Hétvége

2017.06.23. 20:03

16 együttesnyi erő öt srácban

16 zenekarnyi tapasztalatot gyúrt össze öt srác novemberben, azóta már van néhány saját számuk, egy tagcseréjük és egy nagyszínpados nyereményük. Testközelből a Smoking Frog.

Budai Dávid

Áll Szombathelyen a Pálya és a Zanati utca sarkán egy romos épület, amelyet egy jóérzésű városépítész már csak a fényképe után is lebontatna, ha viszont a belsejében is körülnézünk, hamar nyilvánvalóvá válik, hogy az épület a város zenekarkeltetője. Minden második bérelt helyiségben a legváltozatosabb stílusban püfölik a dobot, nyúzzák a gitárt a srácok, hogy aztán hétvégente, fesztiválokon meg a klubokban rájuk tátsuk a szánkat. Ide ásta be magát pár hónappal ezelőtt Szombathely egyik legfrissebb és egyben legkülönlegesebb rockbandája is, a Smoking Frog (Dohányzó Béka), amelynek tagjai összesen 16 zenekart fogyasztottak már el, közülük Gerencsér Péter Süni egyedül nyolcat. Adva van hát öt srác, akik bár soha nem tanultak zenélni, többször álltak már színpadon és nagyobb tapasztalattal rendelkeznek, mint sok tanult muzsikus, és most zenei útjuk, úgy tűnik, egy pontban találkozott.

Gábor Péter (PG) – dob, Kapustka Csaba – basszusgitár, Gerencsér Péter (Süni) – ének, Hábetler Péter – gitár, Lakics Ádám – gitár, vokál. A Smoking Frognál ügyelnek a részletekre, de a tetoválás, a szakáll, na meg a rockerszív persze már régi
Fotó: Polcsik Máté

A szálakat Lakics Ádám, a zenekar szólógitárosa bogozta össze. Annak idején dobos ambíciói voltak, mikor azonban 2006-ban bejelentette, hogy ő bizony dobolni fog, szülei közölték, hogy felejtse el, hogy itthon zörög. Maradt a zongora, aztán később jött a gitár. Ádám hat alkalmat leszámítva mindent magától tanult, mert azt vallja, a zenében a szabadság a legfontosabb, és ha megmondják, mit, hogyan csinálj, akkor ez elveszik. Korábban három zenekarban is játszott, a metáltól kezdve az elektromos zenéig minden stílusban megmerítkezett egy időre, ám az örök szerelem a rock maradt. Míg egy nap úgy döntött, felhívja ovis és iskolai játszótársát és egyben barátját, Hábetler Pétert azzal, hogy nincs-e kedve valamit közösen csinálni.

És Petinek volt, a bökkenő csak az volt, hogy Peti is a húrok tépésében érezte otthon magát, és mivel nem a Shadows 2.0-ban gondolkodtak, szükségük volt másokra is. Peti egyébként „mindössze” egy zenekarban volt azelőtt, mielőtt a Smoking Frog tagja lett volna, miután azonban tíz éve regnáló zenekarukból kifogyott a lendület, és már senki nem akadt, aki energiát tett volna bele, úgy döntöttek, abbahagyják. Amikor Ádám hívása tavaly befutott, már elkezdtek hullani a levelek, aztán novemberben a többiekkel együtt meg is alapították a zenekart. Két gitáros már volt a bandában, kézenfekvő volt, hogy kellene egy harmadik, egy basszusgitáros. Szerencséjük volt, mivel Kaputska Csaba nagyjából tíz éve basszusgitározik és mivel – zúzósabb hangzást keresve – korábbi zenekaraiból eljött, szabad volt. Mivel a többiek ismerték korábbról, őt is meghívták. Sokan most nyilván felkapják a fejüket és arra gondolnak, hogy Csaba a Mokka Tribute-ben játszik és biztos régebben gitározik, mint tíz éve. Nincsenek véletlenek, és tévedés sincs, a fiáról van szó.

