette a dolgát. Csuti Borbála osztályfőnök és Pálkövi Antal csellótanár szárnyai alá került - nagyon jó szívvel emlékszik rájuk. A sikerek itt sem maradtak el: a kecskeméti országos gordonkaversenyen első helyezést ért Gergő tudása. Egyértelműnek látszott: Szombathely után a fővárosba vezet a nagyreményű csellistanövendék útja. De jött a pofon: nem vették fel a Zeneakadémiára. Akkor elkeseredett volt és értetlen. Ma már úgy gondolja, életének ez olyan fordulópontja volt, ami rosszul érintette, mégis jó irányba terelte a sorsát. Végül a sikeres felvételi után Bécsben kezdte az egyetemet, kollégista lett és meglehetősen magányos az első időkben. El kellett telnie bizonyos időnek, hogy tudja értékelni az ottani színvonalas hangszeres oktatást, a miliőt, amelyben mindenkinek csak a saját ambíciója szabott határt. A kreditrendszerű egyetemen versenyekre, próbajátékokra készülhetett - jó értelemben vett nagy szabadságot kaptak a hallgatók. Már az egyetem alatt bekerült kisegítőként a bécsi operába és a filharmonikusokhoz. Több emlékezetes műben, az Otellóban, a Toscában, az Aidában, Wagner-darabokban is játszott. Majd a 2005. decemberi diplomázás után megint küzdelmes időszak köszöntött az életébe: az álláskeresésé. Ehhez zenészként, ha valaki földrajzilag nem elég mobilis, hatalmas adag szerencse kell. Ráadásul az akadémistákat - magyarázza - nem tanítják meg arra, hogy a próbajátékokon hogyan kell teljesíteniük. Márpedig az azokon való szereplés dönt a felvételről. Míg egy koncertpódiumon a precizitáshoz képest fontosabb az, hogy a zenész mennyire spontán, mennyire tudja átadni az aktuális érzéseit, formálni és sajátosan interpretálni a darabot, addig a próbajátékon szigorú szabályok szerint kell játszani.

Mohl Gergely a szülei házában gyakorol. Csellója történetét az építéstől dokumentálták: Alfredo Piattinak készült a 19. század közepén

EGYENSÚLY MUNKA ÉS CSALÁD KÖZÖTT

Másfél év kellett az első fix álláshoz: szólócsellistát kerestek a grazi operába, és őt vették fel. Ennek már tíz éve, és bár voltak időszakok, amikor szakmai okok, a fejlődés lehetősége miatt gondolkodott a váltáson, már nem mozdulna. Tudja értékelni az előnyeit annak, hogy a szülővárosában él, és ingázóként a stájer fővárosban dolgozik. Ő, akit sokszor az álmai motiváltak, és aki középiskolás korában a világ legjobb csellistája szeretett volna lenni, egyensúlyt talált a család és a munka között. Úgy fogalmaz: abba a közegbe, amit világszínvonalúnak mondanak, már beleszagolt - és látta, hogy temérdek lemondással jár. A felesége (Mohl-Benesóczky Anna röplabdázó), aki Pest megyéből származik, miatta költözött Szombathelyre, két éve kislányuk született - ezek is visszatartják. Tavaly egy vendégszerepléssel eljutott Japánba. Kiváló darabokban játszik: Puccini A fecske című háromfelvonásos operájában, Zemlinsky Törpéjében, Dallapiccola A rab című operájában, de Kálmán Imre Cirkuszhercegnőjében és a West Side Storyban is számítanak rá, és szimfonikus projektjeik is vannak. A Richard Strauss-féle hangzás, a rengeteg hangszínnel, szólammal, temérdek hanggal tűzdelt kompakt zene nagyon közel áll hozzá, és rajong a filmzenékért is.

A TECHNIKAI TUDÁST KIBONTAKOZTATNI

Elméletben sok mindent meg lehet tanulni - hogyan kell Haydnt, klasszikus, romantikus darabokat játszani, vibrálni - magyarázza Gergő. És hozzáteszi: az akadémián a technikai tudáshoz mint alaphoz már "csak" saját magunkat kell "hozzárakni", elhinni, hogy nagyon jól tudjuk, amit csinálunk. Példát is hoz: a nehezebb darabokban sokszor nézte a saját kezét játék közben. Jens Peter Maintz, a neves csellista egy kurzuson azt mondta neki: "Ne nézd a bal kezed, hanem hidd el, hogy húsz év gyakorlás után az izmaid, mint egy marógép elektromos motorja mindig tizedmilliméterre ugyanoda állítják be az ujjaidat a fogólapon, ezáltal lesz tiszta a hang."

A hangszer is nagyon fontos: 2008-ban, egy szólófellépése után egy neves német zenekar szólóbrácsistája ajánlattal kereste fel Gergőt: hozzásegíti egy jobb csellóhoz. Bécsben választhatott: egy Alessandro d' Espine által készített, gyönyörű állapotú hangszert nézett ki magának, amit az úr megvett befektetésként, Gergő azóta ezen játszik - a biztosítását fizeti, így bérli. Stradivari-kategóriájú csellóról van szó, amelynek történetét az építéstől dokumentálták. Alfredo Piatti híres csellistának készült a 19. század közepén.

ÖNISMERET ZENÉBEN ÉS LEVEGŐBEN

Tíz éve, amikor felvették Grazba, Gergő gondolt egy nagyot és esélyt adott a gyerekkori álmainak: elkezdett vitorlázórepülést tanulni. Ha ideje engedi, a saját gépével repül. Azzal a lassan negyvenéves szerkezettel, amit baráti segítséggel maga újított fel, festett és vásznazott újra, és amiben nincsen motor. Felhúzzák reggel, és ha szerencséje van, végtelen csendben - szemben a koncerttermek zajával - több száz kilométert tesz meg a levegőben, hogy estére visszaérjen Szombathelyre.

Egy ilyen táv megtételéhez - csakúgy, mint a zenében - a technikai tudáson, időjárás-ismereten kívül szükség van önismeretre is. Uralni kell a repülőt, folyamatosan döntéseket kell hozni, kitartónak és türelmesnek kell lenni. Bárányfelhőket kinézni maga előtt, ahol általában feláramlás van, belerepülni, körözni benne, mint a madarak, és emelkedni, aztán megint siklani, figyelni a közeget. A tét nagy: visszaér-e az indulási helyre, vagy időközben le kell-e szállnia. Kihívás, amire pszichésen fel kell készülni, és ami nyugtató is.

Még két hónap, és véget ér az operaházi szezon. Kezdődik a repülésé - ha minden jól megy, addigra motor kerül Gergő gépébe. Három éve harmadmagával barkácsolnak egyet, most kezdik majd tesztelni. Hazatérő motor lesz, arra nem elég, hogy saját erővel a levegőbe emelkedjen, de mindig segíti majd a gazdáját a hazajutásban.