Három gitáros már van, valakinek ütnie kellene a ritmust. Hiába áll tapasztalt rockerekből a csapat, nem tesznek úgy, mintha csak tranzisztoros erősítőből tudna szólni a rock and roll, egyszóval nem vetik meg a technikát. Ahogyan egy igazi friss zenekartól elvárható, a közösségi oldalakat hívták segítségül. Ahol látni lehetett vasi zenészeszeket dobszerkóval, azok máris potenciális jelöltekké váltak. Így jutottak el végül Gábor Péterhez, azaz PG-hez, aki persze rögtön rábólintott a felkérésre. Nem maradt más hátra, keresni kellett egy énekest, Németh László Péter a Mokka Tribute- ből el is vállalta a felkérést. Minden együtt volt ahhoz, hogy indulhassanak. Ádám fejében ott voltak a dalok, Németh László hozta a szöveget. Hajrá, indulhat a próba. A srácok elmeséléséből az derült ki, hogy ha a kakofónia szót az ő első próbájukon készült videóval illusztrálnák, akkor a hangzavar szó értelmezése többé senkinek sem okozna gondot. Történt ugyanis, hogy mindenki gondolt valamit a dalokról, a stílusról, ehhez hozzátette a maga évtizedes tapasztalatát és rutinját, és úgy gondolták, ezzel el is van intézve. Hát nem volt. Kicsit el is keseredtek, még az is felmerült, érdemese folytatni. Jó pár próba és egy-két hónap után magukra találtak, és végre nem olyanok voltak, mint öt részeg dzsemmelő jazz-zenész, akik életükben először látják egymást.

A sörfesztiválon Süni már kiszállt a dobok mögül, és mint frontember mutatkozott be
Fotó: Polcsik Máté

Három dolgot határoztak el ekkor és ezt azóta is tartják. Az első, hogy saját szerzeményekre alapozzák a zenekart, a másik, hogy az új idők szavát meghallva, ha kell, fizetett gerillamarketinggel népszerűsítik magukat, a harmadik, hogy a szakadt pólós színpadra lépés helyett profi színpadképpel fognak koncertezni. A zenekar tudatosan épül, így a sorrend is ez volt. Megcsinálták az Ébredés című számukat, azt feltöltötték a legnagyobb videómegosztóra, aztán jól megpromózták mindenhol, így amikor először színpadra léptek április 22-én, a közönség gyakorlatilag ismerősként köszöntötte őket. A koncert jól sikerült, mindenki boldog volt, csak éppen Németh László Péternek kellett nem sokkal később közölnie a rossz hírt, hogy fájdalom, de túlvállalta magát, és a család, meg a Mokka mellett a Smoking Frog már nem fog beleférni. Volt azonban egy jó híre is, hiszen volt ötlete, ki követhetné őt a frontember poszton. A vasi rockélet ismert alakja, a dobos Gerencsér Péter, azaz Süni majd mikrofon mögé áll – mondta. Süni tényleg ismert a helyi rockerek között, erről magam is megbizonyosodhattam, miután fél óráig sorolta, hol és kikkel lépett fel, kikkel került kapcsolatba annak idején. Csak úgy röpködtek a legendás nevek, mint amilyen például Gráf Légrádi Balázs vagy a Lord, és a legváltozatosabb együttesnevek, mint a Lady Lord, a Relax vagy a Laterna Magica. Végül összesen nyolc együttest számoltunk.

Így a zenekar pár hónappal megalakulása után énekest váltott. Hogy Süni jó választásnak bizonyult, az már nem kérdés, alig egy hónappal ezelőtt a saját számaikat játszó Smoking Frog egy tehetségkutatóban megnyerte a lehetőségét, hogy a mai szombathelyi Szent Iván-éji programban az emlékműnél felállított nagyszínpadra álljon. És hogy miért éppen Smoking Frog? Egyszer szóba került a béka, mint jópofa állat, a cigizés meg éppen napirenden volt, és mivel a cigiző béka, mint jelenség ismert, adta magát az ötlet. Főleg, hogy szegény béka előbb-utóbb fölrobban, ha cigit dugnak a szájába úgy, mint a Smoking Frog zenéje, ha a srácok belecsapnak a húrokba. Ha nem hiszi, járjon utána! Ma 16.15-kor Smoking Frog a nagyszínpadon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!